(Az európai ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban készült (1))

ÖSSZEFOGLALÓ

1992-ben az Internationaler Hilfsfonds e.V., egy német nem kormányzati szervezet számos társfinanszírozási kérelem közül az első kettőt nyújtotta be az Európai Bizottsághoz. 1993. október 12‐i határozatával a Bizottság elutasította ezeket a kérelmeket.

1998-tól a civil szervezet az ombudsmanhoz fordult segítségért. Az ombudsman által végzett vizsgálatok számos kritikai észrevételt eredményeztek.

Miután a panaszos 2004-ben egyértelművé tette, hogy továbbra sem elégedett, az ombudsman úgy határozott, hogy szükséges és indokolt további vizsgálatot folytatni. Ezért megindította a jelen vizsgálatot. A Bizottság véleményt nyújtott be, amellyel kapcsolatban a panaszos észrevételeket tett. Az ombudsman ezt követően részletes kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, amelyben további észrevételeket kért. A panaszos rendkívül részletes észrevételeket tett a Bizottság válaszával kapcsolatban.

Mindezeket az anyagokat megvizsgálva az ombudsman úgy ítélte meg, hogy átfogó, átfogó képet kell alkotni arról, hogy a Bizottság hogyan kezelte a panaszos kérelmeit, és ahhoz, hogy a jelen ügyben megfelelő következtetéseket vonhasson le, figyelembe kell vennie a panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatos azon hiányosságokat is, amelyeket korábbi vizsgálatai során már azonosított.

Alapos vizsgálatot követően az ombudsman arra a következtetésre jut, hogy a Bizottság súlyos hivatali visszásságot követett el a panaszos által 1992-ben hozzá benyújtott társfinanszírozási kérelmek kezelése során.

A Bizottság különösen

• nem kezelte ezeket az alkalmazásokat tisztességesen és objektíven,
• a pályázatokat alapos ok nélkül elutasította,
• nem hallgatta meg a panaszost, mielőtt a harmadik felektől kapott információk alapján meghozta volna határozatát,
• a panaszost döntésének indokairól csak közel három évvel annak meghozatalát követően tájékoztatta,
• megalapozatlanul csalással vádolta a panaszost, és
• döntését harmadik féllel minden olyan érvényes ok nélkül közölte, amely ezt indokolhatta volna.

Az ombudsman ezért ajánlástervezetet intéz a Bizottsághoz, amelyben felkéri a Bizottságot, hogy kérjen bocsánatot a panaszostól az 1992-ben benyújtott társfinanszírozási kérelmek kezelése során elkövetett súlyos hivatali visszásságokért. A Bizottság felkérést kap annak mérlegelésére is, hogy szükség van-e további intézkedésekre annak érdekében, hogy levonják a tanulságokat a történtekből annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az ilyen hivatali visszásságok.

A PANASZ

Háttér

A jelen panasz hátterét, amely a panaszos, egy német nem kormányzati szervezet és az Európai Bizottság VIII. Főigazgatósága (jelenleg Fejlesztési Főigazgatóság) közötti vitára vonatkozik, az Elsőfokú Bíróság T-321/01. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítélete a következőképpen fejti ki:(2)

„Jogszabályi keret

1. Az Európai Unió költségvetése költségvetési tételt (B7-6000) biztosít a fejlődő országokat érintő, nem kormányzati szervezetek (a továbbiakban: NGO-k) által végrehajtott programokhoz való közösségi hozzájárulásra. Ezt a költségvetési sort 1976-ban vezették be a fejlesztési együttműködés területén a nem kormányzati szervezetekkel fenntartott kapcsolatokra vonatkozó iránymutatásokról szóló, a Tanácshoz intézett 1975. október 6-i bizottsági közlemény (COM(75) 504 végleges) eredményeként.

2. Az ügy tényállásának megvalósulása idején a Bizottság volt felelős az e költségvetési sorra könyvelt pénzeszközök kezeléséért, tiszteletben tartva az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 1977. december 21-i költségvetési rendeletből (HL 1977. L 356., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 356. o.) eredő kötelezettségeit, amelynek helyébe 2003. január 1-jétől az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.) lépett.

3. E költségvetési tétel keretében a nem kormányzati szervezetek közösségi támogatást kaphatnak a fejlesztési támogatási projektekhez azáltal, hogy társfinanszírozási kérelmeket nyújtanak be a Bizottsághoz. 2000-ig a társfinanszírozási kérelmeket bármikor be lehetett nyújtani anélkül, hogy megvárták volna az ajánlattételi felhívást. Azóta a Bizottság pályázati felhívásokat tett közzé.

4. Az alapügy tényállásának megvalósulása idején a társfinanszírozás feltételeit a Bizottság által 1988‐ban elfogadott, „A fejlődő országokban [...] vállalt projektek társfinanszírozásának általános feltételei” című dokumentum határozta meg. (nem kormányzati szervezetek) (a továbbiakban: általános feltételek). Ez a dokumentum meghatározza a nem kormányzati szervezetek és a projektek támogathatósági kritériumait, konkrét utasításokat ad a pályázatok benyújtásának módjára vonatkozóan, és részletes magyarázatot ad a finanszírozási eljárásokról. Az általános feltételek új változatát 2000-ben, az első pályázati felhívás közzétételekor fogadták el. Az általános feltételeket az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában nem hirdetik ki.

5. Az általános feltételek I. fejezete a következőképpen határozza meg a nem kormányzati szervezetek támogathatósági kritériumait:

§ (1) Az általános feltételek szerinti társfinanszírozásra való jogosultsághoz a nem kormányzati szervezetnek a következő feltételeknek kell megfelelnie:

1.1 önálló, nonprofit nem kormányzati szervezetként kell létrehozni az Európai Közösség valamely tagállamában, az adott állam hatályos jogszabályainak megfelelően;

1.2 központi irodájának az Európai Közösség valamely tagállamában kell lennie;

1.3 valamennyi társfinanszírozott projekt esetében a központi irodának kell a hatékony döntéshozatali központnak lennie;

1.4 emberi és pénzügyi erőforrásai nagy részének európai (közösségi) eredetűnek kell lennie.

(2) Annak meghatározásához, hogy egy nem kormányzati szervezet jogosult lehet-e társfinanszírozásra, a következő tényezőket kell figyelembe venni:

2.1 képesség a szolidaritás és a magánforrások mobilizálására az Európai Közösségen belül a fejlődő országokban folytatott fejlesztési tevékenységeihez;

2.2 azt a prioritást, amelyet a fejlődő országok fejlesztési támogatásának tulajdonít;

2.3 a fejlődő országoknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatos tapasztalatai;

2.4 képes támogatni a fejlődő országok partnerei által javasolt fejlesztési projekteket;

2.5 a fejlődő országok hasonló szervezeteivel fennálló kapcsolatainak jellege és mértéke;

2.6 az Európai Közösségen belüli és kívüli egyéb nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatainak jellege és mértéke;

2.7 igazgatási kapacitása és adott esetben múltbeli teljesítménye az Európai Bizottsággal kötött korábbi társfinanszírozási szerződések szerinti kötelezettségeinek teljesítése terén.

(3) Az a támogatható nem kormányzati szervezet, amely megfelel a fenti feltételeknek, de egy nem támogatható nem kormányzati szervezet nevében jár el, és nincs befolyása a projektek végrehajtására, és nem járul hozzá az ilyen projektek társfinanszírozásához, nem részesülhet társfinanszírozásban.

Tények

6. Az Internationaler Hilfsfonds eV (a továbbiakban: IH) a német jog hatálya alá tartozó nem kormányzati szervezet, amely támogatást nyújt a menekülteknek, valamint a háború és katasztrófa áldozatainak. 1993 és 1997 között hat projekt-társfinanszírozási kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz.

7. A Bizottság szolgálatai az első kérelmek értékelésekor arra a következtetésre jutottak, hogy a kérelmező az általános feltételekben meghatározott kritériumok szerint nem volt jogosult nem kormányzati szervezetként való részvételre. A Bizottság 1993. október 12‐i levelében tájékoztatta a felperest a támogatásra való jogosultságának hiányáról.

8. A felperes a Bizottsággal folytatott számos megbeszélés során és számos levélben vitatta ezt a határozatot.

9. 1996. július 29-i levelében a Bizottság kifejtette azokat a fő okokat, amelyek alapján 1993-ban megállapította, hogy az IH nem támogatható nem kormányzati szervezetként.

10. Ezek abból adódtak, hogy a felperes nem felelt meg az általános feltételekben előírt egyes feltételeknek. Ez volt a helyzet többek között a következő feltételek tekintetében: a társfinanszírozási projektekre vonatkozó valamennyi döntést a pályázó székhelyén kellett meghozni; pénzügyi forrásai nagy részének európai eredetűnek kellett lennie; a pályázónak képesnek kellett lennie arra, hogy projektjeihez magánforrásokat mozgósítson, és rendelkeznie kellett a projektjei irányításához szükséges adminisztratív kapacitással. 1996. július 29-i levelében a Bizottság kijelentette, hogy nem tudja egyértelműen megkülönböztetni a felperes tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit az InterAid International (Egyesült Államok), a felperessel kapcsolatban álló nem kormányzati szervezet tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, költségeitől, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól.

11. 1996. december 5‐én a felperes egy ötödik projektet nyújtott be a Bizottsághoz. A Bizottság azt javasolta a felperesnek, hogy végezzen ellenőrzést, de e tekintetben nem tudtak megállapodásra jutni. Ezen 1996-os projekt módosított változatát 1997 szeptemberében új kérelem keretében nyújtották be a Bizottsághoz. A Bizottság nem hozott határozatot az új társfinanszírozási kérelemről, mivel úgy ítélte meg, hogy a felperes nem kormányzati szervezetként való támogathatóságára vonatkozó 1993. október 12-i határozat továbbra is érvényes.

12. A felperes ezt követően három egymást követő panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz, az egyiket 1998-ban, a másik kettőt pedig 2000-ben. E kifogások lényegében két kérdésre vonatkoztak, nevezetesen az iratbetekintésre, valamint arra, hogy a Bizottság tisztességesen és objektíven kezelte-e a felperes kérelmeit.

13. Ami az iratbetekintést illeti, az ombudsman megállapította, hogy a Bizottság által a felperes rendelkezésére bocsátott dokumentumok listája hiányos, hogy a Bizottság bizonyos dokumentumokat indokolatlanul visszatartott, és hogy következésképpen a Bizottság magatartása hivatali visszásságnak minősülhet. Javasolja, hogy a Bizottság engedélyezze az ügyirathoz való megfelelő hozzáférést. Ezt az iratbetekintést a Bizottság irodáiban 2001. október 26-án biztosították. Az ombudsman hivatali visszásságot állapított meg abban a tényben is, hogy a kérelmező nem kapott hivatalos meghallgatást a Bizottság által harmadik felektől kapott információkról, amelyeket a kérelmezővel szembeni határozat meghozatalához használtak fel.

14. Ami a kérelmek tisztességes és tárgyilagos vizsgálatát illeti, az ombudsman először azt kifogásolta, hogy a Bizottság hosszú időt hagyott hátra, mielőtt (az 1996-os levélben) írásban kifejtette azokat az okokat, amelyek alapján 1993-ban megállapította, hogy az IH nem támogatható nem kormányzati szervezetként. Ami a harmadik felek által szolgáltatott információk vizsgálatát illeti, az ombudsman 2001. július 19-i ajánlástervezetében megállapította, hogy nem történt hivatali visszásság. Végül, ami azt a tényt illeti, hogy a Bizottság nem hozott hivatalos határozatot a felperes által 1996 decemberében és 1997 szeptemberében benyújtott kérelmekről, az ombudsman azt javasolta, hogy a Bizottság 2001. október 31. előtt válaszoljon.

15. Az ombudsman ajánlásának való megfelelés érdekében a Bizottság 2001. október 16-án levelet küldött a felperesnek, amelyben elutasította a két kérelmet (a továbbiakban: megtámadott határozat). (...).

16. A felperes reagált az ombudsman 2001. július 19-i ajánlástervezetére a harmadik felektől kapott információk vizsgálata tekintetében. A Bizottság nem vizsgálta felül ezt a kérdést az ombudsmannak 2001. november 5‐én küldött véleményében. 2001. november 30-i határozatában az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság nem kezelte tisztességesen és objektíven a társfinanszírozási kérelmeket.”

A Bíróság előtt folyamatban lévő ügy a Bizottság azon határozatára vonatkozott, amelyben elutasította az utolsó két kérelmet. Ítéletében a Bíróság megsemmisítette ezt a határozatot.

Panasz 338/98/VK

Az első ügy, amelyben az ombudsmannak a panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatos kérdéseket kellett megvizsgálnia, a 338/98/VK sz. panasz volt, amelyben a panaszos a következő állításokat tette:

(1) A panaszos kérelmeinek értékelése során figyelembe vett anyagok: A Bizottság nem értékelte megfelelően a panaszos kérelmeit, mivel kizárólag a Deutsches Zentralinstitut für soziale Fragen (a továbbiakban: DZI, német szerv) véleményére támaszkodott.

(2) A meghallgatáshoz és az iratbetekintéshez való jog: A Bizottság nem biztosított teljes körű hozzáférést a panaszos számára az aktájához, és nem hallgatta meg a finanszírozásra való jogosultságával kapcsolatos álláspontját.

(3) A panaszosnak a kérelmei elutasítására adott indokolás: A Bizottság négy projekt elutasítását nem indokolta világosan és következetesen.

(4) A függőben lévő kérelmekkel kapcsolatos indokolatlan késedelem: Az a tény, hogy a Bizottság nem határozott az utolsó két kérelemről, túlzott késedelemnek minősült.

A panaszra vonatkozó, 2000. július 11-én elfogadott határozatában az ombudsman elutasította az állítást (1), mivel véleménye szerint a Bizottság „a DZI-n kívül több más forrással is felvette az írásbeli és szóbeli kapcsolatot”. Ami a (2) állítást illeti, az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszos nem nyújtott be a vonatkozó szabályoknak megfelelő, dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmet. Az ombudsman ezt követően arra a következtetésre jutott, hogy a meghallgatáshoz való jogot sem sértették meg. Ami a (3) állítást illeti, az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Bizottság csak három évvel az első kérelem benyújtása után adott egyértelmű indokolást a panaszosnak. Ebben az összefüggésben kritikai észrevétel hangzott el. Végül, ami a (4) állítást illeti, az ombudsman túlzottnak ítélte a késedelmet. Ezzel kapcsolatban is kritikai észrevételt tettek.

További fejlemények

A panaszos nem volt elégedett ezzel a határozattal, és felkérte az ombudsmant, hogy a határozat elfogadását követően haladéktalanul vizsgálja felül azt. Ez két további vizsgálathoz vezetett (az 1160/2000/GG és az 1613/2000/GG panasz).

Az 1160/2000/GG panaszra vonatkozó, 2001. november 30-án elfogadott határozatában az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy (ellentétben azzal, amit korábbi határozatában feltételezett) a Bizottság valóban megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát azáltal, hogy határozatait harmadik felektől származó információkra alapozta, anélkül, hogy lehetőséget biztosított volna a panaszosnak arra, hogy e bizonyítékokkal kapcsolatban észrevételeket tegyen. E tekintetben kritikai észrevételt tettek. Az ombudsman kritikai észrevételt is tett azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság hogyan kezelte a panaszosnak az ügyiratához való hozzáférés iránti kérelmét.

Az 1613/2000/GG panasszal kapcsolatos vizsgálata során az ombudsmannak két állítással kellett foglalkoznia, nevezetesen (1) azzal, hogy a Bizottság nem ítélte oda a panaszos kérelmeit tisztességes és objektív módon, és (2) azzal, hogy az 1996-ban és 1997-ben benyújtott utolsó két kérelemről nem hozott ésszerű határidőn belül határozatot.

Az említett ügyre vonatkozó véleményében a Bizottság előadta, hogy a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elve a Bizottság és a nem kormányzati szervezet közötti kölcsönös bizalom légkörét feltételezi. Ilyen kapcsolat nem állhatott fenn, amikor a nem kormányzati szervezet csalárd módon kívánta megállapítani jogosultságát. A Bizottság előadta, hogy a jelen ügyben a panaszos helytelenül támaszkodott a DZI címkéjére, arra törekedve, hogy megtévessze a Bizottságot szervezetének jellegét és minőségét illetően. A Bizottság megemlítette a DZI 1993. szeptember 1-jei levelét, amelyben a DZI kategorikusan kijelentette, hogy a panaszosnak nem adható minőségi védjegy, ami objektív bizonyítékkal szolgált arra vonatkozóan, hogy a címkét csalárd módon jogellenesen használták fel. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez egyértelműen rosszhiszemű cselekedet, amely ellentétes mind az etikai elvekkel és a kölcsönös bizalom szükségességével, mind a vonatkozó jogi eszközökkel. A Bizottság megjegyezte, hogy ezt a csalást a szükséges súlyossággal kezelte.

Az ügy vizsgálatát követően az ombudsman megismételte azon véleményét, hogy a panaszos utolsó két kérelmének kezelése túlzott késedelmet szenvedett. Ezért ajánlástervezetet készít, amelyben felkéri a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb döntsön erről a két kérelemről. Részletes véleményében a Bizottság tájékoztatta az ombudsmant, hogy 2001. október 16-án elutasította ezeket a kérelmeket. E panaszra vonatkozó, 2001. november 30-án elfogadott határozatában az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Bizottság így elfogadta ajánlástervezetét. A Bizottság 2001. október 16-i határozatát a panaszos ezt követően megtámadta az Elsőfokú Bíróság előtt, amely a panaszos javára döntött (3).

Az 1613/2000/GG ügyben benyújtott ajánlástervezetében az ombudsman figyelembe vette a panaszos azon állítását is, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg tisztességesen és objektíven az első négy kérelmét. Bár az ombudsman elismerte, hogy a panaszos által megfogalmazott kritikák némelyike nem volt indokolatlan, megjegyezte, hogy a Bizottság által alapul vett legsúlyosabb érv azon állítása volt, hogy a panaszos csalárd módon jogellenesen használt fel egy, a DZI által kiadott címkét. Az ombudsman megjegyezte, hogy a panaszos nem adott magyarázatot magatartására, bár a Bizottság véleménye egyértelműen felkérte erre. Ilyen körülmények között az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vonatkozó állítás nem nyert bizonyítást.

Az ajánlástervezet másolatának kézhezvételét követően azonban a panaszos érdemi bizonyítékot nyújtott be annak alátámasztására, hogy a Bizottság tévesen feltételezte, hogy csalárd módon járt el. A panaszos véleménye szerint a Bizottság mindenesetre nem adott lehetőséget arra, hogy megtegye észrevételeit ezzel az állítással kapcsolatban. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a panaszos által benyújtott anyagok láthatóan alátámasztják azt az állítását, hogy nem járt el csalárd módon. Megjegyezte továbbá, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy nem tesz észrevételeket ezzel az anyaggal kapcsolatban, annak ellenére, hogy az ombudsman kifejezetten felkérte erre. Az ombudsman azt is megjegyezte, hogy a panaszos állítólagos csalását nem említette a Bizottság 1996. július 29-i levele, amely azon indokok kifejtésére irányult, amelyek alapján a Bizottság elutasította a kérelmeket. Ilyen körülmények között az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság – legalábbis azáltal, hogy nem tette lehetővé a panaszos számára, hogy az állítólagos csalással kapcsolatos észrevételeit az első négy kérelem ezen az alapon történő elutasítása előtt benyújtsa (amint azt a Bizottság most állította), nem kezelte tisztességesen és objektíven ezeket a kérelmeket.

Az ombudsman azonban az 1613/2000/GG panaszra vonatkozó határozatában rámutatott arra, hogy az 1160/2000/GG kapcsolódó panaszra vonatkozó határozatában, amelyet ugyanazon a napon fogadtak el, már megállapította, hogy a Bizottság megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát, és e tekintetben kritikai észrevételt tett. Az ombudsman ezért úgy ítélte meg, hogy az 1613/2000/GG panaszról szóló határozatban nem szükséges további kritikai észrevételt tenni.

A panaszos ezt követően felkérte az ombudsmant, hogy vizsgálja meg, hogy a Bizottság határozatai megalapozottak voltak-e (400/2002/GG és 563/2002/GG panasz). Az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a korábbi ügyekben már tett kritikai megjegyzései fényében nem indokolt ezen új panaszok kivizsgálása. Arról is tájékoztatta a panaszost, hogy a Bizottság által hivatkozott indokokat az Elsőfokú Bíróság valószínűleg felül fogja vizsgálni a T-321/01. sz. ügyben.

A panaszos 2004. június 9-i levele

2004. június 9-i levelében a panaszos megismételte a 338/98/VK ügyben hozott határozat felülvizsgálatára irányuló kérelmét.

Válaszában az Ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a 338/98/VK panasszal kapcsolatos határozat felülvizsgálata nem indokolt. Tájékoztatta azonban a panaszost arról, hogy kész megfontolni egy új vizsgálat megindítását a Bizottság által a panaszos első négy kérelmével kapcsolatban elfogadott határozatok érdemére vonatkozóan, feltéve, hogy a panaszos egyértelműen előadja az ezzel kapcsolatos állításait.

A jelen kifogásról

2004. augusztus 18-án a panaszos új panaszt nyújtott be, amelyben érveit részletesen kifejtve azt állította, hogy a Bizottságnak az általa 1993 és 1997 között benyújtott első négy társfinanszírozási kérelemre vonatkozó határozatai megalapozatlanok, és így tévesek voltak.

Panaszában a panaszos a következő észrevételeket tette azon kritériumokkal kapcsolatban, amelyekre a Bizottság az 1996. július 29-i feljegyzésében hivatkozott:

Ami azt a feltételt illeti, hogy a társfinanszírozási projektekre vonatkozó valamennyi határozatot a kérelmező székhelyén kell meghozni, ezt a követelményt a német jog minden nem kormányzati szervezet esetében előírta. Németországban minden egyes nem kormányzati szervezetet az illetékes adóhatóság ellenőrzött, és csak akkor ismerték el jótékonysági szervezetként, ha valamennyi jogi követelmény teljesült. A Friedberg adóhatóság vonatkozó igazolását csatolták a Bizottsághoz benyújtott kérelmekhez. Tekintettel arra, hogy a panaszos vezetői és igazgatótanácsának tagjai kizárólag az EU-ban rendelkeztek lakóhellyel, a Bizottság érvelése megalapozatlan volt.

Ami azt a feltételt illeti, hogy pénzügyi forrásai nagy részének európai (uniós) eredetűnek kell lennie, részletes elszámolásokat nyújtottak be a kérelmekkel együtt. E dokumentumokból kiderült, hogy a panaszos kizárólag európai forrásokból kapott adományokat.

A Bizottság arra a rendelkezésre is támaszkodott, amely szerint a) figyelembe kell venni a szolidaritás és az erőforrások EU-n belüli mobilizálásának képességét a fejlődő országokban folytatott fejlesztési tevékenységek érdekében, b) az EU-ban és a fejlődő országokban működő hasonló szervezetekkel fennálló kapcsolatok jellegét és mértékét, valamint c) az igazgatási igazgatási kapacitást. A panaszos azon képességét, hogy szolidaritást és erőforrásokat mozgósítson az EU-n belül, az is mutatja, hogy az általa beszerzett adományok több mint 90 %-át (1992-ben 9 millió EUR-t, 1993-ban pedig több mint 10 millió EUR-t) németországi magánszemélyektől gyűjtötték. A panaszos könyvvizsgálóinak (KPMG) vonatkozó jelentéseit csatolták a kérelmekhez. A panaszos minden humanitárius munkáját Európán kívül végezte. Ilyen tevékenységre csak akkor kerülhetett sor, ha a szükséges szervezeti és igazgatási struktúrák rendelkezésre álltak. Valamennyi német nem kormányzati szervezetet azonnali kötelezettség terhelt, azaz a pénzügyi források eredetének és felhasználásának átláthatónak és érthetőnek kellett lennie. E jogi kötelezettség teljesítése érdekében a panaszos vagy saját személyzetet vett igénybe, vagy együttműködött a helyi nem kormányzati szervezetekkel.

Ami a Bizottság azon érvét illeti, miszerint nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. vagy az InterAid International (Egyesült Államok) tevékenységi területeitől, a panaszos 1990. október 3-i németországi bejegyzése óta független egyesület volt. Ez a lépés véglegesen lezárta az Interaid Internationaltől (IAI) való elszakadást. Ezt maga a DZI is elismerte a Bizottságnak címzett 1990. december 20‐i levelében. A panaszos továbbá a német adóhatóságok folyamatos ellenőrzése alatt állt. Erőforrásai és kiadásai ezért bármikor egyértelműen ellenőrizhetők. A Welthilfe e.V.-t 1990-ben független egyesületként is bejegyezték. Létrehozása óta nem működött együtt az IAI-val. A Welthilfe e.V. és a panaszos egymástól független egyesületek voltak. Ezért sem elméletileg, sem gyakorlati szempontból nem lehetett összekeverni a két társulást. A vonatkozó kérelmeket egyedül a panaszos nyújtotta be, nem pedig a Welthilfe e.V.. Ezért megmagyarázhatatlan, hogy a Bizottság miért vélte úgy, hogy fennáll az összetévesztés veszélye.

Ami a Bizottság azon érvét illeti, amely szerint a panaszos működési költségei nem állnak ésszerű kapcsolatban a helyi kedvezményezetteknek juttatott összegekkel, a panaszos hangsúlyozta, hogy az illetékes adóhatóságok már régóta felszámolták volna, ha ez lett volna a helyzet. 1991-ben a források 17%-át általános adminisztratív költségekre, 65%-át pedig projektekre fordították. 1992-ben a források 11%-át általános adminisztratív költségekre, 70%-át pedig projektekre fordították. 1993-ban a források 9%-át általános adminisztratív költségekre, 78%-át pedig projektekre fordították. Az 1991-es 17%-os arány szerény volt egy 1990 végén létrehozott egyesület esetében, amelynek a semmiből kellett létrehoznia saját struktúráit. Emellett 1990-ben, amikor az első kérelmet benyújtották a Bizottsághoz, és azt a Bizottság elfogadta, az igazgatási költségek jelentősen magasabbak voltak, mint 1991-ben. Más nem kormányzati szervezetekkel összehasonlítva, amelyek szintén kizárólag nem európai országokban nyújtottak humanitárius segítséget, a panaszos adminisztratív költségei viszonylag szerények voltak. A panaszos elnökére és három másik, a panaszosnak dolgozó személyre vonatkozó előzetes vizsgálatot lezáró 1996. április 30-i határozatában a gießeni (Németország) ügyész megállapította, hogy a panaszos által a brüsszeli irodájáért fizetett bérleti díj nem volt túlzottan magas.

A panaszos végül azt állította, hogy a Bizottság által felhozott érvek egyike sem volt meggyőző, és hogy azok a DZI által a Bizottságnak javasolt álkritériumoknak minősülnek.

A panaszos egy belső feljegyzésre is rámutatott, amelyet S. úr, a Bizottság ezen üggyel megbízott tisztviselője készített 1996. július 15-én. A panaszos véleménye szerint az e feljegyzésben kifejtett érvelést meghamisították.

A panaszos hozzátette, hogy mind a DZI, mind a Bizottság legalább annyira fél attól, hogy az érintett kérdésekben meghallja, mint az ördög a szentelt víztől. A panaszos szerint mindketten féltek egy külső, semleges könyvvizsgáló által végzett ellenőrzéstől is, amelyet többször javasolt.

A panaszos előadta továbbá, hogy a Bizottság továbbra is azt állítja vagy sugallja, hogy csalárd módon járt el, annak ellenére, hogy az ombudsman már megállapította, hogy nem ez a helyzet.

2004. augusztus 27-i újabb levelében a panaszos további érvekkel támasztotta alá álláspontját. A panaszos arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Bizottság és a DZI szorosan együttműködött annak érdekében, hogy rágalmazást végezzen saját maga ellen. Ennek az együttműködésnek az volt a célja, hogy kizárja a panaszost a Bizottság által nyújtott pénzeszközökből. A panaszos előadta, hogy a Bizottság kizárólag a DZI által rendelkezésére bocsátott "információkra" támaszkodott. A panaszos szerint az S. úr által 1996. július 15-én készített belső feljegyzés azt mutatta, hogy a Bizottság elegendőnek ítélte a gyanút kérelmei elutasításához. Több olyan nyilatkozatra is rámutatott, amelyekben a DZI pozitív véleményt fogalmazott meg a munkájával kapcsolatban. A panaszos előadta továbbá, hogy a DZI által 1996/97-ben szervezett rágalmazási kampány arra késztette a német adóhatóságokat, hogy különleges vizsgálatot folytassanak, hogy ezt a vizsgálatot 1998-ban a DZI javára lezárták, és hogy a Bizottságot ennek megfelelően tájékoztatták. A panaszos szerint ez azt jelenti, hogy a Bizottság által ellene felhozott valamennyi vádat lényegtelennek kell tekinteni. Ezenkívül a panaszos azt is kifogásolta, hogy a Bizottság az első két kérelmet elutasító 1993. október 12-i határozatának másolatát továbbította a DZI-nek.

E beadványok fényében az ombudsman úgy ítélte meg, hogy további vizsgálat indokolt.

Ezért 2004. szeptember 3-án kikérte a Bizottság véleményét a következő állításokkal kapcsolatban:

1. A panaszos által 1993 és 1997 között benyújtott első négy társfinanszírozási kérelemre vonatkozó bizottsági határozatok érdemben megalapozatlanok, és így helytelenek voltak.
2. Az a tény, hogy a Bizottság továbbította a panaszos kérelmeit elutasító határozataival kapcsolatos információkat a DZI-nek, bizalommal való visszaélésnek minősül.
3. A Bizottság megközelítése súlyos károkat okozott a panaszos jó hírnevében.

A panaszos 2004. szeptember 15-i és 16-i levelei

A panaszos 2004. szeptember 15-én és 16-án küldött két levelében további információkat nyújtott be panaszával kapcsolatban. A panaszos többek között megjegyezte, hogy az illetékes adóhatóság több mint 8 hónapig tartó pénzügyi ellenőrzést végzett, és hogy ez az ellenőrzés lényegében ugyanazokat az állításokat érintette, mint amelyeket a Bizottság alkalmazott. Az illetékes adóhatóság 1998. augusztus 14-i, a panaszost elszámoló végleges határozatát továbbították a Bizottságnak. A panaszos azt állította, hogy a Bizottság folyamatosan figyelmen kívül hagyta a német hatóságok által hozott határozatokat.

A panaszos tisztázta, hogy a második állítás arra vonatkozott, hogy a Bizottság közölte a DZI-vel az 1993-ban elfogadott határozatát.

A panaszos azt állította, hogy a Bizottságnak el kell határolódnia a helytelen vádaktól.

A panaszos egy, a Bizottsághoz 1996. május 22-én intézett levél másolatát is benyújtotta. Ebben a levélben a panaszos tájékoztatta a Bizottságot a gießeni ügyész 1996. április 30-i határozatáról. A panaszos arra is hivatkozott, hogy véleménye szerint a DZI-nek ebben az ügyben kétes szerepe van. Az ombudsmanhoz intézett leveleiben a panaszos azt állította, hogy mivel a Bizottságot így tájékoztatták a tényleges tényekről, a Bizottság 1996. július 29-i levelében kifejtett és az üggyel foglalkozó tisztviselő, S. úr 1996. július 16-i belső feljegyzésében kifejtett indokokat szándékosan és csalárd módon koholták.

A VIZSGÁLAT

A Bizottság véleménye

Véleményében a Bizottság rámutatott arra, hogy a panaszos 2004. július 23-án szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti keresetet nyújtott be a Bizottság ellen (T-294/04. sz. ügy), amelyben azzal érvelt, hogy a Bizottság kárt okozott neki, és ezért kártérítést követelt. A Bizottság szerint a panaszos ebben az ügyben a Bizottság és alkalmazottai olyan intézkedéseire alapozta állítását, amelyek többek között a panaszos kérelmeinek 1993-as elutasítására vonatkoztak. A Bizottság előadta, hogy a jelen kifogás és az Elsőfokú Bíróság előtti ügy összefonódott, és hogy a jelen ügy érdemére adott válasz kihatással lenne a Bizottság Elsőfokú Bíróság előtti védekezésére.

A Bizottság véleménye szerint ezért a jelen panaszt az ombudsman alapokmánya 1. cikkének (3) bekezdésére és 2. cikkének (7) bekezdésére tekintettel elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

A panaszos észrevételei

Észrevételeiben a panaszos rámutatott arra, hogy a Bírósághoz benyújtott keresete a jogi képviselet azon költségeinek megtérítésére irányult, amelyeket az ombudsmanhoz benyújtott panaszai okoztak. A panaszos hangsúlyozta, hogy ennek a panasznak nem ugyanaz a tárgya.

A panaszos véleménye szerint egyértelmű volt, hogy a Bizottság jogalap nélkül, és azzal, hogy úgy tett, mintha téves tények állnának fenn, kizárta azt a közpénzekért folytatott versenyből. A panaszos azt állította, hogy a Bizottság megsértette hírnevét azzal, hogy helytelenül állította, hogy ő (a panaszos) nem minősül társfinanszírozó partnernek. A panaszos szerint a Bizottság nem fejtette ki, hogy miért volt indokolt nyilvánosságra hozni a DZI-nek való el nem ismeréséről szóló határozatát, amely a DZI-t arra használta fel, hogy hiteltelenítse a panaszost azáltal, hogy továbbította az ügyésznek és kiszivárogtatta a sajtónak. A panaszos bírálta azt a tényt, hogy a Bizottság ahelyett, hogy a határozatát alátámasztó érveket terjesztett volna elő, fenntartotta a panaszossal kapcsolatos negatív álláspontját, és azt mind az ombudsman, mind a bíróságok elé terjesztette, annak ellenére, hogy már régóta tájékoztatták arról, hogy a DZI által felhozott vádak megalapozatlanok. Ezzel összefüggésben a panaszos ismét az S. úr által készített belső feljegyzésre hivatkozott.

A panaszos továbbá azt állította, hogy az a tény, hogy a Bizottság még a közösségi bíróságokhoz benyújtott beadványaiban is azt állította, hogy a vezetősége tagjai ellen büntetőeljárás indult (annak ellenére, hogy tudta, hogy csak előzetes vizsgálatra került sor, és hogy ezt a vizsgálatot 1996 áprilisában lezárták), azt bizonyítja, hogy a Bizottság szándékos rágalmazási stratégiát követett vele szemben.

További vizsgálatok

A Bizottság véleményének és a panaszos észrevételeinek gondos mérlegelését követően úgy tűnt, hogy további vizsgálatokra van szükség.

A további vélemény iránti kérelemről

Az ombudsman ezért 2004. december 21-én írásban tájékoztatta a Bizottságot azon álláspontjáról, hogy a Bizottság az ombudsman rendelkezésére bocsátott bizonyítékok alapján nem bizonyította, hogy az ombudsman alapokmánya 1. cikkének (3) bekezdése vagy 2. cikkének (7) bekezdése alkalmazandó lenne a jelen ügyben (4). Az ombudsman ezért felkérte a Bizottságot, hogy nyilvánítson véleményt a panaszos három állításáról. A panaszos észrevételeinek egy példányát továbbították a Bizottságnak.

A panaszos 2004. december 30-i levele

2004. december 30-i levelében a panaszos üdvözölte az ombudsman lépését. A panaszos azt is tisztázta, hogy első állítása csak a Bizottság 1993. október 12-i határozataira vonatkozott, a Bizottság későbbi határozataira nem.

Az Európai Bizottság második véleménye

Második véleményében a Bizottság a következő észrevételeket tette:

Háttér

A Bizottság illetékes szolgálatai értékelték a panaszos PVD/1993/630/FRG (Zimbabwe) és PVD/1993/981/FRG (Etiópia) számú, 1992. július 14-én, illetve 1992. október 30-án benyújtott kérelmeit. Az általános feltételek és a rendelkezésre álló információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a pályázatok nem felelnek meg a támogathatósági kritériumoknak. A Bizottság ezért 1993. október 12-i levelében tájékoztatta a panaszost, hogy e kérelmeket elutasították.

A panaszos első állítását illetően

Sem az ombudsman, sem az Elsőfokú Bíróság nem foglalt még állást a Bizottság 1993. október 12-i határozatának megalapozottságáról.

1) Az a feltétel, hogy a társfinanszírozási projektekre vonatkozó valamennyi döntést a nem kormányzati szervezet székhelyén kell meghozni

Az a tény, hogy a panaszos székhelye Rosbachban (Németország) volt, míg az elnöke (a panaszos szinte egyetlen tárgyalópartnere a Bizottsággal) Brüsszelben tartózkodott, kétségeket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy a németországi központ volt-e valamennyi társfinanszírozási projekt hatékony döntéshozatali központja. A panaszos ezt soha nem tisztázta kellőképpen.

A panaszosról szóló, a német hatóságok (Amtsgericht Friedberg) által kiadott nyilvános dokumentumból ugyanis az derült ki, hogy a panaszos igazgatótanácsának („Vorstand”) minden egyes tagja jogosult volt az egyesület képviseletére. Ez azt jelentette, hogy a döntéseket a panaszos elnöke hozhatta meg a nem kormányzati szervezet székhelyén kívül.

2) Az a feltétel, hogy a nem kormányzati szervezet emberi és pénzügyi erőforrásainak nagy része európai (uniós) eredetű legyen

A támogathatóság értékelése a panaszos által akkor szolgáltatott információk alapján történt. Az általános feltételek előírásainak megfelelően a panaszos megküldte az 1989., 1990. és 1991. évi mérlegeit, valamint az 1991. évi éves jelentését. A panaszost azonban csak 1990 októberében alapították, miután elszakadt az IAI-tól, egy amerikai nem kormányzati szervezettől. 1990 októberéig a panaszos egy amerikai nem kormányzati szervezet tagja volt, és így nem volt önálló. A panaszos nem bizonyította, hogy 1990 októberétől funkcionálisan és pénzügyileg függetlenné vált.

A panaszos a KPMG által jóváhagyott éves beszámolóra támaszkodott. Az adott időpontban azonban az egyetlen rendelkezésre álló éves jelentés az 1991-es volt. Az elszámolások KPMG általi fenntartás nélküli megerősítése az 1994–1998 közötti időszakra vonatkozó éves elszámolásokat érintette.

A panaszos ügyvédje által a Bizottságnak küldött 1996. július 7-i levél elismerte a különböző finanszírozási források létezését, amikor kijelentette, hogy „az adományok nagy része a Németországi Szövetségi Köztársaságból származik”. Mindazonáltal a panaszos soha nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy kérelmei benyújtásának időpontjában pénzügyi forrásainak többsége a fent említett években európai eredetű volt.

3) Képesség a szolidaritás és az erőforrások mozgósítására az EU-n belül a fejlődő országokban folytatott fejlesztési tevékenységek érdekében

Az e kritérium teljesítésére vonatkozó kérelmekkel együtt benyújtott egyetlen dokumentum az 1991. évi éves jelentés volt. 1989-re és 1990-re vonatkozóan nem nyújtottak be éves jelentést, annak ellenére, hogy az alkalmazandó általános feltételek megfogalmazása egyértelmű volt az előző három évre vonatkozó éves jelentések benyújtásának szükségességét illetően.

4) A más nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatok jellege és mértéke az EU-n belül és kívül egyaránt

A panaszos által a két kérelem benyújtásakor szolgáltatott információk nem voltak elegendőek, és a Bizottság arra irányuló erőfeszítései, hogy a vele való közvetlen kapcsolatfelvétel révén részletesebb információkat szerezzen, sikertelenek voltak. Így a támogathatóságra vonatkozóan rendelkezésre álló információk kiegészítése érdekében a Bizottság más információforrásokhoz, nevezetesen a területen működő nem kormányzati szervezetekhez és intézményekhez folyamodott: a DZI, az Arbeiterwohlfahrt Bundesverband e.V. (a továbbiakban: Arbeiterwohlfahrt, más néven a nem kormányzati szervezetek német platformja) és a BENGO/BMZ (a német Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Minisztérium).

E kapcsolatfelvételek során a Bizottság megtudta, hogy a panaszos nem tagja a területen működő egyes érintett nem kormányzati szervezetek szövetségeinek. A Bizottság rendelkezésére álló információk szerint a panaszos csak 1997 júliusában csatlakozott a Verband Entwicklungspolitik Deutscher Nichtregierungs-Organisationenhez (VENRO). Akkoriban a panaszos nem volt tagja a nem kormányzati szervezetek német platformjának sem. Még a 2002. március 15-i levél után is, amelyben ez a platform visszavonta a panaszossal kapcsolatos negatív észrevételeit, a panaszos továbbra is úgy hivatkozott erre a szövetségre, mint „nem kormányzati szervezetünk közvetlen versenytársára”, amely – a panaszos szerint – „rágalmazó információk forrása volt, és a Wohlfahrtskartellhez tartozott”.

A panaszos bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy több nem kormányzati szervezet a közelmúltban visszavonta a korábbi alkalmazottak negatív értékelését. Továbbra is fennállt azonban az a tény, hogy akkoriban ezek a szövetségek negatív észrevételeket fogalmaztak meg a panaszossal kapcsolatban. Ezért a kérelmek benyújtásakor a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem tagja a fent említett szövetségeknek.

5) Igazgatási igazgatási kapacitás

A panaszos támogathatósága sem volt egyértelmű, mivel a két kérelem benyújtásakor magasak voltak a működési költségei. A KPMG által benyújtott igazolásban a KPMG kijelentette, hogy „[a] helyiségek jelentős költségei (1991-es költözés) az általános igazgatási költségek részét képezik”. Bár a panaszos ragaszkodott ahhoz, hogy az általános igazgatási kiadások az évek során jelentősen csökkentek, szem előtt kell tartani, hogy a két kérelemről szóló határozat csak az akkor rendelkezésre álló információkon alapulhatott.

Elegendő lenne, ha az egyik releváns kritérium nem teljesülne. A Bizottság mindazonáltal elemezte az általános feltételekben meghatározott valamennyi kritériumot, és ismét arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos egyik kritériumnak sem felelt meg. Ezenkívül a kritériumok teljesítésével kapcsolatos bizonyítási teher kizárólag a kérelmezőkre hárul.

Ami a panaszos azon érvét illeti, miszerint az 1993. október 12-i határozat nem volt összhangban a Bizottság egy korábbi, a panaszos által "első társfinanszírozási kérelmének" nevezett határozattal, ezt a projektet (amely 1991-ben a csernobili baleset áldozatainak nyújtott segítségre vonatkozott) egy másik költségvetési sorból finanszírozták a sürgősségi humanitárius segítségnyújtás keretében. A panaszos figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy minden program egyedi célkitűzésekkel, valamint saját jogalappal és szabályokkal rendelkezik. Az említett projektre alkalmazandó jogi szabályokat a Tanács 1991. március 5-i 598/91/EGK rendelete állapította meg a Szovjetunió lakosságának szánt mezőgazdasági termékekkel való ellátásra vonatkozó sürgős intézkedésekről. Ezt a rendeletet az 1991. július 23-i 2165/91/EGK bizottsági rendelet hajtotta végre, amelynek 2. cikke (2) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„A szállítások lebonyolítására kiválasztott nem kormányzati szervezeteknek különösen a következő feltételeknek kell megfelelniük:

1. olyan létesítő okirattal kell rendelkeznie, amely az ilyen típusú szervezetre jellemző;
2. székhelye a Közösség valamely tagállamában van;
3. bizonyítaniuk kell, hogy rendelkeznek az élelmiszersegély-műveletek sikeres végrehajtásához szükséges kapacitással;
4. kötelezettséget vállaltak arra, hogy betartják az 598/91/EGK rendelet alapján megállapított szállítási feltételeket.”

E kritériumok és az általános feltételek összehasonlítása azt mutatta, hogy az utóbbiak sokkal szigorúbbak voltak. Továbbá, amint azt az ombudsman egy másik ügyben megállapította, az a tény, hogy egy nem kormányzati szervezetet egy egyedi program keretében támogathatónak tekintettek, nem jelenti azt, hogy azt más programok keretében is el kell fogadni.

A panaszos második állításáról

1993-ban a panaszos nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot a Bizottságnak nyilatkozatai alátámasztására. Ezeket a nyilatkozatokat a Bizottságnak megfelelően ellenőriznie kellett. Ezért a Bizottság köteles volt saját vizsgálatokat végezni azok ellenőrzése érdekében. E tekintetben figyelembe kell venni, hogy a Bizottság soha nem tagadta, hogy szóbeli és írásbeli kapcsolatot tartott fenn több különböző forrással annak érdekében, hogy több információt szerezzen a panaszosról.

Annak megállapítása érdekében, hogy a DZI engedélyezte-e a DZI címke feltüntetését a panaszos levelén, a Bizottság felvette a kapcsolatot ezzel a német szervezettel. Valójában e kapcsolatfelvétel során a Bizottság megtudta, hogy a panaszos leveleiben nem kapott engedélyt a DZI címke használatára.

Tekintettel egyrészt arra, hogy a Bizottság támogathatósági kritériumai nyilvánosak voltak, másrészt pedig arra, hogy a panaszos kérelmeiről szóló bizottsági határozatot e kritériumokkal teljes összhangban hozták meg, a bizalommal való visszaélésre vonatkozó állítás aligha tartható fenn. Figyelembe véve az összes körülményt, annak a ténynek a nyilvánosságra hozatala, hogy a panaszost nem tekintették támogathatónak, nem szolgáltatott új információt a DZI-nek. A Bizottság mindazonáltal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ez az intézmény úgy használta fel ezeket az információkat, ahogyan tette.

A panaszos harmadik állításáról

Az ebben az összefüggésben felhozott állítások nagyrészt feltételezéseken alapultak, és azokat nem támasztották alá olyan módon, amely bizonyítaná a Bizottság intézkedései és a panaszos hírnevének állítólagos megsértése közötti ok-okozati összefüggést.

A Bizottsághoz minden évben jelentős számú társfinanszírozási kérelem érkezett, amelyek pénzügyi volumene jelentősen meghaladta az e célra elkülönített költségvetési sorban rendelkezésre álló eszközöket. A Bizottság nem volt felelős a panaszosra vonatkozó negatív értékelésekért, amelyeket bizonyos információforrások készítettek. E tekintetben az ombudsman az 1613/2000/GG sz. panasz vizsgálatát lezáró határozatában kijelentette, hogy "a DZI 1993. szeptember 1-jei levele és annak a Bizottság általi értelmezése fényében úgy tűnik, hogy a Bizottság jogi hatáskörének korlátain belül járt el". Az a tény, hogy e források esetleg negatívan befolyásolták, nem befolyásolta a Bizottság határozatának helyességét, és nem jelentette a Bizottság részvételét a panaszos jó hírnevét sértő kampányban - ezt a vádat a Bizottság hevesen elutasította.

Ezenkívül a panaszost felkérték, hogy egy új pályázati felhívás keretében nyújtson be új pályázatot. Ez végérvényesen bizonyította a Bizottság jóhiszeműségét, és azt, hogy kész volt felülvizsgálni a panaszos jogosultságát az új helyzet alapján és a 2000-ben kidolgozott általános feltételek fényében. Sajnálatos módon a panaszos nem nyújtott be új társfinanszírozási kérelmet.

A panaszos által megfogalmazott vádakkal ellentétben a Bizottság soha nem vett részt az utóbbival szembeni diszkriminatív kampányban. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a panaszos az elmúlt években más szerződéseket is kötött a Bizottsággal, nevezetesen az Információs Társadalmi Főigazgatóság és a Kutatási Főigazgatóság által irányított programok keretében. E szerződések teljes összege meghaladta a 240 000 EUR-t.

Következtetés

A panaszos leveleinek alapos vizsgálatát követően a Bizottság továbbra is úgy vélte, hogy 1993. október 12-i határozata helyes volt. Amint azt az ombudsman megállapította, hivatali visszásság akkor következett be, ha egy közjogi szerv nem a rá nézve kötelező szabálynak vagy elvnek megfelelően járt el. A Bizottság a panaszos jogosultságának értékelésekor teljes mértékben tiszteletben tartotta a rá nézve kötelező szabályokat és elveket.

A panaszos észrevételei

Észrevételeiben a panaszos fenntartotta panaszát, és a következő további észrevételeket tette:

Általános megjegyzések

A Bizottság 1993. október 12-i határozata a DZI által szolgáltatott ellenőrizetlen és helytelen információkon alapult. A Bizottság nem végzett független vizsgálatot. További véleményében a Bizottság arra szorítkozott, hogy állításokat fogalmazzon meg anélkül, hogy bizonyítékokat terjesztett volna elő. A Bizottság továbbá kicserélte az általa 1996-ban említett kritériumokra vonatkozó új kritériumokat. Meglepő volt, hogy az ombudsman ezt észrevétel nélkül elfogadta. Az is meglepő volt, hogy a Bizottság nem tartotta be a német adóhatóság 1998. évi és az ügyész 1996. április 30-i jogilag kötelező erejű határozatait. A Bizottság arra kényszerítette a panaszost, hogy bizonyítsa ártatlanságát.

A Bizottság úgy tett, mintha megvizsgálták volna a panaszos kérelmeit. Ilyen vizsgálatra azonban soha nem került sor. Ha sor került volna ilyen vizsgálatra, megmagyarázhatatlan lenne, hogy a Bizottság a különböző ilyen értelmű kérések ellenére miért nem tudott magyarázatot adni a kérelmek elutasításának indokaira. A panaszos csak 1996 nyarán, ügyvédi segítség igénybevételét követően kapott ilyen magyarázatot.

A Bizottság a DZI és más személyek által a panaszossal szemben felhozott téves vádakra támaszkodott. Ezek a vádak 1994 végén a német ügyészség nyomozásához vezettek. Ezt a vizsgálatot azonban 1996. április 30-án a panaszos javára lezárták. Ez az eredmény azt jelentette, hogy a DZI által felhozott vádak minden jogi alapot nélkülöztek. A Bizottságot erről 1996. május 21-én tájékoztatták, vagyis jóval azelőtt, hogy S. elkészítette volna 1996. július 15-i belső feljegyzését, és hogy a Bizottság megküldte volna 1996. július 29-i levelét, amelyben meghatározta azokat a kritériumokat, amelyeket a panaszos állítólag nem teljesített. A Bizottság tehát köteles lett volna új értékelést végezni. Álláspontjának a német igazságszolgáltatás határozatához való hozzáigazításának elmulasztása a német jog megsértésének minősül. Ez súlyos hivatali visszásság volt, amellyel az ombudsmannak foglalkoznia kell.

A Bizottság nem hallgatta meg a panaszost, mielőtt elfogadta volna az 1996. július 29-i levelében szereplő kritériumjegyzéket. Ez egy újabb olyan hivatali visszásság volt, amelyet az ombudsmannak ilyenként kellene megjelölnie.

Mivel a Bizottság mindkét érintett tisztviselőjét - S.-t (aki 1996. július 15-én feljegyzést készített az ügy irataihoz) és H.-t (aki az 1996. július 29-i levelet küldte) - többször is a német ügyész határozatára hivatkoztak, abból kell kiindulni, hogy szándékosan meghamisították a jogosultsági feltételeket a panaszos hátrányára. Az ombudsmannak ezért az ügy irataihoz fűzött 1996. július 15-i feljegyzés tekintetében is hivatali visszásságot kell megállapítania.

Részletes megjegyzések
1) Az a feltétel, hogy a társfinanszírozási projektekre vonatkozó valamennyi döntést a nem kormányzati szervezet székhelyén kell meghozni

A társfinanszírozási kérelmek elkészítése nem tartozott az elnök hatáskörébe. Ezeket a kérelmeket B. úr, a panaszos rosbachi székhelyén a pénzügyekért és az igazgatásért felelős személy készítette. A Bizottság közvetlen kapcsolatban állt B.‐vel az e kérelmekkel kapcsolatos kérdéseket illetően, amint azt a Bizottság által neki címzett levelek is mutatják. A panaszos elnöke tehát nem volt a Bizottság egyetlen tárgyalópartnere.

A kérelmeket, amelyeket teljes egészében B. készített el Rosbachban, ezt követően elküldték a panaszos brüsszeli irodájába. Ezeket a panaszos elnöke írta alá és nyújtotta be a Bizottságnak. Ezt a megközelítést gyakorlati okokból fogadták el, mivel e kérelmek nyomon követése a PR-szempontokat illetően a panaszos elnökének feladatai közé tartozott.

A panaszos tehát betartotta az általános feltételek 1.3. pontját.

Ez volt az első eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

2) Az a feltétel, hogy a nem kormányzati szervezet emberi és pénzügyi erőforrásainak nagy része európai (uniós) eredetű legyen

A panaszos a német adóhatósághoz 1991. március 18‐án benyújtott kérelmében, amelyben kérte az 1991‐es évre vonatkozó adózási célú közhasznú intézményként való elismerését, kijelentette, hogy új igazgatóságát már nem kötik a nemzetközi szervezetek utasításai, hanem önállóan és függetlenül dönt a projektek kiválasztásáról és a pénzeszközök felhasználásáról. Az illetékes adóhatóság helyt adott ennek a kérésnek. 1990. december 20-i levelében a DZI arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a panaszos immár "funkcionálisan és pénzügyileg" független. A Bizottság azonban csak akkor hivatkozott a DZI-re, amikor az negatív észrevételeket tett a panaszossal kapcsolatban.

Sem a kérelmek benyújtásának évében (1992), sem az azt követő években nem kifogásolta a Bizottság a panaszos által benyújtott dokumentumokat, illetve nem mutatott rá arra, hogy azok a Bizottság véleménye szerint hiányosak lennének. Mivel a panaszos csak Németországban gyűjtött adományokat, csodára lett volna szüksége ahhoz, hogy az EU-n kívülről szerezzen forrásokat. A panaszos számos alkalommal javasolta ellenőrzés elvégzését. Ez lehetővé tette volna a Bizottság számára annak megállapítását, hogy a panaszos által kapott adományok európai forrásokból származnak-e. A KPMG felhatalmazást kapott arra, hogy minden olyan információt megadjon, amelyre az ombudsmannak szüksége lehet ahhoz, hogy tisztázza a vonatkozó pénzeszközök eredetét.

Ez volt a második eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

3) Képesség a szolidaritás és az erőforrások mozgósítására az EU-n belül a fejlődő országokban folytatott fejlesztési tevékenységek érdekében

A panaszos már az első kérelemhez csatolt 1992. július 14-i levelében rámutatott arra, hogy 1989-re és 1990-re vonatkozóan nem készült éves jelentés. Az újonnan alakult panaszos nem volt felelős elődje jelentéséért. A Bizottság tudott ezekről a tényekről, de soha nem kért további információkat. Az 1990 októbere előtti időszakra vonatkozó információk semmi esetre sem lettek volna relevánsak annak ellenőrzéséhez, hogy a panaszos megfelel-e a vonatkozó kritériumoknak. Számos releváns információt nyújtottak be a Bizottsághoz. 1996. július 29-i levelének elkészítésekor a Bizottság elegendő információval rendelkezett ahhoz, hogy megállapítsa, hogy a panaszos teljesítette a vonatkozó feltételt.

Az 1989. és 1990. évi éves jelentések hiányát a Bizottság 1996. július 29-i levele sem említette.

Ez volt a harmadik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

4) A más nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatok jellege és mértéke az EU-n belül és kívül egyaránt

Véleményében foglaltakkal ellentétben a Bizottság nem tett semmilyen erőfeszítést annak érdekében, hogy a panaszossal való közvetlen kapcsolatfelvétel révén részletes információkat szerezzen. A Bizottság azon állítása, hogy ezt tette, szándékos hazugság volt. A Bizottság kizárólag a DZI által felhozott téves vádakra támaszkodott, amelyekről a német ügyész határozata bizonyította, hogy tévesek. A Bizottságot 1996. május 21-én és július 12-én, azaz a Bizottság 1996. július 29-i levelének elküldése előtt tájékoztatták a németországi vizsgálat eredményéről.

Ez volt a negyedik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

A nem kormányzati szervezetek német platformja (Bundesverband der Arbeiterwohlfahrt e.V.) olyan nem kormányzati szervezet volt, amely közvetlenül versenyzett az adományokért a panaszossal Németországban, és amely a DZI kartellhez tartozott. Ezért aligha tekinthető komoly, semleges információforrásnak a német nem kormányzati szervezetekkel kapcsolatban. 2002. március 15-i levelében a nem kormányzati szervezetek német platformja elhatárolódott a panaszossal kapcsolatban a nevében tett negatív nyilatkozatoktól.

Ez volt az ötödik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

A BENGO (azaz a "Deutscher Paritätischer Wohlfahrtsverband Gesamtverband e.V.") magánszervezet volt. 2002. január 30-i és február 8-i levelében a BENGO tájékoztatta a panaszost, hogy a panaszosról nem nyújtott információt a Bizottságnak. A BENGO hozzátette, hogy csak arra mutatott rá, hogy a panaszost megemlítették a médiában. A BENGO szerint nem volt felelős azért, hogy a Bizottság ebből helytelen következtetéseket vont le.

Ez volt a hatodik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

Az, hogy a Bizottság még 2005-ben is megtagadta az Arbeiterwohlfahrt és a BENGO által végzett korrekciók, valamint az 1996. április 30-i határozat figyelembevételét, újabb hivatali visszásságnak minősül, amelyet az ombudsmannak meg kell vizsgálnia.

A panaszos soha nem állította, hogy a Bizottság által említett szervekhez tartozik. Az a tény, hogy a panaszos nem tartozott ezekhez a szervekhez, nem használható a kizárás kritériumaként. Ezt az érvet egyébként a Bizottság 1996. július 29-i levele sem említette.

5) Igazgatási igazgatási kapacitás

Ami az igazgatási költségeket illeti, a panaszos által használt helyiségek 1991-ben új tulajdonos kezébe kerültek. Következésképpen a panaszos kénytelen volt új rosbachi telephelyre költözni. Nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen lépés jelentős költségeket okozott, amelyek egyébként nem történtek volna meg. Ez magyarázta az igazgatási költségek viszonylag magas arányát (17,1 %) 1991-ben. A giesseni regionális bíróság 1996. április 30-i határozatában kifejezetten megállapította, hogy a panaszos adminisztratív költségei nem voltak túl magasak az érintett időszakban.

A Bizottságnak az 1992. évi adatokra kellett volna támaszkodnia, mivel a határozatot 1993-ban hozták meg. Az adminisztratív költségek abban az évben elért százalékos aránya (11%) olyan adat volt, amelyről sok nem kormányzati szervezet csak álmodni tudott. A DZI még ennél is lényegesen magasabb százalékokat fogadott el elfogadhatónak a német nem kormányzati szervezetek számára.

Ez volt a hetedik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

Nem lehetséges, hogy a panaszos által a Bizottságtól 1991-ben kapott pénzügyi támogatás a Szovjetunió lakosságának szánt mezőgazdasági termékekkel való ellátásra vonatkozó sürgős intézkedésről szóló, 1991. március 5-i 598/91/EGK tanácsi rendeleten alapult, mivel a szállított termékek gyógyszerek voltak, és a támogatás csak 1991. február 13-ig állt rendelkezésre.

Egyértelmű volt tehát, hogy erre a projektre is vonatkoztak az általános feltételek.

Ez volt a nyolcadik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

A panaszos leveleiben soha nem használta a DZI címkét. Még a DZI sem vádolta meg ezzel a panaszost.

Ez volt a kilencedik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

A Bizottság 1993. október 12-i határozatát bizalmasan kezelték. Ezt azonban közölték a DZI-vel, és ez utóbbi arra használta fel, hogy hiteltelenítse a panaszost. A DZI és a Bizottság összehangolt erőfeszítéseket tett a panaszos rágalmazására.

Ez volt a tizedik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

A Bizottság soha nem végzett saját vizsgálatokat, hanem csak a DZI által felhozott téves vádakra támaszkodott. Mivel a DZI már 1990-ben köteles volt visszavonni a panaszosra vonatkozó helytelen információkat, amelyeket a VIII. Főigazgatóságnak nyújtott be, a Bizottság tudott a DZI és a panaszos közötti konfliktusról. A Bizottság ezért nem várhatta el a DZI-től, hogy 1992/93-ban semleges értékelést adjon a panaszosról. Figyelemre méltó, hogy a Bizottság soha nem kérte ki a panaszos véleményét az összes releváns kérdésben, ahogyan azt meg kellett volna tennie.

Ez volt a tizenegyedik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

A Bizottság megkapta az UNESCO által a panaszosnak a csernobili projekttel kapcsolatos munkájára vonatkozóan kiadott figyelemreméltó referenciákat. Maga a Bizottság aktája jelentős számú kiváló referenciát tartalmazott a panaszos számára. Mindezeket a pozitív utalásokat azonban figyelmen kívül hagyták.

Ez volt a tizenkettedik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

A Bizottság elmulasztotta megemlíteni azt a jelentős pénzügyi támogatást, amelyet 1992 és 1994 között nyújtott a panaszosnak az UNESCO projektjeivel kapcsolatban. Ezeket a projekteket a Bizottság Külkapcsolati Főigazgatósága az általános feltételek alapján kezelte. A vonatkozó összegek jóval magasabbak voltak, mint az 1992-ben benyújtott két projektben érintett összegek. A panaszos tehát az érintett időszakban teljesítette a vonatkozó feltételeket. Mivel a szóban forgó projektek összetettek voltak, és az alapok mérete is erre utalt, a Bizottság nem kételkedett a panaszos irányítási kapacitásában.

Ez volt a tizenharmadik eset, amikor a Bizottság megpróbálta megtéveszteni az ombudsmant.

Amikor a panaszos panaszt nyújtott be az ombudsmanhoz, a Bizottság csalásra vonatkozó állításokat tett. A panaszosnak jogában állt meggyőződni arról, hogy az ombudsman panaszokkal kapcsolatos vizsgálataival nem éltek vissza rágalmazás céljából.

A panaszos egyetlen célja az volt, hogy helyreállítsa jó hírnevét. A panaszos ezért arra kérte az ombudsmant, hogy állapítsa meg, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozata téves információkon alapult, és ezért nem rendelkezett jogalappal.

Az általános feltételek nem írták elő, hogy egy nem kormányzati szervezet csak akkor tekinthető támogathatónak, ha a DZI pozitív értékelést adott.

A Bizottság, miközben határozatát a DZI által tett negatív észrevételekre alapozta, teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a panaszosra vonatkozó pozitív észrevételeket, amelyeket a DZI 1992. december 4-i, 1993. január 21-i és 1993. július 29-i levelében tett.

S. úr 1993. augusztus 19-i, a panaszosnak címzett feljegyzése azt mutatta, hogy a Bizottság a panaszost jogosultnak tekintette.

Az ombudsman további tájékoztatás iránti kérelme

A Bizottság véleményének és a panaszos észrevételeinek vizsgálatát követően az ombudsman úgy ítélte meg, hogy további információkra van szüksége az ügy kezeléséhez.

2005. július 8‐án ezért a következő információkat kérte a Bizottságtól:

1. Kérjük a Bizottságot, hogy nyújtsa be a panaszos által 1992. július 14-én és november 30-án hozzá benyújtott két kérelem másolatát, valamint a panaszos által e kérelmekkel kapcsolatban 1993. október 12. előtt esetlegesen benyújtott további információkat.
2. Kérjük a Bizottságot, fejtse ki, hogy az általános feltételek 1.3. pontjának milyen célt kellett volna szolgálnia, és hogy a Bizottság szerint miért nem teljesült ez a cél a jelen ügyben?
3. Véleményében a Bizottság úgy tűnik, hogy a panaszos állítólagos autonómiájának hiányára hivatkozik. Tisztázná-e a Bizottság ennek az érvnek a relevanciáját, tekintettel arra, hogy az önállóság követelményét az általános feltételek 1.1. pontja határozta meg, amelyet a panaszos kérelmei elutasításának indokait ismertető, 1996. július 29-i bizottsági levél nem említ vagy említ?
4. Ami a Bizottság által az 1996. július 29-i levelében hivatkozott egyéb elemeket illeti, az ombudsman megjegyzi, hogy az általános feltételek 2. pontja előírja, hogy ezeket az elemeket „figyelembe kell venni” annak meghatározásakor, hogy egy nem kormányzati szervezet támogatható-e. Kérjük a Bizottságot, hogy pontosítsa azokat a szabványokat, amelyeket a Bizottság ebben az összefüggésben alkalmazott.
5. A panaszos azzal érvelt, hogy a Bizottság nem kért tőle további információkat, ellentétben azzal, amit véleményében állított. Kérjük a Bizottságot, hogy tegye meg észrevételeit ezzel az állítással kapcsolatban.
6. Észrevételeivel együtt a panaszos két levél másolatát nyújtotta be (2005. április 21-i levelének 2. és 3a. melléklete), amelyekben a Bizottság két, a jelen ügyben érintettnek tűnő projekt részleteit kérte a panaszostól. Kérjük a Bizottságot, fejtse ki, miért tették fel ezeket a kérdéseket, ha a Bizottság azon a véleményen van, hogy a panaszos nem jogosult társfinanszírozásra? Kérjük a Bizottságot, fejtse ki azt is, hogy a Bizottság 1996. július 29-i levele szerint miért nem tettek fel ilyen kérdéseket a panaszosnak (a panaszos szerint) azon kritériumok tekintetében, amelyeknek a panaszos nem felelt meg?
7. A Bizottság véleménye azt a benyomást kelti, hogy bizonyos nem kormányzati szervezetekben való tagság a jogosultság feltétele volt. Kérjük a Bizottságot, fejtse ki, hogy milyen alapon lehetne ilyen követelményt előírni (ha létezik ilyen)?
8. Kérjük a Bizottságot, hogy válaszoljon a panaszos által a működési költségeivel és azok bizottsági értékelésével kapcsolatban tett észrevételekre.
9. Kérjük a Bizottságot, hogy a panaszos észrevételeinek fényében adjon részletesebb magyarázatot azokra az egyéb projektekre vonatkozóan, amelyek keretében 1993. október 12. előtt pénzügyi támogatást nyújtott a panaszosnak, különös tekintettel a csernobili áldozatoknak nyújtott segítséggel kapcsolatos 1991-es projektre.

Az ombudsman megjegyezte, hogy észrevételeiben a panaszos számos olyan szempontot emelt ki, amelyek megítélése szerint hivatali visszásságnak minősülnek. Észrevételei végén azonban a panaszos rámutatott arra, hogy csak jó hírnevének helyreállítását kívánja elérni, és ezért arra kérte az ombudsmant, hogy állapítsa meg, hogy az 1993. október 12-i határozat téves információkon alapult, és így nem rendelkezett jogalappal. Úgy tűnt, hogy ez a kérelem megfelel az első állításnak, amellyel kapcsolatban a Bizottságot véleménynyilvánításra kérték fel. Az ombudsman ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszos észrevételeiben említett további szempontok külön vizsgálata nem tűnik indokoltnak.

A panaszost ennek megfelelően tájékoztatták.

A Bizottság válasza

Válaszában a Bizottság a következő észrevételeket tette:

Az első kérdésről

Mindkét kérelem másolatát, valamint a Bizottsághoz 1993. október 13-ig beérkezett kiegészítő információkat megküldték az ombudsmannak.

A második kérdésről

Az általános feltételek 1.3. pontja kimondta, hogy a társfinanszírozásra való jogosultsághoz valamennyi társfinanszírozott projekt esetében a nem kormányzati szervezet székhelyének kell a tényleges döntéshozatali központnak lennie. Ezt a pontot a nem kormányzati szervezetek támogathatóságára vonatkozó többi kritérium fényében kellett értelmezni; nevezetesen az 1.1., 1.2., 1.4. és 3. pont. Ezek a pontok valóban olyan kritériumokat tartalmaztak, amelyekről az 1.3. pont hallgatólagosan már rendelkezett.

Az 1.3. pont tehát azt jelentette, hogy a nem kormányzati szervezetnek az Európai Unió valamely tagállamában kell székhellyel rendelkeznie, a hatályos jogszabályoknak megfelelően ott kell letelepednie, és önálló döntéshozatali jogkörrel kell rendelkeznie a társfinanszírozott projektjeivel kapcsolatban.

Legalább 1988 előtt néhány, nagyon korlátozott forrásokkal rendelkező nem kormányzati szervezetet arra használtak fel, hogy projektjeiket továbbítsák más nem kormányzati szervezeteknek, amelyek közösségi társfinanszírozásra nyújtották be azokat. A szükséges források megszerzését követően a projekteket visszajuttatták a fővállalkozó nem kormányzati szervezethez, amely az általános feltételekben előírtak szerint pénzügyi hozzájárulás nélkül hajtotta végre azokat. Az 1.3. pont célja tehát az ilyen helyzetek elkerülése volt.

Ezzel szemben az 1.3. pont nagymértékben kapcsolódik az általános feltételek 3. pontjához, amely a következőket mondta ki: „az a támogatható nem kormányzati szervezet, amely megfelel a fenti feltételeknek, de egy nem támogatható nem kormányzati szervezet nevében jár el, és nincs befolyása a projektek végrehajtására, és nem járul hozzá az ilyen projektek társfinanszírozásához, nem részesülhet társfinanszírozásban”. Egy nem kormányzati szervezet nem volt jogosult támogatásra, ha központi irodája valamely uniós tagállamban volt, de nem rendelkezett döntéshozatali hatáskörrel, pénzügyi és szervezeti autonómiával és függetlenséggel az őt ellenőrző, EU-n kívüli székhellyel rendelkező anyaszervezetekkel szemben.

A vonatkozó kérelmek benyújtásakor a panaszos nem kormányzati szervezet minőségének ellenőrzése során megfigyelt egyes tények és a panaszos által szolgáltatott pontos információk hiánya alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos az IAI-tól, egy egyesült államokbeli székhellyel rendelkező anyavállalattól függ. Nem történt lakcímváltozás. A telefonos megkeresések ellenére nem adtak kielégítő választ a magánforrások eredetével kapcsolatos kérdésre, és nem lehetett megállapítani azok európai eredetét. Ezenkívül nem tisztázták kellőképpen azt a kérdést, hogy hol volt a tényleges döntéshozatali központ, és hogy a panaszos pénzügyileg önálló volt-e, tekintettel arra, hogy a közelmúltban különvált a fent említett amerikai nem kormányzati szervezettől.

A harmadik kérdésről

Az 1996. július 29-én kelt levél egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem rendelkezik önállósággal, és kifejtette, hogy „központjának valamennyi társfinanszírozott projekt esetében a hatékony döntéshozatali központnak kell lennie”; ez az általános feltételek 1.3. pontjának szövege, amely a második kérdéssel kapcsolatban a fentiekben kifejtésre került. A levél kifejezetten hivatkozott az általános feltételek 1.4. pontjára is, amikor kimondta, hogy „pénzügyi forrásai nagy részének európai (közösségi) eredetűnek kell lennie”. A fentiekben kifejtettek szerint ezek a rendelkezések az 1.1., 1.2. és 3. ponttal együtt kiegészítették egymást, és az „autonómia” fogalommeghatározásába illeszkedtek, ami azt jelentette, hogy – ahhoz, hogy önállónak lehessen tekinteni – a nem kormányzati szervezet központi irodájának kell lennie valamennyi társfinanszírozott projekt hatékony döntéshozatali központjának.

A levél rámutatott továbbá a pénzügyi források és a más szervezetekkel szembeni döntéshozatali eljárások átláthatóságának hiányára. A vonatkozó levélben ugyanis az szerepelt, hogy a Bizottság nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a felperes tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit az IAI tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, költségeitől, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság 1996. július 29‐i levele kifejezetten hivatkozott az autonómia hiányára.

A negyedik kérdésről

Összefoglalva, ha egy nem kormányzati szervezetet társfinanszírozásra jogosultnak tekintünk, az magában foglalja annak megerősítését, hogy a nem kormányzati szervezet képes mozgósítani a szolidaritást és a magánforrásokat az EU-n belül fejlesztési tevékenységeihez, az általa a fejlesztési segélynek tulajdonított prioritást, a tapasztalatát, valamint a partnerek által végrehajtott egyéb projektek támogatására való képességét, az Európai Közösség és a fejlődő országok hasonló szervezeteivel fennálló kapcsolatainak jellegét és mértékét, valamint a kielégítő igazgatási kapacitást.

Ami a szolidaritás és a magánforrások Európai Közösségen belüli mozgósításának képességét illeti, az 1989-es és 1990-es évekre vonatkozó éves jelentések hiánya nem tette lehetővé a Bizottság számára annak megállapítását, hogy a panaszos megfelelt-e ennek a kritériumnak.

Ami az Európai Közösség más nem kormányzati szervezeteivel fennálló kapcsolatok jellegét és mértékét illeti, megállapítást nyert, hogy a panaszos nem tagja a területen működő egyes érintett nem kormányzati szervezetek szövetségeinek.

Másrészt kétségek merültek fel az igazgatási kapacitással kapcsolatban, tekintettel arra, hogy a panaszosnak a két kérelem benyújtásakor magasak voltak az igazgatási költségei.

A 2.1., 2.6. és 2.7. kritérium negatív értékelése kellően fontos volt ahhoz, hogy kizárja a panaszos jelöltségét.

Az ötödik kérdésről

Igaz, hogy a Bizottság hivatalosan nem kért további dokumentumokat. Valójában azonban közvetlen kapcsolatokon keresztül próbált részletesebb információkat szerezni.

Valójában a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ha egyes dokumentumokat, például az 1989. és 1990. évi éves jelentéseket nem lehetne benyújtani azon az alapon, hogy a panaszos csak 1990 októberétől vált függetlenné, akkor a más dokumentumok iránti kérelem hivatalos folytatása nem járna eredménnyel. Valójában e jelentések hiánya egyértelműen megmutatta, hogy e nem kormányzati szervezet nem független az amerikai nem kormányzati szervezettől, ami kulcsfontosságú elem.

A Bizottság azonban többször is megpróbált telefonon kapcsolatba lépni a panaszossal.

A panaszos ismét azzal érvelt, hogy hivatali visszásságnak kell tekinteni azt, hogy nem kértek ilyen információt az értékelési kritériumokról, valamint azt, hogy a Bizottság nem biztosított számára meghallgatást. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a panaszos szándékosan elrejtette ezeket az érveket a valóság elhomályosítása érdekében: mivel a panaszos nem tudta bemutatni az 1989. és 1990. évi két éves jelentést, a Bizottság jogszerűen nyilváníthatta jogosulatlannak, és nem volt köteles további információkat kérni.

A hatodik kérdésről

A panaszos kérelmének benyújtásakor a projekt adminisztratív és műszaki értékelését a jelenleg hatályos rendszerrel ellentétben egyidejűleg végezték el. A rendszer a pályázati felhívás 2000-es bevezetésével változott meg, így a projekt elemzése előtt először ellenőrizni kell a támogathatóságot. Ez megmagyarázta, hogy a Bizottság szolgálatai miért nem foglaltak még állást a panaszos adminisztratív értékeléséről, amikor 1993. január 22-én és március 2-án információkérést intéztek a panaszoshoz.

A panaszos jogosultságának ellenőrzése során a Bizottság szolgálatai felismerték, hogy a panaszos számos kritériumot nem teljesített. Az ötödik kérdésre adott válaszban már kifejtettük azokat az okokat, amelyek miatt nem nyújtottak be hivatalos kérelmet azon kritériumokkal kapcsolatban, amelyeknek a panaszos nem felelt meg.

kérdés:

Egyes nem kormányzati szervezetekben való tagság nem volt a jogosultság feltétele. A vonatkozó tények időpontjában azonban a meglévő általános feltételek a „más nem kormányzati szervezetekkel (…) fennálló kapcsolatok jellegét és mértékét” is figyelembe vették annak meghatározásakor, hogy egy nem kormányzati szervezet jogosult lehet-e társfinanszírozásra. Ez utóbbi nem jelentette azt, hogy a nem kormányzati szervezetnek egy szervezet vagy egy szervezet hálózatának/kollektivitásának tagja kellett volna lennie. Az ilyen szervezetben való tagság azonban hasznos eszköz volt ahhoz, hogy a Bizottság tájékoztatást kapjon mind a nem kormányzati szervezet profiljáról és szakterületéről, mind pedig a más nem kormányzati szervezetekkel fennálló kapcsolatokról. Egy nem kormányzati szervezet más szervezetek általi elismerése megnyugtató lehet a Bizottság számára, ha nem rendelkezik korábbi ismeretekkel a kérelmezőről.

kérdés:

A panaszos által szolgáltatott információk alapján a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a panaszos igazgatási költségei kirívóan magasak. A rendelkezésre álló információk és a panaszos pontos észrevételeinek hiánya nem tette lehetővé a Bizottság számára, hogy eltérő értékelést adjon erről a nem kormányzati szervezetről.

Ami a benyújtandó dokumentumokat illeti, az akkoriban valamennyi pályázóra kötelező szabályok egyértelműek voltak. Amikor egy nem kormányzati szervezet első alkalommal nyújtott be társfinanszírozási kérelmet, csatolnia kellett a következő dokumentumok másolatát: a nem kormányzati szervezet alapszabálya, igazgatótanácsa tagjainak jegyzéke, valamint a nem kormányzati szervezet elmúlt három évre vonatkozó éves jelentései és mérlegei. Ha a Bizottság az 1992-es évet vette volna alapul ahhoz, hogy a panaszost e kritérium tekintetében elfogadhatónak tekintse, ez ellentétes lett volna a kérelmezőkkel szembeni egyenlő bánásmód elvével, mivel akkor az összes kérelmező által benyújtott mérlegek az 1989-es, 1990-es és 1991-es évekre vonatkoztak.

Ezért a közpénzek kezelése során szükséges óvatosság és az akkor hatályos költségvetési rendelet tiszteletben tartása indokolta a panaszos igazgatási kapacitásának a kérelmek benyújtásakor kért információk alapján történő értékelését.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Zimbabwéban végrehajtandó projekt technikai értékelése során megállapítást nyert, hogy a bérekhez, a működési költségekhez és az igazgatáshoz kapcsolódó költségek a projekt költségvetésének mintegy 40%-át tették ki; Ez az arány túl magasnak tűnt. Ezzel összefüggésben a Bizottság utalt a zimbabwei küldöttségtől 1993. május 10-én kapott feljegyzésre.

Az ellenőrzés valóban lehetővé tette volna a Bizottság számára, hogy egy bizonyos idő elteltével a panaszos tekintetében eltérő értékelésre jusson. Ellentétben azzal, amit a panaszos az észrevételeiben állított, a Bizottság nem tagadta meg az ellenőrzés elvégzését; csak azt kérte, hogy a Bizottság által meghatározott kritériumokkal összhangban történjen, amit a panaszos nem fogadott el.

kérdés:

A Bizottság mind a nem kormányzati szervezetek, mind a nemzetközi szervezetek humanitárius műveleteit finanszírozhatná. A csernobili áldozatok megsegítésére irányuló projekt 1991-ben az utóbbi típushoz tartozott. Ez ugyanis a Bizottság és az UNESCO között létrejött megállapodás eredménye volt, amelyben a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy pénzügyi hozzájárulást nyújt.

Az UNESCO, más nemzetközi szervezetekhez hasonlóan, más szervezetekkel együtt hajtja végre ezt a fajta tevékenységet. A vonatkozó tények idején a panaszos az UNESCO partnere volt, amely humanitárius projekteket és szolgáltatásokat hajtott végre e nemzetközi szervezettel kötött szerződéses megállapodások alapján. A panaszost ez a nemzetközi szervezet választotta ki a projekthez nyújtott támogatás végrehajtására. A Bizottság illetékes szolgálatai (DG VIII/D2) nem avatkoztak be ebbe a kiválasztási folyamatba.

Hasonlóképpen, a panaszos három másik projektben is részt vett a Szovjetunió lakosságának szánt mezőgazdasági termékekkel való ellátásra irányuló sürgős fellépésről szóló rendelettel összefüggésben. Az eltérő jogalapra való hivatkozás egyetlen indoka a panaszos azon állításának vitatása volt, amely szerint az 1993. október 12-i határozat nem felelt meg a Bizottság korábbi határozatának.

Az Elsőfokú Bíróság a T-321/01. sz. ügyben hozott ítéletében a következőket hangsúlyozta: „Emlékeztetni kell arra, hogy minden társfinanszírozási kérelem elvileg önálló és önellátó, és azt teljes egészében és saját érdemei alapján kell elbírálni. Ezért a Bizottságnak minden egyes benyújtott kérelem esetében meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó nem kormányzati szervezet megfelel-e a támogathatósági feltételeknek, majd ezt követően döntenie kell arról, hogy a társfinanszírozási kérelemben javasolt projekt részesül-e pénzügyi támogatásban.”(5)

A Bizottság hangsúlyozni kívánta, hogy az 1993. október 12-ét megelőző esetekben a panaszos nem társfinanszírozási projektek keretében részesült finanszírozásban, hanem egy másik költségvetési sor keretében, a sürgősségi humanitárius segítségnyújtással összefüggésben. Nyilvánvaló, hogy különböző támogathatósági kereteket alkalmaztak a különböző projektekre, például ezekre a korábbi projektekre, amelyeket még egy másik költségvetési sor keretében is elfogadtak. Az a tény, hogy a panaszos részt vett ezekben a korábbi projektekben, semmilyen körülmények között nem garantálhatta jogosultságát más jövőbeli projektekre.

Általános megjegyzések

Ami a panaszos hivatali visszásságra vonatkozó állításait illeti, amelyek szerint a Bizottság figyelmen kívül hagyta mind az 1996. április 30-i határozatot, mind a német adóhatóságok határozatát, valamint a német nem kormányzati szervezetek által tett helyesbítéseket, a Bizottság megismételte, hogy soha nem vitatta azt a tényt, hogy a panaszos jelenlegi helyzete alapján és a meglévő általános feltételek fényében immár nem kormányzati szervezetnek minősülhet. A jelen ügyben szóban forgó támogathatósági értékelést a panaszos által a két kérelmének benyújtásakor (1992. július 14. és 1992. október 30.) szolgáltatott információk alapján végezték el. A bizonyítási teher a panaszosra hárult, és a panaszos a kérelmek benyújtásakor nem tudott elegendő információt szolgáltatni. Azzal, hogy a Bizottság felkérte a panaszost, hogy az új pályázati felhívás keretében nyújtson be új pályázatot, hallgatólagosan elismerte, hogy a helyzet azóta jelentősen megváltozhatott. A panaszos azonban nem nyújtott be új társfinanszírozási kérelmet.

Következtetés

A Bizottság megismételte, hogy soha nem vett részt a panaszos jó hírnevének csorbítására irányuló kampányban. Az, hogy a Bizottság megtagadta a két projekt finanszírozását, nem adott negatív véleményt a panaszos munkájával kapcsolatban. Ez csak azt jelentette, hogy a panaszos a pályázatok benyújtásának időpontjában nem teljesítette a vonatkozó támogathatósági kritériumokat. A Bizottság ugyanis minden évben köteles volt szigorú támogathatósági kritériumokat előírni, és a közösségi finanszírozás szinte minden költségvetési sorában elutasítani a kérelmeket anélkül, hogy a kérelmezők általános értékelését megelőlegezte volna, mivel a beérkezett kérelmek összege meghaladta a rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket.

Végezetül a Bizottság hangsúlyozta, hogy minden tőle telhetőt megtett a panaszos állításainak kezelése érdekében, és hogy a jó együttműködés szellemében ismételten felkérte a panaszost, hogy a nem kormányzati szervezetek társfinanszírozására vonatkozó meglévő pályázati felhívás keretében nyújtson be pályázatot.

A panaszos észrevételei

Az ombudsmanhoz 2006. június 9. és 2008. január 24. között összesen 16 levélben benyújtott észrevételeiben a panaszos a következő észrevételeket tette:

A Bizottság további helytelen, rágalmazó nyilatkozatokat tett az ombudsman további információkérésére adott válaszában. Ezzel megsértette többek között a helyes hivatali magatartás európai kódexének 5., 6., 7. és 11. cikkét. Az ombudsmannak e tekintetben hivatali visszásságot kell megállapítania. A Bizottság válasza megerősítette továbbá, hogy a Bizottság szándékosan és rosszhiszeműen megtévesztette az ombudsmant.

A panaszos 1991-ben kilenc további projektjavaslatot nyújtott be a VIII. Főigazgatósághoz. Az e projektekkel kapcsolatos egyik levelében sem említette a VIII. Főigazgatóság, hogy a panaszos nem támogatható. Fel kell tenni a kérdést, hogy a Bizottság miért tartotta vissza ezt az információt az ombudsmantól.

Az a tény, hogy 1990 decemberében a DG VIII – miután a DZI visszavonta a helytelen vádakat – 103 000 EUR összegű forrást szabadított fel a panaszos által benyújtott projektre, rendkívül fontos volt az események időrendjében.

A Bizottság megközelítésének e korrekciója azonban nem volt tartós. A DZI, amely erőteljes pozícióval rendelkezett a német adománygyűjtési piacon, nem mulasztotta el befolyásolni a DG VIII-at.

A Bizottságnak az ombudsman által feltett második kérdésre adott válasza megpróbált negatív fényt vetni a panaszosra.

A panaszos székhelye Németországban volt, míg az IAI székhelye az USA-ban volt.

Ha kétség merült volna fel a panaszos autonómiáját illetően, a Bizottságnak a panaszoshoz kellett volna fordulnia. A Bizottság azonban az 1993. október 12-i határozatának elfogadása előtt soha nem intézett írásbeli információkérést a panaszoshoz a jogosultsági kritériumokkal kapcsolatban. Telefonos információkérésre sem került sor, mivel máskülönben a Bizottság aktájában feljegyzéseknek kellett volna szerepelniük ezekről a beszélgetésekről. A Bizottság által a panaszosnak feltett valamennyi kérdés magára a projektre vonatkozott.

Alapítása óta a panaszos által kapott összes adomány kizárólag az EU-ból származott (95% Németországból és 5% más tagállamokból).

A Bizottság azon kijelentése, hogy a pénzügyi források és a más szervezetekkel szembeni döntéshozatali eljárások tekintetében nem volt átlátható, a panaszos jó hírnevét sértő, helytelen, rágalmazó vádnak minősült. Ezenkívül az 1996. július 29-i levél nem tartalmazta a vonatkozó kifogásokat.

A Bizottság 2005-ben olyan új kritériumokat vezetett be, amelyeket az 1996. július 29-i levél nem említ. Ez nem volt elfogadható.

1996. június 26-i levelében a VIII. Főigazgatóság arról tájékoztatta a panaszost, hogy nem minden társfinanszírozási kérelmet továbbítottak az illetékes szervezeti egységekhez vagy küldöttségekhez, és a következőket tette hozzá: „Az első kiválasztás keretében a VIII/B/2. egység már elutasította azokat a pályázatokat, amelyeket nem tekintettek prioritásnak, illetve azokat a pályázatokat, amelyeket a kritériumainkat nem teljesítő nem kormányzati szervezetek nyújtottak be.” 1993. február 22-i levelében azonban a VIII/B/2. egység arról tájékoztatta a panaszost, hogy egy zaire-i projektre vonatkozó pályázatot a jelenlegi formájában nem lehet társfinanszírozás céljából elbírálni, és hozzátette: „Azt azonban el tudom képzelni, hogy az Ön projektjének egy részét összhangba lehetne hozni az elképzeléseinkkel.” A Bizottság megjegyezte, hogy ehhez a projektet olyan módon kell bemutatni, amely konkrét és releváns válaszokat ad az ilyen esetekben használandó formanyomtatvány II.A. szakaszában meghatározott kérdésekre. Javasolta továbbá megvalósíthatósági tanulmány készítését. Nem történt utalás a támogathatósági feltételek teljesítésének elmulasztására. Fel kellett tenni a kérdést, hogy a Bizottság a panaszos jogosultságának ellenőrzése nélkül javasolt volna-e megvalósíthatósági tanulmányt.

Az ügy irataihoz fűzött 1996. július 15-i feljegyzésében S. úr, a Bizottság ügyintézője rámutatott, hogy az abban szereplő információkat különböző forrásokból gyűjtötték, nevezetesen magától a panaszostól, a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól, a BENGO-tól és egy egyesült államokbeli La. úrtól. S. úr azt is megjegyezte, hogy a panaszos számos kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, különösen S. úrnak a panaszos irodájában 1995. március 30-án tett látogatása alkalmával.

Ezt követően S. úr a következő megjegyzéseket teszi:

"Les raisons pour lesquelles nous sommes parvenus à la conclusion que l'ONG I.H. est inéligible sont les suivantes: I.H. ne remplit pas plusieurs des critères contenus dans les 'Conditions Générales pour le cofinancement d'actions réalisées dans les pays en voie de développement (PVD) par des organisations non gouvernementales (ONG) (poste budgétaire B7-6000) d'une part, dans le 'Règlement Financier applicable au budget général des C.E.' d'autre part.

En effet:

1. I.H. faisait figurer (...) dans un encart en bas de page, dans sa correspondance, une formulation disant que le DZI (organisme allemand sis à Berlin, habilité à délivrer un label de qualité aux organisations d'utilité publique remplissant certains critères de rigueur, fiabilité, honnêteté) recommanderait de faire des dons à I.H. Pris d'un doute, j'ai demandé au DZI ce qu'il en était. Ce dernier m'a répondu par écrit (...) que le DZI n'avait jamais fait une telle ajánlás. a manifestement accompli un acte de mauvaise foi visant à tromper sur la nature et la qualité de l'ONG (angol nyelven). Cela est très grave et contrevient non seulement aux principes éthiques de l'aide au développement, mais surtout aux textes juridiques (Cala est très grave et contrevient non seulement aux principes éthiques de l'aide au développement, mais surtout aux textes juridiques:

a) "Feltételek Générales" (2.7. §): la capacité de gestion administrative emporte non seulement la compétence technique, opérationnelle et comptable de l'ONG de réaliser des projets, mais aussi l'aptitude à une gestion fiable et non frauduleuse dans cette réalisation des projets;

b) "Règlement financier" dont les articles 2 et 3 disposent: (...)

2. La plate-forme des ONG allemandes de développement (...) a refusé d'admettre en son sein I.H. qui avait posé sa candidature, pour plusieurs raisons, notamment: 37,7 % montant total des recettes, entrelacs d'activités à but lucratifs et non lucratifs, manque de transparence quant à l'utilisation des dons privés relatifs à des parrainages d'enfants, Monsieur Koch dirige deux ONG dont les activités et les budgets respectifs ne sont pas clairement distinguables stb. (...). Or ces raisons, (...) sont également incompatibles avec nos critères d'éligibilité (§ 2.7 des Conditions Générales: capacité de gestion administrative, Art. 2 & 3 du Règlement Financier (vö. ci-dessus 1. b) pont). De plus, la non-acceptation de l'ONG I.H. par la communauté des ONG allemandes de développement en relation permanente avec la C.E. ne peut pas être ignorée par la C.E., vu que le § 2.6 des Conditions Générales dispose que la C.E. prend en considération, pour déterminer si une ONG est susceptible d'avoir accès à un cofinancement, 'la nature et la portée de ses liens avec d'autres ONG, tant à l'intérieur qu'à l'extérieur de la Communauté européenne'.

3. L'examen de l'évolution historique de l'ONG I.H. révèle qu'il y a quelques années, I.H. était une sorte de pied-à-terre européen d'une ONG nord-américaine (Egyesült Államok), "InterAid International". Nous n'avons pas la preuve qu'à ce jour, I.H. soit fonctionnellement et financièrement indépendante d'InterAid International (Nemzetközi Munkaügyi Hivatal).

3 csillagos szállodák itt: USA, n'aurait-il pas fallu, entre autres, procéder à un changement de direction ? Vagy, c'est toujours Monsieur Koch qui la dirige. Les fonds d'origine privée viennent-ils principalement des USA ? Szálláshelyek Qui a le pouvoir de décision en matière de projets ? közelében az InterAid aux USA ? le Bureau de Bruxelles ? le siège de Rosbach ? (...)

Vagy les Conditions Générales disposent dans les § 1.3 et 1.4: "son siège doit constituer le centre effectif de toutes les décisions relatives aux activités cofinancées; a la majorité de ses ressources financières doit être d'origine européenne (C.E.)', le moins que l'on puisse dire est que I.H. n'a pas été coopératif pour nous aider à vérifier si ces critères étaient remplis et que ses manœuvres répétées nourrissent légitimement tous les soupçons.

4. a l'époque de l'examen des demandes de cofinancement présentées par I.H., des informations concordantes révélaient que Monsieur Koch dirigeait, à partir de son Bureau de Bruxelles (alors que le siège de l'ONG est à Rosbach, en Allemagne), non seulement I.H. mais une autre ONG "Welthilfe e.V." et que par ailleurs il s'adonnait à des activités de Professeur (enseignant), consultant et homme d'affaires. Ím était impossible d'y voir clair, mais le fait que l'ONG n'ait jamais été coopérative et n'ait pas accepté d'en discuter, faisant systématiquement obstruction aux questions, a renforcé nos doutes et notre conviction qu'elle avait des selects à cacher. cette opacité et cette confusion ne permettaient pas de conclure à une 'capacité de gestion administrative', mais au contraire, alimentent les leupçons et justifient la prudence.

5. Le Ministère de la coopération (à Bonn) cofinance des projets avec les ONG allemandes (Az együttműködésért felelős minisztérium – Bonn) Pour le faire, il a mis en place, il y a des années, un Bureau d'assistance-conseil aux ONG (Pour le faire, il a mis en place, il y a des années, un Bureau d'assistance-conseil aux ONG). Ce Bureau, BENGO, et la VIII/B/2 échangent régulièrement des informations, se rendent visite et organisent ensemble des séminaires d'information (Ce Iroda, BENGO, et la VIII/B/2 échangent régulièrement des informations, se rendent visite és organisent ensemble des séminaires d'information). BENGO m'a plusieurs fois, dans le passé, recommandé une extrême prudence szemben d'I.H. La dernière fois que nous en avons parlé, Monsieur Trittler, directeur de BENGO, m'a encore une fois répété cet avis (c'était le 5 juin à Bonn). (...) Son avis d'expert nous permet une fois de plus de conclure à l'iné[li]gibilité d'I.H. au titre du § 2.7 des C.G. (capacité de gestion) et des articles 2 (principes de bonne gestion) et 3 (nécessité de prévenir les risques de fraudes et d'irrégularités) du Règlement financier.

6. Le pourcentage des frais de fonctionnement d'I.H. par rapport au total des recettes annuelles était excessif. à l'époque par la plate-forme allemande (vö. ci-dessus 2. pont), ainsi que de propos tenus par Monsieur Koch lui-même, qui a cependant ajouté que cette proportion excessive n'a duré qu'un certain temps. Par ailleurs, on peut se poser la question suivante (Pár ailleurs, peut se poser la question suivante nyelven): megjegyzés une NGO de taille moyenne peut-elle se permettre de financer un directeur à temps complet à Bruxelles (Salaire mensuel de [...] FB en 1994), plus une secrétaire, plus un loyer près de l'avenue Louise, alors qu'au début des années 90, elle n'avait qu'un budget d'environ 1,5 millió d'écus consacré aux activités de développement dans les PVD (hors Europe de l'Est) ? Un tel ratio est incompatible avec les principes de bonne gestion financière (a Règlement Financier 2. cikke) et une "capacité de gestion administrative" (a C.G. 2. cikkének (7) bekezdése).

7 Enfin, le DZI refuse - et pour cause - d'accorder le label à I.H., qui ne remplit pas les critères de rigueur, sérieux, fiabilité. (...) Les informations écrites et orales que la VIII/B/2 a reçues du DZI corroborent celles qui étaient déjà en notre possession et qui nous ont amenés à conclure à l'iné[li]gibilité de l'ONG I.H. (Dans les points 1 à 6 inclus).”

Figyelemre méltó, hogy ez a feljegyzés Arbeiterwohlfahrt levelére utalt. A Bizottság ezért felkérte a panaszos egyik versenytársát, hogy "értékelje" a panaszost. A vonatkozó levelet soha nem közölték a panaszossal a kérelmeit elutasító határozat meghozatala előtt.

1993. január 22-i és március 2-i levelében a Bizottság konkrét információkat kért a két projektről. A rendes közigazgatási szerv ezt nem tette volna meg, ha előzetesen nem győződött volna meg a felperes jogosultságáról.

Érthetetlen volt, hogy a Bizottság nem vette figyelembe, hogy a panaszosnak már voltak szerződései a Bizottsággal, és hogy a Bizottság teljes megelégedésére teljesítette az e szerződésekből eredő kötelezettségeit.

A Bizottság az általános feltételekben meghatározott kritériumok közül csak néhányat ellenőrzött. Ez olyan hivatali visszásság volt, amelyet az ombudsmannak meg kell jegyeznie.

Az a tény, hogy 1989-re és 1990-re vonatkozóan nem nyújtottak be jelentést, nem szerepelt az 1996. július 29-i levélben. A Bizottság soha nem kérte ilyen jelentések benyújtását.

A panaszos jogelődje, a Deutsches Missionszentrum e.V. (a továbbiakban: DMZ) 1989-ben 8 954 606 DM, 1990-ben pedig 8 616 820 DM adományt kapott. Abszurd hazugság volt a Bizottság azon kijelentése, hogy az 1989-es és 1990-es évekre vonatkozó éves jelentések hiánya miatt nem tudta ellenőrizni, hogy a panaszos képes-e mozgósítani a szolidaritást és a magánforrásokat az Európai Közösségben. Ez olyan hivatali visszásság volt, amelyet az ombudsmannak meg kell jegyeznie.

1991-ben a panaszos 7 686 075 DM összegű adományt gyűjtött. Ami azt a két projektet illeti, amelyekre társfinanszírozást kértek, a Bizottság tudta, hogy a panaszos már mintegy 375 000 EUR-t fektetett be. A Bizottságnak ezért nem lehetett kétsége afelől, hogy a panaszos képes-e szolidaritást és magánforrásokat mozgósítani az Európai Közösségben.

Ami az általános feltételek 2.5. és 2.6. pontját illeti, a Bizottság elmulasztott rámutatni arra, hogy a más nem kormányzati szervezetekkel fennálló kapcsolatok jellegét és mértékét nemcsak az uniós nem kormányzati szervezetek, hanem a fejlődő országok nem kormányzati szervezetei tekintetében is figyelembe kell venni. Ezenkívül a Bizottság módosította a vonatkozó kritériumot azáltal, hogy a nem kormányzati szervezetek szövetségeivel fenntartott kapcsolatokra összpontosított, még akkor is, ha a szövetségeket ott nem említették. Ez az ombudsman rosszhiszemű megtévesztésére irányuló erőfeszítésnek minősült. Az ombudsmant felkérték, hogy e tekintetben állapítson meg hivatali visszásságot.

Ami az általános feltételek 2.7. pontját illeti, ott nem említették az igazgatási költségeket. A Bizottság egyáltalán nem vette figyelembe, hogy a panaszos hogyan teljesítette a Bizottsággal kötött korábbi társfinanszírozási szerződésekből eredő kötelezettségeit.

A Bizottság 1998 óta rendszeresen megtévesztette és félrevezette az ombudsmant, és hazudott neki.

A Bizottságnak az álláspontját indokoló levelét csak 1996. július 26-án küldték meg. A Bizottságnak tehát közel három évre volt szüksége ahhoz, hogy megvizsgálja az ügyet.

Az 1989-es és 1990-es hiányzó jelentések tekintetében a Bizottság és a panaszos között nem került sor telefonos kapcsolatfelvételre.

A Bizottság azon kijelentése, hogy egy szervezetben való tagság hasznos eszköz volt ahhoz, hogy a Bizottság tájékoztatást kapjon a nem kormányzati szervezet profiljáról és szakterületéről, valamint a más nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatok meglétéről, szándékos hazugság volt. A Bizottság nem vette fel a kapcsolatot az érintett szövetségekkel. Ez utóbbi legalább felvehette volna a kapcsolatot a Deutscher Spendenrattal, amelynek tagjává a panaszos 1996. május 13-án vált.

Ami a panaszos UNESCO-val való együttműködését illeti, a Bizottság azon kijelentése, hogy nem vett részt a panaszos kiválasztásában, szándékos hazugság volt. A panaszos kiválasztásához a DG I. Dr. Ka. előzetes jóváhagyására volt szükség, aki az UNESCO részéről részt vett a projektben, és kész volt megerősíteni ezt a beszámolót.

Az ombudsman által tárgyalt másik ügyre való hivatkozás, amelyet a Bizottság ebben az összefüggésben tett, teljesen irreleváns, mivel ez az ügy nem hasonlítható össze a jelen üggyel. Ez a panaszos hátrányos megkülönböztetésére irányuló további erőfeszítés volt, amelyet az ombudsmannak hivatali visszásságnak kell minősítenie.

A Bizottság aktája nem tartalmazott olyan információt, amelyen az 1993. október 12-i határozata alapulhatott volna.

A panaszos rendkívüli hangsúlyt fektetett az ombudsman 338/98/VK panaszról szóló határozatának 1.2. pontja helyesbítésének szükségességére, amely a következőképpen szól:

„A Bizottság kijelentette, hogy a panaszos kérelmét az általános feltételekkel összhangban értékelte, amelyek magukban foglalták a kérelmezők által mind magára a szervezetre, mind a javasolt projektre vonatkozóan szolgáltatott információk ellenőrzését. Ellenőrzési és befejezési célból az érintett szolgálat összehasonlította a szolgáltatott adatokat más szervek, különösen a DZI és a Plattform deutscher NRO birtokában lévő adatokkal.”

A panaszos hangsúlyozta, hogy bizonyítékokat nyújtott be annak alátámasztására, hogy a német nem kormányzati szervezetek platformja nem nyilvánított véleményt a panaszosról a Bizottsággal szemben. A német nem kormányzati szervezetek platformja (Arbeiterwohlfahrt) szerint L., aki információkat szolgáltatott a Bizottságnak, csak a saját véleményét fejtette ki a Bizottsággal való kapcsolataiban, a platformét nem.

A panaszos nagy jelentőséget tulajdonított annak is, hogy helyesbíteni kell az ombudsman 338/98/VK panaszról szóló határozatának 1.3. pontját, amely a következőképpen szól:

„Az ombudsman által a Bizottság aktájában végzett vizsgálat feltárta, hogy a Bizottság a DZI-n kívül több más forrással is felvette az írásbeli és szóbeli kapcsolatot annak érdekében, hogy értékelje a panaszos jogosultságát. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy nem helytálló az az állítás, amely szerint a Bizottság értékelését kizárólag a DZI által szolgáltatott információkra alapozta. Ezért az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem állapítottak meg hivatali visszásságot.”

A Bizottság hazudott az ombudsmannak, azt állítva, hogy több információforrást is felhasznált. A Bizottság ugyanis kizárólag a DZI által szolgáltatott információkra támaszkodott.

A német jog nem akadályozta meg, hogy egy nem kormányzati szervezet elnöke egy másik nem kormányzati szervezet elnöke legyen.

A Bizottság második véleményének a 338/98/VK sz. panaszról szóló határozatban foglalt összefoglalójában voltak olyan szakaszok, amelyeket ki kellett javítani. A panaszos nem értette, hogy az ombudsman miért foglalt határozatába olyan kijelentéseket, amelyek befolyásolták a jó hírnevét, és amelyeket soha nem bizonyítottak.

A releváns szövegrészek a következők voltak:

„Továbbá a panaszos évekig csak egy nagyobb amerikai nem kormányzati szervezet, az Inter Aid International német ága volt, ezért nem rendelkezett saját adminisztratív kapacitással. A panaszos soha nem nyújtott be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy funkcionálisan és pénzügyileg független lenne az egyesült államokbeli anyavállalat nem kormányzati szervezettől.”

„Szervezeteinek és tevékenységeinek átláthatóságát tovább korlátozta az a tény, hogy igazgatója, Dr. Koch egyidejűleg egy másik nem kormányzati szervezet, a „Welthilfe e.V.” igazgatója is volt. Lehetetlennek bizonyult e két nem kormányzati szervezet megbízatásának és költségvetésének szétválasztása.”

„A Bizottság kijelentette, hogy a rendelkezésére bocsátott információk alapján okkal feltételezhette, hogy a panaszosnak nemcsak az volt a célja, hogy a fejlesztési támogatás területén kisméretű nem kormányzati szervezetként működjön, hanem az is, hogy nyereségszerzési célokat is szolgáljon.”

„Továbbá helytelennek bizonyult a panaszos Bizottsághoz intézett levelében szereplő azon állítás, amely szerint a DZI a panaszost támogatásra jogosultnak ítélte. Ezzel a keresettel a panaszos megsértette a jóhiszeműség elvét.”

A bizonyítási teher újra és újra a panaszosra hárult, még az ombudsmanhoz benyújtott panaszokkal kapcsolatos eljárásokban is.

A panaszos soha nem használta a DZI címkéjét.

A Bizottság eljárása megsértette a helyes hivatali magatartás európai kódexének 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 16., 17., 18., 23. és 24. cikkét.

Ellentétben azzal, amit az 1996. július 29-i levél sugallt, a Bizottság soha nem fejtette ki, hogy állítólag mely támogathatósági feltételeknek nem felelt meg.

A panaszos csak saját magára vonatkozóan nyújtott be információkat. A Bizottság tehát nem rendelkezhetett a Welthilfe e.V. dokumentumaival. Ezen egyszerű oknál fogva a két dokumentum összekeverésének lehetősége nem csak elméletileg, hanem gyakorlati szempontból is kizárt. Ugyanez a következtetés vonatkozott az IAI-ra is.

Egy másik hazugság volt a Bizottság azon állítása, hogy a panaszos nem nyújtott be további kérelmeket. A Bizottsághoz három további kérelmet nyújtottak be, amelyeket a Bizottság 1999/2000-ben elutasított. Az ombudsmannak a Bizottság hazugságát újabb hivatali visszásságként kell megjelölnie.

Az ombudsman nem vette figyelembe a németországi ügyész 1996. április 30-i jogilag kötelező erejű határozatának különös jelentőségét. Az ártatlanság vélelmét is figyelmen kívül hagyta, és a bizonyítási terhet a panaszosra hárította. Még azt is eltűrte, hogy a panaszost csalással vádolják. A panaszosnak több alkalommal is ragaszkodnia kellett ahhoz, hogy az ombudsman megállapítsa, hogy nem követett el csalást.

Az ombudsman nagymértékben elmulasztotta figyelembe venni a VIII. Főigazgatóság, az ECHO (a Bizottság Humanitárius Segélyek Főigazgatósága) és a EuropeAid Együttműködési Hivatal (a Bizottság egy másik főigazgatósága) közötti, a Bizottság aktájából eredő kapcsolatokat. Ezt a hálózatot e három főigazgatóság ügyvédei működtették a Bizottság Jogi Szolgálatának aktív segítségével. Célja a panaszos kizárása volt. Az ombudsman 3175/2005/GG. sz. panaszra vonatkozó határozatához hasonlóan a panaszos csak provokációnak tekintheti azt, hogy megpróbálja elhitetni a panaszossal, hogy a Bizottság nem szándékosan végezte rágalmazási tevékenységeit. Fel kellett tenni a kérdést, hogy az ombudsman fenn kívánja-e tartani, hogy a Bizottság az igazság szeretetéből hazudott.

Jóval azután, hogy az 1996. április 30-i határozat megállapította a vonatkozó tényeket, az ombudsman a Bizottság megtévesztésének áldozatává vált, és jóváhagyta a Bizottság helytelen és jogellenes magatartását. Az ombudsman a Bizottság oldalára állt.

Az ombudsman soha nem kérte a Bizottságot, hogy vonja vissza a VIII. Főigazgatóság rágalmazó csalási vádjait, és kérjen bocsánatot értük.

A T-321/01. sz. ügyben a Bizottság a következő nyilatkozatot tette: „A harmadik felek által szolgáltatott információk vizsgálatát illetően az ombudsman 2001. július 19-i ajánlástervezetében megállapította, hogy nem történt hivatali visszásság” (lásd a Bíróság ítéletének 14. pontját). Sürgősen helyesbíteni kellett ezt a kijelentést.

A HATÁROZAT

1 Áttekintés

1.1 A jelen panaszt az Internationaler Hilfsfonds e.V. német nem kormányzati szervezet ("NGO") nyújtotta be az európai ombudsmanhoz, amely támogatást nyújt a menekülteknek, valamint a háború és katasztrófa áldozatainak. Ez a panaszos és az Európai Bizottság közötti, a panaszos által hozzá benyújtott társfinanszírozási kérelmek Bizottság általi elutasításával kapcsolatos vitára vonatkozik. Az első elutasító határozatot 1993-ban fogadták el. Az üggyel megbízott szolgálat a Bizottság VIII. Főigazgatósága (jelenleg Fejlesztési Főigazgatóság), pontosabban a főigazgatóságon belüli VIII/B/2 egység volt.

1.2 A fent említett vita kapcsán az ombudsman már számos vizsgálatot indított. E jogvita bizonyos vonatkozásait a közösségi bíróságok elé is terjesztették.

1.3 Miután a panaszos egyértelművé tette, hogy megítélése szerint a vonatkozó kérdéseket még nem tisztázták kielégítő módon, az Ombudsman úgy döntött, hogy szükséges és indokolt további vizsgálatot folytatni. Ezért kikérte a Bizottság véleményét három olyan állítással kapcsolatban, amelyeket a panaszos vonatkozó levelében azonosított. Véleményében a Bizottság rámutatott arra, hogy a panaszos 2004. július 23-án szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti keresetet nyújtott be a Bizottság ellen (T-294/04. sz. ügy), amelyben azzal érvelt, hogy a Bizottság kárt okozott neki, és e károk megtérítését kérte. A Bizottság szerint a panaszos ebben az ügyben a Bizottság és alkalmazottai olyan intézkedéseire alapozta állítását, amelyek többek között a panaszos 1993-as társfinanszírozási kérelmeinek elutasítására vonatkoztak. A Bizottság előadta, hogy a jelen kifogás és az Elsőfokú Bíróság előtti ügy összefonódott, és hogy a jelen ügy érdemére adott válasz kihatással lenne a Bizottság Elsőfokú Bíróság előtti védekezésére. A Bizottság véleménye szerint ezért a jelen panaszt az ombudsman alapokmánya 1. cikkének (3) bekezdésére és 2. cikkének (7) bekezdésére tekintettel elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. Ezek a rendelkezések előírják, hogy az ombudsman nem folytathat vizsgálatot, illetve nem folytathat ilyen vizsgálatot, ha a vonatkozó tényeket bíróság elé terjesztették.

1.4 Észrevételeiben a panaszos hangsúlyozta, hogy a Bizottság által hivatkozott kereset célja a jogi képviselet azon költségeinek megtérítése volt, amelyeket az ombudsmanhoz benyújtott panaszok okoztak. A panaszos hangsúlyozta, hogy ennek a panasznak, amely a Bizottság elutasító határozatának érdemére vonatkozott, nem ugyanaz a tárgya.

1.5 Az ombudsman tájékoztatta a Bizottságot, hogy álláspontja szerint az utóbbi az eddig rendelkezésére bocsátott bizonyítékok alapján nem bizonyította, hogy az ombudsman alapokmánya 1. cikkének (3) bekezdése vagy 2. cikkének (7) bekezdése alkalmazandó lenne a jelen ügyben (6). Ezért arra kérte a Bizottságot, hogy nyilvánítson véleményt a panaszról. A Bizottság eleget tett ennek a kérésnek. Ezt a véleményt továbbították a panaszosnak, aki részletes észrevételeket nyújtott be.

1.6 Miután megvizsgálta az Európai Bizottság véleményét és a panaszos észrevételeit, az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy további információkra van szüksége az ügy kezeléséhez. Ezért számos kérdést intézett a Bizottsághoz. A Bizottság válaszát továbbították a panaszosnak, aki részletes észrevételeket nyújtott be. Ezekben az észrevételekben a panaszos számos további kérdést vetett fel.

1.7 Annak érdekében, hogy mind az érintett felek, mind a nyilvánosság számára a lehető legegyszerűbb legyen a jelen ügy vizsgálatának nyomon követése, az ombudsman hasznosnak tartja, hogy először összefoglalja a releváns tényeket (lásd az alábbi 2. pontot), valamint az eddig lefolytatott releváns vizsgálatok eredményeit (3. pont). Ennek alapján számos fontos előzetes megjegyzést kell tenni (4. pont). Az ombudsman ezt követően foglalkozik a panaszos által az eredeti panaszában hozzá benyújtott három állítással (5., 6. és 7. pont), mielőtt foglalkozna a panaszos által a kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatban felvetett egyéb kérdésekkel (8. pont).

2 A releváns tények

2.1 Az Európai Unió költségvetése költségvetési tételt (B7-6000) biztosít a fejlődő országokat érintő, nem kormányzati szervezetek által végrehajtott programokhoz való közösségi hozzájárulásra. A jelen ügy tényállásának idején a Bizottság volt felelős a vonatkozó pénzeszközök kezeléséért, az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó 1977. december 21-i költségvetési rendeletből (7) (a továbbiakban: a költségvetési rendelet) eredő kötelezettségeinek megfelelően.

2.2 A tényállás megvalósulása idején a társfinanszírozás feltételeit az Európai Bizottság által 1988-ban elfogadott, "A fejlődő országokban vállalt projektek társfinanszírozásának általános feltételei" című dokumentum határozta meg. (NGO-k) (az "Általános Feltételek"). Ez a dokumentum meghatározza a nem kormányzati szervezetek és a projektek támogathatósági kritériumait, konkrét utasításokat ad a pályázatok benyújtásának módjára vonatkozóan, és részletes magyarázatot ad a finanszírozási eljárásokról.

2.3 Az általános feltételek I. fejezete a következőképpen határozza meg a nem kormányzati szervezetek támogathatósági kritériumait:

§ (1) Az általános feltételek szerinti társfinanszírozásra való jogosultsághoz a nem kormányzati szervezetnek a következő feltételeknek kell megfelelnie:

1.1 önálló, nonprofit nem kormányzati szervezetként kell létrehozni az Európai Közösség valamely tagállamában, az adott állam hatályos jogszabályainak megfelelően;

1.2 központi irodájának az Európai Közösség valamely tagállamában kell lennie;

1.3 valamennyi társfinanszírozott projekt esetében a központi irodának kell a hatékony döntéshozatali központnak lennie;

1.4 emberi és pénzügyi erőforrásai nagy részének európai (közösségi) eredetűnek kell lennie.

(2) Annak meghatározásához, hogy egy nem kormányzati szervezet jogosult lehet-e társfinanszírozásra, a következő tényezőket kell figyelembe venni:

2.1 képesség a szolidaritás és a magánforrások mobilizálására az Európai Közösségen belül a fejlődő országokban folytatott fejlesztési tevékenységeihez;

2.2 azt a prioritást, amelyet a fejlődő országok fejlesztési támogatásának tulajdonít;

2.3 a fejlődő országoknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatos tapasztalatai;

2.4 képes támogatni a fejlődő országok partnerei által javasolt fejlesztési projekteket;

2.5 a fejlődő országok hasonló szervezeteivel fennálló kapcsolatainak jellege és mértéke;

2.6 az Európai Közösségen belüli és kívüli egyéb nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatainak jellege és mértéke;

2.7 igazgatási kapacitása és adott esetben múltbeli teljesítménye az Európai Bizottsággal kötött korábbi társfinanszírozási szerződések szerinti kötelezettségeinek teljesítése terén.

(3) Az a támogatható nem kormányzati szervezet, amely megfelel a fenti feltételeknek, de egy nem támogatható nem kormányzati szervezet nevében jár el, és nincs befolyása a projektek végrehajtására, és nem járul hozzá az ilyen projektek társfinanszírozásához, nem részesülhet társfinanszírozásban.

2.4 1993 és 1997 között a panaszos hat projekt-társfinanszírozási kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz.

2.5 Amikor az Európai Bizottság szolgálatai az első kérelmeket értékelték, arra a következtetésre jutottak, hogy a panaszos nem volt jogosult nem kormányzati szervezetként való részvételre az általános feltételekben meghatározott kritériumok szerint. A Bizottság 1993. október 12-i levelében tájékoztatta a panaszost a támogatásra való jogosultságának hiányáról. Az értékelés alapjául szolgáló indokokat nem részletezték.

2.6 A panaszos nem volt elégedett az Európai Bizottság határozatával. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Bizottságnak meg kell jelölnie az alapjául szolgáló indokokat.

2.7 1996. július 15-én S., a VIII/B/2 egység illetékes tisztviselője feljegyzést készített az ügy irataihoz. E feljegyzés szerint a panaszos kérelmei elutasításának okai a következők voltak:(8)

1. A panaszos fejléce alján jelezte, hogy a Deutsches Zentralinstitut für soziale Fragen (a továbbiakban: DZI, német szerv) adományokat ajánlott neki. S. ezt követően felvette a kapcsolatot a DZI-vel, amely arról tájékoztatta, hogy soha nem tett ilyen ajánlást. A panaszos tehát nyilvánvalóan rosszhiszeműen járt el, és megpróbálta megtéveszteni a nem kormányzati szervezet jellegét és minőségét. Ez nagyon súlyos volt, és nemcsak a fejlesztési támogatás etikai elveivel volt összeegyeztethetetlen, hanem az általános feltételek 2.7. pontjával és a költségvetési rendelet 2. és 3. cikkével is.
2. Az Arbeiterwohlfahrt Bundesverband e.V. (a továbbiakban: Arbeiterwohlfahrt, más néven a nem kormányzati szervezetek német platformja), egy másik német egyesület a következő indokok alapján tagadta meg a panaszos tagként való felvételét: a bevételek 37,7%-át kitevő működési költségek; a nyereségszerzési célú és a nem nyereségszerzési célú tevékenységek átfedése; az átláthatóság hiánya a gyermekek támogatására szánt pénzeszközök felhasználása tekintetében; ugyanaz a személy (Dr. Koch) volt a panaszos és egy másik nem kormányzati szervezet elnöke, amelynek tevékenységeit és költségvetését nem lehetett egyértelműen megkülönböztetni; stb. Ezek az okok szintén összeegyeztethetetlenek voltak a Bizottság támogathatósági kritériumaival (az általános feltételek 2.7. pontja és a költségvetési rendelet 2. és 3. cikke). Az EU az általános feltételek 2.6. pontjának fényében nem hagyhatta figyelmen kívül azt a tényt, hogy az Arbeiterwohlfahrt elutasította a panaszost.
3. Néhány évvel ezelőtt a panaszos olyan volt, mint egy egyesült államokbeli nem kormányzati szervezet, az InterAid International (a továbbiakban: IAI) európai ága. A Bizottságnak nem volt bizonyítéka arra, hogy a panaszos mostanra funkcionálisan és pénzügyileg függetlenné vált az IAI-tól. Ha a panaszos valóban független akart volna lenni az IAI-tól, nem lett volna szükség többek között igazgatóváltásra ? Azonban Dr. Koch még mindig a panaszos elnöke volt. A magántőke főleg az USA ?-tól származott? Kinek volt hatásköre döntéseket hozni a ? projektekkel kapcsolatban? a IAI az USA-ban ? a panaszos brüsszeli irodája ? a panaszos székhelye Rosbachban (Németország) ? [Ebben az összefüggésben a feljegyzés az általános feltételek 1.3. és 1.4. pontjára hivatkozott.]
4. Egyező információk szerint Dr. Koch nemcsak a panaszost vezette, hanem egy másik nem kormányzati szervezetet, a Welthilfe e.V.-t is, és professzorként, tanácsadóként és üzletemberként tevékenykedett. Itt nem lehetett tisztán látni, de a panaszos nem működött együtt, és nem egyezett bele e kérdések megvitatásába.
5. A német együttműködési minisztérium német nem kormányzati szervezetekkel társfinanszírozott projekteket. E célból létrehozott egy szervet, amely segíti és tanácsokkal látja el a nem kormányzati szervezeteket. Ez a szerv, a BENGO [azaz a "Deutscher Paritätischer Wohlfahrtsverband Gesamtverband e.V."] több alkalommal sürgette S.-t, hogy legyen rendkívül körültekintő a panaszossal szemben. T. úr, a BENGO elnöke nemrégiben megerősítette ezt az álláspontot. Szakértői véleménye tehát ismét lehetővé tette a Bizottság számára annak megállapítását, hogy a panaszos az általános feltételek 2.7. pontja, valamint a költségvetési rendelet 2. és 3. cikke alapján nem volt jogosult támogatásra.
6. A panaszos működési költségeinek százalékos aránya túlzott volt. Ez az Arbeiterwohlfahrt által létrehozott aktából (lásd a fenti 2. pontot), valamint magának Dr. Kochnak a nyilatkozataiból eredt, bár ez utóbbi hozzátette, hogy ez a túlzott arány csak egy bizonyos ideig tartott. By the way, feltehetjük magunknak a kérdést, hogy egy közepes méretű nem kormányzati szervezet hogyan engedheti meg magának, hogy finanszírozzon egy teljes munkaidős elnököt Brüsszelben (1994-ben havi [...] BEF fizetéssel), egy titkárnőt és egy iroda bérleti díját az Avenue Louise közelében, annak ellenére, hogy az 1990-es évek elején csak mintegy 1,5 millió eurós költségvetéssel rendelkezett a fejlődő országokban (Kelet-Európán kívül) folytatott tevékenységekre. Ez az arány összeegyeztethetetlen volt a költségvetési rendelet 2. cikkével és az általános feltételek 2.7. pontjával.
7. Végül a DZI (indokolással) megtagadta, hogy címkét adjon a panaszosnak. A DZI-től kapott szóbeli és írásbeli információk megerősítették azokat az információkat, amelyek már a Bizottság álláspontjában is szerepeltek, és amelyek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem volt jogosult a támogatásra.

2.8 1996. július 29-i levelében a Bizottság tájékoztatta a panaszost azokról az okokról, amelyek alapján (a Bizottság szerint) 1993-ban megállapította, hogy a panaszos nem volt jogosult nem kormányzati szervezetként való részvételre.

2.9 E levél szerint a panaszos nem felelt meg az általános feltételekben meghatározott alábbi kritériumoknak:

1. A központnak a társfinanszírozott projektek hatékony döntéshozatali központjának kell lennie.
2. Pénzügyi forrásai nagy részének európai (Európai Közösségi) eredetűnek kellett lennie.
3. Annak meghatározásához, hogy egy nem kormányzati szervezet jogosult lehet-e társfinanszírozásra, a következő tényezőket kell figyelembe venni:
• képesség a magánszolidaritás és a magánforrások mobilizálására az Európai Közösségen belül a fejlődő országokban megvalósuló fejlesztési projektjeihez;
• az Európai Közösségen belüli és kívüli egyéb nem kormányzati szervezetekkel fennálló kapcsolatainak jellege és mértéke;
• igazgatási igazgatási kapacitása.

A Bizottság kijelentette, hogy különösen nem tudja egyértelműen megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. (egy másik német nem kormányzati szervezet) és az IAI tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, kiadásaitól, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól. Kijelentette továbbá, hogy a panaszos európai működési költségei (például brüsszeli iroda, rosbachi központ) a támogatás kedvezményezettjeit megillető összegekhez képest meghaladták az elfogadható arányt.

3 Az ombudsman által eddig lefolytatott vonatkozó vizsgálatok eredményei

3.1 Az ombudsmannak három korábbi vizsgálat során kellett foglalkoznia az üggyel kapcsolatos szempontokkal: i. a 338/98/VK panasz, ii. az 1160/2000/GG és iii. az 1613/2000/GG.

i. Panasz 338/98/VK

3.2 Az első eset, amikor az ombudsmannak a panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatos kérdéseket kellett megvizsgálnia, a 338/98/VK panasz volt, amelyben a panaszos a következő állításokat tette:

(1) A panaszos kérelmeinek értékelése során figyelembe vett anyagok:

A Bizottság nem értékelte megfelelően a panaszos kérelmeit, mivel kizárólag a DZI véleményére támaszkodott.

(2) A meghallgatáshoz és az iratbetekintéshez való jog:

A Bizottság nem biztosított teljes körű hozzáférést a panaszos számára az aktájához, és nem hallgatta meg a finanszírozásra való jogosultságával kapcsolatos álláspontját.

(3) A panaszosnak a kérelmei elutasítására adott indokolás:

A Bizottság négy projekt elutasítását nem indokolta világosan és következetesen.

(4) A függőben lévő kérelmekkel kapcsolatos indokolatlan késedelem:

Az a tény, hogy a Bizottság nem határozott az utolsó két kérelemről, túlzott késedelemnek minősült.

3.3 A panaszra vonatkozó, 2000. július 11-én elfogadott határozatában az ombudsman elutasította az állítást (1), mivel véleménye szerint az Európai Bizottság "a DZI-n kívül több más forrással is felvette az írásbeli és szóbeli kapcsolatot". Ami a (2) állítást illeti, az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszos nem nyújtott be a vonatkozó szabályoknak megfelelő, dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmet. Az ombudsman ezt követően arra a következtetésre jutott, hogy a meghallgatáshoz való jogot sem sértették meg. Ami a (3) állítást illeti, az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Bizottság csak három évvel az első kérelem benyújtása után adott egyértelmű indokolást a panaszosnak. Ebben az összefüggésben kritikai észrevétel hangzott el. Végül, ami a (4) állítást illeti, az ombudsman túlzottnak ítélte a késedelmet. Ezzel kapcsolatban is kritikai észrevételt tettek.

3.4 A panaszos nem volt elégedett ezzel a döntéssel, és arra kérte az ombudsmant, hogy mihamarabb vizsgálja felül azt. Ez két további vizsgálathoz vezetett (az 1160/2000/GG és az 1613/2000/GG panasz).

ii. Az 1160/2000/GG. sz. panasz

3.5 Az 1160/2000/GG panaszra vonatkozó, 2001. november 30-án elfogadott határozatában az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy (ellentétben azzal, amit korábbi határozatában feltételezett) a Bizottság valóban megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát azáltal, hogy határozatait harmadik felektől származó információkra alapozta, anélkül, hogy lehetőséget biztosított volna a panaszosnak arra, hogy e bizonyítékokkal kapcsolatban észrevételeket tegyen. E tekintetben kritikai észrevételt tettek. Az ombudsman kritikai észrevételt is tett azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság hogyan kezelte a panaszosnak az ügyiratához való hozzáférés iránti kérelmét.

iii. 1613/2000/GG sz. panasz

3.6 Az 1613/2000/GG panasszal kapcsolatos vizsgálata során az ombudsmannak két állítással kellett foglalkoznia, nevezetesen (1) azzal, hogy az Európai Bizottság nem ítélte oda a panaszos kérelmeit tisztességes és objektív módon, és (2) azzal, hogy az 1996-ban és 1997-ben benyújtott utolsó két kérelemről nem határozott ésszerű határidőn belül.

3.7 Az ombudsman megismételte azon véleményét, hogy a panaszos utolsó két kérelmének kezelése túlzott késedelmet szenvedett. Ezért ajánlástervezetet készít, amelyben felkéri a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb döntsön erről a két kérelemről. Részletes véleményében a Bizottság tájékoztatta az ombudsmant, hogy 2001. október 16-án elutasította ezeket a kérelmeket. E panaszra vonatkozó határozatában, amelyet szintén 2001. november 30-án fogadtak el, az ombudsman úgy vélte, hogy a Bizottság így elfogadta ajánlástervezetét. A Bizottság 2001. október 16-i határozatát a panaszos ezt követően megtámadta az Elsőfokú Bíróság előtt, amely a panaszos javára döntött (9).

3.8 Az 1613/2000/GG ügyben tett ajánlástervezetében az ombudsman figyelembe vette a panaszos azon állítását is, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta meg tisztességesen és tárgyilagosan az első négy kérelmét. Bár az ombudsman elismerte, hogy a panaszos által megfogalmazott kritikák némelyike nem volt indokolatlan, megjegyezte, hogy a Bizottság által alapul vett legsúlyosabb érv azon állítása volt, hogy a panaszos csalárd módon támaszkodott a DZI által kiadott címkére. Az ombudsman megjegyezte, hogy a panaszos nem adott magyarázatot a kérdéssel kapcsolatos magatartására, bár a Bizottság véleménye egyértelműen felkérte erre. Ilyen körülmények között az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vonatkozó állítás nem nyert bizonyítást.

3.9 Az ajánlástervezet másolatának kézhezvételekor azonban a panaszos lényeges bizonyítékokat nyújtott be annak bizonyítására, hogy az Európai Bizottság tévesen feltételezte, hogy csalárd módon járt el. A panaszos véleménye szerint a Bizottság semmi esetre sem adott lehetőséget arra, hogy a kérelmek elbírálása előtt megtegye észrevételeit ezzel az állítással kapcsolatban. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a panaszos által benyújtott anyagok láthatóan alátámasztják azt az állítását, hogy nem járt el csalárd módon. Megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy nem tesz észrevételeket ezzel az anyaggal kapcsolatban, annak ellenére, hogy az ombudsman kifejezetten felkérte erre. Az ombudsman azt is megjegyezte, hogy a panaszos állítólagos csalását nem említette a Bizottság 1996. július 29-i levele, amely arra irányult, hogy megindokolja azokat az indokokat, amelyek alapján a Bizottság elutasította az első kérelmeket. Ilyen körülmények között az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság – legalábbis azáltal, hogy nem tette lehetővé a panaszos számára, hogy az állítólagos csalással kapcsolatos észrevételeit az első négy kérelem ezen az alapon történő elutasítása előtt benyújtsa (amint azt a Bizottság most állította), nem kezelte tisztességesen és objektíven ezeket a kérelmeket.

3.10 Az ombudsman azonban az 1613/2000/GG panaszra vonatkozó határozatában rámutatott arra, hogy az 1160/2000/GG panaszra vonatkozó, ugyanazon a napon elfogadott határozatában már megállapította, hogy a Bizottság megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát, és e tekintetben kritikai észrevételt tett. Az ombudsman ezért úgy ítélte meg, hogy az 1613/2000/GG ügyben nem szükséges további kritikai észrevételt tenni.

3.11 A panaszos ezt követően felkérte az ombudsmant, hogy vizsgálja meg a Bizottság határozatainak megalapozottságát (400/2002/GG és 563/2002/GG sz. panasz). Az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a korábbi ügyekben már tett kritikai megjegyzései fényében nem volt elegendő alap ezen új panaszok kivizsgálására. Azt is előadta, hogy a Bizottság által hivatkozott indokokat az Elsőfokú Bíróság valószínűleg felülvizsgálja a T-321/01. sz. ügyben.

3.12 2004-ben a panaszos megismételte kérését, hogy a vonatkozó kérdéseket vizsgálják felül. E kérelmek a jelen vizsgálat megindításához vezettek.

4 Előzetes megjegyzések

4.1 A jelen panasz érdemi vizsgálata előtt számos előzetes kérdést meg kell vizsgálni.

Az eljárási kérdések tekintetében

4.2 2006. augusztus 28-án a panaszos tájékoztatást nyújtott az ombudsmannak a német külügyminisztériummal folytatott vitával kapcsolatban. A panaszos jelezte, hogy ezeket az információkat kizárólag az ombudsmannak szánták, és azokat nem kell továbbítani a Bizottságnak. A szabályszerű eljárás megköveteli, hogy az ombudsman ne alapozhassa határozatait olyan anyagokra, amelyekkel kapcsolatban az intézménynek nem volt lehetősége észrevételeket tenni. Az ombudsman továbbá úgy véli, hogy a panaszos által 2006. augusztus 28-án benyújtott információknak nincs közvetlen jelentőségük a jelen ügyben általa megvizsgálandó kérdések szempontjából. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy a vonatkozó levelet el kell távolítani az aktájából, és vissza kell küldeni a panaszosnak.

A panaszos által benyújtott helyesbítési kérelmek tekintetében

4.3 Az ombudsman további tájékoztatáskérésére adott európai bizottsági válaszra vonatkozó észrevételeiben (a továbbiakban: kiegészítő észrevételek) a panaszos rámutatott, hogy nagy hangsúlyt fektetett az ombudsman 338/98/VK panaszra vonatkozó határozatának 1.2. pontja helyesbítésének szükségességére, amely a következőképpen szól:

„A Bizottság kijelentette, hogy a panaszos kérelmét az általános feltételekkel összhangban értékelte, amelyek magukban foglalták a kérelmezők által mind magára a szervezetre, mind a javasolt projektre vonatkozóan szolgáltatott információk ellenőrzését. Ellenőrzési és befejezési célból az érintett szolgálat összehasonlította a szolgáltatott adatokat más szervek, különösen a DZI és a Plattform deutscher NRO birtokában lévő adatokkal.”

A panaszos hangsúlyozta, hogy bizonyítékokat nyújtott be annak bizonyítására, hogy a német nem kormányzati szervezetek platformja nem fejtette ki véleményét a Bizottsággal szemben. Ebben az összefüggésben a panaszos a német NGOS platformjának (Arbeiterwohlfahrt) a panaszoshoz intézett 2003. március 15-i levelében tett nyilatkozatára hivatkozott, amely szerint L., aki információkat szolgáltatott a Bizottságnak, csak a saját véleményét fejtette ki a Bizottsággal való kapcsolataiban, a platformét nem.

4.4 Hasznos kiemelni, hogy az ombudsman 338/98/VK panaszra vonatkozó határozatának vonatkozó része összefoglalja a Bizottság által az ombudsman által lefolytatott vizsgálat során tett észrevételeket. Tekintettel arra, hogy a vonatkozó szöveg helyesen tükrözi ezeket a beadványokat, az ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy annak módosítása nem lehetséges és nem is szükséges.

4.5 Kiegészítő észrevételeiben a panaszos megjegyezte, hogy nagy jelentőséget tulajdonított az ombudsman 338/98/VK panaszról szóló határozatának 1.3. pontja helyesbítése szükségességének is, amely a következőképpen szól:

„Az ombudsman által a Bizottság aktájában végzett vizsgálat feltárta, hogy a Bizottság a DZI-n kívül több más forrással is felvette az írásbeli és szóbeli kapcsolatot annak érdekében, hogy értékelje a panaszos jogosultságát. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy nem helytálló az az állítás, amely szerint a Bizottság értékelését kizárólag a DZI által szolgáltatott információkra alapozta. Ezért az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem állapítottak meg hivatali visszásságot.”

A panaszos szerint a Bizottság hazudott az ombudsmannak, azt állítva, hogy több információforrást is felhasznált. A panaszos véleménye szerint a Bizottság valójában kizárólag a DZI által szolgáltatott információkra támaszkodott.

4.6 Az ombudsman megállapítja, hogy S. úr 1996. július 15-i feljegyzése a DZI, az Arbeiterwohlfahrt és a BENGO (10) által szolgáltatott információkra hivatkozik. A feljegyzés három mellékletre is hivatkozik, amelyek közül az egyik a panaszos levele. A panaszos maga nyújtotta be a másik két melléklet másolatát. Ezek közül az első a DZI által a Bizottsághoz intézett, 1993. szeptember 1-jén kelt levél. A második egy levél, amelyet 1993. június 8-án küldtek meg a Bizottságnak. A levelet az Arbeiterwohlfahrt fejlécére írták, és az utóbbi nevében L. úr írta alá. Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy ebben a levélben L. úr a panaszos által benyújtott, az Arbeiterwohlfahrthoz való csatlakozás iránti kérelem vizsgálatának eredményeire hivatkozik. Az S. úr által 1996. július 15-én készített feljegyzésből az is kiderül, hogy ezt az információt a Bizottság figyelembe vette a panaszos kérelmeinek elbírálásakor. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy továbbra is érvényes az a következtetés, amelyre a 338/98/VK ügyben hozott határozatának 1.3. pontjában jutott.

4.7 Az esetleges félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy az ombudsman tudomásul vette azt a tényt, hogy az Arbeiterwohlfahrt a fent említett, a panaszosnak címzett 2003. március 15-i levelében kifejtette, hogy L. úr észrevételei csak a saját véleményét fejezték ki az Európai Bizottsággal való kapcsolataiban, a német nem kormányzati szervezetek platformjának (Arbeiterwohlfahrt) észrevételeit nem. Semmi nem utal azonban arra, hogy ezt a tényt a Bizottság 1993-ban ismerte vagy ismerhette volna. Még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság a releváns információkat nem az Arbeiterwohlfahrttól, hanem L. magánemberként eljárva kapta meg, ez akkor is azt jelentené, hogy a Bizottság a DZI-től eltérő forrásból is kapott információkat. Ilyen körülmények között a panaszos által szolgáltatott új információk nem kérdőjelezik meg azt a következtetést, amely szerint nem nyert megállapítást, hogy a Bizottság kizárólag a DZI által szolgáltatott információkra támaszkodott. Az ombudsman természetesen nem zárhatja ki, hogy azokat az elemeket, amelyek L. úr levele szerint arra késztették az Arbeiterwohlfahrtot, hogy elutasítsa a panaszos tagsági kérelmét, a DZI korábban az Arbeiterwohlfahrt rendelkezésére bocsátotta. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az ombudsmannak a 338/98/VK ügyben hozott határozatának 1.3. pontjában foglalt megállapítása a Bizottsághoz beérkezett információk közvetlen forrására vonatkozik, nem pedig arra a kérdésre, hogy ezek az információk végső soron honnan származhattak.

4.8 Kiegészítő észrevételeiben a panaszos előadta továbbá, hogy az ombudsman 338/98/VK sz. panaszra vonatkozó határozatában szereplő második bizottsági vélemény összefoglalójának egyes részeit ki kellett javítani. A panaszos rámutatott, hogy nem értette, hogy az ombudsman miért foglalt határozatába olyan nyilatkozatokat, amelyek hatással voltak hírnevére, és amelyeket soha nem bizonyítottak.

A releváns szövegrészek a következők voltak:

„Továbbá a panaszos évekig csak egy nagyobb amerikai nem kormányzati szervezet, az Inter Aid International német ága volt, ezért nem rendelkezett saját adminisztratív kapacitással. A panaszos soha nem nyújtott be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy funkcionálisan és pénzügyileg független lenne az egyesült államokbeli anyavállalat nem kormányzati szervezettől.”

„Szervezeteinek és tevékenységeinek átláthatóságát tovább korlátozta az a tény, hogy igazgatója, Dr. Koch egyidejűleg egy másik nem kormányzati szervezet, a „Welthilfe e.V.” igazgatója is volt. Lehetetlennek bizonyult e két nem kormányzati szervezet megbízatásának és költségvetésének szétválasztása.”

„A Bizottság kijelentette, hogy a rendelkezésére bocsátott információk alapján okkal feltételezhette, hogy a panaszosnak nemcsak az volt a célja, hogy a fejlesztési támogatás területén kisméretű nem kormányzati szervezetként működjön, hanem az is, hogy nyereségszerzési célokat is szolgáljon.”

„Továbbá helytelennek bizonyult a panaszos Bizottsághoz intézett levelében szereplő azon állítás, amely szerint a DZI a panaszost támogatásra jogosultnak ítélte. Ezzel a keresettel a panaszos megsértette a jóhiszeműség elvét.”

4.9 Az ombudsman fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a vizsgálat lezárását követően vizsgálatának eredményeit határozatban rögzítik, amelyet mind a panaszossal, mind az érintett intézménnyel közölnek. Ezeket a határozatokat ezt követően az ombudsman honlapján, illetve fontos esetekben az ombudsman éves jelentésén keresztül is nyilvánosságra hozzák, amennyiben a panaszos által benyújtott, bizalmas kezelés iránti kérelmek tiszteletben tartásának szükségessége és az adatvédelmi követelményeknek való megfelelés szükségessége ezt lehetővé teszi. Az ombudsman úgy véli, hogy annak érdekében, hogy az olvasó megérthesse érvelését, e határozatokban össze kell foglalnia a releváns tényeket és a felek beadványait. Hasznosnak tűnik rámutatni arra, hogy a közösségi bíróságok általában hasonló megközelítést alkalmaznak ítéleteikben. A fent említett szakaszok – amint azt maga a panaszos is elismeri – a Bizottság által az említett ügyben benyújtott beadványok összefoglalását képezik. A panaszos nem vitatja, hogy ezeket a beadványokat a Bizottság valóban az ombudsman elé terjesztette. Az ombudsman ezért nem érti a panaszos által ezzel kapcsolatban megfogalmazott kritikát.

4.10 Kiegészítő észrevételeiben a panaszos előadta továbbá, hogy a T-321/01. sz. ügy keretében a Bizottság a következő nyilatkozatot tette: „A harmadik felek által szolgáltatott információk vizsgálatát illetően az ombudsman 2001. július 19-i ajánlástervezetében megállapította, hogy nem történt hivatali visszásság” (lásd a Bíróság ítéletének 14. pontját). A panaszos szerint sürgősen helyesbíteni kellett ezt az állítást.

4.11 Az ombudsman hasznosnak tartja kiemelni, hogy az említett ítélet vonatkozó része a "Tények" című fejezetben található. A szöveg elrendezése határozottan azt sugallja, hogy a vonatkozó nyilatkozatot maga a Bíróság tette, esetleg a Bizottság által szolgáltatott információk alapján. Mindazonáltal, még ha a vonatkozó szakasz csak összefoglalja is a Bizottság álláspontját, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az egy közösségi bíróság által hozott ítélet részét képezi. Az EK-Szerződés 195. cikke úgy rendelkezik, hogy az ombudsman foglalkozhat a közösségi intézmények és szervek tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszokkal, kivéve az igazságszolgáltatási feladatkörükben eljáró közösségi bíróságokat. Alapokmánya 1. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy az ombudsman nem kérdőjelezheti meg a bírósági határozat megalapozottságát. Ilyen körülmények között teljesen egyértelmű, hogy az ombudsmannak nincs felhatalmazása arra, hogy foglalkozzon a panaszosnak a közösségi bíróság által hozott ítélet kijavítására irányuló kérelmével. Mindemellett, és az Elsőfokú Bíróságot tiszteletben tartva, hasznosnak tűnik hozzátenni, hogy a vonatkozó állítás félreértésnek tűnik. Az ombudsman 1613/2000/GG ügyben 2001. július 19-én tett ajánlástervezete nem foglalkozott a harmadik felek által szolgáltatott információk kérdésével. Lehetségesnek tűnik, hogy a Bíróság a vonatkozó szakasz megszövegezésekor az ombudsman 338/98/VK. sz. ügyben hozott határozatát tartotta szem előtt.

Az ombudsman munkájával kapcsolatban a panaszos által tett észrevételekről

4.12 Kiegészítő észrevételeiben a panaszos észrevételeket tett az ombudsmannak a 3175/2005/GG. sz. panaszról szóló 2007. szeptember 19-i határozatával kapcsolatban is, amely panaszt ugyanezen panaszos nyújtott be. Ez a panasz arra vonatkozott, hogy a Bizottság olyan kifejezéseket használt, amelyek azt a téves benyomást keltették, hogy a panaszossal vagy igazgatótanácsának tagjaival szemben büntetőeljárást folytattak le, vagy akár bűncselekmény elkövetésével vádolták meg őket. Ebben az esetben az ombudsman ajánlástervezetet intézett a Bizottsághoz, amelyben arra kérte a Bizottságot, hogy ismerje el, hogy a vonatkozó kifejezések helytelenek voltak, és erősítse meg, hogy a jövőben nem fog ilyen helytelen hivatkozásokat használni. Részletes véleményében a Bizottság elismerte, hogy a vonatkozó hivatkozásokat nem mindig alkalmazták helyesen, ezért elnézést kért. A Bizottság hozzátette, hogy ezeket a hivatkozásokat a továbbiakban nem idézik. A Bizottság által elfogadott álláspontra tekintettel az ombudsman lezárta az ügyet.

A jelen ügyben tett kiegészítő észrevételeiben a panaszos arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ombudsman 3175/2005/GG panaszra vonatkozó határozatát csak provokációnak tekintheti. A panaszos kijelentette, hogy meg kell kérdezni, hogy az ombudsman fenn kívánja-e tartani, hogy a Bizottság az igazság szeretetéből hazudott.

4.13 Az ombudsman emlékeztetni kíván arra, hogy a panaszos már bírálta az általa a 3175/2005/GG ügyben elfogadott megközelítést az Európai Bizottságnak az ajánlástervezetre vonatkozó részletes véleményével kapcsolatos észrevételeiben. A vonatkozó kifogásokat az ombudsman a panasz vizsgálatát lezáró határozatában részletesen megvizsgálta. Az ombudsman által ott kifejtett álláspontok továbbra is érvényesek. Az ombudsman tudatában van annak, hogy döntése nem elégítette ki teljes mértékben a panaszost. A petíció benyújtója azonban csak azt sajnálja, hogy ez a csalódás arra késztette a panaszost, hogy heves és indokolatlan támadásokat intézzen magával az ombudsmannal szemben.

4.14 Kiegészítő észrevételeiben a panaszos továbbá azzal vádolta az ombudsmant, hogy (i) nem vette figyelembe az 1996. április 30-i jogilag kötelező erejű határozat különös jelentőségét, amellyel a giesseni ügyész lezárta a panaszos elnökére és három másik, a panaszosnak dolgozó személyre vonatkozó előzetes vizsgálatot, (ii) figyelmen kívül hagyta az ártatlanság vélelmét, és a bizonyítási terhet a panaszosra hárította, (iii) eltűrte azt a tényt, hogy a panaszost még csalással is vádolták; és iv. nagymértékben elmulasztotta figyelembe venni a VIII. Főigazgatóság, az ECHO és a EuropeAid Együttműködési Hivatal közötti kapcsolatokat.

4.15 Az ombudsman úgy véli, hogy ezek a kifogások nem indokoltak. Mivel az i., iii. és iv. pont olyan kérdéseket érint, amelyeket az alábbiakban fogunk megvitatni, a jelenlegi szakaszban nincs szükség további észrevételek megtételére. Az ombudsman azonban hangsúlyozni kívánja, hogy elutasítja azt a vádat, hogy figyelmen kívül hagyta az ártatlanság vélelmét, és a bizonyítási terhet a panaszosra hárította. Először is hangsúlyozni kell, hogy a hivatali visszásság megállapítása csak akkor lehetséges, ha elegendő bizonyíték áll rendelkezésre e következtetés alátámasztására. Amennyiben ilyen bizonyíték nem állapítható meg, a panaszt el kell utasítani. Az ombudsman által lefolytatott vizsgálatok során a bizonyítási teher tehát elkerülhetetlenül a panaszosra hárul, még akkor is, ha az ombudsman minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a lehető legpontosabban megvizsgáljon egy ügyet. A panaszos azon vádja, hogy a bizonyítási teher rá hárult, alapvető tévhitet fejez ki az ombudsman munkájának alapjául szolgáló elvek tekintetében. Ami az ártatlanság vélelmének állítólagos megsértését illeti, elegendő megállapítani, hogy az ombudsman nem folytat bűnügyi nyomozást a panaszossal szemben. Az ombudsman vizsgálatainak célja annak ellenőrzése, hogy valamely közösségi intézmény vagy szerv hivatali visszásságot követett-e el, nem pedig annak ellenőrzése, hogy a panaszos bűncselekményt követett-e el.

4.16 Kiegészítő észrevételeiben a panaszos azzal is vádolta az ombudsmant, hogy az Európai Bizottság oldalára állt. Az ombudsman értelmezése szerint ez a kifogás a 3175/2005/GG ügyben hozott határozata ellen irányul. Az ombudsman csak azt tudja sajnálni, hogy a panaszos így teljesen alaptalan állítást tett önmagával szemben. Az EK-Szerződés 195. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az ombudsman feladatainak ellátása során teljes mértékben független. Az ombudsmannak ezért határozottan el kell utasítania a panaszos azon javaslatát, hogy panaszainak kezelése során elfogult volt. Amennyiben a panaszos fenn kívánja tartani ezeket a vádakat, az ombudsman csak azt ajánlhatja, hogy azokat terjesszék az Európai Parlament elé, amelynek az ombudsman jelentést tesz, vagy a közösségi bíróságok elé. Az ombudsman bízik abban, hogy a panaszos által benyújtott panaszokkal kapcsolatos munkája ellenáll majd az ezen intézmények bármelyike és a nagyközönség által végzett vizsgálatnak.

Hasznosnak tűnik hozzátenni, hogy az ombudsman továbbra is tárgyilagosan, tisztességesen és pártatlanul jár el a jelen ügyben, és nem hagyja, hogy a panaszos saját tevékenysége elleni támadásai befolyásolják következtetéseit.

A jelen ügy vizsgálata során alkalmazandó megközelítésről

4.17 Mint fentebb említettük, az ombudsmannak a 338/98/VK, az 1160/2000/GG és az 1613/2000/GG panaszokkal kapcsolatos vizsgálatai során eddig foglalkoznia kellett a panaszos és a Bizottság közötti, a társfinanszírozási kérelmek kezelésével kapcsolatos vita bizonyos vonatkozásaival. Ami a 338/98/VK. sz. ügyet illeti, az ombudsman a későbbi vizsgálatok során felülvizsgálta az ügyben hozott határozatban levont következtetések egy részét. Ami az 1613/2000/GG. sz. ügyet illeti, a panaszos által tett észrevételek arra késztették az ombudsmant, hogy felülvizsgálja azt az álláspontot, amelyet e panasz egyik vonatkozása tekintetében az abban az ügyben a Bizottságnak címzett ajánlástervezetben elfogadott. Fontos hangsúlyozni, hogy az ombudsman mindkét alkalommal felülvizsgálta álláspontját a panaszos javára, miután figyelembe vette a panaszos által benyújtott további bizonyítékokat.

4.18 A jelen ügy lényegében az Európai Bizottságnak a panaszos első társfinanszírozási kérelmeit elutasító határozatainak lényegét érinti. Ahhoz, hogy hasznos legyen, a jelen ügyben lefolytatandó vizsgálatnak a lehető legátfogóbbnak kell lennie, és minden releváns szempontot magában kell foglalnia. Azt, hogy az ügyet most és mindenkorra teljes egészében meg kell vizsgálni, megerősítik a korábbi panaszokkal kapcsolatos tapasztalatok, amelyek talán elkerülhetetlenül csak a panaszos állításaiban azonosított ügy egyes szempontjaira összpontosítottak. Meg kell továbbá állapítani, hogy a jelen ügy valójában egy 1993-ban elfogadott határozatra vonatkozik. Ezért egyértelműen kívánatos, hogy az e határozattal kapcsolatos valamennyi lezáratlan kérdéssel a jelenlegi, végleges vizsgálat keretében foglalkozzanak.

4.19 Az ombudsman azonban úgy véli, hogy ahhoz, hogy a jelen ügyben megfelelő következtetéseket vonhasson le, figyelembe kell vennie azt a tényt is, hogy korábbi vizsgálatai során már azonosított bizonyos hiányosságokat a panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatban.

Amint azt az ombudsman e vizsgálatok során megállapította, a Bizottság

• mindössze három évvel az első kérelem benyújtását követően megindokolta döntését a panaszosnak;
• megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát azáltal, hogy határozatát harmadik felektől származó információkra alapozta, anélkül, hogy lehetőséget biztosított volna a panaszosnak arra, hogy e bizonyítékokkal kapcsolatban észrevételeket tegyen; és
• nem kezelte tisztességesen és objektíven ezeket a kérelmeket, legalábbis azáltal, hogy nem tette lehetővé a panaszos számára, hogy az állítólagos csalással kapcsolatos észrevételeit az első négy kérelem ezen az alapon történő elutasítását megelőzően megtegye.

4.20 Az ombudsman úgy véli, hogy annak szükségességét, hogy átfogó és átfogó képet kell alkotni a panaszos kérelmei kezelésének módjáról, az is alátámasztja, hogy az Európai Bizottság soha nem ismerte el az ombudsman által már feltárt hiányosságokat. Még az sem világos, hogy a Bizottság teljes mértékben megértette-e az ombudsman ezzel kapcsolatos álláspontját. A jelen panasszal kapcsolatos véleményében a Bizottság előadta, hogy az 1613/2000/GG panasz vizsgálatát lezáró határozatában az ombudsman kijelentette, hogy „a DZI 1993. szeptember 1-jei levele és annak a Bizottság általi értelmezése fényében úgy tűnik, hogy a Bizottság jogi hatáskörének korlátain belül járt el”. Ez az állítás két okból is helytelen. Először is, a Bizottság által hivatkozott következtetés nem a végleges határozatban, hanem az 1613/2000/GG ügyben tett ajánlástervezetben szerepelt. Másodszor, az ezen ügyre vonatkozó végleges határozatban az ombudsman a panaszos által időközben benyújtott észrevételek és bizonyítékok alapján elhatárolódott ettől a következtetéstől, és megállapította, hogy hivatali visszásság történt. Úgy tűnik, hogy a Bizottság ezt nem értette meg.

4.21 Az ombudsman azonban úgy véli, hogy az átfogó vizsgálat szükségessége nem jelenti azt, hogy minden egyes részletet meg kellene vizsgálni vagy újra kellene gondolni arra vonatkozóan, hogy a Bizottság hogyan kezelte a panaszos kérelmeit. Meg kell jegyezni, hogy kiegészítő észrevételeiben a panaszos úgy ítélte meg, hogy az ügy Bizottság általi kezelése megsértette a helyes hivatali magatartás európai kódexének (11) 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 16., 17., 18., 23. és 24. cikkét. Az ombudsman véleménye szerint nem lenne helyénvaló a panaszos által a rendkívül részletes észrevételeiben felhozott egyes érvek kezelése. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy vizsgálatának a jelen ügy által felvetett központi kérdésre kell összpontosítania, nevezetesen arra, hogy a Bizottságnak a kérelmei elutasítására vonatkozó határozata helyes és megalapozott volt-e.

4.22 A panaszos mind a panaszában, mind az azt követő észrevételeiben jelentős számú vádat fogalmazott meg az Európai Bizottság ellen állítólagos csalással és hazugsággal kapcsolatban. A panaszos azt is előadta, hogy a Bizottság szándékos rágalmazási stratégiában vett részt. Az ombudsman úgy véli, hogy a jelen ügy tárgyilagos megvitatásához hozzájárul, ha ezeket a kérdéseket elkülönítik a fenti 4.21. pontban ismertetett központi kérdéstől. Amennyiben e fő kérdés vizsgálata szempontjából nem döntő jelentőségűek, a csalásra, hazugságra és rágalmazásra vonatkozó állításokat ezért csak e központi kérdés tisztázását követően vitatják meg (lásd az alábbi 8. pontot).

5 Az az állítás, amely szerint a Bizottság 1993. október 12‐i határozata nem megalapozott, és ezért téves

5.1 A panaszos azt állította, hogy az Európai Bizottságnak az általa 1993 és 1997 között benyújtott első társfinanszírozási kérelemre vonatkozó határozatai érdemben megalapozatlanok, és így helytelenek voltak. A panaszos szerint ezek a határozatok téves információkon alapultak, és ezért nem rendelkeztek jogalappal.

5.2 2004. december 30-i levelében a panaszos rámutatott, hogy ez az állítás az Európai Bizottság 1993. október 12-i határozatára vonatkozott. E levél egy példányát megküldték az ombudsmannak. Kiderült, hogy ebben a levélben a Bizottság elutasította a panaszos által benyújtott két kérelmet, nevezetesen a PVD/1993/630/FRG kérelmet (egy zimbabwei projektre vonatkozóan) és a PVD/1993/981/FRG kérelmet (egy etiópiai projektre vonatkozóan), amelyeket 1992. július 14-én, illetve 1992. október 30-án nyújtottak be. Szigorúan jogi értelemben tehát két határozatot fogadtak el 1993. október 12-én, amelyek közül az egyik elutasította a zimbabwei projekt társfinanszírozására irányuló kérelmet, a másik pedig az etiópiai projekt társfinanszírozására irányuló kérelmet. Tekintettel azonban arra, hogy mindkét határozatot ugyanazon a napon fogadták el, hogy azokat ugyanabban a levélben közölték a panaszossal, és hogy ugyanazokon az indokokon alapultak, indokoltnak és célszerűnek tűnik azokra a „határozat” egyedi kifejezés használatával hivatkozni.

5.3 Véleményében és további észrevételeiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy 1993. október 12-i határozata helyes volt.

Általános kérdések

5.4 Tekintettel a panaszos által ebben az ügyben felhozott érvek és elemek számára, az ombudsman úgy véli, hogy nagyon hasznos bizonyos általános kérdésekkel foglalkozni, mielőtt megvizsgálná, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozatának alapjául szolgáló indokok helyesek és elégségesek voltak-e a Bizottság megközelítésének igazolásához.

5.5 Az ombudsman ezért úgy véli, hogy először tisztáznia kell, mely tényeket kell figyelembe venni a Bizottság 1993. október 12-i határozatának felülvizsgálatakor (lásd az alábbi 5.6. pontot). Ezt követően meg kell vizsgálni a panaszos által a Bizottság által társfinanszírozott projektekkel kapcsolatban végzett korábbi munka esetleges relevanciáját (lásd az alábbi 5.13. pontot). Ezt követően figyelembe kell venni a panaszos kérelmeinek kezelése során a Bizottság által alkalmazott megközelítést (lásd az alábbi 5.16. pontot). Végezetül az ombudsmannak meg kell győződnie arról, hogy milyen indokokon alapult a Bizottság határozata, és amelyeket ezért a jelen vizsgálat során meg kell vizsgálnia (lásd az alábbi 5.40. pontot).

Ami az ombudsman által figyelembe veendő tényeket illeti

5.6 A panaszos panaszában és észrevételeiben nagy hangsúlyt fektetett a német hatóságok által 1996-ban és 1998-ban hozott bizonyos határozatokra. E határozatok közül az első, amelyet egy német ügyész 1996. április 30-án hozott meg, lezárta a panaszos elnökével és bizonyos más személyekkel szemben lefolytatott előzetes vizsgálatot. Az ügyész által levont következtetések kedvezőek voltak az érintett személyek számára. E határozatok közül a másodikat a német adóhatóságok 1998. augusztus 14-én fogadták el. A panaszos szerint a német adóhatóságok által végzett vizsgálat lényegében ugyanazokat az állításokat érintette, mint amelyeket a Bizottság a kérelmei elutasításához használt. A panaszos hangsúlyozta, hogy a német adóhatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az állítások megalapozatlanok. A panaszos szerint a Bizottság tehát nem tartotta be az ügyész 1996. április 30-i és a német adóhatóság 1998. évi, jogilag kötelező erejű határozatait. A panaszos azt is előadta, hogy az említett határozatok azt jelentik, hogy a Bizottság által ellene felhozott valamennyi vádat lényegtelennek kell tekinteni.

5.7 Az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos által hivatkozott határozatokat egyértelműen figyelembe kellene venni, ha a panaszos társfinanszírozásra való jogosultságát a panaszos által benyújtott új kérelmet követően kellene értékelni. Mindazonáltal figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a jelen vizsgálat a Bizottság által 1993. október 12‐én elfogadott határozatra vonatkozik. Mivel a német hatóságok határozatait, amelyekre a panaszos hivatkozott, csak 1996-ban, illetve 1998-ban fogadták el, azokat a Bizottság nyilvánvalóan nem vehette figyelembe a panaszos kérelmeinek 1993-as elbírálásakor. A német hatóságok e későbbi határozatainak tartalma, bármennyire is kedvezőek a panaszos számára, így nem bizonyítja, hogy a Bizottság által 1993-ban elfogadott határozat téves volt. E határozat helyességét az ombudsmannak kell megvizsgálnia azon információk alapján, amelyek a határozat elfogadásakor a Bizottság rendelkezésére álltak.

5.8 Igaz, hogy a német ügyész határozatát 1996. április 30-án, azaz az Európai Bizottság 1996. július 29-i levele előtt fogadták el. Meg kell azonban jegyezni, hogy az említett levél tájékoztatta a panaszost azokról az indokokról, amelyeken a Bizottság szerint az 1993. október 12-i határozata alapult. Mivel ezt a határozatot közel három évvel a német ügyész határozata előtt fogadták el, ez utóbbit (amint azt már említettük) a Bizottság akkor nem vehette figyelembe. A panaszos rámutatott, hogy 1996. május 21-én tájékoztatta a Bizottságot a német ügyész határozatáról. A panaszos szerint a Bizottságnak ezért újra kellett volna értékelnie a támogathatóságát. Az ombudsman úgy véli, hogy ez minden bizonnyal helyes azon projektek esetében, amelyeket ezen időpontot követően nyújtottak be (vagy nyújtottak be újra). Ami a Bizottság által már értékelt korábbi kérelmeket illeti, a német ügyész ezt követő határozata csak akkor kötelezhette volna a Bizottságot értékelésének felülvizsgálatára, ha e határozat egyértelműen megállapította volna, hogy a panaszos az 1993. október 12-i határozat meghozatalakor jogosult volt a Bizottság általi társfinanszírozásra. Mindazonáltal vélelmezni kell, hogy a német ügyész megvizsgálta, hogy vannak-e arra utaló jelek, hogy a német jog alapján bűncselekményeket követtek el. A legvalószínűtlenebbnek tűnik, hogy azt is megvizsgálta, hogy a panaszos teljesítette-e a Bizottság általi társfinanszírozásnak az általános feltételekben meghatározott kritériumait. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos nem terjesztett elő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy ez lett volna a helyzet. Tekintettel azonban azokra az eredményekre, amelyekre az ombudsman a Bizottság megközelítésének értékelése alapján jutott, semmi esetre sem szükséges tovább vizsgálni a német hatóságok által a jelen ügyben hozott határozatok jelentőségének kérdését.

5.9 Panaszában és észrevételeiben a panaszos egy olyan dokumentumra is hivatkozott, amely az 1991-2001-es évekre vonatkozó bevételeit és kiadásait tartalmazta, és amelyet könyvelői, a KPMG készítettek. Egyértelmű azonban, hogy a vonatkozó dokumentum nem állt a Bizottság rendelkezésére, amikor a panaszos első társfinanszírozási kérelmeiről döntött. A fent említettek szerint csak azok az információk lehetnek relevánsak annak értékelése szempontjából, hogy a Bizottság határozata helyes és megalapozott volt-e, amelyek az 1993. október 12-i határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak.

5.10 Panaszában és észrevételeiben a panaszos egy 2002. március 15-i levélre hivatkozott, amelyben az Arbeiterwohlfahrt (a nem kormányzati szervezetek német platformja) elhatárolódott a panaszossal kapcsolatban 1993-ban a nevében tett negatív nyilatkozatoktól. A panaszos utalt továbbá a 2002. január 30-i és február 8-i levelekre, amelyekben a BENGO arról tájékoztatta a panaszost, hogy nem adott tájékoztatást a Bizottságnak a panaszosról, hanem csak arra mutatott rá, hogy a média jelentései megemlítették a panaszost. A fentiekre tekintettel egyértelmű, hogy ezek a levelek, amelyek az adott időpontban nem álltak a Bizottság rendelkezésére, szintén irrelevánsak az ombudsman vizsgálata szempontjából.

5.11 A panaszos azt is állította, hogy az Európai Bizottság aktája jelentős számú kiváló referenciát tartalmazott a panaszos számára, de mindezeket a pozitív referenciákat figyelmen kívül hagyták. Vizsgálata során az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy bocsássa rendelkezésére az 1993. október 12-én elutasított két kérelem másolatát, valamint a panaszos által e kérelmekkel kapcsolatban esetlegesen szolgáltatott további információkat. E kérelemre válaszul a Bizottság az ombudsman rendelkezésére bocsátotta a két kérelem másolatát, valamint a panaszosnak a Bizottság e kérelmekkel kapcsolatos információkéréseire adott válaszait. E dokumentumok vizsgálatát követően az ombudsman megállapítja, hogy e kérelmek nem tartalmazzák azokat a hivatkozásokat, amelyekre a panaszos hivatkozott. Amennyire az ombudsman látja, ezek a hivatkozások nem szerepeltek a panaszosnak a Bizottság információkéréseire adott válaszaiban sem. Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy a legtöbb hivatkozást, amelyre a panaszos ebben az összefüggésben kiegészítő észrevételeiben hivatkozott, a Bizottság 1993. október 12-i határozata után adták ki. Tekintettel azonban azokra az eredményekre, amelyekre az ombudsman a jelen ügyben jutott, nem tartja szükségesnek annak megvizsgálását, hogy e hivatkozások közül legalább néhány a Bizottság rendelkezésére állt-e az 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor.

5.12 Végül a panaszos azt állította, hogy a Bizottság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a DZI 1992. december 4-i, 1993. január 21-i és 1993. július 29-i levelében a panaszossal kapcsolatban tett pozitív észrevételeit. A panaszos e levelek másolatát megküldte az ombudsmannak. Az ombudsman megjegyzi, hogy e levelek közül kettőt egy német vállalatnak címeztek. Nem bizonyított, hogy ezek a levelek ismertek voltak a Bizottság számára 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor. A fennmaradó levelet a DZI a panaszosnak címezte. Ismételten nem nyert bizonyítást, hogy ez a levél a Bizottság rendelkezésére állt volna abban az időpontban, amikor a panaszos kérelmeiről határozott. Még ha ez lett volna is a helyzet, figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy ez a levél megelőzte a DZI által a panaszossal kapcsolatban a Bizottsághoz intézett 1993. szeptember 1-jei levelet.

A panaszos által a Bizottság által társfinanszírozott projektekkel kapcsolatban végzett korábbi munka esetleges relevanciája

5.13 Panaszában és észrevételeiben a panaszos nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy bizonyos projekteken már dolgozott (és sikeresen dolgozott) az Európai Bizottságnál. A panaszos különösen azzal érvelt, hogy e projektek közül legalább egy az általános feltételek hatálya alá is tartozott, és ezért a Bizottság már megbizonyosodott annak támogathatóságáról.

5.14 Az ombudsman úgy véli, hogy a korábbi projektek valóban relevánsak voltak az 1993. október 12-én elutasított két kérelem Bizottság általi értékelése szempontjából. Ezt a kérdést az alábbiakban tárgyaljuk (lásd az 5.26. pontot).

5.15 Amennyiben azonban a panaszos azt sugallja, hogy az a tény, hogy egy korábbi projekttel összefüggésben támogathatónak minősülhetett volna, arra kötelezte volna a Bizottságot, hogy azt az itt megvizsgálandó két kérelem szempontjából is támogathatónak tekintse, az ombudsman csak egyetérthet a Bizottság azon álláspontjával, hogy minden kérelmet önállóan kell megvizsgálni. Amint azt az Elsőfokú Bíróság a T-321/01. sz. ügyben hozott ítéletében hangsúlyozta, „minden társfinanszírozási kérelem elvileg önálló és önellátó, és azt teljes egészében és saját érdemei alapján kell elbírálni. Ezért a Bizottságnak minden egyes benyújtott kérelem esetében meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó nem kormányzati szervezet megfelel-e a támogathatósági feltételeknek, majd ezt követően döntenie kell arról, hogy a társfinanszírozási kérelemben javasolt projekt részesül-e pénzügyi támogatásban.”(12) Még ha a Bizottság egy korábbi projekttel összefüggésben már támogathatónak is tekintette volna a panaszost az általános feltételek alapján, ez nem akadályozta volna meg abban, hogy a jelen ügyben eltérő következtetésre jusson, feltéve, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre e következtetés alátámasztására. Emellett az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos nem bizonyította, hogy az ebben az összefüggésben általa említett többi projektre a jelen ügy szempontjából releváns általános feltételek vonatkoztak.

A Bizottság általános megközelítését illetően

5.16 Mielőtt érdemben foglalkoznánk az üggyel, célszerűnek tűnik megvizsgálni az Európai Bizottság által a jelen ügyben elfogadott általános megközelítést.

5.17 A társfinanszírozásra való jogosultsághoz a nem kormányzati szervezeteknek teljesíteniük kellett az általános feltételekben meghatározott feltételeket vagy kritériumokat. Egyértelmű azonban, hogy az a tény, hogy egy nem kormányzati szervezet támogatható volt, nem jelentette azt, hogy a Bizottságnak társfinanszírozást kellett volna nyújtania. A panaszos benyújtotta az S. által 1993. augusztus 19-én egy másik projekttel kapcsolatban hozzá intézett feljegyzés másolatát. Ebben a levélben S. úr kifejtette, hogy az 1993-ban társfinanszírozásra rendelkezésre álló költségvetés már kimerült. Véleményében a Bizottság megerősítette, hogy rendszeresen jelentős számú társfinanszírozási kérelmet kapott, amelyek pénzügyi volumene jelentősen meghaladta az e célra elkülönített költségvetési sorban rendelkezésre álló eszközöket. Nyilvánvaló, hogy tekintettel a rendelkezésre álló források korlátozott voltára, a Bizottságnak meg kellett választania, hogy mely projekteket kívánja társfinanszírozással támogatni.

5.18 Ilyen körülmények között logikusnak tűnik azt feltételezni, hogy az Európai Bizottság először megvizsgálta volna a pályázók jogosultságát. Valójában a javasolt projekt részletes felülvizsgálatának anélkül történő elvégzése, hogy előzetesen megbizonyosodtak volna a pályázó támogathatóságáról, azzal a kockázattal járt volna, hogy sok munkát feleslegesen pazarolnak el.

5.19 A jelen üggyel kapcsolatban az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság további információkat kért a panaszostól az általa benyújtott két projektjavaslat tartalmáról. E levelek közül az első, amelyet 1993. január 22-én küldtek el, a zimbabwei projektre vonatkozott, és három kérdést érintett. A második levél, amelyet 1993. március 2-án küldtek el, az etiópiai projektre vonatkozott, és tizenhárom kérdést tartalmazott. A leveleket több mint hat hónappal az első kérelem benyújtását követően, és több mint négy hónappal a második kérelem benyújtását követően küldték el. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság azt állította, hogy amikor a panaszos benyújtotta kérelmeit, a projekt adminisztratív és technikai értékelését egyidejűleg végezték el. A rendszer csak a pályázati felhívás 2000. évi bevezetésével változott meg oly módon, hogy a projekt elemzése előtt először ellenőrizni kell a támogathatóságot. A Bizottság azt is felvetette, hogy ez megmagyarázza, hogy szolgálatai miért nem foglaltak még állást a panaszos jogosultságáról, amikor az információkéréseket 1993. január 22-én és március 2-án hozzá intézték.

Az ombudsman úgy véli, hogy ez a magyarázat nehezen érthető. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos utalt a Bizottság által 1996. június 26-án hozzá intézett levélre. Ebben a levélben a VIII. Főigazgatóság arról tájékoztatta a panaszost, hogy nem minden társfinanszírozási kérelmet továbbítottak az illetékes szervezeti egységekhez vagy küldöttségekhez, és a következőket tette hozzá: „Az első kiválasztás keretében a VIII/B/2 osztály már elutasította azokat a pályázatokat, amelyeket nem tekintettek prioritásnak, illetve azokat a pályázatokat, amelyeket a kritériumainknak nem megfelelő nem kormányzati szervezetek nyújtottak be” (utólagos kiemelés). Úgy tűnik, ez arra utal, hogy a Bizottság először is ellenőrizte, hogy i. egy projekt prioritást képez-e, és ii. hogy a kérelmező támogatható-e. A Bizottság nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy az általa javasolt két projekt nem élvez prioritást, hanem részletes információkérést intézett a panaszoshoz e projektek tartalmával kapcsolatban. Minden bizonnyal a legmeggyőzőbb a panaszos azon érve, hogy egyetlen rendes közigazgatási szerv sem küldött volna ilyen, a projektekkel kapcsolatos további információkérést, ha előzőleg nem győződött volna meg a kérelmező támogathatóságáról. Azt is meg kell jegyezni, hogy a vonatkozó levelek hivatkozásai arra utalnak, hogy ezeket az információkéréseket S. úr készítette, azaz ugyanaz a személy, aki 1996. július 15-i feljegyzése szerint a panaszos jogosultságát is megvizsgálta.

5.20 Azonban még ha feltételezzük is, hogy az Európai Bizottság beszámolója helyes, azt a következtetést kellene levonni, hogy az információkérések megküldésének időpontjában az Európai Bizottságnak láthatóan nem voltak komoly kétségei a panaszos jogosultságát illetően. Ha akkoriban ilyen kétségek álltak volna fenn, érthetetlen lenne, hogy a Bizottság miért vette volna a fáradságot, hogy részletes információkat kérjen a projektekről anélkül, hogy tájékoztatást kért volna azokról a kérdésekről is, amelyek miatt kétségei támadhattak a panaszos támogathatóságát illetően. Ebben az összefüggésben jelentősnek tűnik, hogy a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól származó, az 1996. július 15-i feljegyzésben hivatkozott információkat a Bizottság csak 1993 késő tavaszán vagy nyarán kapta meg. Valószínűnek tűnik tehát, hogy a Bizottság csak ekkor kezdett kételkedni a panaszos jogosultságában.

5.21 Mielőtt részletesebben megvizsgálnánk a Bizottság megközelítését, célszerűnek tűnik megvizsgálni a panaszos azon érvét, miszerint a Bizottság által hozzá intézett két levél azt mutatta, hogy a Bizottság a panaszost elfogadhatónak tartja. Ezek közül az első egy 1993. február 22-én kelt levél, amelyben a Bizottság VIII/B/2 egysége arról tájékoztatta a panaszost, hogy egy zaire-i projektre vonatkozó kérelmet a jelenlegi formájában nem lehet társfinanszírozásban részesíteni, de hozzátette a következőket: „Azt azonban el tudom képzelni, hogy az Ön projektjének egy részét összhangba lehetne hozni az elképzeléseinkkel.” A Bizottság levele megjegyezte, hogy ehhez a projektet olyan módon kell bemutatni, amely konkrét és releváns válaszokat ad az ilyen esetekben használandó formanyomtatványban meghatározott kérdésekre. Javasolta továbbá megvalósíthatósági tanulmány készítését. E levelek közül a második az S. által 1993. augusztus 19-én a panaszosnak címzett feljegyzés, amelyet már említettek (lásd a fenti 5.17. pontot).

E dokumentumok alapos vizsgálatát követően az ombudsman megjegyzi, hogy azok nem foglalkoznak a panaszos jogosultságának kérdésével. Igaz, hogy az első levél azt sugallja, hogy a Bizottság e levél elküldésének időpontjában támogathatónak tekintette a panaszost. Ez azonban nem akadályozta volna meg a Bizottságot abban, hogy más következtetésre jusson olyan további bizonyítékok alapján, amelyeket később kaphatott volna meg (lásd a fenti 5.20. pontot). Ami az 1993. augusztus 19-i feljegyzést illeti, az ombudsman egyetért azzal, hogy nem kizárt, hogy azt egy semleges megfigyelő úgy értelmezhette, mint amely azt jelzi, hogy a Bizottságnak, noha kétségei voltak az érintett projekttel kapcsolatban, nem voltak aggályai a panaszos támogathatóságával kapcsolatban. Ebben az esetben az 1993. október 12‐i határozat az álláspont megváltozását jelentette volna. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy nem nyert bizonyítást, hogy az 1993. augusztus 19-i feljegyzés hogyan kelthetett jogos bizalmat a panaszosban azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság a jelen ügyben megvizsgálandó két kérelem tekintetében elfogadhatónak tekinti.

5.22 A Bizottság által ebben az esetben elfogadott általános megközelítést illetően az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy a támogathatósági kritériumok teljesítésével kapcsolatos bizonyítási teher kizárólag a pályázókra hárul. Az ombudsman úgy véli, hogy ezt az értelmezést elvben nem lehet kritizálni. Végül is a panaszos társfinanszírozást kért a Bizottságtól projektjeihez. Ezért jogos és helyénvaló úgy tekinteni, hogy a panaszosnak kellett volna bizonyítania, hogy indokolt volt, hogy a Közösség biztosítsa a kért pénzeszközöket. Ennek alapján jogszerű lett volna, ha a Bizottság azzal az indokkal utasít el egy kérelmet, hogy a felperes nem bizonyította, hogy jogosult a társfinanszírozásra. Elméletileg a Bizottság ezt megtehette volna pusztán a hozzá benyújtott kérelmek alapján.

5.23 Ugyanakkor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az érintett projektek a fejlődő országok és végső soron az ezekben az országokban élő rászoruló emberek javát szolgálták. Kérdéses tehát, hogy a Bizottság valóban helyesen járt volna-e el, ha szigorúan úgy ítélte volna meg, hogy a kérelmezőknek kell bizonyítaniuk a támogathatóságukat, és hogy a kérelmet automatikusan el kell utasítani, ha a kérelmező által benyújtott bizonyítékok nem teszik lehetővé a Bizottság számára annak ellenőrzését, hogy a kérelmező támogatható volt-e, anélkül hogy további információk beszerzése révén igyekezett volna tisztázni kétségeit.

5.24 Az ombudsman azonban úgy véli, hogy ezt az általános kérdést a jelen ügyben nem kell tovább vizsgálni, mivel nyilvánvaló, hogy a Bizottság nem kizárólag a panaszos által szolgáltatott információk alapján döntött a vonatkozó kérelmekről.

5.25 Igaz, hogy az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság azt állította, hogy mivel a panaszos nem tudott 1989-re és 1990-re vonatkozó éves jelentést benyújtani, jogilag nem jogosultnak nyilváníthatta, és nem volt köteles további információt kérni. Egyértelmű azonban, hogy a Bizottság nem ennek megfelelően járt el, hanem megpróbált további információkat szerezni a panaszos jogosultságáról. Véleményében a Bizottság egyértelműen kijelentette, hogy a panaszos nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot nyilatkozatainak alátámasztására, és hogy ezért (azaz a Bizottság) köteles volt saját vizsgálatokat végezni azok ellenőrzése érdekében. E tekintetben a Bizottság elismerte, hogy soha nem tagadta, hogy szóbeli és írásbeli kapcsolatot tartott fenn több különböző forrással annak érdekében, hogy több információt szerezzen a panaszosról. E magyarázatokat megerősíti az S. által 1996. július 15‐én készített feljegyzés tartalma.

5.26 Ami a Bizottság által ily módon lefolytatott vizsgálatot illeti, az ombudsman megjegyzi, hogy úgy tűnik, hogy a Bizottság szinte kizárólag a németországi nem kormányzati szervezetekhez vagy nem kormányzati szervezetek szövetségeihez fordult (13). Bár nem zárható ki, hogy ezek a szervek hasznos információkkal tudtak szolgálni a panaszosról, érdemes megjegyezni, hogy úgy tűnik, az érintett szolgálat nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a panaszos már végzett olyan munkát, amelyre a Közösség forrásokat biztosított. A panaszos kérelméhez csatolt információkból kiderül, hogy messze a legfontosabb projekt, amelyen a panaszos 1990/91-ben dolgozott, az UNESCO által működtetett projekt volt, amelynek célja a csernobili baleset áldozatainak segítése volt. Ezt a projektet az EU társfinanszírozta. Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság elismerte a panaszos hozzájárulását ehhez a projekthez. E válaszból az is kiderül, hogy a Bizottság részéről a DG VIII/D/2, azaz a főigazgatóságon belül egy másik osztály, amely később a panaszos társfinanszírozási kérelmeit kezelte, felelt az UNESCO által végrehajtott projektért. A Bizottság továbbá megerősítette, hogy a panaszos három másik, a Szovjetunió lakosságának megsegítésére irányuló projektben is részt vett (14). Úgy tűnik, hogy ez utóbbi projekteket az I. Főigazgatóság irányította.

5.27 Az ombudsman megmagyarázhatatlannak tartja, hogy a panaszos kérelmeinek kezeléséért felelős szolgálat nem konzultált a Bizottság más olyan szolgálataival, amelyek már foglalkoztak a panaszossal annak érdekében, hogy további információkat szerezzen a panaszosról a vizsgálat keretében, amelyet szükségesnek tartott a panaszos jogosultságának megállapításához. E vizsgálat során a panaszos – anélkül, hogy ezt a Bizottság vitatta volna – azt állította, hogy az e projektekkel kapcsolatos valamennyi munkáját a Bizottság megelégedésére végezte. Emlékeztetni kell arra, hogy az általános feltételek 2.7. pontja arra utasítja a Bizottságot, hogy adott esetben mérlegelje egy nem kormányzati szervezet „korábbi teljesítményét a Bizottsággal kötött korábbi társfinanszírozási szerződések szerinti kötelezettségeinek teljesítése során”. Igaz, hogy a panaszos a csernobili projekt tekintetében csak az UNESCO alvállalkozója volt. Mindazonáltal semmi nem utal arra, hogy az általános feltételek vonatkozó kritériumát megszorítóan kellett volna értelmezni, azaz abban az értelemben, hogy csak a vállalkozóként végzett munkát kell figyelembe venni. Mindenesetre egyértelműnek tűnik, hogy a Bizottság érintett szolgálata nyilvánvalóan képes lett volna első kézből információkat szerezni a panaszosról a Bizottságon belüli más szolgálatoktól, beleértve az ugyanazon főigazgatóságon belüli szolgálatokat is. Az ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy az a mód, ahogyan a panaszos az említett egyéb projektek keretében feladatait teljesítette, hasznos lehetett volna a panaszos támogathatóságának értékeléséhez.

5.28 Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság azzal érvelt, hogy a csernobili projektet illetően a panaszost az UNESCO választotta ki, és hogy a Bizottság szolgálatai nem avatkoztak be ebbe a kiválasztási folyamatba. Úgy tűnik, ez arra utal, hogy a Bizottságnak nem volt közvetlen kapcsolata a panaszossal abban az ügyben. A panaszos azonban azt állította, hogy a csernobili projektet illetően a VIII. Főigazgatóság tájékoztatást kért a DZI-től a panaszosról, hogy a DZI válasza negatív volt, hogy a panaszost azonban tájékoztatták erről a tényről, hogy ezt követően felvette a kapcsolatot a DZI-vel, és hogy ez utóbbi ezt követően tájékoztatta a Bizottságot arról, hogy most pozitívan vélekedik a panaszosról, és hogy ezért a Bizottságnak figyelmen kívül kell hagynia a DZI-től korábban kapott információkat. A Bizottság nem vitatta ezt a beszámolót, amit a panaszos által az ombudsmannak benyújtott okirati bizonyítékok is megerősítenek. Egyértelmű tehát, hogy a Bizottság megvizsgálta azt a kérdést, hogy a panaszos megfelelő partner volt-e (bár az UNESCO alvállalkozójaként) az UNESCO által végrehajtott csernobili projekt keretében (15). Ezenkívül a panaszos benyújtotta az S.-nek 1991. január 15-én küldött levelének másolatát, amely más projektekre vonatkozik, de utal a VIII/D Főigazgatósággal a csernobili projektről az UNESCO-val folytatott megbeszélésre. Az ombudsman számára tehát egyértelműnek tűnik, hogy a jelen ügyben a panaszos társfinanszírozási kérelmeivel foglalkozó osztálynak tudnia kellett a panaszos által a csernobili projekt keretében végzett munkáról. A fent említett, 1991. január 15-i levél szerint úgy tűnik, S. úr segített megszervezni a találkozót a VIII/D főigazgatósággal.

5.29 A fenti körülményekre tekintettel egyértelmű, hogy az Európai Bizottságnak már volt tapasztalata a panaszos munkájával kapcsolatban. Ezért nehéz megérteni, hogy ezt a tapasztalatot miért nem használták fel, amikor a Bizottság a panaszos által 1992-ben benyújtott társfinanszírozási kérelmeket vizsgálta. Dióhéjban összefoglalva, az ombudsman felteszi a kérdést, hogy az illetékes szolgálat miért konzultált több németországi nem kormányzati szervezettel vagy szövetséggel annak érdekében, hogy további információkat szerezzen a panaszosról, de úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyta a Bizottságon belül rendelkezésre álló információkat.

5.30 Ami még nehezebben érthető, az az, hogy úgy tűnik, az Európai Bizottság a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól kapott információkat teljes mértékben megbízhatónak ítélte. Úgy tűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ezek a szervek különleges hatáskörrel rendelkeznek ezen a területen, bár semmi nem utal arra, hogy a német állam ilyen hatáskörrel bízta volna meg őket. Amint arra a panaszos helyesen rámutatott, úgy tűnik, nem történtek erőfeszítések az így kapott információk ellenőrzésére és ellenőrzésére. Ez különösen meglepő a DZI tekintetében. Amint azt a panaszos helyesen megjegyezte, ez a szerv kezdetben, 1990-ben és a csernobili projekttel összefüggésben olyan információkat szolgáltatott a panaszosról, amelyek negatívnak tűnnek, és amelyeket később új, pozitív információk váltottak fel. Az ombudsman véleménye szerint ennek a precedensnek meg kellett volna mutatnia a Bizottságnak, hogy az ilyen információkra nem lehet egyszerűen, további ellenőrzések nélkül támaszkodni. A panaszos előadta továbbá, hogy legalább néhány olyan szerv, amelyhez a Bizottság információért fordult, szintén versenyben állt a panaszossal az érintett piacon. Úgy tűnik, hogy a Bizottság nem vette figyelembe ezt a szempontot, és ebből következően az e szervektől kapott információk ellenőrzésének szükségességét.

5.31 Mi több, a Bizottság által az illetékes szervektől kapott "információ" természete aggodalomra ad okot az ombudsman véleménye szerint. Ebben az összefüggésben az ombudsman sajnálatos módon csak a panaszos által rendelkezésére bocsátott információkra támaszkodhat, mivel a Bizottság tartózkodott minden olyan további bizonyíték (különösen a telefonbeszélgetésekről szóló feljegyzések) benyújtásától, amely további fényt deríthetne a Bizottság állítása szerint 1993-ban lefolytatott vizsgálatra. A panaszos azonban benyújtotta az S. által 1996. július 15-én készített feljegyzés másolatát, valamint e feljegyzés két fő mellékletét, azaz az Arbeiterwohlfahrt 1993. június 8-i levelét és a DZI 1993. szeptember 1-jei levelét. Úgy tűnik, hogy az 1996. július 15-i feljegyzés tartalmazza azokat a lényeges információkat, amelyeken a Bizottság 1993. október 12-i határozata alapult. A DZI levele csak a panaszos fejlécén szereplő, erre a szervre való hivatkozásra vonatkozik. Ami az Arbeiterwohlfahrt 1993. június 8‐i levelét illeti, azonnal nyilvánvaló, hogy az bizonyos ténybeli elemekre hivatkozik, de elegendő találgatást és gyanút is tartalmaz. A legmegdöbbentőbb elem az a "tájékoztatás", amelyet a jelek szerint T. úr, a BENGO elnöke adott át a Bizottságnak. Az 1996. július 15‐i feljegyzés szerint T. több alkalommal kérte S.‐t, hogy legyen rendkívül körültekintő a panaszossal szemben. A feljegyzés megállapítja, hogy T. úr „szakértői véleménye” alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem volt jogosult a támogatásra. Az ombudsman nem érti, hogy egy látszólag egyszerű óvatos figyelmeztetésből álló „szakértői vélemény” hogyan teheti lehetővé a Bizottság számára annak megállapítását, hogy egy társfinanszírozást kérelmező nem kormányzati szervezet nem volt támogatható.

5.32 Az ombudsman továbbá magától értetődőnek tartja, hogy amennyiben a Bizottságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a társfinanszírozást kérelmező nem kormányzati szervezet megfelel-e a támogathatósági kritériumoknak, a további releváns információk legnyilvánvalóbb forrásának magának a nem kormányzati szervezetnek kell lennie. A panaszos azonban következetesen azt állította, hogy a Bizottság semmilyen erőfeszítést nem tett annak érdekében, hogy ilyen információkat szerezzen be tőle, sem írásban, sem telefonon.

5.33 A Bizottság nem vitatja, hogy a támogathatósági kritériumoknak való megfeleléssel kapcsolatos további tájékoztatásra vagy pontosításra irányuló írásbeli kérést nem intézett a panaszoshoz. A fent említettek szerint (lásd az 5.19. pontot) a Bizottság 1993. január 22-én, illetve március 2-án további információkat kért a panaszostól a projektjavaslataival kapcsolatban. Az e levelekben foglalt kérdések egyike sem érinti azonban a panaszos mint olyan jogosultságát.

5.34 Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság mindazonáltal azzal érvelt, hogy bár a vonatkozó információkat hivatalosan nem kérték, erre közvetlen kapcsolatfelvétel útján került sor. Hozzátette, hogy a telefonos megkeresések ellenére a magánforrások eredetére vonatkozó kérdésre nem adtak kielégítő választ. Lehetséges, hogy ezek a megjegyzések az 1996. július 15-i feljegyzésben szereplő nyilatkozatot tükrözik, amely szerint a panaszos nem működött együtt (16). Az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság azon állítása, miszerint közvetlen kapcsolatfelvétel útján igyekezett releváns információkat szerezni a panaszos jogosultságáról, egyszerűen nem hiteles. A Bizottság nem mutatott be olyan bizonyítékot (például az állítólagos telefonbeszélgetésekről szóló jelenléti íveket vagy a lehetséges találkozókról szóló feljegyzéseket), amely alátámaszthatná állítását. Ezenkívül az ombudsman rendelkezésére álló valamennyi bizonyíték megerősíti, hogy a panaszosnak a Bizottság 1996. július 29-i levelének kézhezvétele előtt nem volt tudomása azokról az okokról, amelyek miatt a Bizottság nem tartotta őt támogathatónak. Emellett az ombudsman nem tudja elhinni, hogy a panaszos tartózkodott volna a válaszadástól, ha a Bizottság tudatta volna vele, hogy kétségei vannak a támogathatóságát illetően, és e tekintetben további információkra lett volna szüksége.

5.35 Az ombudsman megállapítja továbbá, hogy a Bizottság saját beszámolója ellentmondásos. Ugyanebben a válaszban, amelyben azzal érvelt, hogy a panaszos annak ellenére nem nyújtotta be a szükséges pontosításokat, hogy erre felkérték, a Bizottság előadta, hogy úgy ítélte meg, hogy mivel bizonyos dokumentumok, mint például az 1989. és 1990. évi éves jelentések, nem nyújthatók be amiatt, hogy a panaszos csak 1990 októberétől vált függetlenné, a más dokumentumok iránti kérelem formális érvényesítése nem járna eredménnyel. Ha azonban a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a további információk iránti hivatalos kérelem okafogyott lett volna, nehezen érthető, hogy a Bizottság ennek ellenére miért kért volna informális alapon további információkat a panaszostól.

5.36 A fentiekre tekintettel az Ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy a Bizottság nem próbált meg további információt szerezni a panaszos jogosultságáról a legnyilvánvalóbb forrásból, azaz magától a panaszostól. Mindazonáltal, még ha feltételezzük is egy pillanatra, hogy a Bizottság sikertelenül próbált ilyen további információkat beszerezni a panaszostól, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az 1993. október 12-i határozat nem az ilyen információk (állítólagos) hiányán alapult, hanem a panaszos jogosultságára vonatkozó negatív megállapításon. Más szóval nem a panaszostól származó további információk állítólagos hiánya vezette a Bizottságot arra, hogy a panaszost támogatásra nem jogosultnak tekintse, hanem azok az információk, amelyeket más forrásokból kapott. Ezt megerősíti az S. által 1996. július 15‐én készített feljegyzés is. Lényeges, hogy az 1996. július 29-i levél, amelyben a Bizottság meg kívánta indokolni 1993. október 12-i határozatát, nem tartalmaz utalást arra, hogy a panaszos állítólagosan elmulasztotta a Bizottság által kért tájékoztatást.

5.37 E körülményekre tekintettel az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság a panaszos kérelmeit olyan kétes megbízhatóságú információk alapján bírálta el, amelyeket főként bizonyos nem kormányzati szervezetektől vagy nem kormányzati szervezetek szövetségeitől kért és kapott, miközben magától a panaszostól nem próbált meg további releváns információkat beszerezni. Az ombudsman úgy véli, hogy ez a megközelítés nyilvánvalóan nem tekinthető összeegyeztethetőnek a megfelelő ügyintézés elveivel.

5.38 Ezeket az aggályokat erősíti az a tény, hogy a Bizottság nem hozta nyilvánosságra a harmadik felektől begyűjtött negatív információkat a panaszos számára, és így nem tette lehetővé a panaszos számára, hogy észrevételeket tegyen ezekkel az információkkal kapcsolatban, mielőtt a Bizottság a társfinanszírozás iránti kérelmeiről határozott volna. Igaz, hogy a vonatkozó események idején sem a helyes hivatali magatartás európai kódexe (17), sem az Európai Bizottság tisztviselőinek a nyilvánossággal fenntartott kapcsolataikra vonatkozó magatartási kódexe (18) nem létezett. Tekintettel azonban a közösségi bíróságok állandó és régóta fennálló ítélkezési gyakorlatára, a Bizottság egyetlen tisztviselőjének sem lehet kétsége a meghallgatáshoz való jog alapvető fontosságát illetően.

5.39 Az ombudsman ezért sajnálattal állapítja meg, hogy a Bizottságnak a panaszos kérelmeinek kezelésével kapcsolatos megközelítése alapvetően hibás volt.

A Bizottság határozatának alapjául szolgáló indokokról

5.40 Bár az ombudsman úgy véli, hogy az a mód, ahogyan a Bizottság a jelen ügyet kezelte, a legkomolyabb aggályokat veti fel, még mindig meg kell vizsgálni, hogy azok az indokok, amelyekre a Bizottság az 1993. október 12-i határozatát alapozta, érvényesek voltak-e. Az erre a kérdésre adott pozitív válasz természetesen nem befolyásolná az ombudsmannak a Bizottság által alkalmazott megközelítéssel kapcsolatos kritikáját, amely már szerepelt az ombudsman korábbi határozataiban, és amelyet a jelen ügyben továbbfejlesztettek. A Bizottság által a jelen ügyben elkövetett hivatali visszásság azonban kevésbé lenne fennálló, ha legalább a határozatának érdemi része megalapozott lenne.

5.41 E kérdés vizsgálatához először is azt kell megvizsgálni, hogy az 1993. október 12-i határozat milyen indokokon alapult, mivel nyilvánvalóan csak ezek az indokok lehetnek relevánsak a jelen összefüggésben.

5.42 Amint azt már korábban említettük, a Bizottság 1996. július 29-i levelében szándékában állt kifejteni azokat az indokokat, amelyeken ez a határozat alapult. Ez a levél az általános feltételek 1.3., 1.4., 2.1., 2.6. és 2.7. pontjában meghatározott kritériumokra hivatkozik. Ezt követően megállapította, hogy i. a Bizottság nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a felperes tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. és az IAI tevékenységi területeitől, és ii. a panaszos európai működési költségei (például brüsszeli iroda, rosbachi központ) túlléptek egy elfogadható arányt a támogatás kedvezményezettjeit megillető összegekhez képest.

5.43 Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság előadta, hogy az általános feltételek 1.3. pontjában meghatározott kritériumot az általános feltételek 1.1., 1.2., 1.4. és 3. pontjával összefüggésben kell értelmezni. A Bizottság szerint ezek a rendelkezések kiegészítik egymást, és az „autonómia” fogalommeghatározásába illeszkednek, ami azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a nem kormányzati szervezet székhelye önállónak minősüljön, valamennyi társfinanszírozott projekt esetében hatékony döntéshozatali központnak kell lennie.

5.44 Az ombudsman nyugtalanítónak tartja, hogy a Bizottság így az általános feltételek azon rendelkezéseire is hivatkozott, amelyeket az 1996. július 29-i levél nem idézett, és hogy az "autonómia" fogalmát, amely a Bizottság véleménye szerint a jelen ügy központi kérdése, az említett levél önmagában még csak nem is említette. A fent említettek szerint a nem kormányzati szervezetek önállóságára vonatkozó követelményt az általános feltételek 1.1. pontja tartalmazza, amelyet az 1996. július 29-i levél nem idézett. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság rámutatott, hogy 1996. július 29-i levelében kifejtette, hogy nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit az IAI tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, kiadásaitól, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól. A Bizottság előadta, hogy ebből azt a következtetést kell levonni, hogy 1996. július 29‐i levele kifejezetten utalt az autonómia hiányára. Az ombudsman nem tud egyetérteni ezzel az állásponttal. Az 1996. július 29-i levél természetesen nem utal "kifejezetten" az autonómia állítólagos hiányára. Az ombudsman véleménye szerint a helyes igazgatási gyakorlat megköveteli, hogy az intézmény a lehető legpontosabban indokolja meg intézkedéseit. Az ombudsman nem érti, hogy a Bizottság a jelen ügyben miért mulasztotta el ezt megtenni, különös tekintettel arra, hogy közel három év telt el a vonatkozó határozat meghozatala óta. Az 1996. július 29-i levél pontatlansága tehát aligha magyarázható a Bizottság időhiányával.

5.45 Az ombudsman mindazonáltal meg fogja vizsgálni, hogy a Bizottságnak a panaszos "autonómiájával" kapcsolatos aggályai, amelyekre a Bizottság az ombudsman további információkérésére adott válaszában hivatkozott, lehetővé tették-e az ombudsman számára, hogy elutasítsa a panaszos kérelmeit. Ezen túlmenően az ombudsman megvizsgálja, hogy helyes volt-e a Bizottság azon álláspontja, amely szerint a panaszos nem tett eleget az általános feltételek 2.1., 2.6. és 2.7. pontjának.

5.46 Meg kell jegyezni, hogy S. úr 1996. július 15-i feljegyzésében azon a véleményen volt, hogy a panaszos nemcsak hogy nem tartotta be az általános feltételek egyes rendelkezéseit, hanem a költségvetési rendelet rendelkezéseit is megsértette. Az 1996. július 29-i levél nem hivatkozik a költségvetési rendeletre. Úgy tűnik, hogy a Bizottság ezt követően azt sem állította, hogy a panaszos megsértette volna ezt a rendeletet. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy nem szükséges tovább vizsgálnia az 1996. július 15-i feljegyzés vonatkozó megjegyzéseit. Elegendő annyit megállapítani, hogy az általános feltételekben foglalt kritériumok tekintetében az alábbiakban levont következtetések értelemszerűen alkalmazandók a költségvetési rendelet állítólagos megsértésére.

Az 1996. július 15-i feljegyzés a panaszos nyereségszerzési és nem nyereségszerzési tevékenységei közötti állítólagos átfedésre is hivatkozik. S. azt állítja továbbá, hogy a panaszos elnöke professzorként, tanácsadóként és üzletemberként is tevékenykedett. A Bizottság soha nem nyújtott be bizonyítékot ezen állítások alátámasztására, vagy legalábbis annak kifejtésére, hogy miért voltak kétségei e tekintetben. Tekintettel arra, hogy ezeket a kérdéseket az 1996. július 29-i levél semmiképpen sem említette, az ombudsman úgy véli, hogy azokat nem lehetett a panaszossal szemben felhozni, és ezért itt nem kell megvizsgálni.

5.47 A jelen vizsgálat során a Bizottság további érveket terjesztett elő azon álláspontjának alátámasztására, hogy a panaszos az 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor nem volt jogosult a támogatásra. Ezekkel az új érvekkel az 1996. július 29-i levélben kifejtett vagy hivatkozott indokok vizsgálata előtt foglalkozunk.

5.48 Végül az ombudsman szükségesnek tartja egy olyan ok vizsgálatát, amely az 1996. július 15-i feljegyzésben feltűnően szerepel, de az 1996. július 29-i levélben meg sem említik.

A Bizottság új érveit illetően

5.49 E vizsgálat során a Bizottság azt állította, hogy jogosult volt elutasítani a panaszos kérelmeit, i. mivel kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos németországi székhelye volt-e az összes társfinanszírozási projekt tényleges döntéshozó központja, és ii. mivel a panaszos nem nyújtotta be az 1989-es és 1990-es évre vonatkozó éves jelentéseket. A panaszos véleménye szerint a Bizottság ezért olyan új kritériumokat vezetett be, amelyeket korábban nem említettek.

5.50 Ami az első érvet illeti, a Bizottság véleményében előadta, hogy kétségei azon a tényen alapulnak, hogy a panaszos székhelye Rosbachban (Németország) található, míg az elnöke látszólag Brüsszelben tartózkodik. Úgy tűnik, hogy ez az érv az általános feltételek 1.3. pontján alapul, amely szerint „valamennyi társfinanszírozott projekt esetében a nem kormányzati szervezet központi irodájának kell a tényleges döntéshozatali központnak lennie”. Észrevételeiben a panaszos előadta, hogy a társfinanszírozási kérelmek elkészítése nem tartozik az elnök hatáskörébe. A panaszos szerint ezeket a kérelmeket B. úr, a panaszos rosbachi székhelyén a pénzügyekért és az igazgatásért felelős személy készítette. A panaszos hozzátette, hogy a Bizottság közvetlen kapcsolatban állt B. úrral az e kérelmekkel kapcsolatos kérdéseket illetően, amint azt a Bizottság hozzá intézett levelei is mutatják. A pályázatokat ezt követően a panaszos brüsszeli irodájába küldték. Ezeket a panaszos elnöke írta alá és nyújtotta be a Bizottságnak. A panaszos szerint ezt a megközelítést gyakorlati okokból fogadták el, mivel e kérelmek nyomon követése a PR-szempontokat illetően az elnök feladatai közé tartozott. A panaszos azt állította, hogy így tiszteletben tartotta az általános feltételek 1.3. pontját.

5.51 Az ombudsmant nem győzték meg ezek a magyarázatok. A német jog szerint az egyesületet annak igazgatótanácsa képviseli(19). A vonatkozó nyilvántartásból a Bizottság által rendelkezésre bocsátott kivonat szerint a panaszos igazgatótanácsa az elnökből és két helyettesből áll (vagy az adott időpontban ezekből állt), akik mindegyike képes volt saját maga képviselni a panaszost. A jelen ügyben egyértelmű volt, hogy a panaszost a brüsszeli székhelyűnek tűnő elnöke képviselte. Az a tény tehát, hogy a vonatkozó projektjavaslatot a panaszos németországi székhelyén készítették el, ebben az összefüggésben nem bír jelentőséggel.

5.52 Mivel azonban nem volt azonnal egyértelmű, hogy az általános feltételek 1.3. pontjában meghatározott szabály milyen célt szolgál, az ombudsman felvilágosítást kért a Bizottságtól e kérdéssel kapcsolatban. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság előadta, hogy az általános feltételek 1.3. pontjában meghatározott kritériumot az általános feltételek 1.1., 1.2., 1.4. és 3. pontjával összefüggésben kell értelmezni, és az a nem kormányzati szervezet autonómiájára vonatkozik (lásd már a fenti 5.43. pontot). A Bizottság megállapította, hogy az 1.3. pont tehát azt jelenti, hogy a nem kormányzati szervezetnek az Európai Unió valamely tagállamában kell székhellyel rendelkeznie, ott kell székhellyel rendelkeznie a hatályos jogszabályoknak megfelelően, és önálló döntéshozatali jogkörrel kell rendelkeznie a társfinanszírozott projektjeivel kapcsolatban. Hozzátette, hogy legalább 1988 előtt néhány korlátozott forrásokkal rendelkező nem kormányzati szervezetet arra használtak fel, hogy projektjeiket továbbítsák más nem kormányzati szervezeteknek, amelyek közösségi társfinanszírozásra nyújtották be azokat. A szükséges források megszerzését követően a projekteket visszajuttatták a fővállalkozó nem kormányzati szervezethez, amely az általános feltételekben előírtak szerint pénzügyi hozzájárulás nélkül hajtotta végre azokat. A Bizottság szerint az 1.3. pont célja az ilyen helyzetek elkerülése volt. A Bizottság hozzátette, hogy másrészt az 1.3. pont nagymértékben kapcsolódik az általános feltételek 3. pontjához, amely kimondja, hogy „az a támogatható nem kormányzati szervezet, amely megfelel a fenti feltételeknek, de egy nem támogatható nem kormányzati szervezet nevében jár el, és nincs befolyása a projektek végrehajtására, és nem járul hozzá az ilyen projektek társfinanszírozásához, nem részesülhet társfinanszírozásban”. A Bizottság szerint egy nem kormányzati szervezet nem volt jogosult támogatásra, ha központi irodája valamely uniós tagállamban volt, de nem rendelkezett döntéshozatali hatáskörrel, pénzügyi és szervezeti autonómiával és függetlenséggel az őt ellenőrző, EU-n kívüli székhellyel rendelkező anyaszervezetekkel szemben.

5.53 Ezekből a magyarázatokból egyértelműen kiderül, hogy az Európai Bizottság véleménye szerint az általános feltételek 1.3. pontja azt kívánja meg, hogy a nem kormányzati szervezetek önállóan, azaz saját érdekükben és anélkül járjanak el, hogy más szervek irányítanák őket. Ha ezeket a magyarázatokat szem előtt tartva olvassuk az 1.3. pontot, akkor valóban teljesen érthető az a követelmény, hogy a nem kormányzati szervezet „központjának valamennyi társfinanszírozott projekt hatékony döntéshozatali központjának kell lennie”. Az ombudsman azonban nyilvánvalónak tartja, hogy pusztán az a tény, hogy a döntéseket egy nem kormányzati szervezet nevében az EU-ban a központi irodától eltérő helyen is meg lehet hozni, nem vet fel olyan aggályokat, amelyeket az általános feltételek 1.3. pontjának kellett volna kezelnie, feltéve, hogy a nem kormányzati szervezet a fent említett értelemben önálló. Más szóval, ha a panaszos önálló volt, nem számított, hogy a határozatait a németországi székhelyén vagy az elnökének brüsszeli székhelyén hozta meg.

5.54 Az Ombudsman ezért azon a véleményen van, hogy a Bizottság azon érve, miszerint a panaszos nevében hozott határozatok a központi irodán kívül is meghozhatók, nem ad magyarázatot arra, hogy a Bizottság miért tekintette a panaszost nem elfogadhatónak. Azt is meg kell jegyezni, hogy ezt az érvet az 1996. július 29-i levél nem tartalmazta, és ezért semmi esetre sem lehetett a panaszossal szemben felhozni.

5.55 Ami a Bizottság második érvét illeti, az ombudsman megjegyzi, hogy az azon a tényen alapul, hogy a panaszos csak 1991-re vonatkozó éves jelentését nyújtotta be a Bizottságnak. A Bizottság rámutatott arra, hogy 1989-re és 1990-re vonatkozóan nem nyújtottak be éves jelentést, annak ellenére, hogy az alkalmazandó általános feltételek megfogalmazása egyértelmű volt az előző három évre vonatkozó éves jelentések benyújtásának szükségességét illetően. A panaszos nem vitatta azt a tényt, hogy a kérelmezőknek az elmúlt három évre vonatkozóan éves jelentéseket kellett benyújtaniuk. A panaszos azonban hangsúlyozta, hogy csak 1990. október 3-án alapították, és így nem tudott megfelelni az említett követelménynek. A panaszos emlékeztetett arra, hogy már az első kérelemhez csatolt 1992. július 14-i levelében rámutatott arra, hogy 1989-re és 1990-re vonatkozóan nem készült éves jelentés. Hozzátette, hogy a Bizottságnak tudomása volt ezekről a tényekről, de soha nem kért további információkat. A panaszos azt is előadta, hogy az 1990 októbere előtti időszakra vonatkozó információk semmi esetre sem lettek volna relevánsak annak ellenőrzéséhez, hogy a panaszos megfelel-e a vonatkozó kritériumoknak.

5.56 Az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos által adott magyarázatok ésszerűek. Megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy lett volna olyan szabály, amely szerint a kérelmeket szükségszerűen el kellett volna utasítani, ha a felperes nem nyújtotta be az elmúlt három évre vonatkozó éves jelentéseket. Emellett, ha létezne ilyen szabály, az a tény, hogy a Bizottságnak közel 15 hónapba telt a panaszos első kérelmének elutasítása, annál is inkább meglepő lenne, mivel ezt a határozatot további vizsgálatok nélkül is meg lehetett volna hozni.

5.57 Mindenesetre figyelembe kell venni azt a tényt, hogy - amint azt a panaszos helyesen megjegyezte - az 1989. és 1990. évi éves jelentések hiányát az 1996. július 29-i levél nem említi, és ezért az semmiképpen sem róható fel a panaszosnak.

5.58 Mielőtt rátérnénk a Bizottság 1993. október 12-i határozatának az 1996. július 29-i levélben kifejtett (vagy hivatkozott) indokaira, két további kérdéssel kell foglalkozni.

5.59 Véleményében a Bizottság úgy vélte, hogy elegendő lett volna, ha a vonatkozó kritériumok egyike nem teljesül. Az ombudsman úgy véli, hogy ez az álláspont nyilvánvalóan helyes. Ahhoz, hogy egy nem kormányzati szervezet a Bizottságtól társfinanszírozást kaphasson, valamennyi támogathatósági feltételnek meg kellett felelnie. Ez azt jelenti, hogy egy nem kormányzati szervezet nem volt támogatható, ha a vonatkozó kritériumok bármelyike nem teljesült. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos újra és újra azzal érvelt, hogy a Bizottságnak ellenőriznie kellett volna, hogy megfelel-e minden egyes támogathatósági kritériumnak. A fentiekre tekintettel azonban az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottságnak jogában állt volna tartózkodni valamennyi kritérium vizsgálatától, ha azt állapította volna meg, hogy legalább egy kritérium nem teljesült.

5.60 A Bizottság 1996. július 29-i levele határozottan azt sugallja, hogy a Bizottság valójában csak néhány kritériumot vizsgált meg, amint azt a panaszos észrevételeiben előadta. Ezért meglepő, hogy véleményében a Bizottság azt állította, hogy elemezte az általános feltételekben meghatározott valamennyi kritériumot, és arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos egyik kritériumnak sem felelt meg. Az ombudsman úgy véli, hogy ez a kijelentés nyilvánvalóan megalapozatlan, anélkül, hogy szükséges lenne kiemelni minden olyan szempontot, amelyet a Bizottság nem vizsgált meg. Elegendő annyit megjegyezni, hogy az általános feltételek 1.2. pontja előírja, hogy az érintett nem kormányzati szervezetnek az EU valamely tagállamában kell székhellyel rendelkeznie. Magából a Bizottság által előterjesztett információkból (nevezetesen a nyilvános nyilvántartás kivonatából) kiderül, hogy a panaszos székhelye Rosbachban (Németország) volt.

A panaszos autonómiájának állítólagos hiányáról

5.61 Mint már említettük, a Bizottság úgy véli, hogy az általános feltételek 1.1., 1.2., 1.3., 1.4. és 3. pontját együttesen kell értelmezni, és meg kell követelni, hogy a nem kormányzati szervezetek önállóak legyenek, azaz székhelyük legyen az összes társfinanszírozott projekt hatékony döntéshozatali központja, és hogy a nem kormányzati szervezeteket ne irányítsák más szervek. 1996. július 29-i levelében a Bizottság felvetette, hogy a panaszos autonómiájával kapcsolatos kételyei abból erednek, hogy nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. és az IAI tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, kiadásaitól, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól.

5.62 A panaszos azon az állásponton volt, hogy ez a félreértés nem lehetséges pusztán azért, mert csak magáról szolgáltatott információt a Bizottságnak, az IAI-ról vagy a Welthilfe e.V.-ről azonban nem. Ha a Bizottságnak oka volt kételkedni a panaszos autonómiájában, nem számított, hogy a vonatkozó információkat maga a panaszos szolgáltatta-e, vagy azok más forrásokból származtak.

5.63 A lényegi kérdés tehát az, hogy helyes volt-e az Európai Bizottság azon álláspontja, hogy nehéz különbséget tenni a panaszos és a másik két nem kormányzati szervezet között.

5.64 Az IAI-t illetően úgy tűnik, hogy a panaszos nem vitatja, hogy elődje, a Deutsches Missionszentrum e.V. (a továbbiakban: DMZ) szoros kapcsolatban állt az IAI-val. A panaszos által a Bizottsághoz 1992-ben benyújtott kérelmekhez csatolt információkból azonban kiderül, hogy 1990-ben jelentős változások történtek, beleértve az alapszabály felülvizsgálatát és a panaszosnak a német jog szerinti külön egyesületként való bejegyzését. A panaszos ragaszkodott ahhoz, hogy 1990. október 3. óta független az IAI-tól. Nem világos tehát, hogy a Bizottság milyen alapon jutott arra a következtetésre, hogy nem tudott egyértelműen különbséget tenni az IAI és a panaszos között. A hozzá benyújtott bizonyítékok alapján az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos és az IAI közötti kapcsolat egyetlen konkrét eleme az, hogy 1991-ben – és a panaszos nevében eljáró könyvelők által készített, a Bizottsághoz benyújtott kérelmekben szereplő jelentés szerint – a panaszos részt vett az IAI gyermekeket támogató programjában. Úgy tűnik azonban, hogy az e jelentésben az említett részvétellel kapcsolatban nyújtott magyarázatok nem utalnak arra, hogy okkal feltételezhető, hogy az IAI és a panaszos nem különböztethető meg egymástól. 1996. július 15-i feljegyzésében S. megkérdőjelezte, hogy a panaszos által kapott magánadományok alapvetően az USA-ból származnak-e, és hogy a projektekkel kapcsolatos döntéshozatali hatáskör az IAI vagy a panaszos kezében van-e. Fontos azonban, hogy ezek a szakaszok egyértelműen kérdésekként vannak megjelölve. Az e kérdésre vonatkozó további információk hiányában tehát úgy tűnik, hogy a Bizottságnak az IAI és a panaszos közötti kapcsolattal kapcsolatos aggályai csak feltételezéseken és gyanúkon alapultak. Igaz, amint arra a Bizottság a véleményében rámutatott, hogy a panaszos nem bizonyította, hogy független az IAI-tól. Mivel azonban a Bizottság soha nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy kétségbe vonja autonómiáját az IAI-val való kapcsolatát illetően, a panaszos nyilvánvalóan nem tudhatta, hogy a Bizottság ebben az összefüggésben további bizonyítékokat tart szükségesnek.

5.65 Megjegyzendő továbbá, hogy a panaszost 1990-ben a német jog szerint egyesületként vették nyilvántartásba. A vonatkozó nyilvántartásba a Bizottság által az ombudsmannak benyújtott bejegyzés nem tartalmaz arra utaló jeleket, hogy a panaszost az IAI ellenőrizhetné. Azt is figyelembe kell venni, hogy a jótékonysági szervezet jogállását megszerezni vagy fenntartani kívánó egyesületek a németországi adóhatóságok ellenőrzése alá tartoznak. A panaszos által 1992-ben a Bizottságnak benyújtott információkból kiderül, hogy a német adóhatóságok úgy döntöttek, hogy ellenőrzik a panaszos (vagy pontosabban elődje, a DMZ) tevékenységét az 1981 és 1986 közötti évekre vonatkozóan, hogy az ez alkalommal feltárt hiányosságok miatt az adóhatóságok úgy döntöttek, hogy ezt a nem kormányzati szervezetet nem kell jótékonysági szervezetnek tekinteni az 1990-es évvel bezárólag, hogy a hiányosságokat ezt követően orvosolták, és hogy ennek eredményeként az adóhatóságok elfogadták, hogy a panaszost 1991-ben jótékonysági intézménynek tekintik. Nehéz elképzelni, hogy a német hatóságok ilyen határozatot hoztak volna, ha az elődje és az IAI közötti kapcsolattal kapcsolatos problémák továbbra is fennálltak volna.

5.66 Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy - amint azt a panaszos helyesen megjegyezte - a DZI 1990. december 20-i levelében arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a múltban úgy tűnt, hogy a panaszos az IAI számára történő pénzgyűjtésre szorítkozott, hogy a rendelkezésre álló információk azt mutatták, hogy ez a helyzet már nem áll fenn, hogy a panaszos most már önálló német egyesület, amely elkülönült az előző igazgatási tanácstól és tanácstól, és hogy a panaszosnak így most lehetősége van arra, hogy önállóan hajtson végre projekteket. Igaz, hogy a DZI óvatosságra intett, jelezve, hogy remélhetőleg a panaszos ennek megfelelően fog eljárni. Egyértelmű azonban, hogy a Bizottságot tájékoztatták a panaszosnak az IAI-tól való különválásáról. Hacsak a Bizottság nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek azt mutatják, hogy ezt a szétválasztást a gyakorlatban nem tartották tiszteletben, semmi nem indokolta a Bizottság azon álláspontját, hogy nem tudott különbséget tenni a két nem kormányzati szervezet között.

5.67 Az ombudsman nyilvánvalóan nem zárhatja ki, hogy a Bizottság rendelkezett olyan további elemekkel, amelyeken az IAI és a panaszos közötti kapcsolattal kapcsolatos gyanúja alapult. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Bizottság 1996. július 29-i levelében nem azonosított ilyen elemeket. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a Bizottság ombudsmanhoz intézett beadványaiban soha nem azonosítottak ilyen elemeket. Igaz, hogy az S. által 1996. július 15‐én készített feljegyzés egy további elemre hivatkozik ebben az összefüggésben. S. úr ismét kérdés formájában azt kérdezi, hogy a panaszosnak, ha valóban független akart volna lenni az IAI-tól, nem kellett volna-e igazgatót váltania. Amint azonban S. úr megjegyezte, Dr. K. még mindig a panaszos elnöke volt. Az ombudsman megjegyzi, hogy rendkívül nehéz megérteni, hogy a panaszosnak miért kellett volna igazgatót váltania ahhoz, hogy függetlenné váljon az IAI-tól. Semmi sem utal arra, hogy Dr. K. is vezető pozíciót töltött volna be az IAI-ban. Tekintettel e megfontolásnak az 1996. július 15-i feljegyzésben ismertetett "minőségére", az ombudsmannak komoly kétségei vannak afelől, hogy bármely további elem, amelyet a Bizottság ebben az összefüggésben megvizsgálhatott anélkül, hogy azokat valaha is a panaszos vagy saját maga tudomására hozta volna, olyan jellegű volt-e, hogy a Bizottságnak jogos aggályai merültek volna fel a panaszos és az IAI közötti kapcsolatot illetően.

5.68 Ezeket a kétségeket erősíti az a tény, hogy az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság azt állította, hogy az 1989-es és 1990-es éves jelentések hiánya "egyértelműen" azt mutatja, hogy a panaszos nem független az IAI-tól. Ez az érv nem fogadható el. Még ha valaki egyáltalán kész is lenne követni a Bizottság logikáját, az említett jelentések hiánya csak a panaszosnak az IAI-val szembeni 1989-es és 1990-es helyzete szempontjából lehet releváns. A döntő azonban az volt, hogy a panaszos független volt-e az IAI-tól akkor, amikor a kérelmeket 1992-ben benyújtották, és amikor a Bizottság 1993-ban döntött ezekről a kérelmekről.

5.69 Mindazonáltal, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottságnak jogos kétségei lehetnek a panaszos IAI-val kapcsolatos autonómiáját illetően, könnyen tisztázhatta volna a kérdést azáltal, hogy magához a panaszoshoz fordul, és felkéri a helyzet tisztázására. Amint azonban fentebb már említettük, a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel.

5.70 1996. július 29-i levelében a Bizottság továbbá azzal érvelt, hogy a panaszos nem tartotta be az általános feltételek 1.4. pontját, amely szerint a nem kormányzati szervezet pénzügyi forrásai nagy részének uniós eredetűnek kell lennie. Ebben az összefüggésben a Bizottság előadta, hogy nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a panaszos és az IAI finanszírozási forrásait. A panaszos azzal érvelt, hogy kérelmeivel együtt részletes elszámolásokat nyújtott be, és hogy ezekből a dokumentumokból az derült ki, hogy a panaszos kizárólag európai forrásokból kapott adományokat. A vonatkozó dokumentumok vizsgálatát követően az ombudsman nincs meggyőződve arról, hogy azok valóban bizonyították-e, hogy a panaszos pénzügyi forrásainak nagy része uniós eredetű volt.

5.71 Az ombudsman megjegyzi azonban, hogy a panaszos hangsúlyozta, hogy Németországban vették nyilvántartásba, és mivel csak Németországban gyűjtött adományokat, csodára lett volna szüksége ahhoz, hogy az EU-n kívülről szerezzen pénzeszközöket. A Bizottság nem talált olyan elemet, amely alapján kétségbe vonhatta volna, hogy a panaszos pénzügyi forrásainak nagy része az EU-ból származik. Igaz, hogy 1996. július 15-i feljegyzésében S. ismét kérdés formájában azt kérdezi, hogy a panaszos által magánforrásokból kapott adományok elsősorban az USA-ból származtak-e. A legcsekélyebb utalás sincs azonban arra, hogy milyen információk (ha voltak ilyenek) alapján merült fel ez a kérdés. A Bizottság e tekintetben könnyen tisztázhatta volna kétségeit, ha magához a panaszoshoz fordul. Amint azonban fentebb már említettük, a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel. Igaz, hogy – amint azt a Bizottság állította – a panaszos soha nem bizonyította egyértelműen, hogy kérelmei benyújtásának időpontjában pénzügyi forrásainak többsége európai eredetű volt. Az ombudsman azonban kénytelen megjegyezni, hogy a Bizottság soha nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy kétségei vannak e tekintetben. A panaszos tehát nem tudhatta, hogy forrásai eredetének bizonyításához további információkra van szükség.

5.72 Végül a Bizottság 1996. július 29-i levele azt is megemlítette, hogy nehéz megkülönböztetni a panaszost a Welthilfe e.V.-től. Hozzáteszi azonban, hogy a német jog nem tiltja az ilyen kettős minőségben eljáró személyt. Az ombudsman tudomása szerint ez az érv helytálló. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy az a tény, hogy a panaszosnak és egy másik nem kormányzati szervezetnek ugyanaz volt az elnöke, bizonyosan feljogosította a Bizottságot arra, hogy alaposan megvizsgálja, vannak-e olyan további kapcsolatok e nem kormányzati szervezetek között, amelyek megkérdőjelezhetik a társfinanszírozást kérő nem kormányzati szervezet autonómiáját. Figyelembe kell azonban venni, hogy a panaszos és a Welthilfe e.V. a német jog szerint bejegyzett külön egyesületek, és hogy a német adóhatóságok alaposan megvizsgálják a jótékonysági szervezetek magatartását. Konkrét elemek hiányában az ombudsman ezért nem érti, hogy a Bizottság miért vélte úgy, hogy nem tudta megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól. Ugyanakkor, és amint azt már fentebb említettük, a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel.

5.73 Az Ombudsman mindenesetre emlékeztet arra, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozata kifejtette, hogy a panaszos kérelmeit elutasították, mivel a panaszos nem felelt meg a jogosultsági feltételeknek. Egyértelmű tehát, hogy a kérelmeket nem azért utasították el, mert a Bizottságnak csupán kétségei voltak a panaszos támogathatóságát illetően, hanem azért, mert a panaszost nem tartotta támogathatónak. A Bizottság azonban nem bizonyította, hogy a panaszos valóban nem rendelkezett azzal az önállósággal, amelyet a Bizottság szerint az általános feltételek 1.1., 1.2., 1.3., 1.4. és 3. pontja megkövetelt.

Az általános feltételek 2. pontjában meghatározott kritériumok tekintetében általában

5.74 Az általános feltételek 1. pontja egyértelműen kimondja, hogy a támogathatósághoz a nem kormányzati szervezetnek teljesítenie kell az ott meghatározott feltételeket. A helyzet sokkal kevésbé egyértelmű az általános feltételek 2. pontjában meghatározott kritériumok tekintetében. E pont bevezető mondata szerint „a következő elemeket kell figyelembe venni” annak eldöntéséhez, hogy egy nem kormányzati szervezet jogosult-e társfinanszírozásra. E pontatlanság miatt az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy határozza meg az általa ebben az összefüggésben alkalmazott pontos normákat.

5.75 Válaszában a Bizottság megállapította, hogy egy nem kormányzati szervezet társfinanszírozásra való jogosultsága magában foglalja annak megerősítését, hogy a nem kormányzati szervezet képes mozgósítani a szolidaritást és a magánforrásokat az EU-n belül fejlesztési tevékenységeihez, a fejlesztési segélynek tulajdonított prioritást, a tapasztalatait, valamint a partnerek által végrehajtott egyéb projektek támogatására való képességét, az Európai Közösség és a fejlődő országok hasonló szervezeteivel fennálló kapcsolatainak jellegét és mértékét, valamint a kielégítő igazgatási kapacitást. A Bizottság további pontosításokkal egészítette ki az általános feltételek 2. pontjában meghatározott egyes elemeket, amelyeket az alábbiakban tárgyalunk.

A szolidaritás és a magánforrások Unión belüli mozgósítására való képesség tekintetében

5.76 Ami az általános feltételek 2.1. pontjában meghatározott kritériumot illeti, amely szerint figyelembe kell venni, hogy egy nem kormányzati szervezet képes-e szolidaritást és magánforrásokat mozgósítani az EU-n belül a fejlődő országokban folytatott fejlesztési tevékenységeihez, az ombudsman megjegyzi, hogy 1996. július 29-i levelében a Bizottság annak kijelentésére szorítkozott, hogy nem tudta megkülönböztetni a panaszos finanszírozási forrásait az IAI és a Welthilfe e.V. finanszírozási forrásaitól. Az 1996. július 15‐i feljegyzés tartalma ebbe az irányba mutat. Ebben az esetben a fenti megfontolások értelemszerűen alkalmazandók.

5.77 Ha azonban az Európai Bizottságnak kétségei lettek volna afelől, hogy a panaszos képes-e szolidaritást és magánforrásokat mozgósítani az EU-n belüli munkájához, az ombudsman nem látná, hogy e kétségek milyen elemeken alapulhattak volna. A panaszos által a Bizottsághoz benyújtott dokumentumokból kiderül, hogy elődje, a DMZ 1989-ben 8,9 millió DM-et, 1990-ben pedig 8,6 millió DM-et szerzett (20). Ezekből a dokumentumokból az is kiderül, hogy 1991-ben maga a panaszos 7,6 millió DM-et szerzett (21).

5.78 A fentiekre tekintettel az ombudsman nem látja, hogy a Bizottság hogyan juthatott arra a következtetésre, hogy a panaszos nem felelt meg az általános feltételek 2.1. pontjában meghatározott kritériumnak.

A panaszos más nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatáról

5.79 Az általános feltételek 2.6. pontja előírja, hogy a társfinanszírozásra való jogosultság megállapításakor figyelembe kell venni a nem kormányzati szervezeteknek az Európai Közösségen belüli és kívüli más nem kormányzati szervezetekkel fennálló kapcsolatainak jellegét és mértékét.

5.80 Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság 1996. július 29-i levele azt állítja, hogy ez a kritérium nem teljesült, de nem fejti ki, hogy a Bizottság miért jutott erre a következtetésre. Az 1996. július 15-i feljegyzés tartalmának fényében azonban úgy tűnik, hogy a Bizottság álláspontját erősen befolyásolták a panaszosról a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól kapott információk.

5.81 A panaszos úgy vélte, hogy a Bizottság módosította az általános feltételek 2.6. pontjában meghatározott kritériumot, mivel az utóbbi a más nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatokra, nem pedig a nem kormányzati szervezetek szövetségeivel való kapcsolatokra vonatkozott. Az ombudsman úgy véli, hogy ez az érv nem meggyőző. Tekintettel arra, hogy a nem kormányzati szervezetek társulásai – amint nevük is jelzi – nem kormányzati szervezetek csoportosulásai, az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság jogosult volt megvizsgálni a panaszosnak az ilyen szervezetekkel fennálló kapcsolatát.

5.82 A panaszos ugyanakkor azt is állította, hogy az Európai Bizottság figyelmen kívül hagyta a fejlődő országok nem kormányzati szervezeteivel fenntartott kapcsolatait. Ez a szemrehányás helyénvalóbbnak tűnik. Sem az 1996. július 15-i feljegyzés, sem az 1996. július 29-i levél nem hivatkozik az általános feltételek 2.6. pontjában meghatározott kritérium e szempontjára. Tekintettel annak nyilvánvaló jelentőségére abban a kérdésben, hogy egy nem kormányzati szervezet támogathatónak tekinthető-e, az ombudsman nehezen érti, hogy a Bizottság miért nem vette figyelembe ezt a kérdést.

5.83 Ami a panaszos kapcsolatát illeti a DZI-vel, az Arbeiterwohlfahrttal és a BENGO-val, a panaszos azt állította, hogy a Bizottság nem vette fel a kapcsolatot az érintett szövetségekkel, és hogy legalább más szövetségekhez, nevezetesen a Deutscher Spendenrathoz kellett volna fordulnia. Az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos első érve a jelek szerint a panaszos által az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól ezt követően kapott információkon alapul, amelyek szerint a Bizottsággal kapcsolatban álló személy magán minőségében járt el (Arbeiterwohlfahrt), vagy hogy a panaszosról ténylegesen semmilyen információt nem nyújtottak be (BENGO). Amint azt már korábban említettük, ez az érv nem meggyőző. Ami a Deutscher Spendenratot illeti, maga a panaszos is rámutatott arra, hogy csak 1996-ban csatlakozott ehhez a szervhez. A Bizottság tehát nyilvánvalóan nem vehette figyelembe ezt a tényt, amikor 1993-ban a panaszos kérelmeiről döntött.

5.84 Véleményében a Bizottság előadta, hogy az általa végzett vizsgálat során tudomására jutott, hogy a panaszos nem tagja a területen működő egyes érintett nem kormányzati szervezetek szövetségeinek. Ez a nyilatkozat azt a benyomást keltette, hogy a Bizottság bizonyos nem kormányzati szervezetekben vagy nem kormányzati szervezetek szövetségeiben való tagságot a támogathatóság feltételének tekintette. Az ombudsman ezért arra kérte a Bizottságot, hogy fejtse ki, milyen alapon lehetne ilyen követelményt előírni (ha létezik ilyen). Az ombudsman e kérdéssel kapcsolatos további tájékoztatáskérésére adott válaszában a Bizottság kifejtette, hogy bizonyos nem kormányzati szervezetekben való tagság nem feltétele a jogosultságnak. Az Általános Szerződési Feltételek 2.6. pontja nem jelenti azt, hogy az NGO-nak valamely szervezet vagy szervezetek hálózata/kollektivitása tagjának kell lennie. A Bizottság azonban hozzátette, hogy az ilyen tagság hasznos eszköz arra, hogy a Bizottság tájékoztatást kapjon mind a nem kormányzati szervezet profiljáról és szakterületéről, mind pedig a más nem kormányzati szervezetekkel fennálló kapcsolatokról. Egy nem kormányzati szervezet más szervezetek általi elismerése megnyugtató lehet a Bizottság számára, ha nem rendelkezik korábbi ismeretekkel a kérelmezőről.

5.85 Az ombudsman egyetért azzal, hogy az a tény, hogy egy nem kormányzati szervezet a nem kormányzati szervezetek létrehozott szövetségének részét képezi, megnyugtathatja a Bizottságot annak megbízhatóságát illetően. Az Ombudsman azonban úgy véli, hogy a jelen ügy tényei azt mutatják, hogy a Bizottság nagyobb jelentőséget tulajdonított a panaszos érintett szervekkel való kapcsolatának, mint amit a fent említett magyarázatok sugallnak.

5.86 Ami különösen a DZI-t illeti, az 1996. július 15-i feljegyzés rámutatott arra, hogy a DZI megtagadta a panaszostól a címke használatát. E feljegyzés tartalma némileg alátámasztja a panaszos azon véleményét, hogy a Bizottság azt feltételezte, hogy a DZI pozitív hivatkozásának hiányában nem vélelmezhető a támogathatósága. Ugyanakkor, amint azt a panaszos helyesen megjegyezte, az általános feltételek nem írtak elő ilyen feltételt, amit egyébként az 1996. július 29-i levél sem említett.

5.87 Az ombudsman elfogadja, hogy nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a Bizottság valóban úgy vélte, hogy a DZI által kifejtett negatív vélemények miatt a panaszos nem tekinthető közösségi társfinanszírozásra jogosultnak. A helyzet azonban egyértelműbb az Arbeiterwohlfahrt (a nem kormányzati szervezetek német platformja) tekintetében. 1996. július 15-i feljegyzésében S. kijelentette, hogy azt a tényt, hogy az Arbeiterwohlfahrt elutasította a panaszost, az EU nem hagyhatta figyelmen kívül az általános feltételek 2.6. pontjának fényében. Ez megerősíti, hogy a Bizottság nem csupán hasznos információforrásnak tekintette az érintett szerveket a panaszossal kapcsolatban, hanem jelentős jelentőséget tulajdonított a panaszossal szembeni hozzáállásuknak.

5.88 Végül, és mint már említettük, az 1996. július 15-i feljegyzés azon a véleményen van, hogy a BENGO elnöke által kifejtett negatív vélemények "szakértői véleménynek" minősülnek, amely lehetővé teszi a Bizottság számára annak megállapítását, hogy a panaszos nem felelt meg bizonyos jogosultsági kritériumoknak. Ez megerősíti, hogy a Bizottság rendkívül aránytalan jelentőséget tulajdonított e nem kormányzati szervezetek vagy nem kormányzati szervezetek szövetségei véleményének.

5.89 Az ombudsman ezért nem érti, hogy az általános feltételek 2.6. pontja hogyan teheti lehetővé a Bizottság számára, hogy a panaszost nem támogathatónak tekintse. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy ha a Bizottságnak kétségei merültek volna fel az e kritériumnak való megfeleléssel kapcsolatban, könnyen tisztázhatta volna az érintett kérdéseket azáltal, hogy a panaszoshoz fordult. Amint azonban fentebb már említettük, a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel.

Az igazgatási kapacitás állítólagos hiányáról

5.90 A Bizottság azt is előadta, hogy a panaszos nem tett eleget az általános feltételek 2.7. pontjának, mivel nem rendelkezett a szükséges igazgatási kapacitással. Ezzel összefüggésben a Bizottság a panaszos működési költségeire hivatkozott, amelyek véleménye szerint kirívóan magasak voltak. Valójában úgy tűnik, hogy ez a legkonkrétabb érv, amelyet az 1996. július 29-i levelében felhasznált.

5.91 Az ombudsman hasznosnak tartja emlékeztetni arra, hogy az általános feltételek 2.7. pontja azt is előírja, hogy adott esetben figyelembe kell venni a nem kormányzati szervezetek múltbeli teljesítményét a Bizottsággal kötött korábbi társfinanszírozási szerződések szerinti kötelezettségeik teljesítése során. Amint azt már említettük (5.13–5.15. pont), a Bizottság nem fordított figyelmet erre a kérdésre.

5.92 A Bizottság kifogását illetően a panaszos azt állította, hogy az általános feltételek 2.7. pontja nem említi a működési költségeket. Bár ez igaz, az ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy egy nem kormányzati szervezet működési költségeit figyelembe kell venni igazgatási kapacitásának vizsgálatakor.

5.93 Amennyire az ombudsman látja, a Bizottság ezzel kapcsolatos aggályai a panaszos által szolgáltatott számadatokon és az általa megkeresett szervek által szolgáltatott információkon alapultak. A vonatkozó adatokat az alábbiakban vizsgáljuk meg.

5.94 Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság kijelentette, hogy a Zimbabwéban végrehajtandó projekt technikai értékelése során megállapítást nyert, hogy a bérekhez, a működési költségekhez és az adminisztrációhoz kapcsolódó költségek a projekt költségvetésének mintegy 40%-át tették ki; Ez az arány túl magasnak tűnt. Ezzel összefüggésben a Bizottság utalt a zimbabwei küldöttségtől 1993. május 10-én kapott feljegyzésre. A Bizottság által említett elemek azonban az adott projekt érdemeire vonatkoznak. Semmi nem utal arra, hogy ezeket a Bizottság döntőnek tekintette volna a panaszos jogosultságának általános vizsgálata során. Lényegesnek tűnik, hogy az 1996. július 15-i feljegyzés nem hivatkozik ezekre a költségekre. Ezért nem szükséges tovább vizsgálni a zimbabwei projektre vonatkozó számadatokat.

5.95 A Bizottság 1996. július 15-i feljegyzése a panaszos teljes bevételének 37,7 %-át kitevő működési költségekre hivatkozik. Ezt a számot az Arbeiterwohlfahrt 1993. június 8-i, e feljegyzéshez csatolt levele is említi. Bár a panaszos kétségeit fejezte ki e tekintetben, az ombudsman úgy véli, hogy ez a számadat levezethető a panaszos által a kérelmeivel együtt szolgáltatott adatokból. A panaszos könyvelőinek e kérelmekhez csatolt 1991. évi jelentése szerint az igazgatási költségek abban az évben 1,328 millió DM-et tettek ki. Az adományok megszerzésének költségei 1,330 millió DM-et tettek ki. Ezeket a számadatokat egy 2004. május 21-én kelt levél is tartalmazza, amelyben a KPMG (a panaszos akkori könyvelői) ismertették az 1991-től 2001-ig terjedő évekre vonatkozó számadatokat. A KPMG számításai szerint e költségek összege a panaszos teljes bevételének 35 %-át tette ki (18 % az adományok megszerzésének költségei és 17 % az általános igazgatási költségek tekintetében).

5.96 Panaszában és további észrevételeiben a panaszos az adminisztratív költségek százalékos arányára összpontosított. Az ombudsman azonban nyilvánvalónak tartja, hogy egy nem kormányzati szervezet igazgatási kapacitásának ellenőrzéséhez figyelembe kell venni minden olyan kiadást, amely nem szolgálja közvetlenül a nem kormányzati szervezet által nyújtandó támogatás kedvezményezettjeinek javát. Nem lehet tehát kétséges, hogy az adományok beszerzésének költségeit hozzá kell adni az adminisztratív költségekhez annak érdekében, hogy hasznos következtetést lehessen levonni. Végtére is, az adományok megszerzésére fordított pénz (például a hozzájárulásokra vonatkozó felhívások nyomtatása és közzététele révén) csökkenti a projektekre fordítható végső összeget.

5.97 Az 1996. július 15-i feljegyzésben és az Arbeiterwohlfahrt 1993. június 8-i levelében említett százalékok kismértékben eltérnek a KPMG fent említett levelében foglaltaktól. A vizsgálatot követően kiderül, hogy az Arbeiterwohlfahrt levele további 0,3 millió DM összeggel növeli a panaszos költségeit. A panaszos könyvelőinek a kérelmekhez csatolt 1991-es jelentése valóban tartalmaz bizonyos további költségeket a projektekre fordított összegekben. Ami a nyújtott pénzügyi támogatást illeti, a jelentés megemlíti a projektekkel („Projektnebenkosten”) kapcsolatos, mintegy 221 000 DM összegű kiegészítő költségeket. Ami a természetben nyújtott támogatásokat illeti, körülbelül 81 000 DM szállítási költséget tüntettek fel. Úgy tűnik tehát, hogy a Bizottság által alkalmazott 37,7 %-os számadat reális.

5.98 Bár ebben az összefüggésben más nem kormányzati szervezetekre vonatkozóan nem nyújtottak be összehasonlító adatokat, az ombudsman úgy véli, hogy az említett százalékos arány valóban meglehetősen magasnak tűnik. 1993. június 8-i levelében az Arbeiterwohlfahrt előadta, hogy ezt a százalékot Németországban "unseriös"-nek tekintették, ami valószínűleg azt jelentette, hogy ezt a százalékot Németországban nem tekintették elfogadhatónak. Az 1996. július 15-i feljegyzés azt sugallja, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez az értékelés azonnal releváns volt a panaszos általános feltételek szerinti jogosultságának saját értékelése szempontjából. Ez a következtetés téves volt, mivel később egyértelművé vált, hogy sem a német adóhatóság, sem az ügyész nem ellenezte a panaszos által bejelentett költségeket. Igaz, hogy a német hatóságok határozatait csak a Bizottság 1993. október 12-i határozatát követően fogadták el, így azokat a Bizottság nem vehette figyelembe. A Bizottság azonban nem fejtette ki, hogy milyen alapon tekinthette az Arbeiterwohlfahrt Németországgal kapcsolatban kifejtett álláspontját saját értékelése szempontjából is meghatározónak.

5.99 Meg kell jegyezni továbbá, hogy a Bizottság a jelek szerint különösen aggódott a panaszos adminisztratív költségei miatt. Az 1996. július 29-i levél megállapítja, hogy az európai működési költségek (például a brüsszeli iroda, a rosbachi központ) a támogatás kedvezményezettjeit megillető összegekhez képest meghaladnak egy elfogadható arányt. 1996. július 15‐i feljegyzésében S. különösen a brüsszeli iroda költségeire összpontosít.

5.100 Ami a brüsszeli iroda költségeit illeti, az 1996. július 15-i feljegyzés azt kérdezi, hogy azok megfelelőek voltak-e egy olyan nem kormányzati szervezet számára, amely az 1990-es évek elején csak mintegy 1,5 millió eurós költségvetéssel rendelkezett a fejlődő országokban (Kelet-Európán kívül) folytatott tevékenységekre. A panaszos nem tett konkrét észrevételeket azokkal az elemekkel kapcsolatban, amelyeket S. úr említett ebben az összefüggésben (különösen az elnök fizetését illetően). Az ombudsman azonban megjegyzi, hogy abban az időben, amelyre az említett észrevételek vonatkoznak, úgy tűnik, hogy a panaszos fő tevékenysége az volt, hogy támogatást nyújtson Kelet-Európának. Tekintettel arra, hogy az általa 1991-ben nyújtott támogatás teljes összege meghaladta az 5 millió DM-et (azaz a 2,5 millió EUR-t), az ombudsman kénytelen azt hinni, hogy az 1996. július 15-i feljegyzés a Kelet-Európának nyújtott támogatás kizárásával nem adott objektív képet a valós helyzetről.

5.101 A németországi irodát illetően a panaszos kifejtette, hogy az 1991-ben felmerült költségek magas összege objektív okokra vezethető vissza, azaz arra, hogy új telephelyre kell költözni. A panaszos hangsúlyozta, hogy működési költségei a következő években sokkal alacsonyabbak voltak, kezdve 1992-vel, amikor az igazgatási költségek aránya 11 %-ra csökkent.

5.102 Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság nem vitatta a panaszos magyarázatait, amelyeket a panaszos által hozzá benyújtott dokumentumok is megerősítenek. Megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság nem állította, hogy azon következtetése, miszerint a panaszosnál aránytalan költségek merültek fel, az 1992. évi számadatok figyelembevétele esetén is érvényes lenne. A panaszos azzal érvelt, hogy a Bizottságnak ezeket a számadatokat kellett volna használnia az 1991-es adatok helyett.

5.103 Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság azzal érvelt, hogy ha az 1992-es számadatokra támaszkodott volna, ez ellentétes lett volna a kérelmezőkkel szembeni egyenlő bánásmód elvével, mivel az összes kérelmező által abban az időben benyújtott mérlegek az 1989-es, 1990-es és 1991-es évek mérlegei voltak. Az ombudsman nem érti ezt az álláspontot. A Bizottság nem talált olyan szabályt, amely megakadályozta volna abban, hogy további információkat vegyen figyelembe a panaszos jogosultságának értékeléséhez. Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság maga is jelezte, hogy kötelezőnek érezte a vizsgálat lefolytatását, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint a panaszos által a kérelmeivel együtt benyújtott információk nem voltak elegendőek. Ha a Bizottság úgy érezte, hogy képes információkat kérni és felhasználni a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól, és azokat a panaszos hátrányára felhasználni, nehezen érthető, hogy a panaszos által benyújtott további információkat miért ne kellene figyelembe venni. Ezenkívül hasznos emlékeztetni arra, hogy a Bizottság határozatát 1993. október 12-én, azaz közel pontosan egy évvel az első kérelem benyújtása után fogadták el. Végül figyelembe kell venni azt a tényt, hogy 2000-ig a társfinanszírozási kérelmeket bármikor be lehetett nyújtani (22).

5.104 Nyilvánvaló, hogy az Európai Bizottság csak akkor vehette figyelembe az 1992-re vonatkozó alacsonyabb számadatokat, ha azokra felhívták a figyelmét. Az 1996. július 15-i feljegyzés azonban megállapítja, hogy a panaszos elnöke elfogadta, hogy az adminisztratív költségek túlzottak voltak, de ez a helyzet csak átmeneti volt. Az ombudsman ezért arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság az 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor ismerte az 1992-re vonatkozó számadatokat. Emellett úgy tűnik, hogy a Bizottság nem vitatja, hogy valóban ez volt a helyzet.

5.105 Végül az Ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság kijelentette, hogy a panaszos magas adminisztratív költségei miatt kétségei vannak a panaszos támogathatóságát illetően. Amint azt már több alkalommal említettük, a Bizottság könnyen tisztázhatta volna ezeket a kétségeket azáltal, hogy a panaszoshoz fordul. A Bizottság azonban nem élt ezzel a lehetőséggel.

A DZI címkével kapcsolatos állítólagos csalásról

5.106 1996. július 15-i feljegyzésében S. úr hét olyan elemet említett, amelyek alapján a Bizottság elutasította a panaszos kérelmeit. Ezek közül az első arra a tényre vonatkozott, hogy a panaszos fejléce alján jelezte, hogy a DZI adományokat ajánlott neki. S. megjegyzi, hogy felvette a kapcsolatot a DZI-vel, amely arról tájékoztatta, hogy soha nem tettek ilyen ajánlást. Az 1996. július 15-i feljegyzés szerint a panaszos tehát nyilvánvalóan rosszhiszeműen járt el, és megpróbált megtéveszteni a nem kormányzati szervezet jellegét és minőségét illetően. A feljegyzés hangsúlyozza, hogy ez nagyon súlyos, és nemcsak a fejlesztési támogatás etikai elveivel, hanem az általános feltételek 2.7. pontjával és a költségvetési rendelet egyes rendelkezéseivel is összeegyeztethetetlen. A kérdést ismét megemlíti a panaszos kérelmei elutasításának okait tartalmazó lista 7. pontja. A feljegyzés tartalma és szerkezete egyaránt egyértelműen arra utal, hogy a fent említett kérdés nagyon fontos, ha nem a legfontosabb tényező volt a Bizottság értékelése szempontjából. A vonatkozó feljegyzést S., az üggyel foglalkozó tisztviselő készítette. Abból lehet tehát kiindulni, hogy az abban szereplő elszámolás helyes volt.

5.107 Megdöbbentő tehát, hogy az 1996. július 29-i levél, amely a panaszost az 1993. október 12-i bizottsági határozat indokaival kívánja ellátni, nem hivatkozik az ügy e vonatkozására. Úgy tűnik, hogy a vonatkozó kérdést először csak a Bizottságnak az ombudsmanhoz benyújtott beadványaiban említették a panaszossal kapcsolatos első vizsgálatokkal összefüggésben.

5.108 Mivel az említett okot az 1996. július 29-i levél nem említette, az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság nem jogosult azt a panaszossal szemben felróni. Továbbra is tény azonban, hogy a Bizottság ezt az elemet később az ombudsman által folytatott vizsgálatok során vezette be. Úgy tűnik továbbá, hogy a Bizottság nem értette meg teljes mértékben az ombudsman e kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Ezért rendkívül helyénvalónak tűnik a kérdés vizsgálata annak végleges rendezése érdekében.

5.109 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az 1996. július 15-i feljegyzésben használt megfogalmazás szerint a Bizottság a panaszost csalásban bűnösnek találta. Ezért meg kell vizsgálni, hogy ez a szemrehányás indokolt-e vagy sem.

5.110 Véleményében az Európai Bizottság kijelentette, hogy annak megállapítása érdekében, hogy a DZI engedélyezte-e a DZI címke feltüntetését a panaszos levelén, felvette a kapcsolatot a DZI-vel, és megtudta, hogy a panaszos leveleiben nem kapott engedélyt a DZI címke használatára.

5.111 Az ombudsman úgy véli, hogy először is meg kell állapítani a releváns tényeket. Úgy tűnik, hogy a DZI olyan címkét állít ki, amelyet az általa ajánlott szervezetek használhatnak. Az ombudsmanhoz benyújtott bizonyítékokból nem derül ki, hogy a panaszos ezt a címkét használta volna. Ehelyett a panaszos fejléce alján jelezte, hogy a DZI adományokat ajánlott neki. Ezért nem helytálló azt feltételezni – amint azt a Bizottság láthatóan tette –, hogy a panaszos a DZI címkét használta. Az ombudsman azonban feltételezi, hogy a Bizottság erre való hivatkozása kisebb pontatlanságnak tudható be. Megjegyzi, hogy a panaszos magatartását (a tiszta tények tekintetében) helyesen írja le az 1996. július 15-i feljegyzés.

5.112 Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos nem nyújtott be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a DZI felhatalmazta volna arra, hogy a levélpapírján tegye meg a megfelelő nyilatkozatot. Igaz, hogy a panaszos benyújtotta a DZI által a németországi vállalatoknak címzett egyes levelek másolatát, amelyekben a panaszos pozitív véleményét fejezte ki. Úgy tűnik, hogy a panaszos különös hangsúlyt fektet egy 1993. július 29-i levélre, amelyben a DZI arról tájékoztatja a címzettet, hogy "úgy véli, hogy képes ajánlani" a panaszost (23). Az ombudsmant azonban nem győzték meg ezek az érvek. Ami az 1993. július 29-i levelet illeti, meg kell jegyezni, hogy azt több hónappal azután fogalmazták meg, hogy a panaszos az 1993. március 10-i és 26-i leveleiben a vonatkozó kifejezést használta. A panaszos továbbá nem bizonyította, hogy az a tény, hogy a DZI egyes leveleiben pozitív véleményt fogalmazott meg a panaszossal kapcsolatban, feljogosította volna arra, hogy a fejlécét olyan nyilatkozattal egészítse ki, amely szerint azt a DZI ajánlotta. A panaszosnak címzett 1993. szeptember 2-i levelében a DZI kifejtette, hogy ellenzi az ilyen hivatkozásokat, kivéve, ha az érintett nem kormányzati szervezet megkapta a DZI címkét. A panaszost illetően a DZI megjegyezte, hogy azzal válaszolt a megkeresésekre, hogy munkáját elvileg támogatásra érdemesnek tartja, de a panaszosnak a DZI-cím elnyerésére irányuló kérelme még folyamatban van. A DZI ezért arra kérte a panaszost, hogy távolítsa el a vonatkozó nyilatkozatot a fejlécéből. Ezt az álláspontot a DZI 1993. szeptember 16-i újabb levele is megerősítette. Az ombudsman ezt az álláspontot egyértelműnek és következetesnek tartja.

5.113 A fentiekre tekintettel az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos hibát követett el, amikor a fejlécére való, vád alá helyezett hivatkozást anélkül tüntette fel, hogy megszerezte volna a DZI erre vonatkozó engedélyét. Ez volt az oka annak, hogy az ombudsman az 1613/2000/GG sz. panasszal kapcsolatos vizsgálata keretében kezdetben úgy vélte, hogy a Bizottságnak a panaszossal szemben e kérdéssel kapcsolatban felhozott vádjai nem voltak megalapozatlanok.

5.114 Amint azonban korábban említettük, az ombudsman az üggyel kapcsolatos végleges határozatában felülvizsgálta ezt az álláspontot. Tény, hogy a DZI által a panaszossal kapcsolatban akkor kifejtett pozitív vélemények fényében az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos magatartása, bár helytelen volt, bizonyos mértékig érthető volt. Azt is meg kell jegyezni, hogy a Bizottsághoz intézett 1993. szeptember 1-jei levelében a DZI tisztázta, hogy nem ajánlotta a panaszost, de arra is rámutatott, hogy amennyiben neki címezték a vizsgálatokat, tájékoztatta a feladókat, hogy a panaszos munkáját elvileg ésszerűnek tartja, és hogy feltételezhető, hogy a panaszos egy kezdeti időszakot követően megfelelő költségekkel fog dolgozni. Ez a levél továbbá nem tartalmaz arra utaló jelet, hogy a DZI a panaszos magatartását különösen súlyosnak vagy etikátlannak tekintette volna.

5.115 Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság egyértelműen eltúlozta, amikor 1996. július 15-i feljegyzésében úgy ítélte meg, hogy a panaszos csalást követett el.

5.116 Mindenesetre, amint arra az ombudsman 1613/2000/GG panaszra vonatkozó határozatában már rámutatott, a Bizottság 1993. október 12-i határozatának elfogadása előtt nem biztosított lehetőséget a panaszosnak arra, hogy védekezzen e súlyos váddal szemben. Az ombudsman megjegyzi, hogy az illetékes szolgálat, amely úgy ítélte meg, hogy a panaszos súlyosan megsértette az üggyel kapcsolatos kötelezettségeit, maga sem tett eleget azon alapvető kötelezettségének, hogy a kérelmeinek (többek között) ezen az alapon történő elutasítása előtt meghallgassa a panaszost.

Következtetés

5.117 A fenti megfontolások alapján az Ombudsman úgy ítéli meg, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozata nem volt megalapozott, és ezért helytelen. Ez hivatali visszásságnak minősül.

6 Az 1993. október 12‐i határozatokra vonatkozó információknak a DZI részére történő továbbítására vonatkozó állítás a bizalommal való visszaélésnek minősül.

6.1 A panaszos azt állította, hogy az a tény, hogy a Bizottság továbbította a kérelmeket elutasító határozataival kapcsolatos információkat a DZI-nek, bizalommal való visszaélésnek minősül. Ezt követően pontosította, hogy ez az állítás az 1993-ban elfogadott határozatra vonatkozott.

6.2 Az Európai Bizottság elutasította ezt az állítást. Azzal érvelt, hogy a bizalommal való visszaélésre vonatkozó állítás aligha tartható fenn, mivel egyrészt a támogathatósági kritériumok nyilvánosak voltak, másrészt pedig a panaszos kérelmeiről szóló határozatát e kritériumokkal teljes összhangban hozta meg. A Bizottság előadta, hogy az összes körülményt figyelembe véve annak a ténynek a nyilvánosságra hozatala, hogy a panaszost nem tekintették támogathatónak, nem egészítette ki új információkkal a DZI-t. A Bizottság mindazonáltal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ez az intézmény úgy használta fel ezeket az információkat, ahogyan tette.

6.3 Észrevételeiben a panaszos fenntartotta állítását. Úgy ítélte meg, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozatát bizalmasan kezelték.

6.4 Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság nem hivatkozott semmilyen konkrét indokra, amely feljogosította volna arra, hogy tájékoztassa a harmadik feleket a panaszos kérelmei értékelésének eredményéről. Úgy tűnt, hogy a Bizottság csak azzal érvelt, hogy a határozat nyilvánosságra hozatala nem adott hozzá semmi újat a DZI-hez. Tekintettel azonban arra, hogy az 1993. október 12‐i határozat a Bizottság által lefolytatott vizsgálatot zárta le, e vizsgálat eredményét a DZI nyilvánvalóan nem tudhatta azelőtt, hogy a Bizottság arról tájékoztatta volna. Olyan érvényes indok hiányában, amely igazolhatta volna magatartását, az ombudsman arra a következtetésre jut, hogy 1993. október 12-i határozatának a DZI-vel való közlése a Bizottság részéről hivatali visszásságnak minősült.

7 Az arra vonatkozó állításról, hogy a Bizottság megközelítése súlyosan sértette a panaszos jó hírnevét

7.1 A panaszos azt állította, hogy az Európai Bizottság megsértette jó hírnevét azzal, hogy helytelenül állította, hogy ő (a panaszos) nem minősül társfinanszírozó partnernek.

7.2 A Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszos által ebben az összefüggésben előadott állítások nagyrészt feltételezéseken alapultak, és nem voltak alátámasztva annak bizonyítására, hogy ok-okozati összefüggés állna fenn a Bizottság intézkedései és a panaszos hírnevének állítólagos megsértése között. Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság hozzátette, hogy a két projekt finanszírozásának elutasítása nem adott negatív véleményt a panaszos munkájával kapcsolatban.

7.3 Az Ombudsman úgy véli, hogy az 1993. október 12-i határozat azokra az államférfiakra korlátozódott, akik szerint a panaszos nem felelt meg a Bizottság társfinanszírozási kritériumainak. Bár egy ilyen megállapítás minden bizonnyal kellemetlen egy nem kormányzati szervezet számára, függetlenül attól, hogy indokolt-e vagy sem, az ombudsman nem látja, hogy az a panaszos jó hírnevét súlyosan sértő cselekménynek minősülhet. Kétségtelen, hogy úgy tűnik, hogy a DZI erre a határozatra támaszkodott a németországi ügyésznek benyújtott információkban, amelyek az 1996. április 30-án lezárt előzetes nyomozáshoz vezettek. Azonban még ha feltételezzük is, hogy a DZI magatartása súlyos kárt okozott a panaszos jó hírnevében, az ombudsman úgy véli, hogy nem bizonyított, hogy a Bizottság felelősségre vonható lenne e magatartásért. Ezzel az állítással kapcsolatban tehát nem állapítható meg hivatali visszásság.

8 A panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatos egyéb kérdések tekintetében

8.1 Amint azt korábban bejelentettük, számos olyan további kérdés van, amely nem kapcsolódik közvetlenül a panaszos állításához, de amelyeket ennek ellenére meg kell vitatni.

A panaszos további kérelmeinek esetleges hiányáról

8.2 Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság azzal érvelt, hogy azzal, hogy felkérte a panaszost, hogy az új pályázati felhívás keretében nyújtson be új pályázatot, hallgatólagosan elismerte, hogy a helyzet jelentősen megváltozhatott, és így bizonyította jóhiszeműségét. A Bizottság hozzátette, hogy a panaszos azonban nem nyújtott be új társfinanszírozási kérelmet.

8.3 Kiegészítő észrevételeiben a panaszos azt állította, hogy a Bizottság azon állítása, miszerint nem nyújtott be további kérelmeket, hazugság. A panaszos szerint a Bizottsághoz három további kérelmet nyújtottak be, amelyeket a Bizottság 1999/2000-ben elutasított.

8.4 Az Ombudsman úgy véli, hogy az 1993. október 12-én elfogadott határozatra vonatkozó jelen ügy vizsgálata szempontjából nincs jelentősége annak a ténynek, hogy a panaszos újabb kérelmeket nyújthatott-e be, vagy sem, miután a Bizottság felkérte erre. Az ombudsman azonban hasznosnak tartja kiemelni, hogy a panaszos bíróság elé vitte a Bizottságot a panaszos által hozzá benyújtott két további kérelmet elutasító 2001. október 16-i határozata miatt. A Bíróság megsemmisítette a Bizottság határozatát azon az alapon, hogy a Bizottság annak ellenére sem vizsgálta újra a panaszos jogosultságát, hogy új bizonyítékokat terjesztettek elé. Az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság által ebben az ügyben tanúsított hozzáállásra tekintettel érthető lenne, ha a panaszos (ha valóban létezett) esetleg vonakodna attól, hogy további társfinanszírozási kérelmeket nyújtson be a Bizottsághoz.

A panaszos által a Bizottsággal szemben felhozott további vádakról

8.5 A vizsgálat során a panaszos további vádakat fogalmazott meg a Bizottság ellen. A panaszos különösen azt állította, hogy a Bizottság több alkalommal hazudott, diszkriminatív kampányban és az ellene irányuló rágalmazásra irányuló összehangolt erőfeszítésben vett részt, és szándékosan meghamisította a jogosultsági kritériumokat.

8.6 Az Európai Bizottság elutasította ezeket az állításokat.

8.7 Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos és a Bizottság közötti vita alapjául szolgáló tények vizsgálata - mind a jelen vizsgálat, mind a korábbi vizsgálatok keretében - azt mutatta, hogy a panaszos társfinanszírozási kérelmeinek Bizottság általi kezelése számos súlyos hivatali visszásságot eredményezett. E kirívó hiányosságok orvoslása érdekében az ombudsman ajánlástervezetet készít. Észrevételeiben a panaszos hangsúlyozta, hogy egyetlen célja az volt, hogy helyreállítsa jó hírnevét. Az ombudsman bízik abban, hogy az ajánlástervezet elkészítésével minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy segítse a panaszost e cél elérésében.

8.8 Ilyen körülmények között az Ombudsman úgy véli, hogy nincs szükség további vizsgálatokra a panaszos további vádjaival kapcsolatban. Mindenesetre, mivel ezek a további vádak nem szerepeltek azokban a vádakban, amelyekkel kapcsolatban az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy tegye meg észrevételeit, ezeknek az elemeknek a vizsgálat céljából történő figyelembevétele tovább késleltetné a már több mint három éve folyamatban lévő vizsgálatot, és rendkívüli mennyiségű levelezést eredményezne.

8.9 Az Ombudsman úgy véli, hogy ugyanezek a következtetések érvényesek még inkább a panaszos azon állítására, hogy a Bizottság szándékosan és módszeresen megtévesztette, félrevezette és hazudott neki.

8.10 Kiegészítő észrevételeiben a panaszos azzal vádolta az ombudsmant, hogy nagymértékben elmulasztotta figyelembe venni a VIII. Főigazgatóság, az ECHO és a EuropeAid Együttműködési Hivatal közötti kapcsolatokat. Úgy tűnik, hogy a panaszos úgy véli, hogy a Bizottság e szolgálatai összejátszottak annak érdekében, hogy kizárják a Bizottsággal való szerződéskötésből. Az ombudsman hasznosnak tartja emlékeztetni arra, hogy az ECHO magatartása alapján az ombudsman egy másik vizsgálat során arra a következtetésre jutott, hogy ez a főigazgatóság feketelistára tette a panaszost, és így súlyos hivatali visszásságot követett el. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban ajánlástervezetet nyújtottak be a Bizottsághoz (24). Az ombudsman azonban úgy véli, hogy nem kapott elegendő bizonyítékot annak bizonyítására, hogy valóban jogellenes összejátszás történt a VIII. Főigazgatóság, az ECHO és a EuropeAid Együttműködési Hivatal között. Ezért a jelen ügyben nem szükséges tovább vizsgálni ezt a kérdést.

9 Következtetések

9.1 Tekintettel a jelen ügyben folytatott vizsgálataira, és figyelembe véve a vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos korábbi vizsgálatainak eredményeit, az Ombudsman arra a következtetésre jut, hogy a Bizottság súlyos hivatali visszásságot követett el a panaszos által 1992. július 14-én és 1992. október 30-án hozzá benyújtott társfinanszírozási kérelmek kezelése során.

9.2 Különösen az Európai Bizottság

• nem kezelte ezeket az alkalmazásokat tisztességesen és objektíven,
• a pályázatokat alapos ok nélkül elutasította,
• nem hallgatta meg a panaszost, mielőtt a harmadik felektől kapott információk alapján meghozta volna határozatát,
• a panaszost döntésének indokairól csak közel három évvel annak meghozatalát követően tájékoztatta,
• megalapozatlanul csalással vádolta a panaszost, és
• döntését harmadik féllel minden olyan érvényes ok nélkül közölte, amely ezt indokolhatta volna.

9.3 A fentiekre tekintettel az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban az ombudsman a következő ajánlástervezetet terjeszti a Bizottság elé:

Az ajánlástervezet

A Bizottságnak elnézést kell kérnie a panaszostól az 1992. július 14-i és 1992. október 30-i társfinanszírozási kérelmeinek kezelése során elkövetett súlyos hivatali visszásságokért.

Azt is meg kell vizsgálnia, hogy szükség van-e további intézkedésekre annak érdekében, hogy levonják a tanulságokat a történtekből annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az ilyen hivatali visszásságok.

A Bizottság és a panaszos tájékoztatást kap erről az ajánlástervezetről. Az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban a Bizottság 2008. április 30-ig részletes véleményt küld. A részletes vélemény magában foglalhatja az ombudsman határozatának elfogadását és az ajánlástervezet végrehajtása érdekében hozott intézkedések leírását.

Strasbourg, 2008. január 30.

 

P. Nikiforos DIAMANDOUROS

---

(1) Az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről szóló, 1994. március 9-i 94/262 európai parlamenti határozat (HL 1994. L 113., 15. o.).

(2) (EBHT 2003., II-3225. o.).

(3) A T-321/01. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., II-3225. o.).

(4) Hasznos lehet hozzátenni, hogy ezt az értékelést később megerősítette az a tény, hogy az Elsőfokú Bíróság a határozatában nem foglalkozott a panaszos által a jelen ügyben felvetett kérdésekkel (lásd az Elsőfokú Bíróság T-294/04. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben 2005. július 8-án hozott ítéletét [EBHT 2005., II-2719. o.]).

(5) Hivatkozás: lábjegyzetben hivatkozott ítélet, EBHT 2003., II-3225. o.

(6) Hasznos lehet hozzátenni, hogy ezt az értékelést később megerősítette az a tény, hogy az Elsőfokú Bíróság a határozatában nem foglalkozott a panaszos által a jelen ügyben felvetett kérdésekkel (lásd az Elsőfokú Bíróság T-294/04. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben 2005. július 8-án hozott ítéletét [EBHT 2005., II-2719. o.]).

(7) HL L 356., 1. o. E rendelet helyébe azóta az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.) lépett.

(8) Az esetleges félreértések elkerülése érdekében helyénvalónak tűnik hangsúlyozni, hogy az alábbi szöveg összefoglalja az S. úr által készített feljegyzésben kifejtett álláspontokat. Azt a kérdést, hogy ezek az álláspontok megalapozottak-e, az alábbi 5. pont tárgyalja. Az ombudsman összefoglalója lehetőség szerint az eredeti feljegyzés stílusát tükrözi. Azt is meg kell jegyezni, hogy a vonatkozó feljegyzés francia nyelven készült, és hogy ezt az angol nyelvű összefoglalót az ombudsman szolgálatai készítették.

(9) A T-321/01. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., II-3225. o.).

(10) A feljegyzés hivatkozik továbbá egy egyesült államokbeli La. úr által állítólagosan szolgáltatott információra. Mivel azonban a feljegyzés nem határozza meg, hogy ez a személy milyen információkat adhatott át a Bizottságnak, az ombudsman úgy véli, hogy ezt a szempontot a jelen összefüggésben nem kell tovább vizsgálni.

(11) A kódex elérhető az ombudsman honlapján (http://www.ombudsman.europa.eu).

(12) Hivatkozás: lábjegyzet), 55. pont.

(13) Az 1996. július 15-i feljegyzés egy egyesült államokbeli La. úr által szolgáltatott információra is hivatkozik. A fentiekben említettek szerint azonban nem szolgál további részletekkel ezen állítólagos információforrást illetően.

(14) A felek között vita van arról, hogy ezek a projektek mezőgazdasági termékek (amint azt a Bizottság javasolja) vagy gyógyszeripari termékek (amint azt a panaszos állítja) biztosítására vonatkoztak-e. Az ombudsman úgy véli, hogy ezt a kérdést, amely a jelen vizsgálat kimenetele szempontjából irreleváns, nem szükséges részletesebben megvizsgálni.

(15) A panaszos benyújtotta a Bizottság által a Tchernobyl-projekttel kapcsolatban neki címzett telex másolatát is.

(16) A feljegyzés arra is utal, hogy a panaszos megtagadta a Bizottság által hozzá intézett kérdések megválaszolását. Ezt az állítást azonban semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Az 5.34. pontban kifejtett okok miatt rendkívül valószínűtlen, hogy valóban sor került volna ilyen elutasításra. Ezenkívül az 1996. július 15‐i feljegyzés rámutat arra, hogy a vonatkozó nyilatkozat többek között egy 1995 márciusában, vagyis jóval az 1993. október 12‐i határozat meghozatalát követően tartott találkozóra vonatkozik.

(17) A kódex elérhető az ombudsman honlapján (http://www.ombudsman.europa.eu).

(18) Ezt a kódexet mellékletként csatolták a Bizottság eljárási szabályzatához (HL 2000. L 308., 26. o.).

(19) Lásd a német polgári törvénykönyv 26. szakaszát.

(20) Ezek a számadatok magukban foglalják mind a pénzügyi, mind a természetbeni adományokat. Csak a pénzügyi adományok tekintetében ez a szám 1989-ben 6,4 millió DM, 1990-ben pedig 6,1 millió DM volt.

(21) Ez a szám ismét magában foglalja mind a pénzügyi adományokat, mind a természetbeni adományokat. Ami csak a pénzügyi adományokat illeti, ez a szám 5,9 millió DM volt.

(22) A T-321/01. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., II-3225. o.) 3. pontja.

(23) "...so daß wir meinen, ihn empfehlen zu können".

(24) Lásd a 2007. november 14-i ajánlástervezetet az OI/3/2007/GG ügyben (elérhető az ombudsman honlapján).