A háttér

1. A luxemburgi állampolgárságú panaszos az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által meghirdetett „tanácsadói” állásra jelentkezett. A kiválasztott jelöltnek az UNHCR képviselőjének kellett lennie, és a francia nemzeti menekültügyi bíróság nem elnöklő bírájának feladatait kellett ellátnia. Részt kellett vennie a bíróság "alakításában", és értékelnie kellett a menedékkérők által az elsőfokú határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket. A panaszos kérelmét az UNHCR elutasította, mivel nem volt francia állampolgár.

2. 2012. november 2-án a panaszos felvette a kapcsolatot az Európai Bizottsággal, hogy megkérdezze, a szóban forgó álláshelyre vonatkozó francia állampolgársági követelmény megfelel-e az uniós jognak. 2013. március 12-i válaszában a Bizottság kijelentette, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 45. cikkének (4) bekezdése kivételt irányoz elő az uniós polgárok azon joga alól, hogy a közszolgálatban történő foglalkoztatás esetén más uniós tagállamokban dolgozzanak. Hozzátette, hogy az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) megállapította, hogy az EUMSZ 45. cikkének (4) bekezdése „olyan álláshelyekre vonatkozik, amelyek a közjog által ráruházott hatáskörök gyakorlásában való közvetlen vagy közvetett részvétellel járnak, valamint olyan feladatokra, amelyek célja az állam vagy más hatóságok általános érdekeinek védelme. Az ilyen tisztségek ugyanis az azokat betöltő személyek részéről az államhoz való hűség különleges viszonyát, valamint az állampolgársági kötelék alapját képező jogok és kötelezettségek kölcsönösségét feltételezik.”^[1] A Bizottság megjegyezte, hogy az e kritériumoknak való megfelelést eseti alapon kell értékelni. Úgy ítélte meg, hogy ez a kivétel a békebíró tisztségére vonatkozik, de csak a francia menekültügyi bíróság bírája által elvégzendő feladatok és felelősségek jellegének konkrét értékelése alapján állapítható meg, hogy teljesülnek-e az EUMSZ 45. cikk (4) bekezdésében foglalt feltételek. Ebben az esetben a Bizottság azt állította, hogy értékelése szerint a 45. cikk (4) bekezdése szerinti kivétel alkalmazandó.

3. 2013. március 15-i válaszában a panaszos felveti a kérdést, hogy a Bizottság miért nem kérte fel a francia hatóságokat a szóban forgó álláshely jellegének részletes leírására. Azt állította, hogy a Bizottság nem végezte el az álláshely alapos és egyedi értékelését.

4. Mivel a panaszos nem kapott választ, 2013. április 5-én levelet küldött a Bizottság Főtitkárságának. Azt állította, hogy aligha indokolható, hogy a nemzetközi menekültügyi kötelezettségek Franciaország általi betartásának biztosítását olyan személyre bízzák, akinek lojálisnak kell lennie Franciaországhoz, és meg kell őriznie annak érdekeit. Ezenkívül a szóban forgó helyzet nem valamely tagállam közszférájára, hanem egy nemzetközi szervezetre vonatkozott.

5. A Bizottság 2013. június 4-én válaszolt a panaszosnak. A Bizottság többek között megjegyezte, hogy az EUB ítélkezési gyakorlata elismeri, hogy a tagállamok általános érdekeinek védelme nem kerül veszélybe olyan helyzetekben, amikor a közjog által ráruházott hatáskörökből eredő jogokat szórványosan vagy kivételesen más tagállamok állampolgárai gyakorolják. A Bizottság azonban, miután utalt az UNHCR azon magyarázatára, amely szerint az elnöki tisztséget nem betöltő bíró egy francia bíróság előtt igazságszolgáltatási tevékenységet fog végezni, úgy ítélte meg, hogy e tevékenységek a közjog által ráruházott hatáskörök gyakorlásában való közvetlen vagy közvetett részvétellel, valamint az állam általános érdekeinek védelmét szolgáló feladatokkal járnak. A közjog által ráruházott hatáskörök gyakorlására rendszeresen sor kerülne, és az nem képviselné a tevékenységek nagyon kis részét. Következésképpen a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a jelen ügyben a francia állampolgárság követelménye nem sérti a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó uniós jogi rendelkezéseket.

6. A panaszos felvette a kapcsolatot az ombudsmannal, aki vizsgálatot indított (1) azzal az állítással kapcsolatban, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg alaposan a panaszos jogsértési panaszát, és (2) azzal az állítással kapcsolatban, hogy a Bizottságnak felül kell vizsgálnia a panaszos jogsértési panaszára vonatkozó érdemi értékelését. Az ombudsman tájékoztatta a Bizottságot, hogy számos eljárási hiányosságot tárt fel a panaszos levelezésének és jogsértési panaszának kezelésében [2]. A panaszra vonatkozó véleményében a Bizottság elismerte a felmerült eljárási hiányosságokat, és kijelentette, hogy kész azokért elnézést kérni. Az ombudsman ezért úgy ítélte meg, hogy a panasz e vonatkozásával kapcsolatban további vizsgálat nem indokolt. Ezért ez a határozat csak a fent említett állításra és állításra vonatkozik.

7. A vizsgálat lefolytatása során az ombudsman figyelembe vette a felek által előterjesztett érveket és véleményeket.

A panaszos jogsértési panasza és a kapcsolódó állítás alapos vizsgálatának állítólagos elmulasztása

Az ombudsman javaslata a megoldásra

8. Első értékelése alapján az ombudsman ebben az ügyben megoldást javasolt a Bizottságnak. Az ombudsman kezdeti értékelése az volt, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg alaposan a jogsértési panaszt, és következtetéseit nem alapozta elégséges és meggyőző indokokra.

9. Az ombudsman a következő megoldási javaslatot tette:

„Tanulmányai fényében az ombudsman azt javasolja, hogy a Bizottság vizsgálja felül a kötelezettségszegési panasz értékelését. A Bizottság figyelembe vehetné az ombudsman által felvázolt megfontolásokat, és különösen a szóban forgó álláshely nagyon sajátos jellemzőit. Az ombudsman azt javasolja, hogy a Bizottság első lépésként vegye fel a kapcsolatot a francia hatóságokkal az ügyben.”

10. Az ombudsman javaslatára adott válaszában a Bizottság fenntartotta azt az álláspontját, hogy valójában egyedi és konkrét alapon értékelte az ügyet, és elegendő információval rendelkezett, amikor úgy határozott, hogy az EUMSZ 45. cikkének (4) bekezdésében előírt kivétel alkalmazandó. Ebben a válaszban a Bizottság részletesebben kifejtette a panaszra adott első válaszában adott magyarázatait.

11. A Bizottság kifejtette, hogy álláspontja kialakítása során két tényezőt tartott fontosnak. Először is, a francia menekültügyi bíróság dönt az OFPRA (a menekültek és hontalan személyek védelmével foglalkozó francia hivatal) határozatai elleni fellebbezésekről, amelyek a menedékjogot (menekültstátusz) megadják vagy megtagadják, megszüntetik a menedékjogot, és határoznak a korábbi határozatok felülvizsgálata iránti kérelmekről. A Bizottság kijelentette, hogy az ilyen határozatok egyértelműen „a közjog által ráruházott hatáskörök gyakorlásának, valamint az állam vagy más hatóságok általános érdekeinek védelmét szolgáló feladatoknak” minősülnek. Másodszor, a francia menekültügyi bíróság egyedi ügyekben három tagból álló szekciókban hoz határozatot, amelyek közül az egyik tagot az UNHCR jelöli ki. Őt „értékelőnek” nevezik, minden egyes esetben tagja a szekciónak, és az UNHCR a Conseil d'Etat alelnökének hozzájárulásával minősített szakértőnek nevezi ki. A bírósági döntéshozatalban való részvétel ezért az UNHCR képviselőjének kulcsfontosságú feladata. Ez az UNHCR-képviselő/"értékelő"az ítélkező testület két másik tagjával azonos szavazati joggal rendelkezik.

12. A Bizottság megjegyezte, hogy mindezen megfontolások a szóban forgó álláshely sajátos jellemzőire vonatkoznak. Ezért azt állította, hogy nem kétséges, hogy a Bizottság az elemzését "eseti alapon" végezte el. Kijelentette továbbá, hogy határozatát elegendő információra alapozta.

13. Azon érvre válaszolva, amely szerint a Bizottság nem tulajdonított kellő jelentőséget a szóban forgó álláshely sajátosságainak, a Bizottság jelezte, hogy a nemzeti bíróság teljes jogú tagjaként az álláshely betöltője közvetlenül részt vesz Franciaország szuverenitásának gyakorlásában, valamint a menekültek és menedékkérők feletti joghatóságának gyakorlásában, és közvetlenül meghatározza az egyének francia és nemzetközi jog szerinti jogait és kötelezettségeit.

14. Ami azt az érvet illeti, hogy Franciaország nem tartja szükségesnek, hogy a francia menekültügyi bíróság más tagjainak álláshelyét a francia állampolgárok számára tartsák fenn, a Bizottság kijelentette, hogy mindaddig, amíg a 45. cikk (4) bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek, a tagállamok mérlegelési jogkörrel rendelkeznek annak meghatározásában, hogy mely álláshelyekre alkalmazzák a kivételt. Lehetnek különböző gyakorlati okai annak a döntésnek, hogy mely álláshelyeket kell az állampolgárok számára fenntartani, és melyek nem, de nem a Bizottság feladata, hogy e tekintetben értelmezze a tagállamok döntéseit.

15. Arra az érvre válaszolva, hogy az állampolgársági követelményt 2004 előtt mintegy 50 évig nem írták elő, a Bizottság fenntartotta azon álláspontját, hogy a vonatkozó ítélkezési gyakorlatban semmi nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy az állampolgársági követelményt olyan helyzetekben alkalmazzák, amikor ilyen követelmény a múltban nem létezett, feltéve, hogy az adott álláshely megfelel az EUMSZ 45. cikk (4) bekezdésében foglalt feltételeknek.

16. Összességében a Bizottság azt állította, hogy elemzése részletesen foglalkozott a panaszos érveivel, és hogy határozata elegendő bizonyítékon alapult. Ezért szükségtelennek tartotta, hogy a francia hatóságokhoz forduljon, és ezért nem volt abban a helyzetben, hogy elfogadja az ombudsmannak a jogsértési panaszra vonatkozó értékelésének felülvizsgálatára irányuló javaslatát.

17. Az ombudsman megoldási javaslatára adott bizottsági válaszra vonatkozó észrevételeiben a panaszos fenntartotta panaszát.

Az ombudsman értékelése a megoldásra irányuló javaslatot követően

18. Rendes körülmények között az ombudsman a szóban forgó intézménytől kapott válaszok fényében felülvizsgálja az ügyben végzett kezdeti értékelését. A Bizottság által a javaslatára adott válaszában kifejtettek alapján - amely a korábban kifejtetteket részletezte - az ombudsman elfogadja, hogy nem szolgálna hasznos célt, ha a Bizottság felvenné a kapcsolatot a francia hatóságokkal.

19. A Bizottság nyilvánvalóan helyesen véli úgy, hogy logikus azt feltételezni, hogy a nemzeti bíróságon a bírói feladatok gyakorlása a közhatalom gyakorlásában való közvetlen vagy közvetett részvétellel jár, és hogy ezért a tagállam az EUMSZ 45. cikk (4) bekezdése alapján dönthet úgy, hogy az ilyen tisztséget betöltő személyek e tagállam állampolgárai legyenek.

20. Ha a Bizottság a jogsértési panasz értékelése során felvette volna a kapcsolatot a francia hatóságokkal, teljesebb alapra támaszkodhatott volna, amely alapján úgy határozott volna, hogy az EUMSZ 45. cikkének (4) bekezdésében foglalt kivétel alkalmazandó. Az ombudsman azonban elfogadja, hogy a Bizottság rendelkezésére álló és határozatának alapjául szolgáló anyagok elegendőek voltak ahhoz, hogy megfeleljenek annak a tesztnek, hogy elvégezték-e az adott jogsértési panasz esetspecifikus értékelését.

Következtetés

E panasz kivizsgálása alapján az ombudsman a következő következtetéssel zárja le a panaszt:

Az ombudsman megállapítja, hogy a Bizottság nem követett el hivatali visszásságot a panaszos jogsértési panaszának kezelése során.

A panaszost és a Bizottságot tájékoztatják erről a döntésről.

Emily O'Reilly
Strasbourg, 2015. szeptember 25.

[1] A Bíróság 149/79. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1980. december 17-én hozott ítéletének (ECLI:EU:C:1980:297) 10. pontja.

[2] A panasz hátterével, a felek érveivel és az ombudsman vizsgálatával kapcsolatos további információkért kérjük, olvassa el az ombudsman megoldási javaslatának teljes szövegét, amely a következő címen érhető el: http://www.ombudsman.europa.eu/cases/correspondence.faces/en/60983/html.bookmark