Tisztelt Kollégák!

Először is köszönöm, hogy meghívtál. Megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy itt lehetek, tekintettel arra, hogy ez a munkacsoport fontos szerepet tölt be hivatalom munkájában.

Ez különösen értékessé teszi a mai cserét. A következő néhány percben lényegében három ponttal foglalkozom: kiadja hivatalomnak a Tanács munkájával kapcsolatos ügyeit, amelyek közül tudomásom szerint sokat itt tárgyalnak; tágabb értelemben vett átláthatóság; valamint az 1049/2013/EU rendelet reformjának szükségessége.

Akkor örömmel válaszolok a kérdéseire.

Az európai ombudsmant a Maastrichti Szerződés hozta létre, és már több mint harminc éve működik. Feladata az uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek munkája során felmerülő hivatali visszásságok kezelése.

Az elmúlt három évtizedben az Unió a polgárok életének szinte minden területére kiterjedt – a védelmi és digitális politikától az éghajlat-politikáig és a migrációig. A hozzánk beérkező panaszok ezt az evolúciót tükrözik. Bemutatják, hogyan teljesít az uniós közigazgatás az egyes új feladatok ellátása során, és ezzel egyidejűleg hogyan reagálnak a polgárok.

Amikor 2025-ben hivatalba léptem, két prioritást határoztam meg, amelyek különösen fontosak ahhoz, hogy miért vagyok ma itt.

Az első az uniós intézményekkel fenntartott munkakapcsolataink megerősítése a panaszok gyors és méltányos rendezése, valamint a bevált gyakorlatok terjesztése érdekében. A második az, hogy előre jelezzük, hogy a változó Unió milyen hatással lesz munkánkra, és hozzájáruljunk az igazgatását vezérlő elvekről szóló vitához.

Mindkettő középpontjában az átláthatóság – és az azt megvalósító szabályok – állnak.

Hadd kezdjem azokkal a panaszokkal, amelyekkel hivatalom a Tanáccsal kapcsolatban foglalkozik.

2025 eleje óta 20 panasz érkezett a Tanács ellen, és 8 vizsgálatot indítottunk. Amint azt Ön is tudja, e vizsgálatok többsége átláthatósági kérdésekkel, nevezetesen a munkacsoportban megvitatott nyilvános hozzáférési ügyekkel kapcsolatos.

A közelmúltban a nyilvánossághoz való hozzáféréssel kapcsolatos ügyek tükrözik azokat a rendkívül kényes kérdéseket, amelyekkel a Tanács foglalkozik, például az Európai Békekeretet. Egy folyamatban lévő ügy azzal kapcsolatos, hogy a Tanács megtagadta az Afrika-munkacsoport üléseiről készült jegyzőkönyveket tartalmazó 14 dokumentum hozzáférhetővé tételét.  A Tanács által ez utóbbi ügyben hivatkozott kivételek a közbiztonságra és a nemzetközi kapcsolatokra, valamint a dokumentumok felére, a védelmi és katonai ügyekre vonatkoznak.

De valóban azt mondanám, hogy a többség a jogalkotási dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésre vonatkozik, ahol csak a legmagasabb átláthatósági normák alkalmazása várható.

Két korábbi esetet érdemes megemlíteni: az egyik a digitális piacokról szóló jogszabályhoz, a másik pedig a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályhoz kapcsolódik.

Az elsőben egy újságírói hálózat hozzáférést kért a tagállamoknak a digitális piacokról szóló jogszabályra vonatkozó jogalkotási javaslattal kapcsolatos kezdeti észrevételeihez és kérdéseihez. A Tanács megtagadta a hozzáférést, azzal érvelve, hogy a hozzáférhetővé tétel súlyosan veszélyeztetné döntéshozatali eljárását.

A másodikban egy médiaorgánum eszmecserét kért a Tanács jogi szolgálata, belső munkacsoportjai és az Európai Bizottság között mind a digitális piacokról szóló jogszabály, mind a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály tekintetében. A Tanács e tekintetben a jogi tanácsadással, a jövőbeli bírósági eljárásokkal és a folyamatban lévő döntéshozatali eljárással kapcsolatos kivételekre hivatkozott.

Hivatalom mindkét esetben megállapította, hogy a Tanács nem bizonyította kellőképpen, hogy a közzététel hogyan sértené súlyosan a védett érdekeket, hangsúlyozva, hogy a jogalkotási dokumentumokhoz való időben történő nyilvános hozzáférés elengedhetetlen ahhoz, hogy a polgárok gyakorolhassák az EU demokratikus életében való részvételhez való, szerződésen alapuló jogukat.

Bár a Tanács végül biztosította a hozzáférést, az eltelt idő azt jelentette, hogy a dokumentumok már nem voltak hasznosak a nyilvánosság bevonása szempontjából, ezért hivatalom megerősítette hivatali visszásság megállapítását.

Egy arra vonatkozó 2023. évi saját kezdeményezésű vizsgálat során, hogy a Tanács hogyan kezeli a jogalkotási dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés iránti kérelmeket, megállapítottuk, hogy bár a Tanács nagyszámú jogalkotási dokumentumot tesz közzé, a kivételeket gyakran túl tágan alkalmazzák, anélkül, hogy – amint azt az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlata megköveteli – konkrét bizonyítékokkal szolgálnának a közzététellel járó kockázatokról. Mint tudják, a Bíróság különösen igényes ezen a téren.

Ezzel kapcsolatban örömmel mondhatom, hogy a Tanács pozitív és konstruktív módon reagált, még akkor is, ha nem foglalkozott minden javaslatunkkal. Különösen biztató, hogy a Tanács továbbította az ombudsman határozatát valamennyi küldöttségnek és Főtitkársága valamennyi szervezeti egységének. Érdeklődéssel nyugtázom továbbá a Tanács proaktív átláthatóságának javítására irányuló erőfeszítéseit, különösen azt a döntését, hogy a terjesztést követően további jogalkotási dokumentumokat tesz nyilvánosan hozzáférhetővé. A jogalkotás átláthatóságának megerősítésére irányuló, a COREPER által 2020-ban jóváhagyott megközelítés jelentős előrelépést jelentett, és természetesen érdekelnek az újabb kezdeményezések.

Előretekintve azonban arra számítok, hogy a panaszok három területen folytatódnak: a tárgyalások során LIMITE jelöléssel ellátott jogalkotási dokumentumok; a tagállami álláspontok nem megfelelő nyilvántartása vagy közzététele; valamint a háromoldalú egyeztetések átláthatóságának hiánya.

Ami ez utóbbi pontot illeti, jelenleg egy olyan panaszt vizsgálok, amely a zöld állításokról szóló irányelvjavaslattal kapcsolatos háromoldalú egyeztetések dokumentumainak kitakarásával kapcsolatos.

Úgy gondolom, mindannyian egyetértünk abban, hogy a demokratikus ellenőrzés magas szintű átláthatóságot követel meg. A polgárok számára lehetővé kell tenni, hogy megértsék kormányaik uniós szintű társjogalkotói álláspontját.

Ugyanakkor elismerem, hogy a tárgyalásoknak mozgástérre van szükségük. Minden jogalkotási eljárásnak megvan a maga dinamikája, amelyet az érintett ágazat és a szélesebb érdekegyensúlyok alakítanak. A hatékony döntéshozatal bizonyos fokú rugalmasságot igényel.

Mégis, amikor a polgárok tudják, hogy kormányaik mit védenek a Tanácsban, többet tesznek annál, mint hogy követik az Uniót – részt vesznek benne.

Az átláthatóság nem mellékes a döntéshozatalban. Ennek szerves részét képezi, amint azt a demokratikus elv megköveteli.

Éppen ezért érdemes kiemelni a pozitív fejleményeket.

Nagy örömömre szolgált, hogy az intézményközi uniós jogkövető – a Tanács, a Parlament és a Bizottság közös projektje – megkapta a nyílt igazgatás kiválósági díját hivatalom 2026-os jó közigazgatásért járó díjában. Egy helyen megmutatja a polgároknak, hogy hol tartanak a rendes jogalkotási eljárás alá tartozó egyes javaslatok, sor került-e háromoldalú egyeztetésekre, és ha igen, mikor, valamint hogy mely dokumentumok állnak rendelkezésre mindhárom intézménytől.

Üdvözlöm továbbá, hogy a Tanács kész együttműködni megállapításainkkal. Hamarosan beszámolok az Európai Parlamentnek arról, hogy a 2025. évi nyomon követés során a Tanács elfogadta hivatalom javaslatainak 100%-át.

Ez számít – és nem csak hivatalom hatékonysága szempontjából . Ha egy intézmény a megállapítás alapján jár el, az azt mutatja a polgároknak, hogy meghallgatták őket: hogy problémájukat megértették, és hogy az adminisztráció hajlandó korrigálni az irányt, és alkalmazkodni elvárásaikhoz és jogaikhoz.

A panasz bizalmi aktus – az ombudsmanba vetett bizalom, de még inkább a rendszer egészébe vetett bizalom.

Az eddig leírt dolgok nagy része egy egyszerű és szinte nyilvánvaló elvárásra vezethető vissza. Fontos döntések meghozatalakor a nyilvánosság tudni szeretné, hogy ki volt az asztalnál, milyen bizonyítékokat vettek figyelembe, és kinek a nevében. Az átláthatóság biztosítja, hogy a jogszabályok ne csak a polgárokra vonatkozzanak, hanem lehetőség szerint a polgárokra is. Végső soron ez adja a jogalkotás legitimitását.

Legtöbbször úgy gondolom, hogy az uniós intézmények jó munkát végeznek a polgárok tájékoztatásában. De a 2001-ben létrehozott rendszer repedéseket mutat – és ezek a repedések kiszélesednek.

Az 1049. sz. rendeletet a papíralapú akták és a fizikai archívumok világára írták. Ma a tárgyalásokra szöveges üzenetben kerülhet sor; az irányítás olyan adatáramlásokon alapul, amelyek nem hagynak papíralapú nyomot; és egyes döntéseket még algoritmusok is alakítanak. Nincs visszaút a papírhoz.

A kérdés tehát az, hogy egy negyed évszázaddal ezelőtt felépített keret képes-e még biztosítani az elszámoltathatóságot a digitális korban.

Az évek során az Európai Unió Bírósága és az európai ombudsman jelentős ítélkezési gyakorlatot és „ombudsprudence”-t dolgozott ki, amely a digitális átállást megelőző jogalkotási szöveget a jelenlegi realitásokhoz igazítja: attól kezdve, hogy mi számít „dokumentumnak”, egészen addig, ahol az egyes kivételek korlátai vannak.

Éppen a múlt héten, a Tanács által szervezett, a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésről szóló intézményközi szemináriumon az uniós közigazgatás képviselői meghallgatták a Törvényszék bíráját, és elmagyaráztam, hogy az elénk kerülő ügyek hogyan biztosítják a rendelet rendelkezéseinek lényegét.

A rendelet reziliensnek bizonyult. A reziliencia azonban nem azonos a hatékonysággal. Három probléma tűnik ki.

Az első az egyértelműség. A rendszerből hiányzik – a polgárok és az intézmények számára egyaránt. A kérelmeket túl gyakran a kockázatkezelés szemszögéből kezelik. A polgároknak pusztán azért kell idézniük a bírósági ítéleteket, az ombudsman megállapításait és a belső iránymutatásokat – amelyek néha változnak –, hogy előadhassák ügyüket. Senkinek sem kell az uniós jog szakértőjévé válnia ahhoz, hogy olyan dokumentumot szerezzen be, amelyhez jogosult hozzáférni – és senkit sem szabad arra kényszeríteni, hogy panaszt tegyen a hivatalomnál vagy a Törvényszékhez forduljon, ami megterhelő és összetett útvonalakat jelenthet.

A második a kivételek alkalmazása . Jó okkal léteznek, és egy olyan Uniónak, amely átélte a pénzügyi válságot, a migrációs nyomást, a világjárványt és most a közeli háborút, valódi érdekeit kell védenie. A kivételeket azonban gyakran túl tágan, homályos és elvont érvelés alapján értelmezik, ideértve a Bíróság által már elutasított érveket is, például a külső nyomás vagy a nyilvános félreértelmezés kockázatát.

A harmadik pedig az idő. Az emberek most már egyetlen gombnyomással elvárják az információkat. Az első kérelem esetében legfeljebb hat hét, a megerősítő kérelem esetében pedig legfeljebb hat hét olyan időkeret, amelyet sok polgár egyszerűen nem ért. És mégis néhány intézménynek komoly nehézséget okoz betartani ezeket az idővonalakat, időnként hónapokkal, ha nem évekkel túllépve azokat.

Világosabb, teljesebb és korszerűbb szabályokra van szükségünk – olyan szabályokra, amelyek tükrözik a mai technológiát és a döntések tényleges meghozatalának módját, és amelyek biztosítják, hogy a proaktív átláthatóság teljes mértékben és időben megvalósuljon. A jogi egyértelműség és kiszámíthatóság a polgárok szolgálatában áll. Kiszolgálják azokat is, akik alkalmazzák a szabályokat – beleértve ezt a munkacsoportot is.

Tudom, hogy néhányan vonakodnak újra megnyitni a rendeletet. Néhányan attól tartanak, hogy ez súlyosabb kötelezettségekhez vezethet; mások attól tartanak, hogy a rendszer kevésbé átlátható, mint a mai. Ezek az aggodalmak érthetőek. De alábecsülik a mozdulatlanság növekvő költségeit.

Úgy vélem azonban, hogy eljött ennek a vitának az ideje. Nem szabad félnünk tőle. Meg kell ragadnunk a lehetőséget arra, hogy jobb átláthatósági keretet építsünk ki, amelynek középpontjában a polgárok és a tudáshoz való joguk állnak.

Mielőtt befejezném, egy szó az Ombudsmanok Európai Hálózatáról. Hivatalom nincs egyedül abban, hogy Unió-szerte előmozdítsa a megfelelő ügyintézést.

A nemzeti és regionális ombudsmanok alapvető szerepet játszanak minden egyes tagállamban, és egyik prioritásom a hálózaton keresztüli együttműködésünk megerősítése.

Mivel a hálózat idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, jelentést teszünk közzé az Unió-szerte a megfelelő ügyintézés érdekében végzett három évtizedes közös munkáról. Ez azt mutatja, hogy az ombudsmanok, bár nem hozhatnak kötelező erejű határozatokat, hozzájárultak az uniós jog szerinti jogok és kötelezettségek tiszteletben tartásának biztosításához – teljes spektrumában beavatkoztak, és megmutatták, hogy ez hogyan alakítja közvetlenül a polgárok mindennapi életét.

Hölgyeim és uraim,

A mai ülést lehetőségnek tekintem arra, hogy a Tanács és hivatalom közötti nyílt, átlátható és pragmatikus együttműködés kultúrájára építsünk.

Végső soron az átláthatóság többről szól, mint dokumentumokról, eljárásokról vagy szabályokról. Ez a bizalomról szól – és annak biztosításáról, hogy a polgárok láthassák, hogyan születnek az életüket érintő döntések.

Remélem, hogy továbbra is együtt tudunk működni e bizalom megerősítése és egy olyan átláthatósági keret kiépítése érdekében, amely megfelel a mai realitásoknak, miközben a polgárokat és a tudáshoz való jogukat tartja a középpontban.

Várakozással tekintek az Ön kérdései és a vita elé.

Köszönöm.