A panaszos, egy francia nonprofit tudományos szervezet, sikeresen végrehajtott három, a Bizottság által támogatott projektet a volt Szovjetunióban. A panaszos helyiségeiben ezt követően végzett külső ellenőrzés azonban feltárta, hogy a panaszos és egy moszkvai vállalat között létrejött, a személyzet kifizetésére vonatkozó megállapodás ellentétes volt az alkalmazandó szabályokkal. A panaszos elismerte tévedését, amely magyarázata szerint a jogi kérdések korlátozott megértésének eredménye. Azzal érvelt azonban, hogy mindig tájékoztatta gyakorlatáról a Bizottság projektfelelősét, aki a projektekkel kapcsolatban szervezett számos rendezvényen részt vett. A projektfelelős tehát tisztában volt azzal, hogy a panaszosnak nincsenek saját alkalmazottai (mivel a személyzet tagjai mind önkéntesek voltak), és hogy a moszkvai vállalatot érintő megállapodás nélkül lehetetlen lett volna sikeresen befejeznie a projekteket.

Az ombudsman először egy békés megoldásra tett javaslatot, majd egy ajánlástervezetet, sürgetve a Bizottságot, hogy mondjon le visszatérítési igényéről. A Bizottság ezt megtagadta. Az ombudsman ezt követően hangsúlyozta, hogy amikor a projektfelelősök hallgatnak az általuk végrehajtott projektekkel kapcsolatos intézkedéseikről, a panaszoshoz hasonló szervezetekről észszerűen feltételezhető, hogy az alkalmazandó szabályokkal összhangban járnak el. Amennyiben nem ez a helyzet, és amint a projektfelelősök tudomást szereznek ezekről az intézkedésekről, megelőző intézkedéseket kell hozniuk, és ha ezt nem teszik meg, lehetővé kell tenni számukra, hogy fegyelmi intézkedéseket alkalmazzanak velük szemben. Mivel a fentiek fontos elvi kérdést vetettek fel, az ombudsman úgy ítélte meg, hogy indokolt lehet külön jelentést benyújtani az Európai Parlamentnek. Úgy döntött azonban, hogy addig nem nyújt be ilyen jelentést a Parlamentnek, amíg nem kerül sor külön saját kezdeményezésű vizsgálatra a Bizottság által finanszírozott projektek kezelése során tanúsított magatartás bizonyos szempontjairól. Ezért tájékoztatta a Bizottságot, hogy fontolóra veszi egy ilyen hivatalból indított vizsgálat megindítását, és lezárta az ügyet azzal, hogy megállapította, hogy a Bizottság hivatali visszásságot követett el amiatt, hogy bizonyos összegeket aránytalanul és méltánytalanul hajtott be a panaszostól.

A panaszos egy kanadai hallgató, aki Münchenben és Madridban vett részt egy repüléstechnikai és űrtechnológiai mesterképzésen (EuMAS 2006–2008). A Bizottság harmadik országbeli hallgatóknak 21 000 EUR összegű Erasmus Mundus ösztöndíjat kínált fel több mesterképzésre, köztük az EuMAS 2006–2008-ra is. A Bizottság weboldalán az állt, hogy az ösztöndíj fedezi „az európai utazási és megélhetési költségeket, valamint a tandíjat a kurzus teljes időtartamára”.

A panaszos a Bizottsághoz fordult, jelezve, hogy hallgatótársaival együtt (kevesebb mint 30, az EU-n kívülről származó hallgatóból álló csoport) súlyos pénzügyi nehézségek árán próbált kijönni az ösztöndíjból. Azt állította, hogy a 12 000 EUR tandíj és az úti költségek levonása után fennmaradó összeg sem Münchenben, sem Madridban nem elég az alapszintű megélhetési költségek fedezésére. A panaszos ezért saját maga és az EuMAS 2006–2008 többi hallgatója számára pénzügyi támogatást kért a Bizottságtól. A Bizottság elismerte, hogy a jelen ügyben nyomatékosan jelzett kérdések fényében a jövőben át kell gondolnia a hozzáállását. A kért pénzügyi támogatás megadására azonban nem volt hajlandó. A panaszos ezért az ombudsmanhoz fordult.

Az ombudsman alapos vizsgálatot követően megállapította, hogy: (i) az Erasmus Mundus programmal kapcsolatban a Bizottság által közölt információ alapján az EuMAS 2006–2008 kurzuson részt vevő, az EU-n kívülről származó hallgatók valóban azt hitték, hogy az ösztöndíjuk európai mércével mérve rendes életszínvonalat tesz majd lehetővé; és (ii) a rendelkezésre álló összeg ehhez nem volt elegendő. Az ombudsman véleménye szerint a Bizottság által közzétett információból az EuMAS 2006–2008 hallgatói nem kaptak korrekt, megbízható tájékoztatást. A Bizottság ezért hivatali visszásságot követett el. Az ombudsman először békés megoldásra irányuló javaslatot tett, majd ajánlástervezetet intézett a Bizottsághoz. Az utóbbiban azt javasolta, hogy a Bizottság ex gratia kifizetésként minden érintett hallgatónak utaljon 1 500 EUR az átélt kényelmetlenségekért.

A Bizottság elutasította az ajánlástervezetet. Az ombudsman nem találta meggyőzőnek a Bizottság érveit, amelyekkel az elutasítást indokolta. Ezért kritikai észrevétellel zárta le az ügyet.

A panaszos részt vett az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: a Bíróság) által szervezett, fordítási szolgáltatásokra vonatkozó ajánlati felhívásban. Ajánlatát kizárták a közbeszerzési eljárásból, mivel az általa ajánlott árat túlzónak ítélték.

Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos azt állította, hogy a Bíróság tévesen zárta ki ajánlatát. Mivel az odaítélési szempont a „legjobb ár-érték arány” volt, megkérdőjelezte, hogy ajánlatát hogyan lehetne elutasítani azon az alapon, hogy az ár „túlzó”.

A Számvevőszék kifejtette, hogy a közbeszerzési eljárás „tárgyalásos eljárás”. Azzal érvelt, hogy a tárgyalás lehetősége lényegtelen lenne, ha annak ellenére kellene elfogadnia a túlzott árat kínáló ajánlatot, hogy az ajánlattevőt tárgyalásra kérte fel. Megjegyezte, hogy minden ajánlattevőt felkértek az áraik megtárgyalására, és valamennyiüket tájékoztatták arról, hogy a még mindig túlzott árat kínáló ajánlatokat elutasítják. A panaszos úgy döntött, hogy nem csökkenti az árát.

Az ombudsman megállapította, hogy minden pályázati eljárásban megfelelő ügyintézéssel kell törekedni annak biztosítására, hogy a legjobb ár-érték arányú ajánlatok szülessenek. Úgy véli továbbá, hogy a termékek és szolgáltatások beszerzésével kapcsolatban meg lehet határozni a maximális költségvetést. Ezenkívül a tárgyalásos eljárásban részt vevő ajánlattevők nem bízhatnak jogosan abban, hogy a benyújtott ajánlat módosítása nélkül ítélnek oda nekik szerződést. Az ombudsman azt is megállapította, hogy az eljárást megindító hirdetmény szerint a Számvevőszék a tárgyalásra való felhívásban szereplő szempontok alapján értékelhette az ajánlatokat. A tárgyalásra való felhívásban szereplő kritérium körvonalazta, hogy a feltüntetett árak nem lehetnek túlzottak.

Az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó közbeszerzési eljárás tiszteletben tartotta a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás, az egyenlő bánásmód és a méltányosság elvét.

A fentiek fényében az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a Számvevőszék nem követett el hivatali visszásságot.

A Számvevőszék ajánlattételi eljárásainak további javítása érdekében az ombudsman további észrevételt tett, amelyben azt javasolta, hogy a Számvevőszék mérlegelje annak lehetőségét, hogy több információt nyújtson az ajánlattevőknek az általa választott ajánlattételi eljárás típusáról.

Az olasz hatóságok bírságot szabtak ki a litván állampolgárságú panaszosra, és lefoglalták járműveit, mivel nem rendelkezett a közúti árufuvarozáshoz szükséges európai uniós engedéllyel. A panaszos jogsértési panaszt nyújtott be a Bizottsághoz. A Bizottság tájékoztatta a panaszost, hogy szolgálatai nem fogják tovább kivizsgálni a panaszt.

A panaszos az ombudsmanhoz fordult, aki vizsgálatot indított a panaszos azon állításával kapcsolatban, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg kellő gondossággal jogsértési panaszát. Véleményében a Bizottság kijelentette, hogy a panaszos panaszát nem kezelték jogsértési panaszként, mivel az olasz hatóságok által hozott intézkedések nem minősültek az uniós jog helytelen alkalmazásának. Észrevételeiben a panaszos azt állította, hogy nem volt köteles a szóban forgó engedélyt magánál tartani, és azzal érvelt, hogy a Bizottság nem végezte el sajátos helyzetének gondos vizsgálatát, annak ellenére, hogy az összes szükséges dokumentumot és nyugtát a Bizottság rendelkezésére bocsátotta.

Határozatában az ombudsman megállapította, hogy a Bizottság nem kezelte kellő gondossággal a panaszos jogsértési panaszát, és nem tartotta be a jogsértési panaszok nyilvántartásba vételére és kezelésére vonatkozó, a 2002. évi közleményben előírt eljárást. Konkrétabban megállapította, hogy a 2002. évi közlemény nem szolgáltat alapot a Bizottság azon döntéséhez, hogy a panaszos levelezését nem kezeli jogsértési panaszként, és nem hívja fel a panaszost, hogy nyújtsa be észrevételeit az ügy lezárására irányuló szándékával kapcsolatban. Ez hivatali visszásságnak minősül. Ezenkívül a Bizottság elmulasztotta gondosan megvizsgálni a jogsértéssel kapcsolatos panaszt, mivel nem elemezte a benyújtott dokumentumokat; és jogi jelentőségüket sem értékelte. Ha a benyújtott dokumentáció elégtelennek bizonyul annak megállapításához, hogy történt-e jogsértés, a Bizottságnak jeleznie kell a panaszosnak, hogy mi minősülhet további releváns ténynek vagy bizonyítéknak. Azáltal, hogy nem végzett ilyen elemzést, a Bizottság hivatali visszásságot követett el, ezért az ombudsman kritikai észrevételt tett.

Az ombudsman további észrevételt tett, amelyben felkérte a Bizottságot, hogy tájékoztassa őt minden további lépésről, például az általa végrehajtani kívánt iránymutatásokról annak biztosítása érdekében, hogy a 2002. évi közleménnyel összhangban az uniós joggal ellentétes intézkedésekre vagy gyakorlatokra utaló panaszokat ilyenként nyilvántartásba vegyék, és a szükséges gondossággal kezeljék.

A panaszos, egy kisegítő alkalmazott kifizetése során a Bizottság számos hibát követett el: először is visszatartotta azokat az összegeket, amelyekre a panaszos jogosult volt; később olyan juttatásokat fizetett, amelyekre a panaszos nem volt jogosult; és végül ismét olyan összeget fizetett a panaszosnak, amelyet nem lett volna szabad kifizetnie.

A Bizottság visszafizettette a panaszosnak túlfizetett teljes összeg egy részét. Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában azonban az ombudsman vitatta ezen összeg fennmaradó részének visszatéríttetését. Támogatta ügyét, kiemelve a Bizottság számos hibáját és az akkori nehéz pénzügyi helyzetét.

Az ombudsman megjegyezte, hogy a Bizottságnak jogában állt visszafizettetni az összeget a panaszossal. A békés megoldásra irányuló javaslatban azonban az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy a visszafizettetésről való lemondással vállaljon felelősséget ismétlődő adminisztratív hibáiért.

A Bizottság bizonyította, hogy kész együttműködni az ombudsmannal a panasz kedvező elbírálásában, és törölte visszatérítés iránti kérelmét. Határozatában az ombudsman üdvözölte a Bizottság megközelítését, és lezárta az ügyet.

A panaszos az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnál (EGSZB) ideiglenes szerződés keretében titkári állásra pályázott. Orvosi vizsgálatra, interjúra és gyakorlati vizsgára hívták meg. Miután ezeken a szakaszokon végigment, az EGSZB arról tájékoztatta, hogy kiválasztották a posztra. Két héttel azelőtt azonban, hogy munkába kellett volna állnia, az EGSZB arról tájékoztatta, hogy nem lehet felvenni. Ennek oka az volt, hogy nem végzett három év posztszekunder tanulmányokat, ami az álláshely minimális követelménye volt. A panaszos ekkor már lemondott finnországi állásáról, Brüsszelben bérelt lakást, Finnországban pedig kiadta lakását. A panaszos felvette a kapcsolatot az EGSZB-vel, és hangsúlyozta, hogy jelentkezési levelében és önéletrajzában minden, a tanulmányaival kapcsolatos információt megadott, beleértve az érettségi tervezett időpontját is.

Az ombudsman vizsgálata a következőkre terjedt ki: i) az EGSZB állítólagosan megkésett döntése, hogy azért nem folytatja a panaszos felvételét, mert nem felelt meg az álláshelyre vonatkozó minimális oktatási követelményeknek; és ii. kártérítési igénye. A hivatali visszásság előzetes megállapítását követően az ombudsman békés megoldást javasolt az EGSZB-nek. Úgy véli, hogy annak ellenére, hogy a panaszos álláspályázatában egyértelműen megjelölte az érettségi időpontját, az EGSZB tévesen feltételezte, hogy megfelel a pályázati feltételeknek, és interjúra és tesztekre hívta. Összefoglalva, az EGSZB nem vizsgálta felül megfelelően pályázatát és önéletrajzát. Ezenkívül tévesen tájékoztatta a panaszost arról, hogy őt választották ki az álláshelyre, mielőtt a kinevezésre jogosult hatóság hivatalos határozatot hozott volna a felvételéről. Az EGSZB fenti intézkedései hivatali visszásságok lehetséges esetei voltak.

Az ombudsman békés megoldásra irányuló javaslatát követően az EGSZB beleegyezett abba, hogy 3 965 EUR-t fizet a panaszosnak pénzügyi elszámolásként az intézkedései következtében őt ért anyagi költségekért.