Tisztelt X! 1997. december 2-án
Ön panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz a Bizottság EU-n kívüli küldöttségén dolgozó helyi alkalmazottak betegségbiztosítási rendszerének irányítása során állítólagosan elkövetett hivatali visszásság miatt.
1998. január 12-én továbbítottam a panaszt az Európai Bizottság elnökének. A Bizottság 1998. március 25-én küldte meg véleményét, amelyet – amennyiben úgy kívánja – megküldtem Önnek észrevételezésre való felkéréssel. 1998. április 27-én megkaptam a Bizottság véleményével kapcsolatos észrevételeit.
Azért írok most, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A PANASZ

A panaszos szerint a releváns tények a következők:
A panaszos uniós polgár, aki helyi alkalmazottként dolgozik az Európai Bizottság EU-n kívüli küldöttségén, panaszt tett amiatt, hogy a Bizottság betegbiztosítási rendszere már nem téríti meg a panaszosnak a ritka betegségben szenvedő családtagja európai kórházi ellátásával kapcsolatban felmerült orvosi költségeit. A panaszos szerint a betegnek évente egyszer orvosi látogatást kell tennie Európában, mivel a lakóhely szerinti országban nem áll rendelkezésre a szükséges orvosi kezelés. E panasz körülményei a következők voltak:
1996 végéig a panaszos – a többi helyi alkalmazotthoz hasonlóan – helyi biztosítással rendelkezett, amely az orvosi költségek 85%-át térítette meg, a Bizottság küldöttsége pedig a fennmaradó 15%-ot. Ez 100%-os költségfedezetet eredményezett, beleértve az Európában felmerült költségeket is. 1997 januárjában azonban, amikor a helyi alkalmazottakra vonatkozó különös alkalmazási feltételek hatályba léptek, a panaszos köteles volt betartani a Bizottság helyi alkalmazottakra vonatkozó betegbiztosítási rendszerét, amely a korábbi helyi biztosítási rendszerrel ellentétben nem téríti meg a lakóhely szerinti országgal nem határos országban felmerült költségeket. Ennek eredményeként a panaszos által a beteg európai kórházi ellátásával kapcsolatban viselt költségeket már nem térítették meg. Mielőtt az új Bizottság biztosítási rendszerébe került volna, a panaszos és a többi helyi alkalmazott azt kérte, hogy a helyi biztosítási szerződést hosszabbítsák meg az 1997. évre. A Bizottság azonban tájékoztatta a helyi ügynököket, hogy a Bizottság biztosítási rendszere 1997. január 1-jétől alkalmazandó.
1997. szeptember 29-én a panaszos levelet írt a küldöttség vezetőjének, amelyben a helyzetre panaszkodott. A küldöttségvezető tájékoztatta erről a panaszosról a DG IA brüsszeli E igazgatóságát. 1997. október 7-én a Bizottság azt válaszolta és megerősítette, hogy a küldöttség EU-n kívüli helyi alkalmazottai által Európában viselt orvosi költségeket a Bizottság betegbiztosítása nem fedezi. A Bizottság hozzátette azt is, hogy nem igaz, hogy – amint azt a panaszos állította – arra kötelezte a helyi alkalmazottakat, hogy hagyják el a korábbi helyi biztosítási rendszert, amely a külföldön felmerült költségeket fedezte. Mivel a panaszos nem találta kielégítőnek a Bizottság válaszát, e panaszt az ombudsmanhoz nyújtotta be.

A VIZSGÁLAT

A Bizottság véleménye Észrevételeiben
a Bizottság megállapította, hogy a panaszos helyi alkalmazotti jogállását az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 4. cikke és IV. címe („Helyi alkalmazottak”, 79–81. cikk) szabályozza. Ami a foglalkoztatási feltételeket illeti, különösen az alkalmazottak munkavégzésének helyén fennálló jelenlegi szabályokra és gyakorlatra hivatkoznak. A Bizottság kijelentette továbbá, hogy az EU-n kívüli küldöttségek helyi alkalmazottaira vonatkozó különös alkalmazási feltételek („Conditions Particulières d'Emploi”) nemcsak az alkalmazandó helyi munkajogot tartják tiszteletben, hanem figyelembe veszik a referencia-munkaadók, például a nagykövetségek és más nemzetközi szervezetek által kínált munkafeltételeket is. Ezeket a különleges alkalmazási feltételeket a személyzeti képviselettel folytatott konzultációt követően fogadják el.
Az EU-n kívüli küldöttségekre vonatkozó különös alkalmazási feltételek 1996. július 1-jei hatállyal történő elfogadása olyan új szerződések megkötéséhez vezetett, amelyek a korábbi szerződések helyébe léptek, és amelyek előirányozták a helyi alkalmazottak részvételét a társadalombiztosítási költségekben. Ezen időpontot megelőzően a helyi alkalmazottakat a helyi biztosítás fedezte, amelyet teljes egészében a Bizottság fizetett. A különös alkalmazási feltételek hatálybalépésekor azonban a helyi biztosítási rendszert hat hónapig, 1997. január 1-jéig fenntartották annak érdekében, hogy a helyi alkalmazottak választhassanak a helyi biztosítási rendszer vagy a Bizottság kiegészítő biztosítási rendszere között. Más szóval, a helyi alkalmazottak választhattak egyrészt a helyi biztosítási rendszer között, amelyben a Bizottság a biztosítási díj 2/3-át és a visszatérítési szintet veszi át, másrészt a Bizottság biztosítási rendszere között, amelyben az alapilletmény 1,37 %-át fizetik be, és a kezdeti 100 %-os visszatérítés fokozatosan az összes bizottsági küldöttség által általánosan alkalmazott szintre csökkent.
Tekintettel tehát a helyi biztosításért fizetendő magasabb járulékokra, a legtöbb helyi alkalmazott, beleértve a panaszost is, kérésükre 1997. január 1-jei hatállyal csatlakozott a Bizottság biztosításához. Más helyi ügynökök a helyi biztosítástól eltérő magánbiztosítást kötöttek, és a Bizottság fizette a díj 2/3-át. A Bizottság ezért azt állította, hogy téves az az állítás, amely szerint a helyi ügynökök kötelesek voltak lemondani a helyi biztosításról. A Bizottság azonban megjegyezte, hogy 1997. január 1-je óta a helyi alkalmazottaknak részt kell venniük a biztosítási fedezetben egy olyan szabály alkalmazásával, amely a Bizottság valamennyi küldöttségére alkalmazandó annak érdekében, hogy az alkalmazottak jobban tudatában legyenek a társadalombiztosítási költségeknek.
A Bizottság megjegyezte továbbá, hogy a Bizottság kiegészítő biztosítási rendszere elvben csak a foglalkoztatás helye szerinti országban felmerült orvosi költségeket veszi át. Ez a szabály összhangban van a nemzeti jogszabályokkal és a referencia-munkaadók többsége által követett politikával. E korlátozás tudatában azonban a Bizottság elfogadta, hogy 50 %-ban részt vesz a helyi ügynökök által a külföldi egészségügyi költségek fedezésére kötött magánbiztosítási szerződések díjainak kifizetésében. Mivel a panaszos nem kötött ilyen szerződést, az az érv, hogy egyetlen társaság sem biztosította a költségeket, nem volt meggyőző, mivel a helyi biztosítás biztosította őket.
A Bizottság azonban kritikus helyzetekben beavatkozik, különösen akkor, ha a foglalkoztatás helye szerinti országban nem hajtható végre sürgős orvosi beavatkozás. Ilyen esetekben a Bizottság biztosítási rendszere előírja, hogy három tanácsadó orvosnak kell véleményt nyilvánítania. A jelen ügyben a tanácsadó orvosok véleménye az volt, hogy ebben a szakaszban a kezelést a panaszos lakóhelye szerinti országban engedélyezték és jelenleg végzik. A kérdés azonban nyitva marad a helyzet alakulásának függvényében.
A panaszos észrevételei
A panaszos megjegyezte, hogy a Bizottság nyilatkozatai nem voltak helyesek. Először is, nem volt igaz, hogy a helyi ügynökök választhattak volna a helyi biztosítás folytatása vagy a Bizottság rendszere között. 1996. november 29-én a helyi alkalmazottak képviselői feljegyzést írtak a küldöttségvezetőnek, amelyben kérték a korábbi rendszer 1997-ben történő fenntartását, de nem kaptak választ a küldöttségtől. 1997. április 7-én feljegyzést kaptak a küldöttség vezetőjétől, amelyben tájékoztatták őket arról, hogy úgy határozott, hogy a Bizottság biztosítási rendszerét kell alkalmazni. A helyi ügynököket tehát olyan biztosítási rendszerbe helyezték, amelyet elutasítottak.
A panaszos azt is kijelentette, hogy nem igaz, hogy a Bizottság a biztosítási díj 2/3-át fizette ki azon helyi ügynököknek, akik a helyi biztosítástól eltérő magánbiztosítást kötöttek, mivel a panaszos francia kollégáinak maguknak kellett megfizetniük az összes járulékot.
Ami a Bizottság azon véleményét illeti, hogy biztosítási rendszere megfelelt a legtöbb referencia-munkáltató által követett politikának, a panaszos megjegyezte, hogy a külföldön felmerült költségeket helyi magánbiztosítók fedezik. Másrészt az uniós nagykövetségen dolgozó egyes uniós helyi alkalmazottak hazájuk társadalombiztosítási rendszerében részesülnek. A panaszos egy külföldi költségeket fedező helyi magánbiztosítóra is hivatkozott, amely a helyi ügynökök egy bizonyos kategóriájára vonatkozik. Ez azt mutatja, hogy a helyi ügynökök irányítása nem következetes, mivel különböző biztosítási rendszerek alkalmazandók.
Ami a Bizottság azon nyilatkozatát illeti, miszerint elfogadta, hogy 50 %-ban részt vegyen a helyi ügynökök által a külföldi orvosi költségekre kötött magánbiztosítási szerződések kifizetésében, és hogy a panaszos nem kötött ilyen szerződést, a panaszos megjegyezte, hogy a helyi ügynökök soha nem kaptak ilyen értelmű konkrét javaslatot.
A panaszos arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság észrevételei elfogadhatatlanok, és nem nyújtott be olyan írásbeli dokumentumot, amely alátámasztaná észrevételeit. A panaszos végül megjegyezte, hogy a beteg betegségét az európai biztosítótársaságok privilegizált visszatérítésben részesítik, mivel krónikus, és néhány év elteltével 100%-os fogyatékossághoz vezet. A panaszos ezért azt kérte, hogy a Bizottság teljes mértékben térítse meg a helyben és az EU-ban felmerült orvosi költségeket.

A HATÁROZAT

1 A külföldön felmerült orvosi költségek megtérítésének elmaradása
1.1 A panaszos fő állítása az volt, hogy a panaszos köteles volt csatlakozni az új egészségbiztosítási rendszerhez, amely már nem térítette meg az Európában felmerült orvosi költségeket. A Bizottság megállapította, hogy a panaszos úgy döntött, hogy csatlakozik a Bizottság új biztosítási rendszeréhez, amely összhangban van a nemzeti jogszabályokkal és a referencia-munkaadók többsége által követett politikával.
1.2 Az ombudsman megjegyzi, hogy a helyi alkalmazottak jogállását elsősorban az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 79-81. cikke (IV. cím, Helyi alkalmazottak) szabályozza. Ami különösen a szociális biztonságot illeti, a 80. cikk úgy rendelkezik, hogy az intézmény felelős az alkalmazott munkavégzésének helyén hatályos szabályok szerinti szociális biztonsági járulékok munkáltatóra eső részéért. A harmadik országban szolgálatot teljesítő helyi alkalmazottak általános alkalmazási feltételeit másodsorban a Bizottság harmadik országban szolgálatot teljesítő helyi alkalmazottai alkalmazási feltételeinek megállapításáról szóló keretszabályzat szabályozza, amelyet a Bizottság 1989. november 21‐én fogadott el, és amely 1990. január 1‐jén lépett hatályba.
1.3 A keretszabályzat 1. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az egyes alkalmazási helyekre vonatkozó különös feltételeket a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság főigazgatója határozza meg a központi személyzeti bizottsággal folytatott konzultációt követően, a küldött vagy a küldöttségvezető javaslata alapján, aki először konzultál a helyi személyzet képviselőivel. Az ombudsman ezért megállapítja, hogy az egyedi alkalmazási feltételek elfogadása előtt konzultáltak-e a küldöttség helyi személyzetének képviselőivel.
1.4 A küldöttség helyi alkalmazottaira vonatkozó különleges alkalmazási feltételeket megállapító szabályzatot a DG IA főigazgatója 1996. június 12-én fogadta el, és 1996. július 1-jén lépett hatályba. Az egyedi alkalmazási feltételek alkalmazásában új szerződéseket kötöttek, amelyek 1996. július 1-jei hatállyal felváltották a korábbiakat, és amelyek a Bizottság valamennyi küldöttségére alkalmazandó új szabály alapján előirányozták az alkalmazottak társadalombiztosítási költségekben való részvételét.
1.5 A panasz irataiból kitűnik, hogy a személyzeti bizottság hozzájárult a különös alkalmazási feltételekhez, különösen a 23. cikkhez, amely betegség esetén az egészségügyi költségek megtérítésére vonatkozik (lásd különösen a küldöttségvezetőnek címzett 1996. október 29-i feljegyzést). A 23. cikk (1) bekezdése előírja, hogy betegség esetén a helyi alkalmazott a helyi költségek 100%-ának visszatérítésére jogosult. A második bekezdés azonban előírja, hogy a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság dönthet úgy, hogy fokozatosan 75%-ra csökkenti a visszatérítési rátát, vagy úgy, hogy a helyi ügynököt egy biztosítótársasághoz kapcsolja, amelyben az érdekelt fél részt vesz a biztosítási költségek egyharmadának kifizetésében.
1.6 Az ombudsman megjegyzi, hogy az egyedi alkalmazási feltételek által javasolt mindkét új betegbiztosítási rendszer valóban kevésbé előnyös, mint a korábbi helyi biztosítás, mivel ez utóbbi 100%-os költségfedezetet eredményezett, beleértve az Európában felmerült költségeket is. Ennek az új biztosítási rendszernek a bevezetése azonban, amely a Bizottság azon új szabályán alapul, amely a helyi alkalmazottaknak a társadalombiztosítási költségekben való fokozott részvételét követeli meg, nem minősül hivatali visszásságnak.
1.7 Ebben az esetben egy esetleges szerződésszegéssel kapcsolatban az európai ombudsman a szerződéses viszonyokból eredő hivatali visszásságokra vonatkozó panaszokkal foglalkozik. A petíció benyújtója azonban nem kívánja megállapítani, hogy valamelyik fél megszegte-e a szerződést. Ezzel a kérdéssel csak olyan helyi bíróságok foglalkozhatnának hatékonyan, amelyek a különös alkalmazási feltételek 36. cikke értelmében hatáskörrel rendelkeznek a felek közötti jogvitákban, és amelyeknek lehetőségük lenne meghallgatni a feleknek a vonatkozó nemzeti joggal kapcsolatos érveit, és értékelni az egymásnak ellentmondó bizonyítékokat bármely vitatott ténybeli kérdésben.
2 Következtetés
Az európai ombudsman e panasszal kapcsolatos vizsgálatai alapján úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság nem követett el hivatali visszásságot. Az ombudsman ezért úgy határozott, hogy lezárja az ügyet.
Erről a döntésről az Európai Bizottság elnökét is tájékoztatni fogják.
Tisztelettel:
Jacob SÖDERMAN