A PANASZ HÁTTERE

1. 2003 decemberéig a panaszos, aki német állampolgár, egy németországi székhelyű vállalatot vezetett, amely megpróbált belépni az akkreditációs szolgáltatások nyújtásának piacára.

2. A jelen ügy előzményeit a Bundeskartellamt (német versenyhatóság) 2004. február 26-án az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának küldött levele tartalmazza. Ez a levél az akkreditációval kapcsolatos alábbi információkat tartalmazza:

Az akkreditáció által nyújtott szolgáltatás abból áll, hogy egy semleges szervezet (az „akkreditáló” vagy „akkreditáló testület”) bizonyos műszaki normák alapján ellenőrzi és értékeli, hogy a tanúsításokat végző laboratórium, tanúsító szerv vagy ellenőrző szolgálat megfelel-e a vonatkozó szakértői követelményeknek.

Németországban az ilyen szolgáltatásokat nyújtó szervezetek a Deutscher Akkreditierungsrat (a továbbiakban: DAR) tagjai voltak. A tagság fontos volt, mivel csak a DAR tagjai jogosultak a szövetségi sassal ellátott dokumentumok kiállítására, és a gyakorlatban csak az e szimbólummal ellátott bizonyítványokat ismerték el.

Németországban alapvető különbség volt a törvény által szabályozott terület (amelyen csak állami akkreditáló testületek vagy hatóságok által ezzel a feladattal megbízott vállalatok működhetnek) és a törvény által nem szabályozott terület között. Itt csak az utóbbi terület volt releváns.

A DAR-ban mind a törvény által szabályozott ágazat, mind a törvény által nem szabályozott ágazat együttműködött. Magukon az akkreditálókon kívül a szövetségi minisztériumok, a Deutsche Institut für Normung e.V. (Német Normák Intézete) és a Bundesverband der Deutschen Industrie (BDI, Német Iparágak Szövetségi Szövetsége) is tagjai voltak a DAR-nak.

A DAR-ban való tagság iránti kérelmeket (a törvény által nem szabályozott területen végzett akkreditációs tevékenység tekintetében) nem maga a DAR, hanem a Trägergesellschaft für Akkreditierung GmbH (a továbbiakban: TGA) bírálta el, amelyben a BDI fontos szerepet játszott. A TGA azonban maga is akkreditálóként tevékenykedett, és így versenyben állt azokkal a társaságokkal, amelyek DAR-hoz való csatlakozás iránti kérelméről döntenie kellett.

A múltban csak azokat az akkreditálókat vették fel a DAR-ba, akik koordinációs és felügyeleti szerződést kötöttek a TGA-val. Ezek a szerződések azt eredményezték, hogy minden egyes akkreditáló számára kizárólagos jelleggel kijelöltek egy bizonyos tevékenységi ágazatot, azaz csak egy akkreditáló testület tevékenykedett az adott tevékenységi ágazatban.

2001-ben a panaszos felvételét kérte a DAR-ba. Pozitív reakció hiányában a panaszos 2002 szeptemberében a Bundeskartellamthoz fordult. A Bundeskartellamt vizsgálatot indított, és gondoskodott arról, hogy a TGA 2003 júniusában felhagyjon koordinátori és felügyeleti szerepével, és hogy a DAR a jövőben maga döntsön az új tagok felvételéről. 2003 vége felé a Bundeskartellamt és a DAR arról is megállapodott, hogy a DAR-hoz csatlakozni kívánó társaságnak milyen feltételeknek kell megfelelnie.

A nemzeti akkreditációs szövetségek az Európai Akkreditálási Együttműködés (EA) tagjai voltak. Németország képviselője a DAR volt. Az EA ellenezte az akkreditálók közötti versenyt.

Az EA „Tervezet – Tagsági kritériumok” című dokumentuma a következő szövegrészt tartalmazta:

„El kell kerülni az EA-tagok közötti versenyt és az akkreditációs szolgáltatások szükségtelen megkettőzését. Az akkreditálók között helyi, nemzeti és európai szinten nem kerülhet sor versenyre, mivel ez alááshatja a tagok függetlenségét és hitelességét. (...) Az EA-tagok nem forgalmazhatják tevékenységüket más országokban.”

3. A Bundeskartellamt véleménye szerint ez az EK-Szerződés 81. cikke (1) bekezdésének súlyos megsértését jelenti.

4. A Bundeskartellamt azt is kifejtette, hogy az EA által bizonyos normák értelmezése tekintetében elfogadott „iránymutatások” versenyellenesek. A Bundeskartellamt szerint a TGA és a DAR felszólította az akkreditálókat, hogy alkalmazzák ezeket az „iránymutatásokat”. Az akkreditálóknak azt is tanácsolták, hogy kössenek úgynevezett többoldalú megállapodásokat (MLA) az EA-val annak biztosítása érdekében, hogy tanúsítványaikat Európa-szerte elismerjék.

5. A Bundeskartellamt előadta, hogy az EA által bevezetett szabályok nem csupán a piacok felosztására irányultak, hanem a piacra lépés akadályát is képezték. Hozzátette, hogy véleménye szerint az „iránymutatások” esetében az EK-Szerződés 81. cikkének (3) bekezdése szerinti mentesség nem tűnik lehetségesnek.

6. A Bundeskartellamt szerint a DAR és a TGA arról tájékoztatta, hogy a Bizottság Vállalkozáspolitikai Főigazgatósága pozitívan viszonyul az EA szabályozási tevékenységéhez.

7. A Bundeskartellamt megjegyezte továbbá, hogy az Európai Unió Tanácsa 2003. november 10-i ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben felkérte a Bizottságot, hogy dolgozzon ki politikát az akkreditációs szolgáltatásokra vonatkozóan. E határozatban a Tanács a következő nyilatkozatot tette:

„E politika kidolgozásának magában kell foglalnia különösen az akkreditáló testületeknek a kereskedelmi megfelelőségértékelési tevékenységektől való függetlenségét, valamint általános gazdasági érdekű szolgáltatásként a különböző testületek közötti verseny elkerülését. Fontolóra kell venni, hogy ezeket a rendelkezéseket beépítsék az új megközelítés általános jogi keretébe.”

A Bundeskartellamt megjegyezte, hogy úgy tűnik, e tanácsi állásfoglalás alapján irányelv elfogadását tervezik. Hozzátette, hogy ha az EU valóban versenytilalmat fogadna el az akkreditációs ágazatban, a németországi verseny előmozdítására irányuló saját erőfeszítései meghiúsulnának. A Bundeskartellamt előadta továbbá, hogy a versenytilalom ellentétesnek tűnik a Bizottságnak a piacok liberalizálására irányuló erőfeszítéseivel.

8. A Bundeskartellamt arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottságnak ezért vizsgálatot kell indítania az EA ellen annak érdekében, hogy értékelje e szerv és az általa elfogadott szabályok összeegyeztethetőségét az EK-Szerződés 81. cikkével.

9. 2003. október 10-én a panaszos panaszt nyújtott be a Versenypolitikai Főigazgatósághoz (IV/38.857. sz. panasz). Ez a panasz az EK-Szerződés versenyjogi szabályain alapult.

10. 2004 novemberében a panaszos az európai ombudsmanhoz fordult (a 3502/2004/GG. sz. panasz). Panaszában és későbbi beadványaiban a panaszos azt állította, hogy i. a Bizottság nem tájékoztatta őt az eljárás állásáról, ii. a Bizottság nem foglalkozott versenyjogi panaszával, iii. a Bizottság nem foglalkozott észszerű határidőn belül ezzel a versenyjogi panasszal, és iv. a Bizottság elfogult volt.

11. 2007. január 11-én a Bizottság határozatot fogadott el, amelyben elutasította a panaszos versenyjogi panaszát (a továbbiakban: a határozat). A Bizottság szerint az EK-Szerződés 81. és 82. cikke alapján a Bizottság által folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7-i 773/2004/EK bizottsági rendelet (1) (a továbbiakban: a 773/2004/EK rendelet) 7. cikkének (2) bekezdése értelmében a panaszosnak nem fűződött jogos érdeke ahhoz, hogy panaszt tegyen az általa felvetett kérdések valamelyikével kapcsolatban. Ez a kérdés a Nemzetközi Akkreditációs Fórum (IAF) által kiadott, embernapokra vonatkozó táblázatokhoz kapcsolódott. A panaszos szerint ezek a táblázatok a tanúsítási szolgáltatások árainak emelkedéséhez vezettek. A panasz fennmaradó részét illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a vizsgálat folytatásához nem fűződik kellő közösségi érdek. A Bizottság azt állította, hogy a további vizsgálatok aránytalanok lennének, mivel az állítólagos jogsértés lényegében Németországra korlátozódott, és gazdasági szempontból csak korlátozott jelentőséggel bírt a közös piac működése szempontjából, mivel a további vizsgálatok jelentős erőfeszítést tennének szükségessé, és mivel az EK-Szerződés 81. és/vagy 82. cikke megsértésének megállapítására is csak korlátozott valószínűség áll fenn. A Bizottság rámutatott továbbá arra, hogy mind uniós szinten, mind Németországban folyamatban van az akkreditációs ágazat átszervezésére irányuló jogszabályok előkészítése.

12. Határozatában a Bizottság a következő részleteket közölte álláspontjával kapcsolatban:

• A panasz a törvény által nem szabályozott akkreditáció területére vonatkozott. Ilyen különálló, független formában azonban ez az ágazat csak Németországban létezett. Az összes többi tagállamban az akkreditálást állami minisztériumok, kormányzati szervek vagy az állam által felhatalmazott egyéb szervek végezték. Ezért abból kellett kiindulni, hogy az állítólagos jogsértések hatása elsősorban Németországra korlátozódik.
• Az akkreditáció gazdasági jelentősége a törvény által nem szabályozott területen mind Németországban, mind az EU-ban - amennyiben ez a terület ott egyáltalán külön vizsgálható - viszonylag korlátozott volt. A panaszos saját nyilatkozatai szerint a német piacon az akkreditáció volumene (azaz mind a törvény által szabályozott terület, mind a törvény által nem szabályozott terület) millió euróban kifejezve két számjegyű számot jelentett az alsó tartományban. A törvény által nem szabályozott terület volumene valószínűleg sokkal alacsonyabb volt. Pontos számadatok hiányában a teljes uniós akkreditációs piac volumene legfeljebb 100–150 millió EUR-ra becsülhető. Ez a szám ismét a törvény által szabályozott és a törvény által nem szabályozott területre egyaránt vonatkozott.
• Az akkreditáció rendkívül bonyolult és technikai kérdés volt, ahol számos jogszabályt, irányelvet, normát stb. kellett figyelembe venni nemzeti, uniós és nemzetközi szinten.
• Már annak vizsgálata is részletes vizsgálatot igényelne, hogy volt-e „gazdasági tevékenység”, és hogy az EA Németországon kívüli tagjai így az EK-Szerződés 81. és 82. cikke értelmében „vállalkozásnak” minősülnek-e. Tekintettel arra, hogy az akkreditációt a legtöbb tagállamban hatóságtól származó ügyként szervezték meg, legalábbis kérdéses volt, hogy az EA e tagjai „gazdasági tevékenységet” folytattak-e. A Konstanzi Egyetem által a Német Szövetségi Gazdasági Minisztérium megbízásából 2006 áprilisában készített „Tanulmány a németországi megfelelőségértékelésről” („BMWi-tanulmány”), amely kiemelte ezeket a nehézségeket, arra a következtetésre jutott, hogy az akkreditáció nem gazdasági tevékenység. E kérdés végleges tisztázása érdekében a Bizottságnak minden tagállamban részletesen meg kellene vizsgálnia a vonatkozó rendszereket. Ez hatalmas erőfeszítést igényelne.
• Annak megállapításához, hogy az EA valóban előmozdítja-e a tagjai közötti kartellt, a Bizottságnak meg kellene vizsgálnia valamennyi tagállam releváns rendszereit annak megállapítása érdekében, hogy azok lehetővé teszik-e, és ha igen, milyen mértékben, a nemzeti és a külföldi hitelezők közötti versenyt. Az EA megközelítése egyszerűen tükrözheti a nemzeti szinten uralkodó jogi helyzetet.
• Ha az EK-Szerződés 81. cikke (1) bekezdésének megsértését állapítanák meg, a Bizottságnak a 81. cikk (3) bekezdése alapján bonyolult kérdéseket kellene megvizsgálnia.
• Végül a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy az esetleges versenykorlátozások igazolhatók-e az EK-Szerződés 86. cikkének (2) bekezdésével. Meg kell jegyezni, hogy a Tanács az új megközelítésről szóló irányelvek végrehajtásának javításáról szóló európai bizottsági közleményről szóló, 2003. november 10-i (nem kötelező erejű) állásfoglalásában (2) az akkreditációt általános gazdasági érdekű szolgáltatásként említette, amelynek tekintetében el kell kerülni a különböző szervek közötti versenyt.
• Az e kérdések kivizsgálásához szükséges erőfeszítések annál is inkább aránytalanok lennének, mivel az akkreditációra vonatkozó új szabályok előkészítése folyamatban van. Ilyen körülmények között a Bizottság nem tartotta helyénvalónak, hogy a panaszos versenyjogi panaszának érdeméről szóló határozat elfogadásával megelőzze ezt a jogszabályt.

13. 2007. január 29-én a panaszos benyújtotta a jelen panaszt.

14. 2008. április 8-án az ombudsman lezárta a 3502/2004/GG. sz. panaszra vonatkozó vizsgálatát. Határozatában az ombudsman a következő következtetésekre jutott: i) Ami az első állítást illeti, a Bizottság ezt követően megadta a panaszosnak az általa kért információkat, és elnézést kért a válasz kismértékű késedelme miatt. Ilyen körülmények között nem volt indokolt további vizsgálatot folytatni az ügy e vonatkozásával kapcsolatban. A második állítást illetően az ombudsman megjegyezte, hogy a Bizottság állást foglalt a versenyjogi panasszal kapcsolatban. Ilyen körülmények között nem volt indokolt további vizsgálatot folytatni az ügy e vonatkozásával kapcsolatban. Ami a harmadik állítást illeti, az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy annak ellenére, hogy a teljes eljárás több mint három évig tartott, és egy rövid késedelem kivételével, amellyel kapcsolatban további vizsgálatok nem tűntek indokoltnak, nem állapítható meg, hogy a Bizottság ésszerű időn belül nem foglalkozott volna a panaszos versenyjogi panaszával. Ezért ezen állítás tekintetében nem állapítottak meg hivatali visszásságot. Ami a negyedik állítást illeti, az ombudsman megjegyezte, hogy a panaszos először a 2004. június 23-i találkozót övező tényekre alapozta az elfogultságra vonatkozó állítását, és hogy a Bizottság ésszerű magyarázatot adott e tényekre. Az ombudsman véleménye szerint ezért nem állapítható meg hivatali visszásság az ügy e vonatkozását illetően. A vizsgálat során a panaszos állítását más tényeken alapuló további elfogultsági vádakkal egészítette ki, különös tekintettel a Bizottságnak az EA-val fennálló kapcsolataira. Az ombudsman rámutatott, hogy e kérdés kezeléséhez értékelnie kell, hogy az említett elutasító határozat jogszerű volt-e. Az ombudsman azonban megjegyezte, hogy folyamatban van a panaszosnak a 2007. január 11-i határozat érdemére vonatkozó panaszának (454/2007/GG. sz. panasz) vizsgálata, és hogy ez a vizsgálat arra az állításra is vonatkozott, hogy a Bizottság e határozat elfogadásakor nem volt pártatlan. Az ombudsman kifejtette azon véleményét, hogy a panaszos versenyjogi panaszát elutasító határozatot illetően a Bizottság esetleges elfogultságának fennállását ezért ezen új vizsgálat keretében fogják megvizsgálni.

A VIZSGÁLAT TÁRGYA

15. Jelen panaszában a panaszos a következő állításokat terjesztette elő:

1. A Bizottság nem tartotta tiszteletben a megfelelő ügyintézés elvét, mivel i. két héten belül nem reagált a panaszra; minden tőle telhetőt megtett a kartell védelme érdekében, különösen azáltal, hogy elmulasztotta a vizsgálatok lefolytatását; releváns információkat tartott vissza, és hamis érveket terjesztett elő, amelyek főként az időszerzésre irányultak; és iv. már 2003 novemberében foglalkozhatott volna a versenyjogi panasszal.
2. A Bizottság 2007. január 11-i határozata helytelen, mivel i. szándékos hazugságokat tartalmaz, ii. a Bizottság szándékosan megszegte a törvényt („Rechtsbeugung”), nem volt pártatlan („befangen”) és fontos információkat titkolt el, iii. a Bizottság határozatában fontos tényeket torzított el, és iv. nem helytálló a Bizottság azon érve, amely szerint a versenyjogi panaszának kezelése aránytalan erőfeszítéseket tenne szükségessé.

16. Az ombudsman megjegyezte, hogy az első állítás iv. pontjával már foglalkozott a 3502/2004/GG. sz. panasszal kapcsolatos vizsgálata. Ugyanez vonatkozik a panaszos azon állítására is, hogy a Bizottság hamis érveket terjesztett elő, amelyek célja elsősorban az időszerzés volt. Az ombudsman véleménye szerint ezért nem volt elegendő indok a jelen ügy e szempontjainak további vizsgálatára. Az első állítás i) pontja olyan kérdésre vonatkozott, amelyet korábban nem vetettek fel, és amely mindenesetre kisebb jelentőségűnek tűnt. Az ombudsman ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem indokolt az ügy e vonatkozásának vizsgálata.

Úgy tűnik, hogy az első állítás ii. pontja és az ezen állítás iii. pontjában szereplő releváns információk visszatartására vonatkozó állítás a második állítás ii. pontjának hatálya alá tartozik.

17. Ami a második (és fő) állítást illeti, nem volt egyértelmű, hogy annak minden eleméről tájékoztatták-e a Bizottságot abban a formában, ahogyan azt a panaszos a jelen panaszban közölte velük. Tekintettel azonban ezen állítás súlyosságára, az ombudsman úgy határozott, hogy vizsgálatot indít az ügyben, beleértve az első állítás fent említett elemeit, amelyek a második állítás által érintett kérdésekhez kapcsolódtak.

A VIZSGÁLAT

18. A Bizottság 2007. március 27-én nyilvánított véleményt. A panaszos 2007. november 21-én nyújtotta be észrevételeit.

AZ OMBUDSMAN ELEMZÉSE ÉS KÖVETKEZTETÉSEI

Előzetes megjegyzések

19. Panaszában a panaszos számos olyan kérdést vetett fel, amelyekre a 3502/2004/GG. sz. panasszal kapcsolatos vizsgálata már kiterjedt, vagy amelyek csekély jelentőségűek voltak. Az ombudsman ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy nincs elegendő alap az ügy e szempontjainak kivizsgálására. Ezekre a kérdésekre ezért ez a határozat nem terjed ki.

20. Panaszában a panaszos arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy az akkreditációra vonatkozó nemzeti szabályok megismerése érdekében információkérést intézett a tagállamokhoz. A panaszos megjegyezte, hogy három ország megtagadta az ilyen információk szolgáltatását. Ezért arra kérte az ombudsmant, hogy vizsgálja meg, tudna-e segíteni a hiányzó információk beszerzésében. Helyénvalónak tűnik egyértelművé tenni, hogy az ombudsman feladata a közösségi intézmények vagy szervek esetleges hivatali visszásságainak vizsgálata. Az ombudsman ezért nincs abban a helyzetben, hogy segítse a polgárokat a tagállami hatóságoktól való információszerzésre irányuló erőfeszítéseikben. Abban az esetben azonban, ha a panaszos úgy ítéli meg, hogy ezek a hatóságok nem tartják be a megfelelő ügyintézés elveit, fontolóra veheti, hogy az érintett tagállamok ombudsmanjaihoz vagy hasonló intézményeihez fordul, amelyek listája megtalálható az ombudsman honlapján (3).

21. 2007. október 30-i levelében a panaszos rámutatott, hogy a Bizottság véleményét, amelynek másolatát az ombudsman megküldte neki, nem írták alá, és nem egyértelmű, hogy ki a szerzője. A panaszos véleménye szerint ezért a vélemény hibás volt. A panaszos előadta, hogy mielőtt észrevételeket tenne e véleménnyel kapcsolatban, ragaszkodnia kell a kérdés tisztázásához, beleértve egy jogilag kötelező erejű aláírást is. 2007. november 13-i válaszában az ombudsman tájékoztatta a panaszost, hogy Kroes asszony (a Bizottság tagja) aláírása a kapott szöveget kísérő kísérő levélen megerősítette, hogy ez a Bizottság véleménye a panaszáról. Az ombudsman kifejtette, hogy a Bizottság valamennyi véleményét ilyen módon, azaz a Bizottság illetékes tagja által aláírt feljegyzés kíséretében nyújtják be neki. Nincs olyan szabály, amely kötelezné a Bizottságot a vélemény aláírására. Az ombudsman hangsúlyozta, hogy ezért nem látja, hogy a panaszos által felvetett kérdések hogyan jelenthetik a Bizottság véleményének formai hibáját.

22. Véleményében a Bizottság megjegyezte, hogy a panaszos számos olyan észrevételt tett, amelyek vitatták a 2007. január 11-i határozatában foglalt jogi értékeléseket. A Bizottság szerint ezért úgy tűnt, hogy ezek a pontok korlátozottak vagy nem relevánsak az ombudsman vizsgálata szempontjából, amelynek célja annak megállapítása volt, hogy történt-e hivatali visszásság, nem pedig a Bizottság határozatainak jogi felülvizsgálata. A Bizottság rámutatott arra, hogy a panaszos úgy döntött, hogy jogi kifogásait nem terjeszti az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága elé. Hozzátette azonban, hogy kivételesen mindazonáltal észrevételeket fog tenni a panaszos jogi kifogásaival kapcsolatban is. Az ombudsman megelégedéssel nyugtázza, hogy a Bizottság a panaszos által a jelen ügyben felvetett valamennyi kérdéssel kapcsolatban észrevételeket tett. Hasznosnak tűnik azonban kiemelni, hogy a Bizottságnak az e kérdések relevanciájára vonatkozó álláspontja téves elképzelésen alapul. Míg az ombudsmannak felhatalmazása van arra, hogy megvizsgálja a közösségi intézmények és szervek által elkövetett esetleges hivatali visszásságokat, ilyen hivatali visszásság nyilvánvalóan akkor is előfordulhat, ha a közösségi intézmény vagy szerv által elfogadott határozat téves jogi értékeléseken alapul. Az ilyen jogi hibák tehát egyértelműen az ombudsman hatáskörébe tartoznak. Másrészt, amint azt az ombudsman gyakran hangsúlyozta, hivatali visszásság akkor is előfordulhat, ha egy közösségi intézmény vagy szerv egy adott ügyben minden jogi követelménynek eleget tett.

A. A panaszosnak a Bizottság ellen felhozott érvei

Az ombudsmanhoz benyújtott érvek

23. A panaszos azt állította, hogy a Bizottság 2007. január 11-i határozata helytelen, mivel i. szándékos hazugságokat tartalmaz, ii. a Bizottság szándékosan megszegte a törvényt („Rechtsbeugung”), nem volt pártatlan („befangen”), és fontos információkat titkolt el, iii. a Bizottság határozatában fontos tényeket torzított el, és iv. nem helytálló a Bizottság azon érve, hogy versenyjogi panaszának kezelése aránytalan erőfeszítéseket tenne szükségessé. A fent említett kérdések közül a másodikat illetően a panaszos azt is előadta, hogy a Bizottság minden tőle telhetőt megtett a kartell védelme érdekében, különösen azáltal, hogy elmulasztotta a vizsgálatok lefolytatását. Emellett releváns információkat tartott vissza.

24. Az állítólagos hazugságokat illetően a panaszos a következő észrevételeket tette: (1) A határozat (34) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy tett, mintha a szöveg 26. lábjegyzetében felsorolt országok rendelkeznének az akkreditációról szóló törvénnyel. Ezzel a Bizottság azt a benyomást próbálta kelteni, hogy magánhitelezők nem tevékenykedhetnek ott. A Bizottság által említett országok közül kettőben (Észtországban és a Cseh Köztársaságban) azonban mindenki jogosult akkreditálóként eljárni. A versenyjogi panasszal érintett ágazatban, azaz az ISO 9001 és az ISO 14001 szabvány szerinti tanúsítás EN 45012 szabvány szerinti akkreditációjában a legtöbb tagállamban mindenki szabadon járhat el (4). (2) A Bizottság hazudott, amikor a határozat (28) preambulumbekezdésében úgy tett, mintha versenyjogi panasza a DAR-ra vagy Németországra összpontosított volna. (3) A Bizottság hazudott, amikor a határozat (37) preambulumbekezdésében úgy tett, mintha Németország lenne az egyetlen olyan ország, ahol a törvény által nem szabályozott területen az akkreditáció versenynek van kitéve. Európában legalább két akkreditáló kínálta és nyújtotta szolgáltatásait Európa-szerte.

25. Ami azt az állítását illeti, hogy a Bizottság szándékosan sértette meg a törvényt, nem volt pártatlan és fontos információkat hallgatott el, a panaszos rámutatott, hogy a Bizottság a határozatban kifejtette, hogy vizsgálja az EA-val fennálló kapcsolatai fejlesztésének módját. A panaszos szerint ez azt jelentette, hogy a Bizottságnak soha nem állt érdekében aktívvá válni. A panaszos véleménye szerint minden, amit a Bizottság tett, az ügy késleltetésére és az EA bármi áron történő védelmére irányult, még akkor is, ha ez törvénysértést jelentett. A panaszos azt is előadta, hogy a Bizottságnak nem volt tudomása az EA hollandiai címéről. Véleménye szerint ez azt mutatja, hogy a Bizottság nem vizsgálta ki a panaszt. A panaszos szerint a Bizottság információkat is visszatartott, mivel nem említette, hogy az EA és az IAF megállapodásokat kötött egymással, és hogy az EA elnöke és az IAF elnöke egy és ugyanazon személy volt. A panaszos hozzátette, hogy nem érti, hogy a javasolt jogszabály hogyan lehet releváns ebben az összefüggésben. Feltette a kérdést, hogy a Bizottság miért nem ismerte el egyszerűen, hogy elfogult volt, és hogy a vizsgálat lefolytatása ezért kontraproduktív lenne.

26. A tények elferdítését illetően a panaszos a következő észrevételeket tette: 1) Aggodalma soha nem az akkreditálók forgalma, hanem a kartell által okozott (másodlagos) kár volt. Ezt a kárt a fogyasztóknak a tanúsítás túlságosan magas költségei okozták, amelyek az IAF által kiadott, embernapokra vonatkozó táblázatok de facto kötelező jellegéből adódtak. (2) A Bizottság megkérdőjelezte, hogy az EA tevékenysége közhatalom gyakorlásának minősülhet-e. Ezzel végérvényesen, tudatosan és így szándékosan megszegte a törvényt, mivel az EA magánegyesület volt, és nem ismerték el közhatalmat gyakorló szervként. (3) A Bizottság határozatának (36) preambulumbekezdésében megkérdőjelezte, hogy az EA ténylegesen "kiterjesztett"-e egy kartellt. Ez a kérdés azt bizonyította, hogy a Bizottság nem folytatott vizsgálatot, mivel panasza nem a kartell EA általi ilyen továbbvitelére irányult, hanem magára az EA-ra, amely kartellnek minősült.

27. A panaszos azt is megkérdőjelezte, hogy a versenyjogi panaszának kezeléséhez szükséges vizsgálatok hogyan jelenthetnek aránytalan erőfeszítést. Rámutat arra, hogy ő maga is információkéréseket intézett a tagállamokhoz, és hogy ez csak néhány órát vett igénybe.

28. Véleményében a Bizottság utalt a versenyjogi panaszok kezelésével kapcsolatos széles mérlegelési jogkörére, és megjegyezte, hogy a közösségi érdek hiányára hivatkozva jogosult elutasítani a nem elsőbbségi panaszokat.

29. Ami az első állítólagos hazugságot illeti, a Bizottság rámutatott, hogy a határozat (34) preambulumbekezdésében és 26. lábjegyzetében szereplő információk a Versenypolitikai Főigazgatóság által 2005 szeptemberében kapott, „Tanulmány a németországi megfelelőségértékelésről és akkreditálásról más országokkal összehasonlítva” című, 2005. júniusi tanulmányban (a továbbiakban: BAM-tanulmány) szereplő információkon alapultak. A panaszos azt állította, hogy a cseh hatóságok 2006. szeptember 12-i levele, amelynek másolatát benyújtotta, azt bizonyítja, hogy a Cseh Köztársaságban nem létezik az akkreditációra vonatkozó jogszabály, és hogy ezért a Bizottság "szándékosan hazudott" határozatában, amikor ezt az országot olyan ország példájaként vette fel, ahol az akkreditációt jogszabályok szabályozzák. A Bizottság szerint ez az állítás több okból is hamis. Először is úgy tűnt, hogy a cseh hatóságokhoz intézett levelében a panaszos azt kérdezte, hogy léteznek-e külön szabályok az "ISO-tanúsítás akkreditációjára". A határozat 34. pontjában szereplő megállapítás azonban nem ilyen különös jogszabályra, hanem általában az akkreditációra vonatkozó jogszabályra hivatkozik. Másodszor, a cseh hatóságok levele valóban megerősíti, hogy a Cseh Köztársaságban az akkreditációt jogszabályok szabályozzák. Végezetül a Bizottság a BAM-tanulmányból szerezte be az információkat, és nem volt oka kételkedni az abban foglalt információk pontosságában. Ezért, még ha feltételezzük is, hogy a határozat 34. pontjában és 26. lábjegyzetében szereplő információk a Cseh Köztársaság tekintetében tévesek (ami nem igaz), a „szándékos hazugságra” vonatkozó állítás mindenképpen megalapozatlan lenne.

A Bizottság szerint a panaszosnak az észtországi helyzetre vonatkozó állítása hasonló okokból megalapozatlan volt. Ezenkívül az Észt Akkreditációs Központ honlapja megerősítette, hogy a Bizottság által szolgáltatott információk helyesek.

30. Ami azt az állítást illeti, hogy hazudott, amikor úgy tett, mintha a versenyjogi panasza a DAR-ra vagy Németországra összpontosított volna, a Bizottság kijelentette, hogy több oka is volt azt feltételezni, hogy a versenyjogi panasz középpontjában Németország állt. Először is, a panaszos 2002-ben eljárást indított a német versenyhatóság előtt annak érdekében, hogy Németországban hozzáférjen a DAR-hoz. Másodszor, a panaszos 2004 márciusában kérelmezte a DAR-ban való tagságát, majd 2005 októberében ismét megpróbált a DAR tagjává válni. Harmadszor, maga a panaszos állította, hogy a fő probléma az volt, hogy kizárták a DAR-ból. Negyedszer, a panaszos a múltban számos jogi eljárást, panaszt, fegyelmi eljárást és petíciót indított a németországi akkreditációval és különösen a DAR-ral kapcsolatban, ami tovább illusztrálta, hogy a panaszos Németországra összpontosít. A Bizottság hozzátette, hogy azt a tényt, hogy a panaszos fő aggálya a német akkreditációs tanácshoz (DAR) való hozzáférés megszerzése volt, a határozat másodlagos és másodlagos érvként használta fel a panaszos versenyjogi panaszának elutasításához.

31. A harmadik állítólagos hazugságot illetően a Bizottság előadta, hogy az több okból is megalapozatlan. Először is, a Bizottság nem tudott válaszolni arra az állításra, hogy legalább két akkreditáló testület kínálta és nyújtotta szolgáltatásait Európa-szerte, mivel a panaszos nem azonosította e szervek nevét vagy címét. Másodszor, a panaszos a Cseh Köztársaságban és Észtországban fennálló helyzetre hivatkozott. A cseh hatóságok vonatkozó levele azonban megerősítette, hogy a Cseh Köztársaságban csak egyetlen akkreditáló testület van, és nem állította, hogy verseny lenne a nem szabályozott területen. Ha Észtországban létezne ilyen verseny, a Bizottság nyilatkozata a korábban kifejtett okok miatt nem minősülne "szándékos hazugságnak". Végül, még ha létezne is verseny Észtországban a nem szabályozott területen, ez nem lenne releváns a Bizottságnak a közösségi érdek hiányára vonatkozó megállapítása szempontjából, mivel ez a megállapítás számos különböző tényezőn alapult. A Bizottság hangsúlyozta, hogy továbbra is fennáll az a tény, hogy az akkreditációt szinte valamennyi tagállamban (Németország és talán Észtország kivételével) versenyellenes tevékenységként hajtották végre, és ezért valószínűleg kívül esik az EK versenyjogi szabályainak alkalmazásán.

32. Ami azt az állítását illeti, hogy a Bizottság szándékosan megszegte a törvényt, nem volt pártatlan és fontos információkat hallgatott el, a Bizottság a következő észrevételeket tette: (1) A panaszos azt állította, hogy a Bizottságnak összeférhetetlensége volt az EA tekintetében, mivel politikai támogatást nyújtott e szervnek. Hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság által az EA-nak nyújtott politikai támogatás nem befolyásolta a határozatban szereplő jogi értékelést arra vonatkozóan, hogy az EA megsértette-e az EK versenyjogi szabályait. A Bizottság egyáltalán nem volt elfogult az EA javára. A határozat kizárólag a határozatban részletesen kifejtett negyedik jogi megfontolásokon alapult. Emellett az 1999. évi egyetértési megállapodás kifejezetten kimondta, hogy „az EA-n belüli együttműködésnek és tevékenységeknek az uniós joggal összhangban kell működniük”. Azt is meg kell jegyezni, hogy az egyetértési megállapodás „közzététele” (amelyet újra ki kellett emelni, és amely a Bizottság vizsgálata szempontjából irreleváns volt) egyáltalán nem volt „késedelmes” vagy „késedelmes”, amint azt a panaszos sugallni látszott. (2) Ami az EA "címét" illeti, úgy tűnt, hogy a panaszos összekeverte az EA bejegyzési országát (azaz Hollandiát) és azt az országot, ahol az EA titkársága található (azaz Franciaországot). A Bizottság mindig a franciaországi címet használta, amely egyben az EA honlapján feltüntetett hivatalos kapcsolattartási cím is volt. Ezért nem volt szükség arra, hogy a levelezést az EA hollandiai regisztrációs címére irányítsák, vagy hogy az EA pontos címét ott szerezzék be. (3) Az a tény, hogy egy és ugyanazon személy volt az EA és az IAF elnöke, önmagában nem vetett fel versenyjogi aggályokat az EK-Szerződés 81. vagy 82. cikke alapján. Ezenkívül az a tény, hogy az EA és az IAF megállapodásokat köthet egymással, nem releváns a jelen ügy értékelése szempontjából, többek között azért, mert az EA valószínűleg nem minősül olyan vállalkozásnak vagy vállalkozások társulásának, amelyre a 81. vagy 82. cikket alkalmazni kell. Végül, és az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság nem volt köteles a panaszos által felhozott valamennyi érvvel foglalkozni, és nem is volt köteles határozatban megismételni a panasz valamennyi tényét.

33. A tények állítólagos elferdítésével kapcsolatban a Bizottság a következő észrevételeket tette: (1) A panaszos azon érve, miszerint a Bizottságnak nem kellett volna figyelembe vennie az akkreditációs tevékenység értékét a közösségi érdek értékelésekor, hanem a "másodlagos" kár méréséhez a tanúsítási piacot kellett volna megvizsgálnia, megalapozatlan volt. A panaszos versenyjogi panaszát kifejezetten az akkreditáció nem szabályozási területére korlátozta. A panaszos a tanúsítás piacán sem tevékenykedett. (2) Az az érv, hogy az EA mint "magánegyesület" jogi formája bizonyította, hogy vállalkozás, megalapozatlan. A közösségi bíróságok állandó ítélkezési gyakorlata szerint a jogalany jogi formája nem releváns a vállalkozásként való minősítés szempontjából. A határozat (35. pontjában) kifejtette, hogy az EA miért nem valószínű, hogy vállalkozást vagy vállalkozások társulását alkotja. (3) A határozatának 36. pontjára alapított érvet illetően a Bizottság a 3502/2004/GG panaszra vonatkozó vizsgálat keretében tett észrevételeire hivatkozott, amelyekben részletesen ismertette a vizsgálata során tett valamennyi lépését.

34. A panaszos azon érvét illetően, miszerint a határozatban foglalt következtetés, miszerint a további vizsgálatok aránytalanok lennének, helytelen, a Bizottság a határozatban már kifejtett magyarázatokra hivatkozott. A Bizottság rámutatott, hogy a panaszos benyújtotta a Cseh Köztársaság és Észtország két levelének másolatát, amelyek közül az első megerősítette álláspontját. A Bizottság megismételte azon álláspontját, hogy még ha a nem szabályozott területen az akkreditálásra versenyben kerül is sor Észtországban, ez semmi esetre sem változtatna a határozatban foglalt ténybeli és jogi értékelésen.

35. Észrevételeiben a panaszos előadta, hogy a Bizottság által hivatkozott tanulmányokat maguk a kartell tagjai rendelték meg, így azok nem voltak megbízhatóak. Hozzátette, hogy a Bizottság ismét hazudott az észtországi helyzettel kapcsolatban. A panaszos hangsúlyozta, hogy fontos lett volna megvizsgálni, hogy az érintett tagállamban elfogadható-e az EN ISO/IEC 17021 (korábban EN ISO/IEC 45012) szabvány szerinti magánvállalkozás alapítása és működtetése az ISO 9001 vagy 14001 szabvány szerinti tanúsítás céljából. Most úgy tűnt, hogy Ausztriában, Lengyelországban és Svájcban nem ez volt a helyzet. A panaszos szerint a Bizottság hazudott, amikor azt állította, hogy az akkreditáció, beleértve a nem szabályozott területre vonatkozó akkreditációt is, valamennyi tagállamban jogszabály tárgyát képezte.

36. A panaszos rámutatott, hogy a Bizottság mind politikailag, mind pénzügyileg támogatta az EA-t. Véleménye szerint tehát nyilvánvaló volt, hogy a Bizottság nem érdekelt a releváns kérdésre adandó őszinte válaszban. A panaszos hozzátette, hogy a Bizottság azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy olyan jogszabályokat hozzon, amelyek megszüntetik a jelenleg létező szabad piacot. Ennek során az EA érdekében járt el, amely kartell politikai szándékkal jött létre, és amelyet a Bizottság pénzügyileg támogatott. Álláspontjának alátámasztása érdekében a panaszos az akkreditációról szóló rendeletre irányuló, 2007. február 14-i bizottsági javaslat tartalmára hivatkozott. Ez a javaslat az EU által az EA-nak nyújtandó pénzügyi hozzájárulásokat irányoz elő.

Az ombudsman értékelése

37. Elöljáróban az ombudsman megjegyzi, hogy a közösségi bíróságok állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a Bizottság jogosult arra, hogy a hozzá benyújtott versenyjogi panaszokat eltérő mértékben kezelje, és elutasítsa a panaszt azzal az indokkal, hogy az ügy további vizsgálatához nem fűződik kellő közösségi érdek. Ebből az ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy az ügy további vizsgálatához fűződő közösségi érdek értékeléséhez a Bizottságnak figyelembe kell vennie az ügy körülményeit, és különösen mérlegelnie kell azon kár jelentőségét, amelyet az állítólagos jogsértés okozhat a közös piac működésében, a) annak valószínűségével szemben, hogy bizonyítani tudja a jogsértés fennállását, és b) azon vizsgálati intézkedések terjedelmével szemben, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a lehető legjobb feltételek mellett el tudja végezni az EK-Szerződés 81. és 82. cikke betartásának biztosítására irányuló feladatát (5). Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik ezen a területen.

A Bizottság állítólagos hazugságai

38. Ami a Bizottság első állítólagos hazugságát illeti, az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos kifogása egyrészt a Cseh Köztársaságban, másrészt Észtországban fennálló helyzetre vonatkozik. A panaszos szerint a Bizottság hazudott azzal, hogy ezt a két országot hozta fel példaként olyan országokra, ahol az akkreditációról jogszabály volt érvényben.

39. Ami a Cseh Köztársaságra vonatkozó információkat illeti, az ombudsman teljes mértékben meggyőzőnek tartja a Bizottság magyarázatait. Amint azt a Bizottság helyesen megjegyezte, a cseh hatóságok 2006. szeptember 12-i levele, amelyre a panaszos hivatkozik, „az akkreditációra vonatkozó jogi szabályozásra” hivatkozik. Az ombudsman ezért nem érti, hogy a Bizottság által a határozat (34) bekezdésében tett nyilatkozat, e szöveg 26. lábjegyzetével összefüggésben értelmezve, hogyan tekinthető szándékos hazugságnak. A panaszos észrevételei alapján nem zárható ki, hogy a panaszos valójában azt kívánta állítani, hogy a Bizottság vonatkozó nyilatkozata félrevezető volt, mivel azt a benyomást keltette, hogy a Cseh Köztársaság nem szabályozott területén nem lehetséges a verseny. Figyelembe kell azonban venni azt a tényt, hogy a panaszos azt állította, hogy a Bizottság szándékosan hazudott, nem pedig azt, hogy félrevezető nyilatkozatokat tett. Ezenkívül az ombudsman nincs meggyőződve arról, hogy a vonatkozó állítás félrevezetőnek tekinthető. Amint arra a Bizottság rámutatott, a határozat egyértelművé tette, hogy ez az állítás a BAM-tanulmányon alapul. A panaszos azonban nem állította vagy állapította meg, hogy ez a hivatkozás téves, és hogy a BAM-tanulmány nem tartalmazta azokat az információkat, amelyekre a Bizottság itt hivatkozott.

40. Ami az Észtországra vonatkozó információkat illeti, az ombudsmant nem győzte meg az észt hatóságok 2006. július 26-i levelének Bizottság általi értelmezése, amelyre a panaszos támaszkodott. Ez a levél megállapítja, hogy Észtországban „az akkreditációt elvben nem szabályozzák”, és hogy „jogszabályainkban csak kevés olyan rendelkezés van, amely szabályozza” az akkreditációt. Amint azonban ez a levél is jelzi, az akkreditáció bizonyos területeit Észtország jogszabályai szabályozzák. Ezt megerősítik az Észt Akkreditációs Központ honlapján rendelkezésre álló információk is, amelyekre a Bizottság ezzel összefüggésben hivatkozott. Mindenesetre, amint azt a Bizottság helyesen megjegyezte, a határozat egyértelművé tette, hogy a vonatkozó állítás a BAM-tanulmányon alapul. A panaszos azonban nem állította vagy állapította meg, hogy ez a hivatkozás téves, és hogy a BAM-tanulmány nem tartalmazta azokat az információkat, amelyekre a Bizottság itt hivatkozott. Ilyen körülmények között az ombudsman nem látja, hogy a Bizottság által a határozatban tett vonatkozó nyilatkozat hogyan tekinthető szándékos hazugságnak.

41. Ami a Bizottság második állítólagos hazugságát illeti, az ombudsman meggyőzőnek tartja a Bizottság által adott magyarázatokat. Megjegyzi, hogy észrevételeiben a panaszos nem foglalkozott a Bizottság által ezzel összefüggésben felvetett kérdésekkel. Ilyen körülmények között az ombudsman nem vonhatja le azt a következtetést, hogy a Bizottság által a határozatban tett vonatkozó nyilatkozat szándékos hazugságnak minősül.

42. Ami a Bizottság harmadik állítólagos hazugságát illeti, a panaszos azzal érvelt, hogy Európában legalább két akkreditáló kínálta és nyújtotta szolgáltatásait Európa-szerte. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy a Bizottság által a véleményében adott magyarázatok meggyőzőek. Amint arra a Bizottság rámutatott, a panaszos nem jelölte meg azt a két akkreditálót, amelyre hivatkozott. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos észrevételeiben sem adott konkrétabb tájékoztatást ezekkel az akkreditálókkal kapcsolatban. Ezenkívül a panaszosnak a Cseh Köztársaságban fennálló helyzetre való hivatkozása nem segít az ügyén, mivel úgy tűnik, hogy a cseh hatóságoknak a panaszos által benyújtott levele megerősíti, hogy ebben a tagállamban csak egy akkreditáló testület van (és így nincs verseny). Igaz, hogy Észtországban más lehet a helyzet. A panaszos azonban nem bizonyította, hogy ebben a tagállamban valóban verseny van az akkreditáció nem szabályozott területén. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos nem bizonyította azt az állítását, hogy a Bizottság szándékosan hazudott, amikor a határozat (37) preambulumbekezdésében azt állította, hogy Németország volt az egyetlen olyan ország, ahol a törvény által nem szabályozott területre vonatkozó akkreditáció versenynek volt kitéve.

A tények állítólagos elferdítéséről

43. Ami a tények állítólagos elferdítését illeti, az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos időről időre hangsúlyozta, hogy panasza az akkreditáció nem szabályozott területére vonatkozik. A Bizottság azon álláspontja tehát, hogy az akkreditációs tevékenységgel kapcsolatos forgalmat kell figyelembe venni a közösségi érdek értékelésekor, nem pedig a tanúsítási tevékenységgel (azaz a downstream piaccal) kapcsolatos forgalmat, a legésszerűbbnek tűnik. Az ombudsman továbbá úgy véli, hogy a Bizottság ésszerű magyarázatot adott a panaszosnak az EA jogállásán alapuló kifogásával kapcsolatban. Végezetül az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos azon vádjának, miszerint a Bizottság nem folytatott vizsgálatot a versenyjogi panaszával kapcsolatban, ellentmondanak a 3502/2004/GG panaszra vonatkozó vizsgálatának eredményei.

A versenyjogi panasz elbírálásához szükséges erőfeszítések állítólagos pontatlansága

44. Ami a Bizottság azon érvét illeti, hogy a versenyjogi panaszának kezelése aránytalan erőfeszítéseket igényelne, az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos által kifejezett kétségek némelyike indokolt. Bár a panaszos által benyújtott versenyjogi panasz egyértelművé tette, hogy az csak az akkreditáció törvény által nem szabályozott területére vonatkozik, úgy tűnik, hogy a Bizottság határozatában – legalábbis bizonyos esetekben – az akkreditáció egész területére utalt. Az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottságnak nem kellett megvizsgálnia a törvény által szabályozott akkreditáció területét és a tagállamok ezen ágazatra vonatkozó jogszabályait annak érdekében, hogy foglalkozzon a panaszos versenyjogi panaszával, amely a törvény által nem szabályozott területre összpontosít. Másrészt az ombudsman nincs meggyőződve arról, hogy az EK-Szerződés 81. és 82. cikke nem szabályozott akkreditációs területre való alkalmazhatóságának vizsgálata olyan egyszerű lenne, mint ahogy azt a panaszos javasolja. Valójában úgy tűnik, hogy a panaszos azt feltételezi, hogy a Bizottságnak egyszerűen információkéréseket kellett küldenie a tagállamok illetékes hatóságaihoz, ahogyan azt ő maga is tette, és hogy ez csak néhány órát vett volna igénybe. Az ombudsman úgy véli, hogy az ilyen információkérések megküldése nyilvánvalóan nem lett volna elegendő ahhoz, hogy a Bizottság kezelni tudja a versenyjogi panaszban felvetett kérdéseket. Amint azt a Bizottság határozatában helyesen megjegyezte, kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az akkreditáció „gazdasági tevékenységnek” tekinthető-e, és hogy az EA Németországon kívüli tagjai így az EK-Szerződés 81. és 82. cikke értelmében „vállalkozásoknak” minősülnek-e. E kérdés végleges tisztázása érdekében tehát a Bizottságnak minden tagállamban részletesen meg kellett volna vizsgálnia a vonatkozó rendszereket.

Az ombudsman nyilvánvalóan nem tud véleményt nyilvánítani arról, hogy egy ilyen vizsgálat milyen eredménnyel járt volna. Elfogadja azonban, hogy első látásra nem tűnik ésszerűtlennek a panaszos azon álláspontja, hogy a nem szabályozott területen történő akkreditációt olyan gazdasági tevékenységnek kell tekinteni, amelynek nyitottnak kell lennie a versenyre. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy úgy tűnik, ezt az álláspontot osztja a Bundeskartellamt, az EU egyik legfontosabb versenyhatósága. Mindazonáltal, még ha feltételezzük is, hogy az összes tagállam vonatkozó rendszereinek részletes vizsgálata megerősíti ezt az álláspontot, az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottságnak még meg kell vizsgálnia az EK-Szerződés 81. cikke (3) bekezdésének és 86. cikke (2) bekezdésének lehetséges alkalmazhatóságát. Az ombudsman véleménye szerint e rendelkezések, és különösen a 86. cikk (2) bekezdésének értékelése nem lenne könnyű feladat.

45. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a Bizottság azon a véleményen van, hogy a panaszos versenyjogi panaszának kezeléséhez szükséges vizsgálati erőfeszítés „aránytalan” lenne. Ebben az összefüggésben figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a Bizottság azt állította, hogy a törvény által nem szabályozott területen az akkreditáció gazdasági jelentősége viszonylag korlátozott volt. A Bizottság szerint pontos számadatok hiányában a teljes uniós akkreditációs piac volumene legfeljebb 100–150 millió euróra becsülhető. Ez az adat magában foglalja mind a törvény által szabályozott területet, mind a törvény által nem szabályozott területet. A Bizottság szerint a törvény által nem szabályozott terület volumene valószínűleg sokkal alacsonyabb volt. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos nem terjesztett elő meggyőző érveket vagy bizonyítékokat a Bizottság álláspontjának megkérdőjelezésére. Igaz, hogy a panaszos azzal érvelt, hogy a tanúsításból származó forgalom sokkal magasabb, mint a Bizottság által jelzett számadatok. Ugyanakkor, és amint azt fentebb jeleztük (lásd a 43. pontot), az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság ésszerűen tekinthette úgy, hogy a jelen ügyben az akkreditáció terén elért forgalom, pontosabban a törvény által nem szabályozott akkreditáció területén elért forgalom volt releváns.

46. Ilyen körülmények között, és figyelembe véve a Bizottság ilyen ügyekben fennálló széles mérlegelési jogkörét, az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett volna el, amikor úgy ítélte meg, hogy versenyjogi panaszának kezelése aránytalan erőfeszítéseket igényelne.

A törvény állítólagos megsértése, a pártatlanság hiánya és az információk elhallgatása

47. Ami azt az állítást illeti, hogy a Bizottság szándékosan megszegte a törvényt, nem volt pártatlan és fontos információkat hallgatott el, az ombudsman megjegyzi, hogy az a kifogás, hogy a Bizottság megszegte a törvényt, úgy tűnik, hogy az elfogultsággal való vádaskodáshoz kapcsolódik. Ezért ezt a két kérdést együtt fogjuk megvitatni (lásd az alábbi 52. pontot).

48. Ezt megelőzően célszerűnek tűnik foglalkozni a panaszos által a fenti állítással összefüggésben felhozott többi érvvel.

49. Először is, ami azt a tényt illeti, hogy a Bizottságnak nem volt tudomása az EA hollandiai címéről, a Bizottság olyan magyarázatot adott, amelyet az ombudsman teljes mértékben meggyőzőnek talál. Az ombudsman ezért nem látja, hogy a hollandiai cím Bizottság általi ismeretének hiánya hogyan bizonyíthatná, hogy nem vizsgálta ki a panaszos versenyjogi panaszát.

50. Másodszor, igaz, hogy a Bizottság csak a 3502/2004/GG panaszra vonatkozó ombudsmani vizsgálat során hivatkozott az egyetértési megállapodásra. Az is igaz, hogy a határozat nem foglalkozik részletesen azokkal a megállapodásokkal, amelyeket a panaszos szerint az EA és az IAF kötött. Az ombudsman azonban nem érti, hogy ezek a körülmények hogyan indokolhatják azt a következtetést, hogy a Bizottság elhallgatta vagy visszatartotta a releváns információkat. Emellett a 3502/2004/GG panaszra vonatkozó határozatában az ombudsmannak már foglalkoznia kellett a panaszos azon érvével, hogy a Bizottság nem tájékoztatta őt az EA-val fennálló kapcsolatairól, és különösen az e szervvel kötött egyetértési megállapodásáról. Ebben az ügyben a Bizottság számos olyan indokot szolgáltatott az ombudsmannak, amelyek alapján feltételezte, hogy a panaszosnak tudnia kellett a releváns tényekről. Tekintettel arra, hogy ezek az indokok nem tűntek megalapozatlannak, és hogy a panaszos e tekintetben nem tett konkrét észrevételeket, az ombudsman úgy ítélte meg, hogy nem nyert bizonyítást, hogy az a tény, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság a kezdetektől fogva nem tájékoztatta a panaszost a Bizottságnak az EA-val fennálló kapcsolatairól, azt bizonyítja, hogy a Bizottság elfogult volt a versenyjogi panasz kezelését illetően. Az ombudsman ezért úgy ítélte meg, hogy ebben az összefüggésben nem állapítható meg hivatali visszásság (6).

51. Harmadszor, az ombudsman megjegyzi, hogy határozatában a Bizottság kijelentette, hogy a panaszos versenyjogi panaszában felvetett kérdések kivizsgálásához szükséges erőfeszítés annál is inkább aránytalan lenne, mivel az akkreditációra vonatkozó új szabályok előkészítése folyamatban van. A Bizottság hozzátette, hogy ilyen körülmények között nem tartja helyénvalónak, hogy a panaszos versenyjogi panaszának érdeméről szóló határozat elfogadásával megelőzze ezt a jogszabályt. Az ombudsman ezt az érvet nem tartja meggyőzőnek. Az a tény, hogy egy adott ágazatra vonatkozóan új jogszabályok készülnek, nem akadályozza meg a Bizottságot abban, hogy a már hatályban lévő szabályokat alkalmazza. A meglévő szabályok ilyen alkalmazása sem előzné meg a jövőbeli jogszabályokat, mivel a jogalkotó az EK-Szerződésben meghatározott korlátokon belül szabadon módosíthatja a meglévő szabályokat. A jogalkotót tehát nem kötik a Bizottság által az új jogszabály elfogadása előtt meglévő szabályok alapján elfogadott egyedi határozatok. Meg kell azonban jegyezni, hogy a fent említett érv egyike a Bizottság által annak igazolására felhozott számos érvnek, hogy véleménye szerint a panaszos versenyjogi panaszának kezelése aránytalan erőfeszítéseket tenne szükségessé. A fent említettek szerint (lásd a 46. pontot) az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett volna el, amikor úgy ítélte meg, hogy versenyjogi panaszának kezelése aránytalan erőfeszítéseket igényelne.

52. Ami a jelenleg megvitatandó állítás lényegét illeti, a panaszos azt állítja, hogy a Bizottság elfogult volt az EA javára, és így határozatában szándékosan megsértette a jogot azáltal, hogy elutasította versenyjogi panaszát.

53. Az ombudsmannak a 3502/2004/GG panaszra vonatkozó vizsgálata során kiderült, hogy a Bizottság, bár nem vett közvetlenül részt az EA létrehozásában, politikailag támogatta az EA-t a Bizottságnak a belső piac létrehozásában és megvalósításában betöltött szerepe miatt, és hogy 1999 júniusában a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóság egyetértési megállapodást kötött az EA-val. Amint azt a panaszra vonatkozó határozatában kifejtette, az ombudsman úgy véli, hogy e kapcsolatok megléte (és az a tény, hogy azokat csak az ombudsman vizsgálata során hozták nyilvánosságra) nagyon is arra ösztönözhette a panaszost, hogy azt gyanítsa, hogy a Bizottság nem volt pártatlan és elfogulatlan a versenyjogi panaszának kezelése során (7). Egyértelmű továbbá, hogy ezeket a gyanúkat valószínűleg megerősíti az a tény, hogy az akkreditációról szóló rendeletre irányuló 2007. február 14-i javaslatában (8) a Bizottság úgy véli, hogy tagállamonként csak egy akkreditáló testületet kellene létrehozni, és hogy pénzügyi támogatást lehetne nyújtani ahhoz, hogy az EA elvégezhesse tevékenységeit (9).

54. Az ombudsman azonban megjegyzi, hogy a Bizottság hangsúlyozta, hogy i. az EA-nak nyújtott politikai támogatás nem befolyásolta a határozatban szereplő jogi értékelést arra vonatkozóan, hogy az EA megsértette-e az EK versenyjogi szabályait, ii. hogy a határozat egyáltalán nem volt elfogult az EA javára, és iii. hogy a határozat kizárólag a benne részletesen meghatározott negyedik jogi megfontolásokon alapult. Emellett a Bizottság rámutatott arra, hogy az 1999. évi egyetértési megállapodás kifejezetten kimondta, hogy „az EA-n belüli együttműködésnek és tevékenységeknek az uniós joggal összhangban kell működniük”.

55. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy annak megállapításához, hogy a Bizottság elfogult és törvénysértő volt, a panaszosnak bizonyítania kellett volna, hogy a határozat valóban törvényellenes volt.

56. Határozatában a Bizottság két szempontot különböztet meg, nevezetesen i. az IAF embernapokra vonatkozó táblázatainak kérdését és ii. a panaszos által felvetett egyéb kérdéseket.

57. Az IAF embernapokra vonatkozó táblázatainak kérdését illetően a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszosnak nem fűződött jogos érdeke a panasztételhez, amint azt a 773/2004/EK rendelet 7. cikkének (2) bekezdése előírja, mivel ez a kérdés tanúsítási szolgáltatásokat érintett, míg a panaszos csak az akkreditáció piacán tevékenykedett. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos nem terjesztett elő olyan meggyőző érvet, amely kétségbe vonhatná a Bizottság ezen értékelését.

58. A panaszos által felvetett egyéb kérdéseket illetően a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a további vizsgálatok aránytalanok lennének, mivel a) az állítólagos jogsértés lényegében Németországra korlátozódott, és gazdasági szempontból csak korlátozott jelentőséggel bírt a közös piac működése szempontjából, b) a további vizsgálatok jelentős erőfeszítést tennének szükségessé, és c) az EK-Szerződés 81. és/vagy 82. cikke megsértésének megállapítása csak korlátozott valószínűséggel volt lehetséges.

59. Az ombudsman véleménye szerint a Bizottság értékelése így figyelembe vette azokat a tényezőket, amelyeket a közösségi bíróságok állandó ítélkezési gyakorlata szerint ebben az összefüggésben figyelembe kell venni. Amint azt már korábban említettük (lásd a 46. pontot), az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos nem bizonyította, hogy a Bizottság nyilvánvaló hibát követett volna el, amikor úgy ítélte meg, hogy versenyjogi panaszának kezelése aránytalan erőfeszítéseket igényelne.

60. Ilyen körülmények között az ombudsman arra a következtetésre jut, hogy a panaszos nem bizonyította állítását.

B. Következtetések

Az ombudsman e panasszal kapcsolatos vizsgálatai alapján nem állapítható meg, hogy a Bizottság hivatali visszásságot követett volna el.

A panaszost és az Európai Bizottságot tájékoztatják erről a döntésről.

 

P. Nikiforos DIAMANDOUROS

Kelt Strasbourgban, 2008. szeptember 16-án.

---

(1) HL 2004. L 123., 18. o.

(2) HL 2003. C 282., 3. o.

(3) http://www.ombudsman.europa.eu

(4) Az "EN" az "európai szabványt" jelenti, azaz az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) által kidolgozott szabványt (vö. a CEN vonatkozó honlapjával: http://www.cen.eu/cenorm/homepage.htm). Az "ISO" az ISO, a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet által kidolgozott szabványokat jelenti (lásd az utóbbi weboldalát: http://www.iso.org/iso.home.htm).

(5) a T-24/90. sz., Automec kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1992., II-1223. o.) 86. pontja; a T-5/93. sz., Tremblay és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1995., II-185. o.) 60. pontját; A T-185/96., T-189/96. és T-190/96. sz., Riviera Auto Service és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 1999., II-93. o.) 46. pontja.

(6) Az ombudsman 3502/2004/GG panaszról szóló határozatának 5.15. pontja.

(7) Az ombudsman 3502/2004/GG panaszról szóló határozatának 5.15. pontja.

(8) COM(2007) 37 végleges.

(9) Lásd különösen a bizottsági javaslat 4. és 29. cikkét.