Strasbourg, 2003. november 20.

Tisztelt T. Úr!

2002. október 22-én Ön panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) magatartásával kapcsolatban.

2002. október 29-én az ombudsman továbbította a panaszt az OLAF főigazgatójának. Az OLAF 2003. január 16-án küldte meg véleményét. Az ombudsman 2003. január 23-án továbbította azt Önnek azzal a felhívással, hogy tegye meg észrevételeit, amelyet Ön 2003. január 27-én küldött meg.

2003. február 10-én az ombudsman levelet intézett az OLAF-hoz, hogy további tájékoztatást kérjen az Ön panaszával kapcsolatban. Az OLAF 2003. március 24-én küldte meg válaszát. 2003. április 22-én továbbítottam Önnek az észrevételezésre való felhívással együtt, amelyet 2003. április 24-én küldött meg.

2003. június 18-án ajánlástervezetet nyújtottam be az OLAF-nak. 2003. október 2-án az OLAF megküldte az ajánlástervezetre vonatkozó részletes véleményét. Ezt a véleményt 2003. október 6-án továbbítottuk Önnek azzal a felkéréssel, hogy tegye meg észrevételeit, amelyet 2003. október 24-én küldött meg.

Azért írok most, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A PANASZ

A panaszos a „Stern” német hetilap brüsszeli tudósítója. A 2002. február 28-án és március 7-én közzétett két cikkben az újság egy uniós tisztviselő, Paul van Buitenen által felhozott állítólagos szabálytalanságokkal kapcsolatos számos vádról, valamint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által e vádakkal kapcsolatban végzett vizsgálatokról számolt be. A cikkek Van Buitenen úr jelentésén és a lap által megszerzett bizalmas OLAF-dokumentumokon alapultak. A panaszos szerint addigra egyetlen más újság sem kapott másolatot ezekről a dokumentumokról.

2002. március 27-én az OLAF sajtóközleményt tett közzé, amelyben rámutatott arra, hogy „egy újságíró” számos dokumentumot szerzett be a Van Buitenen úr által felvetett kérdésekkel kapcsolatos vizsgálatával kapcsolatban, és ezért az OLAF úgy határozott, hogy az 1073/1999/EK rendelet (1) 5. cikkének (1) bekezdésével összhangban belső vizsgálatot indít a bizalmas adatok feltételezett nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. A sajtóközlemény szerint ez a belső vizsgálat arra az állításra is kiterjedne, hogy a vonatkozó dokumentumokat „köztisztviselő fizetésével” szerezték be.(2) 2002. április 4-i kiadásában a „European Voice” újság idézte az OLAF egyik szóvivőjét, aki azt állította, hogy az OLAF „első látásra meggyőző bizonyítékot kapott arra vonatkozóan, hogy kifizetés történhetett”.

A panaszos és újságja úgy vélte, hogy bár az OLAF sajtóközleményében nem szerepel név, az abban szereplő vesztegetési vádat úgy kell értelmezni, hogy az rájuk vonatkozik. A panaszos véleménye szerint az OLAF eltért a szokásos gyakorlatától azáltal, hogy nyilvánosságra hozta azt a tényt, hogy belső vizsgálatot indítottak, és olyan állításokat tett közzé, amelyek pletykákon alapultak, és amelyekre vonatkozóan nem álltak rendelkezésre tényszerű bizonyítékok. Összehasonlításképpen a panaszos az Európai Bizottság elnökének szóvivőjével szemben felhozott azon állításokra hivatkozott, amelyekkel kapcsolatban az OLAF álláspontja szerint eltérően reagált. Ezenkívül az OLAF felügyelőbizottsága 2002. április 9‐i és 10‐i ülésének jegyzőkönyvéből származó kivonatokat is benyújtott, amelyek szerint a bizottság tagjai „meglepettnek” nyilvánították magukat amiatt, hogy az OLAF sajtóközleménye egy állítólagosan teljesített kifizetésre utalt. A panaszos gyanította, hogy az OLAF magatartása a Bizottság által gyakorolt nyomásnak tudható be. Ezzel összefüggésben utalt a Bizottság 2002. március 6-i ülésének jegyzőkönyvére.

A panaszos benyújtotta az OLAF-on belül B. úr (az OLAF szóvivője) által 2002. április 11-én továbbított belső e-mail másolatát is. Ebben az e-mailben B. rámutatott arra, hogy az egyetlen tény, amely abban az időben biztos volt, az volt, hogy egy bizalmas OLAF-dokumentumot kiszivárogtattak a sajtónak, és hogy vannak olyan pletykák, amelyek szerint ezt a dokumentumot még kifizették is, még a kifizetett ár feltüntetésével is: „qu’il y avait des „rumeurs” qui circulaient autour de l’OLAF et autour de la Commission européenne selon lesquelles ces documents auraient même été „payés” (avec même l’indication d’un montant…)”.

A panaszos és újságja azt állította, hogy soha nem fizettek az uniós alkalmazottaknak vagy más személyeknek az érintett dokumentumok beszerzéséért. 2002. március 28-án a „Stern” e célból sajtóközleményt tett közzé. A panaszos megkérdőjelezte, hogy a vonatkozó vizsgálat megindításával az OLAF nem lépte-e túl a kizárólag a Közösség pénzügyi érdekeinek védelme érdekében történő fellépésre vonatkozó megbízatását. Ezeket a pénzügyi érdekeket nem veszélyeztette egy cikk közzététele a „Stern”-ben. 2002. április 3‐án a lap levelet intézett az OLAF felügyelőbizottságának elnökéhez. 2002. április 11‐i válaszában e szerv elnöke rámutatott arra, hogy az újság által szolgáltatott információkat tudomásul vették. Kifejtette továbbá, hogy a Bizottság 2002. március 6‐i ülésének jegyzőkönyvéből nem tűnik ki, hogy a Bizottság bármilyen nyomást gyakorolt volna az OLAF‐ra.

2002. július 29-én kelt levelében a panaszos az OLAF főigazgatójához fordult, hogy panaszt tegyen a 2002. március 27-i sajtóközlemény ellen. A panaszos arra kérte az OLAF-ot, hogy vonja vissza ezt a sajtóközleményt, vagy tájékoztassa a nyilvánosságot arról, hogy nem áll fenn vele és az újsággal szembeni gyanúja. Ezen túlmenően a panaszos rámutatott arra, hogy a Bizottság által az Európai Parlament egyik tagjának írásbeli kérdésére adott válaszból lehetségesnek tűnt, hogy az OLAF figyelemmel kísérte vagy lehetővé tette az OLAF személyzetének e-mailjeit és telefonhívásait annak érdekében, hogy megtudja az újság által felhasznált lehetséges forrásokat. Ezért arra kérte az OLAF-ot, hogy erősítse meg, hogy soha nem figyelte meg az OLAF munkatársaival folytatott telefonos vagy e-mailes kommunikációját. Amennyiben ilyen nyomon követésre lett volna szükség, a panaszos felkérte az OLAF-ot, hogy határozza meg a magánszférájába való beavatkozás jogalapját, valamint azt, hogy a bíró mikor és hogyan engedélyezte a beavatkozást. A panaszos végül azt kérdezte, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat az OLAF milyen módon szerezte meg.

2002. augusztus 22‐én az OLAF válaszolt a panaszos levelére. Az OLAF rámutatott, hogy sajtóközleményében sem a panaszost, sem az újságját nem említette, és hogy ebben az ügyben jelenleg nem terveznek további sajtóközleményt. Hangsúlyozta továbbá, hogy az OLAF mindig biztosította, hogy vizsgálati módszerei összhangban legyenek a jogszabályokkal, és hozzátette, hogy az OLAF a hivatali címén, telefonszámán stb. kívül nem rendelkezik a panaszosra vonatkozó személyes adatokkal.

Az ombudsmanhoz benyújtott panaszában a panaszos lényegében a következő állításokat tette:

(1) Az OLAF helytelenül járt el, amikor 2002. március 27-i sajtóközleményében és a „European Voice”-hoz fűzött észrevételeiben olyan vesztegetési vádakat hozott nyilvánosságra, amelyeket úgy kellett érteni, hogy azok a panaszosra és újságjára irányulnak.

(2) Az OLAF nem válaszolt a panaszos 2002. július 29-i levelében feltett valamennyi kérdésre.

A panaszos azt állította, hogy az OLAF-nak vissza kell vonnia a vesztegetésre vonatkozó állításokat, lehetőleg ugyanúgy, ahogyan azokat felvetették, azaz egy sajtóközleményben és a „European Voice”-nak szóló külön közleményben. Kérte továbbá, hogy az OLAF 2002. július 29-i levelében adjon teljes körű választ a kérdésekre.

A VIZSGÁLAT

Az OLAF véleménye

Véleményében az OLAF a következő észrevételeket tette:

Az OLAF 2002. március 27-i sajtóközleménye megállapította, hogy a) a Hivatal az 1073/1999/EK rendelet alapján belső vizsgálatot indított az OLAF-on belül készített jelentésben szereplő bizalmas információk nyilvánvaló kiszivárogtatása miatt, és b) a Hivatalhoz beérkezett információk szerint egy újságíró számos dokumentumot kapott az úgynevezett „Van Buitenen”-üggyel kapcsolatban, és nem zárható ki, hogy e dokumentumokért kifizetést teljesítettek valaki számára az OLAF-on belül (vagy esetleg egy másik uniós intézmény számára).

A belső vizsgálat megindításának bejelentésére vonatkozó döntést alapos megfontolás után hozták meg. A bejelentés okai a következők voltak:

(1) Az ezt követően a médiában közzétett bizalmas információk rontották az OLAF hatékonyságát, és ezáltal a csalás elleni küzdelmet azáltal, hogy hátrányosan érintették a folyamatban lévő vizsgálatokat;

(2) Az információk kiszivárogtatása, amennyiben az OLAF tisztviselőjének tudható be, az OLAF jogi kötelezettségeinek, különösen az 1073/1999/EK rendelet 8. cikkének, az EK-Szerződés 287. cikkének és a személyzeti szabályzat szakmai titoktartásról szóló 17. cikkének, valamint az EK-Szerződés 286. cikkének és a személyes adatok védelméről szóló 45/2001/EK rendeletnek a megsértését jelentené.

(3) Az 1073/1999/EK rendelet 8. cikkének (3) bekezdése előírta az OLAF igazgatója számára, hogy „gondoskodjon arról, hogy a Hivatal alkalmazottai és a felügyelete alatt eljáró más személyek betartsák a személyes adatok védelmére vonatkozó közösségi és nemzeti rendelkezéseket”. A 8. cikk (4) bekezdése előírta az OLAF igazgatója számára, hogy „gondoskodjon [a vizsgálat során gyűjtött információk bizalmas jellegéről szóló] cikk, valamint a Szerződés 286. és 287. cikkének alkalmazásáról”. Ennek megfelelően a kiszivárogtatásokra válaszul hozott intézkedések az igazgató ilyen események esetén történő fellépésre vonatkozó jogi kötelezettségeinek teljesítését szolgálták.

Fontos volt az is, hogy megvédjük az OLAF hitelességét a nyilvánosság előtt azáltal, hogy tájékoztatjuk arról, hogy intézkedéseket hoztak e jogsértések ellen. Tekintettel azon lehetőség súlyos következményeire, hogy egy OLAF-tisztviselő felelős a bizalmas információk és személyes adatok jogellenes nyilvánosságra hozataláért, az OLAF igazgatója úgy határozott, hogy nyilvánosan és a lehető legátláthatóbb módon bejelenti, hogy az OLAF kivizsgálja ezeket a jogsértéseket a felelősök azonosítása és az ilyen további jogsértések megelőzése érdekében.

Ezenkívül az OLAF-hoz beérkezett konkrét információk alapján okkal feltételezhette, hogy legalább egy alkalommal kifizetést teljesítettek egy OLAF-tisztviselőnek vagy más uniós tisztviselőnek bizalmas dokumentumok átadásáért. Ha ez valóban megtörtént volna, akkor a tisztviselő korrupciót követett volna el, bűncselekményt követett volna el, és megsértette volna a személyzeti szabályzat különböző cikkeit. Az arra vonatkozó vizsgálatok, hogy ez valóban megtörtént-e, még folyamatban voltak.

Az OLAF soha nem spekulált azzal kapcsolatban, hogy mely újságíró(k) vagy médiaszervezet(ek) fizethetett(ek) az OLAF-nak vagy más uniós tisztviselőknek bizalmas dokumentumokért. A panaszos nem szolgáltatott bizonyítékot azon állításának alátámasztására, hogy az OLAF vizsgálatának megindításakor egyedül ő rendelkezett a szóban forgó dokumentumokkal a médiában. Ellenkezőleg, bizonyíték van arra, hogy más médiumok is megszerezték ugyanezeket a dokumentumokat. Az OLAF elutasította a panaszos azon állítását, amely szerint az esetleges kifizetésre vonatkozó javaslatokat úgy kell értelmezni, hogy azok saját maga és munkáltatói ellen irányulnak.

A panaszos 2002. július 29-i levele számos részletes kérdést vetett fel az OLAF működési módszereivel kapcsolatban, különösen az e-mailekkel és telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos megfigyelési technikák lehetséges alkalmazásával kapcsolatban. Voltak olyan körülmények, amelyek között az OLAF vagy azon tagállami hatóságok, amelyekkel az OLAF együttműködött a vizsgálatok során, jogszerűen juthattak információhoz az ezen általános cím alá tartozó módszerekkel. Ezzel a lehetőséggel foglalkozott például a Bizottságnak a személyzetéhez intézett, az e-mail rendszer tisztviselők általi megfelelő használatáról szóló közelmúltbeli közleménye. Az OLAF azonban nem vitathatta meg a folyamatban lévő vizsgálat tekintetében alkalmazott vizsgálati módszereket. Az OLAF nem rendelkezett sem technikai, sem jogi eszközökkel a telefonvonalak lehallgatásához.

Az OLAF azon a véleményen volt, hogy a fentiek fényében az ügyet teljes mértékben megfelelő módon kezelte.

A panaszos észrevételei

Az OLAF véleményével kapcsolatos észrevételeiben a panaszos fenntartotta panaszát, és a következő további észrevételeket tette:

Az OLAF azon jogát, hogy fellépjen a Hivatalon belüli esetleges „kiszivárogtatásokkal” szemben, nem vitatták. A panasz kizárólag az OLAF által e célból alkalmazott módszerekre vonatkozott. Az OLAF megemlítette azt a célt, hogy „a lehető legátláthatóbb módon” kell eljárni. Az átláthatóság azonban tényeken alapult, míg a jelen ügy „híresztelésekre” vonatkozott. Felelőtlenség volt olyan pletykákkal dolgozni, amelyeket nem bizonyítottak be.

Bár ez a hivatali visszásság számos újságírót érinthetett, az OLAF által terjesztett pletykák fő áldozata a panaszos volt. A panaszos számos újság- és sajtóügynökségi lapkivágást nyújtott be annak bizonyítására, hogy csak a „Stern”-t nevezték meg a Van Buitenen úr által napvilágra került információkról szóló történet forrásaként. Még akkor is, ha más újságíróknak is rendelkezniük kellett volna a vonatkozó dokumentumokkal (anélkül, hogy idéztek volna tőlük), az OLAF által terjesztett vesztegetés gyanúja elsősorban a panaszosra hárulna, mivel először és a legszélesebb körben idézett ezekből a dokumentumokból.

Ami a 2002. július 29‐i levelet illeti, az OLAF még mindig nem volt hajlandó felfedni a jelen ügyben alkalmazott rendelkezéseket. Elfogadhatatlan, hogy ne tájékoztassák a magánszférába való ilyen esetleges súlyos beavatkozás jogalapjáról.

További vizsgálatok

Az OLAF véleményének és a panaszos észrevételeinek gondos mérlegelését követően úgy tűnt, hogy további vizsgálatokra van szükség.

További információ kérése

Az ombudsman ezért arra kérte az OLAF-ot, hogy (1) fejtse ki, különösen a panaszos által az észrevételeiben benyújtott bizonyítékok fényében, hogy miért véli úgy, hogy más személyeket „egy” újságíróra való hivatkozás értett vagy érthetett volna a 2002. március 27-i sajtóközleményében, (2) tegyen észrevételt arra a tényre, hogy B. úr 2002. április 11-i belső e-mailje szerint az egyetlen biztos tény („hamisítás”) az volt, hogy szivárgás történt, és hogy híresztelések keringtek („qu’il y avait des „rumeurs” qui circulaient”), és (3) határozza meg, hogy milyen alapon lehet olyan intézkedéseket elfogadni, mint a telefonos vagy e-mailes levelezés megfigyelése.

Az OLAF válasza

Válaszában az OLAF a következő észrevételeket tette:

Annak oka, hogy az „a” újságíróra való hivatkozás semleges volt, és nem érintett konkrét személyt, valójában az volt, hogy más újságírók cikkeket tettek közzé az OLAF 2002. március 27-i sajtóközleménye előtt ugyanazon belső dokumentum alapján, amelyre a panaszos 2002. február 28-i cikkében hivatkozott. 2002. március 3-án például a „Le Monde” közzétett egy cikket, amely a szóban forgó dokumentumra hivatkozott. 2002. március 22-én a Belga hírügynökség a szóban forgó dokumentumra hivatkozva beszámolt az OLAF vizsgálatairól. 2002. március 26-án ugyanez az ügynökség arról számolt be, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának elnöke, Theato asszony kifogásolta, hogy „elfogadhatatlan, hogy a sajtó tagjai bizalmas OLAF-jelentést kaptak Paul Van Buitenen legutóbbi leleplezéseiről, mi pedig nem”. Ennek megfelelően az „egy” újságíróra való hivatkozás jelenthette akár a panaszost, a fent említett cikkeket író újságírókat, akár a Theato asszony által említett más újságírókat.

A hivatkozás ugyanis bármely más újságíróra is vonatkozhatott volna, mivel az OLAF nem állította, hogy a vizsgálat egy már közzétett konkrét anyaghoz kapcsolódott volna.

Az OLAF megbízható forrásokból – többek között európai parlamenti képviselőktől – kapott tájékoztatást arról, hogy a dokumentumokért kifizetésre kerülhetett sor. Egyetlen konkrét újságírót vagy személyt sem vontak be ilyen kifizetés teljesítésébe.

Az OLAF nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy magánszemélyek telefonos vagy e-mailes megfigyelésére irányuló intézkedéseket hozzon, és soha nem hozott ilyen intézkedéseket a panaszossal szemben. Az ilyen intézkedések elfogadásának jogalapjára vonatkozó hipotetikus kérdésre válaszul csak a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai rendelkeztek ilyen hatáskörrel. E hatáskörök gyakorlására az emberi jogok európai egyezményének 8. cikkében meghatározott elvek vonatkoztak.

A panaszos észrevételei

Észrevételeiben a panaszos a következő észrevételeket tette:

Továbbra is tény, hogy a „Stern” volt az első kiadvány, amely idézett a dokumentumokból. Az „újságíró” kifejezésnek tehát azt a benyomást kellett keltenie, hogy a panaszost értették alatta.

Az OLAF nem fejtette ki, hogy az európai parlamenti képviselők által terjesztett pletykáknak miért kellene nagyobb bizonyító erővel bírniuk, mint a más személyek által terjesztett pletykáknak.

A telefonos vagy e-mailes levelezés megfigyelésével kapcsolatos kérdés nem a panaszos saját (magán- vagy szakmai) távközlési kapcsolataira vonatkozott, hanem arra a lehetőségre, hogy az OLAF a saját alkalmazottainak felügyelete révén információkat szerezhetett a panaszosról. Az OLAF tisztviselői és harmadik felek (például a panaszos) közötti távközlési forgalom megfigyelésének és az ilyen adatok tárolásának jogalapjára vonatkozó kérdés tehát megválaszolatlan maradt.

AZ AJÁNLÁS TERVEZETE

Az ajánlástervezet

A hozzá benyújtott bizonyítékok alapján az ombudsman úgy határozott, hogy az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban a következő ajánlástervezetet terjeszti az OLAF elé:

Az OLAF-nak fontolóra kell vennie a közzétett és valószínűleg a panaszosra irányuló vesztegetési vádak visszavonását.

Ez az ajánlástervezet a következő megfontolásokon alapult:

1 A panaszos a „Stern” német hetilap brüsszeli tudósítója. A 2002. február 28-án és március 7-én közzétett két cikkben az újság egy uniós tisztviselő, Paul van Buitenen által felhozott állítólagos szabálytalanságokkal kapcsolatos számos vádról, valamint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által e vádakkal kapcsolatban végzett vizsgálatokról számolt be. A cikkek Van Buitenen úr jelentésén és a lap által megszerzett bizalmas OLAF-dokumentumokon alapultak. 2002. március 27‐én az OLAF sajtóközleményt tett közzé, amelyben emlékeztetett arra, hogy „egy újságíró” számos dokumentumot szerzett be a Van Buitenen úr által felvetett kérdésekkel kapcsolatos vizsgálatával kapcsolatban, és hogy az OLAF ezért úgy határozott, hogy belső vizsgálatot indít a bizalmas adatok feltételezett hozzáférhetővé tételével kapcsolatban. A sajtóközlemény szerint ez a belső vizsgálat arra az állításra is kiterjedne, hogy a vonatkozó dokumentumokat „köztisztviselő fizetésével” szerezték be.(3) 2002. április 4-i kiadásában a „European Voice” újság idézte az OLAF egyik szóvivőjét, aki azt állította, hogy az OLAF „első látásra meggyőző bizonyítékot kapott arra vonatkozóan, hogy kifizetés történhetett”.

2 A panaszos úgy vélte, hogy az OLAF helytelenül járt el, amikor 2002. március 27-i sajtóközleményében és a „European Voice”-hoz fűzött észrevételeiben olyan vesztegetési vádakat hozott nyilvánosságra, amelyeket úgy kell érteni, mint amelyek saját maga és újságja ellen irányulnak.

3 Az OLAF úgy vélte, hogy sajtóközleményében az „a” újságíróra való hivatkozás semleges volt, és nem érintett konkrét személyt. Azt állította továbbá, hogy a hozzá beérkezett konkrét információk alapján okkal feltételezhette, hogy legalább egy alkalommal kifizetést teljesítettek egy OLAF-tisztviselőnek vagy más uniós tisztviselőnek bizalmas dokumentumok átadásáért.

4 Az ombudsman úgy véli, hogy nincs abban a helyzetben, hogy megállapítsa, hogy az OLAF által felhozott vesztegetési vádak megalapozottak-e. Ez a kérdés az OLAF vizsgálatának tárgyát képezi, amelyet még nem zártak le. Az ombudsman által a jelen ügyben végzett elemzés tehát kizárólag arra a kérdésre összpontosít, hogy az OLAF helyesen járt-e el, amikor a 2002. március 27-i sajtóközleményében és a „European Voice” című újságban 2002. április 4-én megjelent cikkben felhasznált információk révén információkat szolgáltatott a nyilvánosságnak a vizsgálatával kapcsolatban. Az ombudsman megjegyzi, hogy az OLAF nem vitatta a panaszos azon érvét, hogy ez a cikk az OLAF által szolgáltatott információkon alapult.

5 Helyes igazgatási gyakorlat annak biztosítása a döntéshozatal során, hogy az elfogadott intézkedések arányosak legyenek az elérni kívánt céllal. A közigazgatásnak különösen el kell kerülnie a polgárok jogainak korlátozását, ha ezek a korlátozások nem állnak ésszerű kapcsolatban a fellépés céljával.(4) E normáknak nemcsak a határozatokra, hanem általában a közigazgatás tevékenységére is vonatkozniuk kell. Ezért az információszolgáltatás szempontjából is relevánsak.

6 Az ombudsman úgy véli, hogy az OLAF-nak joga van vizsgálatot indítani azokban az esetekben, amikor az általa készített vagy birtokában lévő bizalmas dokumentumokat kiszivárogtatják harmadik feleknek. Elfogadja továbbá, hogy az OLAF jogosult megfelelő módon tájékoztatni a nyilvánosságot az ilyen vizsgálatok megindításáról, feltéve, hogy tiszteletben tartják az arányosság elvét. Valójában az ilyen információk elősegítik az átláthatóságot egy olyan területen, amelyet leggyakrabban a titoktartás és az információhiány jellemez.

7 A panaszos ügye két feltételezésen alapul, nevezetesen (1) hogy az OLAF sajtóközleményét, bár nem említ semmilyen nevet, úgy kell értelmezni, hogy az „újságíróra” utal, és (2) hogy az OLAF nem volt jogosult arra következtetni, hogy a dokumentumot (5) vesztegetés útján szerezték meg.

8 Az ombudsman úgy véli, hogy a panaszos elegendő bizonyítékot nyújtott be annak bizonyítására, hogy 2002. február 28‐i cikkében elsőként idézett az érintett dokumentumokból. A panaszos jelentős számú, más újságokban megjelent cikket és sajtóügynökségek jelentéseit is benyújtott, amelyek a panaszos újságjára hivatkoznak az e dokumentumokkal kapcsolatos ismereteik forrásaként, vagy megemlítik, hogy a „Stern” megszerezte ezeket a dokumentumokat. A tájékozott közönség tehát tisztában volt azzal, hogy a „Stern” volt az első újság, amely ebből a forrásból merített. Ilyen körülmények között, és bár konkrét nevet nem említettek, az OLAF sajtóközleményében az „újságíróra” való hivatkozást a tájékozott nyilvánosság valószínűleg a panaszosra való hivatkozásként értelmezte. Az ombudsman által feltett kérdésre adott válaszában az OLAF három cikkre vagy jelentésre támaszkodott annak megállapítása érdekében, hogy e cikkek vagy jelentések szerzőit vagy bármely más újságírót a sajtóközleményében az „újságíróra” való hivatkozással lehetett volna érteni. Az ombudsman azonban úgy véli, hogy nem a sajtóközlemény értelmezésének elméleti lehetőségei relevánsak, hanem az az értelmezés, amelyet a legvalószínűbben kapott. Ezenkívül az OLAF által hivatkozott valamennyi cikket és jelentést a panaszos 2002. február 28-i cikkét követően (2002. március 3-án, 22-én és 26-án) és az OLAF sajtóközleményének időpontja előtt tették közzé. Ha az OLAF-nak valóban azt kellett volna feltételeznie, hogy a vonatkozó dokumentumokat az OLAF-on vagy más uniós intézményeken belül egynél több újságíró szivárogtatta ki, nagyon nehéz lenne megérteni, hogy a sajtóközlemény miért hivatkozik egyes számban „újságíróra”. Ami Theato asszony nyilatkozatát illeti, az OLAF nem bizonyította, hogy annak miért kellene relevánsnak lennie a két nappal később közzétett saját sajtóközleményének értelmezése szempontjából. Az ombudsman ebből azt a következtetést vonja le, hogy az OLAF 2002. március 27-i sajtóközleményét valószínűleg úgy értelmezték, hogy az a panaszosra és újságjára vonatkozik. Még ha az OLAF-nak nem is lett volna szabad a panaszosra hivatkoznia, tisztában kellett lennie azzal a benyomással, amelyet a szövegének keltenie kellett.

9 Az európai ombudsman úgy véli, hogy az OLAF véleményében kielégítően kifejtette, hogy miért tartotta szükségesnek a nyilvánosság tájékoztatását a dokumentumok nyilvánvaló szivárgásával kapcsolatos vizsgálat megindításáról. Az ombudsman azonban megjegyzi, hogy az OLAF nemcsak ezt az információt adta meg, hanem sajtóközleményében és a „European Voice” újságnak nyújtott tájékoztatásban arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy okkal feltételezhető, hogy a dokumentumokat megvesztegetés útján szerezték be. Ezért még meg kell vizsgálni, hogy az OLAF helyesen tette-e közzé ezt a gyanút.

10 Az ombudsman úgy véli, hogy az OLAF nem tudta megállapítani, hogy e gyanú nyilvánosságra hozatala szükséges volt-e a munkájához, és arányos-e az elérni kívánt céllal. Elvben mindenképpen üdvözlendő, hogy az OLAF-nak úgy kellett volna döntenie, hogy a jelen ügyben a „lehető legátláthatóbb módon” jár el azáltal, hogy részletesen tájékoztatja a nyilvánosságot a vizsgálatának terjedelméről, mivel ez a megközelítés összhangban van az uniós intézmények és szervek azon kötelezettségével, hogy a lehető legnyilvánosabban hozzanak határozatokat (az Európai Unióról szóló szerződés 1. cikke). A megvesztegetés vádja azonban komoly vád, amely valószínűleg rontja az újságíró hírnevét. Az ilyen gyanúsítások tehát nem tehetők nyilvánossá kellően komoly, nyilvánosan ellenőrizhető alap nélkül.

11 Az ombudsman megjegyzi, hogy az OLAF sajtóközleménye olyan „információkra” hivatkozik, amelyeket az OLAF annak alátámasztására szerzett, hogy bizonyos kifizetésekre „esetleg” sor került, és hogy a „European Voice” újság még azt is idézi az OLAF-tól, hogy „prima facie bizonyítékot kapott arra vonatkozóan, hogy kifizetésre kerülhetett sor”. Az ombudsman által lefolytatott vizsgálat során az OLAF nem nyújtott be semmilyen részletet, azon kívül, hogy azt állította, hogy „megbízható forrásokból – többek között európai parlamenti képviselőktől – információkat kapott arról, hogy a dokumentumokért kifizetésre kerülhetett sor”, és még kevésbé nyújtotta be az állítása szerint kapott bizonyítékokat. Az ombudsman úgy véli, hogy a „tájékoztatás” bizonyító erejének, amely szerint a kifizetés „lehet”, szükségszerűen nagyon korlátozottnak kell lennie. Az ombudsmanhoz benyújtott bizonyítékok alapján tehát nem tűnik ésszerűtlennek a panaszos azon álláspontja, amely szerint az OLAF ténylegesen csak pletykákra támaszkodott. Ezt az álláspontot egyébként B. 2002. április 11‐i elektronikus levele is megerősíti. Az ombudsman nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az OLAF pusztán pletykák alapján vizsgálatot indítson, feltéve, hogy az állítólagosan elkövetett cselekmények kellően súlyosak. Azt is elfogadja, hogy az OLAF vonakodhat vagy nem tud észrevételeket tenni egy folyamatban lévő vizsgálat egyes szempontjaival kapcsolatban. Ha azonban az OLAF úgy dönt, hogy tájékoztatást nyújt egy folyamatban lévő vizsgálatról, figyelembe kell vennie, hogy ezek az információk milyen negatív következményekkel járhatnak az OLAF által nyilvánosságra hozott állítások által érintett személyek jó hírnevére nézve. Az ombudsman úgy véli, hogy az OLAF azáltal, hogy a vesztegetésre vonatkozó állításokat olyan ténybeli alap nélkül tette, amely elegendő és nyilvános ellenőrzésre is rendelkezésre áll, túllépte a tevékenysége által követett céllal arányos mértéket. Ez hivatali visszásságnak minősül.

Az ombudsman alapokmánya 3. cikkének (6) bekezdésével összhangban az ombudsman felkérte az OLAF-ot, hogy küldjön részletes véleményt erről az ajánlástervezetről. Az ombudsman megjegyezte, hogy a részletes vélemény magában foglalhatja határozatának elfogadását és az ajánlástervezet végrehajtása érdekében hozott intézkedések leírását.

Az OLAF részletes véleménye

Részletes véleményében az OLAF tájékoztatta az ombudsmant, hogy elfogadta az ajánlástervezetet, és hogy azt egy sajtóközlemény közzétételével hajtották végre, amelynek másolatát csatolták.

Ez a 2003. szeptember 30-i sajtóközlemény, amelynek címe „Az OLAF pontosítása egy nyilvánvaló információszivárgással kapcsolatban”, a következőképpen szól:

„2002. március 27-én az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sajtóközleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy az 1073/1999/EK rendelet alapján belső vizsgálatot indított az OLAF-on belül készített jelentésben szereplő bizalmas információk nyilvánvaló kiszivárogtatása miatt.

Kijelentette, hogy a Hivatalhoz beérkezett információk szerint egy újságíró számos dokumentumot kapott az úgynevezett „van Buitenen-üggyel” kapcsolatban, és hogy nem zárható ki, hogy e dokumentumokért valaki az OLAF-on (vagy esetleg egy másik uniós intézményen) belül fizethetett.

Az OLAF vizsgálatai még nem zárultak le, de az OLAF a mai napig nem kapott bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy sor került volna ilyen kifizetésre.”

A panaszos észrevételei

Az OLAF részletes véleményével kapcsolatos észrevételeiben a panaszos arra az álláspontra helyezkedett, hogy az OLAF nem hajtotta végre megfelelően az ombudsman ajánlástervezetét. A panaszos előadta, hogy az OLAF nem vonta vissza kifejezetten a vesztegetésre vonatkozó állításokat. Éppen ellenkezőleg, sajtóközleményének megfogalmazása azt sugallta, hogy az OLAF lehetségesnek tartotta, hogy az ezen állításokat alátámasztó bizonyítékok még mindig felmerülhetnek. A panaszos szerint a gyanú így továbbra is fennállt, és szégyenletes módon még vissza is hívták rá a figyelmet. A panaszos azt is megjegyezte, hogy úgy tűnik, az OLAF nem tett semmit az „Európai Hanggal” kapcsolatos álláspontjának tisztázása érdekében. Végezetül azt kérte, hogy az OLAF kifejezetten vonja vissza a vesztegetésre vonatkozó állításokat, és hivatalosan nyilatkozzon arról, hogy soha nem rendelkezett az ilyen állításokat alátámasztó bizonyítékokkal.

A HATÁROZAT

1 A vesztegetésre vonatkozó állítások közzététele

1.1 A panaszos a „Stern” német hetilap brüsszeli tudósítója. A 2002. február 28-án és március 7-én közzétett két cikkben az újság egy uniós tisztviselő, Paul van Buitenen által felhozott állítólagos szabálytalanságokkal kapcsolatos számos vádról, valamint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által e vádakkal kapcsolatban végzett vizsgálatokról számolt be. A cikkek Van Buitenen úr jelentésén és a lap által megszerzett bizalmas OLAF-dokumentumokon alapultak. 2002. március 27‐én az OLAF sajtóközleményt tett közzé, amelyben emlékeztetett arra, hogy „egy újságíró” számos dokumentumot szerzett be a Van Buitenen úr által felvetett kérdésekkel kapcsolatos vizsgálatával kapcsolatban, és hogy az OLAF ezért úgy határozott, hogy belső vizsgálatot indít a bizalmas adatok feltételezett hozzáférhetővé tételével kapcsolatban. A sajtóközlemény szerint ez a belső vizsgálat kiterjedne arra az állításra is, hogy a vonatkozó dokumentumokat „köztisztviselő fizetésével” szerezték be. A „European Voice” című újság 2002. április 4-i számában az OLAF egyik szóvivőjét idézte, aki azt állította, hogy az OLAF „első látásra meggyőző bizonyítékot kapott arra vonatkozóan, hogy kifizetésre kerülhetett sor”.

1.2 A panaszos úgy vélte, hogy az OLAF helytelenül járt el, amikor 2002. március 27-i sajtóközleményében és a European Voice-hoz fűzött észrevételeiben olyan vesztegetési vádakat hozott nyilvánosságra, amelyeket úgy kell érteni, mint amelyek saját maga és újságja ellen irányulnak.

1.3 Az OLAF arra az álláspontra helyezkedett, hogy sajtóközleményében az „a” újságíróra való hivatkozás semleges volt, és nem érintett egyetlen konkrét személyt sem. Azt állította továbbá, hogy a hozzá beérkezett konkrét információk alapján okkal feltételezhette, hogy legalább egy alkalommal kifizetést teljesítettek egy OLAF-tisztviselőnek vagy más uniós tisztviselőnek bizalmas dokumentumok átadásáért.

1.4 2003. június 18-án az ombudsman ajánlástervezetet nyújtott be az OLAF-nak, amely szerint az OLAF-nak fontolóra kell vennie a közzétett és feltehetően a panaszosra vonatkozó vesztegetési vádak visszavonását.

1.5 2003. október 2-án az OLAF tájékoztatta az ombudsmant, hogy elfogadta az ajánlástervezetet, és azt egy sajtóközlemény közzétételével végrehajtotta.

1.6 A sajtóközlemény vonatkozó része a következőképpen szól: „Az OLAF vizsgálatai még nem zárultak le, de az OLAF mindeddig nem szerzett bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy sor került volna ilyen kifizetésre.”

1.7 Az ombudsman egyetért a panaszos azon véleményével, hogy e sajtóközlemény közzétételével az OLAF nem hajtotta végre megfelelően az ombudsman ajánlástervezetét. Ahelyett, hogy visszavonná a vesztegetésre vonatkozó állításokat, az OLAF egyszerűen azt állítja, hogy „eddig” nem talált elegendő bizonyítékot ezen állítások alátámasztására. E sajtóközlemény megfogalmazása tehát arra utal, hogy az OLAF lehetségesnek tartja, hogy az állításokat alátámasztó bizonyítékok még mindig felmerülhetnek. Ilyen körülmények között az OLAF által hozott intézkedések nyilvánvalóan nem megfelelőek az ombudsman által feltárt hivatali visszásságok orvoslására. Ezért e tekintetben kritikai észrevételt kell tenni.

2 A 2002. július 29‐i levélben feltett kérdésekre adott válasz elmulasztása

2.1 A panaszos azt állította, hogy az OLAF nem válaszolt a 2002. július 29-i levelében hozzá intézett valamennyi kérdésre. Ebben a levélben arra kérte az OLAF-ot, hogy erősítse meg, hogy soha nem figyelte meg az OLAF munkatársaival folytatott telefonos vagy e-mailes kommunikációját. Amennyiben ilyen nyomon követésre lett volna szükség, a panaszos felkérte az OLAF-ot, hogy határozza meg a magánszférájába való beavatkozás jogalapját, valamint azt, hogy mikor és hogyan engedélyezték a beavatkozást.

2.2 Az OLAF úgy vélte, hogy megválaszolta ezeket a kérdéseket.

2.3 Az ombudsman megjegyzi, hogy a fent említett levélre adott 2002. augusztus 22-i válaszában az OLAF kifejtette, hogy mindig biztosította, hogy vizsgálati módszerei megfelelnek a jogszabályoknak, és hozzátette, hogy a panaszos szakmai címén, telefonszámán stb. kívül nem rendelkezik személyes adatokkal. Az OLAF rámutatott továbbá arra, hogy nem volt szabad megvitatnia a folyamatban lévő vizsgálat tekintetében alkalmazott vizsgálati módszereket. Az ombudsman által feltett kérdésre adott válaszában az OLAF azt állította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy magánszemélyek telefonos vagy e-mailes megfigyelésére irányuló intézkedéseket hozzon, és soha nem hozott ilyen intézkedéseket a panaszossal szemben.

2.4 Az ombudsman megjegyzi, hogy az OLAF válaszai nyitva hagyják annak lehetőségét, hogy intézkedéseket hozott volna saját tisztviselői vagy más uniós intézmények tisztviselői e-mail levelezésének felügyeletével kapcsolatban.(6) Az OLAF azonban arról is tájékoztatta a panaszost, hogy szakmai címén, telefonszámán stb. kívül nem rendelkezik vele kapcsolatos személyes adatokkal.

2.5 Ilyen körülmények között, és figyelembe véve, hogy az OLAF vizsgálata még folyamatban van, az ombudsman úgy véli, hogy az OLAF a jelek szerint válaszolt a panaszos által 2002. július 29-i levelében hozzá benyújtott kérdésekre.

2.6 A fenti megfontolások alapján úgy tűnik, hogy az OLAF részéről nem áll fenn hivatali visszásság a második állítást illetően.

3 A panaszos állításai

3.1 A panaszos azt állította, hogy az OLAF-nak vissza kellene vonnia a vesztegetésre vonatkozó állításokat, lehetőleg ugyanolyan módon, mint ahogyan azokat felvetették, azaz egy sajtóközleményben és a European Voice-nak szóló külön közleményben. Kérte továbbá, hogy az OLAF 2002. július 29-i levelében adjon teljes körű választ a kérdésekre.

3.2 Véleménye szerint az OLAF nem tett észrevételt ezekkel az állításokkal kapcsolatban.

3.3 Amint azt fentebb jeleztük, az ombudsman úgy véli, hogy az OLAF hivatali visszásságot követett el az első állítást illetően. Az ombudsman úgy véli, hogy ezt a hivatali visszásságot meg lehet és meg is kell szüntetni a közzétett és valószínűleg a panaszosra vonatkozó vesztegetési vádak visszavonásával. Az ombudsman által az OLAF-nak benyújtott, erre vonatkozó ajánlástervezetet azonban az OLAF nem hajtotta végre megfelelően (lásd a fenti 1.7. pontot). Az ombudsman ezért kritikai észrevételt fog tenni.

4 Következtetések

4.1 Az ombudsman e panasszal kapcsolatos vizsgálatai alapján a következő kritikai észrevételt kell tenni:

Azzal, hogy a vesztegetésre vonatkozó állításokat olyan ténybeli alap nélkül tette, amely elegendő és nyilvános ellenőrzésre is alkalmas, az OLAF túllépte a fellépése által elérni kívánt céllal arányos mértéket. Ez hivatali visszásságnak minősül.

4.2 Az ombudsman megjegyzi, hogy az OLAF elfogadta a hozzá benyújtott ajánlástervezetet, bár véleménye szerint azt nem hajtotta végre megfelelően. Ilyen körülmények között az ombudsman úgy véli, hogy az általa tett kritikai megjegyzés megfelelő elégedettséget jelenthet a panaszos számára. Az ombudsman ezért úgy véli, hogy ebben az esetben nem helyénvaló különjelentést benyújtani az Európai Parlamentnek.

4.3 Az ombudsman azonban e határozat egy példányát megküldi az OLAF-nak, és belefoglalja azt az Európai Parlamentnek benyújtandó 2003-as éves jelentésbe.

4.4 Az ombudsman tehát lezárja az ügyet.

Tisztelettel:

 

P. Nikiforos DIAMANDOUROS

---

(1) Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló, 1999. május 25-i 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 1999. L 136., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.). Mellesleg úgy tűnik, hogy a belső vizsgálatokra a rendelet 5. cikkének (1) bekezdése helyett az 5. cikk (2) bekezdése vonatkozik.

(2) E sajtóközlemény angol nyelvű szövege, amely az OLAF honlapján érhető el, némileg eltérő megfogalmazást tartalmaz: „A Hivataltól kapott információk szerint egy újságíró számos dokumentumot kapott az úgynevezett Van Buitenen-üggyel kapcsolatban. Nem kizárt, hogy az OLAF-on belül valaki (vagy esetleg egy másik uniós intézmény) kifizetést kapott ezekért a dokumentumokért.”

(3) E sajtóközlemény angol nyelvű szövege, amely az OLAF honlapján érhető el, némileg eltérő megfogalmazást tartalmaz: „A Hivataltól kapott információk szerint egy újságíró számos dokumentumot kapott az úgynevezett Van Buitenen-üggyel kapcsolatban. Nem kizárt, hogy az OLAF-on belül valaki (vagy esetleg egy másik uniós intézmény) kifizetést kapott ezekért a dokumentumokért.”

(4) Vö. a helyes közigazgatási gyakorlat kódexének 6. cikkével, amely elérhető az európai ombudsman honlapján (http://www.ombudsman.europa.eu).

(5) Véleményében az OLAF bizalmas „dokumentumokra” hivatkozott, amelyeket kiszivárogtattak. Az ombudsman kiegészítő információkérésére adott válaszában azonban az OLAF „ugyanarról a belső dokumentumról” beszélt, „amelyre a panaszos 2002. február 28-i cikkében hivatkozott” (azaz van Buitenen úr jelentéséről). Mivel úgy tűnik, hogy a panaszos további belső OLAF-dokumentumok birtokába jutott (amelyek közül legalább néhányat csatoltak a panaszoshoz), ez a határozat általában „dokumentumokra” hivatkozik.

(6) Az ombudsman által feltett kérdésre adott válaszában az OLAF megemlítette, hogy „magánszemélyek” tekintetében nem rendelkezik hatáskörrel ilyen intézkedések meghozatalára.

(7) HL 2001. L 8., 1. o. A 2. cikk a) pontja úgy rendelkezik, hogy e rendelet alkalmazásában a „személyes adat” „azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó bármely információ”.