Európai ombudsman – nyitóbeszéd 2015. szeptember 28.,
hétfő

Jó reggelt mindenkinek és üdvözlöm önöket. Örömömre szolgál, hogy Önök közül oly sokan elfogadták meghívásunkat erre az eseményre, ami véleményem szerint azt mutatja, hogy az európai ombudsman e kérdés iránti érdeklődése sok emberben és számos ágazatban – mind a köz-, mind a magánszférában – közös.

Először is üdvözlöm előadóinkat: Malcolm Harbour úr, aki nem volt idegen ebben az épületben, és akit először 1999-ben választottak meg képviselőnek, és valóban nem volt idegen a mai vitánk témájában sem, mivel évek óta elnökölt a Parlament Belső Piaci Bizottságának ülésein.

Szeretném továbbá üdvözölni Vicky Marissent a PACT európai ügyek részéről, Alberto Alemmano európai jogprofesszort és Jorgo Risst a Greenpeace Europe képviseletében. Nagyon hálás vagyok James Crispnek az Euractivtól, hogy beleegyezett az esemény moderálásába.

Ma van a tudáshoz való jog nemzetközi napja, és ez az ombudsman 6. ^éves rendezvénye, amely az EU demokratikus életében ezt a nagyon fontos napot ünnepli. Ez az épület a jogalkotásról szól, de ez az esemény ennek egy nagyon konkrét részéről – a háromoldalú egyeztetésről – szól, amelyről azt hiszem, magabiztosan kijelenthetem, hogy alig ismert vagy érthető a mindannyiunk által lakott buborékon kívül. A háromoldalú egyeztetésekkel kapcsolatos vizsgálatom ezen eljárás egyetlen aspektusát érinti, azok átláthatóságát, valamint azt, hogy a háromoldalú egyeztetések hatékonysága és elszámoltathatósága közötti egyensúlyt ott határozzák-e meg, ahol annak lennie kell.

A háromoldalú egyeztetések jelenleg az uniós jogalkotási folyamat kulcsfontosságú részét képezik. A Bizottság javaslatát és a jogalkotók általi első megfontolást követően egyre inkább a háromoldalú egyeztetések során kerül sor a jogszabályok végleges megtárgyalására és az azokról való döntésre. Itt kötnek olyan ügyleteket, amelyek több mint 500 millió európait érintenek, és gyakran nemcsak Európában, hanem világszerte is hatással vannak a vállalkozások vagyonára. A háromoldalú egyeztetések során a Juncker elnök beruházási tervétől a mobiltelefonos barangolási díjakig számos fontos jogszabályt véglegesítettek.

A demokratikus társadalomban a jogalkotás egyik kulcsfontosságú szempontja a folyamat átláthatósága, amit az uniós szerződések is elismernek. Ez legitimálja a jogalkotási folyamatot azáltal, hogy biztosítja, hogy a választott képviselők elszámoltathatók legyenek az általuk képviselt polgárok nevében hozott döntésekért. Az átláthatóság azt is lehetővé teszi a polgárok számára, hogy részt vegyenek a jogalkotási folyamatban, és ezáltal a legitimációs folyamat részévé váljanak. A demokrácia polgárai magukra nézve kötelezőnek ismerik el azokat a törvényeket, amelyeket nyíltan megtárgyaltak és elfogadtak.

Bár ezek az elvek egyértelműek, az, hogy pontosan hogyan alkalmazhatók egy jogalkotási folyamatra, és konkrétan hogyan alkalmazhatók a háromoldalú egyeztetésekre, nyitott és nehéz kérdés.

Ma nem próbálok választ adni, bár meg kell jegyezni, hogy az uniós intézmények általában véve már most is magas szintű normákat érnek el az átláthatóság és az etika tekintetében. Mindazonáltal a feltérképezés egyik formájaként vizsgálatot indítottam annak megállapítására, hogy lehetne-e javítani a már most is magas szintű normákon. Ezt a folyamat átláthatóságának vélt hiányával kapcsolatban számos ágazatban kifejezett aggodalmak váltották ki.

Érdeklődésem értelmezhető úgy, mint egy arra irányuló erőfeszítés, hogy megkönnyítsük a vitát arról, hogy miként lehet átláthatóbbá tenni a háromoldalú egyeztetéseket, de arról is, hogy hol kell fenntartani a dokumentumok közzétételének tilalmát. Nyitottan fogok részt venni ebben a vitában, és remélem, hogy valamennyi érdekelt fél hasonlóképpen fog eljárni. Arra is számítok, hogy amint elkerülhetetlenné válik az uniós jogalkotás fokozottabb ellenőrzése és tudatosítása, valószínűleg több átláthatósági panaszt kapok ezen a területen. Ha rendszerszemléletűen vizsgáljuk a kérdést, remélem, hogy ezt a lehető legnagyobb mértékben korlátozzuk.

Európai ombudsmanként igyekszem segíteni az intézményeket annak biztosításában, hogy munkájukat a lehető legátláthatóbb módon végezzék. E munka során a Szerződés átláthatóságra vonatkozó rendelkezései, a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésnek a Chartában foglalt alapvető joga, valamint az 1049/2001/EK rendelet vezérel, amely a Parlament, a Tanács és a Bizottság birtokában lévő dokumentumok tekintetében érvényesíti ezt a jogot.

Ebben az összefüggésben tudatában vagyok annak, hogy az uniós jogszabályok elfogadásával kapcsolatos dokumentumokhoz való hozzáférés rendkívül fontos lehet a polgárok számára egy olyan demokratikus jogrendben, mint az EU. A nyitottság hozzájárul a demokrácia megerősítéséhez azáltal, hogy lehetővé teszi a polgárok számára, hogy nyomon kövessék és megértsék az intézmény döntéshozatali folyamatát a jogalkotási eljárások során. A polgároknak jogukban áll megvizsgálni minden olyan vonatkozó határozatot, amely egy adott jogalkotási aktus alapját képezte. A polgároknak joguk van ahhoz, hogy képviselőiket felelősségre vonják a jogalkotási folyamat során nyújtott teljesítményükért. Ehhez ismerni és érteni kell az életüket befolyásoló jogszabályokat alátámasztó különböző megfontolásokat. Ez az uniós kontextusban vitathatatlanul még fontosabb, tekintettel arra, hogy az uniós polgárok már most is távolságot éreznek attól a központtól, ahol döntéseket hoznak róluk. Az euroszkepticizmust az ismeretek vagy a megértés hiánya teszi lehetővé, és a reakció gyakran gyanakvás, sőt ellenségesség.

Különösen meggyőzőek azok az érvek, amelyek a dokumentumokhoz való szélesebb körű hozzáférés biztosítása mellett szólnak azokban az esetekben, amikor az intézmények jogalkotói minőségükben járnak el, és amelyeket Cruz Villalon főtanácsnok az Access Info Europe ügyre vonatkozó indítványában ékesszólóan fogalmazott meg, az alábbiak szerint:

„A jogalkotás olyan tevékenység, amelyre egy demokratikus társadalomban csak nyilvános, és ebben az értelemben „átlátható” eljárás alkalmazásával kerülhet sor.”

"Máskülönben" - folytatja - "nem lehetne a törvénynek tulajdonítani azt az erényt, hogy azok akaratának kifejeződése, akiknek engedelmeskedniük kell, ami a törvény mint vitathatatlan rendelet legitimitásának alapja."

A Bizottság a jobb szabályozásról szóló, májusban közzétett közleményében az általam „üzleti esettanulmánynak” nevezett módon növelte az átláthatóságot. Azt írta:

„A politikai döntéshozatal megnyitása (...) biztosítja, hogy a szakpolitikák a rendelkezésre álló legjobb bizonyítékokon alapuljanak, és hatékonyabbá teszik azokat.”

A Bizottság hozzáteszi, hogy „(...) különösen a tárgyalások végső szakaszában a megegyezéses módosítások által kiváltott közvetlen és közvetett hatások teljes körű figyelembevétele nélkül születnek megállapodások.”

Amint azt Malcolm Harbour és az Európai Parlament képviselői a legjobban tudják, azt is el lehet mondani, hogy a Bizottság által javasolt, olykor vitatott, ellentmondásos és összetett jogszabálytervezetekről szóló nyilvános vita elősegítése csak jót tehet a demokráciának.

Ugyanakkor nagyon is tudatában vagyok annak, hogy meg kell őrizni „az intézmények döntéshozatali folyamatának hatékonyságát”, amint azt a jogalkotó a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001/EK rendeletben megfogalmazta. Azt is szem előtt tartom, hogy az EU képviseleti demokrácia, ahol a választott képviselők felelőssége és kiváltsága, hogy egymással tárgyaljanak a jogszabályok tartalmáról. Fontos, hogy ezek a politikusok választott képviselőként végezhessék munkájukat. Hogy egy egyszerű analógiát adjak: a képviseleti demokrácia lényegével ellentétes lenne, ha a parlamenti vitában közvetlenül részt venni kívánó harmadik felek megszakítanák a vitában részt vevő választott képviselőiket. A képviseleti demokráciában mindig van egy kiváltságos vitatér, amely a választott képviselők számára van fenntartva. Hogyan jelenik meg ez az elv a háromoldalú egyeztetések összefüggésében? A délelőtti beszélgetés remélhetőleg néhány válaszra is ráirányítja majd a figyelmet.

A végén természetesen csak ajánlásokat teszek. A demokratikusan megválasztott európai parlamenti képviselők, a Tanácsban részt vevő tagállamok és a Bizottság feladata lesz annak meghatározása, hogy a Szerződések szerinti szerepüknek megfelelően milyen mértékben teszik közzé a háromoldalú egyeztetésekkel kapcsolatos dokumentumokat. Ezt a kérdést a minőségi jogalkotásról szóló új intézményközi megállapodás elérésére irányuló megbeszéléseik során vizsgálják. Üdvözlöm és bátorítom ezeket az erőfeszítéseket.

Ebben az összefüggésben nagyon is tudatában vagyok annak a különleges szerepnek, amelyet a Parlament a Szerződés és a Charta alapján rám bízott. Az európai ombudsmantól elvárják, hogy megbízatásának keretein belül támogassa kialakulóban lévő európai polgárságunkat. Az átláthatóság, a demokratikus elszámoltathatóság és a közbizalom központi szerepet játszik ebben az állampolgárságban. Az 1049/2001/EK rendelet, amely kifejezetten felhatalmazza az ombudsmant a három fő intézmény birtokában lévő dokumentumokhoz való nyilvános hozzáféréssel kapcsolatos kérdések vizsgálatára, maga is nagyobb hangsúlyt fektet a jogalkotási folyamat átláthatóságára.

Ami ezt a konkrét vizsgálatot illeti, az első napokban vagyunk. Ezt az első szakaszt „feltérképezésnek” neveztem, amelynek lehetővé kell tennie hivatalom mint független intézmény számára, hogy azonosítsa a háromoldalú egyeztetésekhez kapcsolódó dokumentumokat, és teljes áttekintést kapjon azokról. Az intézmények remélhetőleg hamarosan kézhez kapó véleményei kiegészítik ezt a feltérképezési gyakorlatot. Az intézményeken belül a háromoldalú egyeztetési folyamat napi szintű támogatásán dolgozó személyek valódi és konstruktív hozzájárulása nélkül nem tudok konstruktív ajánlásokat tenni a javításra. Természetesen üdvözlöm a parlamenti képviselők vagy a tagállamok képviselőinek észrevételeit is.

Azt is remélem, hogy sok válasz érkezik majd a nyilvános konzultációra, amelyet ezt követően indítunk el. Szeretném megragadni ezt a lehetőséget arra, hogy mindannyiukat meghívjam arra, hogy ne csak ma fejezzék ki gondolataikat, hanem vegyenek részt ebben a folyamatban is. Akkor, és csakis akkor lesz lehetőségem arra, hogy jól tájékozott álláspontot képviseljek ebben a kérdésben, és konstruktív ajánlásokat tegyek.

Úgy gondolom azonban, hogy hasznos már most kijelenteni, hogy a vizsgálatom nem törekszik a folyamathoz valamilyen módon kapcsolódó minden egyes dokumentum teljes nyilvánosságra hozatalára. Ez nem segítene, és ez nem az, amit a törvény előír. A vizsgálatnak nem célja annak biztosítása, hogy a háromoldalú egyeztetések során megvitatott valamennyi kérdést dokumentálják, leírják vagy más módon megjegyezzék. Ez abszurd, hiszen tárgyalásokról van szó.

A vizsgálatnak nem célja a háromoldalú egyeztetések megszervezésének alakítása sem. Ha a tárgyalók 3, 30 vagy 300 résztvevővel akarnak tárgyalni a teremben, még hajnali háromkor is, az nem az én dolgom. A demokratikusan megválasztott európai parlamenti képviselők, a Tanácsban részt vevő tagállamok és a Bizottság feladata, hogy a Szerződések szerinti szerepüknek megfelelően meghatározzák a háromoldalú egyeztetések megszervezésének módját.

Amint már hangsúlyoztam, átláthatósági tényfeltáró misszióban veszek részt, és nyitott vagyok. És ma remélem, hogy tanulhatok Öntől néhány ilyen kérdésben, például:

1. A folyamat mely szakaszában tehetők közzé bizonyos dokumentumok, ha egyáltalán vannak ilyenek?

2. A háromoldalú egyeztetések átláthatóságának növelése valóban károsnak bizonyulhat-e a háromoldalú egyeztetési folyamatra nézve?

3. Fennáll-e annak a kockázata, hogy a rossz időben történő nagyobb átláthatóság egyszerűen nagyobb lobbizási lehetőséget biztosít a jól finanszírozott magánérdekek számára az átlagpolgár kárára? Vagy lelassítja a folyamatot, vagy bizonyos esetekben teljesen leállítja?

4. Mennyire lehetséges egyáltalán hasznos javaslatokat tenni a háromoldalú egyeztetésekkel kapcsolatban, tekintettel arra, hogy azok eseti eljárást foglalnak magukban, amely a háromoldalú egyeztetéstől függően változhat a parlamenti bizottságtól, a Tanács elnökségétől vagy akár a Bizottság érintett főigazgatóságától függően?

5. Az átláthatóság hiánya inkább nyilvánvaló, mint valós? A korlátozott átláthatóság látszata abból ered-e, hogy a három intézmény külön-külön teszi közzé azokat a releváns információkat és dokumentumokat, amelyek nagyon gyakran és szükségszerűen összetett folyamatra vonatkoznak? Az uniós jogalkotási folyamatra vonatkozó információkat tartalmazó egységes online portál lehetővé tenné-e a polgárok számára, hogy hozzáférjenek a jogalkotási dokumentumokhoz, és jobban megértsék azokat, amint azt az intézményeken belül már sokan kérték?

6. Mit tehet a technológia? A nyár folyamán az európai adatvédelmi biztos kifejlesztette saját okostelefon-alkalmazását, hogy a nyilvánosság érdeklődő tagjai nyomon követhessék a folyamatban lévő adatvédelmi reformról szóló vita fejleményeit. Létezik-e benne potenciál?

Ez csak néhány a lehetséges kérdések közül. Biztos vagyok benne, hogy többet fognak azonosítani, és biztos vagyok benne, hogy a panelnek is lesz néhány kiváló hozzájárulása. Várakozással tekintek a megbeszélés elé.

Végül remélem, hogy egyet tudunk érteni abban, hogy a háromoldalú egyeztetés folyamata javítható. Remélhetőleg egyetérthetünk abban, hogy míg az EU jogalkotási gépezete működik, sikeresen elfogadva az összetett jogszabályokat, ez végül a közbizalom kérdése.

Tekintettel az elmúlt évek európai eseményeire, mindannyian tudjuk, hogy az Európai Unióba vetett közbizalom fontosabb, mint valaha.

Még egyszer köszönöm, hogy eljött.

Most átadom James-nek, a moderátorunknak.