A PANASZ HÁTTERE

Áttekintés

1. Ezt a panaszt az Internationaler Hilfsfonds e.V. német nem kormányzati szervezet (a továbbiakban: NGO) nyújtotta be az európai ombudsmanhoz, amely támogatást nyújt a menekülteknek, valamint a háború és katasztrófa áldozatainak. Ez a panaszos és az Európai Bizottság közötti, a panaszos által hozzá benyújtott társfinanszírozási kérelmek Bizottság általi elutasításával kapcsolatos vitára vonatkozik. Az első elutasító határozatot 1993-ban fogadták el. Az üggyel megbízott szolgálat a Bizottság VIII. Főigazgatósága (jelenleg Fejlesztési Főigazgatóság), pontosabban a főigazgatóságon belüli VIII/B/2 egység volt.

Az események háttere és időrendje

2. Az Európai Unió költségvetése költségvetési tételt (B7-6000) biztosít a fejlődő országokat érintő, nem kormányzati szervezetek által végrehajtott programokhoz való közösségi hozzájárulásra. A jelen ügy tényállásának idején a Bizottság volt felelős a vonatkozó pénzeszközök kezeléséért, az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó 1977. december 21-i költségvetési rendelet[1] (a továbbiakban: a költségvetési rendelet) szerinti kötelezettségeinek megfelelően.

3. Az alapügy tényállásának megvalósulása idején a társfinanszírozás feltételeit a Bizottság által 1988‐ban elfogadott, „A fejlődő országokban [...] vállalt projektek társfinanszírozásának általános feltételei” című dokumentum határozta meg. (NGO-k) (az "Általános Feltételek"). Ez a dokumentum meghatározza a nem kormányzati szervezetek és a projektek támogathatósági kritériumait, konkrét utasításokat ad a pályázatok benyújtásának módjára vonatkozóan, és részletes magyarázatot ad a finanszírozási eljárásokról.

4. Az általános feltételek I. fejezete a következőképpen határozza meg a nem kormányzati szervezetek támogathatósági kritériumait:

§ (1) Az általános feltételek szerinti társfinanszírozásra való jogosultsághoz a nem kormányzati szervezetnek a következő feltételeknek kell megfelelnie:

1.1 önálló, nonprofit nem kormányzati szervezetként kell létrehozni az Európai Közösség valamely tagállamában, az adott állam hatályos jogszabályainak megfelelően;

1.2 központi irodájának az Európai Közösség valamely tagállamában kell lennie;

1.3 valamennyi társfinanszírozott projekt esetében a központi irodának kell a hatékony döntéshozatali központnak lennie;

1.4 emberi és pénzügyi erőforrásai nagy részének európai (közösségi) eredetűnek kell lennie.

(2) Annak meghatározásához, hogy egy nem kormányzati szervezet jogosult lehet-e társfinanszírozásra, a következő tényezőket kell figyelembe venni:

2.1 képesség a szolidaritás és a magánforrások mobilizálására az Európai Közösségen belül a fejlődő országokban folytatott fejlesztési tevékenységeihez;

2.2 azt a prioritást, amelyet a fejlődő országok fejlesztési támogatásának tulajdonít;

2.3 a fejlődő országoknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatos tapasztalatai;

2.4 képes támogatni a fejlődő országok partnerei által javasolt fejlesztési projekteket;

2.5 a fejlődő országok hasonló szervezeteivel fennálló kapcsolatainak jellege és mértéke;

2.6 az Európai Közösségen belüli és kívüli egyéb nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatainak jellege és mértéke;

2.7 igazgatási kapacitása és adott esetben múltbeli teljesítménye az Európai Bizottsággal kötött korábbi társfinanszírozási szerződések szerinti kötelezettségeinek teljesítése terén.

(3) Az a támogatható nem kormányzati szervezet, amely megfelel a fenti feltételeknek, de egy nem támogatható nem kormányzati szervezet nevében jár el, nincs befolyása a projektek végrehajtására, és nem járul hozzá az ilyen projektek társfinanszírozásához, nem részesülhet társfinanszírozásban.

5. 1992 és 1997 között a panaszos hat projekt-társfinanszírozási kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz.

6. Amikor a Bizottság szolgálatai értékelték az első kérelmeket, arra a következtetésre jutottak, hogy az általános feltételekben meghatározott kritériumok szerint a panaszos nem volt jogosult nem kormányzati szervezetként való részvételre. A Bizottság 1993. október 12-i levelében tájékoztatta a panaszost a támogatásra való jogosultságának hiányáról. Az értékelés alapjául szolgáló indokokat nem részletezték.

7. A panaszos nem volt elégedett a Bizottság határozatával. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Bizottságnak meg kell jelölnie az alapjául szolgáló indokokat.

8. 1996. július 15‐én S., a VIII/B/2 egység illetékes tisztviselője feljegyzést készített az ügy irataihoz. E feljegyzés szerint a panaszos kérelmei elutasításának okai a következők voltak [2]:

1. A panaszos fejléce alján jelezte, hogy a Deutsches Zentralinstitut für soziale Fragen (a továbbiakban: DZI, német szerv) adományokat ajánlott neki. S. ezt követően felvette a kapcsolatot a DZI-vel, amely arról tájékoztatta, hogy soha nem tett ilyen ajánlást. A panaszos tehát nyilvánvalóan rosszhiszeműen járt el, és megpróbálta megtéveszteni a nem kormányzati szervezet jellegét és minőségét. Ez nagyon súlyos volt, és nemcsak a fejlesztési támogatás etikai elveivel volt összeegyeztethetetlen, hanem az általános feltételek 2.7. pontjával és a költségvetési rendelet 2. és 3. cikkével is.
2. A nem kormányzati szervezetek német platformja (a továbbiakban: a platform), egy másik német egyesület a következő indokok alapján tagadta meg a panaszos tagként való felvételét: a bevételek 37,7%-át kitevő működési költségek; a nyereségszerzési célú és a nem nyereségszerzési célú tevékenységek átfedése; az átláthatóság hiánya a gyermekek támogatására szánt pénzeszközök felhasználása tekintetében; ugyanaz a személy (Dr. K.) volt a panaszos és egy másik nem kormányzati szervezet elnöke, amelynek tevékenységeit és költségvetését nem lehetett egyértelműen megkülönböztetni; stb. Ezek az okok szintén összeegyeztethetetlenek voltak a Bizottság támogathatósági kritériumaival (az általános feltételek 2.7. pontja és a költségvetési rendelet 2. és 3. cikke). Az EU az általános feltételek 2.6. pontjának fényében nem hagyhatta figyelmen kívül azt a tényt, hogy a platform elutasította a panaszost.
3. Néhány évvel ezelőtt a panaszos olyan volt, mint egy egyesült államokbeli nem kormányzati szervezet, az InterAid International (a továbbiakban: IAI) európai ága. A Bizottságnak nem volt bizonyítéka arra, hogy a panaszos mostanra funkcionálisan és pénzügyileg függetlenné vált az IAI-tól. Ha a panaszos valóban független akart volna lenni az IAI-tól, nem lett volna szükség többek között igazgatóváltásra? Dr. K. azonban továbbra is a panaszos elnöke volt. A magántőke főleg az USA-ból származott? Kinek volt hatásköre döntéseket hozni a projektekkel kapcsolatban? IAI az USA-ban? A panaszos brüsszeli irodája? A panaszos székhelye Rosbachban (Németország) található? [Ebben az összefüggésben a feljegyzés az általános feltételek 1.3. és 1.4. pontjára hivatkozott.]
4. Egyező információk szerint Dr. K. nemcsak a panaszost, hanem egy másik nem kormányzati szervezetet, a Welthilfe e.V.-t is vezette, és professzorként, tanácsadóként és üzletemberként tevékenykedett. Itt nem lehetett egyértelműen megállapítani, de a panaszos nem működött együtt, és nem egyezett bele e kérdések megvitatásába.
5. A német együttműködési minisztérium német nem kormányzati szervezetekkel társfinanszírozott projekteket. E célból létrehozott egy szervet, amely segíti és tanácsokkal látja el a nem kormányzati szervezeteket. Ez a szerv, a BENGO [azaz a "Deutscher Paritätischer Wohlfahrtsverband Gesamtverband e.V."] több alkalommal sürgette S.-t, hogy legyen rendkívül körültekintő a panaszossal szemben. T. úr, a BENGO elnöke nemrégiben megerősítette ezt az álláspontot. Szakértői véleménye alapján a Bizottság ismét arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos az általános feltételek 2.7. pontja, valamint a költségvetési rendelet 2. és 3. cikke alapján nem volt jogosult a támogatásra.
6. A panaszos működési költségeinek százalékos aránya túlzott volt. Ez a platform által létrehozott aktából (lásd a fenti 2. pontot), valamint maga Dr. K. nyilatkozataiból eredt, bár ez utóbbi hozzátette, hogy ez a túlzott arány csak egy bizonyos ideig tartott. Egyébként feltehetjük magunknak a kérdést, hogy egy közepes méretű nem kormányzati szervezet hogyan volt képes finanszírozni egy teljes munkaidős elnököt Brüsszelben, egy titkárnőt és egy iroda bérleti díját az Avenue Louise közelében, annak ellenére, hogy az 1990-es évek elején csak mintegy 1,5 millió eurós költségvetéssel rendelkezett a fejlődő országokban (Kelet-Európán kívül) folytatott tevékenységekre. Ez az arány összeegyeztethetetlen volt a költségvetési rendelet 2. cikkével és az általános feltételek 2.7. pontjával.
7. Végül a DZI (indokolással) megtagadta, hogy címkét adjon a panaszosnak. A DZI-től kapott szóbeli és írásbeli információk megerősítették azokat az információkat, amelyek már a Bizottság birtokában voltak, és amelyek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem volt jogosult a támogatásra.

9. 1996. július 29-i levelében a Bizottság tájékoztatta a panaszost azokról az okokról, amelyek véleménye szerint 1993-ban annak megállapítására vezették, hogy a panaszos nem volt jogosult nem kormányzati szervezetként való részvételre.

10. E levél szerint a panaszos nem felelt meg az általános feltételekben meghatározott alábbi kritériumoknak:

1. A központnak a társfinanszírozott projektek hatékony döntéshozatali központjának kell lennie.

2. Pénzügyi forrásai nagy részének európai (Európai Közösségi) eredetűnek kellett lennie.

3. Annak meghatározásához, hogy egy nem kormányzati szervezet jogosult lehet-e társfinanszírozásra, a következő tényezőket kell figyelembe venni:

képesség a magánszolidaritás és a magánforrások mobilizálására az Európai Közösségen belül a fejlődő országokban megvalósuló fejlesztési projektjeihez;

az Európai Közösségen belüli és kívüli egyéb nem kormányzati szervezetekkel fennálló kapcsolatainak jellege és mértéke;

igazgatási igazgatási kapacitása.

A Bizottság kijelentette, hogy különösen nem tudja egyértelműen megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. és az IAI tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, költségeitől, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól. Azt is megállapította, hogy a panaszos európai működési költségei – például brüsszeli irodája és rosbachi székhelye – a támogatás kedvezményezettjeit megillető összegekhez képest meghaladják az elfogadható arányt.

Az ombudsman által eddig lefolytatott vonatkozó vizsgálatok eredményei

11. A panaszos és a Bizottság közötti vita nyomán az ombudsman már számos vizsgálatot indított. E jogvita bizonyos vonatkozásait a közösségi bíróságok elé is terjesztették.

12. Az ombudsmannak három korábbi vizsgálat során kellett foglalkoznia az üggyel kapcsolatos szempontokkal, nevezetesen i. a 338/98/VK. sz. panasszal, ii. az 1160/2000/GG. sz. panasszal és iii. az 1613/2000/GG. sz. panasszal.

i. Panasz 338/98/VK

13. Az első ügy, amelyben az ombudsmannak a panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatos kérdéseket kellett megvizsgálnia, a 338/98/VK sz. panasz volt, amelyben a panaszos a következő állításokat tette:

(1) A panaszos kérelmeinek értékelése során figyelembe vett anyagok:

A Bizottság nem értékelte megfelelően a panaszos kérelmeit, mivel kizárólag a DZI véleményére támaszkodott.

(2) A meghallgatáshoz és az iratbetekintéshez való jog:

A Bizottság nem biztosított teljes körű hozzáférést a panaszos számára az aktájához, és nem hallgatta meg a finanszírozásra való jogosultságával kapcsolatos véleményét.

(3) A panaszosnak a kérelmei elutasítására adott indokolás:

A Bizottság négy projekt elutasítását nem indokolta egyértelműen és következetesen.

(4) A függőben lévő kérelmekkel kapcsolatos indokolatlan késedelem:

Az a tény, hogy a Bizottság nem határozott az utolsó két kérelemről, túlzott késedelemnek minősült.

14. A panaszra vonatkozó, 2000. július 11-én elfogadott határozatában az ombudsman elutasította az állítást (1), mivel véleménye szerint a Bizottság „a DZI-n kívül több más forrással is felvette az írásbeli és szóbeli kapcsolatot”. Ami a (2) állítást illeti, az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszos nem nyújtott be a vonatkozó szabályoknak megfelelő, dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmet. Az ombudsman ezt követően arra a következtetésre jutott, hogy a meghallgatáshoz való jogot sem sértették meg. Ami a (3) állítást illeti, az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Bizottság csak három évvel az első kérelem benyújtása után adott egyértelmű indokolást a panaszosnak. Ebben az összefüggésben kritikai észrevétel hangzott el. Végül, ami a (4) állítást illeti, az ombudsman túlzottnak ítélte a késedelmet. Ezzel kapcsolatban is kritikai észrevételt tettek.

15. A panaszos nem volt elégedett ezzel a határozattal, és felkérte az ombudsmant, hogy a határozat elfogadását követően haladéktalanul vizsgálja felül azt. Ez két további vizsgálathoz vezetett (az 1160/2000/GG és az 1613/2000/GG panasz).

ii. Az 1160/2000/GG. sz. panasz

16. Az 1160/2000/GG panaszra vonatkozó, 2001. november 30-án elfogadott határozatában az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a korábbi határozatában foglaltakkal ellentétben a Bizottság valóban megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát azáltal, hogy határozatait harmadik felektől származó információkra alapozta, anélkül, hogy lehetőséget biztosított volna a panaszosnak arra, hogy e bizonyítékokkal kapcsolatban észrevételeket tegyen. E tekintetben kritikai észrevételt tettek. Az ombudsman kritikai észrevételt is tett azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság hogyan kezelte a panaszosnak az ügyiratához való hozzáférés iránti kérelmét.

iii. 1613/2000/GG sz. panasz

17. Az 1613/2000/GG panasszal kapcsolatos vizsgálata során az ombudsmannak két állítással kellett foglalkoznia, nevezetesen (1) azzal, hogy a Bizottság nem ítélte oda a panaszos kérelmeit tisztességes és objektív módon, és (2) azzal, hogy az 1996-ban és 1997-ben benyújtott utolsó két kérelemről nem hozott ésszerű határidőn belül határozatot.

18. Az ombudsman megismételte azon véleményét, hogy a panaszos utolsó két kérelmének kezelése túlzott késedelmet szenvedett. Ezért ajánlástervezetet készít, amelyben felkéri a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb döntsön erről a két kérelemről. Részletes véleményében a Bizottság tájékoztatta az ombudsmant, hogy 2001. október 16-án elutasította ezeket a kérelmeket. E panaszra vonatkozó határozatában, amelyet szintén 2001. november 30-án fogadtak el, az ombudsman úgy vélte, hogy a Bizottság így elfogadta ajánlástervezetét. A Bizottság 2001. október 16-i határozatát a panaszos ezt követően megtámadta az Elsőfokú Bíróság előtt, amely a panaszos javára döntött[3].

19. Az 1613/2000/GG ügyben benyújtott ajánlástervezetében az ombudsman megvizsgálta a panaszos azon állítását is, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg tisztességesen és objektíven az első négy kérelmét. Bár az ombudsman elismerte, hogy a panaszos által megfogalmazott kritikák némelyike nem volt indokolatlan, megjegyezte, hogy a Bizottság által alapul vett legsúlyosabb érv azon állítása volt, hogy a panaszos csalárd módon támaszkodott a DZI által kiadott címkére. Az ombudsman megjegyezte, hogy a panaszos nem adott magyarázatot a kérdéssel kapcsolatos magatartására, bár a Bizottság véleménye egyértelműen felkérte erre. Ilyen körülmények között az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vonatkozó állítás nem nyert bizonyítást.

20. Az ajánlástervezet másolatának kézhezvételét követően azonban a panaszos érdemi bizonyítékot nyújtott be annak alátámasztására, hogy a Bizottság tévesen feltételezte, hogy csalárd módon járt el. A panaszos véleménye szerint a Bizottság semmi esetre sem adott lehetőséget arra, hogy a kérelmek elbírálása előtt megtegye észrevételeit ezzel az állítással kapcsolatban. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a panaszos által benyújtott anyagok láthatóan alátámasztják azt az állítását, hogy nem járt el csalárd módon. Megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy nem tesz észrevételeket ezzel az anyaggal kapcsolatban, annak ellenére, hogy az ombudsman kifejezetten felkérte erre. Az Ombudsman azt is megjegyezte, hogy a panaszos által elkövetett állítólagos csalást nem említette a Bizottság 1996. július 29-i levele, amelynek célja az volt, hogy megindokolja a Bizottságnak az első kérelmek elutasítására vonatkozó határozatát. Ilyen körülmények között az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság – legalábbis azáltal, hogy nem tette lehetővé a panaszos számára, hogy az állítólagos csalással kapcsolatos észrevételeit az első négy kérelem ezen az alapon történő elutasítása előtt benyújtsa (amint azt a Bizottság most állította), nem kezelte tisztességesen és objektíven ezeket a kérelmeket.

21. Az ombudsman azonban az 1613/2000/GG panaszra vonatkozó határozatában rámutatott arra, hogy az 1160/2000/GG panaszra vonatkozó, ugyanazon a napon elfogadott határozatában már megállapította, hogy a Bizottság megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát. Ennek megfelelően az ombudsman kritikai észrevételt tett e tekintetben. Ennek eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az 1613/2000/GG ügyben nem szükséges további kritikai észrevételt tenni.

22. A panaszos ezt követően felkérte az ombudsmant, hogy vizsgálja meg, hogy a Bizottság határozatai megalapozottak voltak-e (400/2002/GG és 563/2002/GG panasz). Az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a korábbi ügyekben már tett kritikai megjegyzései fényében nem volt elegendő indok ezen új panaszok kivizsgálására. Azt is előadta, hogy a Bizottság által hivatkozott indokokat az Elsőfokú Bíróság valószínűleg felülvizsgálja a T-321/01. sz. ügyben.

A VIZSGÁLAT TÁRGYA

23. 2004. augusztus 18-án a panaszos új panaszt nyújtott be az ombudsmanhoz.

24. Ebben a panaszban a panaszos lényegében a következő állításokat terjesztette elő:

1. A panaszos által benyújtott első két társfinanszírozási kérelemre vonatkozó bizottsági határozatok érdemben megalapozatlanok, és így helytelenek voltak.
2. Az a tény, hogy a Bizottság továbbította a DZI-nek a panaszos kérelmeit elutasító határozataira vonatkozó információkat, a bizalom megsértésének minősül.
3. A Bizottság megközelítése súlyos károkat okozott a panaszos jó hírnevében.

A VIZSGÁLAT

25. A jelen panaszt 2004. augusztus 18‐án nyújtották be. 2004. szeptember 3-án az ombudsman kikérte a Bizottság véleményét.

26. A Bizottság 2004. november 25-én küldte meg véleményét. Ebben a véleményben a Bizottság azt az álláspontot képviselte, hogy a jelenlegi vizsgálatot meg kell szüntetni, mivel a panaszos a közösségi bíróságokhoz fordult. A véleményt továbbították a panaszosnak, aki 2004. december 7-én nyújtotta be észrevételeit.

27. 2004. december 21-én az ombudsman arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem osztja a panaszos által a közösségi bíróságokhoz benyújtott kereset jelen ügyre vonatkozó relevanciájával kapcsolatos álláspontját. Az ombudsman ezért felkérte a Bizottságot, hogy nyilvánítson véleményt a panaszos panaszában megfogalmazott állításokról.

28. 2005. február 23-án a Bizottság újabb véleményt küldött. Ezt a véleményt továbbították a panaszosnak, aki 2005. április 21-én nyújtotta be észrevételeit.

29. 2005. július 8-án az ombudsman további tájékoztatást kért a Bizottságtól az üggyel kapcsolatban. A Bizottság 2005. november 17-én megküldte válaszának eredeti angol nyelvű változatát, 2005. december 8-án pedig annak német nyelvű fordítását. Ezt a választ észrevételezésre továbbították a panaszosnak.

30. 2006. május 3-án a panaszos továbbította az ombudsmannak az Elsőfokú Bírósághoz 2006. április 21-én benyújtott kérelmének másolatát. Úgy tűnt, hogy ez a kérelem a jelen panaszban hivatkozott tényekre vonatkozik. 2006. május 15-én küldött levelében az ombudsman tájékoztatta a panaszost, hogy az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett ügy fényében esetleg le kell zárnia a jelen vizsgálatot. Ezt megelőzően azonban felkérte a panaszost, hogy nyújtsa be észrevételeit e kérdéssel kapcsolatban. Az ugyanazon a napon megküldött válaszában a panaszos arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy visszavonta az említett kérelmet, és ezért a jelenlegi vizsgálatot folytatni kell.

31. A panaszos 2006. június 9-én, július 3-án, 2006. augusztus 3-án, 10-én, 16-án, 23-án és 24-én, valamint 2006. szeptember 10-én nyújtotta be észrevételeit a Bizottság 2005. december 8-i levelével kapcsolatban.

32. A panaszos ezt követően a korábbiakhoz hasonlóan további információkat nyújtott be az ombudsmannak.

33. 2007. október 30-án, valamint november 26-án és 27-én a panaszos további észrevételeket nyújtott be az üggyel kapcsolatban.

34. 2008. január 30-án az ombudsman ajánlástervezetet intézett a Bizottsághoz.

35. 2008. március 5-én a panaszos levelet intézett az ombudsmanhoz, amelyben kifejezte „őszinte köszönetét és háláját” az ombudsman „hatalmas erőfeszítéseiért”.

36. A Bizottság 2008. június 9-én küldte meg részletes véleményének eredeti angol nyelvű változatát, 2008. július 3-án pedig annak német nyelvű fordítását. Ezt a véleményt észrevételezésre továbbították a panaszosnak.

37. A panaszos 2008. október 10-én, 14-én, 15-én, 16-án és 29-én, november 6-án, 13-án, 16-án, 19-én, 20-án, 24-én, 25-én és 28-án, valamint december 9-én és 12-én nyújtotta be észrevételeit.

AZ OMBUDSMAN ELEMZÉSE ÉS KÖVETKEZTETÉSEI

A. Előzetes megjegyzések

38. A jelen kifogás érdemi vizsgálata előtt számos előzetes kérdést meg kell vizsgálni.

Az eljárási kérdések tekintetében

39. 2006. augusztus 28-án a panaszos információkat nyújtott be az ombudsmannak a német külügyminisztériummal folytatott vitával kapcsolatban. A panaszos jelezte, hogy ezeket az információkat kizárólag az ombudsmannak szánták, és azokat nem kell továbbítani a Bizottságnak. A szabályszerű eljárás megköveteli, hogy az ombudsman ne alapozhassa határozatait olyan anyagokra, amelyekkel kapcsolatban az intézménynek nem volt lehetősége észrevételeket tenni. Az ombudsman továbbá úgy véli, hogy a panaszos által 2006. augusztus 28-án benyújtott információknak nincs közvetlen jelentőségük a jelen ügyben általa megvizsgálandó kérdések szempontjából. Ilyen körülmények között az ombudsman arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vonatkozó levelet el kell távolítani az aktájából, és vissza kell küldeni a panaszosnak.

A panaszos által benyújtott helyesbítési kérelmek tekintetében

40. Az ombudsman további tájékoztatáskérésére adott bizottsági válaszra vonatkozó észrevételeiben (a továbbiakban: kiegészítő észrevételek) a panaszos rámutatott, hogy nagy hangsúlyt fektetett az ombudsman 338/98/VK panaszra vonatkozó határozatának 1.2. pontja helyesbítésének szükségességére, amely a következőképpen szól:

„A Bizottság kijelentette, hogy a panaszos kérelmét az általános feltételekkel összhangban értékelte, amelyek magukban foglalták a kérelmezők által mind magára a szervezetre, mind a javasolt projektre vonatkozóan szolgáltatott információk ellenőrzését. Ellenőrzési és befejezési célból az érintett szolgálat összehasonlította a szolgáltatott adatokat más szervek, különösen a DZI és a Plattform deutscher NRO birtokában lévő adatokkal.”

A panaszos hangsúlyozta, hogy bizonyítékokat nyújtott be annak alátámasztására, hogy a platform nem fejtette ki véleményét a Bizottsággal szemben. Ebben az összefüggésben a panaszos az Arbeiterwohlfahrt Bundesverband e.V. (a továbbiakban: Arbeiterwohlfahrt) nyilatkozatára hivatkozott, amelyet a panaszosnak címzett, 2003. március 15-én kelt levél tartalmazott, és amely szerint L., aki információkat szolgáltatott a Bizottságnak, csak a saját véleményét fejtette ki a Bizottsággal fenntartott kapcsolataiban, az Arbeiterwohlfahrtét nem.

41. Hasznos kiemelni, hogy az ombudsman 338/98/VK panaszra vonatkozó határozatának vonatkozó része összefoglalja a Bizottság által az ombudsman által lefolytatott vizsgálat során tett észrevételeket. Tekintettel arra, hogy a vonatkozó szöveg helyesen tükrözi ezeket a beadványokat, az ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy annak módosítása nem lehetséges és nem is szükséges.

42. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos megjegyezte, hogy nagy jelentőséget tulajdonított az ombudsman 338/98/VK panaszról szóló határozata 1.3. pontja helyesbítése szükségességének is, amely a következőképpen szól:

„Az ombudsman által a Bizottság aktájában végzett vizsgálat feltárta, hogy a Bizottság a DZI-n kívül több más forrással is felvette az írásbeli és szóbeli kapcsolatot annak érdekében, hogy értékelje a panaszos jogosultságát. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy nem helytálló az az állítás, amely szerint a Bizottság értékelését kizárólag a DZI által szolgáltatott információkra alapozta. Ezért az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem állapítottak meg hivatali visszásságot.”

A panaszos szerint a Bizottság hazudott az ombudsmannak, azt állítva, hogy több információforrást is felhasznált. A panaszos véleménye szerint a Bizottság valójában kizárólag a DZI által szolgáltatott információkra támaszkodott.

43. Az ombudsman megállapítja, hogy S. úr 1996. július 15-i feljegyzése a DZI, a Platform (a továbbiakban: L. úr) és a BENGO[4] által szolgáltatott információkra hivatkozik. A feljegyzés három mellékletre is hivatkozik, amelyek közül az egyik a panaszos levele. A panaszos maga nyújtotta be a másik két melléklet másolatát. Ezek közül az első a DZI által a Bizottsághoz intézett, 1993. szeptember 1-jén kelt levél. A második egy 1993. június 8-án a Bizottságnak küldött levél, amelyet az Arbeiterwohlfahrt fejlécére írtak, és amelyet az utóbbi nevében L. írt alá. Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy ebben a levélben L. a panaszos platformba való felvételének lehetőségére vonatkozó vizsgálat eredményeire hivatkozik. Az S. úr által 1996. július 15-én készített feljegyzésből az is kiderül, hogy ezt az információt a Bizottság figyelembe vette a panaszos kérelmeinek elbírálásakor. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy továbbra is érvényes az a következtetés, amelyre a 338/98/VK ügyben hozott határozatának 1.3. pontjában jutott.

44. Az esetleges félreértések elkerülése végett hangsúlyozni kell, hogy az ombudsman tudomásul vette azt a tényt, hogy az Arbeiterwohlfahrt a panaszosnak küldött, fent említett, 2003. március 15-i levelében kifejtette, hogy L. úr észrevételei csak a saját véleményét fejezték ki a Bizottsággal való kapcsolattartás során, az Arbeiterwohlfahrt észrevételeit nem. Semmi nem utal azonban arra, hogy ezt a tényt a Bizottság 1993-ban ismerte vagy ismerhette volna. Még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság a releváns információkat nem az Arbeiterwohlfahrttól, hanem L. magánemberként eljárva kapta meg, ez akkor is azt jelentené, hogy a Bizottság a DZI-től eltérő forrásból is kapott információkat. Ilyen körülmények között a panaszos által szolgáltatott új információk nem kérdőjelezik meg azt a következtetést, amely szerint nem nyert megállapítást, hogy a Bizottság kizárólag a DZI által szolgáltatott információkra támaszkodott. Az ombudsman természetesen nem zárhatja ki, hogy azokat az elemeket, amelyek alapján L. úr levele szerint a platform arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem fogadható el tagként, a DZI korábban a platform rendelkezésére bocsátotta. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az ombudsmannak a 338/98/VK ügyben hozott határozatának 1.3. pontjában foglalt megállapítása a Bizottsághoz beérkezett információk közvetlen forrására vonatkozik, nem pedig arra a kérdésre, hogy ezek az információk végső soron honnan származhattak.

45. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos előadta továbbá, hogy a Bizottságnak a 338/98/VK panaszról szóló ombudsmani határozatban foglalt második véleményének összefoglalójában vannak olyan szakaszok, amelyeket helyesbíteni kell. A panaszos rámutatott, hogy nem értette, hogy az ombudsman miért foglalt bele határozatába olyan nyilatkozatokat, amelyek érintették a jó hírnevét, és amelyeket soha nem bizonyítottak.

A releváns szövegrészek a következők voltak:

„Továbbá a panaszos évekig csak egy nagyobb amerikai nem kormányzati szervezet, az Inter Aid International német ága volt, ezért nem rendelkezett saját adminisztratív kapacitással. A panaszos soha nem nyújtott be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy funkcionálisan és pénzügyileg független lenne az egyesült államokbeli anyavállalat nem kormányzati szervezettől.”

„Szervezeteinek és tevékenységeinek átláthatóságát tovább korlátozta az a tény, hogy igazgatója, Dr. K. egyidejűleg egy másik nem kormányzati szervezet, a „Welthilfe e.V.” igazgatója is volt. Lehetetlennek bizonyult e két nem kormányzati szervezet megbízatásának és költségvetésének szétválasztása.”

„A Bizottság kijelentette, hogy a rendelkezésére bocsátott információk alapján okkal feltételezhette, hogy a panaszosnak nemcsak az volt a célja, hogy a fejlesztési támogatás területén kisméretű nem kormányzati szervezetként működjön, hanem az is, hogy nyereségszerzési célokat is szolgáljon.”

„Továbbá helytelennek bizonyult a panaszos Bizottsághoz intézett levelében szereplő azon állítás, amely szerint a DZI a panaszost támogatásra jogosultnak ítélte. Ezzel a keresettel a panaszos megsértette a jóhiszeműség elvét.”

46. Az ombudsman fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a vizsgálat lezárását követően vizsgálatának eredményeit határozatban rögzítik, amelyet mind a panaszossal, mind az érintett intézménnyel közölnek. Ezeket a határozatokat ezt követően az ombudsman honlapján, illetve fontos esetekben az ombudsman éves jelentésén keresztül a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé teszik. Ezt a nyilvánosságot a panaszos által benyújtott bizalmas kezelés iránti kérelmek tiszteletben tartásának és az adatvédelmi követelményeknek való megfelelés szükségességétől függően biztosítják. Az ombudsman úgy véli, hogy annak érdekében, hogy az olvasó megérthesse érvelését, e határozatokban össze kell foglalnia a releváns tényeket és a felek beadványait. Hasznosnak tűnik rámutatni arra, hogy a közösségi bíróságok általában hasonló megközelítést alkalmaznak ítéleteikben. A fent említett szakaszok – amint azt maga a panaszos is elismeri – a Bizottság által az említett ügyben benyújtott beadványok összefoglalását képezik. A panaszos nem vitatja, hogy ezeket a beadványokat a Bizottság valóban az ombudsman elé terjesztette. Az ombudsman ezért nem érti a panaszos által ezzel kapcsolatban megfogalmazott kritikát.

47. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos előadta továbbá, hogy a T-321/01. sz. ügy keretében a Bizottság a következő nyilatkozatot tette: „A harmadik felek által szolgáltatott információk vizsgálatát illetően az ombudsman 2001. július 19-i ajánlástervezetében megállapította, hogy nem történt hivatali visszásság” (lásd a Bíróság ítéletének 14. pontját). A panaszos szerint sürgősen helyesbíteni kellett ezt az állítást.

48. Az ombudsman hasznosnak tartja kiemelni, hogy az említett ítélet vonatkozó része a „Tények” című fejezetben található. A szöveg elrendezése határozottan azt sugallja, hogy a vonatkozó nyilatkozatot maga a Bíróság tette, esetleg a Bizottság által szolgáltatott információk alapján. Mindazonáltal, még ha a vonatkozó szakasz csak összefoglalja is a Bizottság álláspontját, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az egy közösségi bíróság által hozott ítélet részét képezi. Az EK-Szerződés 195. cikke úgy rendelkezik, hogy az ombudsman foglalkozhat a közösségi intézmények és szervek tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszokkal, kivéve az igazságszolgáltatási feladatkörükben eljáró közösségi bíróságokat. Alapokmánya 1. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy az ombudsman nem kérdőjelezheti meg a bírósági határozat megalapozottságát. Ilyen körülmények között teljesen egyértelmű, hogy az ombudsmannak nincs felhatalmazása arra, hogy foglalkozzon a panaszosnak a közösségi bíróság által hozott ítélet kijavítására irányuló kérelmével. Ennek kimondását követően és az Elsőfokú Bíróság kellő tiszteletben tartása mellett mindazonáltal hasznosnak tűnik hozzátenni, hogy a vonatkozó állítás félreértésnek tűnik. Az ombudsman 1613/2000/GG ügyben 2001. július 19-én tett ajánlástervezete nem foglalkozott a harmadik felek által szolgáltatott információk kérdésével. Lehetségesnek tűnik, hogy a Bíróság a vonatkozó szakasz megszövegezésekor az ombudsman 338/98/VK. sz. ügyben hozott határozatát tartotta szem előtt.

49. 2008. október 10-i, 14-i és 15-i levelében, majd ezt követő észrevételeiben a panaszos arra kérte az ombudsmant, hogy távolítsa el ajánlástervezetéből a 2.7. pontot, amely a Bizottság 1996. július 15-i feljegyzésének tartalmát tartalmazza. A panaszos úgy vélte, hogy e feljegyzés tartalma helytelen és rágalmazó, és hogy a feljegyzést meghamisították. Véleménye szerint ezért ezek a tartalmak nem tekinthetők "releváns tényeknek". A panaszos hangsúlyozta, hogy az ombudsmannak tényekre kell támaszkodnia. Azzal érvelt, hogy az említett feljegyzésre való kifejezett hivatkozással az ombudsman súlyosan megsértette semlegességi kötelezettségét. Azt állította továbbá, hogy az ombudsman „egyoldalú propagandát” folytat a „rágalmazó vádakkal” kapcsolatban, amelyeket a panaszos szerint a Bizottság 1996. július 15-i feljegyzésében ismertetett.

50. 2008. október 16-i válaszában az ombudsman rámutatott, hogy az ajánlástervezet panaszos által hivatkozott része egyértelműen jelzi, hogy az a vonatkozó feljegyzés tartalmának összefoglalását képezi. Felhívta továbbá a panaszos figyelmét arra, hogy ajánlástervezete 2.7. pontjának elejét lábjegyzet követte, amelynek szövege a következő volt:

„Azesetleges félreértések elkerülése érdekében helyénvalónak tűnik hangsúlyozni, hogy az alábbi szöveg összefoglalja az S. úr által készített feljegyzésben kifejtett álláspontokat. Azt a kérdést, hogy ezek az álláspontok megalapozottak-e, az alábbi 5. pont tárgyalja. Az ombudsman összefoglalója lehetőség szerint az eredeti feljegyzés stílusát tükrözi. Azt is meg kell jegyezni, hogy a vonatkozó feljegyzés francia nyelven készült, és hogy ezt az angol nyelvű összefoglalót az ombudsman szolgálatai készítették.”

Az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy ezért teljesen egyértelmű, hogy az ajánlástervezet 2.7. pontja nem a saját álláspontját fejti ki, hanem egy ténybeli elemet, amelyet később megvitatott. Hozzátette, hogy – amint azt az ezt követő megbeszélések is mutatják – nagyrészt egyetértett a panaszos azon véleményével, hogy az 1996. július 15-i feljegyzésben kifejtett érvek nem voltak megalapozottak. Ez azonban nem befolyásolta azt a tényt, hogy ezeket az érveket a Bizottság a feljegyzésben felhasználta.

Az ombudsman hangsúlyozta, hogy a panaszos vádjai ezért megalapozatlanok, és határozottan elutasította azokat.

51. A Bizottság részletes véleményének benyújtását követően benyújtott észrevételeiben a panaszos azt a tényt is kifogásolta, hogy az 1996. július 15-i feljegyzés idézésekor az ombudsman a feljegyzésben utalt a panaszos elnökének 1994-ben kapott fizetésére. A panaszos azt állította, hogy ez a számadat teljesen irreleváns volt, mivel 1994-re vonatkozott, és így a Bizottság 1993. október 12-i határozatát követően keletkezett. A panaszos véleménye szerint az a tény, hogy az ombudsman ajánlástervezetében kétszer említette az érintett számot, azt mutatja, hogy önkényesen járt el. Úgy tűnik, hogy a panaszos különösen e szempont tekintetében vélte úgy, hogy az ombudsman nagyrészt teljesen irreleváns részleteket mutatott be, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy veszélyeztessék a jó hírnevét.

52. Az ombudsman hasznosnak tartja kiemelni, hogy az említett számadat idézésének egyetlen oka az volt, hogy azt a Bizottság 1996. július 15-i belső feljegyzése említette. Ajánlástervezetében az ombudsman igyekezett megvizsgálni mindazokat az érveket, amelyeket a Bizottság a panaszos kérelmeinek elutasításakor mérlegelt vagy állítólag mérlegelt, függetlenül attól, hogy ezeket az érveket közölték-e a panaszossal vagy sem. Az ombudsman azonban elfogadja, hogy e vizsgálat céljából nem volt nélkülözhetetlen a panaszos elnökének fizetésére vonatkozó számadat idézése. Következésképpen ez a számadat nem szerepel ebben a határozatban. Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben eloszlassa a panaszos aggályait, az ombudsman úgy határozott, hogy ezt a számot eltávolítja ajánlástervezetének a honlapján elérhető szövegéből.

53. Általánosabb szinten az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos által 1992-ben hozzá benyújtott kérelmek elutasításának igazolására a Bizottság által felhozott vagy megvizsgált érvek egyike sem állja ki a vizsgálat próbáját. Ezt az álláspontot már az ombudsman ajánlástervezete is megfogalmazta. Amint azt e határozat is mutatja, az ombudsman fenntartja ezt a következtetést. Ezt a következtetést azonban csak az ombudsmanhoz ebben az ügyben benyújtott valamennyi információ alapos vizsgálatát követően vonták le, és csak ezt követően lehetett levonni. Az ombudsman ezért nem tudja elfogadni a panaszos azon állítását, hogy a Bizottság érveinek egy részét vagy egészét nem is kellene figyelembe venni, hanem egyenesen el kellene utasítani. Ez a tény azonban nem akadályozhatja és nem is akadályozhatja meg az ombudsmant abban, hogy következtetéseinek levonása vagy megismétlése előtt minden bizonyítékot a lehető legkörültekintőbben megvizsgáljon.

54. A Bizottság részletes véleményének benyújtását követően benyújtott észrevételeiben a panaszos előadta továbbá, hogy az ombudsman ajánlástervezete számos ténybeli hibát tartalmazott. Először is, a platform nem volt azonos az Arbeiterwohlfahrttal (amely csak a platform tagja volt). Másodszor, a panaszos soha nem kérelmezte tagságát az Arbeiterwohlfahrtban. Harmadszor, az ajánlástervezet 5.111. pontja téves dátumot tartalmazott, mivel ott az „5”-nek „15”-nek kell lennie.

55. Az ombudsman hálás a panaszosnak, hogy felhívta a figyelmét ezekre a kérdésekre. Ami az első kettőt illeti, az ombudsman elfogadja, hogy ajánlástervezete 4.6. pontjában tévesen hivatkozott a panaszosnak az Arbeiterwohlfahrthoz való csatlakozás iránti kérelmére. Ez a szakasz valójában a Bizottság 1996. július 15-i belső feljegyzésének 2. pontját vizsgálja, amely arra utal, hogy a Platform megtagadta a panaszos tagként való elfogadását. A zavar azért merült fel, mert az említett feljegyzés ebben az összefüggésben egy, a Bizottságnak címzett levélre támaszkodik, amelyet L. írt az Arbeiterwohlfahrt fejléces levélpapírról. Bár ez a ténybeli hiba sajnálatos, az ombudsman hangsúlyozni kívánja, hogy a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja az ajánlástervezetében levont következtetéseket. Az ajánlástervezet 5.111. pontjában megjelölt időpontot illetően a panaszos észrevétele helytálló. Ez a tipográfiai hiba szintén nem releváns az ombudsmannak az ügy érdemére vonatkozó megállapításai szempontjából. Magától értetődik, hogy a fent említett ténybeli hibákat ebben a határozatban kijavították.

56. A Bizottság részletes véleményének benyújtását követően benyújtott észrevételeiben a panaszos hangsúlyozta továbbá, hogy a Bizottság állításával ellentétben további közösségi támogatási kérelmeket nyújtott be a Bizottsághoz. Az ombudsman sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ajánlástervezete azt a benyomást kelthette, hogy kételkedik az ilyen kérelmek benyújtásában. E határozat e kérdéssel kapcsolatos, az ajánlástervezetben levont következtetéseket tartalmazó szakasza ennek megfelelően pontosításra került. Ismételten hangsúlyozni kell azonban, hogy ez a részlet teljesen irreleváns az ombudsman következtetései szempontjából.

Az ombudsman munkájával kapcsolatban a panaszos által tett észrevételekről

57. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos észrevételeket tett az ombudsmannak a 3175/2005/GG panaszról szóló, 2007. szeptember 19-i határozatával kapcsolatban is, amely ugyanazon panaszos által benyújtott további panasz. Ez a panasz arra vonatkozott, hogy a Bizottság olyan kifejezéseket használt, amelyek azt a téves benyomást keltették, hogy a panaszossal vagy igazgatótanácsának tagjaival szemben büntetőeljárást folytattak le, vagy akár bűncselekmény elkövetésével vádolták meg őket. Ebben az esetben az ombudsman ajánlástervezetet nyújtott be a Bizottságnak, amelyben arra kérte, hogy ismerje el, hogy a vonatkozó kifejezések helytelenek, és erősítse meg, hogy a jövőben nem fog ilyen helytelen hivatkozásokat használni. Részletes véleményében a Bizottság elismerte, hogy a vonatkozó hivatkozásokat nem mindig alkalmazták helyesen, ezért elnézést kért. A Bizottság hozzátette, hogy ezeket a hivatkozásokat a továbbiakban nem idézik. A Bizottság által elfogadott álláspontra tekintettel az ombudsman lezárta az ügyet.

A jelen ügyben tett kiegészítő észrevételeiben a panaszos arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ombudsman 3175/2005/GG panaszra vonatkozó határozatát csak provokációnak tekintheti. A panaszos kijelentette, hogy meg kell kérdezni, hogy az ombudsman fenn kívánja-e tartani, hogy a Bizottság az igazság szeretetéből hazudott.

58. Az Ombudsman emlékeztetni kíván arra, hogy a Bizottságnak a 3175/2005/GG üggyel kapcsolatos ajánlástervezetre vonatkozó részletes véleményével kapcsolatos észrevételeiben a panaszos már bírálta az Ombudsman által abban az ügyben elfogadott megközelítést. A vonatkozó kifogásokat az ombudsman a panasz vizsgálatát lezáró határozatában részletesen megvizsgálta. Az ombudsman által ott kifejtett álláspontok továbbra is érvényesek. Az ombudsman tudatában van annak, hogy döntése nem elégítette ki teljes mértékben a panaszost. A petíció benyújtója azonban csak azt sajnálja, hogy ez a csalódás arra késztette a panaszost, hogy heves és indokolatlan támadásokat intézzen magával az ombudsmannal szemben.

59. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos továbbá azzal vádolta az ombudsmant, hogy i. nem vette figyelembe az 1996. április 30-i jogilag kötelező erejű határozat különös jelentőségét, amellyel a giesseni ügyész lezárta a panaszos elnökére és három másik, a panaszosnak dolgozó személyre vonatkozó előzetes vizsgálatot, ii. figyelmen kívül hagyta az ártatlanság vélelmét, és a bizonyítási terhet a panaszosra hárította, iii. eltűrte, hogy a panaszost még csalással is vádolták; és iv. nagymértékben elmulasztotta figyelembe venni a VIII. Főigazgatóság, az ECHO és a EuropeAid Együttműködési Hivatal közötti kapcsolatokat.

60. Az ombudsman úgy véli, hogy ezek a kifogások nem indokoltak. Mivel az i., iii. és iv. pont olyan kérdéseket érint, amelyeket az alábbiakban fogunk megvitatni, a jelenlegi szakaszban nincs szükség további észrevételek megtételére. Az ombudsman azonban hangsúlyozni kívánja, hogy elutasítja azt a vádat, hogy figyelmen kívül hagyta az ártatlanság vélelmét, és a bizonyítási terhet a panaszosra hárította. Először is hangsúlyozni kell, hogy a hivatali visszásság megállapítása csak akkor lehetséges, ha elegendő bizonyíték áll rendelkezésre e következtetés alátámasztására. Amennyiben ilyen bizonyíték nem állapítható meg, a panaszt el kell utasítani. Az ombudsman által lefolytatott vizsgálatok során a bizonyítási teher tehát elkerülhetetlenül a panaszosra hárul, még akkor is, ha az ombudsman minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a lehető legpontosabban megvizsgáljon egy ügyet. A panaszos azon vádja, hogy a bizonyítási teher rá hárult, alapvető tévhitet fejez ki az ombudsman munkájának alapjául szolgáló elvek tekintetében. Ami az ártatlanság vélelmének állítólagos megsértését illeti, elegendő megállapítani, hogy az ombudsman nem folytat bűnügyi nyomozást a panaszossal szemben. Az ombudsman vizsgálatainak célja annak ellenőrzése, hogy valamely közösségi intézmény vagy szerv hivatali visszásságot követett-e el, nem pedig annak ellenőrzése, hogy a panaszos bűncselekményt követett-e el.

61. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos azzal is vádolta az ombudsmant, hogy a Bizottság oldalára állt. Az ombudsman értelmezése szerint ez a kifogás a 3175/2005/GG ügyben hozott határozata ellen irányul.

62. A Bizottság ajánlástervezetre vonatkozó részletes véleményének ismertetését követően benyújtott észrevételeiben a panaszos megismételte és fokozta vádjait. A panaszos azzal vádolta az ombudsmant, hogy megsértette semlegességi kötelezettségét, és a Bizottság oldalára állt, sőt megvédte azt (lásd már a fenti 49. pontot). Azt állította továbbá, hogy az ombudsman elfogult és félszívű volt, és „régi előítéleteket” táplált a panaszossal szemben.

63. Az ombudsman csak azt sajnálja, hogy a panaszos így teljesen megalapozatlan állításokat tett vele szemben. Az EK-Szerződés 195. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy az ombudsman feladatainak ellátása során teljes mértékben független. Az ombudsmannak ezért határozottan el kell utasítania a panaszos arra vonatkozó javaslatait, hogy elfogult volt panaszainak kezelése során, vagy hogy más módon nem tett eleget kötelezettségeinek. Amennyiben a panaszos fenn kívánja tartani ezeket a vádakat, az ombudsman csak azt ajánlhatja, hogy azokat terjesszék az Európai Parlament elé, amelynek az ombudsman jelentést tesz, vagy a közösségi bíróságok elé. Az ombudsman bízik abban, hogy a panaszos által benyújtott panaszokkal kapcsolatos munkája ellenáll majd az ezen intézmények bármelyike és a nagyközönség által végzett vizsgálatnak.

64. Hasznosnak tűnik hozzátenni, hogy az ombudsman továbbra is tárgyilagosan, tisztességesen és pártatlanul jár el a jelen ügyben, és nem engedi, hogy a panaszos saját tevékenysége elleni támadásai befolyásolják ítéletét és következtetéseit.

A jelen ügy vizsgálata során alkalmazandó megközelítésről

65. A fent említettek szerint az ombudsmannak a 338/98/VK, az 1160/2000/GG és az 1613/2000/GG panaszokkal kapcsolatos vizsgálatai során eddig foglalkoznia kellett a panaszos és a Bizottság közötti, a társfinanszírozási kérelmek kezelésével kapcsolatos vita bizonyos vonatkozásaival. Ami a 338/98/VK. sz. ügyet illeti, az ombudsman a későbbi vizsgálatok során felülvizsgálta az ügyben hozott határozatban levont következtetések egy részét. Ami az 1613/2000/GG. sz. ügyet illeti, a panaszos által tett észrevételek arra késztették az ombudsmant, hogy felülvizsgálja azt az álláspontot, amelyet e panasz egyik vonatkozása tekintetében az abban az ügyben a Bizottságnak címzett ajánlástervezetben elfogadott. Fontos hangsúlyozni, hogy az ombudsman mindkét alkalommal felülvizsgálta álláspontját a panaszos javára, miután figyelembe vette a panaszos által benyújtott további bizonyítékokat.

66. A jelen ügy lényegében a panaszos első társfinanszírozási kérelmeit elutasító bizottsági határozatok lényegét érinti. Ahhoz, hogy hasznos legyen, a jelen ügyben lefolytatandó vizsgálatnak a lehető legátfogóbbnak kell lennie, és minden releváns szempontot magában kell foglalnia. Azt, hogy az ügyet most és mindenkorra teljes egészében meg kell vizsgálni, megerősítik a korábbi panaszokkal kapcsolatos tapasztalatok, amelyek talán elkerülhetetlenül csak a panaszos állításaiban azonosított ügy egyes szempontjaira összpontosítottak. Meg kell továbbá állapítani, hogy a jelen ügy valójában egy 1993-ban elfogadott határozatra vonatkozik. Ezért egyértelműen kívánatos, hogy az e határozattal kapcsolatos valamennyi lezáratlan kérdéssel a jelenlegi, végleges vizsgálat keretében foglalkozzanak.

67. Az ombudsman azonban úgy vélte, hogy ahhoz, hogy a jelen ügyben megfelelő következtetéseket vonhasson le, figyelembe kell vennie azt a tényt is, hogy korábbi vizsgálatai során már azonosított bizonyos hiányosságokat a panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatban.

Amint azt az ombudsman e vizsgálatok során megállapította, a Bizottság

• csak három évvel az első kérelem benyújtását követően közölte a panaszossal döntésének indokait;
• megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát azáltal, hogy határozatát harmadik felektől származó információkra alapozta, anélkül, hogy lehetőséget biztosított volna a panaszosnak arra, hogy e bizonyítékokkal kapcsolatban észrevételeket tegyen; és
• mivel nem tette lehetővé a panaszos számára, hogy az állítólagos csalással kapcsolatos észrevételeit az első négy kérelem ezen az alapon történő elutasítását megelőzően megtegye, legalábbis nem kezelte tisztességesen és objektíven ezeket a kérelmeket.

68. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a panaszos kérelmei kezelésének módjáról alkotott átfogó és átfogó kép szükségességét az is alátámasztja, hogy a Bizottság e vizsgálatot megelőzően soha nem ismerte el az ombudsman által már feltárt hiányosságokat. Még az sem volt egyértelmű, hogy a Bizottság teljes mértékben megértette-e az ombudsman ezzel kapcsolatos álláspontját. A jelen panasszal kapcsolatos véleményében a Bizottság előadta, hogy az 1613/2000/GG panasz vizsgálatát lezáró határozatban az ombudsman kijelentette, hogy „a DZI 1993. szeptember 1-jei levele és annak a Bizottság általi értelmezése fényében úgy tűnik, hogy a Bizottság jogi hatáskörének korlátain belül járt el”. Ez az állítás két okból is téves volt. Először is, a Bizottság által hivatkozott következtetés nem a végleges határozatban, hanem az 1613/2000/GG ügyben tett ajánlástervezetben szerepelt. Másodszor, az ezen ügyre vonatkozó végleges határozatban az ombudsman a panaszos által időközben benyújtott észrevételek és bizonyítékok alapján elhatárolódott ettől a következtetéstől, és megállapította, hogy hivatali visszásság történt. Úgy tűnt, hogy a Bizottság ezt nem értette meg.

69. Az ombudsman azonban úgy vélte, hogy az átfogó vizsgálat szükségessége nem jelenti azt, hogy a panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésére vonatkozó minden egyes részletet figyelembe kell venni vagy újra kell gondolni. Meg kell jegyezni, hogy kiegészítő észrevételeiben a panaszos úgy vélte, hogy az ügy Bizottság általi kezelése sérti a helyes hivatali magatartás európai kódexének[5] 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 16., 17., 18., 23. és 24. cikkét. Az ombudsman véleménye szerint nem lenne helyénvaló minden olyan érvet megvizsgálni, amelyet a panaszos a rendkívül részletes kiegészítő észrevételeiben vagy az ajánlástervezet megtételét követő, még részletesebb észrevételeiben felhozott. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy vizsgálatának a jelen ügy által felvetett központi kérdésre kell összpontosítania, nevezetesen arra, hogy a Bizottságnak a kérelmei elutasítására vonatkozó határozata helyes és megalapozott volt-e.

70. A panaszos mind a panaszában, mind az azt követő észrevételeiben jelentős számú vádat fogalmazott meg a Bizottság ellen állítólagos csalással és hazugsággal kapcsolatban. A panaszos azt is előadta, hogy a Bizottság szándékos rágalmazási stratégiában vett részt. Az ombudsman úgy véli, hogy a jelen ügy tárgyilagos megvitatásához hozzájárul, ha ezeket a kérdéseket elkülönítik a fenti 69. pontban ismertetett központi kérdéstől. Amennyiben e fő kérdés vizsgálata szempontjából nem döntő jelentőségűek, a csalásra, hazugságra és rágalmazásra vonatkozó állításokat ezért csak e központi kérdés tisztázását követően vitatják meg.

E határozat szerkezetét illetően:

71. Az ajánlástervezet elkészítését követően benyújtott észrevételeiben a panaszos számos más kérdést is felvetett. Ezek az észrevételek azonban csak az ajánlástervezet tartalmának ismertetését követően érthetők meg. A jelenlegi hosszú döntés megértésének megkönnyítése érdekében ezért helyénvalónak tűnik először is az ombudsman által a panaszos által benyújtott három állítással (lásd a B., C. és D. pontot), valamint a panaszos által felvetett további kérdésekkel (E. pont) kapcsolatban elvégzett értékelés és az ombudsman ajánlástervezetében levont következtetések ismertetése. A határozat ezt követően meghatározza az ajánlástervezet tartalmát (F. pont), mielőtt ismertetné és értékelné a felek erre adott válaszát (G. pont).

B. Az az állítás, amely szerint a Bizottság 1993. október 12-i határozata megalapozatlan volt, és ezért téves

Az ombudsman elé terjesztett érvek

72. A panaszos azt állította, hogy a Bizottságnak az általa 1993 és 1997 között benyújtott első társfinanszírozási kérelemre vonatkozó határozatai érdemben megalapozatlanok, és így helytelenek voltak. A panaszos szerint ezek a határozatok téves információkon alapultak, és ezért nem rendelkeztek jogalappal.

73. 2004. december 30-i levelében a panaszos rámutatott, hogy ez az állítás a Bizottság 1993. október 12-i határozatára vonatkozott. E levél egy példányát megküldték az ombudsmannak. Kiderült, hogy ebben a levélben a Bizottság elutasította a panaszos által benyújtott két kérelmet, nevezetesen a PVD/1993/630/FRG kérelmet (egy zimbabwei projektre vonatkozóan) és a PVD/1993/981/FRG kérelmet (egy etiópiai projektre vonatkozóan), amelyeket 1992. július 14-én, illetve 1992. október 30-án nyújtottak be. Szigorúan jogi értelemben tehát két határozatot fogadtak el 1993. október 12-én, amelyek közül az egyik elutasította a zimbabwei projekt társfinanszírozására irányuló kérelmet, a másik pedig az etiópiai projekt társfinanszírozására irányuló kérelmet. Tekintettel azonban arra, hogy mindkét határozatot ugyanazon a napon fogadták el, hogy azokat ugyanabban a levélben közölték a panaszossal, és hogy ugyanazokon az indokokon alapultak, indokoltnak és célszerűnek tűnik azokra a „határozat” egyedi kifejezés használatával hivatkozni.

74. Véleményében és további észrevételeiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy 1993. október 12‐i határozata helyes volt.

75. A panaszos és a Bizottság által álláspontjuk alátámasztására benyújtott részletes érveket az ombudsman ajánlástervezete[6] részletesen ismerteti. Ezért itt nem szükséges megismételni őket. Ezeket az érveket mindenképpen figyelembe kell venni a következő értékelés során.

Az ombudsman ajánlástervezethez vezető értékelése

Általános kérdések

76. Tekintettel a panaszos által ebben az ügyben felhozott érvek és elemek számára, az ombudsman úgy véli, hogy rendkívül hasznos bizonyos általános kérdésekkel foglalkozni, mielőtt megvizsgálná, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozatának alapjául szolgáló indokok helyesek és elégségesek voltak-e a Bizottság megközelítésének indokolásához.

77. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy először tisztáznia kell, mely tényeket kell figyelembe venni a Bizottság 1993. október 12-i határozatának felülvizsgálata során (lásd az alábbi 78. pontot). Ezt követően meg kell vizsgálni a panaszos által a Bizottság által társfinanszírozott projektekkel kapcsolatban végzett korábbi munka esetleges relevanciáját (lásd az alábbi 85. pontot). Ezt követően figyelembe kell venni a panaszos kérelmeinek kezelése során a Bizottság által alkalmazott megközelítést (lásd az alábbi 88. pontot). Végezetül az ombudsmannak meg kell győződnie arról, hogy milyen indokokon alapult a Bizottság határozata, és amelyeket ezért a jelen vizsgálat során meg kell vizsgálnia (lásd az alábbi 112. pontot).

Ami az ombudsman által figyelembe veendő tényeket illeti

78. Panaszában és észrevételeiben a panaszos nagy hangsúlyt fektetett a német hatóságok által 1996-ban és 1998-ban elfogadott bizonyos határozatokra. E határozatok közül az első, amelyet 1996. április 30-án hozott meg egy német ügyész, lezárt egy előzetes vizsgálatot, amely a panaszos elnökére és bizonyos más személyekre vonatkozott. Az ügyész által levont következtetések kedvezőek voltak az érintett személyek számára. E határozatok közül a másodikat a német adóhatóságok 1998. augusztus 14-én fogadták el. A panaszos szerint a német adóhatóságok által végzett vizsgálat lényegében ugyanazokat az állításokat érintette, mint amelyeket a Bizottság a kérelmei elutasításához használt. A panaszos hangsúlyozta, hogy a német adóhatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az állítások megalapozatlanok. A panaszos szerint a Bizottság tehát nem tartotta be az ügyész 1996. április 30-i és a német adóhatóság 1998. évi, jogilag kötelező erejű határozatait. A panaszos azt is előadta, hogy az említett határozatok azt jelentik, hogy a Bizottság által ellene felhozott valamennyi vádat lényegtelennek kell tekinteni.

79. Az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos által hivatkozott határozatokat egyértelműen figyelembe kellene venni, ha a panaszos társfinanszírozásra való jogosultságát a panaszos által benyújtott új kérelmet követően kellene értékelni. Mindazonáltal figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a jelen vizsgálat a Bizottság által 1993. október 12‐én elfogadott határozatra vonatkozik. Mivel a német hatóságok határozatait, amelyekre a panaszos hivatkozott, csak 1996-ban, illetve 1998-ban fogadták el, azokat a Bizottság nyilvánvalóan nem vehette figyelembe a panaszos kérelmeinek 1993-as elbírálásakor. A német hatóságok e későbbi határozatainak tartalma, bármennyire is kedvezőek a panaszos számára, így nem bizonyítja, hogy a Bizottság által 1993-ban elfogadott határozat téves volt. E határozat helyességét az ombudsmannak kell megvizsgálnia azon információk alapján, amelyek a határozat elfogadásakor a Bizottság rendelkezésére álltak.

80. Igaz, hogy a német ügyész határozatát 1996. április 30-án, azaz a Bizottság 1996. július 29-i levele előtt fogadták el. Meg kell azonban jegyezni, hogy az említett levél tájékoztatta a panaszost azokról az indokokról, amelyeken a Bizottság szerint az 1993. október 12-i határozata alapult. Mivel ezt a határozatot közel három évvel a német ügyész határozata előtt fogadták el, ez utóbbit – amint azt már említettük – a Bizottság akkor nem tudta megvizsgálni. A panaszos rámutatott, hogy 1996. május 21-én tájékoztatta a Bizottságot a német ügyész határozatáról. A panaszos szerint a Bizottságnak ezért újra kellett volna értékelnie a támogathatóságát. Az ombudsman úgy véli, hogy ez minden bizonnyal helyes azon projektek esetében, amelyeket ezen időpontot követően nyújtottak be (vagy nyújtottak be újra). Ami a Bizottság által már értékelt korábbi kérelmeket illeti, a német ügyész ezt követő határozata csak akkor kötelezhette volna a Bizottságot értékelésének felülvizsgálatára, ha e határozat egyértelműen megállapította volna, hogy a panaszos az 1993. október 12-i határozat meghozatalakor jogosult volt a Bizottság általi társfinanszírozásra. Mindazonáltal vélelmezni kell, hogy a német ügyész megvizsgálta, hogy vannak-e arra utaló jelek, hogy a német jog alapján bűncselekményeket követtek el. A legvalószínűtlenebbnek tűnik, hogy azt is megvizsgálta, hogy a panaszos teljesítette-e a Bizottság általi társfinanszírozásnak az általános feltételekben meghatározott kritériumait. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos nem terjesztett elő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy ez lett volna a helyzet. Tekintettel azonban azokra az eredményekre, amelyekre az ombudsman a Bizottság megközelítésének értékelése alapján jutott, semmi esetre sem szükséges tovább vizsgálni a német hatóságok által a jelen ügyben hozott határozatok jelentőségének kérdését.

81. Panaszában és észrevételeiben a panaszos egy olyan dokumentumra is hivatkozott, amely az 1991–2001-es évekre vonatkozó bevételeit és kiadásait tartalmazta, és amelyet könyvelői, a KPMG készítettek. Egyértelmű azonban, hogy a vonatkozó dokumentum nem állt a Bizottság rendelkezésére, amikor a panaszos első társfinanszírozási kérelmeiről döntött. A fent említettek szerint csak azok az információk lehetnek relevánsak annak értékelése szempontjából, hogy a Bizottság határozata helyes és megalapozott volt-e, amelyek 1993. október 12-i határozatának meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álltak.

82. Panaszában és észrevételeiben a panaszos egy 2002. március 15-i levélre hivatkozott, amelyben az Arbeiterwohlfahrt elhatárolódott a panaszossal kapcsolatban 1993-ban a nevében tett negatív nyilatkozatoktól. A panaszos utalt továbbá a 2002. január 30-i és február 8-i levelekre, amelyekben a BENGO arról tájékoztatta a panaszost, hogy erről nem adott tájékoztatást a Bizottságnak, hanem csak arra mutatott rá, hogy a média a panaszost említette. A fentiekre tekintettel egyértelmű, hogy ezek a levelek, amelyek az adott időpontban nem álltak a Bizottság rendelkezésére, szintén irrelevánsak az ombudsman vizsgálata szempontjából.

83. A panaszos azt is állította, hogy a Bizottság aktája jelentős számú kiváló referenciát tartalmazott, amelyeket a panaszos támogatására írtak, de mindezeket a pozitív referenciákat figyelmen kívül hagyták. Vizsgálata során az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy bocsássa rendelkezésére az 1993. október 12-én elutasított két kérelem másolatát, valamint a panaszos által e kérelmekkel kapcsolatban esetlegesen szolgáltatott további információkat. E kérelemre válaszul a Bizottság az ombudsman rendelkezésére bocsátotta a két kérelem másolatát, valamint a panaszosnak a Bizottság e kérelmekkel kapcsolatos információkéréseire adott válaszait. E dokumentumok vizsgálatát követően az ombudsman megállapítja, hogy e kérelmek nem tartalmazzák azokat a hivatkozásokat, amelyekre a panaszos hivatkozott. Amennyire az ombudsman látja, ezek a hivatkozások a panaszosnak a Bizottság információkéréseire adott válaszaiban sem szerepeltek. Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy a legtöbb hivatkozást, amelyre a panaszos ebben az összefüggésben kiegészítő észrevételeiben hivatkozott, a Bizottság 1993. október 12-i határozata után adták ki. Tekintettel azonban azokra az eredményekre, amelyekre az ombudsman a jelen ügyben jutott, nem tartja szükségesnek annak megvizsgálását, hogy e hivatkozások közül legalább néhány a Bizottság rendelkezésére állt-e az 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor.

84. Végül a panaszos azt állította, hogy a Bizottság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a DZI 1992. december 4-i, 1993. január 21-i és 1993. július 29-i levelében a panaszosra vonatkozóan tett pozitív észrevételeit. A panaszos e levelek másolatát megküldte az ombudsmannak. Az ombudsman megjegyzi, hogy e levelek közül kettőt egy német vállalatnak címeztek. Nem bizonyított, hogy ezek a levelek ismertek voltak a Bizottság számára 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor. A fennmaradó levelet a DZI a panaszosnak címezte. Ismételten nem nyert bizonyítást, hogy ez a levél a Bizottság rendelkezésére állt volna abban az időpontban, amikor a panaszos kérelmeiről határozott. Még ha ez lenne is a helyzet, figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy ez a levél megelőzte a DZI által a panaszossal kapcsolatban a Bizottsághoz intézett 1993. szeptember 1-jei levelet.

A panaszos által a Bizottság által társfinanszírozott projektekkel kapcsolatban végzett korábbi munka esetleges relevanciája

85. Panaszában és észrevételeiben a panaszos nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy bizonyos projekteken már dolgozott (és sikeresen dolgozott) a Bizottságnál. A panaszos különösen azzal érvelt, hogy e projektek közül legalább egy az általános feltételek hatálya alá is tartozott, és ezért a Bizottság már megbizonyosodott annak támogathatóságáról.

86. Az ombudsman úgy véli, hogy a korábbi projektek valóban relevánsak voltak az 1993. október 12-én elutasított két kérelem Bizottság általi értékelése szempontjából. Ezt a kérdést az alábbiakban tárgyaljuk (lásd a 91. pontot).

87. Amennyiben azonban a panaszos azt sugallja, hogy az a tény, hogy egy korábbi projekttel összefüggésben támogathatónak minősülhetett volna, arra kötelezte volna a Bizottságot, hogy azt az itt megvizsgálandó két kérelem szempontjából is támogathatónak tekintse, az ombudsman csak egyetérthet a Bizottság azon álláspontjával, hogy minden egyes kérelmet önállóan kell megvizsgálni. Amint azt az Elsőfokú Bíróság a T-321/01. sz. ügyben hozott ítéletében hangsúlyozta, „minden társfinanszírozási kérelem elvileg önálló és önellátó, és azt teljes egészében és saját érdemei alapján kell elbírálni. Ezért a Bizottságnak minden egyes benyújtott kérelem esetében meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó nem kormányzati szervezet megfelel-e a támogathatósági feltételeknek, majd ezt követően döntenie kell arról, hogy a társfinanszírozási kérelemben javasolt projekt részesül-e pénzügyi támogatásban."[7] Még ha a Bizottság egy korábbi projekttel összefüggésben már támogathatónak is tekintette volna a panaszost az általános feltételek alapján, ez nem akadályozta volna meg abban, hogy a jelen ügyben eltérő következtetésre jusson, feltéve, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre e következtetés alátámasztására. Emellett az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos nem bizonyította, hogy az ebben az összefüggésben általa említett többi projektre a jelen ügy szempontjából releváns általános feltételek vonatkoztak.

A Bizottság általános megközelítését illetően

88. Az ügy érdemi vizsgálata előtt célszerűnek tűnik megvizsgálni a Bizottság által a jelen ügyben elfogadott általános megközelítést.

89. A társfinanszírozásra való jogosultsághoz a nem kormányzati szervezeteknek teljesíteniük kellett az általános feltételekben meghatározott feltételeket vagy kritériumokat. Egyértelmű azonban, hogy az a tény, hogy egy nem kormányzati szervezet támogatható volt, nem jelentette azt, hogy a Bizottságnak társfinanszírozást kellett volna nyújtania. A panaszos benyújtotta az S. által 1993. augusztus 19-én egy másik projekttel kapcsolatban hozzá intézett feljegyzés másolatát. Ebben a levélben S. úr kifejtette, hogy az 1993-ban társfinanszírozásra rendelkezésre álló költségvetés már kimerült. Véleményében a Bizottság megerősítette, hogy rendszeresen jelentős számú társfinanszírozási kérelmet kapott, amelyek pénzügyi volumene jelentősen meghaladta az e célra elkülönített költségvetési sorban rendelkezésre álló eszközöket. Nyilvánvaló, hogy tekintettel a rendelkezésre álló források korlátozott voltára, a Bizottságnak meg kellett választania, hogy mely projekteket kívánja társfinanszírozással támogatni.

90. Ilyen körülmények között logikusnak tűnik azt feltételezni, hogy a Bizottság először megvizsgálta volna a kérelmezők jogosultságát. Valójában a javasolt projekt részletes felülvizsgálatának anélkül történő elvégzése, hogy előzetesen megbizonyosodtak volna a pályázó támogathatóságáról, azzal a kockázattal járt volna, hogy sok munkát feleslegesen pazarolnak el.

91. A jelen ügyet illetően az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság további információkat kért a panaszostól az általa benyújtott két projektjavaslat tartalmával kapcsolatban. E levelek közül az első, amelyet 1993. január 22-én küldtek el, a zimbabwei projektre vonatkozott, és három kérdést tartalmazott. A második levél, amelyet 1993. március 2-án küldtek el, az etiópiai projektre vonatkozott, és tizenhárom kérdést tartalmazott. A leveleket több mint hat hónappal az első kérelem benyújtását követően, és több mint négy hónappal a második kérelem benyújtását követően küldték el. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság azt állította, hogy amikor a panaszos benyújtotta kérelmeit, a projekt adminisztratív és technikai értékelését egyidejűleg végezték el. A rendszer csak a pályázati felhívás 2000. évi bevezetésével változott meg oly módon, hogy a projekt elemzése előtt először ellenőrizni kell a támogathatóságot. A Bizottság azt is felvetette, hogy ez megmagyarázza, hogy szolgálatai miért nem foglaltak még állást a panaszos jogosultságával kapcsolatban, amikor az információkéréseket 1993. január 22-én és március 2-án intézték hozzá.

Az ombudsman úgy véli, hogy ez a magyarázat nehezen érthető. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos utalt a Bizottság által 1996. június 26-án hozzá intézett levélre. Ebben a levélben a VIII. Főigazgatóság arról tájékoztatta a panaszost, hogy nem minden társfinanszírozási kérelmet továbbítottak az illetékes szervezeti egységekhez vagy küldöttségekhez, és a következőket tette hozzá: „Az első kiválasztás keretében a VIII/B/2 osztály már elutasította azokat a pályázatokat, amelyeket nem tekintettek prioritásnak, illetve azokat a pályázatokat, amelyeket a kritériumainknak nem megfelelő nem kormányzati szervezetek nyújtottakbe” (utólagos kiemelés). Úgy tűnik, ez arra utal, hogy a Bizottság először is ellenőrizte, hogy i. egy projekt prioritást képez-e, és ii. hogy a kérelmező támogatható-e. A Bizottság nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy az általa javasolt két projekt nem élvez prioritást, hanem részletes információkérést intézett a panaszoshoz e projektek tartalmával kapcsolatban. Minden bizonnyal a legmeggyőzőbb a panaszos azon érve, hogy egyetlen rendes közigazgatási szerv sem küldött volna ilyen, a projektekkel kapcsolatos további információkérést, ha előzőleg nem győződött volna meg a kérelmező támogathatóságáról. Azt is meg kell jegyezni, hogy a vonatkozó levelek hivatkozásai arra utalnak, hogy ezeket az információkéréseket S. úr készítette, azaz ugyanaz a személy, aki 1996. július 15-i feljegyzése szerint a panaszos jogosultságát is megvizsgálta.

92. Azonban még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság beszámolója helyes, azt a következtetést kell levonni, hogy a Bizottságnak az információkérések megküldésének időpontjában láthatóan nem voltak komoly kétségei a panaszos jogosultságát illetően. Ha akkoriban ilyen kétségek álltak volna fenn, érthetetlen lenne, hogy a Bizottság miért vette volna a fáradságot, hogy részletes információkat kérjen a projektekről anélkül, hogy tájékoztatást kért volna azokról a kérdésekről is, amelyek miatt kétségei támadhattak a panaszos támogathatóságát illetően. Ebben az összefüggésben jelentősnek tűnik, hogy a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól származó, az 1996. július 15-i feljegyzésben hivatkozott információkat a Bizottság csak 1993 késő tavaszán vagy nyarán kapta meg. Valószínűnek tűnik tehát, hogy a Bizottság csak ekkor kezdett kételkedni a panaszos jogosultságában.

93. A Bizottság megközelítésének részletesebb vizsgálata előtt helyénvalónak tűnik megvizsgálni a panaszos azon érvét, amely szerint a Bizottság által hozzá intézett két levél azt mutatta, hogy a Bizottság a panaszost elfogadhatónak ítélte. Ezek közül az első egy 1993. február 22-én kelt levél, amelyben a Bizottság VIII/B/2 egysége arról tájékoztatta a panaszost, hogy egy zaire-i projektre vonatkozó kérelmet a jelenlegi formájában nem lehet társfinanszírozásban részesíteni, de hozzátette a következőket: „Azt azonban el tudom képzelni, hogy az Ön projektjének egy részét összhangba lehetne hozni az elképzeléseinkkel.” A Bizottság levele megjegyezte, hogy ehhez a projektet olyan módon kell bemutatni, amely konkrét és releváns válaszokat ad az ilyen esetekben használandó formanyomtatványban meghatározott kérdésekre. Javasolta továbbá megvalósíthatósági tanulmány készítését. E levelek közül a második az S. által 1993. augusztus 19-én a panaszosnak címzett feljegyzés, amelyet már említettek (lásd a fenti 89. pontot).

E dokumentumok alapos vizsgálatát követően az ombudsman megjegyzi, hogy azok nem foglalkoznak a panaszos jogosultságának kérdésével. Igaz, hogy az első levél azt sugallja, hogy a Bizottság e levél elküldésének időpontjában támogathatónak tekintette a panaszost. Ez azonban nem akadályozta volna meg a Bizottságot abban, hogy más következtetésre jusson olyan további bizonyítékok alapján, amelyeket később kaphatott volna meg (lásd a fenti 92. pontot). Ami az 1993. augusztus 19-i feljegyzést illeti, az ombudsman egyetért azzal, hogy nem kizárt, hogy azt egy semleges megfigyelő úgy értelmezhette, mint amely azt jelzi, hogy a Bizottságnak, noha kétségei voltak az érintett projekttel kapcsolatban, nem voltak aggályai a panaszos támogathatóságával kapcsolatban. Ebben az esetben az 1993. október 12‐i határozat az álláspont megváltozását jelentette volna. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy nem nyert bizonyítást, hogy az 1993. augusztus 19-i feljegyzés hogyan kelthetett jogos bizalmat a panaszosban azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság a jelen ügyben megvizsgálandó két kérelem tekintetében elfogadhatónak tekinti.

94. Ami a jelen ügyben elfogadott általános megközelítést illeti, a Bizottság hangsúlyozta, hogy a támogathatósági kritériumok teljesítésével kapcsolatos bizonyítási teher kizárólag a kérelmezőkre hárul. Az ombudsman úgy véli, hogy ezt az álláspontot elvben nem lehet kritizálni. Végül is a panaszos társfinanszírozást kért a Bizottságtól projektjeihez. Ezért jogos és helyénvaló úgy tekinteni, hogy a panaszosnak kellett volna bizonyítania, hogy indokolt volt, hogy a Közösség biztosítsa a kért pénzeszközöket. Ennek alapján jogszerű lett volna, ha a Bizottság azzal az indokkal utasít el egy kérelmet, hogy a felperes nem bizonyította, hogy jogosult a társfinanszírozásra. Elméletileg a Bizottság ezt megtehette volna pusztán a hozzá benyújtott kérelmek alapján.

95. Figyelembe kell azonban venni azt a tényt, hogy az érintett projektek célja az volt, hogy a fejlődő országok és végső soron az ilyen országokban élő rászoruló emberek javát szolgálják. Kérdéses tehát, hogy a Bizottság valóban helyesen járt volna-e el, ha szigorúan úgy ítélte volna meg, hogy a kérelmezőknek kell bizonyítaniuk a támogathatóságukat, és hogy a kérelmet automatikusan el kell utasítani, ha a kérelmező által benyújtott bizonyítékok nem teszik lehetővé a Bizottság számára annak ellenőrzését, hogy a kérelmező támogatható volt-e, anélkül hogy további információk beszerzése révén igyekezett volna tisztázni kétségeit.

96. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy ezt az általános kérdést a jelen ügyben nem kell tovább vizsgálni, mivel nyilvánvaló, hogy a Bizottság nem kizárólag a panaszos által szolgáltatott információk alapján döntött a vonatkozó kérelmekről.

97. Igaz, hogy az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság előadta, hogy mivel a panaszos nem tudott 1989-re és 1990-re vonatkozó éves jelentéseket benyújtani, jogszerűen nyilváníthatta azt nem támogathatónak, és nem volt köteles további információkat kérni. Egyértelmű azonban, hogy a Bizottság nem ennek megfelelően járt el, hanem megpróbált további információkat szerezni a panaszos jogosultságáról. Véleményében a Bizottság egyértelműen kijelentette, hogy a panaszos nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot nyilatkozatainak alátámasztására, és hogy ennek következtében (azaz a Bizottságnak) saját vizsgálatokat kellett végeznie annak érdekében, hogy megbizonyosodjon az említett nyilatkozatok pontosságáról. E tekintetben a Bizottság elismerte, hogy soha nem tagadta, hogy szóbeli és írásbeli kapcsolatot tartott fenn több különböző forrással annak érdekében, hogy több információt szerezzen a panaszosról. E magyarázatokat megerősíti az S. által 1996. július 15‐én készített feljegyzés tartalma.

98. A Bizottság által ily módon lefolytatott vizsgálatot illetően az ombudsman megjegyzi, hogy úgy tűnik, hogy az intézmény szinte kizárólag a németországi nem kormányzati szervezetekhez vagy nem kormányzati szervezetek szövetségeihez fordult[8]. Bár nem zárható ki, hogy ezek a szervek hasznos információkkal tudtak szolgálni a panaszosról, érdemes megjegyezni, hogy úgy tűnik, az érintett szolgálat nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a panaszos már végzett olyan munkát, amelyre a Közösség forrásokat biztosított. A panaszos kérelméhez csatolt információkból kiderül, hogy messze a legfontosabb projekt, amelyen a panaszos 1990/91-ben dolgozott, az UNESCO által működtetett projekt volt, amelynek célja a csernobili baleset áldozatainak segítése volt. Ezt a projektet az EU társfinanszírozta. Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság elismerte a panaszos hozzájárulását ehhez a projekthez. E válaszból az is kiderül, hogy a Bizottság részéről a DG VIII/D/2, azaz a főigazgatóság egy másik egysége, amely ezt követően kezelte a panaszos társfinanszírozási kérelmeit, felelt az UNESCO által végrehajtott projektért. A Bizottság továbbá megerősítette, hogy a panaszos három másik, a Szovjetunió lakosságának nyújtott támogatással kapcsolatos projektben is részt vett[9]. Úgy tűnik, hogy ez utóbbi projekteket az I. Főigazgatóság irányította.

99. Az ombudsman megmagyarázhatatlannak tartja, hogy a panaszos kérelmeinek kezelésével megbízott szolgálat nem konzultált a panaszossal már foglalkozó többi bizottsági szolgálattal annak érdekében, hogy a panaszos jogosultságának megállapításához szükségesnek ítélt vizsgálat keretében további információkat szerezzen a panaszosról. E vizsgálat során a panaszos – anélkül, hogy ezt a Bizottság vitatta volna – azt állította, hogy az e projektekkel kapcsolatos valamennyi munkáját a Bizottság megelégedésére végezte. Emlékeztetni kell arra, hogy az általános feltételek 2.7. pontja arra utasítja a Bizottságot, hogy adott esetben mérlegelje egy nem kormányzati szervezet „korábbi teljesítményét a Bizottsággal kötött korábbi társfinanszírozási szerződések szerinti kötelezettségeinek teljesítése során”. Igaz, hogy a panaszos a csernobili projekt tekintetében csak az UNESCO alvállalkozója volt. Mindazonáltal semmi nem utal arra, hogy az általános feltételek vonatkozó kritériumát megszorítóan kellett volna értelmezni, azaz abban az értelemben, hogy csak a vállalkozóként végzett munkát kell figyelembe venni. Mindenesetre egyértelműnek tűnik, hogy a Bizottság érintett szolgálata nyilvánvalóan képes lett volna első kézből információkat szerezni a panaszosról a Bizottságon belüli más szolgálatoktól, beleértve az ugyanazon főigazgatóságon belüli szolgálatokat is. Az ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy az a mód, ahogyan a panaszos az említett egyéb projektek keretében ellátta feladatait, hasznos lehetett volna a szóban forgó ügyben a támogathatóság értékeléséhez.

100. Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság azzal érvelt, hogy a csernobili projektet illetően a panaszost az UNESCO választotta ki, és hogy a Bizottság szolgálatai nem avatkoztak be ebbe a kiválasztási folyamatba. Úgy tűnik, ez arra utal, hogy a Bizottságnak nem volt közvetlen kapcsolata a panaszossal abban az ügyben. A panaszos azonban azt állította, hogy a csernobili projektet illetően a VIII. Főigazgatóság tájékoztatást kért a DZI-től a panaszosról, hogy a DZI válasza negatív volt, hogy a panaszost azonban tájékoztatták erről a tényről, hogy ezt követően felvette a kapcsolatot a DZI-vel, és hogy ez utóbbi ezt követően tájékoztatta a Bizottságot arról, hogy most pozitívan vélekedik a panaszosról, és hogy ezért a Bizottságnak figyelmen kívül kell hagynia a DZI-től korábban kapott információkat. A Bizottság nem vitatta ezt a beszámolót, amit a panaszos által az ombudsmannak benyújtott okirati bizonyítékok is megerősítenek. Egyértelmű tehát, hogy a Bizottság megvizsgálta azt a kérdést, hogy a panaszos megfelelő partner volt-e (bár az UNESCO alvállalkozójaként) az UNESCO által végrehajtott csernobili projekt keretében[10]. Ezenkívül a panaszos benyújtotta az S.-nek 1991. január 15-én küldött levelének másolatát, amely más projektekre vonatkozik, de utal a VIII/D Főigazgatósággal a csernobili projektről az UNESCO-val folytatott megbeszélésre. Az ombudsman számára tehát egyértelműnek tűnik, hogy a jelen ügyben a panaszos társfinanszírozási kérelmeivel foglalkozó osztálynak tudnia kellett a panaszos által a csernobili projekt keretében végzett munkáról. A fent említett, 1991. január 15-i levél szerint úgy tűnik, S. úr segített megszervezni a találkozót a VIII/D főigazgatósággal.

101. A fenti körülményekre tekintettel egyértelmű, hogy a Bizottságnak már volt tapasztalata a panaszos munkájával kapcsolatban. Ezért nehéz megérteni, hogy ezt a tapasztalatot miért nem használták fel, amikor a Bizottság a panaszos által 1992-ben benyújtott társfinanszírozási kérelmeket vizsgálta. Dióhéjban összefoglalva, az ombudsman felteszi a kérdést, hogy az illetékes szolgálat miért konzultált több németországi nem kormányzati szervezettel vagy szövetséggel annak érdekében, hogy további információkat szerezzen a panaszosról, de úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyta a Bizottságon belül rendelkezésre álló információkat.

102. Ami még nehezebben érthető, az az, hogy úgy tűnik, a Bizottság a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól kapott információkat teljes mértékben megbízhatónak ítélte. Úgy tűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ezek a szervek különleges hatáskörrel rendelkeznek ezen a területen, bár semmi nem utal arra, hogy a német állam ilyen hatáskörrel bízta volna meg őket. Amint arra a panaszos helyesen rámutatott, úgy tűnik, nem történtek erőfeszítések az így kapott információk ellenőrzésére és ellenőrzésére. Ez különösen meglepő a DZI tekintetében. Amint azt a panaszos helyesen megjegyezte, ez a szerv kezdetben, 1990-ben és a csernobili projekttel összefüggésben olyan információkat szolgáltatott a panaszosról, amelyek negatívnak tűnnek, és amelyeket később új, pozitív információk váltottak fel. Az ombudsman véleménye szerint ennek a precedensnek meg kellett volna mutatnia a Bizottságnak, hogy az ilyen információkra nem lehet egyszerűen, további ellenőrzések nélkül támaszkodni. A panaszos előadta továbbá, hogy legalább néhány olyan szerv, amelyhez a Bizottság információért fordult, szintén versenyben állt a panaszossal az érintett piacon. Úgy tűnik, hogy a Bizottság nem vette megfelelően figyelembe sem ezt a szempontot, sem az e szervektől kapott információk ellenőrzésének ebből következő szükségességét.

103. Mi több, magának a Bizottságnak az illetékes szervektől kapott "információnak" a jellege is aggodalomra ad okot az ombudsman véleménye szerint. Ebben az összefüggésben az ombudsman sajnálatos módon csak a panaszos által rendelkezésére bocsátott információkra támaszkodhat, mivel a Bizottság tartózkodott minden olyan további bizonyíték (különösen a telefonbeszélgetésekről szóló feljegyzések) benyújtásától, amely további fényt deríthetne a Bizottság állítása szerint 1993-ban lefolytatott vizsgálatra. A panaszos azonban benyújtotta az S. által 1996. július 15-én készített feljegyzés másolatát, valamint e feljegyzés két fő mellékletét, azaz az Arbeiterwohlfahrt 1993. június 8-i levelét és a DZI 1993. szeptember 1-jei levelét. Úgy tűnik, hogy az 1996. július 15-i feljegyzés tartalmazza azokat a lényeges információkat, amelyeken a Bizottság 1993. október 12-i határozata alapult. A DZI levele csak a panaszos fejlécén szereplő, erre a szervre való hivatkozásra vonatkozik. Ami az Arbeiterwohlfahrt 1993. június 8‐i levelét illeti, azonnal nyilvánvaló, hogy az bizonyos ténybeli elemekre hivatkozik, de elegendő találgatást és gyanút is tartalmaz. A legmegdöbbentőbb elem az a "tájékoztatás", amelyet a jelek szerint T. úr, a BENGO elnöke adott át a Bizottságnak. Az 1996. július 15‐i feljegyzés szerint T. több alkalommal kérte S.‐t, hogy legyen rendkívül körültekintő a panaszossal szemben. A feljegyzés megállapítja, hogy T. úr „szakértői véleménye” alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos nem volt jogosult a támogatásra. Az ombudsman nem érti, hogy egy látszólag egyszerű óvatos figyelmeztetésből álló „szakértői vélemény” hogyan teheti lehetővé a Bizottság számára annak megállapítását, hogy egy társfinanszírozást kérelmező nem kormányzati szervezet nem volt támogatható.

104. Az ombudsman továbbá magától értetődőnek tartja, hogy amennyiben a Bizottságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a társfinanszírozást kérelmező nem kormányzati szervezet megfelel-e a támogathatósági kritériumoknak, a további releváns információk legnyilvánvalóbb forrásának magának a nem kormányzati szervezetnek kell lennie. A panaszos azonban következetesen azt állította, hogy a Bizottság semmilyen erőfeszítést nem tett annak érdekében, hogy ilyen információkat szerezzen be tőle, sem írásban, sem telefonon.

105. A Bizottság nem vitatja, hogy nem küldött a panaszosnak írásbeli kérelmet a támogathatósági kritériumoknak való megfeleléssel kapcsolatos további információkra vagy pontosításokra vonatkozóan. A fent említettek szerint (lásd a 91. pontot) a Bizottság 1993. január 22-én, illetve március 2-án további információkat kért a panaszostól a projektjavaslataival kapcsolatban. Az e levelekben foglalt kérdések egyike sem érinti azonban a panaszos jogosultságát.

106. Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság mindazonáltal azzal érvelt, hogy bár a vonatkozó információkat hivatalosan nem kérték, erre közvetlen kapcsolatfelvétel útján került sor. Hozzátette, hogy a telefonos megkeresések ellenére a magánforrások eredetére vonatkozó kérdésre nem adtak kielégítő választ. Lehetséges, hogy ezek a megjegyzések az 1996. július 15-i feljegyzésben szereplő nyilatkozatot tükrözik, amely szerint a panaszos nem működött együtt[11]. Az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság azon állítása, miszerint közvetlen kapcsolatfelvétel útján igyekezett releváns információkat szerezni a panaszos jogosultságáról, egyszerűen nem hiteles. A Bizottság nem mutatott be olyan bizonyítékot, mint például az állítólagos telefonbeszélgetésekre vonatkozó jelenléti ívek vagy az esetleges találkozókra vonatkozó feljegyzések, amelyek alátámaszthatnák állítását. Továbbá az ombudsman rendelkezésére álló valamennyi bizonyíték megerősíti, hogy a Bizottság 1996. július 29-i levelének kézhezvétele előtt a panaszosnak nem volt tudomása azokról az okokról, amelyek miatt a Bizottság azt nem támogathatónak ítélte. Emellett az ombudsman nem tudja elhinni, hogy a panaszos tartózkodott volna a válaszadástól, ha a Bizottság tudatta volna vele, hogy kétségei vannak a támogathatóságát illetően, és e tekintetben további információkra lett volna szüksége.

107. Az ombudsman továbbá úgy véli, hogy a Bizottság saját beszámolója ellentmondásos. Ugyanebben a válaszban, amelyben azzal érvelt, hogy a panaszos annak ellenére nem nyújtotta be a szükséges pontosításokat, hogy erre felkérték, a Bizottság azt állította, hogy arra a következtetésre jutott/arra a véleményre jutott, hogy mivel bizonyos dokumentumok, mint például az 1989. és 1990. évi éves jelentések, nem nyújthatók be, mivel a panaszos csak 1990 októberétől vált függetlenné, a más dokumentumok iránti kérelem formális érvényesítése nem járna eredménnyel. Ha azonban a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a további információk iránti hivatalos kérelem okafogyott lett volna, nehezen érthető, hogy a Bizottság ennek ellenére miért kért volna informális alapon további információkat a panaszostól.

108. A fentiekre tekintettel az Ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy a Bizottság nem próbált meg további információt szerezni a panaszos jogosultságáról a legnyilvánvalóbb forrásból, azaz magától a panaszostól. Mindazonáltal, még ha feltételezzük is egy pillanatra, hogy a Bizottság sikertelenül próbált ilyen további információkat beszerezni a panaszostól, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az 1993. október 12-i határozat nem az ilyen információk (állítólagos) hiányán alapult, hanem a panaszos jogosultságára vonatkozó negatív megállapításon. Más szóval nem a panaszostól származó további információk állítólagos hiánya vezette a Bizottságot arra, hogy a panaszost támogatásra nem jogosultnak tekintse, hanem azok az információk, amelyeket más forrásokból kapott. Ezt megerősíti az S. által 1996. július 15‐én készített feljegyzés is. Lényeges, hogy az 1996. július 29-i levél, amelyben a Bizottság meg kívánta indokolni 1993. október 12-i határozatát, nem tartalmaz utalást arra, hogy a panaszos állítólagosan elmulasztotta a Bizottság által kért tájékoztatást.

109. E körülményekre tekintettel az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság a panaszos kérelmeit olyan kétes megbízhatóságú információk alapján bírálta el, amelyeket főként bizonyos nem kormányzati szervezetektől vagy nem kormányzati szervezetek szövetségeitől kért és kapott, miközben magától a panaszostól nem próbált meg további releváns információkat beszerezni. Az ombudsman úgy véli, hogy ez a megközelítés nyilvánvalóan nem tekinthető összeegyeztethetőnek a megfelelő ügyintézés elveivel.

110. Ezeket az aggályokat megerősíti az a tény, hogy a Bizottság nem közölte a panaszossal a harmadik felektől begyűjtött negatív információkat, és így nem tette lehetővé a harmadik felek számára, hogy észrevételeket tegyenek ezekkel az információkkal kapcsolatban, mielőtt döntést hozna a panaszos társfinanszírozási kérelmeiről. Igaz, hogy a vonatkozó események idején sem a helyes hivatali magatartás európai kódexe[12], sem az Európai Bizottság tisztviselőinek a nyilvánossággal fenntartott kapcsolataikra vonatkozó magatartási kódexe[13] nem létezett. Tekintettel azonban a közösségi bíróságok állandó és régóta fennálló ítélkezési gyakorlatára, a Bizottság egyetlen tisztviselőjének sem lehet kétsége a meghallgatáshoz való jog alapvető fontosságát illetően.

111. Az ombudsman ezért sajnálattal állapítja meg, hogy a Bizottságnak a panaszos kérelmeinek kezelésével kapcsolatos megközelítése alapvetően hibás volt.

A Bizottság határozatának alapjául szolgáló indokokról

112. Bár az ombudsman úgy véli, hogy az a mód, ahogyan a Bizottság a jelen ügyet kezelte, a legkomolyabb aggályokat veti fel, még mindig meg kell vizsgálni, hogy érvényesek voltak-e azok az indokok, amelyekre a Bizottság az 1993. október 12-i határozatát alapozta. Az erre a kérdésre adott pozitív válasz természetesen nem befolyásolná az ombudsmannak a Bizottság által alkalmazott megközelítéssel kapcsolatos kritikáját, amely már szerepelt az ombudsman korábbi határozataiban, és amelyet a jelen ügyben továbbfejlesztettek. A Bizottság által a jelen ügyben elkövetett hivatali visszásság azonban kevésbé lenne fennálló, ha legalább a határozatának érdemi része megalapozott lenne.

113. E kérdés vizsgálatához először is meg kell vizsgálni az 1993. október 12‐i határozat alapjául szolgáló indokokat, mivel nyilvánvaló, hogy a jelen összefüggésben csak ezek az indokok lehetnek relevánsak.

114. Amint azt már korábban említettük, a Bizottság 1996. július 29-i levelében szándékában állt kifejteni azokat az indokokat, amelyeken e határozat alapult. Ez a levél az általános feltételek 1.3., 1.4., 2.1., 2.6. és 2.7. pontjában meghatározott kritériumokra hivatkozik. A Bizottság ezt követően kijelentette, hogy i. nem tudja egyértelműen megkülönböztetni a felperes tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. és az IAI tevékenységi területeitől, és ii. hogy a panaszos európai működési költségei, például brüsszeli irodája és rosbachi székhelye, a támogatás kedvezményezettjeit megillető összegekhez képest meghaladják az elfogadható arányt.

115. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság előadta, hogy az általános feltételek 1.3. pontjában meghatározott kritériumot az általános feltételek 1.1., 1.2., 1.4. és 3. pontjával összefüggésben kell értelmezni. Az Európai Bizottság szerint ezek a rendelkezések kiegészítik egymást, és az „autonómia” fogalommeghatározásába illeszkednek, ami azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a nem kormányzati szervezet központja önállónak minősüljön, valamennyi társfinanszírozott projekt esetében hatékony döntéshozatali központnak kell lennie.

116. Az ombudsman nyugtalanítónak tartja, hogy a Bizottság így az általános feltételek azon rendelkezéseire is hivatkozott, amelyeket az 1996. július 29-i levél nem idézett, és hogy az „autonómia” fogalmát, amely a Bizottság véleménye szerint a jelen ügy központi kérdése, az említett levél önmagában még csak nem is említette. A fent említettek szerint a nem kormányzati szervezetek önállóságára vonatkozó követelményt az általános feltételek 1.1. pontja tartalmazza, amelyet az 1996. július 29-i levél nem idézett. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság rámutatott, hogy 1996. július 29-i levelében kifejtette, hogy nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit az IAI tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, kiadásaitól, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól. A Bizottság előadta, hogy ebből azt a következtetést kell levonni, hogy 1996. július 29‐i levele kifejezetten utalt az autonómia hiányára. Az ombudsman nem tud egyetérteni ezzel az állásponttal. Az 1996. július 29-i levél természetesen nem utal "kifejezetten" az autonómia állítólagos hiányára. Az ombudsman véleménye szerint a helyes igazgatási gyakorlat megköveteli, hogy az intézmény a lehető legpontosabban indokolja meg intézkedéseit. Az ombudsman nem érti, hogy a Bizottság a jelen ügyben miért mulasztotta el ezt megtenni, különös tekintettel arra, hogy közel három év telt el a vonatkozó határozat meghozatala óta. Az 1996. július 29-i levél pontatlansága tehát aligha magyarázható a Bizottság időhiányával.

117. Az ombudsman mindazonáltal meg fogja vizsgálni, hogy a Bizottságnak a panaszos „autonómiájával” kapcsolatos aggályai, amelyekre a Bizottság az ombudsman további információkérésére adott válaszában hivatkozott, lehetővé tették-e számára a panaszos kérelmeinek elutasítását. Ezen túlmenően az ombudsman megvizsgálja, hogy helyes volt-e a Bizottság azon álláspontja, amely szerint a panaszos nem tett eleget az általános feltételek 2.1., 2.6. és 2.7. pontjának.

118. Meg kell jegyezni, hogy 1996. július 15‐i feljegyzésében S. kifejtette azon álláspontját, hogy a panaszos nem csupán az általános feltételek bizonyos rendelkezéseit sértette meg, hanem a költségvetési rendelet rendelkezéseit is. Az 1996. július 29-i levél nem hivatkozik a költségvetési rendeletre. Úgy tűnik, hogy a Bizottság ezt követően azt sem állította, hogy a panaszos megsértette volna ezt a rendeletet. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy nem szükséges tovább vizsgálnia az 1996. július 15-i feljegyzés vonatkozó megjegyzéseit. Elegendő annyit megállapítani, hogy az általános feltételekben foglalt kritériumok tekintetében az alábbiakban levont következtetések értelemszerűen alkalmazandók a költségvetési rendelet állítólagos megsértésére.

Az 1996. július 15-i feljegyzés a panaszos nyereségszerzési és nem nyereségszerzési tevékenységei közötti állítólagos átfedésre is hivatkozik. S. úr ebben a feljegyzésben kijelenti továbbá, hogy a panaszos elnöke professzorként, tanácsadóként és üzletemberként is tevékenykedett. A Bizottság soha nem nyújtott be bizonyítékot ezen állítások alátámasztására, vagy legalábbis annak kifejtésére, hogy miért voltak kétségei e tekintetben. Tekintettel arra, hogy ezeket a kérdéseket az 1996. július 29-i levél semmiképpen sem említette, az ombudsman úgy véli, hogy azokat nem lehetett a panaszossal szemben felhozni, és ezért itt nem kell megvizsgálni.

119. E vizsgálat során a Bizottság további érveket terjesztett elő azon álláspontjának alátámasztására, hogy a panaszos az 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor nem volt jogosult támogatásra. Ezekkel az új érvekkel az 1996. július 29-i levélben kifejtett vagy hivatkozott indokok vizsgálata előtt foglalkozunk.

120. Végül az ombudsman szükségesnek tartja egy olyan ok vizsgálatát, amely az 1996. július 15-i feljegyzésben feltűnően szerepel, de az 1996. július 29-i levélben meg sem említik.

A Bizottság új érveit illetően

121. E vizsgálat során a Bizottság azt állította, hogy jogosult volt elutasítani a panaszos kérelmeit, i. mivel kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos németországi székhelye volt-e a tényleges döntéshozatali központ valamennyi társfinanszírozási projekt esetében, és ii. mivel a panaszos nem nyújtotta be az 1989-re és 1990-re vonatkozó éves jelentéseket. A panaszos véleménye szerint a Bizottság ezzel olyan új kritériumokat vezetett be, amelyeket korábban nem említettek.

122. Ezen érvek közül az elsőt illetően a Bizottság véleményében előadta, hogy kétségei azon a tényen alapulnak, hogy a panaszos székhelye Rosbachban (Németország) található, míg elnöke látszólag Brüsszelben található. Úgy tűnik, hogy ez az érv az általános feltételek 1.3. pontján alapul, amely szerint „valamennyi társfinanszírozott projekt esetében a nem kormányzati szervezet központi irodájának kell a tényleges döntéshozatali központnak lennie”. Észrevételeiben a panaszos előadta, hogy a társfinanszírozási kérelmek elkészítése nem tartozik az elnök hatáskörébe. A panaszos szerint ezeket a kérelmeket B. úr, a panaszos rosbachi székhelyén a pénzügyekért és az igazgatásért felelős személy készítette. A panaszos hozzátette, hogy – amint azt a B. úrnak címzett levelei is bizonyítják – a Bizottság közvetlen kapcsolatban állt vele az e kérelmekkel kapcsolatos kérdéseket illetően. A pályázatokat ezt követően a panaszos brüsszeli irodájába küldték. Ezeket a panaszos elnöke írta alá és nyújtotta be a Bizottságnak. A panaszos szerint ezt a megközelítést gyakorlati okokból fogadták el, mivel a panaszos PR-tevékenysége tekintetében e kérelmek nyomon követését az elnök egyik feladatának tekintették. A panaszos azt állította, hogy így tiszteletben tartotta az általános feltételek 1.3. pontját.

123. Az ombudsmant nem győzték meg ezek a magyarázatok. A német jog szerint az egyesületet annak igazgatótanácsa képviseli[14]. A vonatkozó nyilvántartásból a Bizottság által rendelkezésre bocsátott kivonat szerint a panaszos igazgatótanácsa az elnökből és két helyettesből áll (vagy az adott időpontban ezekből állt), akik mindegyike képes volt saját maga képviselni a panaszost. A jelen ügyben egyértelmű volt, hogy a panaszost a brüsszeli székhelyűnek tűnő elnöke képviselte. Az a tény tehát, hogy a vonatkozó projektjavaslatot a panaszos németországi székhelyén készítették el, ebben az összefüggésben nem bír jelentőséggel.

124. Mivel azonban nem volt azonnal egyértelmű, hogy az általános feltételek 1.3. pontjában meghatározott szabály milyen célt szolgál, az ombudsman felvilágosítást kért a Bizottságtól e kérdéssel kapcsolatban. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság előadta, hogy az általános feltételek 1.3. pontjában meghatározott kritériumot az általános feltételek 1.1., 1.2., 1.4. és 3. pontjával összefüggésben kell értelmezni, és az a nem kormányzati szervezet autonómiájára vonatkozik (lásd már a fenti 115. pontot). A Bizottság megállapította, hogy az 1.3. pont tehát azt jelenti, hogy a nem kormányzati szervezetnek az Európai Unió valamely tagállamában kell székhellyel rendelkeznie, ott kell székhellyel rendelkeznie a hatályos jogszabályoknak megfelelően, és önálló döntéshozatali jogkörrel kell rendelkeznie a társfinanszírozott projektjeivel kapcsolatban. Hozzátette, hogy legalább 1988 előtt néhány korlátozott forrásokkal rendelkező nem kormányzati szervezetet arra használtak fel, hogy projektjeiket továbbítsák más nem kormányzati szervezeteknek, amelyek közösségi társfinanszírozásra nyújtották be azokat. A szükséges források megszerzését követően a projekteket visszajuttatták a fővállalkozó nem kormányzati szervezethez, amely az általános feltételekben előírtak szerint pénzügyi hozzájárulás nélkül hajtotta végre azokat. A Bizottság szerint az 1.3. pont célja az ilyen helyzetek elkerülése volt. A Bizottság ugyanakkor hozzátette, hogy az 1.3. pont nagymértékben kapcsolódik az általános feltételek 3. pontjához, amely kimondja, hogy „az a támogatható nem kormányzati szervezet, amely megfelel a fenti feltételeknek, de egy nem támogatható nem kormányzati szervezet nevében jár el, és nincs befolyása a projektek végrehajtására, és nem járul hozzá az ilyen projektek társfinanszírozásához, nem részesülhet társfinanszírozásban”. A Bizottság szerint egy nem kormányzati szervezet nem volt jogosult támogatásra, ha központi irodája valamely uniós tagállamban volt, de nem rendelkezett döntéshozatali hatáskörrel, pénzügyi és szervezeti autonómiával és függetlenséggel az EU-n kívüli székhellyel rendelkező anyavállalatokkal szemben, amelyek ellenőrző befolyást gyakoroltak rá.

125. Ezekből a magyarázatokból egyértelműen kiderül, hogy a Bizottság véleménye szerint az általános feltételek 1.3. pontjának célja annak előírása, hogy egy nem kormányzati szervezet önállóan, azaz saját érdekében és anélkül járjon el, hogy más szervek ellenőriznék. Ha ezeket a magyarázatokat szem előtt tartva olvassuk az 1.3. pontot, akkor valóban teljesen érthető az a követelmény, hogy a nem kormányzati szervezet „központjának valamennyi társfinanszírozott projekt hatékony döntéshozatali központjának kell lennie”. Az ombudsman azonban nyilvánvalónak tartja, hogy pusztán az a tény, hogy a döntéseket egy nem kormányzati szervezet nevében az EU-ban a központi irodától eltérő helyen is meg lehet hozni, nem vet fel olyan aggályokat, amelyeket az általános feltételek 1.3. pontjának kellett volna kezelnie, feltéve, hogy a nem kormányzati szervezet a fent említett értelemben önálló. Más szóval, ha a panaszos önálló volt, nem számított, hogy a határozatait a németországi székhelyén vagy az elnökének brüsszeli székhelyén hozta meg.

126. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy a Bizottság azon érve, hogy a panaszos nevében hozott határozatokat a központi irodán kívül is meg lehet hozni, nem ad magyarázatot arra, hogy a Bizottság miért tekintette a panaszost nem támogathatónak. Azt is meg kell jegyezni, hogy ezt az érvet az 1996. július 29-i levél nem tartalmazta, és ezért semmi esetre sem lehetett a panaszossal szemben felhozni.

127. Ami a Bizottság második érvét illeti, az ombudsman megjegyzi, hogy az azon a tényen alapul, hogy a panaszos csak egy éves jelentést nyújtott be a Bizottságnak, az 1991-re vonatkozót. A Bizottság rámutatott arra, hogy 1989-re és 1990-re vonatkozóan nem nyújtottak be éves jelentést, annak ellenére, hogy az alkalmazandó általános feltételek megfogalmazása egyértelmű volt az előző három évre vonatkozó éves jelentések benyújtásának szükségességét illetően. A panaszos nem vitatta azt a tényt, hogy a kérelmezőknek az elmúlt három évre vonatkozóan éves jelentéseket kellett benyújtaniuk. Hangsúlyozta azonban, hogy csak 1990. október 3-án alapították, és ennek következtében nem tudott megfelelni az említett követelménynek. A panaszos emlékeztetett arra, hogy már az első kérelemhez csatolt 1992. július 14-i levelében rámutatott arra, hogy 1989-re és 1990-re vonatkozóan nem készült éves jelentés. Hozzátette, hogy a Bizottságnak tudomása volt ezekről a tényekről, de soha nem kért további információkat. A panaszos azt is előadta, hogy az 1990 októbere előtti időszakra vonatkozó információk semmi esetre sem lettek volna relevánsak annak ellenőrzése szempontjából, hogy a panaszos megfelelt-e a vonatkozó kritériumoknak.

128. Az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos által adott magyarázatok észszerűek. Megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság nem bizonyította olyan szabály fennállását, amely szerint a kérelmeket szükségszerűen el kell utasítani, ha a felperes nem nyújtotta be az elmúlt három évre vonatkozó éves jelentéseket. Emellett, ha létezne ilyen szabály, az a tény, hogy a Bizottságnak közel 15 hónapba telt a panaszos első kérelmének elutasítása, annál is inkább meglepő lenne, mivel ezt a határozatot további vizsgálatok nélkül is meg lehetett volna hozni.

129. Mindenesetre figyelembe kell venni azt a tényt, hogy – amint azt a panaszos helyesen megjegyezte – az 1989-re és 1990-re vonatkozó éves jelentések hiányát az 1996. július 29-i levél nem említi, és ezért az semmiképpen sem róható fel a panaszosnak.

130. Mielőtt rátérnénk a Bizottság 1993. október 12-i határozatának az 1996. július 29-i levélben kifejtett (vagy hivatkozott) indokaira, két további kérdéssel kell foglalkozni.

131. Véleményében a Bizottság úgy vélte, hogy elegendő lett volna, ha a vonatkozó kritériumok egyike nem teljesül. Az ombudsman úgy véli, hogy ez az álláspont nyilvánvalóan helyes. Ahhoz, hogy egy nem kormányzati szervezet a Bizottságtól társfinanszírozást kaphasson, valamennyi támogathatósági feltételnek meg kellett felelnie. Ez azt jelenti, hogy egy nem kormányzati szervezet nem volt támogatható, ha a vonatkozó kritériumok bármelyike nem teljesült. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos újra és újra azzal érvelt, hogy a Bizottságnak ellenőriznie kellett volna, hogy megfelel-e minden egyes támogathatósági kritériumnak. A fentiekre tekintettel azonban az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottságnak jogában állt volna tartózkodni valamennyi kritérium vizsgálatától, ha azt állapította volna meg, hogy legalább egy kritérium nem teljesült.

132. Amint azt a panaszos észrevételeiben előadta, a Bizottság 1996. július 29-i levele határozottan azt sugallja, hogy szolgálatai valójában csak néhány kritériumot vizsgáltak meg. Ezért meglepő, hogy véleményében a Bizottság azt állította, hogy elemezte az általános feltételekben meghatározott valamennyi kritériumot, és arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos egyik kritériumnak sem felelt meg. Az ombudsman úgy véli, hogy ez a kijelentés nyilvánvalóan megalapozatlan, anélkül, hogy szükséges lenne kiemelni minden olyan szempontot, amelyet a Bizottság nem vizsgált meg. Elegendő annyit megjegyezni, hogy az általános feltételek 1.2. pontja előírja, hogy az érintett nem kormányzati szervezetnek az EU valamely tagállamában kell székhellyel rendelkeznie. Magából a Bizottság által előterjesztett információkból (nevezetesen a nyilvános nyilvántartás kivonatából) kiderül, hogy a panaszos székhelye Rosbachban (Németország) volt.

A panaszos autonómiájának állítólagos hiányáról

133. A fent említettek szerint a Bizottság úgy véli, hogy az általános feltételek 1.1., 1,2., 1.3., 1.4. és 3. pontját együttesen kell értelmezni, és meg kell követelni, hogy a nem kormányzati szervezetek önállóak legyenek, azaz székhelyük legyen a tényleges döntéshozatali központ valamennyi társfinanszírozott projekt esetében, és hogy azt ne irányítsák/ellenőrizzék más szervek. 1996. július 29-i levelében a Bizottság felvetette, hogy a panaszos autonómiájával kapcsolatos kételyei abból erednek, hogy nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. és az IAI tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, kiadásaitól, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól.

134. A panaszos azon az állásponton volt, hogy ez a félreértés nem lehetséges pusztán azért, mert csak magáról szolgáltatott információkat a Bizottságnak, az IAI-ról vagy a Welthilfe e.V.-ről azonban nem. Az ombudsman úgy véli, hogy ez az érv nem meggyőző. Ha a Bizottságnak oka volt kételkedni a panaszos autonómiájában, nem számított, hogy a vonatkozó információkat maga a panaszos szolgáltatta-e, vagy azok más forrásokból származtak.

135. A lényegi kérdés tehát az, hogy helyes volt-e a Bizottság azon álláspontja, hogy nehéz volt különbséget tenni a panaszos és a másik két nem kormányzati szervezet között.

136. Az IAI tekintetében úgy tűnik, hogy a panaszos nem vitatja, hogy elődje, a Deutsches Missionszentrum e.V. (a továbbiakban: DMZ) szoros kapcsolatban állt az IAI-val. A panaszos által a Bizottsághoz 1992-ben benyújtott kérelmekhez csatolt információkból azonban kiderül, hogy 1990-ben jelentős változások történtek, beleértve az alapszabály felülvizsgálatát és a panaszosnak a német jog szerinti külön egyesületként való bejegyzését. A panaszos ragaszkodott ahhoz, hogy 1990. október 3-tól független legyen az IAI-tól. Nem világos tehát, hogy a Bizottság milyen alapon jutott arra a következtetésre, hogy nem tudott egyértelműen különbséget tenni az IAI és a panaszos között. A hozzá benyújtott bizonyítékok alapján az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos és az IAI közötti kapcsolat egyetlen konkrét eleme az, hogy 1991-ben – és a panaszos nevében eljáró könyvelők által készített, a Bizottsághoz benyújtott kérelmekben szereplő jelentés szerint – a panaszos részt vett az IAI gyermekeket támogató programjában. Úgy tűnik azonban, hogy az e jelentésben az említett részvétellel kapcsolatban nyújtott magyarázatok nem utalnak arra, hogy okkal feltételezhető, hogy az IAI és a panaszos nem különböztethető meg egymástól. 1996. július 15-i feljegyzésében S. megkérdőjelezte, hogy a panaszos által kapott magánadományok alapvetően az USA-ból származnak-e, és hogy a projektekkel kapcsolatos döntéshozatali hatáskör az IAI vagy a panaszos kezében van-e. Fontos azonban, hogy ezeket a szakaszokat egyértelműen kérdésekként fogalmazzák meg. Az e kérdésre vonatkozó további információk hiányában tehát úgy tűnik, hogy a Bizottságnak az IAI és a panaszos közötti kapcsolattal kapcsolatos aggályai csak feltételezéseken és gyanúkon alapultak. Igaz, amint arra a Bizottság a véleményében rámutatott, hogy a panaszos nem bizonyította, hogy független az IAI-tól. Mivel azonban a Bizottság soha nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy kétségbe vonja autonómiáját az IAI-val való kapcsolatát illetően, a panaszos nyilvánvalóan nem tudhatta, hogy a Bizottság ebben az összefüggésben további bizonyítékokat tart szükségesnek.

137. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a panaszost 1990-ben a német jog szerint egyesületként vették nyilvántartásba. A vonatkozó nyilvántartásba a Bizottság által az ombudsmannak benyújtott bejegyzés nem tartalmaz arra utaló jeleket, hogy a panaszost az IAI ellenőrizhetné. Azt is figyelembe kell venni, hogy a jótékonysági szervezet jogállását megszerezni vagy fenntartani kívánó egyesületek a németországi adóhatóságok ellenőrzése alá tartoznak. A panaszos által 1992-ben a Bizottságnak benyújtott információkból kiderül, hogy a német adóhatóságok úgy döntöttek, hogy ellenőrzik a panaszos (vagy pontosabban elődje, a DMZ) 1981 és 1986 közötti tevékenységét, hogy az ez alkalommal feltárt hiányosságok miatt az adóhatóságok úgy döntöttek, hogy ez a nem kormányzati szervezet nem tekinthető jótékonysági szervezetnek az 1990-es évvel bezárólag, hogy a hiányosságokat ezt követően orvosolták, és hogy ennek következtében az adóhatóságok 1991-ben elfogadták, hogy a panaszost jótékonysági intézménynek tekintik. Nehéz elképzelni, hogy a német hatóságok ilyen határozatot hoztak volna, ha az elődje és az IAI közötti kapcsolattal kapcsolatos problémák továbbra is fennálltak volna.

138. Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy – amint azt a panaszos helyesen megjegyezte – a DZI 1990. december 20-án kelt levelében arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy a múltban úgy tűnt, hogy a panaszos az IAI számára történő pénzgyűjtésre szorítkozott, hogy a rendelkezésre álló információk azt mutatták, hogy ez a helyzet már nem áll fenn, hogy a panaszos most már önálló német egyesület, amely elkülönült az előző igazgatási tanácstól és tanácstól, és hogy ennek következtében a panaszosnak most lehetősége van arra, hogy önállóan hajtson végre projekteket. Igaz, hogy a DZI óvatosságra intett, jelezve, hogy remélhetőleg a panaszos ennek megfelelően fog eljárni. Egyértelmű azonban, hogy a Bizottságot tájékoztatták a panaszosnak az IAI-tól való különválásáról. Hacsak a Bizottság nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek azt mutatják, hogy ezt a szétválasztást a gyakorlatban nem tartották tiszteletben, nem volt oka azt az álláspontot képviselni, hogy nem tudott különbséget tenni a két nem kormányzati szervezet között.

139. Az ombudsman nyilvánvalóan nem zárhatja ki, hogy a Bizottság rendelkezett olyan további elemekkel, amelyeken az IAI és a panaszos közötti kapcsolattal kapcsolatos gyanúja alapult. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Bizottság 1996. július 29-i levelében nem azonosított ilyen elemeket. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a Bizottság ombudsmanhoz intézett beadványaiban soha nem azonosítottak ilyen elemeket. Igaz, hogy az S. által 1996. július 15‐én készített feljegyzés egy további elemre hivatkozik ebben az összefüggésben. Ez az S. által ismét kérdésként megfogalmazott elem arra vonatkozott, hogy a panaszosnak nem kellett volna-e igazgatót váltania, ha valóban függetlenné kívánt volna válni az IAI-tól. Amint azonban S. úr megjegyezte, Dr. K. még mindig a panaszos elnöke volt. Az ombudsman megjegyzi, hogy rendkívül nehéz megérteni, hogy a panaszosnak miért kellett volna igazgatót váltania ahhoz, hogy függetlenné váljon az IAI-tól. Semmi sem utal arra, hogy Dr. K. is vezető pozíciót töltött volna be az IAI-ban. Tekintettel e megfontolásnak az 1996. július 15-i feljegyzésben ismertetett "minőségére", az ombudsmannak komoly kétségei vannak afelől, hogy bármely további elem, amelyet a Bizottság ebben az összefüggésben mérlegelt, anélkül azonban, hogy azokat valaha is közölte volna a panaszossal vagy magával az ombudsmannal, olyan jellegű volt-e, hogy jogos aggályokat keltett volna a Bizottságban a panaszos és az IAI közötti kapcsolatot illetően.

140. Ezeket a kétségeket megerősíti az a tény, hogy az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság azt állította, hogy az 1989-re és 1990-re vonatkozó éves jelentések hiánya „egyértelműen” azt mutatja, hogy a panaszos nem független az IAI-tól. Ez az érv nem fogadható el. Még ha valaki egyáltalán kész is lenne követni a Bizottság logikáját, az említett jelentések hiánya csak a panaszosnak az IAI-val szembeni 1989-es és 1990-es helyzete szempontjából lehet releváns. A döntő azonban az volt, hogy a panaszos független volt-e az IAI-tól akkor, amikor a kérelmeket 1992-ben benyújtották, és amikor a Bizottság 1993-ban döntött ezekről a kérelmekről.

141. Mindazonáltal, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottságnak jogos kétségei lehetnek a panaszos IAI-val kapcsolatos autonómiáját illetően, könnyen tisztázhatta volna a kérdést azáltal, hogy közvetlenül a panaszoshoz fordult, és felkérte a helyzet tisztázására. Amint azonban fentebb már említettük, a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel.

142. 1996. július 29-i levelében a Bizottság továbbá azzal érvelt, hogy a panaszos nem tartotta be az általános feltételek 1.4. pontját, amely szerint a nem kormányzati szervezet pénzügyi forrásai nagy részének uniós eredetűnek kell lennie. Ebben az összefüggésben a Bizottság előadta, hogy nem tudta egyértelműen megkülönböztetni a panaszos és az IAI finanszírozási forrásait. A panaszos azzal érvelt, hogy kérelmeivel együtt részletes elszámolásokat nyújtott be, és hogy ezekből a dokumentumokból az derült ki, hogy a panaszos kizárólag európai forrásokból kapott adományokat. A vonatkozó dokumentumok vizsgálatát követően az ombudsman nincs meggyőződve arról, hogy azok valóban bizonyították-e, hogy a panaszos pénzügyi forrásainak nagy része uniós eredetű volt.

143. Az ombudsman megjegyzi azonban, hogy a panaszos hangsúlyozta, hogy Németországban vették nyilvántartásba, és mivel csak Németországban gyűjtött adományokat, csodára lett volna szüksége ahhoz, hogy az EU-n kívülről szerezzen pénzeszközöket. A Bizottság nem talált olyan elemet, amely alapján kétségbe vonhatta volna, hogy a panaszos pénzügyi forrásainak nagy része az EU-ból származik. Igaz, hogy 1996. július 15-i feljegyzésében S. ismét kérdés formájában azt kérdezi, hogy a panaszos által magánforrásokból kapott adományok elsősorban az USA-ból származtak-e. A legcsekélyebb utalás sincs azonban arra, hogy milyen információk (ha voltak ilyenek) alapján merült fel ez a kérdés. A Bizottság e tekintetben könnyen tisztázhatta volna kétségeit, ha magához a panaszoshoz fordul. Amint azonban fentebb már említettük, a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel. Igaz, hogy – amint azt a Bizottság állította – a panaszos soha nem bizonyította egyértelműen, hogy kérelmei benyújtásának időpontjában pénzügyi forrásainak többsége európai eredetű volt. Az ombudsman azonban megjegyzi, hogy a Bizottság soha nem tájékoztatta a panaszost arról, hogy kétségei vannak e tekintetben. A panaszos tehát nem tudhatta, hogy forrásai eredetének bizonyításához további információkra van szükség.

144. Végül a Bizottság 1996. július 29-i levele azt is megemlítette, hogy nehéz megkülönböztetni a panaszost a Welthilfe e.V.-től. A panaszos nem vitatja, hogy elnöke egyben e másik nem kormányzati szervezet elnöke is. Hozzáteszi azonban, hogy a német jog nem tiltja meg, hogy valamely személy ilyen kettős minőségben járjon el. Az ombudsman tudomása szerint ez az érv helytálló. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy az a tény, hogy a panaszosnak és egy másik nem kormányzati szervezetnek ugyanaz volt az elnöke, bizonyosan feljogosította a Bizottságot arra, hogy alaposan megvizsgálja, vannak-e olyan további kapcsolatok e nem kormányzati szervezetek között, amelyek megkérdőjelezhetik a társfinanszírozást kérő nem kormányzati szervezet autonómiáját. Figyelembe kell azonban venni, hogy a panaszos és a Welthilfe e.V. a német jog szerint bejegyzett külön egyesületek, és hogy a német adóhatóságok alaposan megvizsgálják a jótékonysági szervezetek magatartását. Konkrét elemek hiányában az ombudsman ezért nem érti, hogy a Bizottság miért vélte úgy, hogy nem tudta megkülönböztetni a panaszos tevékenységi területeit, finanszírozási forrásait, kiadásait, hatásköreit vagy döntéshozatali struktúráit a Welthilfe e.V. tevékenységi területeitől, finanszírozási forrásaitól, hatásköreitől vagy döntéshozatali struktúráitól. Ugyanakkor, és amint azt már fentebb említettük, a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel.

145. Mindenesetre az ombudsman emlékeztet arra, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozata kifejtette, hogy a panaszos kérelmeit elutasították, mivel a panaszos nem felelt meg a jogosultsági kritériumoknak. Egyértelmű tehát, hogy a kérelmeket nem azért utasították el, mert a Bizottságnak csupán kétségei voltak a panaszos támogathatóságát illetően, hanem azért, mert a panaszost nem tartotta támogathatónak. A Bizottság azonban nem bizonyította, hogy a panaszos valóban nem rendelkezett azzal az önállósággal, amelyet a Bizottság szerint az általános feltételek 1.1., 1.2., 1.3., 1.4. és 3. pontja megkövetelt.

Az általános feltételek 2. pontjában meghatározott kritériumok tekintetében általában

146. Az általános feltételek 1. pontja egyértelműen kimondja, hogy a támogathatósághoz a nem kormányzati szervezetnek teljesítenie kell az ott meghatározott feltételeket. A helyzet sokkal kevésbé egyértelmű az általános feltételek 2. pontjában meghatározott kritériumok tekintetében. E pont bevezető mondata szerint „a következő elemeket kell figyelembe venni” annak eldöntéséhez, hogy egy nem kormányzati szervezet jogosult-e társfinanszírozásra. E pontatlanság miatt az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy határozza meg az ebben az összefüggésben általa alkalmazott pontos normákat.

147. Válaszában a Bizottság kijelentette, hogy összefoglalva, ha egy nem kormányzati szervezetet társfinanszírozásra jogosultnak tekintenek, az azt jelenti, hogy megerősítik, hogy az adott nem kormányzati szervezet képes az EU-n belül szolidaritást és magánforrásokat mozgósítani fejlesztési tevékenységeihez, prioritásként kezeli a fejlesztési támogatást, bizonyítja tapasztalatait, valamint a partnerek által végrehajtott egyéb projektek támogatására való képességét, megállapítja az Európai Közösség és a fejlődő országok hasonló szervezeteivel fennálló kapcsolatainak jellegét és mértékét, és bizonyítékot szolgáltat a kielégítő igazgatási kapacitásról. A Bizottság további pontosításokkal egészítette ki az általános feltételek 2. pontjában meghatározott egyes elemeket, amelyeket az alábbiakban tárgyalunk.

A szolidaritás és a magánforrások Unión belüli mozgósítására való képesség tekintetében

148. Ami az általános feltételek 2.1. pontjában meghatározott kritériumot illeti, amely szerint figyelembe kell venni, hogy egy nem kormányzati szervezet képes-e szolidaritást és magánforrásokat mozgósítani az EU-n belül a fejlődő országokban folytatott fejlesztési tevékenységeihez, az ombudsman megjegyzi, hogy 1996. július 29-i levelében a Bizottság annak kijelentésére szorítkozott, hogy nem tudta megkülönböztetni a panaszos finanszírozási forrásait az IAI és a Welthilfe e.V. finanszírozási forrásaitól. Ezért lehetségesnek tűnik, hogy a Bizottság a 2.1. pontban meghatározott kritériumot egy másik olyan elemnek tekintette, amelyet figyelembe kell venni annak megállapításakor, hogy a panaszos önálló nem kormányzati szervezet-e. Az 1996. július 15‐i feljegyzés tartalma ebbe az irányba mutat. Ebben az esetben a fenti megfontolások értelemszerűen alkalmazandók.

149. Ha azonban a Bizottságnak kétségei lettek volna afelől, hogy a panaszos képes-e szolidaritást és magánforrásokat mozgósítani az EU-n belüli munkájához, az ombudsman nem látná, hogy e kétségek milyen megfontolásokon alapulhattak volna. A panaszos által a Bizottsághoz benyújtott dokumentumokból és kérelmeiből kiderül, hogy elődje, a DMZ 1989-ben 8,9 millió DM-et, 1990-ben pedig 8,6 millió DM-et gyűjtött össze[15]. Ezekből a dokumentumokból az is kiderül, hogy 1991-ben maga a panaszos 7,6 millió DM-et gyűjtöttössze [16].

150. A fentiekre tekintettel az ombudsman nem látja, hogy a Bizottság hogyan juthatott arra a következtetésre, hogy a panaszos nem felelt meg az általános feltételek 2.1. pontjában meghatározott kritériumnak.

A panaszos más nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatáról

151. Az általános feltételek 2.6. pontja előírja, hogy a társfinanszírozásra való jogosultság megállapításakor figyelembe kell venni a nem kormányzati szervezeteknek az Európai Közösségen belüli és kívüli más nem kormányzati szervezetekkel fennálló kapcsolatainak jellegét és mértékét.

152. Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság 1996. július 29-i levele azt állítja, hogy ez a kritérium nem teljesült, de nem fejti ki, hogy a Bizottság miért jutott erre a következtetésre. Az 1996. július 15-i feljegyzés tartalmának fényében azonban úgy tűnik, hogy a Bizottság álláspontját nagymértékben befolyásolták a panaszosról a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól kapott információk.

153. A panaszos úgy vélte, hogy a Bizottság módosította az általános feltételek 2.6. pontjában meghatározott kritériumot, mivel az utóbbi a más nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatokra, nem pedig a nem kormányzati szervezetek szövetségeivel való kapcsolatokra vonatkozott. Az ombudsman úgy véli, hogy ez az érv nem meggyőző. Tekintettel arra, hogy a nem kormányzati szervezetek társulásai – amint nevük is jelzi – nem kormányzati szervezetek csoportosulásai, az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság jogosult volt megvizsgálni a panaszosnak az ilyen szervezetekkel fennálló kapcsolatát.

154. A panaszos azonban azt is előadta, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta a fejlődő országok nem kormányzati szervezeteivel fenntartott kapcsolatait. Ez a szemrehányás helyénvalóbbnak tűnik. Sem az 1996. július 15-i feljegyzés, sem az 1996. július 29-i levél nem hivatkozik az általános feltételek 2.6. pontjában meghatározott kritérium e szempontjára. Tekintettel annak nyilvánvaló jelentőségére abban a kérdésben, hogy egy nem kormányzati szervezet támogathatónak tekinthető-e, az ombudsman nehezen érti, hogy a Bizottság miért nem vette figyelembe ezt a kérdést.

155. Ami a panaszos kapcsolatát illeti a DZI-vel, az Arbeiterwohlfahrttal és a BENGO-val, a panaszos azt állította, hogy a Bizottság nem vette fel a kapcsolatot az érintett szövetségekkel, és hogy legalább más szövetségekhez, nevezetesen a Deutscher Spendenrathoz kellett volna fordulnia. Az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos első érve a jelek szerint a panaszos által az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól ezt követően kapott információkon alapul, amelyek szerint a Bizottsággal kapcsolatban álló személy magán minőségében járt el (Arbeiterwohlfahrt), vagy a BENGO esetében a panaszosról ténylegesen semmilyen információt nem nyújtottak be. Amint azt már korábban említettük, ez az érv nem meggyőző. Ami a Deutscher Spendenratot illeti, maga a panaszos is rámutatott arra, hogy csak 1996-ban csatlakozott ehhez a szervhez. A Bizottság tehát nyilvánvalóan nem vehette figyelembe ezt a tényt, amikor 1993-ban a panaszos kérelmeiről döntött.

156. Véleményében a Bizottság előadta, hogy az általa végzett vizsgálat során megtudta, hogy a panaszos nem tagja a területen működő egyes érintett nem kormányzati szervezetek szövetségeinek. Ez a nyilatkozat azt a benyomást keltette, hogy a Bizottság az egyes nem kormányzati szervezetekben vagy nem kormányzati szervezetek szövetségeiben való tagságot a támogathatóság feltételének tekintette. Az ombudsman ezért arra kérte a Bizottságot, hogy fejtse ki, milyen alapon lehetne ilyen követelményt előírni (ha létezik ilyen). Az ombudsman e kérdéssel kapcsolatos további tájékoztatáskérésére adott válaszában a Bizottság kifejtette, hogy bizonyos nem kormányzati szervezetekben való tagság nem feltétele a jogosultságnak. Az Általános Szerződési Feltételek 2.6. pontja nem jelenti azt, hogy az NGO-nak valamely szervezet vagy szervezetek hálózata/kollektivitása tagjának kell lennie. A Bizottság azonban hozzátette, hogy ez a tagság hasznos eszköz arra, hogy a Bizottság tájékoztatást kapjon mind a nem kormányzati szervezet profiljáról és szakterületéről, mind pedig a más nem kormányzati szervezetekkel fennálló kapcsolatokról. Egy nem kormányzati szervezet más szervezetek általi elismerése megnyugtató lehet a Bizottság számára, ha nem rendelkezik korábbi ismeretekkel a kérelmezőről.

157. Az ombudsman egyetért azzal, hogy az a tény, hogy egy nem kormányzati szervezet a nem kormányzati szervezetek létrehozott szövetségének részét képezi, megnyugtathatja a Bizottságot annak megbízhatóságát illetően. Az Ombudsman azonban úgy véli, hogy a jelen ügy tényei azt mutatják, hogy a Bizottság nagyobb jelentőséget tulajdonított a panaszos érintett szervekkel való kapcsolatának, mint amit a fent említett magyarázatok sugallnak.

158. Ami különösen a DZI-t illeti, az 1996. július 15-i feljegyzés rámutatott arra, hogy a DZI megtagadta a panaszostól a címke használatát. E feljegyzés tartalma némileg alátámasztja a panaszos azon véleményét, hogy a Bizottság azt feltételezte, hogy a DZI pozitív hivatkozásának hiányában nem állapítható meg a támogathatósága. Ugyanakkor, amint azt a panaszos helyesen megjegyezte, az általános feltételek nem írtak elő ilyen feltételt, amit egyébként az 1996. július 29-i levél sem említett.

159. Az ombudsman elfogadja, hogy nincs olyan meggyőző bizonyíték, amely bizonyítaná, hogy a Bizottság valóban úgy vélte, hogy a DZI által kifejtett negatív vélemények azt jelentették, hogy a panaszost nem lehetett a Közösség általi társfinanszírozásra jogosultnak tekinteni. A helyzet azonban egyértelműbb az L. által szolgáltatott információk tekintetében. 1996. július 15-i feljegyzésében S. kijelentette, hogy azt a tényt, hogy a panaszost a platform elutasította, az EU nem hagyhatja figyelmen kívül az általános feltételek 2.6. pontjának fényében. Ez megerősíti, hogy a Bizottság nem csupán hasznos információforrásnak tekintette az érintett szerveket a panaszossal kapcsolatban, hanem jelentős jelentőséget tulajdonított a panaszossal szembeni hozzáállásuknak.

160. Végül, és mint már említettük, az 1996. július 15-i feljegyzés azon a véleményen van, hogy a BENGO elnöke által kifejtett negatív vélemények "szakértői véleménynek" minősülnek, amely lehetővé teszi a Bizottság számára annak megállapítását, hogy a panaszos nem felelt meg bizonyos támogathatósági kritériumoknak. Ez megerősíti, hogy a Bizottság rendkívül aránytalan jelentőséget tulajdonított e nem kormányzati szervezetek vagy nem kormányzati szervezetek szövetségei véleményének.

161. Az ombudsman ezért nem érti, hogy az általános feltételek 2.6. pontja hogyan teheti lehetővé a Bizottság számára, hogy a panaszost nem támogathatónak tekintse. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy ha a Bizottságnak kétségei merültek volna fel az e kritériumnak való megfeleléssel kapcsolatban, könnyen tisztázhatta volna az érintett kérdéseket azáltal, hogy a panaszoshoz fordult. Amint azonban fentebb már említettük, a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel.

Az igazgatási kapacitás állítólagos hiányáról

162. A Bizottság azt is előadta, hogy a panaszos nem tett eleget az általános feltételek 2.7. pontjának, mivel nem rendelkezett a szükséges igazgatási kapacitással. Ezzel összefüggésben a Bizottság a panaszos működési költségeire hivatkozott, amelyek véleménye szerint kirívóan magasak voltak. Valójában úgy tűnik, hogy ez a legkonkrétabb érv, amelyet az 1996. július 29-i levelében felhasznált.

163. Az ombudsman hasznosnak tartja emlékeztetni arra, hogy az általános feltételek 2.7. pontja azt is előírja, hogy adott esetben figyelembe kell venni a nem kormányzati szervezetek múltbeli teljesítményét a Bizottsággal kötött korábbi társfinanszírozási szerződések szerinti kötelezettségeik teljesítése során. Amint azt már említettük (78–80. pont), a Bizottság nem fordított figyelmet erre a kérdésre.

164. A Bizottság kifogását illetően a panaszos előadta, hogy az általános feltételek 2.7. pontja nem említi a működési költségeket. Bár ez igaz, az ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy egy nem kormányzati szervezet működési költségeit figyelembe kell venni igazgatási kapacitásának vizsgálatakor.

165. Amennyire az ombudsman látja, a Bizottság ezzel kapcsolatos aggályai a panaszos által szolgáltatott számadatokon és azon szervek által szolgáltatott információkon alapultak, amelyekhez fordult. A vonatkozó adatokat az alábbiakban vizsgáljuk meg.

166. Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság kijelentette, hogy a Zimbabwéban végrehajtandó projekt technikai értékelése során megállapítást nyert, hogy a bérekhez, a működési költségekhez és az igazgatáshoz kapcsolódó költségek a projekt költségvetésének mintegy 40 %-át tették ki, ami túl magasnak tűnt. Ezzel összefüggésben a Bizottság utalt a zimbabwei küldöttségtől 1993. május 10-én kapott feljegyzésre. A Bizottság által említett elemek azonban az érintett projekt érdemeire vonatkoznak, és az említett feljegyzésben semmi nem utal arra, hogy a Bizottság azokat döntőnek tekintette volna a panaszos támogathatóságának általános vizsgálata során. Lényegesnek tűnik, hogy az 1996. július 15-i feljegyzés nem hivatkozik ezekre a költségekre. Ezért nem szükséges tovább vizsgálni a zimbabwei projektre vonatkozó számadatokat.

167. A Bizottság 1996. július 15-i feljegyzése a panaszos teljes bevételének 37,7 %-át kitevő működési költségekre hivatkozik. Ezt a számot említi az Arbeiterwohlfahrt 1993. június 8-i levele is, amelyet e feljegyzéshez csatoltak. Bár a panaszos kétségeit fejezte ki e tekintetben, az ombudsman úgy véli, hogy ez a számadat levezethető a panaszos által a kérelmeivel együtt szolgáltatott adatokból. A panaszos könyvelőinek e kérelmekhez csatolt 1991. évi jelentése szerint az igazgatási költségek abban az évben 1,328 millió DM-et tettek ki. Az adományok megszerzésének költségei 1,330 millió DM-et tettek ki. Ezeket a számadatokat egy 2004. május 21-én kelt levél is tartalmazza, amelyben a KPMG (a panaszos akkori könyvelői) ismertették az 1991-től 2001-ig terjedő évekre vonatkozó számadatokat. A KPMG számításai szerint e költségek összege a panaszos teljes bevételének 35 %-át tette ki (18 % az adományok megszerzésének költségei és 17 % az általános igazgatási költségek tekintetében).

168. Panaszában és további észrevételeiben a panaszos az adminisztratív költségek százalékos arányára összpontosított. Az ombudsman azonban nyilvánvalónak tartja, hogy egy nem kormányzati szervezet igazgatási kapacitásának ellenőrzéséhez figyelembe kell venni minden olyan kiadást, amely nem szolgálja közvetlenül a nem kormányzati szervezet által nyújtandó támogatás kedvezményezettjeinek javát. Nem lehet tehát kétséges, hogy az adományok beszerzésének költségeit hozzá kell adni az adminisztratív költségekhez annak érdekében, hogy hasznos következtetést lehessen levonni. Végtére is, az adományok megszerzésére fordított pénz (például a hozzájárulásokra vonatkozó felhívások nyomtatása és közzététele révén) csökkenti a projektekre fordítható végső összeget.

169. Az 1996. július 15-i feljegyzésben és az Arbeiterwohlfahrt 1993. június 8-i levelében említett százalékok kismértékben eltérnek a KPMG fent említett levelében meghatározott százalékoktól. A vizsgálatot követően kiderül, hogy az Arbeiterwohlfahrt levele további 0,3 millió DM összeggel növeli a panaszos költségeit. A panaszos könyvelőinek a kérelmekhez csatolt 1991-es jelentése valóban tartalmaz bizonyos további költségeket a projektekre fordított összegekkel kapcsolatban. Ami a nyújtott pénzügyi támogatást illeti, a jelentés megemlíti a projektekkel („Projektnebenkosten”) kapcsolatos, mintegy 221 000 DM összegű kiegészítő költségeket. Ami a természetben nyújtott támogatásokat illeti, körülbelül 81 000 DM szállítási költséget tüntettek fel. Úgy tűnik tehát, hogy a Bizottság által alkalmazott 37,7 %-os számadat reális.

170. Bár ebben az összefüggésben más nem kormányzati szervezetekre vonatkozóan nem nyújtottak be összehasonlító adatokat, az ombudsman úgy véli, hogy az említett százalékos arány valóban meglehetősen magasnak tűnik. 1993. június 8-i levelében az Arbeiterwohlfahrt előadta, hogy ezt a százalékot Németországban "unseriös"-nek tekintették, ami valószínűleg azt jelentette, hogy ezt a százalékot Németországban nem tekintették elfogadhatónak. Az 1996. július 15-i feljegyzés azt sugallja, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez az értékelés azonnal releváns volt a panaszos általános feltételek szerinti jogosultságának saját értékelése szempontjából. Ez a következtetés téves volt, mivel később egyértelművé vált, hogy sem a német adóhatóság, sem az ügyész nem ellenezte a panaszos által bejelentett költségeket. Igaz, hogy a német hatóságok határozatait csak a Bizottság 1993. október 12-i határozatát követően fogadták el, így azokat a Bizottság nem vehette figyelembe. A Bizottság azonban nem fejtette ki, hogy milyen alapon tekinthette az Arbeiterwohlfahrt Németországgal kapcsolatban kifejtett álláspontját saját értékelése szempontjából is meghatározónak.

171. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a Bizottság a jelek szerint különösen aggódott a panaszos adminisztratív költségei miatt. Az 1996. július 29-i levél megállapítja, hogy az európai működési költségek (például a brüsszeli iroda, a rosbachi székhely) a támogatás kedvezményezettjeit megillető összegekhez képest meghaladnak egy elfogadható arányt. 1996. július 15‐i feljegyzésében S. különösen a brüsszeli iroda költségeire összpontosít.

172. Ami a brüsszeli iroda költségeit illeti, az 1996. július 15-i feljegyzés azt kérdezi, hogy azok megfelelőek voltak-e egy olyan nem kormányzati szervezet számára, amely az 1990-es évek elején csak mintegy 1,5 millió eurós költségvetéssel rendelkezett a fejlődő országokban (Kelet-Európán kívül) folytatott tevékenységekre. A panaszos nem tett konkrét észrevételeket azokkal az elemekkel kapcsolatban, amelyeket S. úr említett ebben az összefüggésben (különösen az elnök fizetését illetően). Az ombudsman azonban megjegyzi, hogy abban az időben, amelyre az említett észrevételek vonatkoznak, úgy tűnik, hogy a panaszos fő tevékenysége az volt, hogy támogatást nyújtson Kelet-Európának. Tekintettel arra, hogy az általa 1991-ben nyújtott támogatás teljes összege meghaladta az 5 millió DM-et (azaz a 2,5 millió EUR-t), az ombudsman kénytelen azt gondolni, hogy a Kelet-Európának nyújtott támogatás kizárásával az 1996. július 15-i feljegyzés nem nyújtott objektív képet a valós helyzetről.

173. Ami a németországi irodát illeti, a panaszos kifejtette, hogy az 1991-ben felmerült költségek magas összege objektív okokra vezethető vissza, azaz az új telephelyre való költözés szükségességére. A panaszos hangsúlyozta, hogy működési költségei jóval alacsonyabbak voltak a következő években, kezdve 1992-vel, amikor az igazgatási költségek aránya 11 %-ra csökkent.

174. Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság nem vitatta a panaszos magyarázatait, amelyeket a panaszos által hozzá benyújtott dokumentumok is megerősítenek. Megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság nem állította, hogy azon következtetése, miszerint a panaszosnál aránytalan költségek merültek fel, az 1992. évi számadatok figyelembevétele esetén is érvényes lenne. A panaszos azzal érvelt, hogy a Bizottságnak ezeket a számadatokat kellett volna használnia az 1991-es adatok helyett.

175. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság azzal érvelt, hogy ha az 1992. évi adatokra támaszkodott volna, ez ellentétes lett volna a kérelmezőkkel szembeni egyenlő bánásmód elvével, mivel az összes kérelmező által abban az időben benyújtott mérlegek az 1989., 1990. és 1991. évi mérlegek voltak. Az ombudsman nem érti ezt az álláspontot. A Bizottság nem talált olyan szabályt, amely megakadályozta volna abban, hogy további információkat vegyen figyelembe a panaszos jogosultságának értékeléséhez. Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság maga is jelezte, hogy kötelezőnek érezte a vizsgálat lefolytatását, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint a panaszos által a kérelmeivel együtt benyújtott információk nem voltak elegendőek. Ha a Bizottság úgy érezte, hogy képes információkat kérni és felhasználni a DZI-től, az Arbeiterwohlfahrttól és a BENGO-tól, és azokat a panaszos hátrányára felhasználni, nehezen érthető, hogy a panaszos által benyújtott további információkat miért ne kellene figyelembe venni. Ezenkívül hasznos emlékeztetni arra, hogy a Bizottság határozatát 1993. október 12-én, azaz majdnem pontosan egy évvel az első kérelem benyújtása után fogadták el. Végül figyelembe kell venni, hogy 2000-ig a társfinanszírozási kérelmeket bármikor be lehetett nyújtani[17].

176. Nyilvánvaló, hogy a Bizottság csak akkor vehette figyelembe az 1992-re vonatkozó alacsonyabb számadatokat, ha azokat a tudomására hozták. Az 1996. július 15-i feljegyzés azonban megállapítja, hogy a panaszos elnöke elfogadta, hogy az adminisztratív költségek túlzottak voltak, de azzal érvelt, hogy ez a helyzet csak átmeneti volt. Az ombudsman ezért arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság az 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor ismerte az 1992-re vonatkozó számadatokat. Emellett úgy tűnik, hogy a Bizottság nem vitatja, hogy valóban ez volt a helyzet.

177. Végül az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság kijelentette, hogy kétségei merültek fel a panaszos támogathatóságát illetően, a panaszos műveleteivel kapcsolatos magas adminisztratív költségek miatt. Amint azt már több alkalommal említettük, a Bizottság könnyen tisztázhatta volna ezeket a kétségeket azáltal, hogy a panaszoshoz fordul. A Bizottság azonban nem élt ezzel a lehetőséggel.

A DZI címkével kapcsolatos állítólagos csalásról

178. 1996. július 15-i feljegyzésében S. úr hét olyan elemet említett, amelyek alapján a Bizottság elutasította a panaszos kérelmeit. Ezek közül az első arra a tényre vonatkozott, hogy a panaszos fejléce alján jelezte, hogy a DZI adományokat ajánlott neki. S. megjegyzi, hogy felvette a kapcsolatot a DZI-vel, amely arról tájékoztatta, hogy soha nem tettek ilyen ajánlást. Az 1996. július 15-i feljegyzés szerint a panaszos tehát nyilvánvalóan rosszhiszeműen járt el, és megpróbálta megtéveszteni a Bizottságot a nem kormányzati szervezet jellegét és minőségét illetően. A feljegyzés hangsúlyozza, hogy ez nagyon súlyos, és nemcsak a fejlesztési támogatás etikai elveivel, hanem az általános feltételek 2.7. pontjával és a költségvetési rendelet egyes rendelkezéseivel is összeegyeztethetetlen. A kérdést ismét megemlíti a panaszos kérelmei elutasításának okait tartalmazó lista 7. pontja. A feljegyzés tartalma és szerkezete egyaránt egyértelműen arra utal, hogy a fent említett kérdés nagyon fontos, ha nem a legfontosabb tényező volt a Bizottság értékelése szempontjából. A vonatkozó feljegyzést S., az üggyel foglalkozó tisztviselő készítette. Feltételezhető tehát, hogy az abban foglalt beszámoló helyesen tükrözte a Bizottság álláspontját.

179. Megdöbbentő tehát, hogy az 1996. július 29-i levél, amely a panaszost az 1993. október 12-i bizottsági határozat indokaival kívánja ellátni, nem hivatkozik az ügy e vonatkozására. Úgy tűnik, hogy a vonatkozó kérdést először csak a Bizottságnak az ombudsmanhoz benyújtott beadványaiban említették a panaszossal kapcsolatos első vizsgálatokkal összefüggésben.

180. Tekintettel arra, hogy az említett okot az 1996. július 29-i levél nem említette, az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság nem jogosult azt a panaszossal szemben felróni. Továbbra is tény azonban, hogy a Bizottság ezt az elemet később az ombudsman által folytatott vizsgálatok során vezette be. Úgy tűnik továbbá, hogy a Bizottság nem értette meg teljes mértékben az ombudsman e kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Ezért rendkívül helyénvalónak tűnik a kérdés vizsgálata annak végleges rendezése érdekében.

181. Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az 1996. július 15-i feljegyzésben használt megfogalmazás azt jelzi, hogy a Bizottság a panaszost csalásban bűnösnek találta. Ezért meg kell vizsgálni, hogy ez a szemrehányás indokolt-e vagy sem.

182. Véleményében a Bizottság kijelentette, hogy annak megállapítása érdekében, hogy a DZI engedélyezte-e a DZI címke feltüntetését a panaszos levelén, felvette a kapcsolatot a DZI-vel, és megtudta, hogy a panaszos nem kapott engedélyt a DZI címke leveleiben való használatára.

183. Az ombudsman úgy véli, hogy először is meg kell állapítani a releváns tényeket. Úgy tűnik, hogy a DZI olyan címkét állít ki, amelyet az általa ajánlott szervezetek használhatnak. Az ombudsmanhoz benyújtott bizonyítékokból nem derül ki, hogy a panaszos ezt a címkét használta volna. Ehelyett a panaszos fejléce alján jelezte, hogy a DZI adományokat ajánlott neki. Ezért nem helytálló azt feltételezni – amint azt a Bizottság láthatóan tette –, hogy a panaszos a DZI címkét használta. Az ombudsman azonban feltételezi, hogy a Bizottság erre való hivatkozása kisebb pontatlanságnak tudható be. Megjegyzi, hogy a panaszos magatartását (a tényleges tények tekintetében) helyesen írja le az 1996. július 15-i feljegyzés.

184. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos nem nyújtott be bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a DZI felhatalmazta volna arra, hogy a levélpapírján tegye meg a vonatkozó nyilatkozatot. Igaz, hogy a panaszos benyújtotta a DZI által a németországi vállalatoknak címzett egyes levelek másolatát, amelyekben a panaszos pozitív véleményét fejezte ki. Úgy tűnik, hogy a panaszos különös hangsúlyt fektet egy 1993. július 29-i levélre, amelyben a DZI arról tájékoztatja a címzettet, hogy „úgy véli, hogy képes ajánlani” a panaszost[18]. Az ombudsmant azonban nem győzték meg ezek az érvek. Ami az 1993. július 29-i levelet illeti, meg kell jegyezni, hogy azt több hónappal azután fogalmazták meg, hogy a panaszos az 1993. március 10-i és 26-i leveleiben a vonatkozó kifejezést használta. A panaszos továbbá nem bizonyította, hogy az a tény, hogy a DZI egyes leveleiben pozitív véleményt fogalmazott meg a panaszossal kapcsolatban, feljogosította volna a panaszost arra, hogy a fejlécéhez nyilatkozatot fűzzön, jelezve, hogy a DZI azt ajánlotta. A panaszosnak címzett 1993. szeptember 2-i levelében a DZI kifejtette, hogy ellenzi az ilyen hivatkozásokat, kivéve, ha az érintett nem kormányzati szervezet megkapta a DZI címkét. A panaszost illetően a DZI megjegyezte, hogy azzal válaszolt a megkeresésekre, hogy munkáját elvileg támogatásra érdemesnek tartja, de a panaszosnak a DZI-cím elnyerésére irányuló kérelme még folyamatban van. A DZI ezért arra kérte a panaszost, hogy távolítsa el a vonatkozó nyilatkozatot a fejlécéből. Ezt az álláspontot a DZI 1993. szeptember 16-i újabb levele is megerősítette. Az ombudsman ezt az álláspontot egyértelműnek és következetesnek tartja.

185. A fentiekre tekintettel az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos hibát követett el, amikor a vád alá helyezett hivatkozást anélkül tüntette fel a fejlécében, hogy megszerezte volna a DZI erre vonatkozó engedélyét. Ez volt az oka annak, hogy az ombudsman az 1613/2000/GG sz. panasszal kapcsolatos vizsgálata keretében kezdetben úgy vélte, hogy a Bizottságnak a panaszossal szemben e kérdéssel kapcsolatban felhozott vádjai nem voltak megalapozatlanok.

186. Amint azonban azt korábban említettük, az ombudsman az üggyel kapcsolatos végleges határozatában felülvizsgálta ezt az álláspontot. Ami azt illeti, a panaszossal kapcsolatban a DZI által abban az időben kifejtett pozitív vélemények fényében az ombudsman úgy véli, hogy ez utóbbi magatartása, bár helytelen volt, bizonyos mértékig érthető volt. Azt is meg kell jegyezni, hogy a Bizottsághoz intézett 1993. szeptember 1-jei levelében a DZI tisztázta, hogy nem ajánlotta a panaszost, de arra is rámutatott, hogy amennyiben neki címezték a vizsgálatokat, tájékoztatta a feladókat, hogy elvben ésszerűnek tartja a panaszos munkáját, és hogy feltételezhető, hogy a panaszos egy kezdeti időszakot követően megfelelő költségekkel fog dolgozni. Ez a levél továbbá nem tartalmaz arra utaló jelet, hogy a DZI a panaszos magatartását különösen súlyosnak vagy etikátlannak tekintette volna.

187. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság egyértelműen eltúlozta, amikor 1996. július 15-i feljegyzésében úgy ítélte meg, hogy a panaszos csalást követett el.

188. Mindenesetre, és amint arra az ombudsman az 1613/2000/GG panaszra vonatkozó határozatában már rámutatott, a Bizottság 1993. október 12-i határozatának elfogadása előtt nem biztosított lehetőséget a panaszosnak arra, hogy védekezzen ezzel a súlyos váddal szemben. Az ombudsman megjegyzi, hogy az illetékes szolgálat, amely úgy ítélte meg, hogy a panaszos súlyosan megsértette az üggyel kapcsolatos kötelezettségeit, maga sem tett eleget azon alapvető kötelezettségének, hogy a kérelmeinek (többekközött) ezen az alapon történő elutasítása előtt meghallgassa a panaszost.

Következtetés

189. A fenti megfontolásokra tekintettel az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozata nem volt megalapozott, és ezért helytelen. Ez hivatali visszásságnak minősül.

C. Az 1993. október 12-i határozatokra vonatkozó információknak a DZI részére történő továbbítására vonatkozó állítás a bizalommal való visszaélésnek minősül

Az ombudsman elé terjesztett érvek

190. A panaszos azt állította, hogy az a tény, hogy a Bizottság továbbította a DZI-nek a kérelmeket elutasító határozataira vonatkozó információkat, bizalommal való visszaélésnek minősül. Ezt követően pontosította, hogy ez az állítás az 1993-ban elfogadott határozatra vonatkozott.

191. A Bizottság elutasította ezt az állítást. Azzal érvelt, hogy mivel egyrészt a jogosultsági kritériumok nyilvánosak voltak, másrészt a panaszos kérelmeiről szóló határozatát e kritériumokkal teljes összhangban hozta meg, a bizalom megsértésére vonatkozó állítás aligha tartható fenn. A Bizottság előadta, hogy az összes körülményt figyelembe véve annak a ténynek a nyilvánosságra hozatala, hogy a panaszost nem tekintették támogathatónak, nem egészítette ki új információkkal a DZI-t. A Bizottság mindazonáltal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ez utóbbi intézmény ezt követően úgy használta fel ezeket az információkat, ahogyan tette.

192. Észrevételeiben a panaszos fenntartotta állítását. Úgy ítélte meg, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozatát bizalmasan kezelték.

Az ombudsman ajánlástervezethez vezető értékelése

193. Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság nem hivatkozott olyan konkrét okra, amely feljogosította volna arra, hogy tájékoztassa a harmadik feleket a panaszos kérelmeire vonatkozó értékelésének eredményéről. Úgy tűnt, hogy a Bizottság csak azzal érvelt, hogy a határozat nyilvánosságra hozatala nem adott hozzá semmit, ami új lett volna a DZI számára. Tekintettel azonban arra, hogy az 1993. október 12‐i határozat a Bizottság által lefolytatott vizsgálatot zárta le, e vizsgálat eredményét a DZI nyilvánvalóan nem tudhatta azelőtt, hogy a Bizottság arról tájékoztatta volna. Olyan érvényes indok hiányában, amely igazolhatta volna magatartását, az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy 1993. október 12-i határozatának a DZI-vel való közlése a Bizottság részéről hivatali visszásságnak minősül.

D. Az az állítás, hogy a Bizottság megközelítése súlyos kárt okozott a panaszos jó hírnevében

Az ombudsman elé terjesztett érvek

194. A panaszos azt állította, hogy a Bizottság megsértette a jó hírnevét azzal, hogy helytelenül állította, hogy ő, azaz a panaszos nem minősül társfinanszírozó partnernek.

195. A Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszos által ebben az összefüggésben felhozott állítások nagyrészt feltételezéseken alapultak, és nem voltak kellően alátámasztva ahhoz, hogy bizonyítsák a Bizottság intézkedései és a panaszos hírnevének állítólagos megsértése közötti ok-okozati összefüggést. Az ombudsman további információkérésére adott válaszában a Bizottság hozzátette, hogy a két projekt finanszírozásának elutasítása nem adott negatív véleményt a panaszos munkájával kapcsolatban.

Az ombudsman ajánlástervezethez vezető értékelése

196. Az Ombudsman úgy véli, hogy az 1993. október 12-i határozat arra a kijelentésre korlátozódott, hogy a panaszos nem felelt meg a Bizottság társfinanszírozási kritériumainak. Bár egy ilyen megállapítás minden bizonnyal kellemetlen egy nem kormányzati szervezet számára, és függetlenül attól, hogy indokolt-e vagy sem, az ombudsman nem látja be, hogy az a panaszos jó hírnevét súlyosan sértő cselekménynek minősülhet. Kétségtelen, hogy úgy tűnik, hogy a DZI erre a határozatra támaszkodott a németországi ügyésznek benyújtott információkban, amelyek az 1996. április 30-án lezárt előzetes nyomozáshoz vezettek. Azonban még ha feltételezzük is, hogy a DZI magatartása súlyos kárt okozott a panaszos jó hírnevében, az ombudsman úgy véli, hogy nem bizonyított, hogy a Bizottság felelősségre vonható lenne e magatartásért. Ezen állítás tekintetében tehát nem állapítható meg hivatali visszásság.

E. A panaszos kérelmeinek Bizottság általi kezelésével kapcsolatos egyéb kérdések tekintetében

197. Amint azt korábban bejelentettük, számos olyan további kérdés is felmerült, amelyek nem kapcsolódtak közvetlenül a panaszos állításaihoz, de amelyeket mindazonáltal meg kellett vitatni.

A panaszos további kérelmeinek esetleges hiányáról

198. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában a Bizottság azzal érvelt, hogy azáltal, hogy felkérte a panaszost, hogy az új pályázati felhívás keretében nyújtson be új pályázatot, hallgatólagosan elismerte, hogy a helyzet jelentősen megváltozhatott, és így jóhiszeműségét bizonyította. A Bizottság hozzátette, hogy a panaszos azonban nem nyújtott be új társfinanszírozási kérelmet.

199. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos azzal érvelt, hogy a Bizottság azon állítása, miszerint ő, azaz a panaszos nem nyújtott be további kérelmeket, hazugság. A panaszos szerint három további kérelmet nyújtottak be a Bizottsághoz, amelyeket a Bizottság 1999/2000-ben elutasított.

200. Az ombudsman úgy véli, hogy az 1993. október 12-én elfogadott határozatra vonatkozó jelen ügy vizsgálata szempontjából nincs jelentősége annak a ténynek, hogy a panaszos újabb kérelmeket nyújthatott-e be, vagy sem, miután a Bizottság felkérte erre. Az ombudsman azonban hasznosnak tartja kiemelni, hogy a panaszos bíróság elé vitte a Bizottságot a 2001. október 16-i határozata miatt, amelyben elutasította a panaszos által hozzá benyújtott két további kérelmet. A Bíróság megsemmisítette a Bizottság határozatát azon az alapon, hogy a Bizottság nem vizsgálta újra a panaszos jogosultságát, annak ellenére, hogy új bizonyítékokat terjesztettek elé. Az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság által ebben az ügyben tanúsított hozzáállásra tekintettel érthető lenne, ha a panaszos esetleg vonakodna attól, hogy további társfinanszírozási kérelmeket nyújtson be a Bizottsághoz.

A panaszos által a Bizottsággal szemben felhozott további vádakról

201. E vizsgálat során a panaszos további vádakat fogalmazott meg a Bizottság ellen. A panaszos különösen azt állította, hogy a Bizottság több alkalommal hazudott, diszkriminatív kampányban és összehangolt rágalmazási erőfeszítésben vett részt vele szemben, és szándékosan meghamisította a jogosultsági kritériumokat.

202. A Bizottság elutasította ezeket az állításokat.

203. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos Bizottsággal folytatott vitájának alapjául szolgáló tények vizsgálata mind a jelen vizsgálatban, mind a korábbi vizsgálatok keretében azt mutatta, hogy a panaszos társfinanszírozási kérelmeinek Bizottság általi kezelése számos súlyos hivatali visszásságot eredményezett. E kirívó hiányosságok orvoslása érdekében az ombudsman ajánlástervezetet készít. Észrevételeiben a panaszos hangsúlyozta, hogy egyetlen célja az volt, hogy helyreállítsa jó hírnevét. Az ombudsman úgy véli, hogy ezzel az ajánlástervezettel minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy segítse a panaszost e cél elérésében.

204. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy nincs szükség további vizsgálatokra a panaszos további vádjaival kapcsolatban. Mindenesetre, mivel ezek a további vádak nem szerepeltek azokban az állításokban, amelyekkel kapcsolatban az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy tegye meg észrevételeit, ezeknek az elemeknek a vizsgálat céljából történő figyelembevétele tovább késleltetné a már több mint három éve folyamatban lévő vizsgálatot, és rendkívüli mennyiségű levelezést eredményezne.

205. Az ombudsman úgy véli, hogy ugyanezek a következtetések érvényesek még inkább a panaszos azon állítására, hogy a Bizottság szándékosan és módszeresen megtévesztette, félrevezette és hazudott neki.

206. Kiegészítő észrevételeiben a panaszos azzal vádolta az ombudsmant, hogy nagymértékben nem vette figyelembe a VIII. Főigazgatóság, az ECHO és a EuropeAid Együttműködési Hivatal közötti kapcsolatokat. Úgy tűnik, hogy a panaszos úgy véli, hogy a Bizottság e szolgálatai összejátszottak annak érdekében, hogy kizárják a Bizottsággal való szerződéskötésből. Az ombudsman hasznosnak tartja emlékeztetni arra, hogy az ECHO magatartása miatt egy másik vizsgálatban valóban arra a következtetésre jutott, hogy ez a főigazgatóság feketelistára tette a panaszost, és így súlyos hivatali visszásságot követett el. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban ajánlástervezetet nyújtottak be a Bizottsághoz[19]. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy nem kapott elegendő bizonyítékot annak bizonyítására, hogy valóban jogellenes összejátszás történt a VIII. Főigazgatóság, az ECHO és a EuropeAid Együttműködési Hivatal között. Ezért a jelen ügyben nem szükséges tovább vizsgálni ezt a kérdést.

F. Az ajánlástervezet

207. Tekintettel a jelen ügyben folytatott vizsgálataira, és figyelembe véve a vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos korábbi vizsgálatainak eredményeit, az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság súlyos hivatali visszásságot követett el a panaszos által 1992. július 14-én és 1992. október 30-án hozzá benyújtott társfinanszírozási kérelmek kezelése során.

208. A Bizottság különösen

• nem kezelte ezeket az alkalmazásokat tisztességesen és objektíven,
• a pályázatokat alapos ok nélkül elutasította,
• nem hallgatta meg a panaszost, mielőtt a harmadik felektől kapott információk alapján meghozta volna határozatát,
• a panaszost döntésének indokairól csak közel három évvel annak meghozatalát követően tájékoztatta,
• megalapozatlanul csalással vádolta a panaszost, és
• döntését harmadik féllel minden olyan érvényes ok nélkül közölte, amely ezt indokolhatta volna.

209. A fentiekre tekintettel az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban az ombudsman a következő ajánlástervezetet nyújtotta be a Bizottságnak:

A Bizottságnak elnézést kell kérnie a panaszostól az 1992. július 14-i és 1992. október 30-i társfinanszírozási kérelmeinek kezelése során elkövetett súlyos hivatali visszásságokért.

Azt is meg kell vizsgálnia, hogy szükség van-e további intézkedésekre annak érdekében, hogy levonják a tanulságokat a történtekből annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az ilyen hivatali visszásságok.

G. A feleknek az ajánlástervezetre adott reakciója és az ombudsman értékelése

Az ajánlástervezet után az ombudsman elé terjesztett érvek

210. Részletes véleményében a Bizottság a következő észrevételeket tette:

211. A Bizottság tudatában volt annak, hogy a panaszos kérelmei tisztességes és objektív kezelésének állítólagos elmulasztására vonatkozó megállapítás már kritikai észrevétel tárgyát képezte az 1160/2000/GG ügyben, amelyben az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos meghallgatáshoz való jogának megsértése miatt hivatali visszásság történt.

212. Annak ellenére, hogy a Bizottság korábbi válaszaiban többször is jelezte az ombudsmannak, hogy közvetlen kapcsolatfelvétel útján igyekezett releváns információkat szerezni a panaszos jogosultságáról, úgy tűnt, hogy az ombudsman ezeket nem tartotta hitelesnek. A Bizottság az 1160/2000/GG panaszra vonatkozó véleményében már hivatkozott ezekre a telefonos kapcsolatfelvételekre. Ugyanebben a válaszban a Bizottság utalt arra a fél napra, amelyet 1995. március 30-án a felelős tisztviselő a panaszos brüsszeli irodájában töltött a Bizottság álláspontjának tisztázása érdekében. Ezenkívül az ügy irataihoz fűzött 1996. július 15-i feljegyzés részletesen utalt erre a találkozóra, és megállapította, hogy a panaszos jogi képviselője bizonyos számú kérdésre nem volt hajlandó válaszolni. Ezek a próbálkozások azonban nem hoztak gyümölcsöt. A Bizottság sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a telefonos kapcsolatfelvételek nem inkább írásban történtek, és e tekintetben előadta kifogásait[20].

213. Ennek ellenére a Bizottság tisztelettel nem értett egyet az ombudsman azon véleményével, hogy a panaszos kérelmeit elutasító határozat megalapozatlan volt. Amint azt a Bizottság minden alkalommal megismételte, amikor az ombudsman megkérdőjelezte, ezt a döntést a társfinanszírozási javaslatok benyújtásakor rendelkezésre álló információk alapján hozták meg. A Bizottság 2005. februári és novemberi véleményei részletezték a társfinanszírozás azon kritériumait, amelyeket a panaszos abban az időben nem teljesített, valamint azokat az okokat, amelyek miatt a panaszos jogosultsága nem volt megállapítható, és azzal érveltek, hogy ezek a megfontolások indokolták a panaszos javaslatainak elutasítását. A közpénzek kezelése során szükséges óvatosság és az akkor hatályos költségvetési rendelet tiszteletben tartása indokolta a panaszos igazgatási kapacitásának a kérelmek benyújtásakor kért információk alapján történő értékelését.

214. A Bizottság elnézést kért a panaszostól, amiért az 1993. október 12-i határozatának indokait 1996. július 29-ig nem részletezte írásban. Meg kell azonban említeni, hogy a Bizottság korábban már több alkalommal kifejtette álláspontját a panaszosnak, konkrétan telefonos kapcsolatfelvételek és az 1995-ben tartott találkozó révén.

215. A Bizottság előadta kifogásait arra vonatkozóan, hogy az 1993. október 12‐i határozatot harmadik személlyel közölte. E tekintetben meg kell ismételni, hogy az érintett projektek finanszírozásának megtagadása nem adott negatív véleményt a panaszos munkájával kapcsolatban. 2005. novemberi véleményében a Bizottság már kijelentette, hogy sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ez a harmadik fél ilyen módon használta fel ezeket az információkat.

216. Az ombudsman utalt arra a tényre, hogy a DZI arra kérte a panaszost, hogy távolítsa el a fejlécéből azt a hivatkozást, amely szerint a DZI adományokat ajánlott a panaszosnak. A Bizottság elismerte, hogy a panaszos által a DZI ajánlására tett hivatkozás csalásnak minősítése némileg aránytalan lehetett, és sajnálatát fejezte ki e túlreagálás miatt. A hivatalos levelezés pontossága azonban mindkét féltől elvárható. A hibás fejléc használata nem tekinthető elfogadhatónak, annál is inkább, mivel ebben az esetben a Bizottság biztosítékokat kapott a DZI-től arra vonatkozóan, hogy a használt hivatkozást nem engedélyezték.

217. A pályázati felhívás 2000-es bevezetését és az EK külső fellépéseire vonatkozó szerződési eljárások gyakorlati útmutatójának elfogadását követően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kifogásolt tények idején fennálló rendszer jelentősen javult.

218. A panaszos terjedelmes észrevételeket nyújtott be, amelyekben rendkívüli mennyiségű kérdést vetett fel. Ezen észrevételek némelyikével a fenti A. pont már foglalkozott. A fennmaradó részt az alábbiakban vizsgáljuk meg.

Az ombudsman végleges értékelése

219. Először is meg kell jegyezni, hogy a panaszos észrevételei elsősorban az ombudsman ajánlástervezetére vonatkoznak, nem pedig a Bizottság arra adott válaszára. Ez egy nagyon szokatlan helyzet. Ajánlástervezetében az ombudsman megállapította, hogy a Bizottság részéről súlyos hivatali visszásság történt. A panaszos azonban úgy véli, hogy az ombudsmannak még ennél is tovább kellett volna mennie. Az ombudsman nehezen érti ezt az álláspontot, különösen a panaszos 2008. március 5-i levelének fényében, amelyben a panaszos „őszinte köszönetét és háláját” fejezte ki az ombudsmannak „az utóbbi által tett hatalmas erőfeszítésekért”.

220. Egyértelmű azonban, hogy foglalkozni kell a panaszos észrevételeivel, azaz mind az ajánlástervezettel, mind a Bizottság részletes véleményével kapcsolatos észrevételekkel. Tekintettel arra, hogy a panaszos számos észrevételt tett, az ombudsman helyénvalónak tartja, hogy megpróbálja azokat csoportokba rendezni, hogy megkönnyítse azok vizsgálatát.

Észrevételek az ombudsmannak a három állítással kapcsolatos megállapításairól

221. A panaszos azzal érvelt, hogy az ombudsman "elfelejtette" megemlíteni, hogy a Bizottság ismételten megtagadta a panaszostól az ügyirataihoz való hozzáférést, és hogy a hozzáférés engedélyezésekor csak jelentéktelen dokumentumokat tettek közzé. E kérdéssel és néhány más, az alábbiakban megvizsgálandó kérdéssel kapcsolatban a panaszos azt állította, hogy az ombudsman elmulasztotta megemlíteni azokat a tényeket, amelyek a Bizottság számára nem voltak elfogadhatók.

222. Az ombudsman csak sajnálni tudja, hogy a panaszos helyénvalónak tartotta, hogy ezekkel és hasonló megjegyzésekkel arra utaljon, hogy az ombudsman nem teljesen függetlenül és semlegesen kezelte az ügyet. Amint azt már korábban említettük, az ombudsman határozottan elutasítja ezeket a vádakat.

223. Ami a panaszos érvelésének lényegét illeti, az ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy a panaszos által felvetett kérdés nem releváns a három állítás vizsgálata szempontjából. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen vizsgálat célja annak ellenőrzése volt, hogy a Bizottság helyesen járt-e el, amikor elutasította a panaszos által 1992-ben benyújtott két társfinanszírozási kérelmet. Amint azt később ismét látni fogjuk, a panaszos úgy tűnik, azt feltételezi, hogy a jelenlegi vizsgálatnak figyelembe kell vennie a Bizottság és a panaszos között 1990 óta fennálló kapcsolat minden egyes elemét. Az ombudsman úgy véli, hogy egy ilyen megközelítés teljes mértékben kivitelezhetetlen lenne. Mind a jelen vizsgálat, mind a jelen határozat már kivételesen hosszú. Ezért nem lenne értelme további tényeket és állításokat beépíteni. Ezenkívül az 1160/2000/GG. sz. panasszal kapcsolatos ombudsmani vizsgálat során már megvizsgálták és bírálták azt a módot, ahogyan a Bizottság kezelte a panaszos ügyiratához való hozzáférés kérdését.

224. A panaszos hangsúlyozta továbbá, hogy a Bizottság aktája a DZI által szolgáltatott "információkon" kívül nem tartalmaz harmadik felektől származó információkat. L. úr levelét illetően a panaszos azzal érvelt, hogy a Bizottság tudta, hogy ez a személy nem jogosult sem a platform, sem az Arbeiterwohlfahrt nevében felszólalni. Ami a BENGO-tól származó információkat illeti, csak egy kéziratos feljegyzés utalt az e szervvel való találkozóra. E találkozóról azonban semmilyen feljegyzés nem szerepelt a Bizottság aktájában. A panaszos véleménye szerint ez megerősítette, hogy a Bizottság szándékosan manipulálta az aktát.

225. Az ombudsman elfogadja, hogy a Bizottság aktája alig tartalmaz dokumentációt azon információk tekintetében, amelyeket a Bizottság állítása szerint ebben az ügyben harmadik felektől kapott. Valójában alig van kettőnél több levél, az egyik a DZI 1993. szeptember 1‐jei keltezésű levele, a másik pedig 1993. június 8‐i keltezésű, amelyet az Arbeiterwohlfahrt fejlécére írtak, és amelyet ez utóbbi nevében L. írt alá (lásd a fenti 43. pontot). Az ombudsman nyilvánvalónak tartja, hogy az üggyel megbízott tisztviselő nem készített megfelelő nyilvántartást a harmadik felektől, például a BENGO-tól kapott egyéb információkról. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy az ügy e vonatkozásának további vizsgálata nem szükséges és nem is hasznos. A jelen vizsgálat az érdemi kérdésre összpontosít, vagyis arra, hogy a Bizottság helyesen járt-e el az 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor. Ajánlástervezetében és a Bizottság által felvetett vagy megvizsgált valamennyi érv alapos vizsgálatát követően az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy nem ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy a megfelelő nyilvántartás vezetésével kapcsolatos hiányosságok, bár sajnálatosak, nem befolyásolják ezt a következtetést. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a panaszos nem tudta bizonyítani azt a vádját, hogy a Bizottság manipulálta az aktáját. Az ombudsman ezért nem tartja szükségesnek vagy indokoltnak, hogy vizsgálatát kizárólag azért terjessze ki, hogy hivatali visszásságot állapítson meg az iratok megőrzésének módját illetően is. Hasonló megfontolások vonatkoznak L. úr levelére is. Az ombudsman megállapította, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozata helytelen volt, még akkor is, ha figyelembe kell venni ezt a levelet. Így nyilvánvalóan nincs ok arra, hogy az ombudsman megvizsgálja, amint azt a panaszos állítja, hogy a Bizottság tudta-e, hogy L. nem volt jogosult sem a platform, sem az Arbeiterwohlfahrt nevében felszólalni.

226. Észrevételeiben a panaszos azzal érvelt, hogy a BENGO-val tartott találkozóról szóló feljegyzés hiánya az aktájában azt is megerősítette, hogy a Bizottság szándékosan hazudott és megtévesztette a panaszost és az ombudsmant.

227. A fentiek fényében (lásd a 225. pontot) az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos nyilatkozata megalapozatlan. Az ügyirat vezetésének hanyagsága nem bizonyítja a Bizottság rossz szándékát.

228. A panaszos azt állította továbbá, hogy az igazgatási költségeket illetően az ombudsman nem vette figyelembe az Oberlandesgericht Koblenz 1995. február 8-i ítéletét, valamint azt a tényt, hogy a Bizottsághoz benyújtott kérelmei benyújtásakor a panaszost csak röviddel ezelőtt alapították. Végül a panaszos némileg leereszkedő módon azt javasolta, hogy az ombudsmannak tanulmányoznia kellett volna a német bíróságok ítélkezési gyakorlatát, nevezetesen a Bundesgerichtshof 1994. november 10-i ítéletét.

229. Emlékeztetni kell arra, hogy ajánlástervezetében az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a panaszos adminisztratív költségei nem indokolják a Bizottság kérelmét elutasító határozatát. Az ombudsman ezért nem érti a panaszos érvelését. A panaszos által hivatkozott további információk, ha a panaszos által neki tulajdonított jelentéssel bírnának, nyilvánvalóan csak megerősíthetnék az ombudsman következtetését. Ezért nincs szükség e kiegészítő információk további vizsgálatára. Hasznosnak tűnik azonban megemlíteni, hogy a Bundesgerichtshofnak a panaszos által hivatkozott ítélete arra a kérdésre vonatkozik, hogy fennáll-e csalás abban az esetben, ha egy jótékonysági szervezet annak ellenére kér hozzájárulást, hogy adminisztratív költségei nagyon magasak. Bár ez az ítélet kétségkívül érdekes, a jelen ügy szempontjából nyilvánvalóan nem releváns. A Bizottságnak nem azt kellett megvizsgálnia, hogy a panaszos megsértette-e a német büntetőjogot, hanem azt, hogy teljesítette-e a társfinanszírozáshoz szükséges feltételeket.

230. A panaszos továbbá azzal érvelt, hogy az ombudsmannak nem kellett volna megvizsgálnia a csalás kérdését, amelyet a Bizottság véleménye szerint elkövetett. Ezen álláspont alátámasztására a panaszos rámutatott, hogy ezt a vádat a Bizottság 1996. július 29-i levele nem említi. Ez az érv két megjegyzést tesz szükségessé. Először is, és amint azt a fentiekben kifejtettük, az ombudsman szükségesnek tartotta, hogy a lehető legátfogóbban megvizsgálja, hogy a Bizottság hogyan kezelte a panaszos kérelmeit. Ezért úgy döntött, hogy megvizsgál minden olyan érvet, amelyet a Bizottság ennek során figyelembe vett, függetlenül attól, hogy azokat a panaszos tudomására hozták-e vagy sem. Az ombudsman továbbra is úgy véli, hogy ez a megközelítés volt az egyetlen, amely lehetővé tette számára, hogy megfelelően, egyszer és mindenkorra kezelje ezt az ügyet. Másodszor, a panaszos érthető módon törekszik jó hírnevének fenntartására vagy helyreállítására. Részletes véleményében a Bizottság elismerte, hogy a panaszos csalással való megvádolása aránytalan volt, és túlreagálásnak minősült, amit sajnálattal vett tudomásul. Egyértelmű, hogy ezt a pontosítást csak azért kapták meg, mert az ombudsman ajánlástervezetében megvizsgálta az érintett kérdést. Az ajánlástervezetből való kihagyása tehát nyilvánvalóan nem szolgálta volna a panaszos érdekét.

231. A panaszos azzal érvelt, hogy semmi nem utal arra, hogy a Bizottság valaha is megvizsgálta volna a társfinanszírozásra való jogosultságát. A panaszos szerint a DZI döntött ebben a kérdésben.

232. Az ombudsman úgy véli, hogy rövid lehet ezzel az érvvel kapcsolatban. A Bizottság 1993. október 12-i határozatában döntött a panaszos jogosultságának kérdéséről. Bár ezt a határozatot vitathatatlanul nagymértékben befolyásolták a DZI által a Bizottságnak szolgáltatott információk, semmi nem utal arra, hogy magát a határozatot ez a szerv hozta volna meg.

233. A panaszos azzal érvelt, hogy a Bizottságnak meg kellett volna hallgatnia azt 1996. július 15-i belső feljegyzésének elkészítése és 1996. július 29-i levelének elküldése előtt.

234. Ez az érv megalapozatlan. A határozat meghozatala előtt meg kell hallgatni azt a személyt, akinek érdekeit a határozat hátrányosan érintheti. A vonatkozó határozatot azonban 1993. október 12-én hozták meg. Az ombudsman megállapította, hogy a Bizottság e határozat meghozatalakor megsértette a panaszos meghallgatáshoz való jogát. Nyilvánvaló azonban, hogy nem volt köteles meghallgatni a panaszost, mielőtt először belsőleg, majd külsőleg kifejtette volna azokat az okokat, amelyeken e határozat állítólag alapult.

235. A panaszos azzal érvelt, hogy a DZI által 1994. augusztus 4-én a német külügyminisztériumnak küldött levél bizonyította, hogy a Bizottság aktívan hozzájárult a jó hírnevének a panaszos állítása szerint elszenvedett megsértéséhez.

236. Az ombudsman alaposan megvizsgálta a vonatkozó levelet, amelyet a panaszos a jelek szerint a német külügyminisztérium ügyiratához való hozzáférés iránti kérelme nyomán kapott meg. Ebben a levélben a DZI egy olyan mellékletre hivatkozik, amelyet nem nyújtottak be az ombudsmanhoz. A DZI javasolja továbbá, hogy a német külügyminisztérium további tájékoztatásért vegye fel a kapcsolatot S. úrral a Bizottságnál. A levél tartalmaz egy kéziratos feljegyzést, amelyet a jelek szerint a német külügyminisztérium adott hozzá. E feljegyzés szerint S., akit telefonon kerestek meg, kijelentette, hogy nem kíván telefonon pontos tájékoztatást adni, de hozzátette, hogy a panaszos társfinanszírozási kérelmeit elutasították. Az ombudsman nincs meggyőződve arról, hogy – feltételezve, hogy a vonatkozó feljegyzés helyes – a Bizottság aktívan hozzájárult a panaszos jó hírnevét ért kárhoz, amelyet állítása szerint a panaszos elszenvedett. A panaszos nem állította vagy bizonyította, hogy a Bizottság nem lett volna jogosult tájékoztatni a német külügyminisztériumot arról, hogy a panaszos olyan társfinanszírozási kérelmeket nyújtott be, amelyeket elutasítottak. Még ha feltételezzük is, hogy S. úrnak nem kellett volna nyilvánosságra hoznia ezeket az információkat, semmi nem utal arra, hogy olyan további nyilatkozatokat tettek volna, amelyek vélhetően sértették volna a panaszos jó hírnevét.

237. A panaszos azzal érvelt, hogy az ombudsman elmulasztotta megemlíteni, hogy készen állt arra, hogy ellenőrzésnek vesse alá magát annak érdekében, hogy meggyőzze a Bizottságot a támogathatóságáról.

238. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos valóban különböző erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy meggyőzze a Bizottságot egy ilyen ellenőrzés lefolytatásáról. Ezekre az erőfeszítésekre azonban csak azt követően került sor, hogy a Bizottság meghozta 1993. október 12-i határozatát. Hasznos lehet hozzátenni, hogy a panaszosnak nem volt oka arra, hogy egy korábbi szakaszban aktív szerepet vállaljon ebben az irányban, mivel a Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy az említett határozat meghozatala előtt tájékoztatta a panaszost a támogathatóságával kapcsolatos esetleges kétségeiről. Mivel azonban a jelenlegi vizsgálat arra a kérdésre összpontosít, hogy a Bizottság 1993. október 12-i határozata megalapozott volt-e, az ombudsman nem tartotta szükségesnek az ellenőrzésre vonatkozó javaslatok megemlítését. Mindenesetre az ombudsman teljesen egyértelművé tette, hogy a Bizottság a panaszoshoz fordulhatott volna, ha további információkra van szükség annak eldöntéséhez, hogy a panaszos jogosult-e a támogatásra.

239. A panaszos azt állította, hogy a Bizottság megváltoztatta az 1993. október 12-i határozatának indokolását. A panaszos szerint az ombudsmannak ezt nemcsak hivatali visszásságként kellett volna megjelölnie, hanem meg is kellett volna előznie.

240. Hasznosnak tűnik emlékeztetni arra, hogy az ombudsmannak nincs hatásköre arra, hogy egy közösségi intézményt vagy szervet egy bizonyos megközelítés elfogadására kényszerítsen. Ami magát a kérdést illeti, az ajánlástervezet egyértelműen kimondja, hogy az 1996. július 15-i belső feljegyzésben említett indokok nem azonosak a panaszosnak címzett 1996. július 29-i levélben kifejtett indokokkal. Igaz, hogy az ügy ezen aspektusát külön is meg lehetett volna vizsgálni. Mindazonáltal, amint azt korábban megjegyeztem, az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság által a belső feljegyzésében vagy az 1996. július 29-i levelében előadott indokok egyike sem volt meggyőző. Ezen túlmenően az e dokumentumok közötti fő különbség abban áll, hogy a feljegyzés a panaszos által állítólagosan elkövetett csalást különösen relevánsnak tartja, míg az 1996. július 29-i levél még csak nem is említi ezt a kérdést. Ajánlástervezetében az ombudsman teljes mértékben egyértelművé tette, hogy nem tartja megalapozottnak a Bizottságnak az állítólagos csalással kapcsolatos álláspontját. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy ítélte meg, hogy nincs szükség a Bizottság érvelésében bekövetkezett változások külön megvitatására. Az ombudsman azonban biztosíthatja a panaszost arról, hogy ezt a szempontot figyelembe vette, amikor az ajánlástervezetben foglalt következtetésekre jutott. Ezt az ombudsman az alábbi végleges következtetéseiben is figyelembe fogja venni.

Észrevételek az ombudsmannak a panaszos által felvetett egyéb kérdésekkel kapcsolatos megállapításairól (az ajánlástervezet 194–199. pontja)

241. A Bizottság részletes véleményének megküldését követően benyújtott észrevételeiben a panaszos megismételte azon álláspontját, hogy a Bizottság szándékosan járt el. A panaszos véleménye szerint az ilyen magatartás egyetlen lehetséges magyarázata az volt, hogy a Bizottság a DZI-nek való megfelelés érdekében ki kívánta zárni a panaszost. A panaszos azt állította, hogy a Bizottság csalást követett el mind a VIII. Főigazgatóság, mind a Bizottság Jogi Szolgálata tekintetében. Hivatkozott továbbá a Bizottság „bűnügyi energiájára”. A panaszos szerint S. úr és a VIII. Főigazgatóság a DZI-vel együtt rágalmazó intézkedést hajtott végre. A panaszos véleménye szerint az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság nem szándékosan járt el, annak ellenére, hogy tudta, hogy ennek az ellenkezője igaz. A panaszos hozzátette, hogy az ombudsman nem emelte ki a Bizottság által 1993 óta vele szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetést.

242. Ajánlástervezetében az ombudsman kifejtette, hogy két okból nem tartja szükségesnek a panaszos további vádjainak vizsgálatát. Először is a panaszos hangsúlyozta, hogy egyetlen célja az volt, hogy helyreállítsa jó hírnevét. Az ombudsman úgy vélte, hogy az ajánlástervezet elkészítésével minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy segítse a panaszost e cél elérésében. Másodszor, mivel a további vádak nem szerepeltek azokban a vádakban, amelyekkel kapcsolatban az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy tegye meg észrevételeit, ezen elemek vizsgálat céljából történő figyelembevétele tovább késleltetné a már több mint három éve folyamatban lévő vizsgálatot, és rendkívüli mennyiségű levelezést eredményezne.

243. Az ombudsman továbbra is úgy véli, hogy ez a megközelítés észszerű és indokolt volt.

244. Tekintettel azonban a panaszos kitartására, helyénvalónak tűnik néhány további észrevételt tenni az általa felvetett kérdésekkel kapcsolatban.

245. Először is szükségesnek tűnik hangsúlyozni, hogy a panaszos azon állítása, amely szerint az ombudsman, bár jobban tudta, megállapította, hogy a Bizottság nem szándékosan járt el, teljes mértékben megalapozatlan. A fent említettek szerint az ombudsman nem tartotta szükségesnek annak vizsgálatát, hogy a Bizottság rossz szándékkal járt-e el. Az ombudsman nincs meggyőződve arról sem, amint az az alábbiakban bemutatásra kerül, hogy ilyen rossz szándék állt fenn a Bizottság 1993. október 12-i határozatának elfogadásakor. Az ombudsman ezért nem fogadhatja el a panaszos azon állítását, hogy ajánlástervezetébe olyan megállapításokat illesztett be, amelyekről tudta, hogy nem igazak.

246. Ami a Bizottságnak az 1993. október 12-i határozat elfogadásakor tanúsított állítólagos rossz szándékát illeti, az ombudsman úgy véli, hogy bár a panaszos újra és újra felvetette ezt a vádat, nem tudta azt konkrét bizonyítékokkal alátámasztani. Bár az ombudsman súlyos hivatali visszásságot állapított meg a Bizottság részéről az említett határozattal kapcsolatban, nem tudja úgy tekinteni, hogy bebizonyosodott volna, hogy ezt a hivatali visszásságot azzal a szándékkal követték el, hogy kárt okozzanak a panaszosnak.

247. Az ombudsman megvizsgálta, hogy szükség van-e S. úr tanúvallomására ahhoz, hogy meghallgassa az e vádakkal kapcsolatos véleményét. Ugyanakkor a Bizottság által az ombudsman által a panaszossal kapcsolatban végzett valamennyi vizsgálat során képviselt álláspontból egyértelműen kitűnik, hogy a Bizottság szigorúan tagadja ezeket a vádakat. Mivel vélelmezni kell, hogy a Bizottság konzultált az érintett tisztviselővel, mielőtt véleményét továbbította volna az ombudsmannak, nagyon valószínűtlen, hogy e tisztviselő vallomása bármit is hozzátenne a jelenlegi vizsgálathoz, ami megváltoztathatná ezt a helyzetet. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a panaszos azzal vádolja a DZI-t, hogy az az állítólagos összeesküvés központja. Okirati bizonyítékok hiányában tehát a megbízható következtetések levonásához e szerv véleményének kikérésére lenne szükség. Az ombudsman azonban nem kényszeríthet tanúvallomásra olyan személyt, aki nem közösségi tisztviselő vagy ügynök. Még ha az ombudsman úgy is ítélné meg, hogy a panaszos vádjait meg kell vizsgálni, nem valószínű, hogy olyan eredményre jutna, amely kielégítené a panaszost.

248. A panaszos azt állította, hogy jogellenes kapcsolat állt fenn a DZI, a VIII. Főigazgatóság és az ECHO között. Véleménye szerint az ombudsman az igazsággal ellentétben azt állította, hogy nincs kapcsolat a VIII. Főigazgatóság és a Bizottság más szolgálatai között. A panaszos hozzátette, hogy a Bizottság jelen ügyben alkalmazott megközelítése négy további, a VIII. Főigazgatósághoz benyújtott társfinanszírozási kérelem és két ECHO-hoz benyújtott kérelem elutasítását, valamint egy LIEN-projekt szabotálását eredményezte. A panaszos véleménye szerint abszurd lenne, ha itt nem látnánk „összekapcsolást”. A panaszos ezért azzal érvelt, hogy az összes releváns kérdést együtt kell vizsgálni és kezelni. A panaszos véleménye szerint mindig az összes negatív eredmény összegére volt szükség („Gesamt-Negativ-Bilanz”). Véleménye szerint ezért az ombudsmannak a jelen ügyet az OI/4/2005/GG-vel és az OI/3/2007/GG-vel, valamint a 3175/2005/GG-vel összefüggésben kell megvizsgálnia.

249. Először is, ismét meg kell állítani a rekordot. Az ombudsman soha nem állította, hogy nem voltak kapcsolatok vagy kapcsolatok a Bizottság különböző szolgálatai között, amelyeknek a panaszos által benyújtott kérelmekkel kellett foglalkozniuk. Az ombudsman azt állította, hogy nem kapott elegendő bizonyítékot annak bizonyítására, hogy jogellenes összejátszás történt az érintett szolgálatok, nevezetesen a VIII. Főigazgatóság, az ECHO és a EuropeAid Együttműködési Hivatal között. Az ombudsman továbbra is úgy véli, hogy ez a következtetés helyes.

250. Továbbá, amint azt már korábban említettük, ha a jelenlegi vizsgálatba még több kérdést vonnánk be, az nemcsak tovább késleltetné a vizsgálatot, hanem meghaladná az észszerűen kezelhető mértéket is. Az ombudsman tudatában van annak, hogy az olyan kérdések kezelése, amelyekről a panaszos úgy véli, hogy külön vizsgálatokba tartoznak, azzal a kockázattal járhat, hogy a nyilvánvaló kapcsolatokat figyelmen kívül hagyják, vagy hogy az ezen ügyek alapjául szolgáló közös mintát nem veszik kellőképpen figyelembe. Ez a kockázat azonban a panaszos tekintetében korlátozottnak tűnik, mivel a panaszossal kapcsolatos valamennyi vizsgálatot (az első kivételével) ugyanaz az ügyintéző kezelte. Igaz, hogy a panaszos is helyénvalónak tartotta, hogy az ombudsmanhoz hasonló vádakat fogalmazzon meg ezzel az ügyintézővel szemben. Az ombudsman ugyanakkor megjegyzi, hogy továbbra is teljes mértékben bízik ügyintézőjének professzionalizmusában és feddhetetlenségében. Ezenkívül a még folyamatban lévő két saját kezdeményezésű vizsgálat (azaz az OI/4/2005/GG és az OI/3/2007/GG) határozatait hamarosan elfogadják. Az ombudsman tehát egyértelműen képes volt megfelelően figyelembe venni az összes felmerült kérdést.

251. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy mind a jelen ügy, mind a két saját kezdeményezésű vizsgálat súlyos hivatali visszásság megállapításához és ajánlástervezetekhez vezetett. Az ombudsman tisztában van azzal, hogy még ez az eredmény sem elégítette ki a panaszost. A fent említettek szerint azonban az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos által a Bizottsággal szemben felhozott további vádak nem megalapozottak. Az ombudsman az összes releváns tény gondos értékelését követően jutott erre a következtetésre. Az a tény, hogy a panaszos nem ért egyet ezzel a következtetéssel, nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy az helytelen. Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság megerősítette, hogy az ombudsman „széles mérlegelési jogkörrel” rendelkezik az ügyek kezelése során[21].

252. A panaszos megismételte továbbá azon álláspontját, hogy a Bizottság szándékosan félrevezette az ombudsmant.

253. Az ajánlástervezetben már jelzett okok miatt az ombudsman úgy véli, hogy nem szükséges további vizsgálatokat folytatni ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

Észrevételek a panaszos állításaival, valamint az új állításokkal és állításokkal kapcsolatban

254. A Bizottság részletes véleményének megküldését követően benyújtott észrevételeiben a panaszos előadta, hogy a Bizottság megtagadta a rehabilitálását vagy a jóhírnevét ért kár megtérítését. A panaszos továbbá azt állította, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta a kártérítéshez való jogát, és meglepetésére az ombudsman kizárta azt.

255. Az ombudsman helyénvalónak tartja hangsúlyozni, hogy eddig nem nyújtottak be hozzá egyértelmű és pontos kártérítési kérelmet. Ez volt az oka annak, hogy ezt a kérdést a jelen vizsgálat nem vizsgálta. Az ombudsman véleménye szerint azt a lehetőséget, hogy a vizsgálat hatókörét kiterjesszék annak érdekében, hogy az ajánlástervezet benyújtását követően további követelésekre is kiterjedjen, csak kivételes esetekben szabad fontolóra venni. A jelen ügyben azonban a panaszosnak nyilvánvalóan módjában állt korábban kártérítési igényt előterjeszteni, ha úgy kívánta. Az ombudsman számára még az sem egyértelmű, hogy a panaszos a jelen ügyben vizsgált tények alapján benyújtott-e már egyértelmű és pontos kártérítési kérelmet a Bizottsághoz. Mindenesetre a panaszos szabadon dönthet úgy, hogy ilyen keresetet nyújt be a közösségi bíróságokhoz.

256. A panaszos továbbá azt kérte, hogy a Bizottság i. semmisítse meg 1993. október 12-i határozatát és a négy további társfinanszírozási kérelemre vonatkozó határozatait; hivatalosan megerősítik, hogy ezek a határozatok nem rendelkeztek jogalappal; iii. ezt a megerősítést közzéteszik a Hivatalos Lapban; és iv. felhívja a DZI figyelmét erre a megerősítésre.

257. A fent kifejtett okok miatt az ombudsman úgy véli, hogy nem lenne indokolt ezeket a kérelmeket az eljárás jelenlegi szakaszában vizsgálatra előterjeszteni. Ugyanez vonatkozik a panaszos azon állítására, hogy az ombudsmannak kritizálnia kell a Bizottságot a hatalommal való visszaélés, az elnök megfélemlítése és a Bizottság jogainak súlyos megsértése miatt.

258. A Bizottság részletes véleményének megküldését követően benyújtott észrevételeiben a panaszos továbbá arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ombudsmannak azonosítania kell a felmerült hivatali visszásságért felelős személyeket. Ezzel összefüggésben a panaszos különösen azt állította, hogy az ombudsman elmulasztotta megemlíteni a Bizottság Jogi Szolgálatát. A panaszos szerint ez utóbbi központi szerepet játszott mind a jelen ügy, mind a panaszos és a Bizottság közötti vitákkal kapcsolatos egyéb ügyek tekintetében.

259. Hasznosnak tűnik megjegyezni, hogy az EK-Szerződés 195. cikke az ombudsmant bízza meg azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg az uniós intézmények és szervek által elkövetett hivatali visszásságokat. Az ombudsman pontosan ezt tette a jelen ügyben. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy nem kell személyes felelősséget megállapítania az általa feltárt hivatali visszásságokért, kivéve, ha ez kivételesen szükséges az egyértelmű következtetések levonásához. Meg kell jegyezni, hogy az ombudsman nem büntetőbíróság, amelynek azonosítania kell a bűncselekményért vagy vétségért felelős személyeket. Ami a Bizottság Jogi Szolgálatát illeti, az ombudsman megjegyzi, hogy ő képviselte a Bizottságot a közösségi bíróságok előtti, a panaszos által kezdeményezett eljárásokban. A panaszos úgy vélte, hogy a Jogi Szolgálat ezekben az ügyekben benyújtott beadványaiban helytelen és rágalmazó nyilatkozatokat tett. Ezt az állítást az ombudsman a 3175/2005/GG. sz. panaszra vonatkozó vizsgálatában megvizsgálta. A jelen ügyben ezért nincs szükség e kérdés felülvizsgálatára. Az ombudsman véleménye szerint a panaszos nem nyújtott be olyan bizonyítékot, amely arra utalna, hogy a Bizottság Jogi Szolgálata is felelős lenne az ombudsman által a jelen ügyben megállapított hivatali visszásságért. Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy az ombudsman a jelen ügyben a Bizottság részéről hivatali visszásságot állapított meg. Véleménye szerint és a fentiek fényében ezért nem szükséges meghatározni, hogy a Bizottság mely szolgálata felelős vagy nem felelős ezért a hivatali visszásságért.

Eljárási szempontok

260. A Bizottság részletes véleményének megküldését követően benyújtott észrevételeiben a panaszos arra sürgette az ombudsmant, hogy módosítsa ajánlástervezetét, mivel ellenkező esetben úgy érezné, hogy új panaszt kell benyújtania, az Európai Parlamenthez kell fordulnia, vagy akár az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) kell fordulnia.

261. Az ombudsman úgy véli, hogy a kezelendő mellékkérdésekkel kapcsolatos néhány kisebb hiba kivételével nincs szükség ajánlástervezetének módosítására. Úgy véli továbbá, hogy a jelen vizsgálat az ügyben való részvételének végét jelenti. Amennyiben a panaszos nem nyújt be meggyőző bizonyítékot annak alátámasztására, hogy a további vizsgálat indokolt volt, az ombudsman ezért nem foglalkozik a jelen panaszban felvetett kérdésekkel kapcsolatos további panaszokkal. A panaszos természetesen továbbra is szabadon dönthet úgy, hogy a Parlamenthez vagy az OLAF-hoz fordul.

262. A panaszos bírálta továbbá azt a tényt, hogy az ombudsman még az általa 10 évnek tekintett hátrányos megkülönböztetés, kirekesztés és megfélemlítés után sem tájékoztatta az Európai Parlamentet. A panaszos azt kérte, hogy a határozatot továbbítsák a Parlamentnek.

263. Az ombudsman hasznosnak tartja felhívni a figyelmet arra, hogy egy határozatot csak akkor lehet továbbítani a Parlamentnek, ha azt az ombudsman elfogadta. Ami azokat a korábbi határozatokat illeti, amelyekben az ombudsman hivatali visszásságot állapított meg, az ombudsman ezekben a határozatokban kifejtette, hogy miért nem tartotta helyénvalónak, hogy különjelentést nyújtson be a Parlamentnek. Egyes esetekben azonban a határozatot az ombudsman éves jelentésén keresztül hozták a Parlament tudomására.

264. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy a jelen ügyben szükség van-e külön jelentés elkészítésére.

A Bizottság részletes véleményének értékelése

265. Miután megvizsgálta a panaszosnak az ajánlástervezettel kapcsolatos érveit, az ombudsman most már figyelembe veheti a Bizottság részletes véleményét és a panaszos azzal kapcsolatos néhány észrevételét.

266. Ajánlástervezetében az ombudsman felszólította a Bizottságot, hogy kérjen bocsánatot a panaszostól az 1992. július 14-i és 1992. október 30-i társfinanszírozási kérelmeinek kezelése során elkövetett súlyos hivatali visszásságokért. Ezért örömmel látja, hogy a Bizottság 1996. július 29-ig elnézést kért a panaszostól, amiért nem részletezte írásban az 1993. október 12-i határozatának indokait. Ez a bocsánatkérés egyértelműen az ombudsman azon megállapítására adott válasz volt, hogy az a tény, hogy a Bizottság csak közel három évvel az eredeti határozat meghozatala után tájékoztatta a panaszost határozatának okairól, hivatali visszásságnak minősül.

267. A panaszos úgy vélte, hogy a Bizottság által előterjesztett bocsánatkérések vagy kifogások nem voltak valósak.

268. Az ombudsman számára nyilvánvalóan nagyon nehéz megállapítani, hogy egy bocsánatkérés valódi-e vagy sem. Az ombudsman azonban megjegyzi, hogy a Bizottság bocsánatkérése csak a panaszos kérelmei elutasításának okaira vonatkozó írásbeli magyarázat hiányára vonatkozik. Úgy tűnik, ez azt sugallja, hogy a Bizottság fenn kívánja tartani, hogy ezeket az okokat szóban magyarázták el a panaszosnak, mielőtt azokat a Bizottság 1996. július 29-i levelében írásban kifejtette volna. Úgy tűnik, ezt megerősítik a Bizottság részletes véleményében tett egyéb nyilatkozatok, különösen a panaszos és a Bizottság ügyintézője közötti találkozóra való figyelemre méltó hivatkozás, amelyre 1995. március 30-án került sor, és amelynek célja „a Bizottság álláspontjának tisztázása” volt.

269. Az ombudsmant továbbra sem győzte meg a Bizottság által (hallgatólagosan) kifejtett álláspont. 1996. július 29-i levelében a Bizottság kijelentette, hogy a panaszost mind az 1993. október 12-i levélben, mind pedig számos beszélgetés során tájékoztatták arról, hogy kérelmeinek elutasítása „bizonyos jogosultsági feltételek nem megfelelő teljesítéséből ered”. Az 1993. október 12-i levél azonban csupán azt állította, hogy a panaszos nem felelt meg a Bizottság jogosultsági kritériumainak, anélkül, hogy konkrét kritériumra hivatkozott volna. A Bizottság azon érve, miszerint a panaszost „számos beszélgetés során” tájékoztatták az érintett kritériumokról, nem tekinthető bizonyítottnak. Úgy tűnik, hogy a Bizottság aktája nem tartalmaz olyan jelenléti ívet vagy hasonló dokumentumot, amely meggyőzően bizonyítaná, hogy a panaszost ezen időpontot megelőzően tájékoztatták az 1996. július 29-i levélben kifejtett indokokról. Továbbá, és amint azt az ajánlástervezetben már kifejtettük, az ombudsman rendkívül valószínűtlennek tartja, hogy a panaszos megvárta volna az 1996. július 29-i levél kézhezvételét, mielőtt vitatta volna a Bizottság indokait, ha előzetesen tájékoztatták volna ezekről az indokokról.

268. Ilyen körülmények között az ombudsman sajnálattal állapítja meg, hogy a Bizottság részleges bocsánatkérése nem oldja meg az ombudsman által ezzel összefüggésben azonosított problémát.

269. Ajánlástervezetében az ombudsman azt is kritizálta, hogy a Bizottság a határozatát harmadik féllel közölte, anélkül, hogy erre érvényes indoka lett volna. Az ombudsman örömmel állapítja meg, hogy részletes véleményében a Bizottság sajnálatát fejezte ki az említett közzététellel kapcsolatban. Természetesen jobb lett volna, ha a Bizottság nemcsak sajnálkozását fejezte volna ki, hanem bocsánatot is kért volna, amint azt az ombudsman javasolta. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy a jelen ügy körülményei között e tekintetben nincs szükség további intézkedésre.

270. Ajánlástervezetében az ombudsman továbbá bírálta a Bizottságot, amiért megalapozatlanul csalással vádolta a panaszost. Az ombudsman örömmel állapítja meg, hogy részletes véleményében a Bizottság elismerte, hogy megközelítése némileg aránytalan lehetett, és sajnálatát fejezte ki e túlreagálás miatt. Az ombudsman ismét úgy véli, hogy jobb lett volna, ha a Bizottság egyértelmű bocsánatkérést nyújtott volna be. Figyelembe kell azonban venni azt a tényt, hogy a Bizottság legalábbis elismerte, hogy a panaszos csalással való megvádolása nem volt indokolt. Az ombudsman úgy véli, hogy a jelen ügy körülményei között e tekintetben nincs szükség további intézkedésre.

271. Az ombudsman örömmel értesült arról is, hogy a Bizottság véleménye szerint a kifogásolt tények idején fennálló rendszer jelentősen javult. Ajánlástervezetében az ombudsman felkérte a Bizottságot annak mérlegelésére, hogy szükség van-e további intézkedésekre annak érdekében, hogy levonják a tanulságokat a történtekből annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek az ilyen hivatali visszásságok. Az ombudsman sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság nem foglalkozott az ajánlástervezet e vonatkozásával. Természetesen lehetséges, hogy a Bizottság a rendszer javítására való hivatkozással kívánt reagálni az ajánlástervezet e szempontjára. E javítások lényegére vonatkozó konkrét információk hiányában azonban az ombudsman nem tudja megállapítani, hogy az ajánlástervezet ezen aspektusát megfelelően végrehajtották-e. Ráadásul a Bizottság nem kezelte vagy nem kezelte kielégítően az ajánlástervezetben megfogalmazott legsúlyosabb kritikák némelyikét (lásd alább). Ez a tény további kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság által említett javítások valóban megfelelő választ jelentenek-e az ombudsman által azonosított hiányosságokra. Emellett az ilyen javítások csak azoknak a kérelmezőknek kedvezhetnek, akik a vonatkozó változtatások elvégzését követően nyújtják be kérelmüket. Ezért nem teszik szükségtelenné annak vizsgálatát, hogy a Bizottság a panaszos konkrét esetét illetően is megfelelően reagált-e az ajánlástervezetre.

272. Ajánlástervezetében az ombudsman bírálta a Bizottságot, amiért érvényes indokok nélkül elutasította a panaszos kérelmeit. Részletes véleményében a Bizottság lényegében annak kijelentésére szorítkozott, hogy nem ért egyet az ombudsman véleményével. Az ombudsman ezt a legkielégítőbbnek tartja. Ajánlástervezetében az ombudsman nagy erőfeszítéseket tett annak bizonyítására, hogy a Bizottság által a panaszos kérelmeinek elutasítására felhozott vagy mérlegelt indokok egyike sem volt meggyőző. A részletes vélemény ezen érvek egyikével sem foglalkozott. Az ombudsman úgy véli, hogy ez annál is inkább meglepő, mivel a Bizottság arra szorítkozhatott volna, hogy megmutassa, véleménye szerint és az ombudsman értékelésével ellentétben miért nem teljesült legalább egy támogathatósági kritérium. A Bizottság álláspontja ugyanis már akkor is megalapozott lett volna, ha a panaszos e kritériumok közül csak az egyiket nem teljesíti. Ami még aggasztóbb, hogy a Bizottság továbbra is hivatkozik a panaszossal az 1993. október 12-i határozat elfogadását követően folytatott kapcsolatokra. Nem kétséges azonban, hogy az említett határozat megalapozottságának kérdését kizárólag azon információk alapján kell megválaszolni, amelyek a határozat elfogadásakor, nem pedig azt követően a Bizottság rendelkezésére álltak.

273. Az Ombudsman ezért sajnálattal állapítja meg, hogy a Bizottság részletes véleménye nem foglalkozik kielégítően ajánlástervezetével az 1993. október 12-i határozat indokolását illetően.

274. Ajánlástervezetében az ombudsman azt is kifogásolta, hogy a Bizottság i. nem kezelte tisztességesen és objektíven a panaszos kérelmeit, és ii. nem hallgatta meg a panaszost, mielőtt a harmadik felektől kapott információk alapján meghozta volna határozatát. Részletes véleményében a Bizottság teljes mértékben tartózkodott attól, hogy érdemben foglalkozzon e kritikákkal.

275. Az ombudsman nem érti a Bizottság álláspontját. Az ombudsman által megállapított súlyos hivatali visszásságokkal kapcsolatos észrevételek megtételétől való tartózkodás csak arra késztetheti a polgárokat, hogy kételkedjenek abban, hogy a Bizottság kötve tartja-e magát a megfelelő ügyintézésnek az ombudsman bírálatainak alapjául szolgáló elveihez, nevezetesen ahhoz a kötelezettséghez, hogy tisztességesen és objektíven járjon el, és a harmadik felektől kapott anyagok alapján történő döntéshozatal előtt meghallgassa a kérelmezőket. Az ombudsman véleménye szerint a jelen ügyben folytatott vizsgálata feltárta, hogy a Bizottság és a DZI-hez hasonló szervek között kényelmetlenül szoros kapcsolat áll fenn. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a Bizottság jogosnak tartotta, hogy határozatait az ilyen szervektől kapott információkra alapozza, anélkül hogy azokat megfelelően ellenőrizte volna, és anélkül, hogy az érintett felperesnek lehetőséget biztosított volna arra, hogy azokkal kapcsolatban észrevételeket tegyen, mielőtt azokat felhasználná. Mindaddig, amíg a Bizottság nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, és nem bizonyítja, hogy lépéseket tett annak érdekében, hogy a jövőben hasonló hivatali visszásságok ne fordulhassanak elő, az ombudsman nem tehet mást, mint hogy fenntartja az ajánlástervezetében megfogalmazott kritikákat.

276. A részletes véleménnyel kapcsolatos észrevételeiben a panaszos azzal érvelt, hogy az, hogy a Bizottság elutasította álláspontjának megváltoztatását, azt bizonyítja, hogy kérelmeinek elutasításakor szándékosan járt el. Az ombudsmant ez az érv nem győzte meg. Úgy véli azonban, hogy az, hogy a Bizottság nyilvánvalóan nem vette megfelelően figyelembe ajánlástervezetének egészét, egyáltalán nem valószínű, hogy bizalmat keltene abban, ahogyan a Bizottság az érintett ágazatban a kérelmeket kezeli.

H. Következtetések

277. A panasszal kapcsolatos vizsgálatai alapján az ombudsman a következő kritikai észrevételeket teszi:

1992. július 14-én és október 30-án a panaszos két társfinanszírozási kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz. Helyes igazgatási gyakorlat az ilyen kérelmek tisztességes és objektív kezelése, a kérelmezők meghallgatása az ilyen kérelmek harmadik felektől kapott információk alapján történő elutasítása előtt, valamint a kérelmezők időben történő tájékoztatása az elutasító határozat okairól.

A jelen ügyben azonban a Bizottság

• nem kezelte tisztességesen és tárgyilagosan a panaszos kérelmeit;
• alapos indok nélkül elutasította ezeket a kérelmeket;
• nem hallgatta meg a panaszost, mielőtt a harmadik felektől kapott információk alapján meghozta volna határozatát; és
• a panaszost csak közel három évvel a határozat meghozatalát követően tájékoztatta döntésének okairól.

Ezek súlyos hivatali visszásságok.

278. Az európai ombudsman alapokmánya 3. cikkének (7) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ajánlástervezet elkészítését és az érintett intézmény vagy szerv részletes véleményének kézhezvételét követően az ombudsman jelentést küld az Európai Parlamentnek és az érintett intézménynek vagy szervnek.

279. A panaszos egyértelművé tette, hogy az ombudsmannak tájékoztatnia kell a Parlamentet az ügyről.

280. Az ombudsman 1998-as éves jelentésében rámutatott arra, hogy munkája szempontjából felbecsülhetetlen értékű az a lehetőség, hogy különjelentést nyújthat be az Európai Parlamentnek. Hozzátette, hogy a különjelentéseket ezért nem szabad túl gyakran benyújtani, hanem csak olyan fontos kérdésekkel kapcsolatban, ahol a Parlament lépéseket tehet az ombudsman támogatása érdekében[22]. Az 1998-ra vonatkozó éves jelentést benyújtották az Európai Parlamentnek, és azt az Európai Parlament jóváhagyta.

281. Az ombudsman úgy véli, hogy bár a jelen ügy súlyos kérdéseket érint, hatóköre olyan nagy, hogy nem lenne helyénvaló külön jelentést benyújtani a Parlamentnek, amelynek ahhoz, hogy hasznos legyen, tömörnek kell lennie, és egyetlen központi kérdésre kell korlátozódnia.

282. Az ombudsman azonban e határozat egy példányát és rövid összefoglalását megküldi az Európai Parlamentnek. A panaszost és az Európai Bizottságot is tájékoztatni fogják erről a döntésről.

 

P. Nikiforos DIAMANDOUROS

Kelt Strasbourgban, 2008. december 18-án.

---

[1] HL L 356., 1. o. E rendelet helyébe azóta az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.) lépett.

[2] Az esetleges félreértések elkerülése érdekében helyénvalónak tűnik hangsúlyozni, hogy az alábbi szöveg összefoglalja az S. úr által készített feljegyzésben kifejtett álláspontokat. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy ezek az álláspontok megalapozottak-e. Az ombudsman összefoglalója lehetőség szerint az eredeti feljegyzés stílusát tükrözi. Azt is meg kell jegyezni, hogy a vonatkozó feljegyzés francia nyelven készült, és hogy ezt az angol nyelvű összefoglalót az ombudsman szolgálatai készítették.

[3] A T-321/01. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., II-3225. o.).

[4] A feljegyzés hivatkozik továbbá az állítólag egy egyesült államokbeli La. úr által szolgáltatott információkra is. Mivel azonban a feljegyzés nem határozza meg, hogy ez a személy milyen információkat adhatott át a Bizottságnak, az ombudsman úgy véli, hogy ezt a szempontot a jelen összefüggésben nem kell tovább vizsgálni.

[5] A kódex elérhető az ombudsman honlapján (http://www.ombudsman.europa.eu).

[6] Ez az ajánlástervezet elérhető az ombudsman honlapján.

[7] Hivatkozás: lábjegyzet), 55. pont.

[8] Az 1996. július 15‐i feljegyzés egy egyesült államokbeli La. úr által szolgáltatott információra is hivatkozik. A fentiekben említettek szerint azonban nem szolgál további részletekkel ezen állítólagos információforrást illetően.

[9] A felek között vita van arról, hogy ezek a projektek mezőgazdasági termékek (amint azt a Bizottság javasolja) vagy gyógyszeripari termékek (amint azt a panaszos állítja) biztosítására vonatkoztak-e. Az ombudsman úgy véli, hogy nem szükséges részletesebben megvizsgálni ezt a kérdést, amely irreleváns a jelen vizsgálat kimenetele szempontjából.

[10] A panaszos benyújtotta a Bizottság által a csernobili projekttel kapcsolatban neki címzett telex másolatát is.

[11] A feljegyzés arra is utal, hogy a panaszos megtagadta a Bizottság által hozzá intézett kérdések megválaszolását. Ezt az állítást azonban semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. A 106. pontban kifejtett okok miatt rendkívül valószínűtlen, hogy valóban sor került volna ilyen elutasításra. Ezenkívül az 1996. július 15‐i feljegyzés rámutat arra, hogy a vonatkozó nyilatkozat többek között egy 1995 márciusában, vagyis jóval az 1993. október 12‐i határozat meghozatalát követően tartott találkozóra vonatkozik.

[12] A kódex elérhető az ombudsman honlapján (http://www.ombudsman.europa.eu).

[13] Ezt a kódexet mellékletként csatolták a Bizottság eljárási szabályzatához (HL 2000. L 308., 26. o.).

[14] Lásd a német polgári törvénykönyv 26. szakaszát.

[15] Ezek a számadatok magukban foglalják mind a pénzügyi adományokat, mind a természetbeni adományokat. Csak a pénzügyi adományok tekintetében ez a szám 1989-ben 6,4 millió DM, 1990-ben pedig 6,1 millió DM volt.

[16] Ez a szám ismét magában foglalja mind a pénzügyi adományokat, mind a természetbeni adományokat. Ami csak a pénzügyi adományokat illeti, ez a szám 5,9 millió DM volt.

[17] A T-321/01. sz., Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., II-3225. o.) 3. pontja.

[18] "...so daß wir meinen, ihn empfehlen zu können".

[19] Lásd a 2007. november 14-i ajánlástervezetet az OI/3/2007/GG ügyben (elérhető az ombudsman honlapján).

[20] A Bizottság részletes véleményében kiemelte ezt az állítást és a dőlt betűvel szedett alábbi állításokat.

[21] A C-234/02. P. sz., Ombudsman kontra Lamberts ügyben hozott ítélet (EBHT 2004., I-2803. o.) 50. pontja.

[22] Éves jelentés 1998-ról, 27-28. o.