Tisztelt A. Asszony!

1999. november 12-én Ön panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz az Európai Parlament ellen. A panasz, amelyet hat másik panaszos is aláírt, arra vonatkozott, hogy az EUR/C/22 versenyvizsga sikerét követően Önt a Parlament nevezte ki.

1999. december 20-án továbbítottam a panaszt a Parlamentnek, és kértem, hogy 2000. március végéig tegye meg észrevételeit. Mivel úgy tűnt, hogy a Parlament a határidőn belül nem kapott választ, 2000. április 10-én írásban kértem az intézményt, hogy 2000. április 30-ig nyilvánítson véleményt a panaszról. 2000. május 17-én és június 8-án további emlékeztető leveleket küldtek a Parlamentnek. A Parlament végül 2000. július 3-án megküldte véleményét az ombudsmannak, amelyet 2000. július 11-én továbbítottam Önnek. 2000. október 13-án megkaptam a Parlament véleményével kapcsolatos észrevételeit.

2001. május 18-án ajánlástervezetet (1) intéztem a Parlamenthez.

2002. október 10-én levelet küldtem az intézménynek, amelyben jeleztem, hogy a Parlament még mindig nem nyilvánított részletes véleményt az ajánlástervezetről, annak ellenére, hogy a határidő 2001. szeptember végén lejárt. Ezért arra kértem a Parlamentet, hogy a lehető legrövidebb időn belül válaszoljon.

2001. november 5‐én a Parlament megküldte részletes véleményét.

2002. január 23-án újabb levelet továbbítottam a Parlament elnökének, Pat COX úrnak. E levél egy példányát Raquel de VICENTE politikai tanácsadónak is megküldték.

Az elnök válaszát 2002. április 5-én kaptam meg.

Azért írok most Önöknek, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A PANASZ

1999. november 12-én a panaszosok részt vettek az Európai Parlament és az Európai Közösségek Bírósága által közösen szervezett EUR/C/22 versenyen. A sikeres versenyvizsgát követően a pályázók neve felkerült a sikeres pályázók tartaléklistájára.

1996. december 1-jétől 1998. november 1-jéig a Parlament fokozatosan felvette a panaszosokat (2), akik mind a karrierjük C5 besorolási fokozatának 3. fizetési fokozatába tartoztak.

Az ombudsmanhoz benyújtott panaszukban a panaszosok azt állították, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesültek az ugyanazon versenyvizsgán részt vevő és a C4 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába felvett többi pályázóhoz képest.

A VIZSGÁLAT

A panaszt észrevételezésre megküldték a Parlamentnek.

A panaszra vonatkozó véleményében a Parlament rámutatott arra, hogy a panaszosok a személyzeti szabályzat 90. cikke szerinti panasz benyújtásával fellebbezhettek volna az intézménynek a felvételükre vonatkozó határozata ellen. 1998 májusában a panaszosok közül három a 90. cikk (1) bekezdése alapján panaszt tett, és azt kérte, hogy tisztviselői kinevezésüktől kezdődő hatállyal sorolják át őket a C 4 besorolási fokozatba. A panaszokat elutasították.

Ezenkívül a Parlament rámutatott arra, hogy még ha a panaszosok a 90. cikk (2) bekezdése alapján panaszt tettek volna is, panaszaikat elfogadhatatlannak tekintették volna, mivel azokat nem nyújtották volna be a személyzeti szabályzatban előírt határidőn belül, azaz a tisztviselők próbaidejének kezdetétől számított három hónapon belül.

Az intézmény hangsúlyozta, hogy a közösségi bíróságok állandó ítélkezési gyakorlata szerint csak az új érdemi elemek megléte indokolhatja a 90. cikk (2) bekezdése szerinti panasz benyújtását a felvételre vonatkozó korábbi határozat felülvizsgálatára, amely ellen határidőn belül nem nyújtottak be fellebbezést. Ha azonban egy közigazgatási aktust megsemmisítő bírósági ítélet új elemnek minősülhet, ez csak a megsemmisített aktus által közvetlenül érintett személyekkel szemben áll fenn a à tekintetében. A panaszosok által hivatkozott monacói (3) ítélkezési gyakorlat ezért nem alkalmazható, mivel a panaszosok nem vettek részt ugyanazon a nyílt versenyen, mint Monacó.

Ezenkívül az intézmény kijelentette, hogy a Parlament által az új belső irányelvek 1995. májusi hatálybalépését követően a munkaerő-felvételi ügyekben követett politika szerint a kinevezésre jogosult hatóság csak kivételes esetekben jelölhet ki a kategóriájának kezdő besorolási fokozatánál magasabb besorolási fokozatba tartozó tisztviselőt, és képesített jelölteket vonzhat, ha rendkívül összetett feladatokat kell elvégezni.

A panaszosok észrevételei

A Parlament véleményével kapcsolatos észrevételeikben a panaszosok alapvetően fenntartották eredeti panaszukat.

AZ AJÁNLÁS TERVEZETE

Az ombudsman 2001. május 18-i határozatával ajánlástervezetet intézett a Parlamenthez az európai ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban (4). Az ajánlástervezet alapja a következő volt:

1. Az Európai Parlament felvételi eljárása

1.1 A panaszosok sikeresen szerepeltek az Európai Parlament és az Európai Közösségek Bírósága által közösen szervezett EUR/C/22 versenyvizsgán, és a C 5 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába kerültek felvételre. Az ombudsmanhoz benyújtott panaszukban azt állították, hogy hátrányos megkülönböztetés érte őket az ugyanazon versenyvizsgán részt vevő többi pályázóhoz képest, akiket a C 4 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába vettek fel.

1.2 Véleményében a Parlament hangsúlyozta, hogy a panaszosoknak lehetőségük lett volna a személyzeti szabályzat 90. cikke szerinti panasz benyújtásával fellebbezni az intézmény határozata ellen. Azok azonban, akik panaszt tettek, ezt akkor tették, amikor a határidő már lejárt.

1.3 Csak új lényeges elemek megléte indokolhatja a 90. cikk (2) bekezdése szerinti panasz benyújtását a felvételre vonatkozó korábbi határozat felülvizsgálatára, amely ellen határidőn belül nem nyújtottak be fellebbezést. Ha azonban egy közigazgatási aktust megsemmisítő bírósági ítélet új elemnek minősülhet, ez csak a megsemmisített aktus által közvetlenül érintett személyekkel szemben áll fenn a à tekintetében. A Parlament rámutatott arra, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a Monacói ügyben hozott ítélete, amelyre a panaszosok hivatkoztak, nem alkalmazható az ő ügyükre, mivel őt a megsemmisített jogi aktus nem érintette közvetlenül.

1.4 Az ombudsman megjegyezte, hogy ebben az ügyben a fő kérdés annak megállapítása volt, hogy az Európai Parlament alkalmazottként hátrányosan megkülönböztette-e a panaszosokat, és hogy a Parlament hivatali visszásságot követett-e el.

1.5 A megkülönböztetésmentesség és az egyenlő bánásmód elve a közösségi jog egyik alapelve. Amint azt a közösségi bíróságok következetesen állítják, megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve, ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (5).

1.6 A T-92/96. sz. ügyben (Monaco-ügy) hozott ítéletében az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ugyanazon versenyvizsgán részt vevő pályázók főszabály szerint hasonló helyzetben lévőnek tekintendők. Ezenkívül a Bíróság megállapította, hogy valamely intézmény megsérti az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, ha a versenyvizsgáról felvett tisztviselőre az új belső irányelvek azon rendelkezéseit alkalmazza, amelyek a személyzeti szabályzat 31. cikke (2) bekezdésének szigorúbb alkalmazását írják elő, míg az intézmény által ugyanezen versenyvizsgáról az új belső irányelvek hatálybalépése előtt felvett többi tisztviselőt a korábbi belső irányelvek szerint sorolták be.

A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Parlament által időközben elfogadott új szabályokra való egyetlen hivatkozás nem volt megfelelő indok arra, hogy ugyanazon versenyvizsga pályázóit eltérő szerződéses feltételekkel vegyék fel.

1.7 Az ombudsman fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy azt a versenyt, amelyen a panaszosok részt vettek, a Parlament és a Bíróság közösen szervezte.

Az Elsőfokú Bíróságnak a fent említett ügyben hozott ítéletét követően azonban a Bíróság saját kezdeményezésére átsorolta azokat a köztisztviselőket, akiket az új belső irányelvek hatálybalépését követően a korábbi belső irányelvek alapján felvett pályázókra alkalmazott feltételeknél kedvezőtlenebb feltételek mellett vettek fel.

1.8 Az ombudsman úgy vélte, hogy még ha a monacói ítélet új elemként nem is vonatkozik a panaszosokra, a kinevezésre jogosult hatóságnak lehetősége van arra, hogy a Bírósághoz hasonlóan módosítsa a panaszosok felvételi feltételeit.

1.9 E megfontolások alapján az Ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Parlamentnek az új belső irányelveket alkalmazó panaszosok felvételére vonatkozó döntése, amikor az azonos tartaléklistáról felvett többi pályázót a korábbi belső irányelvek szerint sorolták be, diszkriminatív bánásmódot eredményezett a panaszossal szemben. Az a tény tehát, hogy az intézmény nem az Elsőfokú Bíróság által a T - 92/96. sz. ügyben megállapított elv alapján járt el, és hogy megtagadta határozata felülvizsgálatát, hivatali visszásságnak minősül.

A Parlament által elfogadott álláspontra tekintettel nem tűnt lehetségesnek a békés megoldás. Az ombudsman ezért indokoltnak tartotta, hogy alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban a következő ajánlástervezetet készítse el.

Az ajánlástervezet szövege a következő volt:

A Parlamentnek követnie kell a Bíróság példáját, és a panaszosokat köztisztviselővé történő kinevezésük időpontjától kezdődően át kell sorolnia a C 4 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába.

Az ombudsman tájékoztatta az Európai Parlamentet, hogy az alapokmány 3. cikkének (6) bekezdése értelmében 2001. szeptember 30-ig részletes véleményt kell küldenie, és hogy a részletes vélemény az ombudsman ajánlásának elfogadásából és végrehajtásának leírásából állhat.

A Parlament részletes véleménye

A Parlament részletes véleménye, amelyet az ombudsman 2001. november 7-én kapott meg, a következőképpen szól:

Az intézmény az alábbi okok miatt nem tudja elfogadni az ajánlástervezetet.

Először is ez az intézmény továbbra is úgy véli, hogy a kifogásokat elfogadhatatlansági okok miatt el kell utasítani. A panaszokat jóval a panasz tárgyát képező határozat után nyújtották be. Még ha el is ismernénk, hogy a Monacóban hozott határozat olyan új tény 8a, amelyet ez az intézmény a jelen ügyben nem ismert el, azon az alapon, hogy ezt csak a megsemmisített jogi aktus által közvetlenül érintett személyek esetében teheti meg, továbbra is fennállna, hogy a panaszokat a személyzeti szabályzat 90. cikkében előírt határidőn túl nyújtották be. Úgy tűnik, hogy az Ön ajánlástervezete teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az ügy ezen aspektusát, azaz a panasz elfogadhatóságát (...).

Másodszor meg kell állapítani, hogy az egyik intézmény kinevezésre jogosult hatóságára vonatkozó határozatok nem kötik egy másik hatóság kinevezésre jogosult hatóságát. A Bíróság és a Parlament az Európai Unió két különálló intézménye. Mindazonáltal ajánlástervezetében kijelentette, hogy „(...) még ha a monacói ítélet új elemként nem is vonatkozik a panaszosra, a kinevezésre jogosult hatóságnak lehetősége van arra, hogy a Bíróság példáját követve módosítsa a panaszos felvételi feltételeit. Az a tény, hogy a Bíróság bizonyos panaszosokat átminősített, egyáltalán nem kötelezi az Európai Parlament kinevezésre jogosult hatóságát arra, hogy hasonlóképpen járjon el. A kinevezésre jogosult hatóság széles mérlegelési jogkörét újra és újra elismerték számos olyan esetben (...), amikor elismerték a közösségi intézmény azon jogát, hogy ebben az összefüggésben belső besorolási szabályokat állapítson meg.

Ezen okok miatt az intézmény nem tudja elfogadni a fent említett ajánlástervezetet.

Az ombudsman 2002. január 23-i újabb levele

A Parlament részletes véleményének alapos vizsgálatát követően az ombudsman szükségesnek tartotta, hogy kifejtse ezzel kapcsolatos véleményét, és néhány olyan pontra összpontosítson, amelyek az ajánlástervezetének alapjául szolgáltak. 2002. január 23‐án ezért újabb levelet intézett a Parlament elnökéhez, Pat COX‐hoz.

Levelében az ombudsman emlékeztetett arra, hogy az Európai Közösségek Bírósága, amely a közösségi jog jelentésének és értelmezésének legmagasabb szintű hatósága, következetesen kijelentette, hogy az egyenlőség általános elve a közösségi közszolgálat jogának egyik alapelve. A Bíróság elismerte, hogy a közösségi munkaerő-felvételnek tiszteletben kell tartania az egyenlőség elvét. Ez az elv megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve, ha az ilyen megkülönböztetés objektíven igazolható.

Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ugyanazon versenyvizsga pályázóit főszabály szerint hasonló helyzetben lévőnek kell tekinteni. A Bíróság szerint az intézmény megsérti az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, ha a versenyvizsgáról felvett tisztviselőre az új belső irányelvek azon rendelkezéseit alkalmazza, amelyek a személyzeti szabályzat 31. cikke (2) bekezdésének szigorúbb alkalmazását írják elő, míg az intézmény által ugyanezen versenyvizsgáról az új belső irányelvek hatálybalépése előtt felvett többi tisztviselőt a korábbi belső irányelvek szerint sorolták be. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Parlament által időközben elfogadott új szabályokra való egyetlen hivatkozás nem volt megfelelő indok arra, hogy ugyanazon versenyvizsga pályázóit eltérő szerződéses feltételekkel vegyék fel.

Az ombudsman rámutatott, hogy úgy tűnik, ez történt a panaszossal a jelen ügyben.

Az ombudsman úgy vélte, hogy a Parlamentnek azonban továbbra is lehetősége van arra, hogy orvosolja ezt a nyilvánvaló hátrányos megkülönböztetést, és intézkedéseket hozzon az igazságtalanság orvoslására. Ezért arra kérte az intézményt, hogy az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség elvének fényében vizsgálja felül álláspontját, és foglalkozzon az ombudsman ajánlástervezetével.

A Parlament további válasza

2002. április 5-én az ombudsman megkapta a Parlament további válaszát. A Parlament hangsúlyozza, hogy titkársága részletesen felülvizsgálta az ajánlástervezet által érintett eseteket, és úgy határozott, hogy bizonyos jogi és adminisztratív fenntartások ellenére eleget tesz az ombudsman kérésének.

A Parlament kötelezettséget vállalt arra, hogy az 1995-ben bevezetett változások előtt hatályos szabályok alapján felülvizsgálja a panaszos helyzetét.

A HATÁROZAT

2001. május 18-án az ombudsman a következő ajánlástervezetet intézte az Európai Parlamenthez:

„A Parlamentnek követnie kell a Bíróság példáját, és a panaszosokat köztisztviselővé történő kinevezésük időpontjától kezdődően a C 4 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába kell átsorolnia.”

2002. április 5-én a Parlament tájékoztatta az ombudsmant, hogy elfogadja az ajánlástervezetnek való megfelelést, és kifejtette, hogy a panaszos helyzetét felül fogják vizsgálni.

Az ombudsman úgy véli, hogy a Parlament elfogadta ajánlástervezetét, ezért úgy határoz, hogy lezárja az ügyet.

Az Európai Parlament elnökét tájékoztatni fogják erről a döntésről.

Tisztelettel:

 

Jacob SÖDERMAN

---

(1) Ugyanezt az ajánlástervezetet nyújtották be a Parlamentnek az 545. és az 547/2000/IP. számú közös ügyekben is.

(2) A panaszosok kinevezésének időpontjai a következők voltak: A. asszony 1997. szeptember 1-jén; A. asszony 1997. június 16-án; S. úr 1998. május 1-jén; R. 1996. december 1-jén; C. asszony 1998. április 1-jén; N. asszony 1998. május 1-jén; P. asszony, 1998. november 1-jén.

(3) Az Elsőfokú Bíróság (negyedik tanács) T-92/96. sz., Roberto Monaco kontra Európai Parlament ügyben 1997. július 9-én hozott ítélete. ECR – SC [1997], IA-0195. o.; II-0573

(4) Az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről szóló, 1994. március 9-i 94/262 európai parlamenti határozat (HL 1994. L 113., 15. o.).

(5) - A 203/86. sz., Spanyolország kontra Tanács ügyben 1988. július 11-én hozott ítélet (EBHT 1988., 4563. o.) 25. pontja és a C-15/95. sz., EARL de Kerlast ügyben 1997. július 11-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-1961. o.) 35. pontja - a C-150/94. sz., Egyesült Királyság kontra Tanács ügyben 1998. május 15-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-7235. o.) 97. pontja.