# Az új európai ombudsman, Emily O'Reilly eskü alatt mondott beszéde - Szerző: Európai Ombudsman - Dátum: 2013-09-30T00:00+02:00[Europe/Paris] - [URL](https://www.ombudsman.europa.eu/hu/speech/hu/51922) --- Európai Bíróság, Luxembourg, 2013. szeptember 30. a Bíróság elnöke, a Bíróság tiszteletreméltó tagjai, miniszter, nagykövetek, ombudsmanok, előkelő vendégek, hölgyeim és uraim. Nagy megtiszteltetés, hogy megszólíthatom ezt a közönséget ezen a szép késő őszi estén, és ez valóban egy nagyon büszke pillanat számomra és a családom számára, akik ma itt vannak velem. Még egyszer köszönöm az Európai Parlamentnek, hogy hivatalba választott. Ezzel az esküvel nagy felelősséget vállalok, az európai ombudsman intézményének vezetéséért, hogy továbblépjen a relevancia és a hatás következő szakaszába, hogy közelebb kerüljön a Maastrichti Szerződés által számára meghatározott eszmékhez. Ha sikerrel járok, az azért lesz, mert ma megkezdem a munkámat azon az alapkőzeten, amely két elődöm, Jacob Soderman úr és Nikiforos Diamandouros professzor öröksége. Közös pályánk felöleli Európát északon Finnországban, délen Görögországban, most pedig nyugaton Írországban, anyagi bázisunkkal a központban, Strasbourg gyönyörű városában, az Európai Parlament székhelyén. Jacob Soderman az európai ombudsman elvont eszményét élő, lélegző, működő valósággá változtatta. Diamandouros professzor feladata sok új tagállam csatlakozásával még nagyobb kihívást és még fontosabbat jelentett, próbára tette és áttörte ennek az új intézménynek a határait, és továbblépett annak érdekében, hogy ne csak a polgárok, hanem kritikusan a közigazgatás tudatába is beágyazódjon. Köszönetet mondok mindkettőjüknek ezért az örökségért, amely ajándék számomra, amikor ombudsmanként megteszem az első lépéseket, és őszintén köszönöm Diamandouros professzornak, hogy elkötelezetten és nagylelkűen végigvezetett ezen az átmeneti időszakon. Elismerését fejezi ki mély közszolgálatáért, de legfőképpen az európai ombudsman intézménye iránti elkötelezettségéért. Az ide vezető utam magas szintű együttműködést eredményezett az Európa minden részéből érkező polgárok képviselőivel, a világ legnagyobb demokratikus közgyűlésébe megválasztott politikusokkal. Beszéltem nekik az intézménnyel kapcsolatos ambícióimról, ők pedig otthonaikról, saját személyes ambícióikról és a népükkel kapcsolatos ambícióikról. Az ő hangjukon keresztül láttam és hallottam egy Európát, amely olykor széttöredezett sokszínűségében, de közös emberi mivoltában is. Időnként ezen az úton keresztül is könnyű volt megérinteni egy politikai színdarab alkalmankénti cinizmusát, érezni a száraz bürokrácia súlyát. De emlékszem egy gyönyörű áprilisi reggelre, amikor a Parlament brüsszeli épülete előtti sétányra léptem, és a gyönyörű tér ívén egy nagy vizuális installációt láttam, amely nyomon követte ennek az uniónak az útját az auschwitzi pokoltól a tavaly decemberi napig, amikor a Parlament, a Bizottság és a Tanács elnökei az Európai Unió nevében elfogadták a Nobel-békedíjat. Más tagállamok polgáraihoz hasonlóan én is átnéztem a faliszőnyegek ívén, hogy megtaláljam az otthoni helyemre való utalást, és megtaláltam azt a fényképet, amelyen Anglia királynője Írország elnökével sétál egy mezőn egy északkeleti megyében, egy mezőn, amelyen egykor csatát vívtak, amely évszázadokig gyilkos megosztottságokat fog jelezni. És most ezeknek a nőknek az egyesülése jelképes véget jelentett. Így hát, amit a képek ívének hosszán végigolvastam, az egy olyan üzenet volt, hogy annak ellenére, hogy Brüsszel, Strasbourg és Luxembourg termeiben, üléstermeiben és tereiben alkalmanként szövik a cinizmust, vagy egy olyan kiábrándultság ellenére, amelyet jogosan érezhetnek azok Európában, akik a gazdasági összeomlás, a rasszizmus, az emberi jogok megtagadása, a jogállamiság teljes beágyazásának elmulasztása következményeitől szenvednek, továbbra is a béke, az emberi méltóság tiszteletben tartása és a különbségek elfogadása demokratikus ideáljára való törekvés marad. Ezeknek az értékeknek kell minden törekvésünk hajtóerejének maradniuk. Mindez az európai ombudsman intézményével kapcsolatos saját ambícióimat tükrözi. Mert ennyit tudok; hogy ez az intézmény -- bár kicsi, és a közigazgatás olykor szárazságához kapcsolódik -- mindazonáltal magában foglal egy több mint 200 évvel ezelőtt Svédországban született globális demokratikus eszmét, amely most az ombudsmani hivatalok mind az öt kontinensen történő létrehozásával jut kifejezésre. Az ombudsman két nagy hulláma - a második világháború után és az 1980-as és 1990-es évek európai szeizmikus eseményeit követően - egybeesett a demokrácia, a jogállamiság és a polgárok jogai iránti mély nyilvános sóvárgással. Mindkét időszakban számos ország gyorsan az ombudsman hivatalának létrehozása felé mozdult el, és sok esetben teljes mértékben tudatában volt annak, hogy nem rendelkezik sem intézményi támogatással, sem pedig a jogállamiság teljes körű beágyazásával ahhoz, hogy küzdelem nélkül fenntartsa azokat. Teremtésük azonban a hit mély cselekedete volt, annak reménye, hogy idővel azok demokratikus álmát fogják szolgálni, akik saját országuk szabadságáért, polgáraik emberi jogaiért küzdöttek. Kritikusan fontos, hogy ezek a hivatalok az új rendszerek beágyazását és legitimitásának lehetővé tételét is elősegítenék. A polgárok új intézményekbe vetett bizalma nélkül a fiatal rezsimek küzdenének a túlélésért és a boldogulásért. Figyeljük meg a párhuzamot az Európai Unióval 2013-ban, amikor a legitimitás válsága továbbra is mély árnyékot vet. Európa-szerte erősödik a negativitás és a megosztottság, csökken a polgárok európai intézményekbe vetett bizalma, és sokan úgy érzik, hogy a hangjuk nem számít. Európa népei most nemcsak a szerződések és charták szép szavait követelik, hanem azt is, hogy az intézmények mindennapi munkájukat olyan politikákká és tettekké alakítsák, amelyek az életük valóságáról szólnak. Egyszerű célom, hogy segítsem az uniós intézményeket abban, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, hogy megfeleljenek azoknak a törekvéseknek, amelyeket maguk elé tűztek, és amelyeket az Unió szerződései és az Alapjogi Charta határoztak meg számukra. Egy olyan ország állampolgáraként, amely jelenleg a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság trojkájának pénzügyi felügyelete alatt áll, élesen tisztában vagyok a megszorítások által az egyénekre és a családokra gyakorolt nyomással, és napi szakmai tapasztalatom van arról, hogy egy közigazgatás hogyan próbál megbirkózni egy olyan válsággal, amely eredendően gazdasági lehet, de az emberek úgy érzik, hogy az emberiességükre is hatással van, mivel szenvednek annak társadalmi, kulturális, politikai és pénzügyi hatásaitól. És soha nem jobban, mint a recesszió és a megszorítások idején a közigazgatás kötelessége, hogy polgáraival a lehető legnagyobb nyitottsággal, méltányossággal, tisztelettel és érzékenységgel bánjon. A mai napon ígéretet teszek arra, hogy kiveszem a részem abból, hogy segítsem az uniós intézményeket a legünnepélyesebb és leglényegesebb feladataik ellátásában. A Bíróság elnöke úr, hazámban különleges alkalmakkor szokássá vált, hogy költőnk, Seamus Heaney szavait ismételgessük. Seamus, mint tudják, nemrég hunyt el, ezért különösen helyénvalónak tartom, hogy ezen a napon elmondhassam néhány gyönyörű szavát. Választottam néhány rövid sort abból a verséből, amelyet arra a napra írt, amikor 10 új tagállam csatlakozott az Európai Unióhoz 2004 májusában, amikor országom abban a megtiszteltetésben részesült, hogy betölthette az elnökséget. A vers - *Bealtaine-i jelzőfények* - a fényes tűz ősi ünnepét ünnepelte, egy hazatérést, amikor idegenek jöttek és fogadták őket a nyelvi különbségek ellenére, a közös történelmi tapasztalatok hiánya ellenére. Seamus írta: Tehát egy olyan napon, amikor újoncok jelennek meg, legyen ez egy hazatérés, és mondjuk ki a furcsa szót, ahogy itt illik nekünk, mozgassuk az ajkakat, mozgassuk az elméket és új jelentéstartalmakat ragyogjunk fel, mint az ősi jelzőfények, amelyek csúcsról csúcsra jeleznek a középső tengertől az Északi-tengerig, világos fényben. Remélem, elnök úr, hogy elődeim inspirációján, az Európai Parlament támogatásán és egy olyan személyzet elkötelezett munkáján keresztül, akiről már tudom, hogy példaértékű, európai ombudsmanként megpróbálhatok ajkakat mozgatni, gondolatokat mozgatni és új jelentéstartalmakat fellobbantani. Köszönöm az udvariasságot, és azt a megtiszteltetést, amit ön és a bíróság ma mutatott nekem és a családomnak.