Önnek panasza van egy uniós intézménnyel vagy szervvel szemben?

Keresés a vizsgálatok között

Dokumentumszűrési kritériumok
Ügy
Időszak
Kulcsszó
Vagy próbálkozzon régi kulcsszavakkal (2016 előttiekkel)

1 - 20 az 112 találatból

Az európai ombudsman határozata az Európai Bizottság ellen benyújtott 790/2013/EIS sz. panasszal kapcsolatos vizsgálat lezárásáról

Hétfő | 13 október 2014

Az ügy a Bizottság azon döntésére vonatkozott, hogy lezárja a Finnország ellen benyújtott kötelezettségszegési panasszal kapcsolatos aktáját, amelyben azt állították, hogy Finnország hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a férfiakkal szemben az önkéntes kiegészítő nyugdíjrendszerekben. A panaszosok azt állították, hogy a Bizottság álláspontja nem volt következetes, mivel két hasonló kötelezettségszegési eljárást indított a Bíróság előtt Olaszországgal és Görögországgal szemben, míg Finnország esetében ezt nem tette meg. Álláspontjuk szerint a Bizottság nem indokolta megfelelően azon álláspontját sem, amely szerint nem volt egyértelmű, hogy a Bíróság arra a következtetésre jutott volna-e, hogy a vonatkozó finn jog sérti az uniós jogot.

Az ombudsman megvizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy a vizsgálat során a Bizottság megfelelően megindokolta álláspontját, így élt a jogsértési panaszok kezelése során rendelkezésére álló mérlegelési jogkörrel. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy nem indokolt további vizsgálatot folytatni az ügyben, és lezárta az ügyet.

A jogsértési panasz kezelése

Hétfő | 18 március 2013

Az európai ombudsman határozata az Európai Bizottság ellen benyújtott 104/2010/(IP)EIS panasszal kapcsolatos vizsgálatának lezárásáról

Péntek | 21 december 2012

A panaszos egy Németországban élő olasz állampolgár. Azzal érvelt, hogy a felesége Németországban életkoron és állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés áldozata volt a foglalkoztatásban, mivel egy olyan vállalkozás, amelyhez állásra jelentkezett, nem vette fel őt. A bírósági eljárás eredménytelen kimenetelét követően a panaszos jogsértési panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, azt állítva, hogy a német hatóságok nem ültették át megfelelően a nemzeti jogrendbe a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló uniós irányelvet.

A panaszos ezt követően az európai ombudsmanhoz fordult, és azt állította, hogy a Bizottság i. nem vette nyilvántartásba jogsértési panaszát, ii. nem kezelte azt megfelelően, és iii. nem szolgált meggyőző indokokkal annak igazolására, hogy miért nem avatkozott be az ügyébe.

Véleményében a Bizottság kifejtette, hogy néhány nappal a panasz beérkezése után nyilvántartásba vette a panaszos jogsértési panaszát. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem értesítette előzetesen a panaszost a jogsértési panaszának lezárására irányuló szándékáról, és nem tájékoztatta őt az ügy lezárásáról. A Bizottság kifejtette továbbá, hogy Németország megfelelő módon és időben átültette a fent említett irányelvet, és konkrét indokokkal szolgált arra vonatkozóan, hogy a panaszos beadványai alapján miért nem volt szükség kötelezettségszegési eljárás megindítására.

Mivel a Bizottság ténylegesen nyilvántartásba vette a jogsértési panaszt, az ombudsman e tekintetben nem állapított meg hivatali visszásságot. Az ügy érdemét illetően további vizsgálatok nem voltak indokoltak, mivel a Bizottság a vizsgálat során konkrét és meggyőző indokokkal támasztotta alá álláspontját. Az ombudsman megjegyezte, hogy a Bizottság elismerte, hogy nem értesítette előzetesen a panaszost arról a szándékáról, hogy lezárja jogsértési panaszát, és nem tájékoztatta őt az ügy lezárásáról. Ezenkívül nem kért elnézést e mulasztásért. Ezért kritikus megjegyzést tett.

Az európai ombudsman határozata az Európai Bizottság ellen benyújtott 2466/2011/ER sz. panasszal kapcsolatos vizsgálatának lezárásáról

Péntek | 12 október 2012

A panaszos olasz állampolgár, aki 2009-ben panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a munkavállalók biztonságáról szóló 83/391/EGK irányelv Olaszország általi állítólagos megsértése miatt. 2011 szeptemberében a Bizottság úgy határozott, hogy felszólító levelet küld Olaszországnak. Amikor a panaszos ezt követően az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001/EK rendelet alapján hozzáférést kért e levélhez, a Bizottság megtagadta a hozzáférést. A hozzáférés iránti megerősítő kérelem benyújtását követően a Bizottság tájékoztatta a panaszost, hogy kérelmének értékelése folyamatban van, de még mindig nem rendelkezik a végső értékeléshez szükséges valamennyi elemmel. A Bizottság ezért kijelentette, hogy az 1049/2001/EK rendelettel összhangban 15 munkanappal meghosszabbította a panaszos megerősítő kérelméről való döntés határidejét.

Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos azt állította, hogy a Bizottság jogellenesen hosszabbította meg a hozzáférés iránti megerősítő kérelméről való határozathozatal határidejét. 2012. január 30-án az ombudsman vizsgálatot indított a panaszos állításával kapcsolatban, és felkérte a Bizottságot, hogy 2012. március 31-ig nyújtson be véleményt. A Bizottság ezt követően kérte véleményének benyújtási határidejének 2012. április 30-ig történő meghosszabbítását, amit az ombudsman engedélyezett. Ugyanakkor arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy fenntartja magának a jogot arra, hogy a már rendelkezésére bocsátott információk alapján járjon el abban az esetben, ha a Bizottság nem tartja be az új határidőt. Az ombudsman határozatának 2012. júniusi elfogadásakor még nem érkezett be a Bizottság véleménye.

Az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a már rendelkezésére bocsátott információk elegendőek a jelen panasz elbírálásához, amely csak a megerősítő kérelemre való válaszadás határidejének meghosszabbítására vonatkozott, a hozzáférést megtagadó esetleges határozatra nem. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy nincs szükség további vizsgálati intézkedésekre, és nem kell tovább várni a Bizottság véleményére.

Az ügy érdemét illetően az ombudsman megjegyezte, hogy az 1049/2001/EK rendelet kötelező határidőket ír elő, és hogy kivételekre csak kivételes esetekben és a kérelmező részletes indokolása esetén van lehetőség. A jelen ügyben a Bizottság annak kijelentésére szorítkozott, hogy még mindig nem rendelkezik a végső értékelés elvégzéséhez szükséges valamennyi információval. Az ombudsman véleménye szerint ez a nyilatkozat nyilvánvalóan nem volt elegendő annak megállapításához, hogy a Bizottság olyan kivételes esettel szembesült, amely indokolhatta volna a határidő meghosszabbítását. A Bizottság azon egyszerű hivatkozása, hogy több időre van szükség az információgyűjtéshez, ezért nem felel meg az 1049/2001/EK rendeletben meghatározott követelményeknek, és különösen a részletes indokolás követelményének. Az ombudsman ezért arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság jogellenesen hosszabbította meg a panaszos megerősítő kérelméről való döntés határidejét, és hogy intézkedése hivatali visszásságnak minősül. Ennek megfelelően kritikai észrevétellel zárta az ügyet.