Az ügy az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) azon gyakorlatára vonatkozott, hogy nem teszi lehetővé a pályázók számára, hogy egynél több egyidejű felvételi versenyvizsgára jelentkezzenek uniós köztisztviselők számára, még akkor sem, ha megfelelnek a kritériumoknak. Az EPSO megtagadta annak engedélyezését, hogy a panaszos egyidejűleg két, az uniós intézmények fordítóinak felvételére irányuló versenyvizsgára jelentkezzen, és nem fejtette ki meggyőzően e gyakorlat alkalmazásának okait.

Az ombudsman megállapította, hogy ez a gyakorlat azzal a következménnyel járhat, hogy akadályozza a legképzettebb személyek felvételét, és hogy ennek megfelelően az EPSO-nak képesnek kell lennie arra, hogy meggyőzően megindokolja, miért alkalmazza ezt a gyakorlatot. Az ombudsman megállapította, hogy hivatali visszásságnak minősül, ha az EPSO´ elmulasztott ilyen indokolást adni a panaszosnak. Azt is megállapította, hogy a gyakorlat megalapozott indokolás hiányában történő folytatása szükségszerűen hivatali visszásságnak is minősül. Az ombudsman ezért azt ajánlotta az EPSO-nak, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az e gyakorlattal kapcsolatos politikáját.

Erre válaszul az EPSO belső vitacsoportot hozott létre, hogy részletes hatásvizsgálatot végezzen az e területen bekövetkezett szakpolitikai változásokról. Az értékelést 2018 decemberéig nyújtják be az EPSO igazgatótanácsának. A végső döntést a tanácsnak kell meghoznia. Mivel az EPSO az ő ajánlása alapján jár el, az ombudsman úgy határozott, hogy lezárja az ügyet.

Az ügy az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (a továbbiakban: EASO) ideiglenes alkalmazottja próbaidejének értékelésére vonatkozott. A panaszos, akit próbaideje végén elbocsátottak, azzal érvelt, hogy értékelése során számos eljárási hiányosság állt fenn. Ezenkívül az EASO nem válaszolt az uniós személyzeti szabályzat alapján benyújtott panaszaira.

Az ombudsman érdeklődött az ügyben, és felkérte az EASO-t, hogy válaszoljon a panaszokra. Megállapította, hogy az EASO megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy biztosítsa a panaszos próbaidejének pártatlan értékelését, és tiszteletben tartotta a panaszos meghallgatáshoz való jogát a további foglalkoztatásáról szóló végleges határozat meghozatala előtt. Az ombudsman így lezárta az ügyet.

Az uniós tisztviselőknek első előléptetésük előtt bizonyítaniuk kell, hogy képesek harmadik nyelven dolgozni. Amikor a panaszos, aki egy uniós ügynökségnél dolgozik, a harmadik nyelvén megbukott egy nyelvvizsgán, felkérte az EPSO-t, hogy indokolja meg a vizsga írásbeli vizsgáján a viszonylag alacsony besorolási fokozatot, és tájékoztassa a lehetséges felülvizsgálati mechanizmusokról is. Véleménye szerint az EPSO besorolási fokozatára vonatkozó magyarázatai következetlennek tűntek, míg a felülvizsgálati lehetőségekre vonatkozó eredeti válasza téves volt. A panaszos ragaszkodását követően az EPSO beleegyezett abba, hogy újraértékelje írásbeli vizsgáját. A második értékelő megerősítette a kezdeti besorolást.

Az ombudsman érdeklődött a kérdés iránt. Megvizsgálta a panaszos tesztjét, valamint a két értékelő értékelését. Az ombudsman nem talált nyilvánvaló hibát vagy elfogultságra utaló jeleket a panaszos írásbeli tesztjének értékelése során. Ami a felülvizsgálati lehetőségekre vonatkozó téves információkat illeti, az EPSO elismerte hibáját, és elnézést kért a panaszostól. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy nincs szükség további vizsgálatokra, és lezárta az ügyet. Javasolja azonban a nyelvi jártassági vizsgák résztvevőinek az eljárásról és felülvizsgálati/fellebbezési jogaikról nyújtott tájékoztatás javítását.

Az ügy az ECDC azon döntésére vonatkozott, hogy a próbaidő végén megszünteti az ideiglenes alkalmazott szerződését.

Az ombudsman vizsgálatot folytatott az ügyben, és úgy ítélte meg, hogy általánosságban észszerűek voltak az ECDC azon döntésével kapcsolatos magyarázatai, hogy a próbaidő végén nem tartja meg a panaszos munkaviszonyát.

Az ombudsman azonban úgy ítélte meg, hogy az ECDC nem közölte kellő időben a panaszossal, hogy a) az újonnan érkezettek értékeléséről szóló párbeszéd során azonosított problémák olyan súlyosak voltak, hogy indokolt volt a panaszos szerződésének felmondása, b) mely területeken kellett javítania egy konkrét és egyértelmű cselekvési terv révén. Ennek elmulasztása hivatali visszásságnak minősül. Az ombudsman továbbá úgy véli, hogy olyan körülmények között, amikor egy uniós szervnek nincs elegendő ideje arra, hogy megfelelően értékelje egy ideiglenes alkalmazott munkáját, vagy amikor az ideiglenes alkalmazottnak nem volt megfelelő lehetősége arra, hogy kijavítsa a teljesítményében mutatkozó hiányosságokat, megfelelő ügyintézés lenne megvizsgálni, hogy fennállnak-e a próbaidő meghosszabbítását indokoló „rendkívüli körülmények”. Mivel az aktában nincs bizonyíték arra, hogy az ECDC komolyan megvizsgálta volna a panaszos próbaidejének meghosszabbítására vonatkozó lehetőséget, az ombudsman ennek megfelelő javaslatot tett a jövőre nézve a javításra. Végezetül, tekintettel arra, hogy a megfelelő ügyintézés keretében elnézést kell kérni minden rossz gyakorlatért, az ombudsman úgy véli, hogy az ECDC-nek el kell ismernie az ügy kezelése során elkövetett hibáit, és elnézést kell kérnie a panaszostól ezekért a hibákért.

Az ügy tárgya a Bizottság arra vonatkozó határozata, hogy megváltoztatta a panaszosnak az egyik tagállamban megszerzett nyugdíjjogosultságainak az Unió nyugdíjrendszerébe való áthozatalára vonatkozó eredeti javaslatát.

A Bizottság arra hivatkozott, hogy köteles volt eredeti javaslatát megváltoztatni, mivel az olyan általános végrehajtási rendelkezéseken alapult, amelyek a javaslat megtételének időpontjában már nem voltak hatályban. A Bizottság felülvizsgált javaslata, amely a panaszosra nézve kedvezőtlenebb, az eredeti javaslat megtételének időpontjában ténylegesen hatályos, felülvizsgált általános végrehajtási rendelkezéseken alapult. A panaszos arra hivatkozott, hogy a Bizottságnak tiszteletben kellene tartania első javaslatát, amelyet ő már elfogadott.

Az Ombudsman a panasz kapcsán vizsgálatot folytatott és megállapította, hogy a Törvényszék ítélete szerint a Bizottságnak nem volt olyan jogi kötelezettsége, hogy javaslatokat tegyen az uniós nyugdíjrendszeren kívül megszerzett nyugdíjjogosultságok áthozataláról, továbbá hogy az ilyen áthozott nyugdíjjogosultságok értékének tényleges megállapítása csak az átvitel megtörténte után végezhető el. Valójában ezt a gyakorlatot a Bizottság pusztán azért alakította ki, hogy tisztviselői jobb tájékoztatást kapjanak arról, mire számíthatnak, ha ténylegesen úgy döntenek, hogy kérik nyugdíjjogosultságaik áthozatalát az uniós nyugdíjrendszerbe.

Az Ombudsman ezért lezárta a panaszt azzal a megállapítással, hogy a Bizottság részéről hivatali visszásság nem történt.

Az ügy az OLAF-nak az Európai Repülésbiztonsági Hatóságot (EASA) egy légiközlekedés-védelmi ellenőrzési jelentés állítólagos manipulálásával összekapcsoló, visszaélésről szóló jelentés kézhezvételét követő intézkedéseire vonatkozott. Az előzetes értékelést követően az ombudsman aggodalmát fejezte ki az OLAF azon látszólagos döntése miatt, hogy elutasítja az ügyet, és visszautalja az ügyet az EASA-hoz annak ellenére, hogy a visszaélést bejelentő személy tudatosan úgy döntött, hogy jelentését az OLAF-nak, nem pedig az EASA-nak nyújtja be. Az ombudsman arra az előzetes álláspontra helyezkedett, hogy egy ilyen határozat negatív hatással lehet általában a visszaélések bejelentésére vonatkozó rendelkezések hatékonyságára. Ezért úgy döntött, hogy kivizsgálja az ügyet.

Az OLAF aktáinak vizsgálatát követően az ombudsman megállapította, hogy az OLAF megfelelően mérlegelte, hogy indítson-e vizsgálatot. Az is kiderült, hogy az OLAF valójában nem zárta le az ügyet, hanem felkérte az EASA-t, hogy vizsgálja meg az ügyet, és tegyen jelentést vizsgálatának eredményeiről. Ezenkívül az OLAF fenntartotta magának a jogot, hogy egy későbbi szakaszban hivatalos vizsgálatot indítson. Mindezek alapján az ombudsman megállapította, hogy az OLAF megfelelően kezelte a panaszos visszaélés bejelentéséről szóló jelentését. Az ombudsman megjegyezte, hogy az OLAF-nak egyértelműbben kellett volna tájékoztatnia a panaszost arról, hogy az, hogy az ügyet az EASA elé utalta, nem jelenti azt, hogy az OLAF nem tesz további lépéseket az ügyben. Ezzel kapcsolatban még egy megjegyzést tett.

Az ügy a panaszosnak az Európai Unió egyik rendőri missziója alkalmazottjaként történő elbocsátására, valamint ezt követően a személyes aktájában szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmére vonatkozott.

Az ombudsman megvizsgálta a kérdést, és megállapította, hogy a panaszos elbocsátása jogszerű volt. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a missziónak meg kellett volna várnia a panaszos helyzetével ténylegesen foglalkozó belső felülvizsgálati folyamat befejezését, mielőtt elbocsátja a panaszost. Az ombudsman ezért helyénvalónak tartotta, hogy megoldásra irányuló javaslatában kérje az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy a misszió által elkövetett hibák elismeréseként ex gratia kifizetést ajánljon fel a panaszosnak. Az EKSZ elfogadta a javaslatot, és felajánlotta, hogy 2000 EUR összegű ex gratia kifizetést teljesít. A panaszos nem fogadta el az ajánlatot. Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy az EKSZ által felajánlott összeg megfelelő volt, és ezért nem indokolt további vizsgálatokat folytatni az ügy e vonatkozásával kapcsolatban.

Ami a panaszos személyes aktájához való hozzáférését illeti, az ombudsman megállapította, hogy az EKSZ részéről nem történt hivatali visszásság.

2014. január 1-je óta az uniós intézmények kötelesek a visszaélések bejelentésére vonatkozó belső szabályokat bevezetni, amelyek kiterjednek a visszaélést bejelentő személyek védelmére, a számukra nyújtott tájékoztatásra, valamint a visszaélést bejelentő személyek által a velük való bánásmóddal kapcsolatban benyújtott panaszok kezelésére vonatkozó eljárásra. Annak biztosítása érdekében, hogy az uniós közigazgatás minden tőle telhetőt megtegyen annak érdekében, hogy a súlyos kötelességszegésről vagy jogsértésről tudomást szerző személyeket felszólalásra ösztönözze, az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa, az Európai Unió Bírósága, az Európai Számvevőszék, az Európai Külügyi Szolgálat, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, a Régiók Bizottsága és az európai adatvédelmi biztos ellen.

Az ombudsman csalódottan értesült arról, hogy a szóban forgó kilenc intézmény közül eddig csak kettő fogadott el a szükséges szabályokat. Az intézmények válaszai azt mutatják, hogy sokkal többet kell tenni annak érdekében, hogy bemutassák a nyilvánosságnak és a potenciális visszaélést bejelentő személyeknek, hogy az uniós intézmények üdvözlik a visszaélések bejelentését, és arra ösztönzik a visszaélést bejelentő személyeket, hogy lépjenek előre, hogy a visszaélést bejelentő személyeket megvédik azon intézmény negatív intézkedéseitől, amelynél dolgoznak, és hogy bejelentésük megfelelő vizsgálathoz vezet. Az ombudsman ezért a további javításra vonatkozó iránymutatásokkal zárja le az ügyet, arra ösztönözve az intézményeket, hogy törekedjenek az intézményközi szintű megbeszélések mielőbbi lezárására, és ebben a folyamatban támaszkodjanak az ombudsman visszaélések bejelentésére vonatkozó saját belső szabályainak példájára. Az ombudsman elismerését fejezi ki továbbá a Bizottságnak és a Számvevőszéknek az e kérdésben eddig elért eredményeikért.

A panaszt egy nem kormányzati szervezet nyújtotta be, és arra vonatkozik, hogy az EFSA hogyan kezeli a „forgóajtó-jelenségnek” nevezett helyzetből eredő esetleges összeférhetetlenséget.

Az ombudsman vizsgálatot indított azzal az állítással kapcsolatban, hogy az EFSA nem kezelte megfelelően a személyzete egy korábbi tagjának a magánszektorba való áthelyezésével kapcsolatos potenciális összeférhetetlenség kérdését és a kapcsolódó állításokat.

A panasz vizsgálatát követően az ombudsman három ajánlástervezetet intézett az EFSA-hoz. Részletes véleményében az EFSA azzal érvelt, hogy eleget tett az ombudsman ajánlástervezetének.

Az ügyet lezáró határozatában az ombudsman megállapította, hogy:

i. Az EFSA lépéseket tett annak érdekében, hogy megerősítse a tárgyalásokra vonatkozó szabályait és eljárásait azáltal, hogy kiszolgálja a személyzet tagjait a „forgóajtó-jelenség” típusú jövőbeli munkákkal kapcsolatban, és előírja a kisegítő személyzet tagjai számára, hogy ezeket időben tegyék közzé. Mivel azonban az EFSA indokolatlanul korlátozta az ilyen körülmények között esetlegesen összeférhetetlenségnek minősülő esetek körét, az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy az EFSA csak részben fogadta el az ombudsman első ajánlástervezetét.

ii. Az EFSA nem ismerte el megfelelően, hogy nem tartotta be a vonatkozó eljárási szabályokat, és nem végezte el a jelen ügyben felmerülő esetleges összeférhetetlenség kellően alapos értékelését, következésképpen pedig nem hajtotta végre az ombudsman második ajánlástervezetét.

iii. Az EFSA intézkedett annak biztosítása érdekében, hogy amennyiben a jövőben hasonló eset merül fel, a) elegendő információt szerezzen, beleértve legalább az EFSA-nál végzett feladatok megfelelő leírását, a javasolt új munkahely pontos leírását, valamint az új és a korábbi munkahely közötti lehetséges kapcsolatokra vonatkozó információkat, b) a lehető legátfogóbb értékelést végezze el, és c) megfelelően rögzítse értékelésének eredményeit. Az EFSA ezért elfogadta és végrehajtotta az ombudsman harmadik ajánlástervezetét.

Ezen túlmenően az első ajánlástervezet végrehajtásának javítása érdekében az ombudsman négy további észrevételt tett, amelyekben felkérte az EFSA-t, hogy fontolja meg eljárásai és formanyomtatványai további módosítását.

Az egyik uniós küldöttség vezetője 2001-ben engedélyezte három helyi alkalmazottnak, hogy részmunkaidőben dolgozzanak. Az érintett három helyi alkalmazott 2009-ben azt kérte a küldöttség vezetőjétől, hogy hosszabbítsa meg a részmunkaidős munkavégzésre adott engedélyét. A kérésüket elutasították. Kivételes alapon engedélyezték az egyszeri hosszabbítást, de csak 2010 végéig. A panaszosok az európai ombudsmanhoz intézett panaszukban azt állították, hogy az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) nem indokolta meggyőző okokkal azt a döntését, hogy nem engedélyezi a részmunkaidős munkavégzésüket.

Az ombudsman eredetileg az Európai Bizottsággal szemben indított vizsgálatot. A hatáskörök átruházását követően 2011. január 1-jével az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) illetékességébe került át az uniós küldöttségek személyzetét érintő határozatok kezelése. Az EKSZ ilyenformán a jelen vizsgálat esetében a Bizottság helyébe lépett.

Az EKSZ véleményében kifejtette, hogy a következő okok miatt nem tudta meghosszabbítani a részmunkaidő tekintetében a három helyi alkalmazottnak adott engedélyt: (i) a helyi jog nem rendelkezik a részmunkaidő megadásának általános gyakorlatáról, és e tekintetben nincsenek „kötelező erejű rendelkezések”; (ii) a helyi alkalmazottakra vonatkozó egyedi uniós szabályokban nem szerepel semmilyen rendelkezés a részmunkaidő engedélyezéséről; és (iii) nem áll fenn a „szolgálat érdeke”, amely engedélyezné a részmunkaidős munkavégzést.

Az ombudsman úgy találta, hogy az EKSZ indokolatlanul tagadta meg a három helyi alkalmazott részmunkaidejének további engedélyezését. Véleménye szerint a részmunkaidős munka a helyi jogban legalábbis megengedett, általános lehetőség volt. Még ha a helyi jogban nem is szerepel olyan általános „kötelező erejű rendelkezés”, amely szerint kérésre kötelezően engedélyezni kell a részmunkaidőt, a munkaszerződések szerződő felei szabadon megtárgyalhatnak és engedélyezhetnek egy ilyen lehetőséget. A helyi alkalmazottakra vonatkozó egyedi uniós szabályok ugyan nem rendelkeznek a részmunkaidőről, de nem is tiltják, hogy a felek ilyen rendszerben állapodjanak meg. Az ombudsman végezetül emlékeztetett a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vonatkozó szabályaira, amelyek minden esetben elismerik, hogy a családi kötelezettségekkel rendelkező munkavállalók számára a részmunkaidő egy megfelelő foglalkoztatási forma.

Az ombudsman először békés megoldásra irányuló javaslatot tett, majd ajánlástervezetet intézett az EKSZ-hez. Az ajánlástervezet nyomán az EKSZ megmagyarázta, hogy a szolgálatnak miért állt érdekében a panaszosok kérésének megtagadása. Az EKSZ ezenkívül úgy tájékoztatta az ombudsmant, hogy a Bizottsággal újra tárgyalni kezdett arról a lehetőségről, hogy a helyi alkalmazottaknak engedélyezzék a részmunkaidős munkavégzést. Az ombudsman elfogadta ezt a magyarázatot, és úgy vélte, hogy az EKSZ megfelelő intézkedéseket tett az ajánlástervezetének végrehajtása érdekében. Ezért lezárta az ügyet.