Tisztelt C. Úr!

2000. szeptember 25-én Ön panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság nem fizette ki Önnek a Bizottság V. Főigazgatósága számára 1998 szeptemberében/októberében végzett munkáját.

2000. október 12‐én észrevételezésre továbbítottam a panaszt a Bizottságnak. A Bizottság 2001. március 7-én nyilvánított véleményt az Ön panaszáról. 2001. március 9-én továbbítottam Önnek a Bizottság véleményét azzal a felhívással, hogy amennyiben kívánja, tegye meg észrevételeit.

2001. május 31-én megküldte a Bizottság véleményével kapcsolatos észrevételeit.

2001. június 28-án írásban kértem a Bizottságtól a Bizottság aktájának bemutatását, valamint két bizottsági tisztviselő, D. asszony és T. úr tanúvallomásának meghallgatását. Erről az ugyanazon a napon Önnek küldött levélben tájékoztatták Önt.

2001. szeptember 10-én szolgálataim betekintettek a Bizottság aktájába. Az ellenőrzésről készült jelentés egy példányát 2001. szeptember 17-én megküldtük Önnek és a Bizottságnak.

2001. szeptember 11-én szolgálataim meghallgatták a fent említett tanúk vallomását. A tanúvallomás átiratát 2001. október 5-én küldték meg a tanúknak. 2001. október 26‐án a tanúk visszaküldték tanúvallomásaik aláírt másolatait.

2001. november 15-én levelet írtam a Bizottságnak, hogy békés megoldást javasoljak. A Bizottság 2002. január 14-én küldte meg véleményét, amelyet 2002. január 23-án továbbítottam Önnek azzal a felhívással, hogy amennyiben kívánja, tegye meg észrevételeit. 2002. január 30-án megküldte a Bizottság véleményével kapcsolatos észrevételeit.

Azért írok most Önöknek, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A PANASZ

A panaszos, egy brit újságíró szerint, aki korábban Brüsszelben élt és dolgozott, a panasz alapjául szolgáló tények a következők voltak:

1998 márciusában D. asszony, a Bizottság V. Főigazgatósága (jelenleg Foglalkoztatási és Szociális Főigazgatóság) D.3. egységének vezetője felhívta a panaszost, és megkérdezte tőle, hogy sürgősen szerkesztheti-e az ipari szerkezetváltás gazdasági és társadalmi következményeivel foglalkozó magas szintű csoport, más néven a Gillenhammar-csoport időközi jelentéstervezetét. D. asszony Kurtzahn asszonyon, a panaszos feleségén keresztül ismerte a panaszost, aki akkoriban kisegítő alkalmazottként dolgozott a D.3-as egységben. Egyértelművé tette, hogy sürgősen segítségre van szüksége a jelentéstervezet javításához, és 3 000 € díjat ajánlott fel a panaszosnak a munkáért. A panaszos elfogadta ezt az ajánlatot.

A szerkesztési munkát körülbelül két héten keresztül végezték egy iteratív folyamat keretében, amely a panaszos és D. asszony közötti rendszeres kapcsolattartást és e-maileket foglalt magában. 1998. április elején fejeződött be. A helyzet sürgőssége miatt az V. Főigazgatóságnak csak a munka befejezése, azaz 1998 júniusa után sikerült szerződést kötnie. 1998. június 26-án kelt szerződés (hivatkozási szám: 980114) megemlítette a szóban megállapított 3 000 € díjat, amelyet kifizettek a panaszosnak.

1998. szeptember végén D. ismét felhívta a panaszost, és megkérdezte tőle, hogy szerkesztheti-e a Gyllenhammar-csoport zárójelentését. D. kifejtette, hogy a helyzet ismét sürgető, mivel a jelentést az 1998 decemberében Bécsben tartandó Európai Tanács elé kell terjeszteni, és azt a Közösség valamennyi nyelvére le kell fordítani, valamint jóval ezen ülés előtt kinyomtatni. D. asszony és a panaszos megállapodtak abban, hogy az időközi jelentésre "ugyanazon feltételek vonatkoznak", azaz a panaszos gyorsan befejezi a munkát, és ezért 3 000 €-t fizetnek neki. A díjjal kapcsolatban további megbeszélésre nem került sor.

A panaszos beleegyezett a munka elvégzésébe, és az időközi jelentéssel azonos iteratív eljárást követően 1998. október közepén befejezte azt. A Gyllenhammar-csoport zárójelentését megfelelően közzétették és benyújtották az Európai Tanácsnak.

Az időközi jelentéssel kapcsolatos tapasztalatai alapján a panaszos azt feltételezte, hogy a szerződés elkészítésére és a kifizetésre rövid időn belül sor kerül. Hónapok teltek el azonban anélkül, hogy szerződés vagy bármilyen bizottsági közlemény érkezett volna. 1999. szeptember 25-én a panaszos végül megküldte a € 3000 kifizetéséről szóló számlát Q. asszonynak, a „D” Igazgatóság igazgatójának és az V. Főigazgatóság megbízott főigazgató-helyettesének.

1999. november elején (13 hónappal a munka befejezése után) a Bizottság megküldte a panaszosnak a szerződéstervezetet (hivatkozási szám: VC/1999/0020) és C. úrnak, az V. Főigazgatóság „Szerződések és támogatások; támogatások” részlege vezetőjének értesítő levelét. E szerződéstervezet szerint a panaszosnak a szerződés hatálybalépésétől (a Bizottság által az aláírt szerződésről a panaszosnak küldött értesítés időpontjától) számított két hónapon belül be kellett nyújtania „Az ipari szerkezetváltás gazdasági és társadalmi következményeiről szóló jelentést”. a tervezet 2000 € díjat állapított meg.

Nem sokkal a szerződéstervezet kézhezvételét követően a panaszos felvette a kapcsolatot D. asszonnyal, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a díj a megállapodás szerintinél 1000-rel alacsonyabb volt, és magyarázatot kérjen. D. asszony azt mondta, hogy megvizsgálja az ügyet, és visszatér a panaszoshoz. De soha nem hívott vissza.

1999. december 21‐én C. emlékeztetőt küldött a panaszosnak, amelyben arra kérte, hogy tíz naptári napon belül írja alá és küldje vissza a szerződéstervezetet. A panaszos 1999. december 30-án visszaküldött levelében kifejtette a történteket, és meglepetését fejezte ki a kitűzött határidővel kapcsolatban. Ezután újra felvette a kapcsolatot D. asszonnyal, aki nem tagadta, hogy 3 000 € összegű díjban állapodtak meg. D. asszony azonban elmondta, hogy az V. Főigazgatóság pénzügyi osztálya időközben költségvetési okokból 2 000 €-re csökkentette a díjat, és azt tanácsolta neki, hogy rendezze ezt az összeget, ha azt akarja, hogy egyáltalán kifizessék. A panaszos ezt követően 2000. január 19-én vonakodva aláírta a szerződéstervezetet, és visszaküldte azt a Bizottságnak. 2000. január 20-án kelt kísérőlevelében a következő észrevételeket tette: „Megismétlem azonban, hogy ebben az ügyben az V. Főigazgatóság egyoldalúan eltért a D. asszonnyal egyeztetett feltételektől, amelyeket nem tagad, nevezetesen a € 3000 kifizetésétől. Az ilyen csalás nem tesz jót a Bizottság hírnevének." A panaszos rámutatott továbbá arra, hogy elfogadhatatlan, hogy a Bizottság egy teljes évet hagyott eltelni a munka befejezése után, mielőtt szerződést küldött volna neki, és arra számított, hogy a kifizetés további késedelem nélkül megtörténik. 2000. február 9-én a Bizottság értesítette a panaszost az aláírt szerződésről.

Miután a panaszos már benyújtott egy számlát, nem nyújtott be azonnal egy másikat. 2000. április 4‐én e‐mailt küldött C.‐nek, amelyben felhívta a figyelmet korábbi számlájára, és megkérdezte, hogy mikor fizetik ki. Ugyanezen a napon később C. e-mailt küldött a panaszosnak, amelyben arra kérte a panaszost, hogy a szerződéses rendelkezéseknek megfelelően nyújtsa be a végleges számlát és a záróbeszámolót. A panaszos azt válaszolta, hogy már 1999 szeptemberében küldött számlát, és hogy befejezte azt a jelentést, amelynek elkészítésére 1998 októberében felkérték.

2000. április 5-én a panaszos e-mailt kapott V.-R.-től, C. munkatársától, aki arról tájékoztatta, hogy a végleges jelentés nem keltezhető 1998-ban, mivel a szerződést 1999. december 31-én írták alá, és a teljesítési határidő 2000. február 29-én lejárt. Válaszában a panaszos rámutatott, hogy ezek az időpontok tévesek, és ismételten kifejtette állításának hátterét. Rámutatott arra is, hogy nem kérték fel "jelentés" benyújtására, de munkája abban állt, hogy számos szövegmódosítást hajtott végre egy kéziraton, amelyet valaki más készített a Bizottság számára. A panaszos mindazonáltal ígéretet tett arra, hogy új számlát küld, amit 2000. május 1-jén meg is tett.

Kifizetés hiányában a panaszos 2000 szeptemberében az ombudsmanhoz fordult. A panaszos rámutatott, hogy már nem áll készen arra, hogy megelégedjen a € 2000 csökkentett kifizetésével, de követelte 1) a megállapodás szerinti 3 000 € díj teljes megfizetését, 2) ezen összeg 1999. szeptember 25-től számított kamatát, valamint 3) D. és Q. asszony hivatalos bocsánatkérését.

A panaszos a következő állításokat tette:

(1) a Bizottság nem fizette meg neki a megállapodás szerinti € 3000-es díjat

(2) A Bizottság egyoldalúan csökkentette a megállapodott díjat

(3) A Bizottság csak 13 hónappal a munka befejezése után küldte meg számára a szerződéstervezetet.

A VIZSGÁLAT

A Bizottság véleménye

Véleményében a Bizottság a következő észrevételeket tette:

A Bizottság elősegítette az ipari szerkezetváltással és annak társadalmi következményeivel foglalkozó magas szintű szakértői csoport összehívását. A csoport elnöke P. Gyllenhammar volt, és a jelentés később "Gyllenhammar-jelentés" néven vált ismertté. A csoport időközi jelentést készített, amelyet 1998 júniusában Cardiffban meg kellett küldeni az Európai Tanácsnak. A csoport elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szöveget folyékonyan kell olvasni, és e célból egy újságírót bíztak meg a szöveg megírásával. A panaszost megbízták e munka elvégzésével, amely magában foglalta a szakértői csoport ülésein való részvételt, valamint az időközi jelentés angol nyelvű szövegének megírását. 1998. október 6-án € 3000-et kapott ezért a munkáért. A panaszost nem bízták meg a zárójelentés megírásával. Néhány kisebb változtatást végzett az angol szövegen, bár erre nem volt szerződése, ami a jelek szerint félreértéshez vezetett.

1999-ben újabb dokumentumot kellett készíteni "Jelentés az ipari szerkezetváltás gazdasági és társadalmi következményeiről" címmel. E jelentés célja az volt, hogy a Gyllenhammar zárójelentése alapján áttekintse az ipari szerkezetváltás kérdését. A panaszost az e területen szerzett korábbi tapasztalatai (többek között az időközi Gyllenhammar-jelentés megírásában való részvétele) és újságírói tapasztalata alapján választották ki szakértőnek a jelentés elkészítésére. Az ezt követően megkötött VC/1999/0020. sz. szerződés azzal a feltétellel jött létre, hogy a teljesítési határidő 2000. február 9-től számított két hónap. A vonatkozó díjat azon az alapon állapították meg, hogy a terület szakértőjeként, és nagymértékben támaszkodva a közzétett munkákra, beleértve a végleges Gyllenhammar-jelentést is, a jelentést néhány héten belül el lehetett volna készíteni. Ezt tükrözte a két hónapos teljesítési időszak is. 2000 €-t is megállapítottak, mivel az időközi Gyllenhammar-jelentés esetétől eltérően nem volt szükség üléseken való részvételre.

Eddig nem érkezett jelentés a panaszostól, és ennek következtében nem lehetett neki kifizetni a 2000 € összeget. A panaszostól kapott számlák az 1998-ban elvégzett munkára vonatkoztak, nem pedig a szerződésben kért jelentésre.

A panaszossal való kapcsolattartás során jelentős zavarok voltak tapasztalhatók. Mind telefonbeszélgetésekben, mind e-mailben többször kifejtették a panaszosnak, hogy a VC/1999/0020. sz. szerződést külön munkára dolgozták ki (amely magában foglalja a Gyllenhammar-jelentést, de nem azonos a zárójelentéssel).

Bár nem volt szerződés a panaszossal, a Bizottság számára előnyös volt a módosított angol szöveg (követett változtatások). Ezért annak érdekében, hogy bizonyítsa a "jóhiszeműséget" a szerződéses alkalmazottakkal való kapcsolatában, és hogy megfizesse annak a munkának az "értékét", amelyből hasznot húzott, a Bizottság kész volt 1 000 € exgratia kifizetésére.

A panaszos észrevételei

Észrevételeiben a panaszos fenntartotta panaszát, és a következő észrevételeket tette:

Véleménye szerint a Bizottság számos valótlanságot és állítást alkalmazott a "zavartságról" és a "félreértésről". Ezek a koholmányok az ügy jellegét hivatali visszásságból olyanná alakították át, amely a feltalálásukért felelős tisztviselőkkel szembeni fegyelmi eljárást is indokolttá tette, feltehetően magát D.-t is beleértve.

D. 1998. szeptember végén felhívta a panaszost azzal a sürgős kéréssel, hogy szerkessze meg a végleges jelentést. Ő és a panaszos megállapodtak abban, hogy ezt az időközi jelentéssel azonos feltételek mellett, azaz 3 000 € díj ellenében kell megtenni. A későbbi telefonbeszélgetések során D. soha nem tagadta e megállapodás létezését, hanem azt állította, hogy a Bizottság ezt követően költségvetési okokból kénytelen volt egyoldalúan 2 000 € összegre csökkenteni az összeget. A szerkesztési munka jelentős mértékben hozzájárult a végleges szöveghez. A munkálatokat a hétvégén, 1998. október 2. és 4. között, valamint 1998. október 16-án végezték el. A panaszos bizonyítékot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy milyen munkát végzett. A panaszos által végrehajtott valamennyi változtatást figyelembe vették, amikor az V. Főigazgatóság 1998 novemberében közzétette a végleges jelentést.

Időközben új információk váltak elérhetővé a panaszos számára. 1999 februárjában vagy márciusában felesége megemlítette T.-nek, a D.3 egység költségvetési ügyekkel foglalkozó tisztviselőjének, hogy a panaszos még nem kapott szerződést az 1998 októberében elvégzett munkára. Következésképpen T. elment D. asszonyhoz, hogy megkérdezze, mit kell tenni. D. asszony arra kérte, hogy a szerződés kidolgozásának előkészítéseként vállaljon kötelezettséget a € 2000 költségvetésében. Ez az információ ellentmondott a Bizottság azon állításának, hogy a szerződést a jövőbeli munkákra, és nem a panaszos által 1998 októberében befejezett munkákra dolgozták ki. Azt is kimutatta, hogy a panaszos díjának csökkentésére vonatkozó utasítás D. asszonytól személyesen érkezett.

A panaszos soha nem kérte a Gyllenhammar-jelentés végleges változatának elkészítését. A többletmunka valóban némileg kényelmetlen volt, mivel a panaszos teljes munkaidőben, brüsszeli íróként/szerkesztőként dolgozott a Environment Watch Western Europe környezetvédelmi politikáról szóló speciális hírlevelén.

Egy francia férfit, B. urat bíztak meg a Gyllenhammar-csoport jelentéseinek megírásával, mind köztes, mind végleges formában. Amikor D. asszony először fordult a panaszoshoz, hogy segítsen az időközi jelentés szerkesztésében, azt mondta neki, hogy nem elégedett B. úr megközelítésével, hogy felül kell vizsgálnia a jelentést, és hogy a panaszos feladata lesz annak biztosítása, hogy az átírási folyamat végeredménye jól olvasható legyen angolul. Ez pusztán szerkesztési munka volt. A panaszosnak nem kellett részt vennie a csoport ülésein, mivel B. volt az előadó. D. asszony azon javaslatára, hogy hasznos lenne "ízlelni" a megbeszéléseket, a panaszos azonban legfeljebb másfél órán át ült egy találkozón. Egyértelmű különbség van az előkészítés és a szerkesztés között. A panaszos soha nem állította, hogy bármelyik jelentést elkészítette (azaz írásban készítette): ezt Mr. B., majd Mrs. D. és csapata végezte. A panaszos feladata az volt, hogy intelligensen szerkessze őket, hogy értelme legyen a nem szakértő olvasónak, és jól olvasson angolul.

Igaz, hogy nem volt írásbeli szerződés abban az időpontban, amikor a panaszos a zárójelentésen dolgozott. Ez azonban – az időközi jelentéshez hasonlóan – a helyzet sürgősségének tudható be. D. asszony és a panaszos a szeptember végi telefonbeszélgetés során szóban megállapodtak a munkáról és a díjról, amikor a panaszos sürgős segítségét kérte. A munkát tehát az "úriemberek megállapodása" fedte le. A panaszos továbbá rámutatott arra, hogy rendkívül szokatlan lett volna számára, ha ingyen dolgozik a zárójelentésen.

A panaszos és D. asszony között nem volt félreértés. A végleges jelentéssel kapcsolatos egyetértésük teljesen egyértelmű volt, csakúgy, mint az időközi jelentéssel kapcsolatban.

A Bizottság azon állítása, hogy a VC/1999/0020. sz. szerződés egy előretekintő jelentésre vonatkozott, nagyon furcsa volt, mivel D. asszony vagy bárki más nem kereste meg a panaszost egy ilyen projekt megvalósításával kapcsolatban. Ezenkívül a panaszos soha nem állította, hogy szociális ügyekben szakértelemmel rendelkezik: általános újságíróként és szerkesztőként 18 éves szakmai tapasztalattal, de a környezettel kapcsolatos konkrét szakpolitikai szakértelemmel rendelkezett. Egyértelmű volt, hogy a tervezett projekt, amelyre a Bizottság a véleményében hivatkozott, szélsőségesen kitalált fikció volt, hogy nyilvánvaló célt adjon a VC/1999/0020 szerződésnek, mivel a Bizottság már nem ismerte el a szerződés eredeti célját, amely a panaszos által a végső Gyllenhammar-jelentéssel kapcsolatban végzett munka kifizetése volt.

A Bizottság azon állítása, miszerint telefonon és e-mailben "ismételten elmagyarázta » a panaszosnak, hogy a VC/1999/0020. sz. szerződést az "áttekintési" jelentéshez készítették, és nem azért, hogy a Gyllenhammar-jelentéssel kapcsolatos munkájáról tudósítsanak, teljesen valótlan. A panaszos először akkor értesült az események e változatáról, amikor elolvasta a Bizottság véleményét ebben az ügyben.

1 000 € exgratia kifizetésére vonatkozó ajánlat nem helyettesítette a 3 000 € teljes összegének kifizetését. Továbbá abból kellett kiindulni, hogy a Bizottság ajánlata csak a panaszos által 1998. október 16-án végzett munkára terjedt ki. Ha a € 1000 alkalmas lenne erre a munkára, akkor további € 2000 megfelelő kompenzáció lenne az 1998. október 2. és 4. között a hétvégén elvégzett munkáért, valamint a telefonhívásokra és e-mailekre fordított időért.

Összefoglalva, a panaszos arra kérte az ombudsmant, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel kezelje a Bizottság hihetetlen eseményeit. Fenntartotta a D.‐vel kötött megállapodás szerinti teljes összeg, azaz a € 3000, 1999. szeptember 25‐től, az első számla megküldésének napjától számított kamatokkal növelt összegének megfizetésére irányuló követelését.

További vizsgálatok

A Bizottság véleményének és a panaszos ezzel kapcsolatos észrevételeinek fényében az ombudsman úgy ítélte meg, hogy további információkra van szüksége a jelen panasz kezeléséhez. Ezért betekintett a Bizottság irataiba, és meghallgatta D. és T. tanúvallomását.

Iratbetekintés

A Bizottság aktája többek között a következő dokumentumokat tartalmazta:

Az 1998. június 22–23-i ülés feljegyzései rámutatnak, hogy a zárójelentés határideje 1998. október 16. volt, és hozzáteszik: « Szerkesztőt keresnének (már augusztusban elkezdeni) ».

1998. április 3-án kelt feljegyzésében D. asszony 3 000 € feletti kötelezettségvállalást kért a panaszossal kötendő szerződésre vonatkozóan. A szerződő fél kiválasztását igazoló és az elvégzendő feladatokat leíró kísérő feljegyzés szerint az érintett feladat az 1998. április 23-i időközi jelentés „rédaction”-e volt. A XX. Főigazgatóság (Pénzügyi ellenőrzés) által az V. Főigazgatósághoz intézett, 1998. május 4-i belső feljegyzés hivatkozik erre az időpontra, és kéri annak megjelölését. Egy kéziratos kiegészítés ezen a jegyzeten a következő: " changer la date ! ». 1998. július 22-én az V. Főigazgatóság megkapta a panaszos számláját "az ipari szerkezetváltással foglalkozó magas szintű munkacsoport jelentésének szerkesztési munkálatairól ». 1998. július 24-i feljegyzésében D. ugyanezen kifejezéssel megerősítette, hogy ezt a munkát kielégítően végezték.

1999. április 14-i feljegyzésében Q. asszony 2000 € feletti kötelezettségvállalást kért a panaszossal kötendő szolgáltatási szerződésre vonatkozóan. A kísérő feljegyzés szerint a panaszost a munka sürgősségére, a panaszos képesítésére és a munka elvégzésére való készségére tekintettel választották ki. 1999. június 4-én kelt feljegyzésében az V. Főigazgatóság erőforrások kezeléséért felelős szolgálata felkérte Q. asszonyt, hogy fejtse ki, miért csak a panaszos nyújthat ilyen szolgáltatást. 1999. június 14-i válaszában Q. asszony megjegyezte, hogy a panaszos már végzett munkát a Gyllenhammar csoporttal „a társadalmi változások gazdasági és társadalmi következményeivel” kapcsolatban, és a következőképpen folytatta: « Il a donc une très bonne connaissance du dossier dont le rapport final doit être redigé et en plus il est disponible de le remettre dans les plus brefs délais. » Q. asszony megjegyezte továbbá, hogy az ár nagyon jónak tekinthető, figyelembe véve, hogy a « rédaction du rapport intérimaire a été effectuée pour un montant de 3.000,00 euro. »

A Bizottság tisztviselőinek tanúvallomása

Az ombudsman szolgálatai tanúként meghallgattak két bizottsági tisztviselőt, D. asszonyt és T. urat.

AZ OMBUDSMAN ERŐKIFEJTÉSEI A BARÁT MEGOLDÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA

Az ombudsman elemzése a vitás kérdésekről

A vélemény és az észrevételek, valamint a további vizsgálatok eredményeinek gondos mérlegelését követően az ombudsman nem volt meggyőződve arról, hogy a Bizottság megfelelően reagált a panaszos állításaira.

Ez az ideiglenes következtetés a következő megfontolásokon alapult:

1. 1998 áprilisában a panaszos, egy brit újságíró munkát végzett a Bizottság számára (980114 sz. szerződés) az ipari szerkezetváltással és annak társadalmi következményeivel foglalkozó magas szintű szakértői csoport (a Gillenhammar-csoport) időközi jelentésével kapcsolatban, és e munkáért 3 000 € díjat fizettek. 1998 szeptemberében a panaszos azt állította, hogy felkérték a csoport zárójelentésének elkészítésére, és hogy szóbeli megállapodás született arról, hogy ezt a korábbiakkal azonos feltételek mellett kell elvégezni, azaz e munkáért 3 000 € összegű díjat kell fizetni. A panaszos szerint a Bizottság nem fizette meg ezt a díjat, egyoldalúan 2 000 €-re csökkentette az említett díjat, és csak 13 hónappal a munkája befejezése után küldött neki szerződést. A panaszos 1. a megállapodás szerinti 3 000 € összegű díj teljes megfizetését, 2. 1999. szeptember 25-i kamatot és 3. hivatalos bocsánatkérést kért a Bizottság két tisztviselőjétől, D. asszonytól és Q. asszonytól.

2. A Bizottság azt állította, hogy nem volt szerződés a Gyllenhammar-csoport zárójelentésével kapcsolatos munkára vonatkozóan, de a panaszost egy 2000 elején aláírt szerződésben (VC/1999/0020) megbízták a „Jelentés a társadalmi változások gazdasági és társadalmi következményeiről” című jelentés elkészítésével, 2 000 € összegű díj ellenében. A Bizottság szerint azonban ezt az összeget nem lehetett kifizetni, mivel a panaszos nem nyújtotta be az említett jelentést. Tekintettel arra, hogy hasznot húzott a panaszos által a Gyllenhammar-csoport zárójelentésével kapcsolatban végzett munkából, a Bizottság mindazonáltal készen állt arra, hogy exgratia kifizetést teljesítsen 1 000 € összegben.

3. Észrevételeiben a panaszos erősen kritizálta a Bizottság nézeteit, és azt állította, hogy legalább egy "úriemberi megállapodás" volt, amely szerint a Gyllenhammar csoport végső jelentésén kell dolgoznia.

4. Az Ombudsman úgy ítélte meg, hogy helyénvaló a panaszos állításait együtt vizsgálni, mivel azok ugyanazon a feltételezésen alapultak, nevezetesen, hogy 1998 szeptemberében a Bizottság felkérte a panaszost a zárójelentés szerkesztésére, és hogy ez alkalommal megállapodás született arról, hogy e munkáért 3 000 € díjat kell fizetni.

5. Az ombudsman megjegyezte, hogy a Bizottság nem vitatta azt a tényt, hogy a Gyllenhammar-jelentés zárójelentésének szerkesztését a panaszos végezte. A panaszos továbbá bizonyítékokat nyújtott be e tény alátámasztására. Megállapítást nyert továbbá, hogy ezt a munkát a Bizottság ismeretében és jóváhagyásával végezték. Tanúvallomásában D. asszony, a Bizottság jelentéssel foglalkozó osztályának vezetője megerősítette, hogy a végleges jelentés tervezetét továbbították a panaszosnak, aki ezt követően dolgozott rajta, és visszaküldte azt a Bizottságnak. Az ombudsman megjegyezte, hogy ez a munka nem tűnt jelentéktelennek, mivel úgy tűnt, hogy a panaszos legalább 12 órát töltött vele. Az ilyen szolgáltatásokat általában nem ingyenesen nyújtották, és semmi nem utalt arra, hogy a panaszos a semmiért kívánt volna dolgozni. A panaszos azt állította, hogy szóbeli megállapodás született közte és D. asszony között arról, hogy ugyanolyan feltételek mellett fog dolgozni, mint korábban az időközi jelentéssel kapcsolatban. Tanúvallomásában D. asszony elismerte, hogy „teljes mértékben lehetséges”, hogy – amint azt a panaszos állította – az „azonos feltételek mellett” szavakat használták a megbeszélések során (1). Megerősítette továbbá, hogy ezt úgy értelmezte, hogy az időközi jelentésre vonatkozó szerződési feltételekre (980114. sz. szerződés) hivatkozik. Ilyen körülmények között hihetőnek tűnt a panaszos azon állítása, hogy felajánlotta, hogy a munkát ugyanolyan feltételek mellett végzi el, mint az előző munkát, azaz 3 000 € díj ellenében, és hogy D. asszony elfogadta ezt az ajánlatot. D. asszony azon javaslata, hogy a panaszos ezekkel a szavakkal kívánta kifejezni, hogy kész a 980114. sz. szerződés alapján fizetett díj ellenében (és így ténylegesen a semmiért) elvégezni a munkát, nem volt meggyőző. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnt, hogy az összes többi rendelkezésre álló bizonyíték megerősíti a panaszosnak az eseményekre vonatkozó verzióját.

6. Először is, a panaszos által hivatkozott események sorozata megegyezett azzal, amelyet az időközi jelentéssel kapcsolatban végzett munka tekintetében követtek, amint azt a Bizottság is elismerte. A sürgősségre való tekintettel az időközi jelentéssel kapcsolatos munka elvégzése előtt nem készült írásbeli szerződés. Ezt követően azonban szerződést készítettek elő és írtak alá. Másodszor, mivel a Bizottság szükségesnek tartotta, hogy az időközi jelentés szerkesztéséhez újságírói szolgáltatásokat vegyen igénybe, meglepő lett volna, ha kevesebb figyelmet fordítottak volna a végső jelentésre, amelyet végül is az Európai Tanács elé kellett terjeszteni. Beszámolójában D. asszony megerősítette, hogy szükségesnek bizonyult a csoport előadója által készített végleges jelentés szövegének szerkesztése. Harmadszor, a Gyllenhammar‐csoport 1998. június 22‐i és 23‐i ülésének feljegyzései maguk is rámutattak arra, hogy a végleges jelentés elkészítéséhez szerkesztőt keresnek (2). Negyedszer, minden rendelkezésre álló elem arra utalt, hogy az ügy sürgős volt, mivel az előadó akkor (1998 szeptemberének végén) nyújtotta be végleges jelentéstervezetét, amikor e jelentés határideje (1998. október 16.) gyorsan közeledett. Tanúvallomásában D. asszony azt is megerősítette, hogy ez a jelentés akkoriban egysége egyik "fő termelési tétele" volt. Ezért a legvalószínűtlenebb, hogy az illetékes tisztviselő az elvégzendő munkát egy olyan harmadik fél jóindulatára bízta volna, aki nem a Közösségek tisztviselője, anélkül hogy konkrét intézkedéseket tett volna annak módjára és feltételeire vonatkozóan. Az Ombudsman ideiglenes következtetése ezért az volt, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják a panaszos azon álláspontját, miszerint egyetértés volt D. asszony és a panaszos között, amely szerint ez utóbbi 3 000 € díj ellenében szerkesztési munkát fog végezni a végleges jelentésen. Ha félreértés történt volna, amint azt a Bizottság állította, úgy tűnt, hogy azt teljes egészében a Bizottság okozta, és nem a panaszos okozta.

7. A Bizottság azonban azzal érvelt, hogy a panaszossal valóban szerződést kötöttek (VC/1999/0020), de nem a Gyllenhammar csoport zárójelentésével kapcsolatos munkára, hanem egy külön jelentés elkészítésére. A panaszos úgy vélte, hogy a tervezett projekt, amelyre a Bizottság ebben az összefüggésben hivatkozott, egy szélsőségesen kitalált fikció, amelynek célja a VC/1999/0020 szerződés nyilvánvaló céljának biztosítása volt, mivel a Bizottság már nem ismerte el a szerződés eredeti célját, amely véleménye szerint a Gyllenhammar-jelentéssel kapcsolatos munkájának kifizetése volt.

8. Az Ombudsman úgy vélte, hogy számos olyan tényező van, amely az események bizottsági változata ellen szól. Először is, nem tűnt kielégítő magyarázatnak a panaszos által a VC/1999/0020 szerződés keretében állítólag elkészítendő jelentés pontos jellege. Véleményében a Bizottság azt állította, hogy e jelentés célja az volt, hogy a Gyllenhammar végleges jelentése alapján áttekintse az ipari szerkezetváltás kérdését. Ez azt a benyomást keltette, hogy jelentős jelentést kell készíteni. Ugyanebben a szövegben azonban a Bizottság úgy írta le ezt az új jelentést, mint amely „tartalmazza” a Gyllenhammar-jelentést, de nem egyezik meg a végleges jelentéssel. Tanúvallomásában D. asszony egy olyan dokumentumról beszélt, amelynek "együtt" kellene hoznia a két jelentést (a Gyllenhammar-csoport időközi és zárójelentését). Azt is elmondta, hogy ebben a jelentésben egyértelműen ki kell fejteni, hogy mik a Gyllenhammar-csoport ajánlásai. Ezek az ajánlások azonban már szerepeltek a csoport zárójelentésében. Így egyáltalán nem volt világos, hogy a panaszosnak milyen új jelentést kellett volna készítenie. Másodszor, és bizonyos mértékig az első ponthoz kapcsolódva, nehéz volt megérteni, hogy miért a panaszost választották ki erre a feladatra. A panaszos rámutatott, hogy újságíró, aki nem rendelkezik különösebb szakértelemmel a szociális ügyek területén. A Bizottság aktájában szereplő dokumentumokban azonban a panaszos választását többek között a panaszos képesítése indokolta. Véleményében a Bizottság azt is állította, hogy a panaszos „a terület szakértője”. Tanúvallomásában azonban D. asszony azt állította, hogy az új jelentés nem igényelt volna túlzott mértékű szakértelmet ezen a területen, és vitathatatlanul más is megírhatta volna. Nehéz volt összeegyeztetni ezeket az állításokat, és ez a nehézség tovább fokozta az egyértelműség hiányát a panaszostól elvárt munka pontos jellegét illetően. Harmadszor, ha valóban szükség volt ilyen új jelentésre, és ha az ügy sürgős volt (amint azt a Bizottság aktájában szereplő dokumentumok sugallták), megmagyarázhatatlan volt, hogy a Bizottság miért nem próbálta meg arra kényszeríteni a panaszost, hogy nyújtsa be azt a jelentést, amelynek elkészítésébe állítólag beleegyezett, vagy szüntesse meg a szerződést, és próbálja meg valaki mástól beszerezni a jelentést. Negyedszer, az ombudsman szolgálatai által megkérdezett bizottsági tisztviselők megerősítették, hogy 1999 februárjában vagy márciusában a panaszos felesége kérdéseket tett fel azzal a szerződéssel kapcsolatban, amelyet férje a végleges jelentéssel kapcsolatos munkájáért várt. Nem sokkal később, 1999. április 14-én az V. Főigazgatóság szolgálatai 2 000 € feletti kötelezettségvállalást kértek a panaszossal kötendő szerződésre. A Q. által vagy részére ez alkalommal készített belső feljegyzés tartalma határozottan azt sugallta, hogy a VC/1999/0020. sz. szerződés valóban a panaszosnak a Gyllenhammar-csoport zárójelentésével kapcsolatos munkájára vonatkozott, nem pedig egy új jelentésre. Q. asszony 1999. április 14-i feljegyzése rámutatott arra, hogy a Gyllenhammar-csoport zárójelentését el kell készíteni, és hogy a panaszos készen áll arra, hogy ezt időben megtegye. Q. asszony azt is megjegyezte, hogy a tervezett ár nagyon jónak tűnt, mivel az időközi jelentés elkészítése 3 000 € költséggel járt. Igaz, hogy a Gyllenhammar-csoport zárójelentését már régóta véglegesítették e feljegyzés elkészítésekor. Úgy tűnt továbbá, hogy a vonatkozó szabályok szerint a szerződés tárgyát képező munkát az abban meghatározott határidőn belül, azaz a szerződés panaszossal való közlését követően kell elvégezni. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy az időközi jelentéssel kapcsolatos munkálatokra vonatkozó 980114. sz. szerződést szintén több hónappal a munkálatok elvégzése után kötötték meg. Úgy tűnt továbbá, hogy amikor a Bizottság pénzügyi ellenőrzése ezzel összefüggésben kérdést vetett fel, a szolgáltatás teljesítésének tervezett időpontját egyszerűen megváltoztatták. Úgy tűnt tehát, hogy az V. Főigazgatóságon belül nem lehetetlen, hogy a szerződést azt követően készítsék el, hogy az érintett szolgálatot már teljesítették.

9. Végezetül az ombudsman megjegyezte, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékok szerint úgy tűnik, hogy a panaszos kezdettől fogva azt állította, hogy a VC/1999/0020. sz. szerződés célja a végleges jelentéssel kapcsolatos munkájának fedezése volt. A panaszosnak a Bizottsághoz intézett 2000. január 20-i levele megismételte ezt az álláspontot, és kifogásolta azt, amit a panaszos a szerződés feltételeinek az V. Főigazgatóság általi egyoldalú megváltoztatásának vélt. Ilyen körülmények között az ombudsman megmagyarázhatatlannak tartotta, hogy a Bizottság mindazonáltal soha nem írt a panaszosnak, hogy kifejtse álláspontját. A Bizottság azon állítása, hogy telefonon nyújtott ilyen magyarázatokat, nem volt meggyőző, mivel semmilyen feljegyzés nem tartalmazott ilyen beszélgetéseket, és a Bizottság és a panaszos között váltott levelek egyike sem hivatkozott ilyen magyarázatokra.

10. Következésképpen az ombudsman előzetes következtetése az volt, hogy hivatali visszásságnak minősülhet, ha a Bizottság nem fizeti ki a panaszosnak azt a 3 000 € összeget, amelyről a panaszos és D. asszony szóban állapodott meg a Gyllenhammar-csoport zárójelentésével kapcsolatos munkájáért.

A baráti megoldás lehetősége

2001. november 15-én az ombudsman békés megoldásra irányuló javaslatot nyújtott be a Bizottsághoz. Levelében az Ombudsman azt javasolta, hogy a Bizottság fontolja meg 3 000 € összeg kamatokkal növelt kifizetését a panaszos részére 1999. szeptember 25-től.

2002. január 14-i válaszában a Bizottság megjegyezte, hogy a panaszos részére 1 000 € exgratia kifizetésére irányuló javaslata és az ombudsman által benyújtott békés megoldásra irányuló javaslat hasonlóképpen békés megoldást keres, és hogy csak a fizetendő összegben van különbség. A Bizottság tájékoztatta az ombudsmant, hogy annak ellenére, hogy az aláírt szerződés csak 2 000 € összeget tett ki, beleegyezett az ombudsman javaslatának elfogadásába, és 1999. szeptember 25-től 3 000 € összeget fizet a panaszosnak kamatokkal együtt.

2002. január 30-án megküldött észrevételeiben a panaszos tájékoztatta az ombudsmant, hogy elégedett az eredménnyel, és megköszönte az ombudsman segítségét.

A HATÁROZAT

1 A panaszos által végzett munka díjazásának elmulasztása

1.1 A panaszos azt kérte, hogy a Bizottság fizessen neki 3 000 € összeget az általa a Bizottság részére 1998-ban elvégzett munkáért, 1999. szeptember 25-től számított kamatokkal együtt. Kérte továbbá a Bizottság két tisztviselőjének hivatalos bocsánatkérését.

1.2 Az Európai Bizottság először elutasította ezt az állítást, de felajánlotta, hogy a panaszosnak ex gratulációból kifizet 1 000 € összeget.

1.3 2001. november 15-én az Ombudsman békés megoldásra irányuló javaslatot nyújtott be a Bizottsághoz. Levelében az Ombudsman azt javasolta, hogy a Bizottság fontolja meg 3 000 € összeg kamatokkal növelt kifizetését a panaszos részére 1999. szeptember 25-től.

1.4 2002. január 14-én a Bizottság tájékoztatta az ombudsmant, hogy elfogadja javaslatát, és 1999. szeptember 25-től kamatokkal együtt 3 000 € összeget fizet a panaszosnak.

1.5 A panaszos arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy elégedett az elért eredménnyel.

1.6 Az Európai Bizottság észrevételeiből és a panaszos észrevételeiből kitűnik, hogy az Európai Bizottság lépéseket tett a panasz rendezésére, és ezzel elégedetté tette a panaszost.

2 Következtetések

Az európai ombudsman e panasszal kapcsolatos vizsgálatai alapján úgy tűnik, hogy a Bizottság lépéseket tett az ügy rendezésére, és ezzel elégedetté tette a panaszost. Az ombudsman ezért lezárja az ügyét.

Erről a döntésről az Európai Bizottság elnökét is tájékoztatni fogják.

Tisztelettel:

 

Jacob SÖDERMAN

---

(1) D. azt állította, hogy a vita közte és a panaszos felesége között folyt, nem pedig maga a panaszos között. Ezt a kérdést azonban nem kellett tovább vizsgálni, mivel az elvégzendő munkával kapcsolatban elért egyetértés volt a fontos.

(2) Tanúvallomásában D. asszony azt állította, hogy az előadó ellenezte ezt. A találkozóról készült feljegyzések azonban nem tartalmaztak ilyen kifogást.