2015-ben egy ENSZ-bizottság megállapította, hogy az uniós alkalmazottak egészségbiztosítási rendszere, a közös betegségbiztosítási rendszer (JSIS) nem felel meg a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek (UNCRPD). A bizottság azt ajánlotta, hogy vizsgálják felül a közös egészségbiztosítási rendszert annak érdekében, hogy az átfogóan fedezze a fogyatékossággal kapcsolatos egészségügyi szükségleteket.

Miután panaszokat kapott a személyzet azon tagjaitól, akik nehézségekbe ütköztek a saját vagy családtagjaik orvosi költségeinek teljes körű megtérítése során, az ombudsman stratégiai vizsgálatot végzett. Megállapította, hogy hivatali visszásságnak minősül, ha az Európai Bizottság nem tesz hatékony lépéseket a bizottság ajánlására válaszul. Ezért azt javasolta, hogy a Bizottság vizsgálja felül a közös egészségbiztosítási rendszerre vonatkozó szabályokat. Számos javaslatot tett a Bizottságnak arra vonatkozóan is, hogy a közös betegségbiztosítási rendszer hogyan fedezi a fogyatékossággal élő személyek szükségleteit, valamint hogy szükség van a személyzet képzésére és az érdekelt felekkel való megfelelő konzultációra annak biztosítása érdekében, hogy a közös betegségbiztosítási rendszer tükrözze a fogyatékossággal élő személyek szükségleteit.

A Bizottság válaszában kijelentette, hogy felül fogja vizsgálni a közös egészségbiztosítási rendszerre vonatkozó szabályokat, és lépéseket fog tenni az ombudsman legtöbb javaslatának nyomon követése érdekében.

Mivel a Bizottság elfogadta ajánlását, az ombudsman lezárja stratégiai vizsgálatát. Tekintettel a kérdés fontosságára, arra kéri a Bizottságot, hogy hat hónapon belül tegyen jelentést az ajánlás végrehajtásáról. Az ombudsman megerősíti azt a javaslatát is, hogy a Bizottságnak felül kell vizsgálnia a fogyatékossággal élő személyzet igényeinek kielégítésére vonatkozó 2004-es szabályait.

Az ügy arra vonatkozott, hogy az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) hogyan kezelte az uniós köztisztviselők kiválasztására irányuló versenyvizsga vizsgaközpontjában fennálló feltételekkel kapcsolatos panaszt. A panaszos egy számítógépet kapott a bejárati ajtó mellé, és azt állította, hogy a szobába belépő és onnan távozó emberek által okozott zavarok negatívan befolyásolták teljesítményét. Az arra irányuló kísérletei, hogy problémáival a vizsgaközpont személyzete foglalkozzon, sikertelenek voltak, és ezt követően panaszt tett az EPSO-nál. Mivel elégedetlen volt azzal, ahogyan az EPSO kezelte panaszát, az ombudsmanhoz fordult.

Az ombudsman érdeklődött az ügyben, és felkérte az EPSO-t, hogy alaposabban vizsgálja meg a panaszt. Az ombudsman vizsgálócsoportja találkozott az EPSO és a vizsgák lebonyolításáért felelős vállalkozó képviselőivel is, és meglátogatott egy vizsgaközpontot az EPSO székhelyén. Az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy ebben az ügyben a további vizsgálatok összességében nem indokoltak; azonban számos javítási javaslatot tett az EPSO-nak.

Az ügy arra vonatkozott, hogy az Európai Unió ukrajnai tanácsadó missziója (EUAM) kiválasztási eljárás keretében elutasította a panaszos pályázatát. Az ombudsman megvizsgálta a kérdést, és megállapította, hogy a kérelem elutasításával kapcsolatban nem történt hivatali visszásság. Az ombudsman megállapította továbbá, hogy elegendő az egyszintű igazgatási felülvizsgálati mechanizmus. Végezetül az ombudsman örömmel értesült arról, hogy az Európai Külügyi Szolgálat úgy határozott, hogy módosítja az elutasított jelölteknek küldött üzenetét annak érdekében, hogy az tartalmazza a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó információkat.

A panaszos, aki ideiglenes szerződéssel az Európai Unió Bíróságánál dolgozik, konferenciatolmácsok felvételére irányuló EPSO-versenyvizsgára jelentkezett. A versenyvizsga-felhívás szerint a kitöltött pályázatokat 2013. augusztus 6-án délig kellett benyújtani. A panaszos nem tartotta be a határidőt. 2013. augusztus 7-én arról tájékoztatta az EPSO-t, hogy 2013. augusztus 5. és 6. között kórházban volt, és ezért nem tudta időben kitölteni jelentkezését. 2013. augusztus 7-én a határidő meghosszabbítását kérte az EPSO-tól. Az EPSO ezt elutasította. Az elutasítás fő indoka az volt, hogy valamennyi kérelmezőt egyenlő bánásmódban kell részesítenie.

Az ombudsman megvizsgálta a kérdést, és előzetesen megállapította, hogy az EPSO nem vizsgálta meg, hogy a panaszos körülményei vis maiornak minősülnek-e. Ezért azt javasolta, hogy az EPSO i. ismerje el, hogy vannak olyan helyzetek, amikor vis maior miatt méltányos és helyénvaló, hogy a pályázóknak új határidőt biztosítsanak; ii. tisztázza azokat a körülményeket, amelyek között ilyen új határidőt kell megállapítani; és iii. ennek megfelelően tájékoztatja a pályázókat. Az EPSO kezdetben elutasította az ombudsman ajánlásait, és azzal érvelt, hogy nehéz lenne meghúzni a határt a pályázók által előterjesztett különböző indokolások között, és meghatározni, hogy a pályázók hogyan bizonyítanák a vis maior bekövetkezését. Hozzátette, hogy annak lehetővé tétele, hogy a pályázók vis maiorra hivatkozzanak, veszélyeztetné mind a nyílt versenyvizsgák zökkenőmentes lebonyolítását, mind pedig a pályázókkal szembeni egyenlő bánásmódot. Hivatkozott továbbá olyan statisztikákra, amelyek szerinte bizonyították, hogy a határidő meghosszabbítására irányuló valamennyi kérelemnek a határidő lejárta utáni kezelése adminisztratív terhet jelentene az EPSO számára.

Az ombudsman és az EPSO munkatársai közötti találkozókat követően azonban az EPSO végül elvben elfogadta az ombudsman ajánlásait. A panaszos konkrét esetét illetően azonban az ombudsman megjegyezte, hogy a szóban forgó versenyvizsga véget ért. Megjegyezte továbbá, hogy a panaszos úgy döntött, hogy nem tesz észrevételt az EPSO ajánlásaira adott válaszával kapcsolatban. Ennek fényében az ombudsman úgy ítélte meg, hogy nem indokolt további vizsgálatokat folytatni arra vonatkozóan, hogy a panaszos ügye megfelel-e a vis maior követelményeinek, amelyek alkalmazásához az EPSO elvben hozzájárul.

A panaszos egy informatikai vállalat, amely részt vett egy bizottsági pályázaton. A Bizottság minden ajánlattevőt felkért két esettanulmány elkészítésére annak érdekében, hogy értékelni tudja műszaki képességeiket.

A panaszos kifogásolta, hogy az egyik esettanulmány nagyon hasonló volt egy uniós ügynökség által nemrégiben szervezett pályázathoz. Azt állította, hogy ez versenyelőnyhöz juttatta azokat a társaságokat, amelyek ezt az ajánlatot elnyerték a Bizottság ajánlatában. A panaszos azt is kifogásolta, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy nem teszi közzé azoknak a személyeknek a nevét, akik a Bizottságnak benyújtott javaslatokat értékelték.

Vizsgálatát követően az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a pályázati eljárás Bizottság általi kialakítása nem biztosított versenyelőnyt a nyertes ajánlattevő számára. Ami az értékelők nevének közzétételét illeti, az ombudsman azt javasolja, hogy a Bizottság fontolja meg az ilyen nevek jövőbeli közzétételét.

Az ügy az Eurojustnak az interjúra behívott jelöltek utazási költségeinek megtérítésére vonatkozó politikájára vonatkozott.

A panaszos az ombudsmanhoz fordult, azt állítva, hogy az Eurojust visszatérítési politikája tisztességtelen és diszkriminatív volt az EU-n kívül lakóhellyel rendelkező pályázókkal szemben. Állításának alátámasztására a panaszos megjegyezte, hogy az EU-n kívül lakóhellyel rendelkező jelöltek esetében 500 EUR felső határt állapítottak meg, míg egyes esetekben magasabb felső határt alkalmaztak az EU-n belüli utazásokra.

Az ombudsman megvizsgálta a kérdést, és megállapította, hogy az Eurojust azáltal, hogy az EU-n kívül lakóhellyel rendelkező jelöltek költségtérítését az EU-n belül utazó jelöltekre alkalmazandó legmagasabb felső határra emelte, megfelelő lépéseket tett az ügy rendezése érdekében.

A panaszos, aki születésétől fogva süket francia állampolgár, részt vett az uniós intézmények személyzetének kiválasztására irányuló eljárásban. Az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO), amely megszervezi ezeket a személyzeti felvételi eljárásokat, megtagadta, hogy további időt biztosítson számára a számítógépes felvételi vizsgán (CBT) való részvételre, azzal érvelve, hogy minden releváns információt, valamint magát a vizsgát is írásban tették meg. A panaszos az ombudsmanhoz fordult azzal érvelve, hogy az EPSO nem vette figyelembe, hogy egyes esetekben a hallássérült személyeknek több időre van szükségük az írott szövegek megértéséhez.

Az ombudsman megállapította, hogy a panaszos csak a vizsga letételét követően adott teljes körű tájékoztatást az EPSO-nak a fogyatékosságáról. Az EPSO tehát az akkor rendelkezésére álló információk alapján megfelelően kezelte a panaszosnak a CBT-ben való részvételre vonatkozó hosszabbítás iránti kérelmét. Az ombudsman ezért nem állapított meg hivatali visszásságot az EPSO részéről.

Vizsgálata céljából azonban az ombudsman konzultációt folytatott az érdekelt felekkel, amely feltárta, hogy számos tagállam több időt biztosít a hallássérült diákoknak, amikor írásbeli vizsgát tesznek. E vizsgálat lezárásakor az ombudsman ezért azt javasolta, hogy az EPSO alaposan vizsgálja meg, hogy a jövőben a hallássérült pályázók számára lehetővé kell-e tennie további időt, amennyiben ezt a CBT-k és az írásbeli vizsgák esetében kérik.

A panaszos, egy olaszországi olívaolaj-termelőkből álló konzorcium panaszt nyújtott be az ombudsmanhoz a Bizottság azon döntése miatt, hogy különböző feltételek mellett társfinanszíroz két egyidejű, az olívaolaj Unión kívüli értékesítését előmozdító programot. A panaszos véleménye szerint az e programok feltételei közötti következetlenségek versenyelőnyt eredményeztek a spanyol olívaolaj-termelők számára.

Vizsgálata során az ombudsman megállapította, hogy az uniós jogalkotó új rendeleteket fogadott el a két finanszírozási program jobb összehangolására vonatkozó rendelkezésekkel, ami azt jelenti, hogy a jelenlegihez hasonló esetek a jövőben nem fordulnak elő. Az ombudsman ezért úgy ítélte meg, hogy a panasz rendszerszintű vonatkozása megoldódott. Az ombudsman azonban megállapította, hogy nem volt abban a helyzetben, hogy foglalkozzon a panaszos egyéni helyzetével. Ezért lezárta az ügyet.

Az ügy a Bizottság vizuális arculati logójára vonatkozott, amelyet 2012 óta használnak brüsszeli sajtótermében. A panaszos véleménye szerint az angol és a francia nyelv kizárólagos használata a vizuális azonosító logóban nyelvi alapon történő megkülönböztetésnek minősül.

Az EU jelenlegi nyelvi rendszere magában foglalja az egyes polgárok azon jogát, hogy saját nyelvükön kommunikáljanak az uniós intézményekkel, valamint az ehhez kapcsolódó azon jogot, hogy az adott nyelven választ kapjanak. Az e nyelvi rendszerre irányadó elvek a kommunikáció egyéb formáira, például a kiadványokon és weboldalakon keresztül történő kommunikációra is vonatkoznak. Ilyen körülmények között a nyelvhasználatbeli különbségtételnek objektíven indokoltnak kell lennie. Ami a jelen ügy objektív igazolását illeti, az ombudsman egyetért azzal, hogy technikailag nem lehetséges az „Európai Bizottság” kifejezést 24 nyelven megjeleníteni a televízió képernyőjén, sem a beszélő alatt, sem mellette vagy mögötte.

Ami azt a kérdést illeti, hogy a Bizottság választhatott volna-e kettőnél több nyelvet, az ombudsman úgy véli, hogy észszerű volt, hogy a Bizottság csak két nyelvet választott. A használandó nyelvek számának megválasztása annak megítéléséhez vezet, hogy több mint két nyelv elfogadhatatlan módon zavarná-e a vizuális képet. Az a tény, hogy más nyelvkombinációk is észszerű választásnak minősülhetnek, nem jelenti azt, hogy az angol és a francia nyelv választása nem volt észszerű.

Az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság által választott politika objektíven indokolt volt. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy az, hogy a Bizottság új vizuális arculati logót vezetett be brüsszeli sajtótermében, nem minősül hivatali visszásságnak.