Jelenlegi nyelv:
- HU Magyar
Ezt az oldalt gépi fordítással fordították le.
A gépi fordításokban előfordulhatnak az egyértelműséget és a pontosságot potenciálisan csökkentő hibák; az ombudsman nem vállal felelősséget az esetleges eltérésekért. A legmegbízhatóbb és jogilag korrekt tájékoztatásért olvassa el a fenti linken található, angol nyelvű forrásverziót.
Bővebb információért tekintse meg nyelvi és fordítási politikánkat.
A gépi fordításokban előfordulhatnak az egyértelműséget és a pontosságot potenciálisan csökkentő hibák; az ombudsman nem vállal felelősséget az esetleges eltérésekért. A legmegbízhatóbb és jogilag korrekt tájékoztatásért olvassa el a fenti linken található, angol nyelvű forrásverziót.
Bővebb információért tekintse meg nyelvi és fordítási politikánkat.
Ajánlástervezet az Európai Bizottsághoz a 489/98/OV sz. panasz ügyében
Ajánlás
Ügy 489/98/OV - Vizsgálat megindítása Hétfő | 18 május 1998 - Ajánlás Csütörtök | 04 november 1999 - Határozat Szerda | 12 április 2000
(Az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban készült.(7))
Tisztelt P. úr! Ön 1998. április 1-jén
panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság nem állította vissza Önt személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor, és nem tagadta meg a fizetéskiesésért és a csökkentett nyugdíjért járó kártérítés kifizetését.
1998. május 18-án továbbítottam a panaszt az Európai Bizottság elnökének. A Bizottság 1998. július 27-én küldte meg véleményét, amelyet megküldtem Önnek azzal a felhívással, hogy amennyiben kívánja, tegye meg észrevételeit. 1998. szeptember 14-én megkaptam a Bizottság véleményével kapcsolatos észrevételeit. 1999. március 31-én levelet kaptam Brendan Donnelly európai parlamenti képviselőtől, aki az Ön nevében írt, hogy érdeklődjön panaszának kimeneteléről. 1999. április 12-én válaszlevelet küldtem, amelyben arról tájékoztattam, hogy panasza még vizsgálat alatt áll. Erről még aznap tájékoztattam.
1999. április 22-én Ön részletesebb tájékoztatást küldött panaszával kapcsolatban. 1999. április 23-án további észrevételeket kértem a Bizottságtól panaszának bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban. A Bizottság 1999. július 1‐jén küldte meg második véleményét, amelyet 1999. július 20‐án továbbítottam Önnek azzal a felhívással, hogy tegye meg új észrevételeit. 1999. augusztus 11-én megküldte észrevételeit a Bizottság második véleményével kapcsolatban.
Azért írok most, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről. Elnézést kérek a késedelemért, amit a panaszának elbírálása okozott.
A panaszos szerint a releváns tények a következők voltak:
A panaszos, az Európai Bizottság A4-es besorolású tisztviselője 1995. október 1-jétől 1996. szeptember 30-ig személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságon volt. Azt kifogásolta, hogy a Bizottság ezen időszak után nem állította vissza. Közelebbről, két hónappal a fizetés nélküli szabadságának lejárta után a Bizottság még mindig nem tett ajánlatot a visszahelyezésre, és a jövőben sem volt kilátás a visszahelyezésre.
A panaszos következésképpen 1996. november 25-én levelet írt a DG IX főigazgatójának, amelyben arról tájékoztatta, hogy a rendszeres jövedelemforrás biztosítása érdekében, és mivel nem volt más lehetősége, mint a korengedményes nyugdíjba vonulás, 1996. október 1-jei hatállyal lemondott a szolgálatról.
1997. június 10‐én a panaszos a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján kérelmet nyújtott be a szabadságának lejártától a lemondó levelének időpontjáig bekövetkezett illetménykiesés pénzügyi ellentételezése, valamint a csökkentett nyugdíj iránt. 1997. augusztus 5-én a IX. Főigazgatóság azt válaszolta, hogy a panaszos a személyzeti szabályzat 48. cikkének megfelelően egyértelmű lemondási kérelmet nyújtott be, és ezért nem veheti figyelembe a kártérítési kérelmét.
1997. szeptember 17-én a panaszos a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján fellebbezést nyújtott be a kinevezésre jogosult hatósághoz az elutasítás ellen, megismételve pénzügyi kártérítés iránti kérelmét. A kinevezésre jogosult hatóság 1998. február 16-i levelében elutasította a panaszos kérelmét. Úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem követett el közigazgatási szabálytalanságokat, és nem volt felelős a lemondásáért, ezért nem kellett kártérítést fizetnie. A panaszos ezért a jelen panaszt az ombudsmanhoz nyújtotta be, azt állítva, hogy a Bizottság nem állította vissza őt a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor, és megtagadta a) a visszahelyezésének elmulasztása miatti illetménykiesés, valamint b) a lemondása miatti pénzügyi veszteség megtérítését.
A Bizottság véleménye
Véleményében a Bizottság a kinevezésre jogosult hatóság 1998. február 16-i válaszára hivatkozott. A kinevezésre jogosult hatóság emlékeztette a panaszost a személyzeti szabályzat 40. cikke (4) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezésre, amely arra kötelezi az intézményt, hogy a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadság lejártakor helyezze vissza a tisztviselőt a besorolási fokozatának megfelelő, a besorolási fokozatában vagy szolgálatában megüresedett első álláshelyre, feltéve, hogy megfelel az ezen álláshelyre vonatkozó követelményeknek. Az annak megállapítására irányuló eljárásnak, hogy a tisztviselő megfelel-e ezeknek a követelményeknek, ténylegesen le kell zajlania, és azt úgy kell lefolytatni, hogy az érintett intézmény bizonyítani tudja a kikötés betartását. Az ilyen ellenőrzések elmaradása olyan jogellenes cselekménynek vagy mulasztásnak minősülne, amely megalapozná a Bizottság felelősségét a felperessel szemben.
A Bizottság ezt követően megállapította, hogy egyrészt a panaszos, másrészt a Bizottság által tett lépések vizsgálata nem tárt fel szabálytalanságot a visszahelyezési eljárásban. A kinevezésre jogosult hatóság úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy a panaszost 1996. november végén nem helyezték vissza, észszerű, mivel a személyes okokkal indokolt szabadsága két hónappal korábban, 1996. szeptember 30-án lejárt. Ezen okok miatt a panaszos kártérítési kérelmét elutasították a személyes okokkal indokolt szabadságának lejártától a lemondó levelének időpontjáig terjedő időszak tekintetében.
A kinevezésre jogosult hatóság emlékeztetett arra, hogy 1976. július 1-jei ítéletében (1) a Bíróság kimondta, hogy a személyes okokkal indokolt szabadság lejártát követő visszahelyezés elmulasztása miatti kártérítési kérelem esetében a felperes nem követelheti a munkabérhátralék megfizetését. Mindazonáltal jogosult azon tényleges kár megtérítésére, amelyet e munkabérnek az adminisztráció jogellenes magatartása miatti elvesztése miatt szenvedett el.
Ami a nyugdíjba vonulásától számított pénzbeli kártérítés iránti kérelmet illeti, a panaszos azzal érvelt, hogy lemondásra kényszerült, mivel az adminisztráció a szabadságának lejártát követő két hónapban jövedelem nélkül hagyta. A Bizottság emlékeztetett arra az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a közösségi intézmény felelős, ha az állítólagos magatartás jogellenes, a kárt ténylegesen elszenvedték, és okozati összefüggés áll fenn az említett magatartás és a kár között.
A jelen ügyben a kinevezésre jogosult hatóság ellenőrizte, hogy a Bizottság ténylegesen és megfelelően járt-e el, és hogy a szabadság lejárta és a lemondó levele közötti két hónapos határidő észszerű-e, még akkor is, ha a panaszost nem helyezték vissza. A panaszos lemondása annak is köszönhető, hogy írásban egyértelműen kinyilvánította azon szándékát, hogy a személyzeti szabályzat 48. cikkének megfelelően véglegesen kilép az intézmény szolgálatából. Tekintettel tehát arra, hogy a lemondás a panaszos önkéntes cselekedete volt, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy ebben az ügyben nem visel közvetlen felelősséget, és nem róható fel a Bizottságnak. Ezért a pénzügyi ellentételezés iránti kérelmet elutasították.
A panaszos észrevételei
A panaszos fenntartotta panaszát. Kijelentette, hogy valójában számos tökéletesen alkalmas álláshely volt betöltetlen abban az időben, és hogy a Bizottság nem vizsgálta meg képesítéseit ezen álláshelyek egyikére sem. Kijelenti, hogy négy megfelelő álláshelyet tartanak fenn más konkrét jelöltek vagy az új tagállamokból származó személyek számára. Ezért a panaszos úgy ítélte meg, hogy a Bizottság azon állítása, miszerint a visszaállítási eljárás során nem történt szabálytalanság, nem helytálló. A Bizottság által tett lépések nem voltak hatékonyak, mivel nem eredményeztek egyetlen visszahelyezési ajánlatot sem a visszatérési szándékának megerősítésétől számított 3,5 hónapon belül, sem pedig a visszahelyezés jövőbeli kilátásait. A panaszos arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság magatartása gondatlan volt, kárt szenvedett, és a kettő közötti ok-okozati összefüggés egyértelmű. 1999. április 22-én a panaszos további részleteket küldött 4 betöltetlen állásról, amikor visszahelyezését kérte.
Annak ellenőrzése érdekében, hogy a Bizottság részletesen megvizsgálta-e a panaszos képességeit a besorolási fokozatának megfelelő betöltetlen álláshelyekkel kapcsolatban, az ombudsman 1999. április 23-án további észrevételeket kért a Bizottságtól három ponttal kapcsolatban.
Először is az ombudsman kérte a panaszos besorolási fokozatának (A4) megfelelő, a személyes okokkal indokolt szabadságának lejártát követő időszakban (1996. szeptember 30.) megüresedett álláshelyek (beleértve a követelményeket is) listájának beszerzését.
Másodszor, a Bizottság felkérést kapott, hogy válaszoljon a panaszos azon állítására, hogy a megüresedett álláshelyek egyikére sem vizsgálta meg képesítéseit, mivel azokat más pályázók számára tartották fenn.
Végül az ombudsman megkérdezte, hogy mi indokolja a kinevezésre jogosult hatóság azon megfontolását, hogy a betöltetlen álláshelyek nem felelnek meg a panaszos képesítéseinek (Liikanen biztos 1998. február 16-i levele, 3. oldal, utolsó bekezdés).
A Bizottság második véleménye
A Bizottság megküldte az ombudsmannak a megüresedett vezetői álláshelyek listáját, amelyet 1996. július 18. és 1996. november 28. között minden héten közzétettek. A Bizottság megismételte, hogy ez a vita a panaszos 1996. november 25-i egyoldalú döntésének következménye, miszerint 1996. október 1-je után kevesebb mint két hónappal lemond a Bizottságnál betöltött tisztségéről. Ezért a Bizottság kijelentette, hogy nem tehető felelőssé a határozatért vagy annak a panaszos jövedelmére gyakorolt hatásáért.
Ami a panaszos azon állítását illeti, hogy a megüresedett álláshelyek egyikére sem vizsgálta meg képesítéseit, a Bizottság megjegyezte, hogy nem vitatott, hogy 1996. október 1. és 1996. november 30. között A5/A4 álláshelyek voltak megüresedve, beleértve a panaszos által említett négy egységvezetői álláshelyet is. A Bizottság először is rámutatott arra, hogy a panaszos által említett álláshelyek egyike A3-as álláshely volt, ezért nem releváns. Meg kellett tehát vizsgálni, hogy a panaszos önéletrajza bizonyította-e, hogy megfelel a másik három álláshelyre vonatkozó követelményeknek.
A panaszos önéletrajza szerint A4-es tisztviselőként 1974 és 1990 között főadminisztrátor (A5/4), majd a II. Főigazgatóság (Gazdasági és Pénzügyek) osztályvezetője volt. 1990 és 1995 között a párizsi DG I tanácsadója volt. A Bizottság megállapította, hogy a panaszos önéletrajza vázlatos volt karrierjét és képességeit illetően, és hogy 1988-ig az osztályvezetői álláshelyet az A3-as tisztviselők számára tartották fenn. 1990 után a panaszos már nem osztályvezető (vagy inkább osztályvezető) volt.
A szóban forgó álláshelyek a Belső Piaci és Pénzügyi Szolgáltatások Osztálya külső dimenziójának vezetője (DG XV), az Európai Szociális Alap hatásának nyomon követésével foglalkozó osztály vezetője (DG V) és az ENSZ-osztály vezetője (DG IA) számára álltak rendelkezésre. Mindegyik pozíció különleges képességeket igényelt. A Bizottság kijelentette, hogy észszerű kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos megfelel-e az ezen álláshelyekre vonatkozó követelményeknek, mind a felelősségi szint (az egységvezetői álláshelyre pályázó jelöltnek igazolt vezetői készségekkel kell rendelkeznie), mind az egyéb követelmények tekintetében. Ezért nem róható fel az adminisztrációnak, hogy nem állította vissza azonnal a panaszost, mivel ilyen körülmények között további információkat kell kérnie az érintett személytől. A Bizottság ezt azért nem tette meg, mert a panaszos nyugdíjba vonult, mielőtt erre ésszerű időn belül sor kerülhetett volna.
A Bizottság IX. Főigazgatósága több főigazgatósággal is felvette a kapcsolatot, köztük az I. Főigazgatósággal, a II. Főigazgatósággal, a VI. Főigazgatósággal és a XXI. Főigazgatósággal, hogy megfelelő álláshelyet találjon a panaszos számára. Ezek a kísérletek azonban nem vezettek visszahelyezéséhez, mivel a panaszos önéletrajza nem tartalmazott elegendő részletet képességeiről. A Bizottság megállapította, hogy ez az önéletrajz túl homályos volt ahhoz, hogy lehetővé tegye az azonnali döntést.
A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az adminisztráció távolról sem inaktív ebben az ügyben, és lépéseket tett a panaszos visszaállítása érdekében.
A panaszos további észrevételei
A panaszos fenntartotta panaszát, megismételve, hogy a visszahelyezés iránti kérelmét követő 3,5 hónapban nem ajánlottak neki állást. A panaszos azt is megjegyezte, hogy önéletrajzának célja az volt, hogy összefoglalja a Bizottság által 22 év óta már ismert szakmai tapasztalatát. A panaszos hozzátette, hogy 1986 és 1987 között valóban A3-as beosztást töltött be a DG II-E-2 osztályvezetőjeként. A panaszos kijelentette, hogy a Bizottság által említett álláshelyek mind összhangban vannak a párizsi küldöttségnél szerzett tapasztalataival és feladataival. Végül megjegyezte, hogy a Bizottság további információkat kérhetett volna az önéletrajzával kapcsolatban.
1 A Bizottság nem állította vissza a panaszost a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor
1.1 A panaszos azt állította, hogy a Bizottság nem állította vissza őt a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor, 1996. szeptember 30-án. Konkrétabban, két hónappal e dátum után még mindig nem kapott visszahelyezési ajánlatot, és a közeljövőben sem volt kilátás a visszahelyezésre. A Bizottság megjegyezte, hogy a Bizottság által tett lépések vizsgálata azt mutatta, hogy a visszaállítási eljárás során nem történt szabálytalanság. Második véleményében a Bizottság hozzátette, hogy megalapozott kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos megfelel-e a megüresedett álláshelyekre vonatkozó követelményeknek. A Bizottság arra is rámutatott, hogy a panaszos önéletrajza túl homályos volt ahhoz, hogy azonnali döntést hozzon visszahelyezéséről.
1.2 Az ombudsman megjegyzi, hogy a személyzeti szabályzat 40. cikke (4) bekezdésének d) pontja előírja, hogy a tisztviselőt szabadságának lejártakor vissza kell helyezni a besorolási fokozatának megfelelő, a kategóriájában vagy szolgálatában megüresedett első álláshelyre, feltéve, hogy megfelel az ezen álláshelyre vonatkozó követelményeknek. Az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az adminisztráció részletes vizsgálattal rendszeresen ellenőrzi a visszahelyezésre váró tisztviselő képességeit a besorolási fokozatának megfelelő minden egyes betöltetlen álláshely tekintetében. Ezért a visszahelyezésre váró tisztviselők alkalmasságának ellenőrzésére irányuló eljárásnak hatékonynak kell lennie, és azt úgy kell lefolytatni, hogy az intézmények bizonyítani tudják annak betartását. E tekintetben, bár az illetékes hatóságok nem kötelezhetők annak bizonyítására, hogy megvizsgálták a tisztviselő képességeit, ha nyilvánvaló eltérés van a képességei és a megüresedett állás betöltéséhez szükséges képességek között, az ilyen bizonyítékot minden olyan esetben be kell nyújtani, amikor ilyen nyilvánvaló eltérés hiányában az érintettnek a megüresedett álláshoz kapcsolódó képességeinek teljes körű ellenőrzése szükséges. Az, hogy a szóban forgó tisztviselő képességeit nem ellenőrzik szisztematikusan minden olyan betöltetlen álláshely tekintetében, amelyre visszahelyezhették volna, szolgálati kötelességszegésnek minősül, amely az adminisztráció felelősségét vonhatja maga után, amennyiben az ilyen mulasztás késlelteti az érintett személy visszahelyezését (2).
1.3 Az ombudsman ezért ellenőrzi, hogy a jelen esetben a Bizottság elvégezte-e a panaszos képességeinek részletes vizsgálatát a megüresedett álláshelyekkel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a panaszos 1996. augusztus 12-én kérte, hogy 1996. október 1-jei hatállyal állítsák vissza. A személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján a panaszos által benyújtott fellebbezésről szóló, 1998. február 16-i végleges határozatában a kinevezésre jogosult hatóság csupán azt jegyezte meg, hogy 1996. november vége előtt egyetlen főigazgatóság sem tudott állást ajánlani a panaszosnak, mivel „vagy nem álltak rendelkezésre megfelelő betöltetlen álláshelyek, vagy a betöltetlen álláshelyek nem feleltek meg a panaszos képességeinek”. A kinevezésre jogosult hatóság egyáltalán nem indokolta azt a következtetését, hogy a panaszos képességei nem feleltek meg a megüresedett álláshelyek által megkövetelt képességeknek, és nem hivatkozott a megüresedett konkrét álláshelyekre sem.
1.4 Az ombudsman ezért további részleteket kért a panaszos személyes okokkal indokolt szabadságának lejártát követő időszakban megüresedett álláshelyek listájáról. Kérte továbbá a Bizottságot, hogy fejtse ki, mi indokolta a kinevezésre jogosult hatóság azon következtetését, hogy a panaszos képességei nem feleltek meg a megüresedett álláshelyek képességeinek. Az 1996. július 18. és 1996. november 28. között közzétett üres álláshelyek listái alapján úgy tűnik, hogy ebben az időszakban több mint huszonöt A5/A4 álláshely volt betöltetlen (3).
1.5 Az ombudsmanhoz intézett véleményében azonban - a panaszos által megjelölt négy álláshely kivételével - a Bizottság nem tett említést az e listákon szereplő betöltetlen A5/A4-es álláshelyekről, és még rövid időn belül sem indokolta meg, hogy a panaszost miért nem lehetett visszahelyezni az említett álláshelyek egyikébe. A panaszos által említett négy álláshely közül hármat illetően a Bizottság részletes vizsgálat nélkül ismét csak azt állapította meg, hogy észszerű kétség merült fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos megfelel-e az ezen álláshelyekre vonatkozó követelményeknek, mind a felelősség szintje (az egységvezetői álláshelyek bizonyított vezetői készségének szükségessége), mind pedig az egyéb követelmények tekintetében. A Bizottság hozzátette, hogy e tényleges bizonytalanságra tekintettel az adminisztrációnak ilyen körülmények között további információkat kell kérnie az érintett személytől. Ezt a követelményt az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata is megerősítette (4). A Bizottság azonban nem így járt el.
1.6 A fentiek alapján az ombudsman arra a következtetésre jut, hogy az Európai Bizottság nem végezte el a panaszos képességeinek a besorolási fokozatának megfelelő minden egyes betöltetlen állás tekintetében történő, a Bíróság ítélkezési gyakorlata által megkövetelt részletes vizsgálatát. Ezt az a tény is megerősíti, hogy a Bizottság a panaszos képességeinek megítélését a betöltetlen álláshelyek tekintetében kizárólag a panaszos önéletrajzára alapozta, amelyet túl homályosnak és vázlatosnak tartott, anélkül, hogy részletesebb információkat kért volna a panaszostól. Úgy tűnik továbbá, hogy a Bizottság soha nem tekintette át a panaszos személyi aktájának részleteit, amit megtehetett volna, tekintettel arra, hogy 22 évig dolgozott a Bizottságnak.
1.7 E megfontolásokból tehát az következik, hogy az, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta meg részletesen a panaszosnak a szóban forgó álláshelyekre vonatkozó képesítését, olyan hivatali visszásságnak minősül, amely az Európai Bizottságot a panaszossal szemben felelősségre vonhatja. Tekintettel arra, hogy a Bizottság és a panaszos ellentétes véleménye miatt ebben a kérdésben nem sikerült békés megoldást találni a felek között, az ombudsman az alábbi ajánlástervezetet teszi meg.
2 A panaszos pénzügyi kártérítést kért a Bizottságtól amiatt, hogy őt nem helyezték vissza, valamint a lemondásának pénzügyi következményei miatt 2.1
A panaszos kártérítést kért 1) a fizetésének amiatt bekövetkezett elvesztéséért (a fizetés nélküli szabadságának lejárta és lemondásának időpontja között), hogy a Bizottság nem helyezte vissza a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor, valamint 2) az ahhoz kapcsolódó pénzügyi veszteségért, hogy le kellett mondania a Bizottságtól. A Bizottság azért tagadta meg mindkét kártérítés kifizetését, mert úgy ítélte meg, hogy egyrészt nem követett el szabálytalanságot a visszahelyezési eljárásban, másrészt pedig nem tehető felelőssé a panaszosnak a Bizottságból való lemondásra vonatkozó egyoldalú döntéséért.
2.2 Ami az első kártérítési igényt illeti, mivel az Európai Bizottság elmulasztotta visszahelyezni a panaszost, az ombudsman megjegyzi, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a személyes okokkal indokolt szabadság lejártát követő visszahelyezés elmulasztása miatt kártérítést kérő személy szolgáltatásnyújtás hiányában nem követelheti bérhátralék megfizetését. Mindazonáltal jogosult az adminisztráció jogellenes magatartása miatt e munkabér elvesztése miatt elszenvedett tényleges kár megtérítésére (5).
2.3 Ezért ebben az esetben az Európai Bizottságnak kártalanítania kell a panaszost az általa közvetlenül elszenvedett vagyoni kárért, amely az Európai Bizottság szolgálatainak ehhez kapcsolódó hibájából következett be, vagyis abból, hogy nem vizsgálta meg részletesen a panaszos képesítését a személyes okokkal indokolt szabadságának lejárta után megüresedett álláshelyekre vonatkozóan. Az ombudsman úgy véli, hogy nem tudja meghatározni e kártérítés összegét. Felkéri a feleket, hogy állapodjanak meg a pénzügyi ellentételezés elvéről és összegéről. Az ombudsman ezért az alábbi ajánlástervezetet készíti el. 2.4 A második állítással kapcsolatban az ombudsman megjegyzi, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az érintett intézmény nem tehető felelőssé a tisztviselő azon döntéséből eredő pénzügyi veszteségért, hogy munkaviszonyát a visszahelyezéséről szóló értesítés kézhezvétele előtt megszünteti (6). A 40. cikk (4) bekezdése d) pontjának vége valóban előírja, hogy a tisztviselő a tényleges visszahelyezésig személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságon marad. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy ebben az esetben a Bizottság nem tehető felelőssé a panaszos lemondásra vonatkozó egyoldalú döntéséért. Ezért a panaszos kártérítési kérelme nem megalapozott, és az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem állapítottak meg hivatali visszásságot.
3 Következtetés
Az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az adminisztráció részletes vizsgálattal rendszeresen ellenőrzi a visszahelyezésre váró tisztviselő képességeit a besorolási fokozatának megfelelő minden egyes betöltetlen álláshely tekintetében.
Jelen esetben a kinevezésre jogosult hatóság semmilyen módon nem indokolta azt a következtetését, hogy a panaszos képességei nem feleltek meg a betöltetlen álláshelyek által megkövetelt képességeknek. Ezenkívül a panaszos által megjelölt négy álláshely kivételével a Bizottság nem hivatkozott a listákon szereplő egyetlen betöltetlen A5/A4 álláshelyre sem, és nem indokolta meg – még rövid időn belül sem –, hogy a panaszost miért nem lehetett visszahelyezni ezen álláshelyek egyikébe. A Bizottság a panaszos megüresedett álláshelyekkel kapcsolatos képességeinek megítélését kizárólag a panaszos önéletrajzára alapozta, amelyet túl homályosnak és vázlatosnak tartott, anélkül, hogy részletesebb információkat kért volna a panaszostól. Ezért az ombudsman megállapítja, hogy a Bizottság nem végezte el a panaszos képességeinek részletes vizsgálatát a besorolási fokozatának megfelelő minden egyes betöltetlen állás tekintetében, amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlata megköveteli. Ez a mulasztás olyan hivatali visszásságnak minősül, amely a Bizottság felelősségét vonhatja maga után a panaszossal szemben.
Tekintettel e következtetésekre (1.7. és 2.3. pont), és mivel ebben a kérdésben nem sikerült békés megoldást találni a felek között, az ombudsman a következő ajánlástervezetet terjeszti az Európai Bizottság elé:
Az Európai Bizottság tájékoztatást fog kapni az ajánlástervezetről. Az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban a Bizottság három hónapon belül részletes véleményt küld. A részletes vélemény magában foglalhatja az ombudsman ajánlásának elfogadását és az ajánlás végrehajtása érdekében hozott intézkedések leírását.
Tisztelettel:
Jacob SÖDERMAN
Strasbourg, 1999. november 4.
Tisztelt P. úr! Ön 1998. április 1-jén
panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság nem állította vissza Önt személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor, és nem tagadta meg a fizetéskiesésért és a csökkentett nyugdíjért járó kártérítés kifizetését.
1998. május 18-án továbbítottam a panaszt az Európai Bizottság elnökének. A Bizottság 1998. július 27-én küldte meg véleményét, amelyet megküldtem Önnek azzal a felhívással, hogy amennyiben kívánja, tegye meg észrevételeit. 1998. szeptember 14-én megkaptam a Bizottság véleményével kapcsolatos észrevételeit. 1999. március 31-én levelet kaptam Brendan Donnelly európai parlamenti képviselőtől, aki az Ön nevében írt, hogy érdeklődjön panaszának kimeneteléről. 1999. április 12-én válaszlevelet küldtem, amelyben arról tájékoztattam, hogy panasza még vizsgálat alatt áll. Erről még aznap tájékoztattam.
1999. április 22-én Ön részletesebb tájékoztatást küldött panaszával kapcsolatban. 1999. április 23-án további észrevételeket kértem a Bizottságtól panaszának bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban. A Bizottság 1999. július 1‐jén küldte meg második véleményét, amelyet 1999. július 20‐án továbbítottam Önnek azzal a felhívással, hogy tegye meg új észrevételeit. 1999. augusztus 11-én megküldte észrevételeit a Bizottság második véleményével kapcsolatban.
Azért írok most, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről. Elnézést kérek a késedelemért, amit a panaszának elbírálása okozott.
A PANASZ
A panaszos szerint a releváns tények a következők voltak:
A panaszos, az Európai Bizottság A4-es besorolású tisztviselője 1995. október 1-jétől 1996. szeptember 30-ig személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságon volt. Azt kifogásolta, hogy a Bizottság ezen időszak után nem állította vissza. Közelebbről, két hónappal a fizetés nélküli szabadságának lejárta után a Bizottság még mindig nem tett ajánlatot a visszahelyezésre, és a jövőben sem volt kilátás a visszahelyezésre.
A panaszos következésképpen 1996. november 25-én levelet írt a DG IX főigazgatójának, amelyben arról tájékoztatta, hogy a rendszeres jövedelemforrás biztosítása érdekében, és mivel nem volt más lehetősége, mint a korengedményes nyugdíjba vonulás, 1996. október 1-jei hatállyal lemondott a szolgálatról.
1997. június 10‐én a panaszos a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján kérelmet nyújtott be a szabadságának lejártától a lemondó levelének időpontjáig bekövetkezett illetménykiesés pénzügyi ellentételezése, valamint a csökkentett nyugdíj iránt. 1997. augusztus 5-én a IX. Főigazgatóság azt válaszolta, hogy a panaszos a személyzeti szabályzat 48. cikkének megfelelően egyértelmű lemondási kérelmet nyújtott be, és ezért nem veheti figyelembe a kártérítési kérelmét.
1997. szeptember 17-én a panaszos a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján fellebbezést nyújtott be a kinevezésre jogosult hatósághoz az elutasítás ellen, megismételve pénzügyi kártérítés iránti kérelmét. A kinevezésre jogosult hatóság 1998. február 16-i levelében elutasította a panaszos kérelmét. Úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem követett el közigazgatási szabálytalanságokat, és nem volt felelős a lemondásáért, ezért nem kellett kártérítést fizetnie. A panaszos ezért a jelen panaszt az ombudsmanhoz nyújtotta be, azt állítva, hogy a Bizottság nem állította vissza őt a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor, és megtagadta a) a visszahelyezésének elmulasztása miatti illetménykiesés, valamint b) a lemondása miatti pénzügyi veszteség megtérítését.
A VIZSGÁLAT
A Bizottság véleménye
Véleményében a Bizottság a kinevezésre jogosult hatóság 1998. február 16-i válaszára hivatkozott. A kinevezésre jogosult hatóság emlékeztette a panaszost a személyzeti szabályzat 40. cikke (4) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezésre, amely arra kötelezi az intézményt, hogy a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadság lejártakor helyezze vissza a tisztviselőt a besorolási fokozatának megfelelő, a besorolási fokozatában vagy szolgálatában megüresedett első álláshelyre, feltéve, hogy megfelel az ezen álláshelyre vonatkozó követelményeknek. Az annak megállapítására irányuló eljárásnak, hogy a tisztviselő megfelel-e ezeknek a követelményeknek, ténylegesen le kell zajlania, és azt úgy kell lefolytatni, hogy az érintett intézmény bizonyítani tudja a kikötés betartását. Az ilyen ellenőrzések elmaradása olyan jogellenes cselekménynek vagy mulasztásnak minősülne, amely megalapozná a Bizottság felelősségét a felperessel szemben.
A Bizottság ezt követően megállapította, hogy egyrészt a panaszos, másrészt a Bizottság által tett lépések vizsgálata nem tárt fel szabálytalanságot a visszahelyezési eljárásban. A kinevezésre jogosult hatóság úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy a panaszost 1996. november végén nem helyezték vissza, észszerű, mivel a személyes okokkal indokolt szabadsága két hónappal korábban, 1996. szeptember 30-án lejárt. Ezen okok miatt a panaszos kártérítési kérelmét elutasították a személyes okokkal indokolt szabadságának lejártától a lemondó levelének időpontjáig terjedő időszak tekintetében.
A kinevezésre jogosult hatóság emlékeztetett arra, hogy 1976. július 1-jei ítéletében (1) a Bíróság kimondta, hogy a személyes okokkal indokolt szabadság lejártát követő visszahelyezés elmulasztása miatti kártérítési kérelem esetében a felperes nem követelheti a munkabérhátralék megfizetését. Mindazonáltal jogosult azon tényleges kár megtérítésére, amelyet e munkabérnek az adminisztráció jogellenes magatartása miatti elvesztése miatt szenvedett el.
Ami a nyugdíjba vonulásától számított pénzbeli kártérítés iránti kérelmet illeti, a panaszos azzal érvelt, hogy lemondásra kényszerült, mivel az adminisztráció a szabadságának lejártát követő két hónapban jövedelem nélkül hagyta. A Bizottság emlékeztetett arra az állandó ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a közösségi intézmény felelős, ha az állítólagos magatartás jogellenes, a kárt ténylegesen elszenvedték, és okozati összefüggés áll fenn az említett magatartás és a kár között.
A jelen ügyben a kinevezésre jogosult hatóság ellenőrizte, hogy a Bizottság ténylegesen és megfelelően járt-e el, és hogy a szabadság lejárta és a lemondó levele közötti két hónapos határidő észszerű-e, még akkor is, ha a panaszost nem helyezték vissza. A panaszos lemondása annak is köszönhető, hogy írásban egyértelműen kinyilvánította azon szándékát, hogy a személyzeti szabályzat 48. cikkének megfelelően véglegesen kilép az intézmény szolgálatából. Tekintettel tehát arra, hogy a lemondás a panaszos önkéntes cselekedete volt, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy ebben az ügyben nem visel közvetlen felelősséget, és nem róható fel a Bizottságnak. Ezért a pénzügyi ellentételezés iránti kérelmet elutasították.
A panaszos észrevételei
A panaszos fenntartotta panaszát. Kijelentette, hogy valójában számos tökéletesen alkalmas álláshely volt betöltetlen abban az időben, és hogy a Bizottság nem vizsgálta meg képesítéseit ezen álláshelyek egyikére sem. Kijelenti, hogy négy megfelelő álláshelyet tartanak fenn más konkrét jelöltek vagy az új tagállamokból származó személyek számára. Ezért a panaszos úgy ítélte meg, hogy a Bizottság azon állítása, miszerint a visszaállítási eljárás során nem történt szabálytalanság, nem helytálló. A Bizottság által tett lépések nem voltak hatékonyak, mivel nem eredményeztek egyetlen visszahelyezési ajánlatot sem a visszatérési szándékának megerősítésétől számított 3,5 hónapon belül, sem pedig a visszahelyezés jövőbeli kilátásait. A panaszos arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság magatartása gondatlan volt, kárt szenvedett, és a kettő közötti ok-okozati összefüggés egyértelmű. 1999. április 22-én a panaszos további részleteket küldött 4 betöltetlen állásról, amikor visszahelyezését kérte.
TOVÁBBI KÉRDÉSEK
Annak ellenőrzése érdekében, hogy a Bizottság részletesen megvizsgálta-e a panaszos képességeit a besorolási fokozatának megfelelő betöltetlen álláshelyekkel kapcsolatban, az ombudsman 1999. április 23-án további észrevételeket kért a Bizottságtól három ponttal kapcsolatban.
Először is az ombudsman kérte a panaszos besorolási fokozatának (A4) megfelelő, a személyes okokkal indokolt szabadságának lejártát követő időszakban (1996. szeptember 30.) megüresedett álláshelyek (beleértve a követelményeket is) listájának beszerzését.
Másodszor, a Bizottság felkérést kapott, hogy válaszoljon a panaszos azon állítására, hogy a megüresedett álláshelyek egyikére sem vizsgálta meg képesítéseit, mivel azokat más pályázók számára tartották fenn.
Végül az ombudsman megkérdezte, hogy mi indokolja a kinevezésre jogosult hatóság azon megfontolását, hogy a betöltetlen álláshelyek nem felelnek meg a panaszos képesítéseinek (Liikanen biztos 1998. február 16-i levele, 3. oldal, utolsó bekezdés).
A Bizottság második véleménye
A Bizottság megküldte az ombudsmannak a megüresedett vezetői álláshelyek listáját, amelyet 1996. július 18. és 1996. november 28. között minden héten közzétettek. A Bizottság megismételte, hogy ez a vita a panaszos 1996. november 25-i egyoldalú döntésének következménye, miszerint 1996. október 1-je után kevesebb mint két hónappal lemond a Bizottságnál betöltött tisztségéről. Ezért a Bizottság kijelentette, hogy nem tehető felelőssé a határozatért vagy annak a panaszos jövedelmére gyakorolt hatásáért.
Ami a panaszos azon állítását illeti, hogy a megüresedett álláshelyek egyikére sem vizsgálta meg képesítéseit, a Bizottság megjegyezte, hogy nem vitatott, hogy 1996. október 1. és 1996. november 30. között A5/A4 álláshelyek voltak megüresedve, beleértve a panaszos által említett négy egységvezetői álláshelyet is. A Bizottság először is rámutatott arra, hogy a panaszos által említett álláshelyek egyike A3-as álláshely volt, ezért nem releváns. Meg kellett tehát vizsgálni, hogy a panaszos önéletrajza bizonyította-e, hogy megfelel a másik három álláshelyre vonatkozó követelményeknek.
A panaszos önéletrajza szerint A4-es tisztviselőként 1974 és 1990 között főadminisztrátor (A5/4), majd a II. Főigazgatóság (Gazdasági és Pénzügyek) osztályvezetője volt. 1990 és 1995 között a párizsi DG I tanácsadója volt. A Bizottság megállapította, hogy a panaszos önéletrajza vázlatos volt karrierjét és képességeit illetően, és hogy 1988-ig az osztályvezetői álláshelyet az A3-as tisztviselők számára tartották fenn. 1990 után a panaszos már nem osztályvezető (vagy inkább osztályvezető) volt.
A szóban forgó álláshelyek a Belső Piaci és Pénzügyi Szolgáltatások Osztálya külső dimenziójának vezetője (DG XV), az Európai Szociális Alap hatásának nyomon követésével foglalkozó osztály vezetője (DG V) és az ENSZ-osztály vezetője (DG IA) számára álltak rendelkezésre. Mindegyik pozíció különleges képességeket igényelt. A Bizottság kijelentette, hogy észszerű kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos megfelel-e az ezen álláshelyekre vonatkozó követelményeknek, mind a felelősségi szint (az egységvezetői álláshelyre pályázó jelöltnek igazolt vezetői készségekkel kell rendelkeznie), mind az egyéb követelmények tekintetében. Ezért nem róható fel az adminisztrációnak, hogy nem állította vissza azonnal a panaszost, mivel ilyen körülmények között további információkat kell kérnie az érintett személytől. A Bizottság ezt azért nem tette meg, mert a panaszos nyugdíjba vonult, mielőtt erre ésszerű időn belül sor kerülhetett volna.
A Bizottság IX. Főigazgatósága több főigazgatósággal is felvette a kapcsolatot, köztük az I. Főigazgatósággal, a II. Főigazgatósággal, a VI. Főigazgatósággal és a XXI. Főigazgatósággal, hogy megfelelő álláshelyet találjon a panaszos számára. Ezek a kísérletek azonban nem vezettek visszahelyezéséhez, mivel a panaszos önéletrajza nem tartalmazott elegendő részletet képességeiről. A Bizottság megállapította, hogy ez az önéletrajz túl homályos volt ahhoz, hogy lehetővé tegye az azonnali döntést.
A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az adminisztráció távolról sem inaktív ebben az ügyben, és lépéseket tett a panaszos visszaállítása érdekében.
A panaszos további észrevételei
A panaszos fenntartotta panaszát, megismételve, hogy a visszahelyezés iránti kérelmét követő 3,5 hónapban nem ajánlottak neki állást. A panaszos azt is megjegyezte, hogy önéletrajzának célja az volt, hogy összefoglalja a Bizottság által 22 év óta már ismert szakmai tapasztalatát. A panaszos hozzátette, hogy 1986 és 1987 között valóban A3-as beosztást töltött be a DG II-E-2 osztályvezetőjeként. A panaszos kijelentette, hogy a Bizottság által említett álláshelyek mind összhangban vannak a párizsi küldöttségnél szerzett tapasztalataival és feladataival. Végül megjegyezte, hogy a Bizottság további információkat kérhetett volna az önéletrajzával kapcsolatban.
A HATÁROZAT
1 A Bizottság nem állította vissza a panaszost a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor
1.1 A panaszos azt állította, hogy a Bizottság nem állította vissza őt a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor, 1996. szeptember 30-án. Konkrétabban, két hónappal e dátum után még mindig nem kapott visszahelyezési ajánlatot, és a közeljövőben sem volt kilátás a visszahelyezésre. A Bizottság megjegyezte, hogy a Bizottság által tett lépések vizsgálata azt mutatta, hogy a visszaállítási eljárás során nem történt szabálytalanság. Második véleményében a Bizottság hozzátette, hogy megalapozott kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos megfelel-e a megüresedett álláshelyekre vonatkozó követelményeknek. A Bizottság arra is rámutatott, hogy a panaszos önéletrajza túl homályos volt ahhoz, hogy azonnali döntést hozzon visszahelyezéséről.
1.2 Az ombudsman megjegyzi, hogy a személyzeti szabályzat 40. cikke (4) bekezdésének d) pontja előírja, hogy a tisztviselőt szabadságának lejártakor vissza kell helyezni a besorolási fokozatának megfelelő, a kategóriájában vagy szolgálatában megüresedett első álláshelyre, feltéve, hogy megfelel az ezen álláshelyre vonatkozó követelményeknek. Az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az adminisztráció részletes vizsgálattal rendszeresen ellenőrzi a visszahelyezésre váró tisztviselő képességeit a besorolási fokozatának megfelelő minden egyes betöltetlen álláshely tekintetében. Ezért a visszahelyezésre váró tisztviselők alkalmasságának ellenőrzésére irányuló eljárásnak hatékonynak kell lennie, és azt úgy kell lefolytatni, hogy az intézmények bizonyítani tudják annak betartását. E tekintetben, bár az illetékes hatóságok nem kötelezhetők annak bizonyítására, hogy megvizsgálták a tisztviselő képességeit, ha nyilvánvaló eltérés van a képességei és a megüresedett állás betöltéséhez szükséges képességek között, az ilyen bizonyítékot minden olyan esetben be kell nyújtani, amikor ilyen nyilvánvaló eltérés hiányában az érintettnek a megüresedett álláshoz kapcsolódó képességeinek teljes körű ellenőrzése szükséges. Az, hogy a szóban forgó tisztviselő képességeit nem ellenőrzik szisztematikusan minden olyan betöltetlen álláshely tekintetében, amelyre visszahelyezhették volna, szolgálati kötelességszegésnek minősül, amely az adminisztráció felelősségét vonhatja maga után, amennyiben az ilyen mulasztás késlelteti az érintett személy visszahelyezését (2).
1.3 Az ombudsman ezért ellenőrzi, hogy a jelen esetben a Bizottság elvégezte-e a panaszos képességeinek részletes vizsgálatát a megüresedett álláshelyekkel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a panaszos 1996. augusztus 12-én kérte, hogy 1996. október 1-jei hatállyal állítsák vissza. A személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján a panaszos által benyújtott fellebbezésről szóló, 1998. február 16-i végleges határozatában a kinevezésre jogosult hatóság csupán azt jegyezte meg, hogy 1996. november vége előtt egyetlen főigazgatóság sem tudott állást ajánlani a panaszosnak, mivel „vagy nem álltak rendelkezésre megfelelő betöltetlen álláshelyek, vagy a betöltetlen álláshelyek nem feleltek meg a panaszos képességeinek”. A kinevezésre jogosult hatóság egyáltalán nem indokolta azt a következtetését, hogy a panaszos képességei nem feleltek meg a megüresedett álláshelyek által megkövetelt képességeknek, és nem hivatkozott a megüresedett konkrét álláshelyekre sem.
1.4 Az ombudsman ezért további részleteket kért a panaszos személyes okokkal indokolt szabadságának lejártát követő időszakban megüresedett álláshelyek listájáról. Kérte továbbá a Bizottságot, hogy fejtse ki, mi indokolta a kinevezésre jogosult hatóság azon következtetését, hogy a panaszos képességei nem feleltek meg a megüresedett álláshelyek képességeinek. Az 1996. július 18. és 1996. november 28. között közzétett üres álláshelyek listái alapján úgy tűnik, hogy ebben az időszakban több mint huszonöt A5/A4 álláshely volt betöltetlen (3).
1.5 Az ombudsmanhoz intézett véleményében azonban - a panaszos által megjelölt négy álláshely kivételével - a Bizottság nem tett említést az e listákon szereplő betöltetlen A5/A4-es álláshelyekről, és még rövid időn belül sem indokolta meg, hogy a panaszost miért nem lehetett visszahelyezni az említett álláshelyek egyikébe. A panaszos által említett négy álláshely közül hármat illetően a Bizottság részletes vizsgálat nélkül ismét csak azt állapította meg, hogy észszerű kétség merült fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszos megfelel-e az ezen álláshelyekre vonatkozó követelményeknek, mind a felelősség szintje (az egységvezetői álláshelyek bizonyított vezetői készségének szükségessége), mind pedig az egyéb követelmények tekintetében. A Bizottság hozzátette, hogy e tényleges bizonytalanságra tekintettel az adminisztrációnak ilyen körülmények között további információkat kell kérnie az érintett személytől. Ezt a követelményt az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata is megerősítette (4). A Bizottság azonban nem így járt el.
1.6 A fentiek alapján az ombudsman arra a következtetésre jut, hogy az Európai Bizottság nem végezte el a panaszos képességeinek a besorolási fokozatának megfelelő minden egyes betöltetlen állás tekintetében történő, a Bíróság ítélkezési gyakorlata által megkövetelt részletes vizsgálatát. Ezt az a tény is megerősíti, hogy a Bizottság a panaszos képességeinek megítélését a betöltetlen álláshelyek tekintetében kizárólag a panaszos önéletrajzára alapozta, amelyet túl homályosnak és vázlatosnak tartott, anélkül, hogy részletesebb információkat kért volna a panaszostól. Úgy tűnik továbbá, hogy a Bizottság soha nem tekintette át a panaszos személyi aktájának részleteit, amit megtehetett volna, tekintettel arra, hogy 22 évig dolgozott a Bizottságnak.
1.7 E megfontolásokból tehát az következik, hogy az, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta meg részletesen a panaszosnak a szóban forgó álláshelyekre vonatkozó képesítését, olyan hivatali visszásságnak minősül, amely az Európai Bizottságot a panaszossal szemben felelősségre vonhatja. Tekintettel arra, hogy a Bizottság és a panaszos ellentétes véleménye miatt ebben a kérdésben nem sikerült békés megoldást találni a felek között, az ombudsman az alábbi ajánlástervezetet teszi meg.
2 A panaszos pénzügyi kártérítést kért a Bizottságtól amiatt, hogy őt nem helyezték vissza, valamint a lemondásának pénzügyi következményei miatt 2.1
A panaszos kártérítést kért 1) a fizetésének amiatt bekövetkezett elvesztéséért (a fizetés nélküli szabadságának lejárta és lemondásának időpontja között), hogy a Bizottság nem helyezte vissza a személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságának lejártakor, valamint 2) az ahhoz kapcsolódó pénzügyi veszteségért, hogy le kellett mondania a Bizottságtól. A Bizottság azért tagadta meg mindkét kártérítés kifizetését, mert úgy ítélte meg, hogy egyrészt nem követett el szabálytalanságot a visszahelyezési eljárásban, másrészt pedig nem tehető felelőssé a panaszosnak a Bizottságból való lemondásra vonatkozó egyoldalú döntéséért.
2.2 Ami az első kártérítési igényt illeti, mivel az Európai Bizottság elmulasztotta visszahelyezni a panaszost, az ombudsman megjegyzi, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a személyes okokkal indokolt szabadság lejártát követő visszahelyezés elmulasztása miatt kártérítést kérő személy szolgáltatásnyújtás hiányában nem követelheti bérhátralék megfizetését. Mindazonáltal jogosult az adminisztráció jogellenes magatartása miatt e munkabér elvesztése miatt elszenvedett tényleges kár megtérítésére (5).
2.3 Ezért ebben az esetben az Európai Bizottságnak kártalanítania kell a panaszost az általa közvetlenül elszenvedett vagyoni kárért, amely az Európai Bizottság szolgálatainak ehhez kapcsolódó hibájából következett be, vagyis abból, hogy nem vizsgálta meg részletesen a panaszos képesítését a személyes okokkal indokolt szabadságának lejárta után megüresedett álláshelyekre vonatkozóan. Az ombudsman úgy véli, hogy nem tudja meghatározni e kártérítés összegét. Felkéri a feleket, hogy állapodjanak meg a pénzügyi ellentételezés elvéről és összegéről. Az ombudsman ezért az alábbi ajánlástervezetet készíti el. 2.4 A második állítással kapcsolatban az ombudsman megjegyzi, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az érintett intézmény nem tehető felelőssé a tisztviselő azon döntéséből eredő pénzügyi veszteségért, hogy munkaviszonyát a visszahelyezéséről szóló értesítés kézhezvétele előtt megszünteti (6). A 40. cikk (4) bekezdése d) pontjának vége valóban előírja, hogy a tisztviselő a tényleges visszahelyezésig személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságon marad. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy ebben az esetben a Bizottság nem tehető felelőssé a panaszos lemondásra vonatkozó egyoldalú döntéséért. Ezért a panaszos kártérítési kérelme nem megalapozott, és az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem állapítottak meg hivatali visszásságot.
3 Következtetés
Az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az adminisztráció részletes vizsgálattal rendszeresen ellenőrzi a visszahelyezésre váró tisztviselő képességeit a besorolási fokozatának megfelelő minden egyes betöltetlen álláshely tekintetében.
Jelen esetben a kinevezésre jogosult hatóság semmilyen módon nem indokolta azt a következtetését, hogy a panaszos képességei nem feleltek meg a betöltetlen álláshelyek által megkövetelt képességeknek. Ezenkívül a panaszos által megjelölt négy álláshely kivételével a Bizottság nem hivatkozott a listákon szereplő egyetlen betöltetlen A5/A4 álláshelyre sem, és nem indokolta meg – még rövid időn belül sem –, hogy a panaszost miért nem lehetett visszahelyezni ezen álláshelyek egyikébe. A Bizottság a panaszos megüresedett álláshelyekkel kapcsolatos képességeinek megítélését kizárólag a panaszos önéletrajzára alapozta, amelyet túl homályosnak és vázlatosnak tartott, anélkül, hogy részletesebb információkat kért volna a panaszostól. Ezért az ombudsman megállapítja, hogy a Bizottság nem végezte el a panaszos képességeinek részletes vizsgálatát a besorolási fokozatának megfelelő minden egyes betöltetlen állás tekintetében, amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlata megköveteli. Ez a mulasztás olyan hivatali visszásságnak minősül, amely a Bizottság felelősségét vonhatja maga után a panaszossal szemben.
Tekintettel e következtetésekre (1.7. és 2.3. pont), és mivel ebben a kérdésben nem sikerült békés megoldást találni a felek között, az ombudsman a következő ajánlástervezetet terjeszti az Európai Bizottság elé:
- A Bizottságnak meg kell térítenie a panaszosnak azt a vagyoni kárt, amelyet közvetlenül a Bizottság szolgálatával kapcsolatos hiba miatt szenvedett el, amely a panaszos személyes okokkal indokolt szabadságának lejártát követően megüresedett álláshelyekre vonatkozó képesítései részletes vizsgálatának elmulasztása.
Az Európai Bizottság tájékoztatást fog kapni az ajánlástervezetről. Az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban a Bizottság három hónapon belül részletes véleményt küld. A részletes vélemény magában foglalhatja az ombudsman ajánlásának elfogadását és az ajánlás végrehajtása érdekében hozott intézkedések leírását.
Tisztelettel:
Jacob SÖDERMAN
(1) Az 58/75. sz., Sergy kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1976., 1139. o.).
(2) A T-48/90. sz., Giordani kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1993., II-721. o.) 50–56. pontja; A T-276/94. sz., Buick kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1995., II-667. o.) 34–46. pontja; A T-205/96. sz. Bieber kontra Parlament ügy (EBHT 1998., II-723. o.).
(3) Állásajánlatok COM/088/96, COM/090/96, COM/093/96, COM/094/96, COM/095/96, COM/096/96, COM/R/5138/96, COM/036/96, COM/105/96, COM/104/96, COM/103/96, COM/109/96, COM/110/96, COM/065/96, COM/113/96, COM/118/96, COM/122/96, COM/120/96, COM/126/96, COM/115/96, COM/116/96, COM/128/96, COM/R/5659/96, COM/131/96, COM/155/96, COM/157/96, COM/163/96.
(4) Lásd a fenti T-276/94. sz. ügyben hozott ítélet 43. pontját.
(5) Az 58/75. sz., Sergy kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1976., 1139. o.) 39. pontja.
(6) A 292/87. sz. Pizziolo kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1988., 5165. o.).
(7) Az Európai Parlament 1994. március 9-i 94/262 határozata az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről (HL L 113., 1994.3.26., 15. o.).