Strasbourg, 2005. december 6.

Tisztelt B. Úr!

2005. március 15-én Ön panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság állítólag nem adott teljes körű választ a Németországgal szemben 2005. január 23-án benyújtott panaszára.

2005. április 15-én továbbítottam a panaszt az Európai Bizottság elnökének. A Bizottság 2005. július 18-án küldte meg véleményét. A levelet észrevételezési felhívással együtt továbbítottam Önnek, amelyet 2005. szeptember 8-án küldött meg, és amelyet 2005. október 26-i levelében további információkkal egészített ki.

Azért írok most, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A PANASZ

A panaszos szerint a releváns tények összefoglalva a következők:

2005. január 23‐i levelében panaszt nyújtott be a Bizottsághoz Németország ellen azzal az állítással kapcsolatban, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság 2004. október 14‐én úgy határozott, hogy nem kötik az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatai. A Bizottsághoz benyújtott panaszában azzal érvelt, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság határozata súlyosan sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményt (a továbbiakban: EJEE) és különösen annak 46. cikkét, amely kimondja, hogy a Magas Szerződő Felek vállalják, hogy betartják a Bíróság jogerős ítéletét minden olyan ügyben, amelyben részesek. Németország azáltal, hogy megsértette az EJEE-t, megsértette a Maastrichti Szerződést (a továbbiakban: az EU-Szerződés) is, különösen annak 6. cikke (2) bekezdését, amely kimondja, hogy az Unió tiszteletben tartja az EJEE által garantált alapvető jogokat. A Bizottsághoz benyújtott panaszában továbbá azzal érvelt, hogy az EU-Szerződés, különösen annak a szabad mozgásról és az emberi jogokról szóló cikkei azt jelentik, hogy minden olyan polgárnak, aki valamely uniós megyében munkát vagy lakóhelyet keres, elvárnia kell, hogy a demokrácia és az igazságszolgáltatás olyan normáiban részesüljön, amelyek megfelelnek más uniós országok normáinak. Ezeket a garanciákat Németországban nem tartják be, főként azért, mert az ország egyoldalúan eltörölte az EJEE szerinti nemzetközi szerződéses kötelezettségeit.

Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos kijelentette, hogy a Bizottság a panaszára adott válaszában azt tanácsolta neki, hogy forduljon az Emberi Jogok Európai Bíróságához. A panaszos szándéka ez volt, de továbbra is úgy vélte, hogy Németország megsértette az EU-Szerződést is, amelynek betartásáért a Bizottság, nem pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága felelős.

A panaszos összefoglalva azt állította, hogy a 2005. január 23-i panaszára adott válaszában a Bizottság nem foglalkozott az EU-Szerződés Németország általi állítólagos megsértésének kérdésével.

A VIZSGÁLAT

A Bizottság véleménye

2005. július 18-i véleményében a Bizottság összefoglalva a következő észrevételeket tette:

A Bizottsághoz benyújtott 2005. január 23-i panaszában a panaszos elítélte a német szövetségi alkotmánybíróság határozatát, amely a panaszos szerint úgy ítélte meg, hogy őt nem kötik az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatai. A panaszos ezért azzal érvelt, hogy Németország nem tartja tiszteletben az alapvető jogokat; ki kell zárni az Európa Tanácsból; és hogy megfelelő szankciókkal kell sújtani.

Miután megállapította, hogy a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy intézkedéseket hozzon az Emberi Jogok Európai Bírósága határozatainak állítólagos be nem tartásával kapcsolatos ügyben, a Bizottság illetékes szervezeti egysége 2005. március 1-jén erre vonatkozó választ küldött a panaszosnak.

A panaszos által az ombudsmanhoz az üggyel kapcsolatban benyújtott panaszra válaszul meg kell jegyezni, hogy a panaszos Németországgal szemben benyújtott panaszában nem szerepeltek olyan tényezők, amelyek a Bizottság intézkedését tették volna szükségessé. A Bizottság ilyen jellegű hatásköre csak a közösségi jog szerinti alapvető jogok megsértése esetén állapítható meg. A Bizottsághoz benyújtott panaszában azonban a panaszos nem hivatkozott a közösségi jog által védett valamely alapvető jog konkrét megsértésére. Állításai azt sem bizonyították, hogy fennállna az alapvető jogok súlyos megsértésének vagy e jogok súlyos és tartós megsértésének egyértelmű veszélye, ami szükségessé teheti az EU-Szerződés 7. cikkében előírt eljárások valamelyikének alkalmazását.

A panaszos észrevételei

Észrevételeiben és további információiban a panaszos összefoglalva a következő észrevételeket tette:

Ami a Bizottság azon állítását illeti, hogy nem áll fenn az alapvető jogok súlyos megsértésének vagy e jogok súlyos és tartós megsértésének kockázata, a panaszos rámutatott arra, hogy a Bizottsághoz benyújtott panaszában formális alapon érvelt, nevezetesen azzal, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság határozata jelentős fenyegetést jelent az alapvető jogokra nézve, ami az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt elfogadható érvnek minősül. Mindazonáltal az a tény, hogy észrevételeinek benyújtásakor az Emberi Jogok Európai Bírósága elé terjesztette az ügyet, nem mentesíti a Bizottságot az eljárásra vonatkozó felelőssége alól, mivel a Bizottság az Emberi Jogok Európai Bírósága által gyakorolt ellenőrzésnél alacsonyabb szinten gyakorol ellenőrzést, és hatékonyabban járna el. A panaszos uniós szankciókat kért a Bizottságtól Németországgal szemben, amelyek nem azonosak az Emberi Jogok Európai Bírósága által kiszabható szankciókkal. A panaszosnak nem kellett volna panaszt benyújtania az Emberi Jogok Európai Bíróságához, ha a Bizottság megfelelően végezte volna munkáját.

Észrevételeiben a panaszos az EJEE Németország általi megsértésének számos példájára hivatkozott, mint például a közmeghallgatáshoz való jogot sértő rövidített büntetővégzésre, valamint arra a tényre, hogy a büntetőügyekben alkalmazott eljárási szabályok indokolatlanul összetettek, ami többek között sérti az EJEE 6. cikke (3) bekezdésének d) pontját, mivel a vádlottnak saját tanúkat kell kihallgatnia. A panaszos az általa alacsony szintű visszaélési modellnek (LLAM)(1) nevezett modell alapján jellemezte az általa hivatkozott jogsértéseket, ami azt jelenti, hogy a jogsértések elsősorban alacsony szinten fordulnak elő, és nagyrészt észrevétlenek maradnak. az emberi jogok megsértésének e finom módjait nem fedezik fel olyan hagyományos szervezetek, mint az Amnesty International . Álláspontjának további illusztrálása érdekében a panaszos egy "élő ügyre" hivatkozott, amely egy hitel teljes összegének egy bank általi állítólagos meg nem fizetésére vonatkozott. Ebben az esetben a felperestől megtagadták a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot; a tanúk meghallgatásához való jog; valamint a jogi képviselethez való jog. Ez utóbbi jogot az 1930-as években bevezetett náci törvények alapján tagadták meg, hogy a zsidókat távol tartsák a jogi szakmától. A panaszos szerint ezeket a náci törvényeket soha nem helyezték hatályon kívül annak ellenére, hogy sértik az EJEE 6. cikke (3) bekezdésének c) pontját.

Mivel úgy tűnt, hogy a Bizottság az alapvető jogok folyamatos megsértése miatt felelősséget vállal, a panaszos felteszi a kérdést, hogy mit tesz a Bizottság annak biztosítása érdekében, hogy a szükséges alapjogi normákat betartsák, és milyen rendszeres vagy be nem jelentett ellenőrzéseket végez e tekintetben.

A HATÁROZAT

1 Az EU-Szerződés Németország általi megsértésének állítólagos elmulasztásáról

1.1 A panasz arra vonatkozik, hogy a Bizottság állítólag nem adott teljes körű választ a panaszos Németországgal szemben 2005. január 23-án benyújtott panaszára. A panaszos panaszt nyújtott be a Bizottsághoz Németország ellen azzal az állítással kapcsolatban, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság 2004. október 14-én úgy határozott, hogy nem kötik az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatai. A Bizottsághoz benyújtott panaszában a panaszos azzal érvelt, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság határozata súlyosan sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményt (a továbbiakban: EJEE) és különösen annak 46. cikkét, amely kimondja, hogy a Magas Szerződő Felek vállalják, hogy betartják a Bíróság jogerős ítéletét minden olyan ügyben, amelyben részesek. Németország azáltal, hogy megsértette az EJEE-t, megsértette az EU-Szerződés 6. cikkének (2) bekezdését is, amely kimondja, hogy az Unió tiszteletben tartja az EJEE által garantált alapvető jogokat. Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos kijelentette, hogy a Bizottság a panaszára adott válaszában azt tanácsolta neki, hogy forduljon az Emberi Jogok Európai Bíróságához. A panaszos szándéka ez volt, de továbbra is úgy vélte, hogy Németország is megsértette az EU-Szerződést, amelynek betartásáért a Bizottság, nem pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága felelős. A panaszos összefoglalva azt állította, hogy a 2005. január 23-i panaszára adott válaszában a Bizottság nem foglalkozott az EU-Szerződés Németország általi állítólagos megsértésének kérdésével.

1.2 Az Európai Bizottság azzal érvelt, hogy a panaszos Németországgal szembeni panaszában nem szerepeltek olyan tényezők, amelyek miatt a panaszosnak lépéseket kellett volna tennie. A Bizottság ilyen jellegű hatásköre csak a közösségi jog által védett alapvető jogok megsértése esetén állapítható meg. A Bizottsághoz benyújtott panaszában azonban a panaszos nem hivatkozott valamely alapvető jog konkrét megsértésére. Állításai azt sem bizonyították, hogy fennállna az alapvető jogok súlyos megsértésének vagy e jogok súlyos és tartós megsértésének egyértelmű veszélye, ami szükségessé teheti az EU-Szerződés 7. cikke szerinti eljárások valamelyikének alkalmazását.

1.3 A panaszosnak az Európai Bizottság véleményével kapcsolatos észrevételei szerint az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszában formalista indokokkal érvelt, nevezetesen azzal, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság határozata jelentős veszélyt jelent az alapvető jogokra, ami az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt elfogadható érv volt. Mindazonáltal az a tény, hogy észrevételeinek benyújtásakor az Emberi Jogok Európai Bírósága elé terjesztette az ügyet, nem mentesítette a Bizottságot az eljárásra vonatkozó felelőssége alól. A panaszos egy konkrét esetre hivatkozott annak alátámasztására, hogy véleménye szerint Németország megsértette az emberi jogokat, nevezetesen a nyilvános meghallgatáshoz való jogot; a véleménynyilvánítás szabadságához való jog; a tanúk meghallgatásához való jog; valamint a jogi képviselethez való jog. A panaszos szerint ez utóbbi jogát az 1930-as években bevezetett náci törvények alapján tagadták meg, hogy a zsidókat távol tartsák a jogi szakmától. A panaszos szerint ezeket a náci törvényeket soha nem helyezték hatályon kívül annak ellenére, hogy sértik az EJEE 6. cikke (3) bekezdésének c) pontját. Mivel úgy tűnt, hogy a Bizottság az alapvető jogok tartós megsértése miatt felelősséget vállal, a panaszos felteszi a kérdést, hogy mit tesz a Bizottság annak biztosítása érdekében, hogy a szükséges alapjogi normákat betartsák, és milyen rendszeres vagy be nem jelentett ellenőrzéseket végzett e tekintetben.

1.4 Az ombudsman a Bizottság véleményéhez csatolt dokumentumból megállapítja, hogy a panaszosnak adott 2005. március 1-jei válaszát követően 2005. május 12-én újabb levelet küldött a panaszosnak, amelyben részletesebben kifejtette álláspontját, és csatolta "A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkéről. Az Unió alapját képező értékek tiszteletben tartása és előmozdítása” (a továbbiakban: bizottsági közlemény)(2). 2005. május 12-i levelében a Bizottság többek között kifejtette, hogy „az Európai Unióról szóló és az Európai Közösséget létrehozó szerződések értelmében nem rendelkezik általános hatáskörrel az alapvető jogok tekintetében, és csak az alapvető jogoknak a közösségi jogszabályok alkalmazása terén történő megsértése esetén avatkozhat be”. A Bizottság kijelentette továbbá, hogy a panaszos Németországgal szembeni panasza alapján nem tudja megállapítani a közösségi jog megsértését. Az alapvető jogok panaszos által említett feltételezett megsértése nem jelentette annak egyértelmű kockázatát, hogy Németország súlyosan megsérti a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása, valamint a jogállamiság elveit, és nem jelentette a fenti elvek Németország általi súlyos és tartós megsértését sem. A Bizottság azzal fejezte be levelét, hogy az EU-Szerződés 7. cikkének alkalmazása ezért nem lehetséges.

1.5 Az ombudsman tudomásul veszi az Európai Bizottság azon érvét, hogy csak az alapvető jogoknak a közösségi jogszabályok alkalmazása terén történő megsértése esetén avatkozhat be. Az ombudsman e tekintetben emlékeztet arra, hogy az EU-Szerződés 7. cikke szerint a Bizottság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy felkérje a Tanácsot annak megállapítására, hogy fennáll-e az EU-Szerződés 6. cikkének (1) bekezdésében említett elvek – többek között az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása – valamely tagállam általi súlyos megsértésének egyértelmű veszélye, vagy hogy fennáll-e azok súlyos és tartós megsértése. Ennek megfelelően, és ellentétben azzal, amit a Bizottság állít, úgy tűnik, hogy az EU-Szerződés 7. cikkének alkalmazása nem követeli meg, hogy a 6. cikk (1) bekezdésében említett elvek megsértése a közösségi jog alkalmazásához kapcsolódjon. Az ombudsman azonban nem tartja szükségesnek e kérdés további vizsgálatát, mivel mindenesetre úgy tűnik, hogy a panaszos nem bizonyította annak egyértelmű kockázatát, hogy Németország súlyosan vagy tartósan megsérti az EU-Szerződés 6. cikkének (1) bekezdésében említett elveket.

1.6 Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos a Bizottsághoz benyújtott panaszában azzal érvelt, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság határozata jelentős veszélyt jelent az alapvető jogokra. A panaszos a határozat egyik bekezdésére hivatkozott, amely szerint „[a]z emberi jogok európai egyezményének az alkotmány szintje alatti rendes törvényi jogi státusza miatt az EJEE funkcionálisan nem minősül magasabb szintű bíróságnak a részes államok bíróságaihoz képest. Ezért sem az emberi jogok európai egyezményének értelmezése, sem a nemzeti alapvető jogok értelmezése során nem köthetik a nemzeti bíróságokat az EJEE határozatai.” A Bizottsághoz benyújtott panaszában a panaszos azzal érvelt, hogy a német szövetségi alkotmánybíróság határozata azt jelenti, hogy a német bíróságok dönthetnek arról, hogy követik-e az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatait, ami véleménye szerint sérti az EJEE 46. cikkét, amelynek értelmében a Magas Szerződő Felek vállalják, hogy minden olyan ügyben, amelyben félként vesznek részt, betartják a Bíróság jogerős ítéletét. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy az EU-Szerződés 7. cikkét az alapvető jogok valamely tagállam általi súlyos megsértésére vagy súlyos megsértésének kockázatára kell alkalmazni, nem pedig arra a kérdésre, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatait hogyan kell alkalmazni az adott tagállamban a nemzeti joggal és a nemzeti bíróságok határozataival kapcsolatban. Az ombudsman véleménye szerint ezért a fentiek nem elegendőek annak bizonyítására, hogy fennáll annak egyértelmű veszélye, hogy Németország súlyosan megsérti az EU-Szerződés 6. cikkének (1) bekezdésében említett elvek bármelyikét.

1.7 Az ombudsman megjegyzi továbbá, hogy a Bizottsághoz benyújtott panaszában a panaszos az interneten elérhető, "The Silence of the LLAMs" (Az LLAM-ek hallgatása) című dokumentumra hivatkozott, amelynek célja annak bizonyítása, hogy "Németországban a mindennapi gyakorlatban valóban jelentős emberi jogi jogsértéseket követnek el". Ezeket az állítólagos emberi jogi jogsértéseket a panaszos a jelen ügyben a Bizottság véleményére tett észrevételeiben részletesebben is megemlítette. Nem világos, hogy a panaszos közvetlenül a Bizottsághoz fordult-e az állítólagos emberi jogi jogsértések kifejezett leírásával. Tekintettel arra, hogy az ombudsman feladata a Bizottság határozatának vizsgálata, amely a panaszos által rendelkezésére bocsátott információkon alapult, az ombudsman elemzésében nem tudja figyelembe venni az állítólagos emberi jogi jogsértéseket, mivel nem tudja, hogy azokat az üggyel kapcsolatos határozat meghozatalakor közvetlenül a Bizottság tudomására hozták-e.

1.8 A fentiekre tekintettel az ombudsman ésszerűnek tartja a Bizottság válaszát a panaszos Németország elleni 2005. január 23-i panaszára. Az ombudsman ezért nem állapít meg hivatali visszásságot a Bizottság részéről az üggyel kapcsolatban.

1.9 Ami a panaszos arra vonatkozó kérdését illeti, hogy az Európai Bizottság mit tesz az EU-Szerződés 7. cikke által védett alapvető jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, az ombudsman megjegyzi, hogy az ezzel kapcsolatos információkat a független szakértők hálózatára vonatkozó bizottsági közlemény tartalmazza (3). Az üggyel kapcsolatos további információkért az ombudsman azt javasolja a panaszosnak, hogy közvetlenül a Bizottsághoz forduljon.

2 Következtetések

Az ombudsman e panasszal kapcsolatos vizsgálatai alapján úgy tűnik, hogy a Bizottság nem követett el hivatali visszásságot. Az ombudsman ezért lezárja az ügyet.

Erről a határozatról a Bizottság elnökét is tájékoztatni fogják.

Tisztelettel:

 

P. Nikiforos DIAMANDOUROS

---

(1) A panaszos szerint „az LLAM az egyén és családja ellen a közigazgatáson, az igazságszolgáltatáson és az iparon belüli idegen struktúrák által elkövetett visszaélések összesített csomagjából áll. A teljes körű LLAM tehát magában foglal egy háromoldalú együttműködést, amely önkormányzati szinten könnyen megszervezhető. Kulcsfontosságú szociológiai paraméterekkel támad, amelyek tökéletesen pusztító eredményeket hoznak, és nagyon gyakran az áldozat öngyilkosságához vezetnek.

(2) COM(2003) 606 végleges, elérhető a következő weboldalon: http://eur-lex.europa.eu/en/com/cnc/2003/com2003_0606en01.pdf

(3) Amint az a bizottsági közleményben is szerepel, további információk a következő weboldalon találhatók: http://www.europa.eu/comm/justice_home/cfr_cdf/index_en.htm