Az ügy az Európai Unió pápua új-guineai küldöttségének azon döntésére vonatkozott, hogy a panaszos ajánlatát mint kirívóan alacsony összegű ajánlatot elutasítja. A panaszos azzal érvelt, hogy a küldöttség nem kért konkrét pontosításokat, nem indokolta döntését, és elutasítását nem az ajánlatban szereplő ártól független elemekre alapozta.

Az ombudsman megállapította, hogy a küldöttségnek konkrétabbnak kellett volna lennie, amikor felvilágosítást kért a panaszostól az árról, és egyértelmű kapcsolatot kellett volna megállapítania az ár és az értékelés során figyelembe vett valamennyi elem között. A küldöttség az indokolási kötelezettséget megsértve nem támasztotta alá kellőképpen azon döntését sem, hogy az ajánlatot kirívóan alacsony összegként utasítsa el. Ezek a hiányosságok hivatali visszásságnak minősülnek.

Bár a Bizottság a vizsgálat során további pontosításokkal szolgált, az ombudsman megállapította, hogy ezek a pontosítások nem orvosolták kellőképpen a feltárt hiányosságokat.

Az ombudsman úgy vélte, hogy ebben az esetben nem lenne helyénvaló megfelelő ajánlást tenni, mivel a szerződést odaítélték. Mindazonáltal három javaslatot tett annak megakadályozására, hogy a jövőben hasonló esetekben ilyen problémák merüljenek fel.

Az ügy arra vonatkozott, hogy az Európai Bizottság hogyan kezelte egy hírügynökségnél dolgozó újságíró arra irányuló kérelmét, hogy felvegyék az embargóval sújtott sajtóközlemények levelezőlistájára, különösen az Eurostat rendszeres gazdasági statisztikai információkat nyújtó „euromutatók” tekintetében. A Bizottság részét képező Eurostat megtagadta az újságíró felvételét a listára, mivel azt állította, hogy csak a Bizottság által médiaakkreditációban részesített újságírók vagy ügynökségek kerülhetnek fel az ilyen terjesztési listákra. Az újságíró vagy hírügynöksége nem kaphatott akkreditációt, mivel nem felelt meg az egyik feltételnek, nevezetesen annak, hogy az ügynökség vagy az ügynökség újságírója belgiumi lakóhellyel rendelkezzen. A panaszos azt állította, hogy ez a gyakorlat diszkriminatív, és azt jelenti, hogy csak azok a nagyobb médiaszervezetek kaphatnak embargó alatt álló információkat, amelyek elegendő pénzügyi forrással rendelkeznek ahhoz, hogy Belgiumban újságírókat foglalkoztathassanak.

Az ombudsman megállapította, hogy ésszerű, hogy a Bizottság a brüsszeli uniós intézmények fizikai épületeibe való belépéskor az akkreditáció előfeltételeként a belgiumi lakóhelyet is figyelembe vegye. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy aránytalan lenne a belgiumi lakóhelyre vonatkozó követelményt a médiatagok terjesztési listákra való felvételének előfeltételeként feltüntetni.

Az ombudsman hivatali visszásság megállapításával zárta le a vizsgálatot, és felkérte a Bizottságot, hogy hat hónapon belül tegyen jelentést, amelyben tájékoztatja a helyzet kezelése érdekében tett intézkedésekről.

A panaszos nyilvános hozzáférést kért az Európai Bizottságtól a spanyol hatóságok által bejelentett, a peszticidek hatóanyagaira vonatkozó statisztikai adatokat tartalmazó dokumentumokhoz. A Bizottság a kérelem tárgyát képezőként azonosított négy dokumentumnak csak egy részéhez biztosított hozzáférést. Megtagadta a többi dokumentumhoz való hozzáférést, hivatkozva a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésre vonatkozó uniós szabályok szerinti kivételekre, és azzal érvelve, hogy a kitakart részek nyilvánosságra hozatala sértené azoknak a vállalatoknak az üzleti érdekeit, amelyektől az adatokat gyűjtötték. A Bizottság azzal is érvelt, hogy az adatok a statisztikai adatgyűjtésre vonatkozó uniós szabályokban meghatározott titoktartási elv hatálya alá tartoznak.

A szóban forgó dokumentumok vizsgálata alapján az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a kitakart információk a környezetbe történő kibocsátásra szánt anyagokra vonatkoztak. A környezeti információkhoz való hozzáférésre vonatkozó uniós szabályok (az aarhusi rendelet) és a kapcsolódó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen információk közzétételéhez nyomós közérdek fűződik.

Az ombudsman megkérdőjelezte a Bizottság azon álláspontját, hogy a statisztikai adatok bizalmas kezelésének elve elsőbbséget élvez a környezetbe történő kibocsátással kapcsolatos információk átláthatóságával szemben. Nem volt meggyőződve arról, hogy a Bizottság teljes mértékben érvényre juttatta az aarhusi rendeletben meghatározott szabályokat. Az ombudsman azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezekkel a kérdésekkel az alkalmazandó jogszabályokat jelenleg felülvizsgáló uniós jogalkotók foglalkoznának a legjobban, ezért lezárta a vizsgálatot, és kötelezettséget vállalt arra, hogy felhívja a figyelmüket az ügyre.