Az ügy egy korábbi alkalmazottnak az Európai Beruházási Banknál (EBB) történt állítólagos méltánytalan elbocsátására és zaklatására vonatkozott.

Az ombudsman vizsgálata arra a kérdésre összpontosított, hogy az EBB állítólag tévesen tagadta meg a panaszostól az EBB személyzeti szabályzatának 41. cikkében előírt úgynevezett „egyeztetési eljárás” előnyeit (amely előírja, hogy a személyzet tagjai az Európai Unió Bíróságához fordulhatnak, ha vita merül fel az EBB-vel, és hogy ezt megelőzően békéltetési eljárás keretében békés rendezésre kell törekedniük). Az ombudsman arra az előzetes megállapításra jutott, hogy az EBB hivatali visszásságot követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy az egyeztetési eljárás nem alkalmazható az EBB-nyugdíjban nem részesülő volt alkalmazottra. Az ombudsman ezért azt javasolta, hogy az EBB haladéktalanul indítsa meg az egyeztetési eljárást mind az elbocsátással, mind a zaklatással kapcsolatos kérdések tekintetében. A Bank beleegyezett abba, hogy az elbocsátás kérdésében egyeztetési eljárást kezdeményez, és a panaszost egy másik, zaklatással kapcsolatos eljárásra utalta.

Az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy beavatkozását követően sikerült megoldást találni. Ezért lezárta az ügyet.

Az ügy az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (a továbbiakban: EASO) ideiglenes alkalmazottja próbaidejének értékelésére vonatkozott. A panaszos, akit próbaideje végén elbocsátottak, azzal érvelt, hogy értékelése során számos eljárási hiányosság állt fenn. Ezenkívül az EASO nem válaszolt az uniós személyzeti szabályzat alapján benyújtott panaszaira.

Az ombudsman érdeklődött az ügyben, és felkérte az EASO-t, hogy válaszoljon a panaszokra. Megállapította, hogy az EASO megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy biztosítsa a panaszos próbaidejének pártatlan értékelését, és tiszteletben tartotta a panaszos meghallgatáshoz való jogát a további foglalkoztatásáról szóló végleges határozat meghozatala előtt. Az ombudsman így lezárta az ügyet.

Az uniós tisztviselőknek első előléptetésük előtt bizonyítaniuk kell, hogy képesek harmadik nyelven dolgozni. Amikor a panaszos, aki egy uniós ügynökségnél dolgozik, a harmadik nyelvén megbukott egy nyelvvizsgán, felkérte az EPSO-t, hogy indokolja meg a vizsga írásbeli vizsgáján a viszonylag alacsony besorolási fokozatot, és tájékoztassa a lehetséges felülvizsgálati mechanizmusokról is. Véleménye szerint az EPSO besorolási fokozatára vonatkozó magyarázatai következetlennek tűntek, míg a felülvizsgálati lehetőségekre vonatkozó eredeti válasza téves volt. A panaszos ragaszkodását követően az EPSO beleegyezett abba, hogy újraértékelje írásbeli vizsgáját. A második értékelő megerősítette a kezdeti besorolást.

Az ombudsman érdeklődött a kérdés iránt. Megvizsgálta a panaszos tesztjét, valamint a két értékelő értékelését. Az ombudsman nem talált nyilvánvaló hibát vagy elfogultságra utaló jeleket a panaszos írásbeli tesztjének értékelése során. Ami a felülvizsgálati lehetőségekre vonatkozó téves információkat illeti, az EPSO elismerte hibáját, és elnézést kért a panaszostól. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy nincs szükség további vizsgálatokra, és lezárta az ügyet. Javasolja azonban a nyelvi jártassági vizsgák résztvevőinek az eljárásról és felülvizsgálati/fellebbezési jogaikról nyújtott tájékoztatás javítását.

A panaszos, aki ideiglenes szerződéssel az Európai Unió Bíróságánál dolgozik, konferenciatolmácsok felvételére irányuló EPSO-versenyvizsgára jelentkezett. A versenyvizsga-felhívás szerint a kitöltött pályázatokat 2013. augusztus 6-án délig kellett benyújtani. A panaszos nem tartotta be a határidőt. 2013. augusztus 7-én arról tájékoztatta az EPSO-t, hogy 2013. augusztus 5. és 6. között kórházban volt, és ezért nem tudta időben kitölteni jelentkezését. 2013. augusztus 7-én a határidő meghosszabbítását kérte az EPSO-tól. Az EPSO ezt elutasította. Az elutasítás fő indoka az volt, hogy valamennyi kérelmezőt egyenlő bánásmódban kell részesítenie.

Az ombudsman megvizsgálta a kérdést, és előzetesen megállapította, hogy az EPSO nem vizsgálta meg, hogy a panaszos körülményei vis maiornak minősülnek-e. Ezért azt javasolta, hogy az EPSO i. ismerje el, hogy vannak olyan helyzetek, amikor vis maior miatt méltányos és helyénvaló, hogy a pályázóknak új határidőt biztosítsanak; ii. tisztázza azokat a körülményeket, amelyek között ilyen új határidőt kell megállapítani; és iii. ennek megfelelően tájékoztatja a pályázókat. Az EPSO kezdetben elutasította az ombudsman ajánlásait, és azzal érvelt, hogy nehéz lenne meghúzni a határt a pályázók által előterjesztett különböző indokolások között, és meghatározni, hogy a pályázók hogyan bizonyítanák a vis maior bekövetkezését. Hozzátette, hogy annak lehetővé tétele, hogy a pályázók vis maiorra hivatkozzanak, veszélyeztetné mind a nyílt versenyvizsgák zökkenőmentes lebonyolítását, mind pedig a pályázókkal szembeni egyenlő bánásmódot. Hivatkozott továbbá olyan statisztikákra, amelyek szerinte bizonyították, hogy a határidő meghosszabbítására irányuló valamennyi kérelemnek a határidő lejárta utáni kezelése adminisztratív terhet jelentene az EPSO számára.

Az ombudsman és az EPSO munkatársai közötti találkozókat követően azonban az EPSO végül elvben elfogadta az ombudsman ajánlásait. A panaszos konkrét esetét illetően azonban az ombudsman megjegyezte, hogy a szóban forgó versenyvizsga véget ért. Megjegyezte továbbá, hogy a panaszos úgy döntött, hogy nem tesz észrevételt az EPSO ajánlásaira adott válaszával kapcsolatban. Ennek fényében az ombudsman úgy ítélte meg, hogy nem indokolt további vizsgálatokat folytatni arra vonatkozóan, hogy a panaszos ügye megfelel-e a vis maior követelményeinek, amelyek alkalmazásához az EPSO elvben hozzájárul.

Az Európai Unió Tanácsának egyik korábbi gyakornoka kifogásolta, hogy az uniós intézmények által a gyakornokoknak fizetett juttatás nem megfelelő, mivel nem éri el a minimálbért, és így nem biztosít tisztességes életszínvonalat a gyakornokok számára.

Az ombudsman vizsgálatot indított az ügyben. Megállapította, hogy a Tanács kellően részletesen kifejtette, hogyan határozzák meg a gyakornoki juttatás összegét. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy az AD5.1 besorolási fokozatba tartozó tisztviselő illetménye 25%-ának megfelelő juttatás kifizetésére vonatkozó döntés észszerű volt. A Tanács ezt a határozatot saját belátása szerint, igazgatási szükségletei és a rendelkezésre álló költségvetés alapján hozta meg.

Az ombudsman megjegyezte, hogy a Tanács különbséget tesz a szakmai gyakorlatok és a foglalkoztatás között. Ezért a gyakornok juttatásban, nem pedig fizetésben részesül, mivel a gyakornok jogai és kötelezettségei nem hasonlíthatók össze az alkalmazott jogaival és kötelezettségeivel. Az ombudsman észszerűnek ítélte a Tanács magyarázatát.

Ezért azzal a megállapítással zárta le az ügyet, hogy a Tanács gyakorlata nem minősül hivatali visszásságnak.

Az ügy az ECDC azon döntésére vonatkozott, hogy a próbaidő végén megszünteti az ideiglenes alkalmazott szerződését.

Az ombudsman vizsgálatot folytatott az ügyben, és úgy ítélte meg, hogy általánosságban észszerűek voltak az ECDC azon döntésével kapcsolatos magyarázatai, hogy a próbaidő végén nem tartja meg a panaszos munkaviszonyát.

Az ombudsman azonban úgy ítélte meg, hogy az ECDC nem közölte kellő időben a panaszossal, hogy a) az újonnan érkezettek értékeléséről szóló párbeszéd során azonosított problémák olyan súlyosak voltak, hogy indokolt volt a panaszos szerződésének felmondása, b) mely területeken kellett javítania egy konkrét és egyértelmű cselekvési terv révén. Ennek elmulasztása hivatali visszásságnak minősül. Az ombudsman továbbá úgy véli, hogy olyan körülmények között, amikor egy uniós szervnek nincs elegendő ideje arra, hogy megfelelően értékelje egy ideiglenes alkalmazott munkáját, vagy amikor az ideiglenes alkalmazottnak nem volt megfelelő lehetősége arra, hogy kijavítsa a teljesítményében mutatkozó hiányosságokat, megfelelő ügyintézés lenne megvizsgálni, hogy fennállnak-e a próbaidő meghosszabbítását indokoló „rendkívüli körülmények”. Mivel az aktában nincs bizonyíték arra, hogy az ECDC komolyan megvizsgálta volna a panaszos próbaidejének meghosszabbítására vonatkozó lehetőséget, az ombudsman ennek megfelelő javaslatot tett a jövőre nézve a javításra. Végezetül, tekintettel arra, hogy a megfelelő ügyintézés keretében elnézést kell kérni minden rossz gyakorlatért, az ombudsman úgy véli, hogy az ECDC-nek el kell ismernie az ügy kezelése során elkövetett hibáit, és elnézést kell kérnie a panaszostól ezekért a hibákért.

E panasz tárgya az, hogy az Európai Bizottság állítólagosan nem tartotta be az összeférhetetlenség megelőzésére vonatkozó saját szabályait, amikor különleges tanácsadót nevezett ki.

2015 szeptemberében két nem kormányzati szervezet panaszt tett az ombudsmannál amiatt, hogy a Bizottság nem tartotta be a szabályait, amikor különleges tanácsadót nevezett ki a Bizottság elnökének támogatására. A Bizottság 2014. december 18-án sajtóközleményt adott ki, amelyben bejelentette Edmund Stoiber kinevezését a Bizottság elnökének különleges tanácsadójává. Ezt a bejelentést három hónappal Stoiber úr 2015. március 4-i hivatalos kinevezése előtt tették anélkül, hogy a még teljesítendő, függőben lévő adminisztratív követelményekre vonatkozó felelősségkizáró nyilatkozatot tettek volna. A panaszosok azzal érveltek, hogy ez az idő előtti bejelentés veszélyeztette a Bizottság azon képességét, hogy elfogulatlan és kritikus értékelést végezzen arról, hogy a szóban forgó személynek volt-e összeférhetetlensége. Azt is kifogásolták, hogy a Bizottság „megbízhatósági nyilatkozata”, amely a kinevezési folyamat lényeges része, nem említi a különleges tanácsadó által a Nürnbergernél, egy nagy biztosítási csoportnál betöltött pozíciókat.  

Az ombudsman megvizsgálta a kérdést, és megállapította, hogy a Bizottság sajtóközleménye helytelen és félrevezető volt. Az ombudsman azt is megállapította, hogy a kinevezés idő előtti, felelősségkizáró nyilatkozat nélküli bejelentése jogos kétségeket ébresztett az érdekelt nyilvánosságban azzal kapcsolatban, hogy a bejelentést követően sor került-e az összeférhetetlenségi kérdés elfogulatlan és kritikai vizsgálatára. Az ombudsman mindkét esetben hivatali visszásságot állapított meg a Bizottságnál. Az ombudsman azt is megállapította, hogy a Bizottság nem fejtette ki, hogy a biztosítási csoportba kinevezett különleges tanácsadói álláshelyeket miért hagyták ki a „megbízhatósági nyilatkozatból”. Megállapította, hogy ez is hivatali visszásságnak minősül.

Az ügy tárgya a Bizottság arra vonatkozó határozata, hogy megváltoztatta a panaszosnak az egyik tagállamban megszerzett nyugdíjjogosultságainak az Unió nyugdíjrendszerébe való áthozatalára vonatkozó eredeti javaslatát.

A Bizottság arra hivatkozott, hogy köteles volt eredeti javaslatát megváltoztatni, mivel az olyan általános végrehajtási rendelkezéseken alapult, amelyek a javaslat megtételének időpontjában már nem voltak hatályban. A Bizottság felülvizsgált javaslata, amely a panaszosra nézve kedvezőtlenebb, az eredeti javaslat megtételének időpontjában ténylegesen hatályos, felülvizsgált általános végrehajtási rendelkezéseken alapult. A panaszos arra hivatkozott, hogy a Bizottságnak tiszteletben kellene tartania első javaslatát, amelyet ő már elfogadott.

Az Ombudsman a panasz kapcsán vizsgálatot folytatott és megállapította, hogy a Törvényszék ítélete szerint a Bizottságnak nem volt olyan jogi kötelezettsége, hogy javaslatokat tegyen az uniós nyugdíjrendszeren kívül megszerzett nyugdíjjogosultságok áthozataláról, továbbá hogy az ilyen áthozott nyugdíjjogosultságok értékének tényleges megállapítása csak az átvitel megtörténte után végezhető el. Valójában ezt a gyakorlatot a Bizottság pusztán azért alakította ki, hogy tisztviselői jobb tájékoztatást kapjanak arról, mire számíthatnak, ha ténylegesen úgy döntenek, hogy kérik nyugdíjjogosultságaik áthozatalát az uniós nyugdíjrendszerbe.

Az Ombudsman ezért lezárta a panaszt azzal a megállapítással, hogy a Bizottság részéről hivatali visszásság nem történt.

A panaszos a Bizottság tisztviselője (AST), akit a 2013-as előléptetési időszakban nem léptettek elő a következő besorolási fokozatba, és ezzel kapcsolatban panaszt tett az ombudsmannál. Az ombudsman tájékoztatta a panaszost, hogy nem indokolt vizsgálatot indítani. A panaszos azonban azt is állította, hogy nyolc, vele azonos besorolási fokozatba tartozó tisztviselőt léptettek elő, akiket nem jelöltek meg előléptetési célból (a korábbi szabályok szerint felhalmozott előléptetési pontok alapján). Az ombudsman ezért vizsgálatot indított azzal az állítással kapcsolatban, hogy a Bizottság nem fejtette ki, miért léptetett elő nyolc, meg nem jelölt tisztviselőt a következő AST besorolási fokozatba.

Véleményében a Bizottság kifejtette, hogy az általános végrehajtási rendelkezésekben meghatározott három értékelési kritérium tekintetében a nyolc érintett tisztviselő érdemei viszonylag magasabbak voltak, mint a panaszosé, és hogy a megjelölés csak másodlagos szerepet játszott. Az ombudsman megállapította, hogy az alkalmazandó átmeneti rendelkezések nem akadályozták meg a nem zászlós tisztviselők előléptetését. Az ombudsman ezért nem állapított meg hivatali visszásságot a Bizottság részéről, és lezárta az ügyet.

Az ügy arra vonatkozott, hogy az egyik korábbi tisztviselője részletes tájékoztatást kért a Bizottságtól egy másik korábbi bizottsági tisztviselővel szembeni esetleges fegyelmi eljárással kapcsolatban.

A Bizottság azt válaszolta, hogy nem hozhatja nyilvánosságra a kért információkat. Arra is törekedett, hogy biztosítsa a panaszost arról, hogy a korábbi tisztviselő ügyével minden szükséges intézkedés megtételével foglalkozik.

Az ombudsman e kérdéssel kapcsolatos vizsgálata magában foglalta a Bizottság korábbi tisztviselőre vonatkozó aktáinak vizsgálatát is. Az ombudsman megállapította, hogy bár az intézmények kötelesek magas szintű átláthatóságot fenntartani, a jelen ügyben a Bizottság jogosan vélhette úgy, hogy nem fedheti fel a korábbi tisztviselővel kapcsolatos intézkedéseinek részleteit anélkül, hogy ne sértené általában az eljárás tisztességes lefolytatását, valamint az érintett tisztviselő magánéletét.

Az ügyet tehát a hivatali visszásság hiányának megállapításával zárták le.