Strasbourg, 2007. december 14.

Tisztelt A. Úr!

2006. február 3-án Ön panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz a Belső Piaci Harmonizációs Hivatallal (a továbbiakban: a Hivatal) szemben, mivel az nem biztosított hozzáférést egy dokumentumhoz, és nem kezelt megfelelően egy kifizetési kérelmet.

2006. március 15-én vizsgálatot indítottam ezzel a panasszal kapcsolatban, és továbbítottam azt a Hivatal elnökének. A Hivatal 2006. június 8-án küldte meg véleményét. Ezt az észrevételezésre való felkéréssel együtt továbbítottam Önnek, amelyet 2006. július 18-án küldött meg. 2007. január 23-án kelt levelében Ön további információkat küldött nekem panaszával kapcsolatban.

Azért írok most, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről. Elnézést kérek az ügy késedelmes kezeléséért.

A PANASZ ÉS HÁTTERE

A jelen kifogás lényeges elemei a következőképpen foglalhatók össze. A panaszos ügyvéd a brüsszeli ügyvédi kamara előtt. Ő képviselte M.-et az Elsőfokú Bíróság (a továbbiakban: Elsőfokú Bíróság) előtt folyamatban lévő, a Belső Piaci Harmonizációs Hivatallal (a továbbiakban: Hivatal) szembeni kártérítési keresetre vonatkozó ügyben (T. ügy). A keresetnek részben helyt adtak, és a Hivatalt M. részéről a bírósági eljárással kapcsolatban felmerült költségek egyötödének viselésére kötelezték (1). A 2004. október 28-án hozott ítéletet követően a panaszos M. ügyvédjeként 2004. november 5-én kelt levelében azt kérte a Hivataltól, hogy fizessen meg számára 2727,08 eurót, amely a jelen ügyre vonatkozó munkadíja és kiadásai (összesen 13 635,43 euró) egyötödének felel meg. A panaszos azt állította, hogy ez az eljárás normális, és amikor az ügyvéd megkapja a megfelelő összeget, visszatéríti az ügyfelét, de megtartja azt az összeget, amellyel az ügyfele tartozik neki. M. 4 635,42 euróval tartozott a panaszosnak, és erről egy 2004. július 16-án kelt levélben tájékoztatták. 2004. december 7-én a panaszos levelet kapott a Hivataltól, amelyben az áll, hogy M. úr tájékoztatta a Hivatalt arról, hogy nincs megállapodás közte és a panaszos között a szóban forgó ügyben a panaszos által fizetendő díjak végleges összegéről. Következésképpen a Hivatal nem tudta kifizetni a panaszosnak a kért összeget, amíg M. nem egyezett bele a panaszos díjainak végleges összegébe. A panaszos ebből a válaszból azt a következtetést vonta le, hogy 2004. november 5-i levelét a Hivatal közölte M.-mel, noha M. nem volt annak címzettje.

2004. december 28‐án a panaszos levelet intézett M.‐hez, amelyben emlékeztette az adósságára. Ugyanezen a napon a panaszos ismét írt a Hivatalnak. Ebben a levélben megismételte a 2004. november 5-i levelében megfogalmazott kérést, rámutatva arra, hogy ügyvédi feladatai közé tartozik az Elsőfokú Bíróság ítélete végrehajtásának biztosítása, és következésképpen a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően azon költségek megtérítésének kérelmezése, amelyeket a Hivatalnak az említett ítélet alapján meg kell fizetnie. Ugyanebben a levélben a panasz hozzátette, hogy ez a funkció független attól a kérdéstől, hogy a felek között megállapodás vagy nézeteltérés áll-e fenn a díjak és költségek összegét illetően.

2005. augusztus 30-án kelt levelében a Hivatal tájékoztatta a panaszost, hogy közvetlenül M. úrnak fizette ki azt a pénzösszeget, amelyet ez utóbbi a bírósági eljárás során felmerült költségei 20 százalékának megfelelő összegként megjelölt. A Hivatal hangsúlyozta, hogy mivel M. volt az, aki jogosult volt az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban felperesként felmerült költségeinek megtérítésére, a Hivatal úgy határozott, hogy kifizeti neki azt a pénzösszeget, amelyet a költségek 20 %-ának megtérítéseként kért. A Hivatal ezért úgy ítélte meg, hogy egyrészt eleget tett az Elsőfokú Bíróságnak a költségek megtérítésére vonatkozó ítéletéből eredő kötelezettségeinek, másrészt pedig, hogy az M. úr és a panaszos közötti, jogi szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos jogvita nem tartozik a Hivatal megbízatásának hatálya alá.

2005. szeptember 14‐i levelében a panaszos arra kérte M.‐et, hogy fizesse meg a neki járó 4635,42 euró összeget. A levelet azonban visszaküldték a panaszosnak. A Hivatalnak címzett 2005. szeptember 27-i levelében a panaszos kijelentette, hogy a Hivatal nem hivatkozhat a közte és M. között esetlegesen fennálló nézeteltérésre annak érdekében, hogy megtagadja a költségek megfizetését. A panaszos úgy vélte, hogy a Hivatal valójában szándékosan előnyben részesítette M. urat a panaszossal folytatott vitájával összefüggésben, megsértve ezzel a költségek kifizetésére alkalmazandó szabályokat. A Hivatal elnöke 2005. október 10‐i levelében lényegében megerősítette a fent említett 2005. augusztus 30‐i levélben tett nyilatkozatokat. A Hivatal elnökének címzett, 2005. október 26-i levelében a panaszos hangsúlyozta, hogy M. nyilvánvalóan tájékoztatta a Hivatalt arról, hogy vita áll fenn közte és a panaszos között a munkadíjak megfizetésével kapcsolatban, hogy a Hivatal a panaszossal való konzultáció nélkül M. javára rendezte ezt a vitát, és hogy főszabály szerint a költségek fedezik az ügyvédek munkadíját, és azokat általában az ügyvédeknek kell megfizetni. Ezenkívül a panaszos kérte i. M. visszatérítési kérelmének másolatát, valamint ii. annak pontosítását, hogy a Hivatal mikor fizette ki a költségeket M. úrnak.

2005. november 22-i levelében a Hivatal elnöke megtagadta, hogy a panaszos hozzáférjen M. visszatérítési kérelméhez. E tekintetben az elnök kifejtette, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó közösségi szabályozás szerint a kérelem egy harmadik féltől származó dokumentumra vonatkozik, amelyet a dokumentum szerzője által adott eseti engedély nélkül nem lehet a panaszossal közölni. 2005. december 2-án kelt levelében a panaszos fellebbezést nyújtott be, azzal érvelve, hogy a) M. nem tekinthető harmadik félnek, mivel a Hivatal tisztviselője volt, és őt az Elsőfokú Bíróság előtt képviselte; és b) az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) (a továbbiakban: 1049/2001/EK rendelet) 4. cikkében meghatározott kivételeket szigorúan kell értelmezni. Kérelmében a panaszos azt is kérte a Hivataltól, hogy határozza meg azon álláspontjának jogalapját, amely szerint M. harmadik fél.

A Hivatal elnöke 2006. január 12‐i levelében elutasította a fellebbezést, és a következőket állapította meg. A kért dokumentumhoz való hozzáférés megtagadása az 1049/2001/EK rendeleten és a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeleten (3) (a továbbiakban: 45/2001/EK rendelet) alapult. M. a Hivatallal szemben harmadik személynek minősült, mivel a kért dokumentum nem vonatkozott sem M. feladatainak ellátására, sem a Hivatal azon tevékenységeire, amelyek érdekében dolgozott. A dokumentum a 45/2001/EK rendelet értelmében vett személyes adatokat tartalmazott, ezért a Hivatal köteles lenne konzultálni M. úrral, mielőtt nyilvánosságra hozná azokat. Az elnök tehát megerősítette, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkének megfelelően a kért dokumentum harmadik féltől származó dokumentumnak minősül, amelyet nem lehet közölni a panaszossal a kibocsátója, azaz M. hozzájárulása nélkül, mivel személyes adatokat tartalmazhat, és hozzáférhetővé tétele M. magánéletébe való beavatkozásnak tekinthető.

Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos a következő állításokat és állításokat tette:

(1) A Hivatal (szándékosan) nem foglalkozott megfelelően a fizetési felszólításával.

(2) A Hivatal tévesen tagadta meg a hozzáférést M. visszatérítés iránti kérelméhez.

(3) A panaszos számára hozzáférést kell biztosítani M. visszatérítési kérelméhez.

(4) A Hivatalnak haladéktalanul meg kell fizetnie számára a 2 727,08 EUR összeget, amely azon költségek 20 %-ának felel meg, amelyeket az Elsőfokú Bíróság T. ügyben hozott ítélete értelmében a Hivatalnak meg kellett fizetnie.

(5) A Hivatalnak a fent említett összeg (2004. november 7-től számítva évi 8 százalék) késedelmes megfizetése esetén kamatot kell fizetnie számára.

(6) A panaszost a Hivatal hibái miatt elszenvedett nem vagyoni kárért (15 000 EUR összegben) meg kell téríteni.

A VIZSGÁLAT

A panaszra vonatkozó véleményében a Hivatal először is aggodalmát fejezte ki a panasz elfogadhatóságával kapcsolatban. Ezt követően elutasította a panaszos állításait és állításait. Ami azt az állítást illeti, hogy nem megfelelően kezelte a panaszos kifizetési kérelmét, lényegében megismételte a panaszosnak küldött 2005. augusztus 30-i és 2005. október 10-i leveleiben ismertetett érveket. Ami azt az állítást illeti, hogy megtagadta a hozzáférést a panaszostól M. visszatérítési kérelméhez, a Hivatal többek között megjegyezte, hogy a 40/94/EK tanácsi rendeletnek az 1049/2001/EK rendelet 3. és 4. cikkével összefüggésben értelmezett 118a. cikke alapján ((1), (2) és (4) bekezdés) köteles konzultálni M. úrral arról, hogy a vonatkozó dokumentum hozzáférhetővé tétele sértené-e a magánéletét. A panaszos 2005. október 26-i levelében hozzáférési kérelmének bizalmas kezelését kérte. Ez megakadályozta a Hivatalt abban, hogy kikérje M. véleményét a közzététel lehetőségéről, és különösen arról, hogy véleménye szerint alkalmazható-e az 1049/2001/EK rendelet 4. cikkének (1) vagy (2) bekezdésében előírt kivételek egyike. A Hivatal ezért nem tudott eleget tenni a panaszos kérésének.

Észrevételeiben a panaszos fenntartotta állításait. Elutasította a Hivatal azon javaslatát is, hogy a panasz elfogadhatatlan lehet.

A HATÁROZAT

1 Előzetes megjegyzés

1.1 A panasszal kapcsolatos véleményében a Hivatal aggodalmának adott hangot a panasz elfogadhatóságával kapcsolatban, hivatkozva az EK-Szerződés 195. cikkére (4), valamint az európai ombudsman alapokmánya 1. cikkének (3) bekezdésére és 2. cikkének (7) bekezdésére (5). Megjegyezte, hogy a panaszos kérelmei az Elsőfokú Bíróság (T. sz. ügy) azon ítéletének végrehajtására vonatkoztak, amely ellen fellebbezést nyújtottak be (C. sz. ügy). Észrevételeiben a panaszos elutasította a Hivatal azon javaslatát, hogy a panasz elfogadhatatlan lehet. Ezt követően arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a Bíróság elutasította a fellebbezést.

1.2 Ehhez kapcsolódóan elegendő megjegyezni, hogy az ombudsmannak a panaszos állításainak megalapozottságára vonatkozó értékelése semmilyen módon nem tekinthető úgy, mint amely megkérdőjelezi az Elsőfokú Bíróság T-ügyben hozott ítéletének vagy a Bíróság C-ügyben hozott végzésének megalapozottságát. Ezt a kérdést nem vizsgálták a fent említett ítéletekben, amelyek a Hivatal és M. közötti munkaügyi jogvitára vonatkoztak. Ebből következik, hogy a Hivatal által az EK-Szerződés 195. cikkére, valamint az európai ombudsman alapokmánya 1. cikkének (3) bekezdésére és 2. cikkének (7) bekezdésére tekintettel megfogalmazott elfogadhatósági aggályok nem indokoltak.

2 Az az állítás, hogy a Hivatal (szándékosan) nem kezelte megfelelően a panaszos fizetési kérelmét

2.1 A panaszos ügyvédként M.-et képviselte az Elsőfokú Bíróság előtti ügyben. Az ügy a Hivatallal szembeni kártérítési keresetre vonatkozott. A keresetnek részben helyt adtak, és a Hivatalt kötelezték az M. részéről a bírósági eljárással kapcsolatban felmerült költségek 20 %-ának viselésére. Úgy tűnik, hogy ezen ítéletet követően vita alakult ki M. és a panaszos között a panaszos munkadíjának megfizetésével kapcsolatban. A jelen ítélet 2004. október 28-i meghozatalát követően a panaszos M. ügyvédjeként 2004. november 5-én kelt levelében azt kérte a Hivataltól, hogy fizessen meg számára 2727,08 eurót, amely a jelen ügyre vonatkozó munkadíja és kiadásai (összesen 13 635,43 euró) egyötödének felel meg. 2004. december 7-én a panaszos levelet kapott a Hivataltól, amelyben az áll, hogy M. úr tájékoztatta a Hivatalt arról, hogy nincs megállapodás közte és a panaszos között a szóban forgó ügyben a panaszos által fizetendő díjak végleges összegéről. Következésképpen a Hivatal nem tudta kifizetni a panaszosnak a kért összeget, amíg M. nem egyezett bele a panaszos díjainak végleges összegébe.

2004. december 28‐án a panaszos levelet intézett M.‐hez, amelyben emlékeztette az adósságára. Ugyanezen a napon a panaszos ismét írt a Hivatalnak. Ebben a levélben megismételte a 2004. november 5-i levelében megfogalmazott kérést, rámutatva arra, hogy ügyvédi feladatai közé tartozik az Elsőfokú Bíróság ítélete végrehajtásának biztosítása, és következésképpen a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően azon költségek megtérítésének kérelmezése, amelyeket a Hivatalnak az említett ítélet alapján meg kell fizetnie. Ugyanebben a levélben a panaszos hozzátette, hogy ez a funkció független attól a kérdéstől, hogy van-e megállapodás vagy nézeteltérés a felek között a díjak és költségek összegét illetően. 2005. augusztus 30-án kelt levelében a Hivatal tájékoztatta a panaszost, hogy közvetlenül M. úrnak fizette ki azt a pénzösszeget, amelyet ez utóbbi a bírósági eljárás során felmerült költségei 20 százalékának megfelelő összegként megjelölt. A Hivatal hangsúlyozta, hogy mivel M. volt az, aki jogosult volt az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban felperesként felmerült költségeinek megtérítésére, a Hivatal úgy határozott, hogy kifizeti neki azt a pénzösszeget, amelyet a költségek 20 %-ának megtérítéseként kért. A Hivatal ezért úgy ítélte meg, hogy egyrészt eleget tett az Elsőfokú Bíróságnak a költségek megtérítésére vonatkozó ítéletéből eredő kötelezettségeinek, másrészt pedig, hogy az M. úr és a panaszos közötti, jogi szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos jogvita nem tartozik a Hivatal megbízatásának hatálya alá.

Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos azt állította, hogy a Hivatal (szándékosan) nem kezelte megfelelően kifizetési kérelmét. Véleménye szerint a Hivatal elutasította ezt az állítást, lényegében megismételve a fenti érveit. Észrevételeiben a panaszos fenntartotta állítását.

2.2 Az ombudsman először is megjegyzi, hogy az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata (a továbbiakban: az eljárási szabályzat) 91. cikkének b) pontja értelmében "a feleknél az eljárás során szükségszerűen felmerült költségeket, különösen az utazási és tartózkodási költségeket, valamint a meghatalmazottak, tanácsadók vagy ügyvédek díjazását"megtérítendő költségeknek kell tekinteni. Az eljárási szabályzat 92. cikkének (1) bekezdése értelmében „[h]a jogvita merül fel a megtérítendő költségeket illetően, az ügyben eljáró Elsőfokú Bíróság az érintett fél kérelmére és az ellenérdekű fél meghallgatását követően végzést hoz, amely ellen fellebbezésnek nincs helye.” Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint:

a) a megtérítendő költségek egyrészt az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás során felmerült költségekre, másrészt az e célból szükséges költségekre korlátozódnak;

b) díjtáblázatot megállapító közösségi rendelkezések hiányában a Bíróságnak szabadon kell értékelnie az ügy tényállását, figyelembe véve az eljárás célját és jellegét, a közösségi jog szempontjából való jelentőségét, valamint az ügy nehézségeit, az ügy által az érintett meghatalmazottak vagy tanácsadók számára okozott munka mennyiségét és a felek eljáráshoz fűződő pénzügyi érdekét;

c) a Bíróság nem határozhatja meg a felek által a saját ügyvédeiknek fizetendő munkadíjakat, de meghatározhatja azon munkadíjak összegét, amelyek a költségek viselésére kötelezett féltől behajthatók;

d) a költségek megállapítása iránti kérelem elbírálása során a Bíróság nem köteles figyelembe venni sem az ügyvédi munkadíjakra vonatkozó nemzeti díjszabásokat, sem az érintett fél és meghatalmazottjai vagy tanácsadói között a munkadíjakra vonatkozóan létrejött megállapodásokat (6).

2.3 A fentiek figyelembevételével az ombudsman a következőket állapítja meg. Először is úgy tűnik, hogy a panaszos nem vitatta a Hivatal azon álláspontjának helytállóságát, amely szerint M.-nek mint a szóban forgó bírósági eljárásban részt vevő félnek, nem pedig a panaszosnak (M. ügyvédjének) volt joga ahhoz, hogy a Hivatal megtérítse számára az M.-nél az Elsőfokú Bíróság előtti eljárással kapcsolatban felmerült költségek 20 %-át. Úgy tűnik, hogy az eljárási szabályzatnak a költségek megfizetésére vonatkozó 86. és azt követő cikkei nem keletkeztetnek fizetési jogot a felek bírósági költségek megtérítésére jogosult ügyvédjei számára. Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság által értelmezett, fent említett szabályok értelmében a Hivatal által fizetendő költségek „az [M.] részéről az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségek”(kiemelés tőlem), amelyek egybeeshetnek, de nem feltétlenül egyeznek meg azzal a pénzösszeggel, amelyet a panaszos M.-nek a bírósági eljárás keretében nyújtott szolgáltatásokért felszámított, vagy a panaszos és M. között létrejött megállapodásban előírt pénzösszeggel. Ugyanezen szabályokból következik, hogy mivel a Hivatal megállapodást kötött M.-mel az M.-nek bírósági költségként fizetendő pénzösszegről, és a vonatkozó kifizetést teljesítette M.-nek, úgy kell tekinteni, hogy a Hivatal eleget tett az Elsőfokú Bíróság (T. ügyben hozott) ítéletének a költségek kifizetése tekintetében. E tekintetben arra is rá kell mutatni, hogy úgy tűnik, az OHIM-ot nem értesítették olyan bírósági határozatról vagy más kötelező erejű jogi aktusról, amely arra kötelezte volna, hogy tartózkodjon e kifizetés M. részére történő teljesítésétől annak érdekében, hogy biztosítsa azokat a kifizetéseket, amelyeket M.-nek esetlegesen teljesítenie kell a panaszos részére.

2.4 A fentiek alapján úgy tűnik, hogy a Hivatal nem csatlakozott M. úrhoz a panaszos és M. úr közötti jogvitában. Az a tény, hogy a Hivatal és M. megállapodtak „az [M.] részéről az eljárás során szükségszerűen felmerült költségekről”, nem jelenti azt, hogy – amint azt a panaszos állítja – a Hivatal állást foglalt volna abban a kérdésben, hogy M. tartozik-e a panaszosnak 4635,42 EUR összeggel. A Hivatal továbbá (2004. december 7-én) válaszolt a panaszos fizetési kérelmére (2004. november 5-i levél), kifejtve, hogy nem tudja kifizetni a panaszos által kért összeget, mivel M. úr tájékoztatta a Hivatalt, hogy nincs megállapodás közte és a panaszos között a panaszos díjainak végleges összegét illetően. Úgy tűnik, hogy ezzel a Hivatal ésszerűen járt el. A Hivatal továbbá ésszerűen úgy ítélte meg, hogy az Elsőfokú Bíróság ítélete értelmében nincs szükség ilyen megállapodásra „az [M. úr] részéről az eljárás céljából szükségszerűen felmerült költségek” meghatározásához, valamint a bírósági költségek megfizetésére vonatkozó kötelezettségének teljesítéséhez. Amint azt fentebb megjegyeztük, ezek a költségek valóban egybeeshetnek, de nem feltétlenül egyeznek meg az ilyen megállapodásban előírt pénzösszeggel.

2.5 Ilyen körülmények között az ombudsman arra a következtetésre jut, hogy a panaszos állítását nem támasztották alá. Ezért az ombudsman nem talált ennek az állításnak megfelelő hivatali visszásságot.

3 Az az állítás, hogy a Hivatal tévesen tagadta meg, hogy a panaszosnak hozzáférést biztosítson M. visszatérítés iránti kérelméhez

3.1 A panaszos ügyvédként M.-et képviselte az Elsőfokú Bíróság előtti ügyben. Az ügy a Hivatallal szembeni kártérítési keresetre vonatkozott. A keresetnek részben helyt adtak, és az OHIM-ot kötelezték az M. részéről a bírósági eljárással kapcsolatban felmerült költségek egyötödének viselésére. Úgy tűnik, hogy ezen ítéletet követően vita alakult ki M. és a panaszos között a panaszos munkadíjának megfizetésével kapcsolatban. 2005. augusztus 30-án kelt levelében a Hivatal tájékoztatta a panaszost, hogy közvetlenül M. úrnak fizette ki azt a pénzösszeget, amelyet M. úr a fenti bírósági eljárás során felmerült költségei 20 százalékának megfelelő összegként megjelölt. A Hivatal elnökének címzett 2005. október 26-i levelében a panaszos M. visszatérítési kérelmének másolatát kérte.

3.2 2005. november 22-i levelében a Hivatal elnöke elutasította a panaszos fenti kérelmét azzal az indokkal, hogy az az alkalmazandó közösségi jogszabályok értelmében harmadik féltől származó dokumentumra vonatkozik, amelyet a dokumentum szerzőjének eseti engedélye nélkül nem lehet a panaszossal közölni. 2005. december 2-án kelt levelében a panaszos fellebbezést nyújtott be (megerősítő kérelem), azzal érvelve, hogy a) M. nem tekinthető harmadik félnek, mivel a Hivatal tisztviselője, és őt az Elsőfokú Bíróság előtt ő képviselte; b) az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (7) (a továbbiakban: 1049/2001/EK rendelet) 4. cikkében meghatározott kivételeket szigorúan kell értelmezni. Kérelmében a panaszos azt is kérte a Hivataltól, hogy határozza meg azon álláspontjának jogalapját, amely szerint M. harmadik fél.

A Hivatal elnöke 2006. január 12-én kelt levelében elutasította a megerősítő kérelmet, az alábbiakra hivatkozva. A kért dokumentumhoz való hozzáférés megtagadása az 1049/2001/EK rendeleten és a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18-i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeleten (8) (a továbbiakban: 45/2001/EK rendelet) alapult. M. a Hivatallal szemben harmadik személynek minősült, mivel a kért dokumentum nem vonatkozott sem M. feladatainak ellátására, sem a Hivatal azon tevékenységeire, amelyek érdekében dolgozott. A dokumentum a 45/2001/EK rendelet értelmében vett személyes adatokat tartalmazott, ezért a Hivatal köteles lenne konzultálni M. úrral, mielőtt nyilvánosságra hozná azokat. Az elnök tehát megerősítette, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkének megfelelően a kért dokumentum harmadik féltől származó dokumentumnak minősül, amelyet nem lehet közölni a panaszossal a kibocsátója, azaz M. hozzájárulása nélkül, mivel személyes adatokat tartalmazhat, és hozzáférhetővé tétele M. magánéletébe való beavatkozásnak tekinthető.

3.3 Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos azt állította, hogy a Hivatal tévesen tagadta meg, hogy hozzáférést biztosítson számára M. úr visszatérítési kérelméhez. Ezen állítás alátámasztására azzal érvelt, hogy a) M. nem volt harmadik fél a Hivatallal szemben, mivel a Hivatal tisztviselője volt, és a Hivatallal fennálló jogvitáját elbíráló bírósági ítéletet követően nyújtotta be a visszatérítés iránti kérelmet; b) a szóban forgó dokumentum semmilyen módon nem volt releváns M. magánélete szempontjából, és nem tartalmazott személyes adatokat, mivel egyszerűen fizetési felszólításról volt szó.

3.4 A panaszra vonatkozó véleményében a Hivatal a panaszos hozzáférés iránti kérelmének elutasítását alátámasztandó hozzátette, hogy a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelet (9) (a továbbiakban: 40/94 rendelet) 118a. cikke, valamint az 1049/2001/EK rendelet 3. és 4. cikke (1), (2) és (4) bekezdése értelmében köteles konzultálni M. úrral arról, hogy az érintett dokumentum hozzáférhetővé tétele sértené-e a magánéletét, különösen a 45/2001/EK rendelet szerinti kereskedelmi érdekeit. Egyértelmű volt ugyanis, hogy a panaszos hozzá kívánt férni ehhez a harmadik féltől származó dokumentumhoz a panaszos és M. közötti magánjellegű kereskedelmi jogvita keretében. 2005. október 26-i levelében a panaszos kérte, hogy hozzáférés iránti kérelmét bizalmasan kezeljék. Ez megakadályozta a Hivatalt abban, hogy kikérje M. véleményét a közzététel lehetőségéről, és különösen arról, hogy véleménye szerint alkalmazható-e az 1049/2001/EK rendelet 4. cikkének (1) vagy (2) bekezdésében előírt kivételek egyike. A Hivatal ezért nem tudott eleget tenni a panaszos kérésének. A panaszos továbbá arra kérte az ombudsmant, hogy ügyét bizalmasan kezelje.

Észrevételeiben a panaszos fenntartotta állítását.

3.5 A 40/94/EK rendelet 118a. cikke értelmében a Hivatal birtokában lévő dokumentumokra az 1049/2001/EK rendeletet kell alkalmazni.

Az 1049/2001/EK rendelet 3. cikke úgy rendelkezik, hogy e rendelet alkalmazásában „harmadik fél”: bármely természetes vagy jogi személy, vagy az érintett intézményen kívüli szervezet, beleértve a tagállamokat, más közösségi vagy nem közösségi intézményeket és szerveket, valamint harmadik országokat.”

Az 1049/2001/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint „[a]z intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel hátrányosan befolyásolná a következők védelmét: (...) b) az egyén magánéletének és becsületének védelme, különösen a személyes adatok védelmére vonatkozó közösségi jogszabályokkal összhangban.”

Ugyanezen rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében „[a]z intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel hátrányosan befolyásolná a következők védelmét: természetes vagy jogi személy kereskedelmi érdekei (...), kivéve, ha a közzétételhez nyomós közérdek fűződik.”

E rendelet 4. cikkének (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] harmadik felek dokumentumait illetően az intézmény konzultál a harmadik féllel annak értékelése céljából, hogy az (1) vagy a (2) bekezdésben foglalt kivétel alkalmazandó-e, kivéve, ha egyértelmű, hogy a dokumentum közzétehető vagy nem tehető közzé.”

A 45/2001/EK rendelet 2. cikke úgy rendelkezik, hogy e rendelet alkalmazásában „»személyes adat«: azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó bármely információ (...) ; azonosítható az a személy, aki közvetlen vagy közvetett módon azonosítható, különösen egy azonosító számra vagy a személy fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy társadalmi identitására vonatkozó egy vagy több tényezőre történő utalás révén.”

3.6 Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság a T-194/04. sz. ügyben hozott ítéletében (10) többek között a következőket állapította meg: a) a személyes adatokat tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférés az 1049/2001/EK rendelet (11) hatálya alá tartozik; b) az e rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt kivétel kizárólag a személyes adatok olyan közlésére vonatkozik, amely sértené az egyén magánéletének és sérthetetlenségének védelmét (12); c) az a tény, hogy a "magánélet" fogalma az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban tág, és hogy a személyes adatok védelméhez való jog a magánélet tiszteletben tartásához való jog egyik aspektusát képezheti, nem jelenti azt, hogy minden személyes adat szükségszerűen a "magánélet" fogalmába tartozik (13); d) a fortiori a személyes adatok nem minden közlése alkalmas arra, hogy veszélyeztesse az érintett személy magánéletét(14); e) pusztán az a tény, hogy egy dokumentum személyes adatokat tartalmaz, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az érintené az érintett személyek magánéletét vagy sérthetetlenségét (15).

3.7 A jelen ügyben a Hivatal lényegében az alábbi indokolással utasította el a panaszos megerősítő kérelmét, amelyet a panasszal kapcsolatos véleményében adott meg: i) a szóban forgó dokumentum, vagyis M. költségtérítési kérelme harmadik személytől származó dokumentum volt; ii. a dokumentum a 45/2001/EK rendelet értelmében vett személyes adatokat tartalmazott, és az 1049/2001/EK rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kivétel alkalmazható; iii. ezért a Hivatal köteles lenne konzultálni M. úrral, és beszerezni a közzétételhez való hozzájárulását; iv. a Hivatal nem tudta lefolytatni ezt a konzultációt, mivel a panaszos a hozzáférés iránti kérelmét bizalmasnak minősítette.

3.8 Ami az i. elemet illeti, az ombudsman elfogadja a Hivatal azon álláspontját, hogy a szóban forgó dokumentum az 1049/2001/EK rendelet 3. cikke és 4. cikkének (4) bekezdése értelmében harmadik féltől származó dokumentum volt. Ezt a dokumentumot M. nem a Hivatal tisztviselőjeként végzett feladataival összefüggésben, hanem magánszemélyként és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban részt vevő félként készítette. Következésképpen e rendelet 4. cikkének (4) bekezdése értelmében a Hivatalnak konzultálnia kell M. úrral annak értékelése céljából, hogy alkalmazható-e a 4. cikk (1) vagy (2) bekezdésében foglalt kivétel, kivéve, ha egyértelmű, hogy a kért dokumentumot közzé kell tenni vagy nem.

3.9 Ami a ii. elemet illeti, a panaszos azzal érvelt, hogy a dokumentum nem tartalmazhat személyes adatokat, mivel egyszerűen fizetési kérelemről van szó. Ez az érv nem fogadható el. A dokumentum nyilvánvalóan egy bizonyos pénzösszegre utalt, amelyet M. úr kért, majd kapott (16) az Elsőfokú Bíróság előtti bírósági eljárás során felmerült költségei 20%-ának (17) megfelelően. Ezek az információk a 45/2001/EK rendelet 2. cikke értelmében vett „személyes adatoknak” minősülnek.

A panaszos azzal is érvelt, hogy a szóban forgó dokumentum semmilyen módon nem releváns M. magánélete szempontjából. Ez az érv sem fogadható el. A fenti személyes adatoknak a panaszossal való közlése, amely azon bírósági költségek M. részére történő megállapítására és megfizetésére vonatkozik, amelyek megtérítésére magánszemélyként és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban részt vevő félként jogosult volt, észszerűen úgy tekinthető, mint M. magánéletének tiszteletben tartásához való jogába való beavatkozás (18).

3.10 Ami a iii. elemet illeti, először is meg kell jegyezni, hogy ellentétben azzal, amit a Hivatal a megerősítő kérelemre adott válaszában állított, a kért dokumentum M. hozzájárulása nélkül is közölhető volt a panaszossal.

Másodszor, ilyen konzultációra kerül sor, kivéve, ha egyértelmű, hogy a dokumentum közzétételre kerül vagy nem kerül sor. Ez azt jelenti, hogy konzultációra van szükség, ha nem egyértelmű, hogy a kivételek egyike sem alkalmazható, vagy hogy legalább az egyik kivételt alkalmazni kell. Ezzel kapcsolatban az ombudsman emlékeztet a fenti 3.9. pontban tett észrevételeire, valamint arra a tényre, hogy a 45/2001/EK rendelet szerint a személyes adatok kért közlése jogszerű lenne, ha M. egyértelműen hozzájárulását adná. A fentiek figyelembevételével az ombudsman megállapítja, hogy nem volt észszerűtlen, hogy a Hivatal úgy ítélte meg, nem volt egyértelmű, hogy az 1049/2001/EK rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kivételt alkalmazni kellett volna-e vagy sem.

3.11 Ami a iv. elemet illeti, a panaszos hozzáférés iránti kérelmének bizalmas jellegét nem vitatta, és azt az ombudsmanhoz benyújtott dokumentumok is megerősítik (19). Továbbá a Hivatal vonatkozó érvét, miszerint a panaszos hozzáférés iránti kérelmének bizalmas jellege megakadályozta abban, hogy kikérje M. véleményét a közzététel lehetőségéről, a panaszos nem vitatta, és az ésszerű.

3.12 A fentiek alapján az ombudsman megállapítja, hogy a panaszos állítását nem támasztották alá. Ezért az ombudsman nem talált ennek az állításnak megfelelő hivatali visszásságot.

4 Követelések

4.1 Tekintettel a jelen határozat 2.5. és 3.12. pontjában foglalt következtetéseire, az Ombudsman úgy véli, hogy a panaszos állításai nem tarthatók fenn.

5 Következtetések

E panasz kivizsgálása alapján az ombudsman nem talált a panaszos állításainak megfelelő hivatali visszásságot. Ezért lezárja az ügyet.

Erről a határozatról a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal elnökét is tájékoztatni fogják.

Tisztelettel:

 

P. Nikiforos DIAMANDOUROS

---

(1) Az Elsőfokú Bíróság ítélete nem határozta meg a megtérítendő költségek tényleges összegét.

(2) HL 2001. L 145., 43. o.

(3) HL 2001. L 8., 1. o.

(4) Az EK-Szerződés 195. cikke többek között úgy rendelkezik, hogy „[...] az ombudsman az általa indokoltnak ítélt vizsgálatokat (...) folytatja le, kivéve, ha az állítólagos tények bírósági eljárás tárgyát képezik vagy képezték.”

(5) Az alapokmány 1. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z ombudsman nem avatkozhat be a bíróságok előtt folyamatban lévő ügyekbe, és nem kérdőjelezheti meg a bírósági ítélet megalapozottságát.”

Az alapokmány 2. cikkének (7) bekezdése értelmében „[a]mennyiben az ombudsmannak folyamatban lévő vagy befejezett bírósági eljárás miatt egy panaszt elfogadhatatlannak kell nyilvánítania, vagy meg kell szüntetnie annak vizsgálatát, az addig elvégzett vizsgálatok eredményét véglegesen be kell nyújtania.”

(6) Lásd például a 178/98. sz., DEP Fresh Marine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2004., II-3127. o.) 26–28., 33. és 41. pontját.

(7) HL 2001. L 145., 43. o.

(8) HL 2001. L 8., 1. o.

(9) HL 1994. L 11., 1. o. A 118a. cikket (A dokumentumokhoz való hozzáférés) a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK rendelet módosításáról szóló, 2003. június 18-i 1653/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 245., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 1. cikke illesztette be.

(10) A T-194/04. sz., Bavaria Lager kontra Bizottság ügyben 2007. november 8-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé).

(11) Lásd a fent hivatkozott T-194/04. sz., Bavaria Lager kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 107. pontját.

(12) Lásd a fent hivatkozott T-194/04. sz., Bavaria Lager kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 128. pontját.

(13) Lásd a fent hivatkozott T-194/04. sz., Bavaria Lager kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 118. pontját.

(14) Vö. a fent hivatkozott T-194/04. sz., Bavaria Lager kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 119. pontjával.

(15) Lásd a fent hivatkozott T-194/04. sz., Bavaria Lager kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 123. pontját.

(16) Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Hivatal a hozzáférés iránti kérelmét megelőzően tájékoztatta a panaszost arról, hogy megfizette M. úrnak az általa kért összeget.

(17) A Hivatal nem tisztázta, hogy a szóban forgó dokumentum tartalmazott-e a költségek részleteire vonatkozó adatokat is.

(18) Lásd a C-465/00., C-138/01. és C-139/01. sz., Österreichischer Rundfunk és társai egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2003., I-4989. o.) 74. pontját.

(19) A panaszos 2005. október 26-i levele, amelyben a dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelmét fogalmazta meg, tartalmazza a "Confidentielle et personnelle" megjegyzést.