(Az európai ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban készült (1))

A PANASZ

A panaszos kirendelt nemzeti szakértőként dolgozik az Európai Bizottságnál. 2004-ben beidézték, hogy tanúként jelenjen meg egy német bíróság előtt. E célból 2004. október 14-én elutasították az egynapos külön szabadság iránti kérelmét azzal az indokkal, hogy a hatályos szabályok nem írják elő ezt a lehetőséget a KNSZ-ek számára. 2004. november 15-én a panaszos az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: a személyzeti szabályzat) 90. cikkének (2) bekezdése alapján belső panaszt nyújtott be e határozat ellen. Ebben a panaszban a panaszos azzal érvelt, hogy a tanúként való megjelenésre beidézett személyeknek eleget kell tenniük ennek a végzésnek. A panaszos előadta továbbá, hogy a bíróság előtti tanúként való megjelenés kötelezettsége nem függ attól, hogy az érintett személy milyen helyzetben van a Bizottságban. Hozzáteszi, hogy a vallomástétel nem öröm, és ezért nem helyénvaló arra kötelezni a KNSZ-t, hogy erre a célra az éves szabadsághoz való jogából kivett napot használja ki.

A panaszos szerint ezt a panaszt a Bizottság mint elfogadhatatlant elutasította azon az alapon, hogy a KNSZ-ek nem jogosultak a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében előírt eljárás alkalmazására.

A személyzeti szabályzat V. mellékletének 6. cikke úgy rendelkezik, hogy a tisztviselők kérelemre az éves szabadságon felül külön szabadságot is kaphatnak.

A szabadságra vonatkozó végrehajtási rendelkezések bevezetéséről szóló, 2004. április 28-i C(2004) 1587 bizottsági határozat mellékletének II.b.3. pontja („Hívások”) szerint a tisztviselők és egyéb alkalmazottak egy munkanap külön szabadságot kaphatnak, ha őket nem közvetlenül és személyesen érintő ügyben idézik be vallomástételre. A KNSZ azonban ilyen esetekben nem rendelkezik külön szabadságról.

Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos azt állította, hogy a kirendelt nemzeti szakértők külön szabadságának megtagadása, amikor bíróság elé idézik őket tanúvallomásra, hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Azt kérte, hogy egy napot írjanak jóvá a 2004. évi szabadságszámláján, és módosítsák a hatályos szabályokat annak érdekében, hogy a KNSZ-ek számára ugyanolyan különleges szabadságot írjanak elő, mint a tisztviselők számára azokban az esetekben, amikor bíróság elé idézik őket tanúvallomásra.

A VIZSGÁLAT

A Bizottság véleménye

Véleményében a Bizottság a következő észrevételeket tette:

Míg a tisztviselők a személyzeti szabályzat hatálya alá tartoztak, a KNSZ-ekre kizárólag a beosztásukat szabályozó 2004. február 27-i bizottsági határozat (2) (a továbbiakban: a 2004. február 27-i bizottsági határozat) vonatkozott. A személyzet e két kategóriájára tehát eltérő szabályok vonatkoztak.

Ezenkívül a Bizottság nem volt a KNSZ-ek munkáltatója. A 2004. február 27-i bizottsági határozat 1. cikkének (2) bekezdése szerint a KNSZ-ek kirendelésük teljes időtartama alatt munkáltatójuk szolgálatában maradtak, és továbbra is munkáltatójuk fizette őket.

A Bizottság és a KNSZ között tehát nem állt fenn jogszabályi vagy egyéb munkaviszony, még akkor sem, ha lényegében gyakorlati okokból a KNSZ-ek egyes jogaik tekintetében – különösen a szabadság területén – a Bizottságtól függtek. A Bizottság mindazonáltal bizonyos számú rendes és külön szabadságot biztosított a KNSZ-ek számára. Ezen túlmenően és a KNSZ munkáltatójának kellően indokolt kérésére a Bizottság eseti alapon 12 hónapos időszakon belül legfeljebb két nap külön szabadságot engedélyezhet a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikkének (4) bekezdésével összhangban. A panaszos 2004. április 14-én és december 10-én élt ezzel a lehetőséggel.

2005. március 22-én azonban a Bizottság a következő (3) albekezdéssel egészítette ki a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikkének (4) bekezdését:

„A KNSZ kellően indokolt kérésére a KNSZ egységvezetője az érintett főigazgatóság emberi erőforrásokért felelős egységvezetőjével egyetértésben további külön szabadságot adhat, amennyiben ez a fizetett külön szabadság a Bizottság érdekében áll. A Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságot tájékoztatni kell.”

A Bizottság teljes mértékben tiszteletben tartotta a jelen ügyben 2004. február 27-én hozott határozatát. Mivel nem volt a KNSZ munkáltatója, nem volt köteles módosítani ezt a határozatot oly módon, hogy eseti szabadságot adjon annak érdekében, hogy a KNSZ-ek tanúként megjelenhessenek a bíróság előtt.

A Bizottság már számos szabadságot biztosított a KNSZ-ek számára, amelyek felhasználhatók a kirendelés során esetlegesen felmerülő igények fedezésére.

Tekintettel azonban arra, hogy a 2004. február 27-i bizottsági határozat fent említett módosítását, amely lehetővé tette további szabadnapok kiadását, a közelmúltban fogadták el, a Bizottság készen állt arra, hogy 2005-re további szabadnapot adjon a panaszosnak. Ezt az ajánlatot kizárólag az ügy rendezése érdekében tették, és az indokolta, hogy a panaszos szabadságot kért annak érdekében, hogy eleget tegyen a polgárként rá háruló kötelezettségnek. Nem tekinthető precedensnek sem a KNSZ-ek szabadsághoz való jogának kezelése, sem pedig azon mérlegelési mozgástér tekintetében, amellyel szolgálatai e tekintetben rendelkeznek.

A panaszosok észrevételei

Észrevételeiben a panaszos elismerte a Bizottság azon ajánlatát, hogy további egy nap szabadságot biztosít számára. Kifejtette azonban, hogy a Bizottság nem indokolta meg az érintett területen a tisztviselőkkel és a KNSZ-ekkel szembeni egyenlőtlen bánásmódot.

A panaszos előadta, hogy az a lehetőség, hogy a knsz-nek munkáltatója kellően indokolt kérésére kétnapos külön szabadságot adjanak, a jelen összefüggésben nem releváns, hanem azt a knsz-ek helyzete indokolja, akik továbbra is munkáltatójuk szolgálatában állnak, és továbbra is ők fizetik őket. Úgy vélte továbbá, hogy a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikke (4) bekezdésének új albekezdése valószínűleg nem segít a hasonló jellegű jövőbeli ügyek megoldásában, mivel megköveteli, hogy a szabadság megadása a Bizottság érdekében álljon, és hogy a jelen ügy kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Bizottságnak valóban érdeke fűződik-e ahhoz, hogy a KNSZ-ek teljesítsék állampolgári kötelezettségeiket.

A panaszos azt is hangsúlyozta, hogy a Bizottság és egyedül a Bizottság döntött a KNSZ-ek szabadságának megadásáról. Véleménye szerint nem volt olyan ok, amely igazolhatta volna azt a tényt, hogy a Bizottság a KNSZ-eket a saját tisztviselőitől eltérően kezelte a KNSZ-ekre állampolgári minőségükben rótt feladatok teljesítése tekintetében.

AZ OMBUDSMAN ERŐKIFEJTÉSEI A BARÁT MEGOLDÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA

A vélemény és az észrevételek gondos mérlegelését követően az ombudsman nem volt meggyőződve arról, hogy a Bizottság megfelelően reagált a panaszos állítására és második állítására.

A békés megoldásra irányuló javaslat

Az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (5) bekezdése (4) arra utasítja az ombudsmant, hogy amennyire csak lehetséges, keressen megoldást az érintett intézménnyel a hivatali visszásság megszüntetése és a panaszos kielégítése érdekében.

Az ombudsman ezért a következő békés megoldásra irányuló javaslatot terjesztette a Bizottság elé:

A Bizottság fontolóra vehetné a meglévő szabályok módosítását vagy pontosítását annak biztosítása érdekében, hogy a kirendelt nemzeti szakértők számára a tisztviselőkkel azonos feltételek mellett külön szabadságot lehessen biztosítani azokban az esetekben, amikor tanúként kell megjelenniük a bíróság előtt.

Ez a javaslat az alábbi előzetes következtetéseken alapult:

A Bizottság által a jelen ügyben képviselt álláspont nem volt teljesen egyértelmű. Úgy tűnt azonban, hogy a Bizottság két fő érvelést követ. Először is úgy tűnt, hogy a Bizottság úgy véli, hogy az esetleges egyenlőtlen bánásmód a tisztviselők és a KNSZ-ek közötti objektív különbségekkel magyarázható, és így nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek. Másodszor, úgy tűnt, hogy a Bizottság lényegében azt sugallja, hogy nem áll fenn egyenlőtlen bánásmód a tisztviselők és a KNSZ-ek között, mivel a külön szabadságot lehetővé tevő különös rendelkezés hiányát olyan esetekben, amikor a KNSZ-eknek tanúként kell megjelenniük a bíróság előtt, ellensúlyozta az a lehetőség, hogy más címek alatt külön szabadságot kapjanak.

Ami azonban az első érvelést illeti, a Bizottság nem adott kielégítő magyarázatot arra, hogy a tisztviselők és a KNSZ-ek között fennálló különbségek miért jogosíthatják fel arra, hogy eltérő módon kezelje a személyzet e két kategóriáját, amikor a bíróság előtti tanúként való megjelenésre vonatkozó külön szabadság iránti kérelmekről határoz. Ami a Bizottság második érvelését illeti, a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikke (4) bekezdésének első albekezdése által biztosított lehetőség nem tűnik elegendőnek annak megállapításához, hogy a tisztviselők és a KNSZ-ek lényegében egyenlő bánásmódban részesültek. A 14. cikk (4) bekezdésének második albekezdése csak akkor lehet releváns a jelen összefüggésben, ha a Bizottság kész elfogadni, hogy a Bizottság érdekében áll külön szabadságot biztosítani a KNSZ-ek számára azokban az esetekben, amikor tanúként kell megjelenniük a bíróság előtt. Azonban korántsem volt egyértelmű, hogy valóban ez volt a helyzet. Még ha a Bizottság által tett észrevételeket úgy is kellene érteni, hogy a Bizottság elfogadta, hogy a 14. cikk (4) bekezdésének második albekezdése alkalmazható olyan esetekben, mint a panaszosé, a jogi egyértelműség biztosításának szükségessége megköveteli, hogy a Bizottság kellő pontossággal fejezze ki ezt az álláspontot.

A fentiekre tekintettel az ombudsman arra az előzetes következtetésre jutott, hogy hivatali visszásságnak minősülhet, ha a Bizottság nem kezeli egyformán a tisztviselőket és a kirendelt nemzeti szakértőket a bíróság előtti tanúként való megjelenésre vonatkozó külön szabadság iránti kérelmek tekintetében, vagy ha a Bizottság nem tisztázza, hogy a meglévő szabályokat úgy értelmezi, hogy elkerülje a tisztviselőkkel és a kirendelt nemzeti szakértőkkel szembeni egyenlőtlen bánásmódot ezen a területen.

A Bizottság véleménye

Véleményében a Bizottság a következő észrevételeket tette:

Bár jogi szempontból a köztisztviselői jogállás eltért a KNSZ-ek jogállásától, és bár a Bizottság nem volt a KNSZ-ek munkáltatója, mindig ügyelt arra, hogy a KNSZ-ekre alkalmazandó szabályok ne minősüljenek hátrányosan megkülönböztetőnek. Ami a szabadságot illeti, a KNSZ-ek közötti, valamint a KNSZ-ek és a köztisztviselők (akik több nap külön szabadságban részesültek) közötti hátrányos megkülönböztetés elkerülése érdekében a Bizottság úgy határozott, hogy a KNSZ-ek által teljesített minden teljes szolgálati hónap után 2,5 munkanap, azaz összesen évi 30 nap szabadságot biztosít. Összehasonlításképpen, a köztisztviselő havi 2 nap, azaz évi 24 nap szabadságra volt jogosult.

A Bizottság 2004. február 27-i határozatának legutóbbi felülvizsgálata alkalmával a Bizottság továbbá, szintén azzal a szándékkal, hogy méltányos helyzetet érjen el,

a kirendelt nemzeti szakértők számára gyermek születése miatt biztosított szabadság napjainak számát a köztisztviselők számára biztosított szabadság napjainak számához igazította (amelyet a személyzeti szabályzat 2004-es módosításakor 2-ről 10-re növeltek);

- új 2 napos szabadságot biztosít a KNSZ-nek abban az esetben, ha munkába állása során költözik; és

- kiegészítette egy új, kiegészítő külön szabadság lehetőségével a KNSZ-ek számára, amennyiben ez a fizetett külön szabadság a Bizottság érdekét szolgálja.

A knsz-ek így a 30 napos rendes szabadság mellett kilenc típusú külön szabadsággal és a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikke (4) bekezdésének első és második albekezdésében meghatározott két további szabadságlehetőséggel is rendelkeznek.

A fentiekre tekintettel a Bizottság hangsúlyozni kívánta, hogy a bíróság előtti tanúként való megjelenésre való idézés esetén a különleges szabadság tekintetében nem áll fenn egyenlőtlen bánásmód a köztisztviselők és a KNSZ-ek között, amennyiben a KNSZ-ek ilyen különleges szabadságának hiányát a rendes szabadság napjainak magasabb száma kompenzálja.

Nem tekinthető diszkriminatívnak az a tény, hogy a KNSZ-eket a saját tagállamukhoz irányítják az e kérdésre vonatkozó nemzeti jog alkalmazása céljából, ugyanakkor lehetővé teszik számukra, hogy távol maradjanak a munkából, amikor bírósági tanúként történő vallomástételre beidézik őket, különösen a jelen ügyhöz hasonló esetekben, amikor a tanúvallomás nem kapcsolódott a KNSZ-ek tevékenységéhez a Bizottsághoz való kirendelésük során.

A Bizottság végezetül kijelentette, hogy megítélése szerint teljes mértékben a KNSZ-re vonatkozó szabályaival összhangban járt el. Hozzátette, hogy a panaszos számára 2005-re már biztosított egy további rendes szabadságot, és hogy erre kizárólag a jelen ügy megoldásának érdekében került sor.

A panaszos észrevételei

Észrevételeiben a panaszos fenntartotta panaszát. Azt is megemlítette, hogy a többletnapot még nem írták jóvá a szabadságszámláján.

Az ombudsman értékelése

A Bizottság véleménye és a panaszos ezzel kapcsolatos észrevételei alapján az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy nem lehet békés megoldást elérni.

A HATÁROZAT

1 A kirendelt nemzeti szakértők külön szabadsága tekintetében állítólagosan alkalmazott hátrányos megkülönböztetés

1.1 A panaszos kirendelt nemzeti szakértőként dolgozik az Európai Bizottságnál. 2004-ben beidézték, hogy tanúként jelenjen meg egy német bíróság előtt. E célból a Bizottság 2004. október 14-én elutasította az egynapos külön szabadság iránti kérelmét azzal az indokkal, hogy a hatályos szabályok nem rendelkeznek erről a lehetőségről.

1.2 Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos azt állította, hogy a kirendelt nemzeti szakértők külön szabadságának megtagadása, amikor bíróság elé idézik őket tanúként, hátrányos megkülönböztetésnek minősül, mivel hasonló körülmények között külön szabadság adható a tisztviselőknek. Azt kérte, hogy egy napot írjanak jóvá a 2004. évi szabadságszámláján, és módosítsák a hatályos szabályokat annak érdekében, hogy a KNSZ-ek számára ugyanolyan különleges szabadságot írjanak elő, mint a tisztviselők számára azokban az esetekben, amikor bíróság elé idézik őket tanúvallomásra.

1.3 Véleményében az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy míg a tisztviselők az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a "Személyzeti Szabályzat") hatálya alá tartoznak, addig a KNSZ-ekre kizárólag a pozíciójukat szabályozó 2004. február 27-i bizottsági határozat (5) (a "2004. február 27-i bizottsági határozat") vonatkozik. A Bizottság továbbá rámutatott arra, hogy nem a KNSZ munkáltatója volt az, aki kirendelése teljes időtartama alatt a munkáltatója szolgálatában állt, és továbbra is a munkáltatója fizette. A Bizottság szerint tehát nem állt fenn jogszabályi vagy egyéb munkaviszony a Bizottság és a KNSZ-ek között, még akkor sem, ha ezek a KNSZ-ek lényegében gyakorlati okokból a Bizottságtól függtek bizonyos jogaikat illetően, különösen a szabadság területén. A Bizottság hozzátette, hogy mindazonáltal bizonyos számú rendes és külön szabadságot biztosított a KNSZ-ek számára. Ezen túlmenően és a KNSZ munkáltatójának kellően indokolt kérésére a Bizottság eseti alapon, 12 hónapos időszakonként legfeljebb két nap külön szabadságot engedélyezhet a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikke (4) bekezdésének első albekezdésével összhangban.

A Bizottság továbbá rámutatott, hogy a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikkének (4) bekezdése a közelmúltban a következő (6) albekezdéssel egészült ki:

„A KNSZ kellően indokolt kérésére a KNSZ egységvezetője az érintett főigazgatóság emberi erőforrásokért felelős egységvezetőjével egyetértésben további külön szabadságot adhat, amennyiben ez a fizetett külön szabadság a Bizottság érdekében áll. A Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságot tájékoztatni kell.”

A Bizottság előadta, hogy a jelen ügyben teljes mértékben tiszteletben tartotta a 2004. február 27-i határozatát, és már számos olyan szabadságot biztosított a KNSZ-ek számára, amelyek felhasználhatók a kirendelés során esetlegesen felmerülő igények fedezésére.

Hozzátette azonban, hogy mivel a 2004. február 27-i bizottsági határozat újonnan elfogadott módosítása lehetővé tette további szabadságnapok kiadását, kész volt arra, hogy a panaszos számára 2005-re további szabadságnapot biztosítson. A Bizottság hangsúlyozta, hogy ez az ajánlat kizárólag az ügy rendezésére irányult, és azt az indokolta, hogy a panaszos szabadságot kért annak érdekében, hogy eleget tegyen a polgárként rá rótt kötelezettségnek. Hozzátette, hogy nem tekinthető precedensnek sem a KNSZ-ek szabadsághoz való jogának kezelése, sem pedig azon mérlegelési mozgástér tekintetében, amellyel szolgálatai e tekintetben rendelkeznek.

1.4 Az e véleménnyel kapcsolatos észrevételeiben a panaszos fenntartotta panaszát.

1.5 A Bizottság véleményének és a panaszos észrevételeinek vizsgálatát követően az ombudsman megjegyezte, hogy a Bizottság felajánlotta a panaszosnak, hogy további egy nap szabadságot biztosít számára. A Bizottság azonban hozzátette, hogy ezt az ajánlatot az ügy rendezése érdekében tették. Tekintettel arra, hogy a panaszos a Bizottság véleményére vonatkozó észrevételeiben egyértelművé tette, hogy a Bizottság nem válaszolt kielégítően panaszának általánosabb aspektusára, az ombudsman arra a következtetésre jutott, hogy a jelen ügyben eddig nem sikerült rendezni a kérdést. Ezért érdemben kellett foglalkozni a panaszos ügyével, azaz a tisztviselők és a KNSZ-ek közötti állítólagos hátrányos megkülönböztetéssel a külön szabadság megadása tekintetében.

1.6 2005. szeptember 6-án az ombudsman békés megoldásra irányuló javaslatot nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben felkérte az Európai Bizottságot, hogy fontolja meg a meglévő szabályok módosítását vagy pontosítását annak biztosítása érdekében, hogy a KNSZ-ek ugyanolyan feltételek mellett kaphassanak különleges szabadságot, mint a tisztviselők azokban az esetekben, amikor tanúként kell megjelenniük a bíróság előtt.

1.7 Az e javaslatra adott válaszában az Európai Bizottság emlékeztetett arra, hogy a KNSZ-ek minden teljes szolgálati hónap után 2,5 munkanap szabadságot kaptak, azaz összesen évi 30 napot, míg a köztisztviselők csak havi 2 nap, azaz évi 24 nap szabadságra voltak jogosultak. A Bizottság előadta továbbá, hogy 2004. február 27-i határozatának legutóbbi felülvizsgálata alkalmával (1) hozzáigazította azon napok számát, amelyekre a KNSZ-nek gyermek születése miatt szabadságot adtak, azon napok számához, amelyekre a köztisztviselőknek szabadságot adtak, (2) új kétnapos szabadságot adott a KNSZ-nek abban az esetben, ha a munkába állása során költözik, és (3) kiegészítette a KNSZ számára új, kiegészítő külön szabadság lehetőségével, amennyiben ez a fizetett külön szabadság a Bizottság érdekében áll. A knsz-ek így a rendes 30 napos szabadságon kívül kilenc típusú külön szabadsággal, valamint a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikke (4) bekezdésének első és második albekezdésében meghatározott két további szabadsággal is rendelkeznek. E tényekre tekintettel a Bizottság hangsúlyozta, hogy a bírósági tanúként való megjelenésre való idézés esetén a különleges szabadság tekintetében nem áll fenn egyenlőtlen bánásmód a köztisztviselők és a KNSZ-ek között, amennyiben a KNSZ-ek ilyen különleges szabadságának hiányát a rendes szabadság napjainak magasabb száma kompenzálja. A Bizottság hozzátette, hogy nem tekinthető hátrányosan megkülönböztetőnek az a tény, hogy a KNSZ-t a tagállamához utalják az e kérdésre vonatkozó nemzeti jog alkalmazása céljából, ugyanakkor lehetővé teszik számukra, hogy távol maradjanak a munkából, amikor tanúként beidézik őket a bíróságra, különösen a jelen ügyhöz hasonló esetekben, amikor a tanúvallomás nem kapcsolódott a KNSZ-nek a Bizottsághoz való kirendelése során végzett tevékenységéhez.

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy megítélése szerint teljes mértékben a KNSZ-re vonatkozó szabályainak megfelelően járt el. Hozzátette, hogy a panaszos számára már biztosított egy további rendes szabadságot a 2005. évre, és hogy erre kizárólag a jelen ügyben való megoldás érdekében került sor.

1.8 Az e véleménnyel kapcsolatos észrevételeiben a panaszos fenntartotta panaszát. . Azt is megemlíti, hogy a további szabadságnapot még nem írták jóvá a szabadságszámláján.

1.9 Az ombudsman megjegyzi, hogy a szabadságra vonatkozó végrehajtási rendelkezések bevezetéséről szóló, 2004. április 28-i C(2004) 1587 bizottsági határozat mellékletéből (részletek, amelyeket a panaszos nyújtott be) kitűnik, hogy a Bizottság tisztviselői és egyéb alkalmazottai egy munkanap külön szabadságot kaphatnak, ha őket nem közvetlenül és személyesen érintő ügyben idézik be tanúvallomásra. A vonatkozó szöveg azonban megjegyzi, hogy ilyen esetekben nincs külön szabadságra vonatkozó rendelkezés a KNSZ-ek számára. E rendelkezés alapján tehát úgy tűnik, hogy eltérő bánásmód áll fenn egyrészt a tisztviselők (és egyéb alkalmazottak), másrészt a KNSZ-ek között.

1.10 A panasszal kapcsolatos véleményében az Európai Bizottság hangsúlyozta a tisztviselők és a KNSZ-ek közötti különbségeket. Úgy tűnt, hogy ezek a beadványok arra utalnak, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az esetleges egyenlőtlen bánásmód a tisztviselők és a KNSZ-ek közötti objektív különbségekkel magyarázható, és így nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek. Az ombudsman elismeri, hogy jelentős különbségek vannak egyrészt a tisztviselők, másrészt a KNSZ-ek között. Meg kell azonban jegyezni, hogy a jelen ügyben nem általánosságban a bizottsági alkalmazottak e kategóriáinak helyzetét kell összehasonlítani, hanem azon konkrét helyzettel kapcsolatos álláspontjukat, amelyben a Bizottság alkalmazottai vannak, amikor a bíróság tanúként szólítja fel őket egy őket közvetlenül vagy személyesen nem érintő ügyben. A Bizottság nem vitatja, hogy az a személy, akinek ilyen körülmények között tanúvallomást kell tennie, teljesíti az állampolgári minőségében rá háruló kötelezettséget. Az ombudsman azonban nem érti, hogy az a tény, hogy egy személy tisztviselő vagy KNSZ, hogyan lehet releváns ebben az összefüggésben. A bíróság tanúként való megjelenésre irányuló kérelmének való megfelelés kötelezettsége az érintett személyt állampolgárként terhelő kötelezettségből ered, nem pedig tisztviselőként vagy KNSZ-ként fennálló minőségéből. Az ombudsman véleménye szerint nem nyert bizonyítást, hogy a tisztviselők és a KNSZ-ek jogállása közötti különbségek hogyan jogosíthatnák fel a Bizottságot arra, hogy a személyzet e két kategóriáját eltérően kezelje a bíróság előtti tanúként való megjelenésre vonatkozó külön szabadság iránti kérelmek elbírálása során.

Az ombudsman megjegyzi, hogy úgy tűnik, a Bizottság nem tartja fenn ezt az érvelést a békés megoldásra irányuló javaslatára adott válaszában. A Bizottság azonban válaszában ismételten hangsúlyozza, hogy nem a KNSZ-ek munkáltatója, hanem a KNSZ-eket a Bizottsághoz kirendelő nemzeti hatóságok alkalmazásában marad. Ezért hasznos emlékeztetni arra, hogy a Bizottság nem vitatja, hogy a kiküldött nemzeti szakértők tekintetében a szabadságra vonatkozó határozatokat maga hozza meg, és nem a kirendelő nemzeti hatóságok. Az a tény tehát, hogy a Bizottság nem a KNSZ munkáltatója, a jelen összefüggésben irreleváns.

1.11 Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság a panaszra vonatkozó véleményében arra a tényre támaszkodik, hogy a hatályos szabályok további lehetőségeket biztosítanak a KNSZ-ek számára külön szabadság megadására, amelyet a kirendelés során esetlegesen felmerülő igények fedezésére lehetne felhasználni. Az ombudsman békés megoldásra irányuló javaslatára adott válaszában a Bizottság utalt a tisztviselők és a köztisztviselők között a rendes szabadság tekintetében fennálló különbségekre is. Úgy tűnik tehát, hogy a Bizottság lényegében azt sugallja, hogy nem történt egyenlőtlen bánásmód a tisztviselők és a KNSZ-ek között, mivel a külön szabadságot lehetővé tevő különös rendelkezés hiányát olyan esetekben, amikor a KNSZ-eknek tanúként kell megjelenniük a bíróság előtt, ellensúlyozza az a tény, hogy a KNSZ-ek rendesebb szabadságot kapnak, mint a tisztviselők, valamint az a lehetőség, hogy más jogcímeken külön szabadságot kaphatnak.

1.12 Az ombudsman úgy véli, hogy ezen érv kezelése érdekében különbséget kell tenni a rendes szabadság és a külön szabadság között.

1.13 A rendes szabadságot illetően igaz, hogy a KNSZ-ek évi 30 munkanap szabadságot kapnak, míg a tisztviselők alapjogosultsága mindössze 24 munkanap szabadságot ír elő. Figyelembe kell azonban venni azt a tényt, hogy a személyzeti szabályzat és a szabadságra vonatkozó végrehajtási rendelkezések bevezetéséről szóló, 2004. április 28-i C(2004) 1587 bizottsági határozat előírja, hogy a bizottsági tisztviselők életkoruk (legfeljebb 6 nap) és kategóriájuk (legfeljebb 3 nap) alapján további szabadságra jogosultak, és hogy az utazási időt (legfeljebb 6 nap) hozzáadják az alkalmazás helye és a tisztviselők származási helye közötti távolságtól függően. A KNSZ-ek tekintetében a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy a 30 munkanapos éves szabadságra való jogosultságot „kimerítőnek kell tekinteni. Különösen az utazás, az életkor vagy a besorolási osztály tekintetében nem engedélyezhető további jogosultság.” Ez azt jelenti, hogy míg a KNSZ rendes szabadsága minden esetben évi 30 munkanapot tesz ki, a tisztviselők legalább 24 napot kapnak, amelyet a fent említettek szerint további napokkal egészítenek ki. A KNSZ-ek szabadsághoz való jogának (30 nap) és a tisztviselők alapszabadsághoz való jogának (24 nap) összehasonlítása ezért nem tűnik megfelelőnek. Mindenesetre a Bizottság nem fejtette ki, hogy a KNSZ-ek és a tisztviselők között a rendes szabadsághoz való jog tekintetében fennálló ilyen különbség hogyan igazolhatja a különleges szabadsággal kapcsolatos eltérő bánásmódot. Az ombudsman hasznosnak tartja megjegyezni, hogy maga a Bizottság is megemlíti, hogy a közelmúltban a kirendelt nemzeti szakértők számára gyermek születése miatt biztosított (különleges) szabadság napjainak számát a köztisztviselők számára biztosított szabadság napjainak számához igazította. Úgy tűnik, ez arra utal, hogy a KNSZ-ek és a tisztviselők még a Bizottság saját véleménye szerint is hasonlóak, legalábbis a különleges szabadságok bizonyos típusai tekintetében.

1.14 A külön szabadsággal kapcsolatban az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság ezzel összefüggésben a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikkének (4) bekezdésére hivatkozik.

1.15 E rendelkezés első albekezdése lehetővé teszi, hogy a KNSZ-ek egy 12 hónapos időszakon belül legfeljebb két nap külön szabadságot kapjanak. Mivel ez a rendelkezés nem határozza meg azokat az okokat, amelyek alapján ilyen külön szabadság adható, nem tűnik kizártnak, hogy erre a rendelkezésre hivatkozni lehet azokban az esetekben, amikor a KNSZ-nek tanúként kell megjelennie a bíróság előtt. Megjegyzendő azonban, hogy az említett rendelkezés csak akkor alkalmazandó, ha a KNSZ munkáltatója megfelelően meghatározott kérelmet nyújt be, míg a tisztviselők hasonló körülmények között közvetlenül a Bizottsághoz fordulhatnak külön szabadságért. Azt is meg kell jegyezni, hogy az említett rendelkezés 12 hónaponként legfeljebb két nap külön szabadságot ír elő, míg a tisztviselőkre alkalmazandó szabályok úgy értelmezhetők, hogy egy nap külön szabadság adható minden olyan esetben, amikor a tisztviselőnek bíróság előtt kell vallomást tennie. Az ombudsman békés megoldásra irányuló javaslatára adott válaszában a Bizottság nem vitatta, hogy ez az értelmezés lehetséges. Az ombudsman véleménye szerint a 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikke (4) bekezdésének első albekezdése által biztosított lehetőség tehát nem elegendő annak megállapításához, hogy a tisztviselők és a KNSZ-ek lényegében egyenlő bánásmódban részesülnek.

1.16 A 2004. február 27-i bizottsági határozat 14. cikke (4) bekezdésének második albekezdése, amelyet 2005-ben egészítettek ki e rendelkezéssel, nem tartalmaz ilyen korlátozást. Megjegyzendő azonban, hogy ez a rendelkezés csak akkor alkalmazandó, ha a KNSZ által kért külön szabadság „a Bizottság érdekében áll”. A vonatkozó rendelkezés tehát csak akkor lehet releváns a jelen összefüggésben, ha a Bizottság kész elfogadni, hogy a Bizottság érdekében áll külön szabadság biztosítása a KNSZ-ek számára azokban az esetekben, amikor bíróság előtt tanúként történő vallomástételre idézik őket. Ugyanakkor korántsem egyértelmű, hogy valóban ez a helyzet. A békés megoldásra irányuló javaslatában az ombudsman megjegyezte, hogy a Bizottság által a panasszal kapcsolatos véleményében tett észrevételek ellentétes értelemben is értelmezhetők. Az e javaslatra adott válaszában a Bizottság mindazonáltal tartózkodott annak tisztázásától, hogy véleménye szerint „a Bizottság érdekében áll-e” vagy állhat-e külön szabadság biztosítása azon KNSZ-ek számára, akiknek tanúként kell megjelenniük a bíróság előtt. Még ha a Bizottság beadványait úgy is kellene érteni, hogy a Bizottság elfogadta, hogy a 14. cikk (4) bekezdésének második albekezdése alkalmazható olyan esetekben, mint a panaszosé, a jogi egyértelműség biztosításának szükségessége megköveteli, hogy ezt az álláspontot kellő pontossággal fejezzék ki a vonatkozó szabályokban. Az ombudsman véleménye szerint ez például a kiküldött nemzeti szakértőkről szóló, 2004. február 27-i bizottsági határozat vagy a szabadságra vonatkozó végrehajtási rendelkezések bevezetéséről szóló, 2004. április 28-i bizottsági határozat módosításával érhető el. Megjegyzendő, hogy az utóbbi határozat vonatkozó szakasza továbbra is kimondja, hogy „nincs külön szabadságra vonatkozó rendelkezés” a KNSZ-ek számára azokban az esetekben, amikor bíróság előtt kell vallomást tenniük.

1.17 A fentiekre tekintettel az ombudsman arra a következtetésre jut, hogy hivatali visszásságnak minősül, ha a Bizottság nem kezeli egyformán a tisztviselőket és a KNSZ-eket a bíróság előtti tanúként való megjelenésre vonatkozó külön szabadság iránti kérelmek tekintetében, vagy ha a Bizottság nem tisztázza, hogy a meglévő szabályokat úgy értelmezi, hogy elkerülje a tisztviselőkkel és a KNSZ-ekkel szembeni egyenlőtlen bánásmódot ezen a területen.

1.18 Az ombudsman az esetleges félreértések elkerülése végett hasznosnak tartja hozzátenni, hogy teljes mértékben tudatában van annak a ténynek, hogy a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik a tekintetben, hogy külön szabadságot biztosít-e egy olyan tisztviselőnek, akinek tanúként kell megjelennie a bíróság előtt. A hivatali visszásság fent említett következtetése tehát arra vonatkozik, hogy a KNSZ-nek nincs megfelelő mérlegelési jogköre a külön szabadság megadására (vagy arra, hogy a Bizottság nem tisztázta, hogy ilyen körülmények között létezik-e ilyen megfelelő mérlegelési jogkör a külön szabadság iránti kérelmek tekintetében). Az ombudsman hasznosnak tartja továbbá emlékeztetni arra, hogy ez a vizsgálat csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a tisztviselőket vagy a KNSZ-eket olyan esetekben kérik fel tanúvallomásra, amelyekben sem közvetlenül, sem személyesen nem érintettek. Amint azt a Bizottság 2004. április 28-i határozata kifejti, ilyen külön szabadság csak akkor adható, ha a kérelmező nem vesz részt az ügyben, azaz ha nem folyik ellene vizsgálat, mivel a KNSZ vagy a polgári peres fél, vagy az ellenérdekű fél ilyen esetben.

2 Következtetések

A fentiekre tekintettel az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban az ombudsman a következő ajánlástervezetet terjeszti a Bizottság elé:

Az ajánlástervezet

A Bizottságnak módosítania vagy pontosítania kell a meglévő szabályokat annak biztosítása érdekében, hogy a kirendelt nemzeti szakértők a tisztviselőkkel azonos feltételek mellett különleges szabadságot kapjanak azokban az esetekben, amikor tanúként kell megjelenniük a bíróság előtt, és ezeket a szabályokat alkalmazniuk kell a panaszos ügyére.

A Bizottság és a panaszos tájékoztatást kap erről az ajánlástervezetről. Az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban a Bizottság 2006. április 30-ig részletes véleményt küld. A részletes vélemény magában foglalhatja az ombudsman határozatának elfogadását és az ajánlástervezet végrehajtása érdekében hozott intézkedések leírását.

Strasbourg, 2006. február 2.

 

P. Nikiforos DIAMANDOUROS

---

(1) Az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről szóló, 1994. március 9-i 94/262 európai parlamenti határozat (HL 1994. L 113., 15. o.).

(2) A 2003. január 31-i C(2003) 406 határozattal módosított, a nemzeti szakértők Bizottsághoz történő kirendelésére vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2002. április 30-i C(2002) 1559 határozat módosításáról szóló, 2004. február 27-i C(2004) 577 bizottsági határozat.

(3) A Bizottság 2005. március 22-i C(2005) 872 határozata.

(4) Az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről szóló, 1994. március 9-i 94/262 európai parlamenti határozat (HL 1994. L 113., 15. o.).

(5) A 2003. január 31-i C(2003) 406 határozattal módosított, a nemzeti szakértők Bizottsághoz történő kirendelésére vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2002. április 30-i C(2002) 1559 határozat módosításáról szóló, 2004. február 27-i C(2004) 577 bizottsági határozat.

(6) A Bizottság 2005. március 22-i C(2005) 872 határozata.