A panasz előzményei

1. A befektetőkártalanítási rendszerekről szóló, 1997. március 3-i 97/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv [1] (a továbbiakban: ICSD) 1997. március 26-án lépett hatályba. A tagállamokban az átültetés határideje 1998. szeptember 26. volt. Az ICSD célja, hogy megvédje a befektetőket a pénzügyi veszteség kockázatától abban az esetben, ha a befektetési vállalkozás nem képes pénzt visszafizetni vagy eszközöket visszaszolgáltatni. Az ICSD meghatároz néhány alapelvet, rendelkezést és fogalommeghatározást, és rugalmasságot biztosít a tagállamok számára ahhoz, hogy azokat a saját helyzetüknek leginkább megfelelő módon hajtsák végre. Az ICSD azonban alapvető követelményeket állapít meg a nemzeti befektetőkártalanítási rendszerekre vonatkozóan annak érdekében, hogy Unió-szerte harmonizált minimális védelmi szintet biztosítson a befektetők számára. A tagállamoknak egy vagy több befektetőkártalanítási rendszert kell létrehozniuk, és minden befektetési szolgáltatást nyújtó vállalkozásnak ilyen rendszerhez kell tartoznia.

2. A panaszos egy lengyel befektetési vállalkozás (WGI Dom Maklerski SA, a továbbiakban: WGI) befektetője volt. 2006. április 4-én a lengyel hatóságok megsemmisítették a WGI engedélyét, és arra kötelezték, hogy fizesse vissza befektetőit. A WGI ezt elmulasztotta, és 2006. június 22‐én a lengyel bíróság fizetésképtelennek nyilvánította.

3. A lengyelországi befektetőkártalanítási rendszereket kezelő nemzeti értékpapír-letétkezelő (NDP) vonatkozó határozatait követően a panaszos kártérítésben részesült. Véleménye szerint az összeg túl alacsony volt. A panaszos úgy vélte továbbá, hogy a kompenzáció kifizetése indokolatlanul késett, és így megsértette az ICSD 9. cikkének (2) bekezdését. Ez a cikk többek között előírja, hogy a kártalanítási rendszernek „az …-nak képesnek kell lennie arra, hogy a lehető leghamarabb, de legkésőbb a jogosultság és a követelés összegének megállapítását követő három hónapon belül kifizesse a befektető követelését”.

4. Ezért 2007. december 10-én a panaszos benyújtotta első panaszát a Bizottsághoz Lengyelország ellen, amiért az nem felelt meg az ICSD-irányelv fenti 9. cikke (2) bekezdésének. A Bizottság a panaszt X . hivatkozási számon vette nyilvántartásba. A Bizottsághoz e tekintetben több más panasz is érkezett Lengyelországtól.

5. 2008. január 23-án a Bizottság magyarázatot kért a lengyel hatóságoktól. 2008. március 3-án a lengyel pénzügyminisztérium válaszolt, kifejtve a lengyelországi befektetőkártalanítási rendszereket és az ICSD végrehajtásának állását. E választ és a lengyel hatóságokkal folytatott további nem hivatalos egyeztetéseket követően a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy le kell zárnia a jogsértési ügyet, és 2008. április 30-án tájékoztatta a panaszost erről a szándékáról.

6. 2008. május 30-án a panaszos levelet küldött a Bizottságnak, amelyben többek között az ICSD 13. cikkére hivatkozott, amely úgy rendelkezik, hogy „a tagállam biztosítja, hogy a befektető kártalanításhoz való joga ellen a befektető keresetet indíthasson a kártalanítási rendszer ellen”. Kijelentette, hogy a lengyel jog nem ír elő semmilyen jogorvoslati lehetőséget a befektetők számára, ha panaszt kívánnak tenni az NDS által kezelt befektetőkártalanítási rendszerek ellen. A polgári bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal az NDS-határozatok felett, mivel azok közigazgatási jellegűek (mivel a befektetőkártalanítási rendszer NDS általi irányításához kapcsolódnak). A közigazgatási bíróságok sem rendelkeznek joghatósággal, mivel az NDS nem közigazgatási szerv, hanem a kereskedelmi jog hatálya alá tartozó részvénytársaság. E tekintetben csatolta a WGI felszámolójának 2007. május 28-i levelét.

7. 2008. szeptember 3-án a Bizottság tájékoztatta a panaszost, hogy 2008. május 30-án kelt levelében nem talált új információt. Következésképpen 2008. június 26-án lezárta a kötelezettségszegési eljárást.

8. 2008. szeptember 10-én, október 15-én és december 11-én a panaszos kiegészítő leveleket küldött a Bizottságnak, amelyekben egyértelműen ellenezte a Bizottság fenti határozatát. A Bizottság ezekre a levelekre 2008. október 8-án, 2008. november 12-én és 2009. február 2-án válaszolt [2]. 2008. szeptember 10-én kelt levelében a panaszos hozzáférést kért az aktájához kapcsolódó dokumentumokhoz, amelyekre a Bizottság 2008. október 8-án válaszolt. A panaszosnak címzett 2008. november 12-i levelében a Bizottság csatolta a lengyel hatóságok 2008. március 3-i válaszának másolatát. A panaszoshoz intézett 2009. február 2-i levelében a Bizottság többek között kijelentette, hogy korábbi leveleiben már kifejtette az ügy lezárására vonatkozó határozatának valamennyi jogi indokát. A Bizottság megismételte, hogy a panaszos nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot annak alátámasztására, hogy a lengyel hatóságok megsértették az irányelv végrehajtására vonatkozó kötelezettséget. A Bizottság arról is tájékoztatta a panaszost, hogy „az ICSD 13. cikkét a pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény 140. és 7. cikke ültette át. Ezenkívül a panaszokat mindig meg lehet küldeni az [illetékes lengyel hatóságnak], és kereseteket lehet benyújtani a bíróságokhoz.„ Ezenkívül a Bizottság hivatkozott a helyes hivatali magatartásra vonatkozó szabályzatára, és kijelentette, hogy nem fog válaszolni neki ugyanabban az ügyben, kivéve, ha új érveket terjeszt elő.

9. 2009. július 28-án a panaszos benyújtotta második panaszát a Bizottsághoz. Előadta, hogy ez a panasz eltér az első panasztól, mivel i. ezúttal csak az ICSD 13. cikkére hivatkozott, és a lengyel hatóságok nem hajtották végre hatékonyan azt (e tekintetben megismételte 2008. május 30-i levelének tartalmát); ii. birtokában volt egy lengyel bíróságtól származó új dokumentum, amely igazolja, hogy a 13. cikket egyáltalán nem hajtották végre. 2009. július 30-án megküldte a Bizottságnak e dokumentum másolatát, valamint a második panaszát kiegészítő rövid kísérőlevelet . Az említett dokumentum egy lengyel bíróság 2008. február 26-i ítélete volt, amelyben a bíróság összefoglalva megállapította, hogy nem rendelkezik joghatósággal a befektetőkártalanítási rendszerrel kapcsolatos ügyekben. Ezért nem volt lehetőség jogorvoslatra.

10. A Bizottság a második kifogást mint olyat nem vette nyilvántartásba. 2009. október 19-i válaszában arról tájékoztatta a panaszost, hogy korábbi leveleiben már kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt nem indított jogsértési eljárást Lengyelországgal szemben. A Bizottság nem talált új elemeket az ügyével kapcsolatban, ezért úgy ítélte meg, hogy a kérdést le kell zárni.

11. A panaszos ezt követően az ombudsmanhoz fordult.

A vizsgálat tárgya

12. Az Ombudsman úgy döntött, hogy megindítja a jelenlegi vizsgálatot a panaszos alábbi állításaival és állításaival kapcsolatban.

Állítás:

A Bizottság nem kezelte megfelelően a 2009. július 28‐i és 30‐i második kifogását.

Igénypont:

A Bizottságnak nyilvántartásba kell vennie második panaszát, vagy meggyőző magyarázattal kell szolgálnia arra vonatkozóan, hogy ezt miért nem teheti meg.

A vizsgálat

13. 2009. október 23-án a panaszos benyújtotta panaszát az ombudsmanhoz [3]. 2010. június 23-án a Bizottság angol nyelven megküldte a véleményt az ombudsmannak, majd annak lengyel nyelvű fordítását. 2010. augusztus 10-én a panaszos megküldte észrevételeit a Bizottság véleményével kapcsolatban.

Az ombudsman elemzése és következtetései

A. A jogsértési panasz és a kapcsolódó kérelem megfelelő kezelésének állítólagos elmulasztása

Az ombudsman elé terjesztett érvek

14. Eredeti panaszában a panaszos azzal érvelt, hogy a Bizottság tévesen utasította el a 2009. július 28-i új panaszának nyilvántartásba vételét, amelyet 2009. július 30-án nyújtott be. Azzal is érvelt, hogy 2009. október 19-i válaszában a Bizottság kijelentette, hogy a panaszos nem nyújtott be új bizonyítékot, holott ezt ténylegesen megtette. Új panaszába belefoglalta a 2008. február 26-i lengyel bírósági ítélet másolatát, amely korábban ismeretlen volt a Bizottság számára. ('Első érv')

15. A panaszos továbbá azzal érvelt, hogy a Bizottságnak a panaszoshoz intézett 2009. február 2-i levelében szereplő értékelése, amely szerint az ICSD 13. cikkét megfelelően végrehajtották a lengyel jogban, téves. ('Második érv')

16. Véleményében a Bizottság tájékoztatta az ombudsmant, hogy 2009. augusztus 6-án a panaszos petíciót nyújtott be az Európai Parlamenthez. E petíciót követően, valamint figyelembe véve azt is, hogy a Bizottságnak a lengyel hatóságokkal folytatott néhány korábbi kapcsolatfelvétele informális jellegű volt, a Bizottság 2009. december 23-án új levelet küldött a lengyel hatóságoknak. A lengyel pénzügyminisztérium 2010. február 10-én válaszolt a levélre [4].

17. A Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a panaszos 2009. július 28-i és 30-i leveleiben nem nyújtott be olyan releváns új elemeket, amelyek indokolnák a panasz új panaszként való nyilvántartásba vételét. A lengyel bíróság határozata, amelyet a panaszos csatolt, nem minősült ilyen új elemnek. Ez a bírósági határozat már 2008-ban létezett, amikor a Bizottság még elemezte a panaszos első panaszát (2008/4085. sz. kötelezettségszegési ügy). Ezenkívül a panaszos 2008. május 30-i levelében már említette, hogy a lengyel bíróságok határozatot hoztak ebben az ügyben.

18. A Bizottság azt is megállapította, hogy a lengyel bíróság 2008. február 26-i ítélete nem utalt arra, hogy Lengyelország nem megfelelően hajtotta volna végre az ICSD 13. cikkét, amely arra kötelezné a Bizottságot, hogy új jogsértési eljárás keretében új vizsgálatot indítson. Ezt az ítéletet a lengyel befektetési vállalkozás más befektetői által indított fellebbezést követően hozták meg. A bíróság elutasította a csődeljárás keretében benyújtott fellebbezésüket. Ez az ítélet nem akadályozza meg azt a befektetőt, aki i. nem szerepel a felszámoló által kezelt listán, vagy ii. nem elégedett a nyújtott kártérítés összegével, hogy polgári jogi keresetet nyújtson be. A Bizottság 2009. február 2-án kelt levelében tájékoztatta a panaszost, hogy az irányelv 13. cikkét átültették a pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény 140. cikkének (7) bekezdésébe, amely Lengyelországban még mindig hatályban volt.

19. A Bizottság fenti értékelését a lengyel hatóságok a Bizottsággal folytatott informális megbeszélés során, valamint a lengyel pénzügyminisztérium 2010. február 10-i hivatalos válaszában is megerősítették. Válaszában a lengyel minisztérium kifejtette, hogy a befektetőknek két lehetőségük van a fellebbezésre: i. a csődeljárásról szóló lengyel törvény 256. cikkének (1) bekezdése szerinti csődbíró előtti csődeljárás keretében, vagy ii. a pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény 140. cikkének (6) és (7) bekezdésén alapuló polgári jogi követelések útján. Ezek az utolsó jogorvoslati lehetőségek mind azon befektetők számára rendelkezésre állnak, akiknek a neve nem szerepel a befektetők listáján, mind pedig azon befektetők számára, akik nem elégedettek a kártérítés összegével.

20. A Bizottság arra is rámutatott, hogy az Európai Parlamenthez benyújtott petíciójában a panaszos hallgatólagosan elismerte a polgári jogi keresetek benyújtásának lehetőségét, amikor kijelentette, hogy „lehetetlen, hogy a [kártérítési rendszer] ellen rendes bírósághoz benyújtott panasz ugyanaz legyen, mint [az ICSD] 13. cikke értelmében a kárenyhítési rendszer ellen benyújtott kereset”. A Bizottság nem ért egyet ezzel az érvvel, mivel az ICSD 13. cikke nagyon általános rendelkezés, amely előírja a befektetők számára a kárenyhítési rendszer elleni jogorvoslati eljárás meglétét. Mint ilyen, ellentétben azzal, amit a panaszos a Parlamenthez benyújtott petíciójában állított, az ICSD 13. cikke a tagállamokra bízza annak megválasztását, hogy a nemzeti fizetésképtelenségi és bírósági eljárások keretében hogyan lehet benyújtani ezt a fellebbezést. E tekintetben a Bizottság a panaszoshoz intézett 2009. február 2-i levelében már kijelentette, hogy „továbbá panaszokat mindig meg lehet küldeni [az illetékes lengyel hatóságnak], és keresetet lehet indítani a bíróságok előtt”.

21. A Bizottság hangsúlyozta, hogy az ICSD 13. cikkének a lengyel jogba való megfelelő átültetésére vonatkozó következtetése a kérdés alapos vizsgálatán és a lengyel hatóságokkal e tekintetben folytatott számos kapcsolatfelvételen alapult. A Bizottság következtetéseit egyértelműen közölték a panaszossal több levélben, többek között a 2009. február 2-án kelt levélben.

22. A Bizottság továbbá arra a következtetésre jutott, hogy nem lát hivatali visszásságot a panaszos ügyének kezelése során, és megalapozatlannak ítélte a panaszos állítását. Végezetül megjegyezte, hogy „az ombudsman előtti eljárás nem megfelelő eszköz arra, hogy ellenőrzést gyakoroljanak a Bizottság határozatainak tartalma felett, különösen a közösségi jog rendelkezéseinek értelmezése tekintetében.”

23. Észrevételeiben a panaszos megismételte, hogy a lengyel bíróság ítéletét nem említette új bizonyítékként a 2008. május 30-i levelében, amellyel kiegészítette első panaszát. A Bizottságnak nyilvánvalóan nem volt tudomása a lengyel ítélet tartalmáról 2009. július 28. (második panaszának időpontja) előtt, annak ellenére, hogy azt 2008-ban hozták.

24. A panaszos azzal érvelt, hogy a kártalanítási rendszert irányító NDS elleni polgári jogi kereset lehetősége nem azonos a befektetőkártalanítási rendszer elleni kereset lehetőségével. A panaszos szerint a lengyel jog szerint jelenleg nincs lehetőség arra, hogy polgári jogi keresetet indítsanak a befektetőkártalanítási rendszerrel szemben. A program nem rendelkezik jogi személyiséggel, és csak az NDS ellen lehet keresetet indítani. A panaszos véleménye szerint a Bizottság elferdítette a Parlamenthez benyújtott petíciójában ezzel kapcsolatban tett nyilatkozatait. Végezetül a panaszos azzal érvelt, hogy az ICSD 13. cikke nem a bírósághoz benyújtott fellebbezésre hivatkozik, hanem más olyan jogorvoslati eszközökre, amelyeknek az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó ítélkezési gyakorlata fényében hatékonynak, azaz többek között könnyen hozzáférhetőnek kell lenniük. Lengyelországban azonban az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés költséges, és az eljárások hosszadalmasak.

25. A panaszos megvizsgálta a lengyel minisztérium 2010. február 10-i válaszát, amelyre a Bizottság véleményében hivatkozott. Megállapította, hogy a lengyel csődtörvény és a pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló törvény, amelyeknek a lengyel minisztérium szerint és amint azt a Bizottság megismételte, át kellett volna ültetniük az ICSD 13. cikkét, nem tartalmaznak olyan releváns rendelkezéseket, amelyek lehetővé tennék a befektetők számára, hogy fellebbezést nyújtsanak be a befektetőkártalanítási rendszerrel szemben. Ezenkívül úgy vélte, hogy a lengyel minisztérium a hitelezők jegyzékével szembeni fellebbezés lehetőségére hivatkozott, nem pedig a kártalanításra jogosult befektetők jegyzékével szembeni fellebbezés lehetőségére. A panaszos véleménye szerint a lengyel minisztérium félrevezette a Bizottságot. A Bizottságnak nem lett volna szabad elfogadnia e minisztérium álláspontját azok további ellenőrzése nélkül.

26. A panaszos arra a következtetésre jutott, hogy a lengyel jog nem teszi lehetővé a befektetőkártalanítási rendszerrel szembeni jogorvoslatot, ezért az ICSD 13. cikkét nem hajtották végre megfelelően. Megállapította, hogy a Bizottság megsértette a helyes hivatali magatartás európai kódexét, többek között azáltal, hogy i. az új bizonyítékok ellenére nem foglalkozott a 2008. július 28-i új panaszával; és ii. nem indokolta meg megfelelően, hogy miért.

Az ombudsman értékelése

A panaszos második érvével kapcsolatos előzetes megjegyzések

27. Véleményében a Bizottság tájékoztatta az ombudsmant, hogy a panaszos 2009. augusztus 6-án, azaz körülbelül három hónappal a panasz ombudsmanhoz történő benyújtása előtt petíciót nyújtott be a Parlamenthez. A Bizottság véleménye és a lengyel minisztérium 2010. február 10-i válasza alapján, amelyet a panaszos petíciójának Parlament általi kezelése keretében kértek, kiderült, hogy ez a petíció az ICSD 13. cikkének a lengyel hatóságok általi végrehajtására vonatkozik. Az ombudsman megjegyzi, hogy a lengyel minisztérium 2010. február 10-i levelében válaszolt a Bizottság által feltett alábbi kérdésekre:

(1) A kártalanításhoz való jog képezheti-e befektetői kereset tárgyát az ICSD 13. cikke alapján; hogyan küzdhet a befektető ezért a jogért?;

(2) Jogosultak-e a pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló lengyel törvény 140. cikke (1) bekezdésének 1. pontja alapján kártérítésre jogosult befektetők jegyzékében szereplő befektetők fellebbezésre a befektetők jegyzékével szemben, és igenlő válasz esetén milyen jogalapon? milyen lépéseket tehet a befektető annak érdekében, hogy fellebbezzen a befektetői jegyzék ellen?

(3) Jogában áll-e a befektetőnek panasszal fordulni a lengyel pénzügyi felügyeleti hatósághoz, és e tekintetben bírósághoz fordulhat-e?[5]

28. A fentiek fényében, és tekintettel arra, hogy az Európai Parlament Petíciós Bizottsága már foglalkozott az ICSD 13. cikkének Lengyelország általi végrehajtásával, és következésképpen a Bizottság ezzel kapcsolatos értékelésével, az ombudsmannak nincs oka foglalkozni a panaszos második érvével, amely szerint ez az értékelés téves volt.

29. Ugyanezen okból az ombudsman nem tartja hasznosnak, hogy észrevételeket fűzzön a Bizottság azon véleményéhez, amely szerint „az ombudsman előtti eljárás nem megfelelő eszköz arra, hogy ellenőrzést gyakoroljanak a Bizottság határozatainak tartalma felett, különösen a közösségi jog rendelkezéseinek értelmezése tekintetében”. Mindazonáltal az ombudsman sajnálatát fejezi ki a Bizottság e sajnálatos nyilatkozata miatt. Szeretné tisztázni, hogy ha a Petíciós Bizottság még nem foglalkozott volna a panasz e vonatkozásával, és ha az ombudsman értékelné a Bizottság e kérdéssel kapcsolatos következtetéseit, nyilvánvalóan kifejthetné álláspontját az uniós jog vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatban, elismerve ugyanakkor, hogy e jog értelmezésének legfőbb hatósága az Európai Unió Bírósága.

A panaszos első érve, miszerint a Bizottság nem vette nyilvántartásba új panaszként a panaszos 2009. július 28-án kelt, 2009. július 30-án kiegészített levelét

30. Az ombudsman nehezen érti, hogy a Bizottság miért nem vette nyilvántartásba hivatalos panaszként a panaszos fenti leveleit, összhangban az Európai Parlamentnek és az európai ombudsmannak címzett, a közösségi jog megsértése tekintetében a panaszossal fenntartott kapcsolatokról szóló közleményével [6] (a továbbiakban: a közlemény).

31. A közleményben a Bizottság közzétette a közösségi jog megsértése miatt hozzá panaszt tevő személyekkel való kapcsolataira alkalmazandó szabályokat. E közlemény 3. pontjának (A panaszok nyilvántartásba vétele) első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Minden olyan levelezést, amelyet panaszként valószínűleg kivizsgálnak, rögzíteni kell a Bizottság Főtitkársága által vezetett központi panasznyilvántartásban.”

A 3. pont második bekezdése kimerítően felsorolja azokat az indokokat, amelyek alapján

„c) a Bizottság panaszként nem vizsgálható, és ezért nem vehető nyilvántartásba a panaszok központi nyilvántartásában, ha:

" … - olyan sérelmet fogalmaz meg, amellyel kapcsolatban a Bizottság egyértelmű, nyilvános és következetes álláspontot fogadott el, amelyet közölni kell a panaszos …-val."

A közlemény 5. pontjának (Átvételi elismervény) negyedik bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a Bizottság szervezeti egységei úgy határoznak, hogy a levelezést nem veszik nyilvántartásba panaszként, erről rendes levélben értesítik a szerzőt, megjelölve a 3. pont második bekezdésében felsorolt egy vagy több indokot.”

32. A Bizottság azzal érvelt, hogy nem vette nyilvántartásba a panaszos szóban forgó leveleit új panaszként, mivel a panaszos nem nyújtott be új bizonyítékot az ICSD Lengyelország általi helytelen végrehajtására vonatkozó korábbi panaszával kapcsolatban. Ezt a korábbi panaszt a Bizottság 2008. június 26-án véglegesen lezárta, és megállapította, hogy nem történt jogsértés. Ezért úgy tűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a panaszos 2009. július 28-i és 30-i leveleivel kapcsolatban már azok elküldésének időpontja előtt „egyértelmű, nyilvános és következetes” álláspontot foglalt el.

33. A Bizottsághoz intézett 2007. december 10-i panaszában azonban a panaszos alapvetően arra hivatkozott, hogy a lengyel hatóságok nem hajtották végre megfelelően az ICSD 9. cikkét. Ezzel szemben 2009. július 28-i és 30-i levelében a panaszos az ICSD 13. cikkének helytelen végrehajtására összpontosított.

34. Úgy tűnik továbbá, hogy a panaszos 2007. december 10-i első panaszát követően a Bizottság nem vizsgálta az ICSD 13. cikkének Lengyelország általi végrehajtását. A lengyel hatóságok 2008. február 22-i válaszából, amelyet nyilvánvalóan a panaszos első panaszának Bizottság általi kezelése keretében küldtek meg, egyértelmű, hogy a Bizottság nem kérte fel a lengyel pénzügyminisztériumot az ICSD említett 13. cikke végrehajtásának magyarázatára. Ezért nehéz meghatározni, hogy a Bizottság mely „alapos vizsgálat” alapján jutott a 13. cikk lengyel jogba való átültetésével kapcsolatos álláspontjára, amelyet a 2009. február 2-án kelt levélben közölt a panaszossal. Ez a levél megállapította, hogy i. „a panaszokat mindig meg lehet küldeni [az illetékes lengyel hatóságnak], és keresetet lehet indítani a bíróságok előtt”, és ii. az irányelv 13. cikkét a pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló, 2005. július 29-i törvény 140. cikkének (7) bekezdése hajtotta végre.

35. Ezenkívül az ombudsman rámutat arra, hogy a panaszos csak 2009. július 30-án nyújtotta be első alkalommal a Bizottsággal az ICSD-vel kapcsolatban folytatott megbeszélései során a lengyel bíróság ítéletének egy példányát, amelyben a lengyel bíró biztos úgy ítélte meg, hogy csődeljárás keretében nincs jogi lehetőség a befektetőkártalanítási rendszerrel szembeni fellebbezésre. A lengyel bíró 2008. február 26-i határozatának vonatkozó része a lengyel befektetési vállalkozás fizetésképtelenségével kapcsolatos két egyéni kártérítési kérelemre vonatkozott. Ennek szövege a következő:

„A befektetők jegyzékének összeállításáról, valamint a kártérítés megítélésére és kifizetésének módjára vonatkozó szabályokról a [pénzügyi eszközök kereskedelméről szóló lengyel törvény] 132. és azt követő cikkei rendelkeznek, amelyek nem rendelkeznek arról a lehetőségről, hogy a bíró-biztos döntsön a kártérítési kérelmekről és arról, hogy lehet-e fellebbezni a befektetők jegyzékével szemben. A csődtörvény és a polgári perrendtartás sem rendelkezik ilyen lehetőségről, mivel a befektetők listája nem minősül a biztos bíró vagy a bíróság ítéletének. A nemzeti értékpapír-letétkezelő [NDS] dönt a kártérítéshez való jogról és annak összegéről, és e határozat az [NDS] igazgatótanácsa határozatának formáját ölti. Még a befektetők listáját összeállító és letétbe helyező vagyonfelügyelőnek sincs joga megtámadni a fenti határozatot. Mivel erre vonatkozóan nincsenek rendelkezések, vitatható, hogy a felszámoló keresetet indíthat-e, ha az NDS visszaadja az általa összeállított befektetői listát, vagy ha az NDS úgy dönt, hogy a listán feltüntetettnél alacsonyabb összegű kártérítést ítél meg. A fentiek fényében a [jelen] kártérítési kérelmeket el kell utasítani azon az alapon, hogy a polgári perrendtartás 199. cikkének (1) bekezdése és a csődtörvény 229. cikke értelmében nincs jogorvoslati lehetőség.”[7]

36. Amint azt a panaszos helyesen megjegyezte, a Bizottság nem bizonyította, hogy a panaszos általi benyújtás időpontja előtt tudott volna erről az ítéletről. Észszerű továbbá úgy tekinteni, hogy ez az ítélet fontos bizonyító elem annak alátámasztásához, hogy a lengyel jog megfelelően hajtotta-e végre az ICSD 13. cikkét, és hogy a Bizottságnak figyelmen kívül kellett volna-e hagynia azt. Inkább alaposan elemezni kellett volna.

37. A Bizottság azonban ezt az elemzést csak az ombudsmanhoz benyújtott jelen panaszt követően (vagy inkább a panaszos által a Parlamenthez 2009 augusztusában benyújtott petíció keretében) végezte el. Ennek során arra a következtetésre jutott, hogy ez az ítélet „nem utal arra, hogy Lengyelország helytelenül hajtotta volna végre az irányelv 13. cikkét, ami új kötelezettségszegési eljárás keretében a Bizottság vizsgálatát tenné szükségessé”. A Bizottságnak azonban már azelőtt el kellett volna végeznie ezt az elemzést, hogy a panaszos a Parlamenthez (és az ombudsmanhoz) fordult volna, miután a panaszos 2009. július 28-i és 30-i leveleit új panaszként először nyilvántartásba vette. Az ombudsman egyértelműnek tartja, hogy azokat a kérdéseket, amelyekre ezek a levelek hivatkoztak, a levelek benyújtásakor ki kellett volna vizsgálni.

38. Végül az ombudsman megjegyzi, hogy a panaszos a Bizottsághoz intézett 2008. május 30-i levelében valóban hivatkozott az ICSD 13. cikkére, és úgy ítélte meg, hogy a lengyel jog szerint nincs lehetőség a kompenzációs rendszert kezelő NDP határozatai elleni fellebbezésre. A panaszos – bár meglehetősen általános jelleggel – azt is megemlítette, hogy „a csődeljárásban eljáró bíróság elutasította a kártalanítási rendszer elleni fellebbezéseket, kijelentve, hogy az ilyen fellebbezések őt nem érintik”. Ekkor azonban nem nyújtotta be a lengyel bíróság 2008. február 26-i ítéletének másolatát. Ezt csak 2009. július 28-án és 30-án tette meg. A Bizottság ezért nem támaszkodhatott a panaszos 2008. május 30-i levelének tartalmára annak alátámasztása érdekében, hogy véleménye szerint a panaszos 2009. július 28-i és 30-i levelezése nem tartalmazott új elemet.

39. A fentiek fényében az ombudsman úgy véli, hogy a Bizottság – mivel nem vette nyilvántartásba a panaszos 2009. július 28-i és 30-i leveleit új panaszként azon az alapon, hogy e levelezés nem tartalmazott új bizonyítékokat – a saját közleménye ellen járt el, és így hivatali visszásságot követett el.

40. Az ombudsman megjegyzi, hogy ezt követően és a panaszos által a Parlamenthez benyújtott petíció keretében a Bizottság felvette a kapcsolatot a lengyel hatóságokkal, hogy ellenőrizze ezt az új bizonyítékot és a panaszos azon állítását, hogy a lengyel hatóságok nem hajtották végre megfelelően az ISCD 13. cikkét. A Bizottság ezért olyan intézkedéseket hozott, amelyek elvárhatók lettek volna tőle, ha a panaszos vonatkozó leveleit új (második) panaszként vette volna nyilvántartásba. A fentiek fényében az ombudsman úgy véli, hogy ebben a szakaszban nem követelheti meg a Bizottságtól, hogy a panaszos 2009. július 28-i és 30-i panaszát mint olyat nyilvántartásba vegye, és így eleget tegyen az állításnak. A békés megoldás ezért nem lehetséges, így az ombudsman az alábbi kritikai észrevétellel zárja le az ügyet.

C. Következtetések

A panasszal kapcsolatos vizsgálata alapján az ombudsman a következő kritikai észrevétellel zárja le a panaszt:

A Bizottság hibát követett el, és saját közleménye ellen járt el, amikor a panaszos 2009. július 28-i és 30-i leveleit nem vette nyilvántartásba új panaszként. Ezekbe a levelekbe a panaszos egy 2008. február 26-i lengyel bírósági ítélet másolatát is belefoglalta, amely valóban olyan új bizonyítéknak minősült, amelyet először hoztak a Bizottság tudomására. Ez hivatali visszásság volt.

A panaszost és a Bizottságot tájékoztatják erről a döntésről.

 

P. Nikiforos Diamandouros

Kelt Strasbourgban, 2010. december 20-án.

---

[1] HL 1997. L 84., 22–31. o.

[2] A panaszos panaszához csak a Bizottság 2008. november 12-i és 2009. február 2-i válaszait csatolta. A Bizottság fennmaradó leveleinek tartalmát azonban a csatolt levelek ismertették.

[3] Ezt a panaszt, bár az ombudsman elektronikus benyújtási rendszere jóváhagyta, technikai okok miatt nem vezették be az ombudsman nyilvántartásába. Csak 2009. december 26-án, amikor a panaszos megkereste az ombudsmant (levelét ugyanazon panaszos egy korábbi panaszának további levelezéseként vették nyilvántartásba: 2009. október 23-i panaszával kapcsolatban Y ) azt kérdezte, hogy az ombudsman szolgálatai felfedezték-e, hogy ő nyújtotta be ezt a legutóbbi panaszt. Panaszát tehát 2010. február 10-én iktatták. A panaszost 2010. március 18-án tájékoztatták a fentiekről.

[4] A panaszos e levél másolatát közvetlenül a lengyel pénzügyminisztériumtól kapta.

[5] 2010. november 24-én az ombudsman szolgálatai informálisan kapcsolatba léptek a Parlament Petíciós Bizottságával. A bizottság megerősítette, hogy petíciójában a panaszos azt állította, hogy a lengyel hatóságok nem megfelelően ültették át az ICSD-t a lengyel jogszabályokba, és hogy e tekintetben kifejezetten hivatkozott az ICSD 13. cikkére. 2009. november 22-én a petíciót elfogadhatónak nyilvánították. 2010. május 11-én a Bizottság tájékoztatta a Parlamentet a petícióval kapcsolatos releváns információkról. A petíciót a Parlament 2010 júliusában lezárta.

[6] COM(2002) 141 végleges.

[7] Ezt a fordítást az ombudsman szolgálatai készítették.