A panasz előzményei

1. A jelen ügy arra vonatkozik, hogy az Európai Bizottság hogyan kezelte a Finnország ellen benyújtott 2004/4404. számú jogsértési panaszt, amely az önkéntes kiegészítő nyugdíjrendszerekben a férfiakkal szembeni állítólagos hátrányos megkülönböztetésre vonatkozott.

2. Finnország 1994. január 1-jei Európai Gazdasági Térséghez való csatlakozásakor Finnországnak egyenlővé kellett tennie a férfiak és a nők nyugdíjellátását. E célból elfogadta az önkéntes kiegészítő nyugdíjrendszerek kiegyenlítési intézkedéseiről szóló 1038/97. sz. törvényt (a továbbiakban: kiegyenlítési törvény), amely 1994. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal alkalmazandó. A kiegyenlítési törvény hatálybalépése előtt a nők 60–63 éves koruk között vonulhattak nyugdíjba. A férfiak nyugdíjkorhatára 65 év volt. A kiegyenlítési törvény mind a férfiak, mind a nők számára lehetővé tette, hogy alacsonyabb vagy magasabb nyugdíjkorhatárt válasszanak.

3. 2002. március 28-án a finn esélyegyenlőségi ombudsman jogsértési panaszt nyújtott be a Bizottsághoz. Panaszában rámutatott arra, hogy egyes esetekben a nyugdíjjogosultságoknak a kiegyenlítő törvény alapján történő kiszámítása a férfi munkavállalók számára a női munkavállalókhoz képest kedvezőtlen eredményekkel járt. Ha egy férfi úgy döntene, hogy az új szabályozás alapján korábban vonul nyugdíjba, az 1994 előtti szolgálati idejét nem vennék figyelembe, míg ha egy nő így tenne, akkor ezt az időszakot vennék figyelembe. Így az 1994. január 1-je előtt kezdődő munkaviszonyban álló és alacsonyabb nyugdíjkorhatárt választó férfi munkavállaló azonos körülmények között alacsonyabb nyugdíjat kapna, mint női megfelelője. Kötelezettségszegési panaszában a finn esélyegyenlőségi ombudsman felvetette azt a kérdést, hogy a kiegyenlítési törvény összhangban van-e az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) jelenlegi 157. cikkével és a vonatkozó másodlagos jogszabályokkal (2006/54/EK irányelv [1], amely a korábbi 86/378/EGK irányelv [2] helyébe lépett).

4. A finn kormánnyal folytatott levélváltást követően a Bizottság 2004-ben kötelezettségszegési eljárást indított. 2005 januárjában felszólító levelet küldött Finnországnak, amelyet 2006 októberében kiegészítő felszólító levél követett. 2007 júniusában a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött, amelyet 2008 szeptemberében további indokolással ellátott vélemény követett.

5. A jelen ügyben a panaszosok két finn férfi, K. és S., akiknek nyugdíjjogosultságait érintheti a 2004/4404. sz. jogsértési panasz kimenetele. S képviseli P-t is, aki a finn esélyegyenlőségi ombudsman elé terjesztett eredeti ügy panaszosa. 2010 októberében S. azzal a panasszal fordult a Bizottsághoz, hogy addig a Bizottság nem indított keresetet Finnország ellen az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) előtt a 2004/4404. sz. ügyben.

6. 2010. december 1‐jén a Bizottság azt válaszolta S.‐nek, hogy az ügy összetett. Ezen oknál fogva nem lehetett jelezni, hogy mikor hozzák meg a következő lépésekre vonatkozó határozatot, vagy hogy mi lesz e határozat tartalma. Kifejtette továbbá, hogy három lehetősége van: i. második kiegészítő indokolással ellátott véleményt bocsát ki, ii. úgy határoz, hogy az ügyet a Bíróság elé utalja, vagy iii. lezárja az ügyet.

7. 2011. január 14-én a panaszosok az európai ombudsmanhoz fordultak.

A vizsgálat tárgya

8. Az ombudsman vizsgálatot indított a következő állítással és követeléssel kapcsolatban:

Állítás

A Bizottság nem hozott ésszerű időn belül határozatot arról, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 258. cikke alapján az Európai Bíróság elé terjeszti-e az ügyet.

Igénylés

A Bizottságnak határoznia kell arról, hogy az ügyet a Bíróság elé utalja-e vagy sem.

A vizsgálat

9. 2011. március 16-án az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy nyújtson be véleményt a panaszosok állításáról és állításáról. A Bizottság 2011. szeptember 27-én nyilvánított véleményt. A Bizottság véleményének kézhezvételét követően az ombudsman úgy határozott, hogy betekint a 2004/4404. számú jogsértési panasszal kapcsolatos bizottsági aktába, valamint a többi tagállammal szembeni egyéb jogsértési panaszokkal kapcsolatos aktába, amelyekre a Bizottság a véleményében hivatkozott, és amelyek lezárásáról már korábban határozott. Az ombudsman szolgálatai 2011. november 14-én végezték el a vizsgálatot. A Bizottság véleményét és az ellenőrzési jelentés egy példányát továbbították a panaszosoknak azzal a felhívással, hogy tegyék meg észrevételeiket.

10. 2011. december 7-én a Bizottság arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy 2011. november 24-én úgy határozott, hogy lezárja a Finnország ellen indított 2004/4404. számú kötelezettségszegési eljárást.

11. Ugyanezen a napon az ombudsman szolgálatai továbbították a Bizottság fent említett levelének egy példányát a panaszosoknak, akik ezt a levelet figyelembe vették észrevételeik 2011. december 15-i benyújtásakor.

Az ombudsman elemzése és következtetései

Előzetes megjegyzések

12. A félreértések elkerülése érdekében fontos hangsúlyozni, hogy a jelen vizsgálat annak értékelésére korlátozódik, hogy a 2004/4404. sz. jogsértési panasz Bizottság általi kezelése ésszerű időt vett-e igénybe.

13. Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság időközben határozatot fogadott el a jogsértési panasz lezárásáról. Észrevételeikben a panaszosok számos érvet hoztak fel a Bizottság határozatának megalapozottságával kapcsolatban, és az alábbiak szerint érveltek. Először is, miután a Bíróság hasonló ügyekben ítéleteket hozott Olaszországgal és Görögországgal szemben, a Bizottság nyilvánvalóan megváltoztatta megközelítését a más tagállamokkal szemben folyamatban lévő ügyekben. A Görögország elleni ügyben 2007-ben előterjesztett jogalapjában a Bizottság tárgytalannak ítélte a tagállamoknak a nemzeti költségvetésekre gyakorolt lehetséges költségvonzatokkal kapcsolatos érveit. Végső soron azonban úgy tűnik, hogy a költséghatás volt az egyik fő oka annak, hogy a Bizottság lezárta a Finnország ellen indított 2004/4404. sz. kötelezettségszegési eljárást. A Bizottság által e költséghatásokkal kapcsolatban adott magyarázatok ezzel szemben hipotetikusak és marginálisak voltak. Másodszor, a panaszosok egy másik indokra is hivatkoztak, amelyet a Bizottság a 2004/4404. sz. jogsértési ügy lezárására adott. Ennek célja az volt, hogy összhangban legyen más hasonló kötelezettségszegési ügyekkel, amelyekben nem kérte az érintett tagállamokat, hogy visszamenőlegesen orvosolják a helytelen végrehajtást, és amelyekben a hátrányosan megkülönböztetett feleket nem kártalanították. A panaszosok azzal érveltek, hogy a Bizottság mesterséges indokokkal indokolta a Finnország elleni ügy lezárását, mivel a 2004/4404. sz. jogsértési panaszban nem kértek pénzügyi kompenzációt. Harmadszor, a panaszosok megkérdőjelezték a Bizottság azon indokait is, hogy miért nem utalta az ügyet a Bíróság elé, míg a más tagállamokkal szembeni hasonló ügyekben ezt sikeresen megtette. Végül felkérték az ombudsmant annak ellenőrzésére, hogy a Bizottság által a 2004/4404. számú kötelezettségszegési eljárás lezárásához adott indokok elégségesek és jogilag érvényesek-e.

14. Az ombudsman emlékeztet arra, hogy alapokmánya 2. cikkének (4) bekezdése értelmében a hozzá benyújtott panaszokat az érintett intézménynél tett megfelelő közigazgatási lépéseknek kell megelőzniük. Bár igaz, hogy a Bizottság 2011. október 7-i előzetes lezáró levelére adott 2011. október 26-i válaszában az egyik panaszos P. nevében vitatta a Bizottság azon szándékát, hogy lezárja az ügyet, úgy tűnik, hogy a panaszosok a fenti 13. pontban említett kérdések mindegyikét vagy legalább többségét már felvetették a Bizottságnak. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy a panaszosok még nem tették meg a megfelelő közigazgatási lépéseket a Bizottság felé. Az ombudsman ezért jelen határozatában nem tud foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. Természetesen a panaszosok továbbra is benyújthatnak új panaszt az ombudsmanhoz, ha a Bizottsághoz való fordulást követően ésszerű időn belül nem kapnak kielégítő választ.

15. Második előzetes megjegyzésként az ombudsman megjegyzi, hogy észrevételeiknek a vizsgálati jelentésre vonatkozó részében a panaszosok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a Bizottság nem nyújtotta be az összes vonatkozó dokumentumot az ombudsman képviselőinek az iratokba való betekintéskor. Az ombudsman emlékeztet arra, hogy amint az a jelentésben szerepel, a vizsgálati jelentés csak azokat a dokumentumokat sorolja fel, amelyekről képviselői úgy döntöttek, hogy a vizsgálat során másolatot készítenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ellenőrzés során nem fértek hozzá valamennyi relevánsnak ítélt dokumentumhoz, és így a jelentésben fel nem sorolt dokumentumokhoz sem.

16. Harmadik előzetes megjegyzésként az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszosok kifejezték azon szándékukat is, hogy az EUMSZ 265. cikke alapján intézményi mulasztás miatt keresetet indítanak a Bizottság ellen. Jelezték, hogy ezt P úr, a finn esélyegyenlőségi ombudsman előtti eredeti panaszos nevében fogják megtenni. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint „a felperes, amikor arra kéri a Bizottságot, hogy az [EUMSZ 258. cikk] alapján indítson eljárást, valójában olyan jogi aktusok elfogadását kéri, amelyek őt nem érintik közvetlenül és személyében [...], és amelyeket semmi esetre sem támadhatna meg megsemmisítés iránti kereset keretében”. A kereset „elfogadhatatlan annyiban, amennyiben a Bizottság mulasztásának, valamint az [EUMSZ 258. cikk] szerinti eljárás megindítása elmulasztása jogellenességének megállapítására irányul” [3].

17. Helyénvaló a panaszosok állítását és állítását együttesen megvizsgálni.

A. A kötelezettségszegési panasz Bizottság általi kezeléséről

Az ombudsman elé terjesztett érvek

18. Az ombudsmanhoz benyújtott panaszukban a panaszosok azt állították, hogy a Bizottság nem hozott észszerű időn belül határozatot arról, hogy az EUMSZ 258. cikke alapján az ügyet a Bíróság elé utalja-e vagy sem. Azt kérték, hogy a Bizottság haladéktalanul hozzon határozatot.

19. Véleményében a Bizottság rámutatott arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint kizárólag a Bizottság rendelkezik hatáskörrel annak eldöntésére, hogy a pert megelőző eljárást a Bírósághoz való fordulásnak kell-e követnie. A Bizottságnak joga, de nem kötelessége, hogy eljárást indítson a Bíróság előtt annak megállapítása érdekében, hogy az érintett tagállam megszegte az uniós jog szerinti kötelezettségeit [4]. A Bizottság továbbá a Bíróság ítélkezési gyakorlatára [5] hivatkozva hangsúlyozta, hogy „a Szerződés 169. cikkének [jelenleg az EUMSZ 258. cikke] szabályait úgy kell alkalmazni, hogy a Bizottság nem köteles meghatározott határidőn belül eljárni, kivéve, ha a 169. cikkben [jelenleg az EUMSZ 258. cikke] meghatározott pert megelőző eljárás túlzott időtartama megnehezítheti az érintett tagállam számára a Bizottság érveinek cáfolatát, és ezáltal sértheti a védelemhez való jogot.” A Bizottság hangsúlyozta továbbá, hogy széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely „kizárja a magánszemélyek azon jogát, hogy meghatározott álláspont elfogadását követeljék meg tőle”[6], és „még a Bíróságnak sem feladata annak eldöntése, hogy e mérlegelési jogkört bölcsen gyakorolták-e”.

20. Véleményében (amely megelőzte a 2004/4404. sz. kötelezettségszegési eljárást lezáró határozatát) a Bizottság azt is elismerte, hogy a jelen ügyben 2008 szeptembere után nem hoztak hivatalos határozatot. Azzal érvelt azonban, hogy szolgálatai azóta is folyamatosan dolgoznak az ügyiraton. 2011 elején a Bizottság további információkat kért Finnországtól, amit a finn kormány 2011. március végén meg is tett. Ezenkívül a Bizottság nem sokkal azelőtt lezárt több hasonló jogsértési ügyet, amelyek a foglalkoztatói nyugdíjrendszerekben az egyenlőtlen nyugdíjjogosultságokra és a nyugdíjkorhatárra vonatkoztak. Ezekben az esetekben a visszamenőleges hatály és a nyugdíjjogosultságok kiegyenlítésére irányuló intézkedések kérdése is kockán forgott. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az ügy összetett, és olyan megközelítést kell alkalmaznia, amely összhangban van a többi érintett tagállammal szembeni valamennyi hasonló ügyben alkalmazott megközelítésével.

21. Észrevételeikben a panaszosok röviden a következő kérdésekre hívták fel a figyelmet. Először is hangsúlyozták, hogy a Bizottság elegendő információval rendelkezik annak megállapításához, hogy a finn kiegyenlítési törvény sérti az uniós jogot. A kötelezettségszegési eljárás megindításakor a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy Finnországnak a férfiakkal szembeni állítólagos hátrányos megkülönböztetése könnyen megállapítható. Azonban valamikor 2009 után a Bizottság nyilvánvalóan megváltoztatta álláspontját. Másodszor, a Bizottság a közelmúltban sikeresen indított két hasonló ügyet a Bíróság előtt, nevezetesen az egyiket Olaszország [7], a másikat Görögország [8] ellen. Ebben a két ügyben a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az érintett tagállamok – mivel olyan rendelkezéseket tartottak fenn, amelyek értelmében a nyugdíjazási feltételek aszerint változnak, hogy a tisztviselő férfi vagy nő – nem teljesítették az EK 141. cikkből eredő kötelezettségeiket [9]. Az Olaszország elleni ügy alapvetően azonos volt a Finnország ellenivel. Nem volt jogi indoka annak, hogy a finn ügyet az olasztól eltérően kezeljék. Emellett a Niemi-ügyben [10] hozott ítéletében a Bíróság a nemek szerint differenciált nyugdíjkorhatár tekintetében megállapította, hogy „a [finn állami nyugdíjtörvénynek] megfelelően fizetett nyugdíjhoz hasonló nyugdíj a Szerződés 141. cikkének [jelenleg az EUMSZ 157. cikkének] hatálya alá tartozik”. P úrnak a 2011. október 7-i előzetes lezáró levéllel kapcsolatos véleményét nem vették figyelembe.

22. Végezetül a panaszosok rámutattak, hogy a közösségi jog megsértése tekintetében a panaszossal fenntartott kapcsolatokról szóló, az Európai Parlamentnek és az európai ombudsmannak címzett bizottsági közlemény (a továbbiakban: a bizottsági közlemény)[11] 8. pontja szerint a Bizottságnak ki kell vizsgálnia a panaszokat annak érdekében, hogy a panasz nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül további intézkedésről vagy az ügy lezárásáról határozzon. 2008 szeptembere óta azonban a Bizottság nem hozott határozatot a szóban forgó ügyben.

Az ombudsman értékelése

23. Az ombudsman rámutat arra, hogy a polgárok panaszai alapvető eszközt jelentenek a Bizottságnak az uniós jog esetleges megsértéséről való tájékoztatásához. Lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy hatékonyan betöltse a Szerződések őreként betöltött szerepét.

24. Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy a férfiak és nők egyenlő díjazása az Európai Unió egyik alapelve, amelyet az EUMSZ 157. cikke rögzít. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a nyugdíjkorhatárnak, valamint a nyugdíjjogosultsággal és egyéb jogosultságokkal kapcsolatos ellátásoknak azonosnak kell lenniük a férfiak és a nők esetében [12].

25. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a polgárok által benyújtott panaszok értékelése során, és nem köteles kötelezettségszegési eljárást indítani minden olyan esetben, amikor egy tagállam megsértette az uniós jogot. A polgárok ezért nem követelhetik meg a Bizottságtól, hogy a jogsértési panaszaik tartalmával kapcsolatban konkrét álláspontot foglaljon el [13].

26. Az a tény azonban, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a jogsértési panaszok kezelése során mentes az alapvető jogokból és a megfelelő ügyintézés elvéből eredő korlátozásoktól. E tekintetben különös jelentőséggel bír az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke, amely a megfelelő ügyintézéshez való jogot írja elő. A Charta 41. cikke (1) bekezdésének szövegéből következik, hogy „[e]gy személynek joga van ahhoz, hogy ügyeit [...] az Unió intézményei, szervei és hivatalai észszerű időn belül intézzék.”

27. Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság közleményében bizonyos kötelezettségvállalásokat tett a jogsértési panaszok kezelése tekintetében. A közlemény 8. pontja úgy rendelkezik, hogy „általános szabályként a Bizottság szervezeti egységei kivizsgálják a panaszokat annak érdekében, hogy a panasz nyilvántartásba vételétől számított legfeljebb egy éven belül határozatot hozzanak a hivatalos felszólítás kibocsátásáról vagy az ügy lezárásáról”. Az ombudsman következetesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a rendelkezés azt jelenti, hogy a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz a vizsgálat lezárása érdekében, és egy éven belül dönt arról, hogy megindítja-e a kötelezettségszegési eljárást vagy lezárja az ügyet. Nem kizárt azonban, hogy bizonyos helyzetekben több időre lehet szükség [14]. Ezt az értelmezést megerősíti a 8. pont utolsó mondata, amely szerint „e határidő túllépése esetén a Bizottság ügyért felelős szervezeti egysége írásban tájékoztatja a panaszost”.

28. Az ombudsman továbbá egyértelművé tette, hogy az egyéves határidő túllépése csak akkor indokolt, ha a Bizottság konkrét és megalapozott indokokkal támasztja alá a késedelmet [15], és mindenesetre, ha valóban még vizsgálja az ügyet. Ezenkívül a Bizottság nem hivatkozhat mérlegelési jogkörére közigazgatási eljárásra való alkalmatlanságának igazolása érdekében [16].

29. A jelen ügyben a finn esélyegyenlőségi ombudsman 2002. március 28-án nyújtotta be a 2004/4404. sz. jogsértési panaszt. A Bizottság 2004-ben jogsértési eljárást indított Finnország ellen. 2011. november 24-én, azaz több mint hét évvel ezen eljárás megindítását követően úgy határozott, hogy lezárja a kötelezettségszegés megállapítása iránti panaszt. Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság két különböző érvre hivatkozott annak igazolására, hogy miért lépte túl a jogsértési panaszra vonatkozó határozat meghozatalára rendelkezésre álló egyéves határidőt: először is, hogy a szóban forgó kérdések bonyolultak és összetettek, és különösen alapos elemzést igényelnek; másodszor pedig, hogy a további lépések megtétele előtt helyénvaló volt, hogy a Bizottság olyan megközelítést fogadjon el, amely összhangban áll a többi tagállammal szemben a nyugdíjjogosultságok kiegyenlítésére vonatkozó intézkedések visszamenőleges hatályával kapcsolatos valamennyi hasonló ügyben alkalmazott megközelítésével.

30. Az első érvet illetően az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság nem támasztotta alá az ügy összetettségére vonatkozó álláspontját. Mindazonáltal a betekintett iratok elemzése azt mutatta, hogy a felhozott érvek közül sok tényszerűen és jogilag is bonyolult volt. Az ombudsman ezért nem kérdőjelezheti meg a Bizottság értékelését, amely szerint a jelen ügyben felhozott érvek összetettek voltak. Az ügy összetettsége azonban önmagában nem indokolhatja a jogsértési panasz késedelmes kezelését, ha kiderül, hogy a Bizottság a rendelkezésére álló idő alatt nem tette meg a megfelelő lépéseket.

31. Az ombudsman megjegyzi, hogy a szóban forgó ügy elismert összetettsége ellenére az iratokba való betekintés feltárta, hogy a Bizottság által 2008 novembere és 2011 novembere között hozott intézkedések meglehetősen korlátozottak voltak. A belső feljegyzéseken és a fenti 20. pontban említett információkérésen kívül úgy tűnik, hogy a Bizottság ezen időszak alatt nyolc belső e-mailt és néhány e-mailt küldött a finn hatóságoknak. Ezenkívül a Bizottság csak 2011-ben vette fel újra a kapcsolatot a finn hatóságokkal, miután az egyik panaszos 2010 októberében ismét hozzá fordult.

32. Mindezek alapján az ombudsman nincs meggyőződve arról, hogy a Bizottság Finnországhoz intézett 2011. januári további információkérése valóban elengedhetetlen volt ahhoz, hogy állást foglaljon a 2004/4404. számú jogsértési panasszal kapcsolatban. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy Finnországnak a Bizottság információkérésére adott válasza csupán bizonyos statisztikai és nemzeti gazdasági adatokat erősített meg. Amennyiben valóban szükség volt a finn hatóságokhoz intézett további kérelemre, az ombudsman nem érti, hogy a Bizottság miért nem juthatott volna korábban erre a következtetésre. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra is, hogy az állítólagos jogsértésről 2002-ben tájékoztatták a Bizottságot, míg a Bizottság csak 2011. november 24-én zárta le az ügyet. Emellett a Bizottság azt követően is folytatta az üggyel kapcsolatos munkát, hogy a Bíróság ítéletet hozott Olaszországgal és Görögországgal szemben a fenti 7. és 8. lábjegyzetben említett ügyekben. A fentiek fényében az ombudsman úgy véli, hogy a kérdések összetettsége nem indokolta a szóban forgó ügy késedelmét.

33. Ami a fenti 29. pontban említett két érv közül a másodikat illeti (összhang más hasonló kötelezettségszegési ügyekkel), a felek nem értenek egyet abban, hogy a Bizottság azon érve, amely szerint a más tagállamokkal szemben indított hasonló kötelezettségszegési ügyekkel szemben fenn kívánta tartani az összhangot, igazolhatja-e az intézmény számára a jelen kötelezettségszegési ügy elbírálásához szükséges időt. A Bizottság lényegében azzal érvelt, hogy szükségesnek tartotta a többi üggyel való összehasonlítást, mivel i. a 2004/4404. sz. jogsértési ügy és a többi jogsértési ügy mindegyike egyenlőtlen nyugdíjjogosultságokra és a foglalkoztatói nyugdíjakra vonatkozó nyugdíjkorhatárra, valamint a nyugdíjjogosultságokra vonatkozó visszamenőleges intézkedésekre vonatkozott, és ii. a Bizottságnak valamennyi érintett ügyben következetes megközelítést kellett alkalmaznia.

34. Az ombudsman emlékeztet arra, hogy álláspontja szerint az azonos típusú jogsértésekre való következetes reagálás és az egyenlő bánásmód biztosítása érdekében a Bizottságnak elemeznie kell a más tagállammal szembeni hasonló ügyeket, mielőtt állást foglalna. Az ombudsman elismeri továbbá, hogy önmagában ez a tény elfogadható indoka lehet annak az érvnek, hogy több időre van szükség a végső következtetés levonásához [17]. Az ilyen érvre való hivatkozáskor azonban a Bizottságnak megfelelően figyelembe kell vennie a megfelelő ügyintézés elvét. Ez többek között azt jelenti, hogy a "következetes megközelítés" elfogadásakor a Bizottságnak megfelelően figyelembe kell vennie a polgárok érdekeit. Ezenkívül a „következetes megközelítés” alkalmazása nem vezethet szükségtelen késedelmekhez a Bizottság határozatában [18].

35. A jelen ügyben a Bizottság nem fejtette ki és nem bizonyította, hogy a következetesség szükségessége miért akadályozta meg abban, hogy korábban döntsön. Az ombudsman tudomása szerint a Finnország ellen indított 2004/4404. sz. kötelezettségszegési eljárás, valamint az Olaszország, Görögország, Franciaország és Dánia ellen indított többi vonatkozó kötelezettségszegési eljárás egyaránt felvetette a visszaható hatály és az „átmeneti egyenlőtlenség” kérdését. A Bizottság az összes ügyet lényegében egyidejűleg vizsgálta. Mindazonáltal, még ha valóban szükség is volt a következetességre, úgy tűnik, hogy ez az igény nem igazolhatja a Bizottság késedelmes döntéshozatalát a jelen ügyben. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint az a fenti 32. pontban is szerepel – a 2004/4404. sz. jogsértési ügy 2002-ben került a Bizottság tudomására, de az öt lezárandó hasonló jogsértési ügy közül ez volt az utolsó. Ami az Olaszországgal és Görögországgal szembeni ügyeket illeti, a Bizottság 2007. február 1-jén, illetve 2007. december 17-én a Bíróság elé terjesztette azokat, és a Bíróság 2008-ban, illetve 2009-ben ítéletet hozott. Amint azonban azt korábban említettük, a 2004/4404. sz. kötelezettségszegési eljárás továbbra is folyamatban maradt, és csak 2011. november 24-én, azaz több mint két évvel e két ítélet közül az utolsó kihirdetése után zárult le.

36. A fentiek fényében az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság csak 2011 végén, azaz több mint hét évvel a vizsgálat megindítása után nem indokolta érvényesen a 2004/4404. számú jogsértési panaszra vonatkozó határozat elfogadását. Ez hivatali visszásságnak minősül.

37. Amennyiben az ombudsman hivatali visszásságot állapít meg, adott esetben békés megoldásra irányuló javaslatot vagy ajánlástervezetet intéz az érintett intézményhez. A jelen ügyben azonban meg kell jegyezni, hogy az ombudsman vizsgálata során a Bizottság határozatot fogadott el a 2004/4404. sz. jogsértési panasz lezárásáról. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy a késedelem kérdésében nem szolgálna hasznos célt a békés megoldásra irányuló javaslat vagy ajánlástervezet előterjesztése. Ez nem érinti a fent levont következtetést, miszerint a Bizottság indokolatlan késedelmet szenvedett. Ennek megfelelően az ombudsman az alábbiakban kritikai észrevételt tesz.

B. Következtetések

A panasszal kapcsolatos vizsgálata alapján az ombudsman a következő kritikai észrevétellel zárja le a panaszt:

Helyes közigazgatási gyakorlatnak minősül, ha a jogsértési panaszokat észszerű időn belül kezelik. A szóban forgó ügyben a Bizottság csak több mint hét évvel azután zárta le az ügyet, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Finnország ellen, anélkül, hogy megalapozott indokokkal támasztotta volna alá késedelmét. Ez hivatali visszásságnak minősül.

A panaszosokat, a Bizottságot és a finn esélyegyenlőségi ombudsmant tájékoztatják erről a határozatról.

 

P. Nikiforos Diamandouros

Kelt Strasbourgban, 2012. október 12-én.

---

[1] A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (átdolgozás) (HL 2006. L 204., 23. o.).

[2] A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben történő megvalósításáról szóló, 1986. július 24-i 86/378/EGK tanácsi irányelv (HL 1986. L 225., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 288. o.).

[3] Lásd például a 247/87. sz., Star Fruit kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1989., 291. o.) 11. és 13. pontját, valamint a T-13/94. sz., Century Oils Hellas AE kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1994., II-431. o.) 14. és 16. pontját.

[4] A C-207/97. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I-275. o.) 24. pontja; A fenti 3. lábjegyzetben hivatkozott 247/87. sz., Star Fruit kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 12. pontja; A C-191/95. sz., Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet (EBHT 1998., I-5449. o.) 46. pontja.

[5] A C-96/89. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet (EBHT 1991., I-2461. o.) 15. és 16. pontja és a fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott C-207/97. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet 25. pontja.

[6] A T-571/93. sz., Lefebvre frères et soeurs és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1995., II-2379. o.) 60. pontja.

[7] A C-46/07. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet (EBHT 2008., I-151. o.).

[8] A C-559/07. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet (EBHT 2009., I-47. o.).

[9] Az EK 141. cikk megfelel a jelenlegi EUMSZ 157. cikknek.

[10] A C-351/00. sz. Niemi-ügyben hozott ítélet (EBHT 2002., I-7007. o.) 56. pontja.

[11] HL 2002. C 244., 5. o. Ezt a közleményt 2012-ben egy új közlemény váltotta fel. A bevezetett módosítások azonban nem érintik a jelen ügyet.

[12] Lásd különösen a 262/88. sz. Barber-ügyben hozott ítélet (EBHT 1990., I-1889. o.) 32-35. pontját.

[13] Lásd a fenti 6. lábjegyzetet.

[14] Lásd például az ombudsman 2944/2004/(GK)(OV)ID panaszra vonatkozó határozatának 1.7. pontját és a 706/2007/(WP)BEH panaszra vonatkozó határozatának 34. pontját.

[15] Lásd az előző lábjegyzet hivatkozásait.

[16] Lásd még az ombudsman 1480/2011/MHZ panaszra vonatkozó határozatának 28. pontját és Alber főtanácsnok C-358/97. sz., Bizottság kontra Írország ügyre vonatkozó indítványának (EBHT 2000., I-6301. o.) 83. pontját.

[17] Lásd az ombudsman 1480/2011/MHZ panaszra vonatkozó határozatának 36. és 37. pontját.

[18] Lásd az ombudsman 706/2007/(WP)BEH panaszra vonatkozó határozatának 39. és 40. pontját.