A panasz előzményei

1. 2013. november 19-én az ügy fő panaszosa [1] Olaszországra vonatkozóan CHAP(2013)03631 számon kötelezettségszegési panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz.

2. 2015. március 4-én Olaszország elfogadta a bírák felelősségéről szóló 18/2015. sz. törvényt (a továbbiakban: az új törvény), és orvosolta az uniós jognak a jogsértési panaszban említett megsértését (azaz orvosolta a 117/88. sz. törvénynek az Európai Unió Bírósága (EUB) által például a C-379/10. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben ^[2] feltárt hiányosságait). A Bizottság ezért 2015. március 26-án lezárta a jogsértési panaszt.

3. Ezt követően levelezésre került sor a panaszos és a Bizottság között. 2015. október 9-én a panaszos két levelet küldött a Bizottságnak. Az elsőben a panaszos határozottan vitatta a Bizottság álláspontját. A panaszos arra hivatkozott, hogy az olasz bíróságokhoz benyújtott biztosítási intézkedés iránti kérelmeit nyolc alkalommal nyilvánították elfogadhatatlannak, mivel a nemzeti bíróságok továbbra is a 117/88. sz. törvény immár hatályon kívül helyezett 5. cikkében előírt „elfogadhatósági szűrőt” alkalmazták. Azzal érvelt, hogy ez a helyzet nem tekinthető összeegyeztethetőnek sem az uniós joggal, sem az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével, ha e szűrő alkalmazása az EUB C-379/10. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2011. november 24-én hozott ítélete értelmében már nem lehetséges.

4. A panaszos ezt követően kijelentette, hogy függetlenül attól, hogy a kötelezettségszegési eljárás folytatódik-e vagy sem (bár annak megszüntetése hátrányos megkülönböztetést jelentene vele szemben), a Bizottságnak a megfelelő ügyintézés elvével összhangban legalább el kell ismernie és egyértelműen ki kell jelentenie, hogy az EUB azon ítéletei (amelyekre a nemzeti bíróságok előtt mindig hivatkozott), amelyekre a Bizottság hivatalos dokumentumaiban [3] hivatkozott, rá is alkalmazandók, és ezért a nemzeti bíróságok kötelesek tiszteletben tartani ezeket az ítéleteket, vagy legalább előzetes döntéshozatal iránti kérelmet benyújtani az EUB-hoz, amint azt az EUB ítéletei előírják.

5. 2015. október 9-i második levelében a panaszos egy másik olyan ügyről tájékoztatta a Bizottságot, amelyben több postai dolgozóval együtt érintett volt. Azt állította, hogy az olasz bíróságok még a 18/15. sz. törvény elfogadását követően is megsértették az EUB-hoz való előzetes döntéshozatalra utalás kötelezettségét, és hogy a nemzeti bíróságok továbbra is elsőbbséget biztosítanak a nemzeti jognak az uniós joggal szemben. A levél azt is megállapította, hogy ez a helyzet sok más embert is érint Olaszországban, és hogy 70 különböző politikai meggyőződésű parlamenti képviselő kérte a kormányt, hogy avatkozzon be a probléma megoldása érdekében.

6. A panaszos ezt követően az ombudsmanhoz fordult.

A vizsgálat

7. Az ombudsman vizsgálatot indított a panasszal kapcsolatban, és a következő problémákat állapította meg:

1) A Bizottság nem válaszolt a 2013. november 19-i eredeti jogsértési panaszban felvetett egyes kérdésekre, valamint a panaszosok ügyvédje által a Bizottságnak 2015. október 9-én küldött levelekre.

2) A Bizottságnak nem kellett volna lezárnia a CHAP(2013)03631. számú kötelezettségszegési panaszt, mivel az olasz bíróságok: teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az uniós jogot és az új 18/2015. sz. törvényt, amelyet azért fogadtak el, hogy Olaszországot összhangba hozzák az uniós joggal, és továbbra is alkalmazza a hatályon kívül helyezett 117/88. sz. törvényt; és b) teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt a kötelezettséget, hogy kötelező előzetes döntéshozatal iránti kérelmet kell benyújtani az Európai Unió Bíróságához, ezáltal megsértve az emberi jogokat.

8. Az ombudsman felkérte a Bizottságot, hogy válaszoljon az első kérdésre, és tájékoztatta arról, hogy az első kérdésre adott válaszának vizsgálatát követően meg fogja határozni, hogy szükséges-e felkérni a Bizottságot a második kérdés megválaszolására. A vizsgálat során az ombudsman megkapta a Bizottság (2017. március 2-i) válaszát az első kérdésre, majd a panaszos (és ügyvédje) észrevételeit a Bizottság válaszára, valamint a panaszos (és ügyvédje) további levelezését. Az ombudsman határozata figyelembe veszi a felek által előterjesztett érveket és álláspontokat. Az ombudsman úgy véli, hogy 2017. március 2-i válaszában a Bizottság a második kérdéssel kapcsolatban is kifejtette álláspontját.

A Bizottság válaszának hiányáról és arról a kérdésről, hogy a Bizottságnak nem kellett volna lezárnia a CHAP(2013)03631 számú kötelezettségszegési panaszt

Az ombudsman elé terjesztett érvek

9. A felek főbb érvei a következőképpen foglalhatók össze.

10. 2017. március 2-i levelében a Bizottság elnézést kért a válaszadás késedelme miatt [4].

11. A Bizottság többek között megállapította, hogy a C-379/10. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítéletének rendelkező részében a Bíróság megállapította, hogy az Olasz Köztársaság – mivel az olasz államnak az uniós jog valamely végső fokon eljáró bírósága általi megsértéséért fennálló felelősségét a 117/88. sz. törvény 2. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében „szándékos vétkesség vagy súlyos kötelességszegés eseteire” korlátozta – nem teljesítette kötelezettségeit” (kiemelés a Bizottságtól).

12. A 117/88. sz. törvényt módosító új 18/2015. sz. törvény megsemmisítette a bírák felelősségére hivatkozó ügyekre vonatkozó „elfogadhatósági szűrőt” tartalmazó 5. cikket. Átfogalmazta továbbá a 2. cikk (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit, amelyekkel a Bíróság a C-379/10. sz. ügyben hozott ítéletében foglalkozott. A Bíróság a C-379/10. sz. Bizottság kontra Olaszország ügyben 2011. november 24-én hozott ítéletében nem határozott az 5. cikkről és az elfogadhatósági szűrőről.  

13. Ezt szem előtt tartva állapította meg a Bizottság a 2015. szeptember 10-i lezáró levélben, hogy a nemzeti bíróságok csak akkor vizsgálhatják felül az említett ítélet végrehajtását, ha az elfogadhatósági szűrő alkalmazása a Bíróság által érvénytelennek ítélt feltételek, különösen a 2. cikk (2) bekezdésében foglalt feltételek újbóli alkalmazásához vezet.

14. A Bizottság további magyarázatokkal szolgált a 2015. szeptember 10-i lezáró levélben foglalt következtetéssel kapcsolatban is, amelyben úgy ítélte meg, hogy a panasz elszigetelt ügynek minősül. A Bizottság kijelentette, hogy nem feladata, hogy egyedi jogvitákba beavatkozzon, még akkor sem, ha – mint a panaszos esetében – azok több bíróság előtt több nehéz eljáráshoz vezetnek. A Bizottság szerint a panaszosra vonatkozó számos ítélet e tekintetben elszigetelt esetnek minősül, nem pedig a különböző igazságszolgáltatási szervek különböző ügyekben ismétlődő gyakorlatának, még akkor is, ha el kell fogadni (ami a jelen ügyben nem áll fenn), hogy az ilyen gyakorlat az uniós jog be nem tartásával jár. A Bizottság kifejtette, hogy ugyanez mondható el az előzetes döntéshozatalra utalási kötelezettség állítólagos megsértéséről.

15. A Bizottság hozzátette, hogy a panaszos szerint számos végső fokon eljáró bíróság megtagadta az előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság elé terjesztésére vonatkozó kötelezettség teljesítését. A Bizottság megállapította, hogy a panaszos által a 2015. október 9-i és 2016. július 8-i levelezésben említett ítéletekben az olasz bíróságok következetesen elfogadhatatlannak nyilvánították az egyik panaszos által indított eljárást, mivel a szükséges elfogadhatósági szakaszt nem hajtották végre az akkor hatályos törvény 5. cikkében előírtak szerint. A fentieknek megfelelően az 5. cikk nem képezte közvetlenül a C-379/10. sz. ügyben hozott ítélet tárgyát.

16. A Bizottság észrevételeket tett a genovai és torinói bíróságok számos olyan ítéletével kapcsolatban, amelyekre a panaszos a Bizottsággal folytatott levelezésében hivatkozott.

17. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az összes kifogás értékelését követően úgy ítélte meg, hogy nem állapítható meg megalapozottan az EUMSZ 267. cikk (3) bekezdése szerinti előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére vonatkozó kötelezettség megsértése, mivel nincs olyan bizonyíték, amely bizonyíthatná az előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság elé terjesztésének mellőzésére vonatkozó gyakorlat fennállását.

18. A Bizottság arra is rámutatott, hogy értelmező közleményei nem bírnak „kényszerítő értékkel”, és nem kötik a nemzeti bíróságokat. Ezek értelmező eszközök. Hozzátette, hogy kizárólag a Bíróság határozhatja meg az uniós jog kötelező erejű értelmezéseit.

19. A Bizottság megerősítette a CHAP(2013)3631. sz. ügy lezárását, mivel a levelezés és az olasz bíróságok által hozzá intézett ítéletek elemzése alapján úgy ítélte meg, hogy nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték az EUMSZ 258. cikkének alkalmazásában.

20. A panaszos részletes észrevételeket küldött az ombudsmannak azon álláspontjának alátámasztására, hogy a Bizottság válasza elfogadhatatlan, jogellenes és kitérő volt, és hogy a Bizottság hivatali visszásságot követett el. A panaszos szerint a Bizottság nem tette meg, amit az ombudsman kért. Nem válaszolt a 2013. november 19-i kötelezettségszegési panaszban felvetett kérdésekre, amelyekre még nem válaszolt, valamint a 2015. október 9-i 1. sz. levélre. Ezenkívül a Bizottság egyáltalán nem válaszolt a 2015. október 9-i 2. sz. levélre.

21. A panaszos többek között azt állította, hogy i. a Bizottsághoz intézett 2015. október 9-i leveléhez csatolta a torinói bíróság két (2015. július 21-i és 2015. augusztus 29-i) ítéletét, valamint ii. a 2016. július 8-i leveléhez (amelyet a panaszt követően küldtek meg az ombudsmannak, de amelyre a Bizottság 2017. március 2-i levelében válaszolt), a torinói bíróság két másik (2015. december 10-i és 2016. április 13-i) ítéletét, amelyekben a nemzeti bíróságok továbbra is alkalmazták a hatályon kívül helyezett 5. cikket, megsértve ezzel az emberi jogait. A nemzeti bíróságok lehetővé tették, hogy a nemzeti eljárási szabályok elsőbbséget élvezzenek az uniós joggal szemben.

22. Ezenkívül a 2016. július 8-i levélhez három (2015. december 15-i, 2015. április 17-i és 2015. május 14-i) Cour de cassation (semmítőszék) ítéletet csatolt, amelyekből kitűnik, hogy a 117/88. sz. törvény hatályon kívül helyezett részeit még mindig alkalmazzák. Korábban (2015. október 9-i levelében) csatolta a Semmítőszék 10121/15. sz. rendeletét is, amely a 117/88. sz. törvényt is alkalmazta.

23. A panaszos azt állította, hogy egy másik kötelezettségszegési panasszal ((2009)2230) összefüggésben a Bizottság a Semmítőszéknek a 117/88. sz. törvényt értelmező két ítélete alapján kötelezettségszegési eljárást indított Olaszország ellen. Másrészt a panaszos 2016. július 8-i leveléhez csatolta a Semmítőszék három ítéletét (a Semmítőszék 10121/15. sz. rendeletén kívül), amelyek rámutattak a 117/88. sz. törvény hatályon kívül helyezett rendelkezéseinek alkalmazására olyan ügyekben, amelyek ebben az ügyben nem érintették a panaszost. Ez azt mutatta, hogy nem elszigetelt esetről van szó, különösen azért, mert a Semmítőszék feladata a jog egységes értelmezésének biztosítása. A Bizottság ezért megsértette a megfelelő ügyintézéshez való jogot, és hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a panaszossal szemben, mivel ebben az ügyben nem indított kötelezettségszegési eljárást.

24. A panaszos azzal is érvelt, hogy a Bizottság tévesen állította, hogy a Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítéletében az EUB nem határozott a 177/88. sz. törvény 5. cikkéről és magáról az elfogadhatósági szűrőről. A panaszos szerint egyértelmű, hogy a hatályon kívül helyezett 5. cikk szorosan kapcsolódik a 117/88. sz. törvény 2., 3. és 4. cikkéhez. Az 5. cikk előírta, hogy a bíróságnak a törvény 2. cikke alapján kell határoznia a kereset elfogadhatóságáról. A kereset elfogadhatatlan volt, ha a 2., 3. és 4. cikk rendelkezéseit nem tartották be, vagy ha az nyilvánvalóan megalapozatlan volt. Az 5. cikket hatályon kívül helyezték annak érdekében, hogy Olaszország uniós tagságára tekintettel hatályba léptesse az állam és az igazságszolgáltatás polgári jogi felelősségét szabályozó törvényt.

25. Ezenkívül a panaszos szerint a Bizottság azt is tévesen állította, hogy a nemzeti bíróságok nem alkalmaztak általános és következetes gyakorlatot arra vonatkozóan, hogy ne terjesszenek elő előzetes döntéshozatal iránti kérelmet. A fentieknek megfelelően tájékoztatta a Bizottságot a Semmítőszék három ítéletéről és egy rendeletéről, amelyek továbbra is alkalmazzák a 117/88. sz. törvény hatályon kívül helyezett rendelkezéseit. Ha a Semmítőszék előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett volna elő, nyilvánvaló, hogy nem alkalmazhatta volna a 117/88. sz. törvény hatályon kívül helyezett rendelkezéseit. Bebizonyosodott tehát, hogy általános és következetes gyakorlatról van szó. A panaszos azt is bizonyította, hogy a Torinói Bíróság büntetőítéletei végső fokon hozott ítéletek. A Bizottság hivatali visszásságot követett el, amikor azt a hamis nyilatkozatot tette, hogy „a panaszos véleménye szerint a végső fokon eljáró bíróságok nem tettek eleget az előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtására vonatkozó kötelezettségnek”(a kiemelés félkövérrel szedve). Ez az ügy bizonyítást nyert, és nem képezte a panaszos véleményének tárgyát.

26. A panaszos egy másik, a Bizottságnak 2015. július 7-én küldött levélre hivatkozott, amelyben bizonyította, hogy a Genovai Bíróság 2015. május 29-i 1730/2015. sz. ítéletével (két hónappal a 18/15. sz. törvény hatálybalépését követően) a Bíróság továbbra is alkalmazta a 177/88. sz. törvény hatályon kívül helyezett rendelkezéseit [5].

27. Végezetül a panaszos kijelentette, hogy az új törvény által bevezetett eljárási reformnak azonnal alkalmazandónak kellett volna lennie a folyamatban lévő eljárásokra. A panaszos keresetét nem lehetett volna elfogadhatatlannak nyilvánítani a) az EUB Kobler-, Traghetti del Mediterraneo- és Bizottság kontra Olaszország ítélete (C-379/10), valamint b) a 117/88. sz. törvény reformja miatt. 

Az ombudsman értékelése

kérdés: A válaszadás elmulasztása

28. A panaszos úgy véli, hogy a Bizottság még mindig nem válaszolt a 2013. november 19-i és a 2015. október 9-i levélben felvetett valamennyi kérdésre. Az ombudsman azonban úgy véli (amint az a következő szakaszban látható), hogy a Bizottság meggyőző és átfogó választ adott. Az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos levelei terjedelmesek és rendkívül részletesek voltak. A három levél összesen mintegy 75 oldalt tett ki (kivéve a levelekhez csatolt számos mellékletet). A Bizottság nem köteles a panaszos által felhozott minden egyes érvvel foglalkozni, amennyiben meggyőző magyarázatot ad álláspontjára.

29. A panaszos különösen úgy véli, hogy a Bizottság egyáltalán nem válaszolt a 2015. október 9-i „2. sz. levélre”. Meg kell azonban állapítani, hogy 2017. március 2-i levelének 4. oldalán a Bizottság észrevételeket tett a Genovai Bíróság 2015. augusztus 21-i ítéletével kapcsolatban, amelyre a 2015. október 9-i 2. sz. levélben részletesen hivatkozott. A Bizottság többek között helyesen állapította meg, hogy az ügyben ítéletet hozó bíróság nem végső fokon eljáró bíróság. A genovai nemzeti bíróság tehát nem volt köteles az EUMSZ 267. cikk (3) bekezdése alapján előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjeszteni.

30. Mindezek alapján az ombudsman megállapítja, hogy az első kérdés megoldódott, bár a Bizottság jelentős késedelmet szenvedett a panaszosok két, 2015. október 9-i levelének megválaszolásában. Mivel a Bizottság elnézést kért a késedelemért, az üggyel kapcsolatos további észrevételek nem indokoltak.

kérdés: A Bizottságnak nem lett volna szabad lezárnia a CHAP(2013)03631 számú kötelezettségszegési panaszt

31. Az ombudsmannak el kell döntenie, hogy a Bizottságnak az ügy átfogó értékelése alapján adott magyarázata elegendő-e ahhoz, hogy ne indítsa újra a CHAP(2013)03631 ügyet.

32. Az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság ésszerű és megfelelő indokokkal indokolja, hogy miért nem indítja újra az ügyet.

33. Amint azt a Bizottság kifejtette, a kötelezettségszegési eljárásoknak nem célja az egy vagy néhány polgárt érintő konkrét ügyek megoldása. A kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás lényegében olyan eljárás, amelynek során az Európai Bizottság párbeszédet kezd valamely tagállammal az uniós jog e tagállam általi alkalmazása során felmerülő általános és következetes problémák azonosítása és megoldása érdekében. A Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak eldöntése során, hogy a gyakorlatok kellően következetesek és általános jellegűek-e ahhoz, hogy kötelezettségszegési eljárás megindításához vezessenek. Tekintettel arra, hogy mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, az ombudsman csak akkor kérdőjelezheti meg a Bizottság azon döntését, hogy egy adott ügyben nem jár el, ha a Bizottság nem tudta kifejteni, hogy e döntés észszerű volt. A panaszos úgy véli, hogy a Bizottságnak bejelentett gyakorlatok rendszerszintűek. A Bizottság nem ért vele egyet: a Bizottságot viszonylag kevés magánszemélyt képviselő ügyvéd kereste meg ebben a kérdésben. Amint azt a Bizottság megállapította, még ha a panasz tartalmaz is példákat olyan gyakorlatokra, amelyek sérthetik az uniós jogot ^[6], a panaszos hivatkozik a rá és a többi panaszosra vonatkozó ítéletekre (amelyek nem mindegyike végső fokon hozott ítélet). Ez nem elegendő az általános és következetes gyakorlat bizonyításához. A Bizottság ésszerűen jár el, amikor úgy ítéli meg, hogy a panaszos nem bizonyította, hogy a nemzeti bíróságok (amelyek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség) visszatérő gyakorlata az, hogy nem alkalmazzák megfelelően az uniós jogot, és nem kérnek előzetes döntéshozatalt [7] az uniós jog helyes értelmezésével kapcsolatban.

34. A Semmítőszék a 2016. július 8-i levélhez csatolt három ítéletben [8], valamint a 2015. október 9-i levélhez csatolt 10121/15. sz. rendeletben úgy ítélte meg, hogy a 177/88. sz. törvény hatályon kívül helyezett 5. cikke és 4. cikkének korábbi változata alkalmazandó az előtte folyamatban lévő ügyek tényállásának időpontjában, és ezt meg is indokolta (lásd például a Semmítőszék 2015. december 15-i ítéletében (N. 25216) kifejtett részletes indokolását). A Cour de cassation (semmítőszék) lényegében úgy ítélte meg, hogy mivel az új 18/15. sz. törvény (amely 2015. március 19-én lépett hatályba) nem ír elő átmeneti rendelkezéseket, nem tekinthető úgy, hogy visszaható hatállyal (bírósági értelmezés útján) alkalmazandó lenne a 2015. március 19. előtt benyújtott kérelmekkel (ricorsi) indított, folyamatban lévő ügyekre.

35. A Bizottság kijelentette, hogy ez az értelmezés ^[9] csak akkor lehet ellentétes az uniós joggal, ha az elfogadhatósági szűrő alkalmazása (amely nem képezte közvetlenül a C-379/10. sz. ügyben hozott ítélet tárgyát) a Bíróság által érvénytelennek ítélt feltételek, különösen a 2. cikk (2) bekezdésében foglalt feltételek újbóli alkalmazásához vezetne. Az ombudsman elfogadja ezt az érvelést. A panaszos nem bizonyította, hogy az elfogadhatósági szűrő alkalmazása a 117/88. sz. törvény 2. cikke (2) bekezdésének korábbi változatában meghatározott, a Bíróság által érvénytelennek ítélt feltételek szisztematikus újbóli alkalmazásához vezetett volna.

36. Mivel a Bizottság álláspontja ésszerű, a második kérdéssel kapcsolatban nem merült fel hivatali visszásság. 

Következtetések

A vizsgálat alapján az ombudsman az alábbi következtetésekkel zárja le az ügyet [10]:

Az első kérdés megoldódott.

Ami a második kérdést illeti, a Bizottság nem követett el hivatali visszásságot.

A panaszost és a Bizottságot tájékoztatják erről a határozatról.

 

Emily OÿReilly
Európai Ombudsman

 

Strasbourg, 2017. december 15.

 

 

[1] Az ombudsmanhoz benyújtott panaszt a fő panaszos és számos más panaszos nevében egy ügyvéd nyújtotta be. A Bizottsággal és az ombudsmannal folytatott levelezés nagy részét a fő panaszos és/vagy az ügyvéd küldte. A hivatkozás megkönnyítése érdekében a határozat a „panaszosra” hivatkozik.

[2] A Bíróság 2011. november 24-i ítélete, Bizottság kontra Olaszország, C-379/10, ECLI:EU:C:2011:775.

[3] A panaszos hivatkozott például a közbeszerzésre alkalmazandó közösségi jogról és a szociális szempontok közbeszerzésbe történő integrálásának lehetőségeiről szóló bizottsági értelmező közleményre (COM/2001/0566 végleges).

[4] A Bizottság jelezte, hogy levelét a következő levelezésre válaszul küldi: 1. 2015. október 9-i 1. sz. levél; 2. a 2015. október 9-i 2. sz. levél; 3. 2015. november 24-i e-mail; 4. 2015. december 18-i e-mail; 5. 2016. július 7-i és 8-i e-mailek.

[5] A panaszos a 2016. július 8-án küldött levelének több olyan pontját is felsorolta, amelyekre a Bizottság nem válaszolt (például azt a kérdést, hogy a Semmítőszék 2015. december 15-i ítéletét (25216. sz.) anélkül hozták meg, hogy a Bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett volna elő).

[6] Amint arra a Bizottság 2015. szeptember 10-i levelében rámutatott, kizárólag az Európai Unió Bírósága adhat kötelező erejű értelmezést az uniós jogra vonatkozóan.

[7] Ami a panasz azon érveit illeti, amelyek szerint a nemzeti bíróságok tévesen alkalmazták az uniós jogot azáltal, hogy nem terjesztettek elő előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok mikor kötelesek erre. Az EUMSZ 267. cikk (3) bekezdése értelmében csak azok a bíróságok kötelesek előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjeszteni,„amelyek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség”(kiemelés tőlem), feltéve, hogy valamely kérdés eldöntése szükséges ahhoz, hogy a bíróság ítéletet hozhasson. A Bíróság a Cilfit kontra Ministry of Health ügyben 1982. október 6-án hozott ítéletében (283/81, ECLI:EU:C:1982:335) kimondta, hogy annak a bíróságnak, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, előzetes döntéshozatal iránti kérelmet kell az Európai Unió Bírósága elé terjesztenie,„kivéve, ha megállapítást nyert, hogy a felvetett kérdés nem releváns, vagy hogy a szóban forgó közösségi rendelkezést a Bíróság már értelmezte, vagy hogy a közösségi jog helyes alkalmazása olyan nyilvánvaló, hogy az minden észszerű kétséget kizár”. Meg kell jegyezni, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) az N. 25216. sz. ítéletben megindokolta azt a döntését, hogy nem terjeszt elő előzetes döntéshozatal iránti kérelmet. Megállapította, hogy mivel a 117/88. sz. törvény 2. cikkének korábbi változatát az EUB többször is az uniós joggal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, nincs ok arra, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszenek az EUB elé annak érdekében, hogy az EUB-t e rendelkezés uniós joggal való összeegyeztethetetlenségének megállapítására kérjék.

[8] A fentieknek megfelelően a 2016. július 8-i levél nem képezi a jelen vizsgálat részét.

[9] Fontos kiemelni, hogy a Bizottság soha nem állította, hogy a Cour de cassation (semmítőszék) álláspontja egyértelműen sérti az uniós jogot. 2015. szeptember 10-i levelében a Bizottság kijelentette, hogy „una tale posizione della Corte di Cassazione potrebbe non essere conforme al diritto dell’Unione [...]” (ami azt jelenti, hogy a Semmítőszék ezen álláspontja nem feltétlenül felel meg az uniós jognak), és helyesen jegyezte meg, hogy kizárólag az Európai Unió Bírósága adhat kötelező erejű értelmezést az uniós jogra vonatkozóan.

[10] A felülvizsgálati eljárásra vonatkozó információk az ombudsman honlapján találhatók: http://www.ombudsman.europa.eu/en/resources/otherdocument.faces/en/70669/html.bookmark