Tisztelt P. úr! 1999. január 21-én
Ön panaszt nyújtott be az európai ombudsmanhoz a magánvállalkozások fóruma nevében az Európai Bizottság IV. Főigazgatóságával és az EK-Szerződés 81. és 82. cikke szerinti versenyjogi ügy állítólagos gondatlan kezelésével kapcsolatban.
1999. február 5-én továbbítottam a panaszt az Európai Bizottság elnökének. A Bizottság 1999. március 26-án küldte meg véleményét, amelyet megküldtem Önnek azzal a felhívással, hogy amennyiben kívánja, tegye meg észrevételeit. Ön 1999. május 19-én küldte meg észrevételeit.
Azért írok most, hogy tájékoztassam Önöket az elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A PANASZ

A panaszos a kisebb vállalkozások nemzeti képviselője. Az egyik általa képviselt vállalkozás, a Microwave Ovenware Ltd. (MOL) azt állította, hogy egy másik, Norvégiában található vállalkozás, a Dynopack magatartása miatt 1989-ben kénytelen volt beszüntetni tevékenységét. A MOL 1988 májusában panaszt nyújtott be a Bizottsághoz az EK-Szerződés 81. és 82. cikkének (korábbi 85. és 86. cikk) a Dynopack általi megsértése miatt. A Bizottság megvizsgálta a panaszt, de nem állapította meg a közösségi versenyjog megsértését. 1994-ben végül arról tájékoztatta a MOL-t, hogy ügyének iratanyagát lezárták.
A panaszos azt állítja, hogy a MOL évek óta próbált információkat és válaszokat kapni a Bizottsághoz benyújtott panaszból eredő kérdésekre. A panaszos azt állította, hogy a Bizottság megtagadta a kért információk átadását a MOL-nak, és nem kezelte az aktát, és nem vizsgálta meg megfelelően a benyújtott dokumentumokat. Ezenkívül a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmet nem tekintették a tagállamok közötti kereskedelemnek az EK versenyjogi szabályai értelmében.
A panaszos szerint a Bizottság csak egy 1997. szeptemberi találkozón bocsátotta a MOL rendelkezésére azokat az információkat, amelyeket évek óta kért. Az információk azt mutatták, hogy a Bizottság nem a megfelelő és helyes eljárásnak megfelelően kezelte a kérelmet. 1998 májusában a Bizottság egyetértett abban, hogy a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti kereskedelem olyan, mint a tagállamok közötti kereskedelem. Ennek ellenére nem volt hajlandó újra megnyitni az aktát.
A Bizottság jelezte, hogy nem vizsgálati szerv, hanem írásbeli beadványokra támaszkodik, és hogy a közigazgatási hatáskörök elégtelenek. A panaszos szerint ez nem igaz, mivel a Bizottság vizsgálati hatásköre jól megalapozott, különösen a versenyjog területén.
Ezenkívül a Bizottság soha nem válaszolt a panaszos 1998. július 21-i levelére.
További információ 1999
márciusában Elliott úr, európai parlamenti képviselő levelet írt a Bizottságnak a MOL Bizottságnál történt ügyével kapcsolatban, és levelének egy példányát elküldte az ombudsmannak. Levelében összefoglalva az alábbi négy kérdést tette fel a Bizottságnak a MOL üggyel kapcsolatban:
- Milyen vizsgálatot végzett a Bizottság a Bizottságnak benyújtott nyilatkozatok pontosságára vonatkozóan, figyelembe véve a MOL azon állításait, amelyek szerint a benyújtott bizonyítékok hamisak voltak?
Elliott úr 1991 márciusában parlamenti kérdést küldött az első kérdéssel kapcsolatban. Válaszában a Bizottság kifejtette, hogy a titoktartás nem teszi lehetővé az észrevételek megtételét. Milyen indokok alapján hozták meg a szakmai titoktartás alkalmazásáról szóló határozatot, és milyen intézkedéseket fognak tenni a hamis bizonyítékokra vonatkozó állításokkal kapcsolatban?
- A Bizottság megállapította, hogy a Dynopack magatartása láthatóan nem volt hatással a tagállamok közötti kereskedelemre. Ezt az értelmezést nem indokolták. Milyen alapon hozták meg ezt a döntést, és miért nem tájékoztatták erről megfelelően a MOL-t?
- A Bizottság megállapította, hogy a MOL nem tudott bizonyítékot szolgáltatni az állítólagos jogsértésről. A MOL azonban azt állította, hogy nem érkezett érdemi válasz a MOL azon kérésére, hogy adja meg e kérelmek időpontját és eseteit, következésképpen a Bizottság nyilatkozata hibás volt.
Elliott úr arra kérte a Bizottságot, hogy a Bizottság által az ombudsmannak adott válaszba foglalja bele az e kérdésekre adott válaszokat.

A VIZSGÁLAT

A Bizottság véleménye
Véleményében a Bizottság előadta, hogy a Microwave Ovenware Ltd. (MOL) 1988-ban panaszt nyújtott be a Bizottsághoz, amelyben azt állította, hogy veszteségeket szenvedett a Dynopack magatartása miatt, amely cég korábban mikrohullámú sütőkhöz való tartozékokat szállított a MOL-nak. 1988-ban és 1993-ban a Bizottság IV. Főigazgatósága megvizsgálta a panaszt, és levelek és informális megbeszélések útján számos alkalommal felvette a kapcsolatot a panaszossal. Ezt mutatja a véleményhez csatolt táblázat, amely a Bizottság és a MOL közötti kommunikációt és kapcsolatokat vázolja fel. 1993-ban azonban a Bizottság a 99/63/EGK rendelet 6. cikke alapján levelet küldött a MOL-nak, amelyben tájékoztatta őket arról, hogy a Bizottság a panasz elutasítását tervezi. Ebben a levélben a Bizottság arról tájékoztatta a panaszost, hogy az EK-Szerződés 85. cikkében (jelenleg 81. cikk) foglalt követelmény nem teljesül: a tagállamok közötti kereskedelmet nem érintette. E levelet követően a panaszos panaszát nem támasztotta alá további bizonyítékokkal, és 1994-ben a Bizottság tájékoztatta a MOL-t, hogy az ügyet lezártnak tekinti.
1997-ben, több mint három és fél évvel később a MOL az ügy újbóli megnyitását kérte. Ennek során a MOL állítólagosan helytelenül kezelte az ügyiratait, és megkérdőjelezte a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás hiányának okait. A kapcsolatfelvétel során az is világossá vált, hogy a MOL 1989-ben beszüntette a kereskedést. A Bizottság 1998. július 16-i levelében részletesen tájékoztatta a MOL-t arról, hogy az eredeti ügyet miért nem lehet újra megnyitni. Ebben a levélben a Bizottság az úgynevezett 6. cikk szerinti levélre és a MOL-t az ügy lezárásáról tájékoztató 1994-es levelére hivatkozott. A Bizottság rámutatott, hogy e levelezést követően a MOL nem járt el, és nem kérte a panaszt elutasító hivatalos határozat meghozatalát annak érdekében, hogy a MOL az Elsőfokú Bírósághoz fordulhasson. Ami az ügy újbóli megnyitására irányuló kérelmet illeti, a Bizottság rámutatott arra, hogy az egy jelenleg semmilyen gazdasági tevékenységet nem folytató vállalkozással kapcsolatban 1988 és 1993 között történt tények újbóli vizsgálatát jelentené. A Bizottság emlékeztetett arra, hogy az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően (az Elsőfokú Bíróság T-77/95. sz., SFEI és társai kontra Bizottság ügyben 1997. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 1997., II-1. o.] 57. pontja) a Bizottság nem köteles fellépni a megszűnt magatartásokat kifogásoló panaszokkal szemben. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az ügy újbóli megnyitása a Bizottság forrásainak felhasználását vonná maga után, ami nem állna arányban az állítólagos jogsértésnek a közös piac működése szempontjából fennálló jelentőségével. Ezért nem talált elegendő közösségi érdeket ahhoz, hogy indokolja a MOL panaszával kapcsolatos vizsgálat újbóli megindítását.
A panaszos 1998. július 21-i levelét a Bizottság az 1998. július 16-i saját levele átvételi elismervényének tekintette, mivel ugyanazok az érvek ismétlődtek. A Bizottság úgy érezte, hogy nem volt szükség válaszra.
A Bizottság rámutatott arra, hogy a tanúk meghallgatása tekintetében nem rendelkezik ugyanazokkal az eszközökkel, mint a nemzeti bíróságok, és ezért nem tudja megállapítani a más felek által szolgáltatott információk valódiságát.
Ezen túlmenően Elliott úr, európai parlamenti képviselő két írásbeli kérdést intézett a Bizottsághoz. Elliott közvetlenül Sir Leon Brittannak is írt, akitől 1991-ben kapott választ.
A panaszos észrevételei
A panaszos észrevételeiben összefoglalva a következő pontokra hivatkozott:
A Bizottság leveleinek és válaszainak a véleményéhez csatolt listájával kapcsolatban nem lehetett teljes körű észrevételeket tenni, mivel a lista harmadik oldala hiányzott. A MOL és a Bizottság között nem került sor számos informális megbeszélésre. Nem volt bizonyíték arra, hogy az aktát ténylegesen megvizsgálták volna.
Ami azt a kérdést illeti, hogy a tagállamok közötti kereskedelem érintett volt-e, a Bizottság jelezte, hogy úgy tűnik, ez a követelmény nem teljesült. A Bizottság azonban soha nem fejtette ki, hogy miért változtatott álláspontján, és az 1997. szeptemberi találkozóig a Bizottság soha nem válaszolt a MOL erre vonatkozó felvilágosításkérésére. Végül 1998-ban a Bizottság egyetértett abban, hogy a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti kereskedelem olyan, mint a tagállamok közötti kereskedelem. A Bizottságnak továbbá magyarázatot kell adnia arra, hogy miért indították meg az ügyet az EK-Szerződés 86. cikke (jelenleg 82. cikk) alapján, és miért engedélyezték az EK-Szerződés 85. cikke (jelenleg 81. cikk) szerinti újbóli benyújtást, ha nem volt minősített kereskedelem.
A MOL 1994 és 1997 között nem járt el, mivel számukra egyértelmű volt, hogy a Bizottságnak nem áll szándékában válaszolni rájuk. Először fordult elő, hogy barátok és ügyvédek azt tanácsolták a MOL-nak, hogy a Bizottságnak válaszolnia kellett volna a MOL-nak, majd üzleti képviselőjén keresztül újra felvette a kapcsolatot a Bizottsággal.
Ami azt a tényt illeti, hogy a Bizottság nem köteles eljárni a megszűnt gyakorlatokat elítélő panaszokkal kapcsolatban, a panaszos egy újságcikket terjesztett elő, amely szerint a Bizottság bizonyos ilyen esetekkel kapcsolatban jár el.
A Bizottság nem válaszolt az 1998. július 21‐i levélre, amely a Bizottság állításával ellentétben új kérdéseket vetett fel.
Ellentétben azzal, amit állít, a Bizottság a 17. tanácsi rendelet 14. cikke értelmében vizsgálati hatáskörrel rendelkezik. A panaszos ezért nem értett egyet a Bizottság azon állításával, hogy nem tudja megállapítani a hozzá benyújtott információk valódiságát, mivel csak egy közigazgatási szervről van szó.
Ami a Bizottság azon állítását illeti, miszerint hiába próbált szilárd bizonyítékot találni a MOL állításainak alátámasztására, a panaszos azt állította, hogy többek között számlák és aláírt megrendelések másolatait, eskü alatt tett nyilatkozatokat, behozatali/kiviteli dokumentumokat és bankszámlakivonatokat nyújtott be a Bizottságnak. Ha ez nem volt elegendő bizonyíték, a panaszos arra kérte a Bizottságot, hogy pontosítsa, mi minősül bizonyítéknak.
Végezetül a panaszos remélte, hogy a Bizottság teljes körű választ ad mind a panaszra, mind az Elliott európai parlamenti képviselő által a Bizottsághoz benyújtott négy kérdésre.

A HATÁROZAT

1 Előzetes megjegyzések
Az észrevételekben a panaszos új szempontokat vetett fel az eredeti panasszal kapcsolatban. Ezek a kérdések a Bizottság tájékoztatásra és pontosításra irányuló kéréseire vonatkoztak, többek között az Elliott úr által feltett négy kérdésre adott válaszokra. Az ombudsman nem találta indokoltnak, hogy vizsgálatot indítson a panaszos észrevételeiben felvetett új kérdésekkel kapcsolatban, mivel azok túlmutattak az eredeti panasz hatókörén, és csupán információkérésnek minősültek.
2 Az ügy Bizottság általi kezelése
2.1 A panaszos azt állította, hogy az ügyet a Bizottság nem kezelte vagy vizsgálta meg. Továbbá nem válaszolt a panaszos 1998. július 21-i levelére.
2.2 Az Európai Bizottság kijelentette, hogy 1988 és 1993 között megvizsgálta a panaszt, és számos alkalommal felvette a kapcsolatot a panaszossal, amint azt a véleményéhez csatolt táblázat is mutatja. Úgy vélte továbbá, hogy az 1998. július 21-i levélre nem szükséges válaszolni, mivel a levélben nem merültek fel új kérdések.
2.3 Ami az ügy kezelését illeti, az Európai Bizottság csatolt egy táblázatot a MOL-lal folytatott kommunikációról és kapcsolatfelvételről, de amint arra a panaszos helyesen rámutatott, e táblázat harmadik oldala hiányzott. A táblázat azonban csak az akta főbb dokumentumait mutatta be. Ezenkívül a Bizottság és a panaszos által benyújtott dokumentumok (például a levelek másolatai) továbbra is lehetővé teszik az ügy kezelésének megfelelő értékelését. A dokumentumokból kitűnik, hogy a Bizottság és a MOL között több éven keresztül hatalmas mennyiségű levelezés folyt. Ezen időszak alatt a Bizottság rendszeresen válaszolt a panaszosnak. Bár a Bizottság nem válaszolt vagy nyugtázott minden egyes levelet, néha azért, mert a panaszosok leveleit olyan szorosan küldték el, mindig válaszolt, amikor azt megfelelőnek találta, és bizonyítást nyert, hogy a levelezésre rendszeresen sor került. Továbbá az ilyen versenyjogi ügyekben nem követelhető meg, hogy a panaszos a Bizottságnak átadott valamennyi anyagra reagáljon, amikor ilyen gyakran és ilyen hosszú ideig folyik a levelezés. Az ombudsman azt is megjegyzi, hogy bár voltak félreértések a Bizottság és a panaszos között, valamint néhány gyakorlati probléma is felmerült, az ügyiratból kiderül, hogy a Bizottság lehetőséget adott a panaszosnak arra, hogy megfelelően részt vegyen az eljárásokban. Emellett a Bizottság tiszteletben tartotta a versenyjogi ügyekben előírt eljárást, például a 6. cikk szerinti levél elküldése tekintetében. Semmi nem utal tehát arra, hogy a Bizottság nem kezelte megfelelően az aktát.
2.4 A panaszos azon állítását illetően, hogy az aktát nem vizsgálták meg, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság 1993. február 5-i, 6. cikk szerinti levelében kijelentette, hogy alaposan tanulmányozta az ügyet, és teljes mértékben tisztában volt az üggyel. Az ügy egyetlen irata sem utal arra, hogy a Bizottság nem tett eleget ennek a kijelentésnek, vagy nem vizsgálta meg megfelelően az ügyet.
2.5 Ami a panaszos 1998. július 21-i levelét illeti, az ombudsman megjegyzi, hogy általában véve a levelekre kell válaszolni. Az ombudsman leveleinek értékelése feltárta, hogy a panaszos 1998. július 21-i levele kérdéseket tartalmazott az ügy Bizottság általi lezárásának alapjával, valamint a Bizottság azon kötelezettségével kapcsolatban, hogy egyértelmű tanácsot adjon az eljárások előrehaladásáról. Ami a Bizottságnak az ügy lezárásáról szóló határozatát illeti, a Bizottság 1998. július 16-i levelében hivatkozott az 1993. február 5-i, 6. cikk szerinti levelére, amely megfelelően foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ami a Bizottság azon kötelezettségét illeti, hogy egyértelmű tanácsot adjon, az ombudsman megjegyzi, hogy a Bizottság követte a versenyjogi ügyekben előírt eljárásokat, ezért az ombudsman nem tartja indokoltnak a panasz e pontjának további vizsgálatát.
2.6 Az ombudsman ezért megállapítja, hogy az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem merült fel hivatali visszásság.
3 A Bizottság véleménye arról, hogy a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti kereskedelem a tagállamok közötti kereskedelemhez hasonló-e 3.1
A panaszos azt állította, hogy a Bizottság először úgy ítélte meg, hogy a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti kereskedelem az EK versenyjogi szabályai (az EK-Szerződés 81. és 82. cikke) értelmében a tagállamok közötti kereskedelemhez hasonló kereskedelem, de később tévesen megváltoztatta véleményét. Csak 1998-ban értett ismét egyet a panaszosok azon véleményével, hogy ezt a tagállamok közötti kereskedelemnek kell tekinteni.
3.2 Az Európai Bizottság utalt 1993. február 5-i, 6. cikk szerinti levelére, és megállapította, hogy mivel ez nem érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, az EK-Szerződés 81. cikkében foglalt követelmény nem teljesült.
3.3 E kérdést illetően szükségesnek tűnik az 1993. február 5-i, 6. cikk szerinti levélre hivatkozni. Ez a levél a következőket tartalmazza:
„Az EGK-Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését illetően a bizonyítékok azt mutatják, hogy az Ön által kifogásolt magatartás által érintett kereskedelem a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti közvetlen kereskedelem. Bár ez nem jelenti azt, hogy a kifogásolt magatartás nem lehet hatással a tagállamok közötti kereskedelemre, ebben az esetben nincs bizonyíték az ilyen kereskedelemre gyakorolt érzékelhető hatásra. Így, még ha a Bizottság kétséget kizáróan el is fogadná, hogy a helyzet az, amit Ön állít, és hogy a Dynopack és brit forgalmazói vagy leányvállalatai „kiszorították Önt” az Ön egyesült királyságbeli piacairól, a bizonyítékok nem támasztják alá, hogy az EGK 85. cikk (1) bekezdése alkalmazásának egyik alapvető feltétele teljesül. Igyekeztünk minden lehetőséget megadni arra, hogy megmutassuk az ellenkezőjét, ezért nem mozdultunk el, hogy hamarabb lezárjuk a fájlt; azonban arra a következtetésre kell jutnunk, hogy nem tudott bizonyítékot szolgáltatni a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt érzékelhető hatásról, bár gyakran hangsúlyoztuk, hogy ez a panasza kivizsgálásának fő akadálya."
3.4 Az 1993. február 5-i, 6. cikk szerinti levél olvasásakor úgy tűnik, hogy a panaszos félreértette a Bizottság álláspontját. A levélből egyértelműen kitűnik, hogy a Bizottság nem állítja, hogy a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti kereskedelem soha nem tekinthető a tagállamok közötti kereskedelemnek. Bár ez nem jelenti azt, hogy a kifogásolt magatartás nem lehet hatással a tagállamok közötti kereskedelemre, az Európai Bizottság ezzel ellentétes álláspontot képvisel. Úgy tűnik azonban, hogy a Bizottság ebben a konkrét esetben nem talált „e kereskedelemre gyakorolt érzékelhető hatást”. Ezenkívül az iratokban semmi nem utal arra, hogy a Bizottság valóban azt állította volna, hogy a Norvégia és az Egyesült Királyság közötti kereskedelem nem tekinthető tagállamok közötti kereskedelemnek. A Bizottság ezzel szemben azt állította, hogy ebben a konkrét esetben nincs érzékelhető hatás a tagállamok közötti kereskedelemre.
3.5 Az ombudsman ezért megállapítja, hogy az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem merült fel hivatali visszásság.
4 A Bizottság vizsgálati hatásköre
4.1 A panaszos azt állította, hogy a Bizottság tévesen állította, hogy nem vizsgálati szerv, hanem írásbeli beadványokra támaszkodott, és igazgatási hatásköre elégtelen volt. A panaszos szerint ez nem igaz, mivel a Bizottság vizsgálati hatásköre jól megalapozott, különösen a versenyjog területén.
4.2 Az Európai Bizottság kijelentette, hogy a tanúk meghallgatásához nem rendelkezik ugyanazokkal az eszközökkel, mint a nemzeti bíróságok, és ezért nem tudja megállapítani a többi fél által szolgáltatott információk valódiságát.
4.3 Az Európai Bizottság versenyjogi ügyekben fennálló vizsgálati hatáskörét a 17. tanácsi rendelet (1) és a Bíróság ítélkezési gyakorlata határozza meg. Bár elismerik, hogy a Bizottság széles körű vizsgálati hatáskörrel rendelkezik a versenyjog területén, ez nem jelenti azt, hogy lehetősége van tanúk meghallgatására vagy a hozzá benyújtott dokumentumok valódiságának ellenőrzésére. A 17. rendelet 14. cikke szerint a Bizottságnak joga van „a helyszínen szóbeli magyarázatot kérni”. A 14. cikk azonban alkalmazandó a Bizottság által a vállalkozás helyiségeiben végzett vizsgálatokra, továbbá a Bíróság ítélkezési gyakorlata elismerte az önvádra kötelezés elleni korlátozott kiváltságot, amelynek értelmében a vállalkozás nem köteles válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek a Bizottság által vizsgált jogsértés beismerését jelentenék (2). Ezenkívül a Bizottság nem rendelkezik bizonyított joggal arra, hogy tanúkat idézzen be, vagy szóbeli magyarázatot kérjen a 17. rendelet 14. cikkének hatáskörén kívül.
Bár a 17. rendelet 3. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összhangban bármely jogos érdekkel rendelkező természetes vagy jogi személy panaszt nyújthat be a Bizottsághoz, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyértelműen kitűnik, hogy ez a jog nem foglalja magában az EK-Szerződés 249. cikke értelmében vett, az állítólagos jogsértés fennállására vagy annak hiányára vonatkozó határozat meghozatalához való jogot (3). Ez azt is jelzi, hogy a Bizottság nem köteles megvizsgálni a hozzá benyújtott dokumentumok valódiságát.
4.4 Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság nem sértett meg egyetlen rá nézve kötelező szabályt vagy elvet sem, amikor kijelentette, hogy nem rendelkezik ugyanazokkal az eszközökkel a tanúk meghallgatásához, mint a nemzeti bíróságok, és hogy nem tudja megállapítani a benyújtott információk valódiságát. Az ombudsman ezért megállapítja, hogy az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem merült fel hivatali visszásság.
5 Az ügy újbóli megnyitásának Bizottság általi megtagadása
5.1 Miután a panaszos újra felvette a kapcsolatot a Bizottsággal, kérte az ügy újbóli megnyitását. A Bizottság 1998. július 16-i levelében tájékoztatta a MOL-t arról, hogy az eredeti ügyet miért nem lehet újra megnyitni. A Bizottság levelében a következőket állapította meg:
„Az Ön 1997-ben benyújtott és 1998-ban megerősített, az ügy újbóli megvizsgálására irányuló kérelmét illetően sajnálattal állapítom meg, hogy az csupán arra irányul, hogy a Bizottság vizsgálja felül az 1988 és 1993 között állítólagosan bekövetkezett tényeket. Az Ön által felhozott indok az, hogy abban az időben hamis bizonyítékokat szolgáltattak. Ön azonban elismeri, hogy az állítólagos jogsértés megszűnt, és jelenleg nem folytat releváns gazdasági tevékenységet.
A Bizottság úgy véli, hogy nem köteles fellépni a megszűnt magatartásokat kifogásoló panaszokkal szemben (az Elsőfokú Bíróság T-77/95. sz., SFEI és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1997., II-1. o.] 57. pontja). Az Ön ügyének újbóli megnyitása a Bizottság forrásainak felhasználását vonná maga után, ami nem állna arányban az állítólagos jogsértésnek a közös piac működése szempontjából fennálló jelentőségével. Ezért nem áll fenn olyan közösségi érdek, amely indokolná a panasz kivizsgálásának újbóli megindítását."
5.2 A Bizottság a versenyjogi ügyekben mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy milyen intézkedést tegyen, amennyiben döntését megindokolja. 1998. július 16-i levelében a Bizottság kifejtette, hogy miért nem tartja szükségesnek az ügy újbóli megnyitását. Az indokolás először is az volt, hogy a MOL beszüntette a kereskedést, ami azt jelentette, hogy a Bizottságnak nem kellett tovább vizsgálnia az ügyet. Még ha bizonyítást is nyerne, hogy a Bizottság a megszűnt vállalkozásokkal kapcsolatos bizonyos ügyeket folytat (amint azt a panaszos állítja), a Bizottság hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy mely ügyeket kívánja megvizsgálni. Másodszor, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn elegendő közösségi érdek az ügy újbóli megnyitásának igazolásához. Úgy tűnik, hogy a Bizottság az ügy újbóli megnyitásának elutasítását a közösségi bíróságok ítélkezési gyakorlatával összhangban indokolta. Az ombudsman ezért megállapítja, hogy a Bizottság jogi hatáskörének korlátain belül járt el, amikor megtagadta az ügy újbóli megnyitását.
5.3 Az ombudsman ezért megállapítja, hogy az ügy e vonatkozásával kapcsolatban nem merült fel hivatali visszásság.
6 Következtetés
Az ombudsman e panasszal kapcsolatos vizsgálatai alapján úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság nem követett el hivatali visszásságot. Az ombudsman ezért úgy határozott, hogy lezárja az ügyet.
Erről a döntésről az Európai Bizottság elnökét is tájékoztatni fogják.
Tisztelettel:
Jacob SÖDERMAN

---

(1) HL 1962. 13., 204. o.

(2) A 374/87. sz., Orken SA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1989., 3283. o.).

(3) A 125/78. sz. GEMA kontra Bizottság ügy (EBHT 1979., 3173. o.).