European Ombudsman
Related documents
(Az Európai ombudsman alapokmánya[1] 3. cikkének (7) bekezdésével összhangban)
1. Az ombudsman véleménye szerint a szóban forgó eset komoly elvi kérdést vet fel. Úgy véli, a Bizottság azáltal, hogy abszolút tilalmat rendel el a 65 év feletti szabadúszó kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazására vonatkozóan, megsérti az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét. Ez hivatali visszásságnak minősül, amelynek jelentősége indokolja külön jelentés benyújtását a Parlament részére.
2. A panaszos több mint 35 éve tevékenykedik az európai intézményeknél szabadúszó kisegítő konferenciatolmácsként; angol, holland, olasz, német és spanyol nyelvből fordít franciára. A szabadúszó tolmácsokat meghatározott konferenciák és tárgyalások alkalmával foglalkoztatják. Az egyes alkalmak időtartama rövid, a legtöbb esetben legfeljebb néhány nap.
3. 1999. július 13-án az Európai Parlament Elnöksége megállapította a kisegítő konferenciatolmácsok foglalkoztatására vonatkozó szabályokat (a továbbiakban: 1999. évi szabályok). 1999. július 28-án a Bizottság és a Parlament aláírta a kisegítő konferenciatolmácsok munkakörülményeit és a rájuk vonatkozó pénzügyi feltételeket szabályozó egyezményt (a továbbiakban: 1999. évi egyezmény). Ezt követően a Tanács 628/2000 rendelete[2] rendelkezett a kisegítő konferenciatolmácsok „kisegítő alkalmazottként” történő foglalkoztatásáról.
4. E körülmények között az Európai Bizottság és az Európai Parlament úgy határozott, hogy megszünteti a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazását. Egyéni döntésüket az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: RAA) 74. cikke alapján hozták meg.[3] Ennek következtében egyes kisegítő konferenciatolmácsok[4] jogi eljárást indítottak az Elsőfokú Bíróságon a Bizottsággal és a Parlamenttel szemben (T-153/01. és T-323/01. sz. egyesített ügyek,[5] T-275/01. sz. ügy [6] és T-276/01. sz. ügy[7]).
5. A T-153/01. és T-323/01. sz. egyesített ügyekben az Elsőfokú Bíróság többek között kimondta, hogy:
„(...) a konferenciatolmácsok munkaszerződése (...) jellemzően meghatározott napokra szól, az alkalmazotti jogviszony kezdete, illetve megszűnése éppen ezért a szóban forgó egyéb alkalmazottak felvételének jellemző és nélkülözhetetlen feltételét képezi.
(...) mivel a szerződés érvényességének végét minden esetben a szerződésben szereplő meghatározott munkanapok jelzik, az alkalmazotti jogviszony megszűnésének megállapításakor nem szükséges az RAA 74. cikke (1) bekezdése (b) pontjának alkalmazása (...)
Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 74. cikke szükségképpen az említett alkalmazási feltételek III. címének azon rendelkezései közé tartozik, amelyektől a Parlament az 1999. évi szabályok elfogadásakor eltért.
Következésképpen téves a Bizottság azon következtetése, amely szerint a jelentkezőre az RAA 74. cikke (1) bekezdésének (b) pontja irányadó (...)
(...) a tolmácsok életkora tevékenységük végzése szempontjából nem minősül releváns körülménynek. Következésképpen a korhatár megállapítása nem olyan nélkülözhetetlen eleme a tolmácsok szerződésének, amely felvételük tekintetében megkövetelné az RAA 74. cikkének alkalmazását.”[8] (Utólagos kiemelés)
6. 2004. augusztus 27-én a Bizottság fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz (C-373/2004. P. sz. ügy[9]) az Elsőfokú Bíróság által a T-153/01. és T-323/01. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet ellen.
7. A panaszos tájékoztatott arról, hogy a Bizottság az Elsőfokú Bíróság ítéletét követően is megtagadta kisegítő konferenciatolmácsként történő alkalmazását. Ebben az összefüggésben azt állította, hogy a Bizottság megsértette az alapjogi charta 21. cikkét[10], valamint a helyes hivatali magatartás európai kódexe 5. cikkének (3) bekezdését[11], amelyek többek között az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetést tiltják.
8. A panaszos követelte, hogy a Bizottság vessen véget a hátrányos megkülönböztetés gyakorlásának, amely őt 65. életévének betöltése óta folyamatosan éri. Továbbá 14 619 euró összegű kártérítést követelt a Bizottságtól (10 932 eurót azon jövedelem jogcímén, amelytől elesett, valamint 3687 euró hozzájárulást a konferenciatolmácsok nyugdíjalapja („Caisse de prévoyance des interprètes de conférence”) részére), az általa elszenvedett erkölcsi kár értékét pedig 20 000 euróra becsülte.
9. A panaszos ezenfelül azt állította, hogy a Bizottság megsértette a helyes hivatali magatartás európai kódexének 19. cikkét (a jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás tekintetében). Mivel a panaszbeadvány e szempontja nem minősül elvi kérdésnek, erre az ombudsman a panasszal kapcsolatos vizsgálatot lezáró határozatában tér majd ki, amelyet a panaszos részére megküldenek.
10. A panaszos 2005. január 16-án nyújtotta be panaszát. 2005. június 8-án a Bizottság elküldte véleményét, amelyet észrevételezés céljából továbbítottak a panaszos részére. 2005. július 13-án a panaszos elküldte észrevételeit.
11. 2005. december 13-án az ombudsman további tájékoztatást kért a Bizottságtól. 2006. március 20-án a Bizottság válaszolt az ombudsman kérésére. 2006. április 2-án és 2006. május 19-én a panaszos elküldte észrevételeit.
12. 2006. december 1-jén az ombudsman levelet írt a Bizottság elnökének, amelyben a panasz barátságos megoldását szorgalmazta. A Bizottság 2007. március 16-án elküldte válaszát, majd a panaszos 2007. május 27-én benyújtotta észrevételeit.
13. 2008. március 31-én az ombudsman ajánlástervezetet intézett a Bizottsághoz. 2008. június 26-án a Bizottság elküldte az ajánlástervezettel kapcsolatos részletes véleményét. A panaszos 2008. július 31-én megtette észrevételeit a Bizottság véleményével kapcsolatban.
Az ombudsmanhoz intézett érvek
14. A Bizottság állítása szerint a kisegítő konferenciatolmácsok munkakörülményeit és a rájuk vonatkozó pénzügyi feltételeket szabályozó 1999. évi egyezmény hatályba lépését megelőzően a kisegítő konferenciatolmácsok felvétele hivatalosan nem volt korhoz kötött. Mindazonáltal a Tolmácsolási Főigazgatóság gyakorlata értelmében csak abban az esetben alkalmaztak 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsokat, ha azt különleges körülmények indokolttá tették. Ilyen az úgynevezett „utazó küldöttségek” tevékenysége során, illetve akkor fordult elő, ha bizonyos nyelvek esetében biztosítani kellett a tolmácsolási feladatok elvégzését. E gyakorlat célja az volt, hogy folyamatosan megfelelő mennyiségű munkával tudják ellátni az újonnan képesítést szerző fiatal tolmácsokat, és ezáltal biztosítsák a szakmai utánpótlást.
15. A Bizottság kijelentette, hogy az 1999. évi egyezmény hatályba lépését követően a kisegítő konferenciatolmácsok immár az RAA hatáskörébe tartoznak. Ezért úgy ítélte meg, hogy e tolmácsokra az RAA 74. cikkében jogszabályilag meghatározott korhatár irányadó.[12] Következésképpen a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok felvételét fokozatosan megszüntették. Ezenfelül visszavonták a „Web Calendar” online felvételi rendszerhez való hozzáférésüket.
16. A T-153/01. és T-323/01. sz. Alvarez Moreno kontra Bizottság ügyben megkérdőjelezték azt a jogszabály-értelmezést, amely szerint a kisegítő konferenciatolmácsok az RAA hatáskörébe tartoznak. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az RAA-ban meghatározott korhatár a kisegítő tolmácsokra nem alkalmazható. Ennek megfelelően az Elsőfokú Bíróság ítéletének betartása érdekében a Tolmácsolási Főigazgatóság (egyéni kérelem alapján) engedélyezte a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok számára a felvételi rendszerhez való hozzáférést. Azok a kisegítő konferenciatolmácsok, akik az ítélet megszületését követően töltötték be 65. életévüket, továbbra is hozzáférhettek a felvételi rendszerhez. Az Elsőfokú Bíróság ítéletét követően életbe lépő felvételi politika megegyezett az 1999. előtti gyakorlattal. A Bizottság kijelentette, hogy a Bírósághoz benyújtott, az Elsőfokú Bíróság ítéletének felülbírálatát célzó fellebbezésükkel kapcsolatos ítéletre várva továbbra is az addigi gyakorlatnak megfelelően fognak eljárni.
17. A fentiek eredményeképpen a Bizottság ismét a „Szolgálat igényei”-nek megfelelően alkalmazta a kisegítő konferenciatolmácsokat, figyelembe véve nyelvi kombinációjukat, lakóhelyüket és általános alkalmasságukat. A Bizottság tájékoztatása szerint a Tolmácsolási Főigazgatóság célja az volt, hogy a lehetséges mértékben munkalehetőséget biztosítson a fiatal tolmácsok számára. Megjegyezte, hogy mivel a szakmán belül ijesztő demográfiai változások voltak tapasztalhatók, lépéseket tettek egy olyan alkalmas és képesített szabadúszó tolmácsbázis fenntartása érdekében, amely hosszabb távon a folyamatos foglalkoztatás alapjául szolgálhat. Példaként említik, hogy a három legnagyobb (angol, francia és német) kabinban az átlagéletkor hozzávetőleg 50 év volt. A Bizottság szerint eljárásuk jogossága további érvekkel is alátámasztható. Ezek többek között a következők voltak:
(a) az intézmények által a fiatal tolmácsok képzéséhez nyújtott, régóta létező és sokoldalú pénzügyi támogatások;
(b) a fiatal munkatársaknak elegendő tapasztalatot és gyakorlatot kell szerezniük annak érdekében, hogy a jövőbeli versenyben esélyük legyen a győzelemre, és ezáltal javíthassák az életkordiagramot[13]; valamint
(c) az alkalmazottként foglalkoztatott fiatal tolmácsok esetében jóval nagyobb a valószínűsége, hogy olyan új nyelvekkel bővítik nyelvi kombinációjukat, amelyekre a Szolgálatnak szüksége van.
18. Az ombudsman tájékoztatásra vonatkozó kérésének megfelelően a Bizottság statisztikai adatokkal jelezte a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok szerződéses munkanapjainak számát általában, illetve az érintett kisegítő konferenciatolmács 1987 és 2006 közötti összes szerződéses munkanapjának százalékos arányában az egyes évekre lebontva.
Az ombudsman előzetes megfontolásai, amelyek a barátságos megoldást célzó javaslathoz vezettek
19. Az ombudsman először is megállapította, hogy a Bíróság állítása szerint az alapjogi charta 21. cikkében foglalt életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma a közösségi jog általános elvét képezi.[14] Ezen elvnek megfelelően a kisegítő konferenciatolmácsok felvételekor a Bizottság a jelentkezőket nem részesítheti eltérő bánásmódban életkoruk alapján, hacsak nem bizonyítja, hogy az ilyen bánásmód alaposan indokolt, például sajátos jellege miatt egy jogszerű és kellő jelentőséggel bíró közösségi érdeket szolgál.
20. Az ombudsman által a jelen panasszal kapcsolatban végzett vizsgálat összefüggésében a Bizottság egyértelműen elismerte, hogy a kisegítő konferenciatolmácsok részére ajánlott szerződések esetén kedvezőtlenebbül ítéli meg, és ezáltal eltérő bánásmódban részesíti a 65 évnél idősebb tolmácsokat. Az életkoron alapuló eltérő bánásmód életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetésnek minősül, hacsak az ilyen bánásmód objektíven nem indokolható. Ezért felkérték a Bizottságot, hogy bizonyítsa az eltérő bánásmód megfelelő indokoltságát.
21. Az ombudsman megjegyezte, hogy a Bizottság a hozzá intézett válaszában hangsúlyozta: a szakmán belül tapasztalható demográfiai változások aggodalomra adnak okot. Ennek megfelelően a Bizottság úgy érvelt, az eltérő bánásmód azzal indokolható, hogy szükség van a fiatal tolmácsok alkalmazására és képzésére annak érdekében, hogy olyan alkalmas és képesített szabadúszó tolmácsbázist tarthassanak fenn, amely hosszú távon a folyamatos foglalkoztatás alapjául szolgálhat. Az eltérő bánásmód révén javult a tolmácstisztviselők életkordiagramja. Ezenfelül a fiatal tolmácsok elegendő tapasztalatot és gyakorlatot szerezhettek ahhoz, hogy a jövőbeli nyílt versenyek során sikerrel megállják a helyüket.
Ebben az összefüggésben az ombudsman elfogadta, hogy a Bizottság által hivatkozott érdek, nevezetesen a szakmában jártas tolmácsok új generációjának kinevelése és képzése jogszerű közösségi érdek. Mindazonáltal rámutatott, hogy a Bizottság nem biztosított részére megfelelő, az említett érvet alátámasztó adatokat.[15] Ezenfelül a Bizottság nem teremtette meg a 65 évnél idősebb tolmácsok érdekei és a fenti érdek közötti elvárt egyensúlyt. Az ombudsman megjegyezte, hogy a szakmában jártas tolmácsok új generációjának kinevelésére és képzésére irányuló célkitűzés olyan eszközökkel is elérhető, amelyek jóval kisebb mértékben sújtják a 65 évnél idősebb tolmácsokat. Ilyen eszköz lehetne például a valamennyi „nem fiatal” jelölt számára odaítélt szerződéses munkanapok számának kiegyensúlyozott csökkentése, függetlenül attól, hogy ezek a személyek 65 évnél fiatalabbak vagy idősebbek, ezáltal lehetőség nyílna rá, hogy a „fiatal” tolmácsok számára szakmai tapasztalatot biztosítsanak.
22. A fentiekre tekintettel az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem indokolta megfelelően a részéről a 65 évnél idősebb tolmácsokkal, például a panaszossal szemben tanúsított bánásmódot. Ez hivatali visszásságnak minősülhet. Az ombudsman ezért javaslatot tett az ügy e szempontjának barátságos úton történő megoldására, amely a következőképpen szól:
Az ombudsman véleménye szerint a Bizottság:
Az ombudsmanhoz intézett érvek a barátságos megoldást célzó javaslatot követően
23. A barátságos megoldást célzó javaslatra adott válaszában a Bizottság ismertette, hogy egy újabb fejleményt is figyelembe kell venni. Rámutatott, hogy a Bíróság semmisnek nyilvánította az Elsőfokú Bíróság által a T-153/01. és T-323/01. sz. Alvarez Moreno kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletet.[16] A Bizottság úgy érvelt, hogy helyes volt a szabályokat érintő eredeti értelmezése, amely szerint semmilyen formában nem alkalmazott egyetlen 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsot sem, és ez az értelmezés mindaddig érvényes lesz, amíg egy közösségi bíróság valamely, ezen az értelmezésen alapuló döntést semmisnek nyilvánít. Következésképpen a Bizottság kijelentette, hogy nem tudja elfogadni az Ombudsman barátságos megoldást célzó javaslatát.
24. Ezenfelül rámutatott, hogy az Elsőfokú Bíróság a következő megállapítást tette:
„a Bizottság nem köteles ismét alkalmazni [a jelentkezőt]. Egy intézménynek jogában áll úgy dönteni, hogy nem kínál újabb kisegítő alkalmazotti szerződést egy korábban már alkalmazott tolmács részére, az utóbbi korára és a döntés okaira való tekintet nélkül.”[17]
25. A Bizottság hangsúlyozta továbbá, hogy politikájának célja a tolmácsszakma megújulásának biztosítása. Ez a politika a fiatal tolmácsok képzését, valamint a részükre nyújtott garantált munkalehetőségeket szorgalmazza.
26. A Bizottság válaszával kapcsolatos észrevételeiben a panaszos jelezte, hogy az ombudsman javaslatának elutasítását követő néhány napon belül a Bizottság 2007. március 29-i keltű tájékoztató feljegyzést tett közzé a 65 évnél idősebb szabadúszó tolmácsok felvételére vonatkozóan. A feljegyzés a következő állítást tartalmazta:
„Következésképpen a Bizottság szándéka szerint visszatér eredeti álláspontjához, és nem alkalmaz 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsokat.”
Az ajánlástervezet alapjául szolgáló ombudsmani értékelés
27. A barátságos megoldást célzó javaslat elutasítását a Bizottság részéről a Bíróság által a C-373/04. P. sz. ügyben hozott ítélet indokolta. Az ombudsman megjegyzi, hogy a Bíróság semmisnek nyilvánította az Elsőfokú Bíróság ítéletét azon az alapon, hogy utóbbinak elfogadhatatlanná kellett volna nyilvánítania az eredeti keresetet. A Bíróság az ügyben érdemi határozatot nem hozott, és ezért az Elsőfokú Bíróság ítéletében megfogalmazott jogértelmezést illetően nem foglalt állást.
28. Az Elsőfokú Bíróság korábban megállapította, hogy az RAA 74. cikke a kisegítő konferenciatolmácsok esetében nem alkalmazható, alapvetően azért, mert a kisegítő konferenciatolmácsokra vonatkozó szabályokról az Európai Parlament Elnöksége által 1999. július 13-án elfogadott specifikus szabályok, valamint az 1999. július 28-án aláírt egyezmény rendelkezik (lásd e külön jelentés 3. bekezdését). Jóllehet helytálló a Bizottság azon állítása, amely szerint az Elsőfokú Bíróság semmis ítélete a továbbiakban jogilag nem kötelezi, az ombudsman véleménye szerint a Bizottság nem adott kellő magyarázatot arra, hogy a kapcsolódó tények és a vonatkozó jogi rendelkezések alapján miért ne kellene olyan döntést hoznia, amely összhangban áll az Elsőfokú Bíróságnak az ügyek érdemére vonatkozó megállapításával.
29. A kapcsolódó tények tekintetében az ombudsman elismerte, hogy a Bíróság ítéletére történő hivatkozáson túl a Bizottság az ombudsman barátságos megoldást célzó javaslatára adott válaszában ismét elmagyarázta, hogy politikájának célja a rendelkezésre álló tolmácsbázis „megújulásának” biztosítása volt. A Bizottság hozzátette, hogy a kisegítő konferenciatolmácsokat érintő politikája nyomán a szolgálatoknak lehetőségük nyílik az ingadozó munkateher megfelelő ellátására. E tekintetben az ombudsman elismerte, hogy a Bizottság az alkalmazottak felvétele során széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Különösképpen nem kötelezhető arra, hogy egyes kisegítő konferenciatolmácsok szerződését kizárólag azért hosszabbítsa meg, mert a múltban már alkalmazta őket. A Bizottság ugyanakkor nem élhet olyan módon széles körű mérlegelési jogkörével, hogy azáltal megsértse a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amely megköveteli, hogy az eltérő helyzetekben csak akkor járjanak el azonos módon, ha az ilyen bánásmód objektíven indokolt.
30. A Bíróság szerint az alapjogi charta 21. cikkében foglalt életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma a közösségi jog általános elvét képezi.[18] Ezen elvnek megfelelően a kisegítő konferenciatolmácsok felvételekor a Bizottság a jelentkezőket nem részesítheti eltérő bánásmódban életkoruk alapján, hacsak nem bizonyítja, hogy az ilyen bánásmód objektíven indokolt.[19] Az ombudsman rámutatott, hogy az alkalmazotti jogviszony automatikus megszűnését maga után vonó kötelező nyugdíjkorhatárral kapcsolatban a Bíróság a következőt állapította meg:
„az alkalmazás előmozdítása [a fiatalok körében] vitathatatlanul a társadalom- (...) politika legitim céljának minősül (...) Ennélfogva főszabályként úgy kell tekinteni, hogy [ezen] (...) célkitűzés (...) „objektíven és ésszerűen” igazolhatja (...) a[z] életkoron alapuló eltérő bánásmódot. A továbbiakban (...) azt kell még megvizsgálni, hogy e jogszerű cél elérésének eszközei „megfelelők és szükségesek”‑e”.[20]
31. A Bizottság által az ombudsmanhoz intézett véleményben hivatkozott érdek, nevezetesen a kezdő tolmácsok számára biztosított foglalkoztatási lehetőségek megteremtése és az ő képzésük láthatólag „jogszerű cél”-nak minősül. Az ombudsman ugyanakkor nem volt meggyőződve róla, hogy a Bizottság által alkalmazott eszköz, vagyis a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazását érintő teljes körű tilalom „megfelelő és szükséges” volt e jogszerű cél elérése érdekében. Annak érdekében, hogy ez az említett célkitűzés elérését elősegítő „megfelelő és szükséges” eszköznek minősüljön, a Bizottságnak legalább konkrét adatokkal és bizonyítékokkal kellene alátámasztania, hogy bizonyos tolmácsolási feladatokat fenn kell tartaniuk a kezdő tolmácsok számára. Ezek a konkrét adatok és bizonyítékok jelezhetnék például a „kezdő tolmácsok rendszerének” életképességét biztosító minimális munkaórák számát. Ezentúl a Bizottságnak azt is bizonyítania kellene, hogy ugyanez a célkitűzés nem valósítható meg kevésbé korlátozó eszközök révén, például olyanok által, amelyek a képzett tolmácsok valamennyi korosztályát, és nem kizárólag a 65 év felettieket érintenék.
32. Ennek eredményeképpen az ombudsman fenntartotta, hogy a Bizottság nem indokolta megfelelően a 65 évnél idősebb tolmácsok alkalmazására vonatkozó tilalmát. Ez hivatali visszásságnak minősülhet. Erre tekintettel az ombudsman ajánlástervezetet készített.
33. Ajánlástervezetében emlékeztetett rá, hogy amennyiben egy vizsgálat során hivatali visszásság megállapítására kerül sor, véleménye szerint az érintett intézmény akkor járna el helyesen, ha anyagi kártérítést nyújtana az említett hivatali visszásság nyomán károsult panaszos számára.
34. A panaszos összesen 34 619 euró összegű kártérítést követelt. Az ombudsman azonban megjegyezte, nem feltételezhető, hogy a panaszos a korábbi munkájának megfelelő óraszámban dolgozott volna. Az ombudsman úgy vélte, hogy a panaszost ért veszteségek pontos mértékét számos tényező befolyásolja, amelyek többek között a következők lehetnek: az, hogy a panaszos saját nyelvi profilja milyen mértékben illeszkedett a szolgálat konkrét igényeihez a kérdéses időszak során; a panaszoséval megegyező nyelvi profillal rendelkező kisegítő konferenciatolmácsok részére a kérdéses időszak során kiadott tolmácsolási feladatok mennyisége; a panaszoséval megegyező nyelvi profilt kívánó munkára jelentkezők száma a kérdéses időszak során; valamint az ilyen jelöltek munkájának viszonylagos minősége. E tekintetben az ombudsman elismerte, hogy a Bizottság az alkalmazottak felvétele során széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Különösképpen nem kötelezhető arra, hogy egyes kisegítő konferenciatolmácsok szerződését kizárólag azért hosszabbítsa meg, mert a múltban már alkalmazta őket. A Bizottság mérlegelési jogköre ugyanakkor nem sértheti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét. Mivel a Bizottság nem indokolta megfelelően a 65 évnél idősebb tolmácsokkal szembeni hátrányos megkülönböztetés megkérdőjelezett gyakorlatát, az ombudsman úgy ítélte meg, hogy a Bizottságnak fel kell vennie a kapcsolatot a panaszossal, és meg kell egyeznie vele az általa a Bizottság részéről tanúsított hátrányos megkülönböztetés nyomán elszenvedett veszteségekért kínált megfelelő kártérítés összegében.
Az ombudsmanhoz intézett érvek az ajánlástervezetet követően
35. A Bizottság nem értett egyet az ombudsman nézetével, amely szerint a Bizottság a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok felvételének megtagadásával megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét. A Bizottság szerint a kisegítő konferenciatolmácsokra az RAA rendelkezései irányadók. Rámutatott, hogy az RAA 119. cikke értelmében,[21] a szerződéses alkalmazottak jogviszonya megszűnik, amint az illető személy betölti a 65. életévét. Ezen körülmények között és kizárólag jogi okokból a Bizottság nem módosíthatta felvételi gyakorlatát, és nem tudott kártérítést felajánlani a panaszos számára.
Az ombudsman értékelése az ajánlástervezetet követően
36. Az alapjogi charta 21. cikkének értelmében tilos minden, bármely alapon, akár életkor alapján történő megkülönböztetés. Ezenfelül az Európai Bíróság szerint az alapjogi charta 21. cikkében foglalt életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma a közösségi jog általános elvét képezi.[22] A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megfelelően a Bizottság a polgárokat nem részesítheti eltérő bánásmódban életkoruk alapján, hacsak nem bizonyítja, hogy az ilyen bánásmód objektíven indokolt, valamint az e cél eléréséhez használt eszközök megfelelők és szükségesek.[23] Az alkalmazotti jogviszony automatikus megszűnését maga után vonó kötelező nyugdíjkorhatárral kapcsolatban az Európai Bíróság továbbá a következőt állapította meg:
„az alkalmazás előmozdítása [a fiatalok körében] vitathatatlanul a társadalom- (...) politika legitim céljának minősül (...) Ennélfogva főszabályként úgy kell tekinteni, hogy [ezen] (...) célkitűzés (...) „objektíven és ésszerűen” igazolhatja (...) a[z] életkoron alapuló eltérő bánásmódot. A továbbiakban (...) azt kell még megvizsgálni, hogy e jogszerű cél elérésének eszközei „megfelelők és szükségesek”‑e”.[24]
37. A Bizottság fenntartja álláspontját, amely szerint az RAA által említett korhatár a kisegítő konferenciatolmácsok esetében is érvényes. Továbbá az ajánlástervezetben ismertetetteknek megfelelően a Bizottság azzal próbálta indokolni a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsokkal szembeni eltérő bánásmódot, hogy munkalehetőséget kell teremtenie, és képzést kell biztosítania a kezdő tolmácsok számára. Míg az ombudsman nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ez a cél „jogszerű cél”-nak minősülhet, kétségbe vonta, hogy az e cél eléréséhez használt eszköz, vagyis a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazását érintő teljes körű tilalom megfelelő és szükséges volt.
38. Az ombudsman nem ért egyet a Bizottság azon érvelésével, amely szerint jogi okokból nem tehet mást, mint hogy megszünteti a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazását. Úgy véli, a Bizottság saját döntése volt, hogy nem alkalmaz 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsokat.
39. Az ombudsman hangsúlyozni kívánja, hogy nem kérdőjelezi meg a Bíróság ítéletét. E tekintetben határozottan kiemeli, hogy a Bíróság az Elsőfokú Bíróság ítéletét eljárási okból[25], és nem az Alvarez Moreno kontra Bizottság ügy érdeme okán érvénytelenítette. Az ombudsman által a jelen üggyel kapcsolatban levont következtetések ezért maradéktalanul összhangban állnak az Elsőfokú Bíróság, illetve az Európai Bíróság ítéletével.
40. Az ombudsman hangsúlyozni szeretné továbbá, hogy nem kérdőjelezi meg a jogalkotó által elfogadott szabályokat (például a személyzeti szabályzatot és az RAA-t). Az ombudsmannak nem áll jogában megkérdőjelezni a jogalkotó azon jogát, hogy olyan felvételi politikát valósítson meg, amelynek során esetlegesen az életkort is figyelembe veszi. E tekintetben az ombudsman kellően figyelembe veszi azt a tényt, hogy a személyzeti szabályzat és az RAA egyes szabályai kötelezően előírják a tisztviselők (a személyzeti szabályzat 52. cikke) és egyéb alkalmazottak (az RAA 47., 74. és 119. cikke) számára a 65 éves korban történő nyugdíjba vonulást (kivételes esetben a tisztviselők számára a nyugdíjkorhatár 67 év). Az ombudsman hangsúlyozza, hogy a jelen eset nem hagyja figyelmen kívül az RAA 74. cikkét. Sokkal inkább azon az állásponton alapul, amelyet az Alvarez Moreno kontra Bizottság ügyben hozott érdemi ítéletében az Elsőfokú Bíróság is osztott, és amely szerint az RAA 74. cikke a kisegítő konferenciatolmácsokra nem vonatkozik.
41. Az ombudsman elismeri, hogy a Bizottság jogilag nem kötelezhető az Elsőfokú Bíróság semmissé nyilvánított ítéletének betartására. Ugyanakkor hangsúlyozza, az ítélet eljárási megfontolás alapján történő érvénytelenítése nem jelenti azt, hogy a Bizottság által az ügy érdemével kapcsolatban megfogalmazott értelmezés automatikusan érvényes. Megjegyzi, hogy a Bizottság a jelen vizsgálat keretein belül nem szolgált olyan érvekkel, amelyek az Elsőfokú Bíróság által az említett ügy érdemével kapcsolatban tett megállapításokkal foglalkoznának.
42. Az ombudsman sajnálatát fejezi ki, amiért jóllehet minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy segítségével a Bizottság elkerülhesse a jelenlegi politikája nyomán kialakult hivatali visszásság megtörténtét, a Bizottság ezekre az erőfeszítésekre kedvezőtlenül reagált.
43. Az ombudsman úgy véli, hogy e hivatali visszásság kellő jelentőséggel bír, és indokolja külön jelentés benyújtását a Parlament részére.
44. Végül az ombudsman megjegyzi, hogy az Európai Parlamentnek a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazására vonatkozó gyakorlatát illetően végzett hasonló vizsgálat során hasonló ajánlástervezetet intézett a Parlamenthez, amelynek eredményeképpen a Parlament elfogadta álláspontját, és módosította a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazására vonatkozó gyakorlatát. Ezen álláspont kialakításakor a Parlament úgy értelmezte a vonatkozó szabályokat, amelyek, ez hangsúlyozandó, megegyeznek azokkal a szabályokkal, amelyek a Bizottság szerint kötelezik őt arra, hogy ne alkalmazzon 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsokat, hogy azok lehetővé teszik a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazását. Ezáltal a Parlament kiküszöbölte az ombudsman által meghatározott esetleges hivatali visszásság lehetőségét.
A panasszal kapcsolatos vizsgálata alapján az ombudsman az alábbiakban ismételten megfogalmazza ajánlástervezetét, amely a Bizottságnak szóló ajánlás.
A Bizottságnak módosítania kell jelenlegi gyakorlatát, amelynek értelmében tiltja a 65 évnél idősebb kisegítő konferenciatolmácsok alkalmazását, és kártérítést kell nyújtania a panaszos részére az említett gyakorlatnak a jelen ügybe történő alkalmazása nyomán őt ért veszteségekért.
Az Európai Parlament mérlegelheti egy vonatkozó állásfoglalás elfogadását.
P. Nikiforos DIAMANDOUROS
Kelt Strasbourgban, 2008. december 4-én.
[1] Az Európai Parlament 1994. március 9-i határozata az ombudsman feladatainak ellátására vonatkozó szabályokról és általános feltételekről (94/262/ESZAK, EK, Euratom), HL L 113., 1994, 15. o.
[2] A Tanács 2000. március 20-i 628/2000 rendelete az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról és az Európai Közösségek egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről szóló 259/68 rendelet módosításáról, HL L 76., 2000, 1. o. A rendelet 1. cikke a következőképpen szól:
„(...) (2) Következésképpen valamennyi konferenciatolmácsot kisegítő alkalmazottként kell foglalkoztatni, akikre az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek III. címe irányadó (...)
Az Európai Közösségek egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 78. cikke a következő bekezdéssel egészül ki:
A Bizottság részéről a közösségi intézmények és testületek nevében konferenciatolmácsként alkalmazott kisegítő személyzetre az Európai Parlament által alkalmazott konferenciatolmácsok esetében érvényes felvételi és díjazási feltételek vonatkoznak.”
[3] Az RAA 74. cikke (az adott időpontban érvényes változat) a következőképpen rendelkezett: „Az elhalálozás miatti megszűnés esetén kívül a kisegítő alkalmazott alkalmazotti jogviszonya megszűnik: 1. a szerződésben meghatározott időpontban: (...) (b) azon hónap végén, amelyben az alkalmazott a 65. életévét betölti (...)”
[4] A panaszos nem szerepelt résztvevő félként ezekben a bírósági eljárásokban.
[5] T-153/01. és T-323/01. sz. Alvarez Moreno kontra Bizottság egyesített ügyek, EBHT - személyzeti ügyek, 2004, I-A-161. o. és II-719. o.
[6] T-275/01. sz. Alvarez Moreno kontra Parlament ügy EBHT - személyzeti ügyek, 2004, I-A-171. o. és II-765. o.
[7] T-276/01. sz. Garroni kontra Parliament ügy, EBHT - személyzeti ügyek, 2004, I-A-177. o. és II-795. o.
[8] Az ügy csak francia nyelven érhető el. A fordítás az eredeti francia nyelvű szöveg ombudsmani szolgálatok által készített angol fordításának alapján készült. A T-153/01. és T-323/01. sz. egyesített ügyek 84-89. bekezdése francia nyelven a következőképpen szól:
„84. Or, les contrats d'engagement des interprètes de conférence conclus en application du troisième alinéa, comme du premier alinéa, de l'article 78 du RAA se caractérisent par le fait qu'ils sont conclus pour certains jours spécifiques, de sorte que tant la date du début que celle de la fin de l'engagement constituent des éléments indispensables du recrutement des agents auxiliaires en question.
85. En effet, d'une part, étant donné que le terme du contrat d'engagement est toujours fixé par l'indication dans celui-ci, des jours spécifiques des prestations, aucun recours à l'article 74, paragraphe 1, sous b), du RAA n'est nécessaire pour déterminer la fin de l'engagement. D'autre part, dans le contexte de ce type de contrat, la prescription de cet article constitue une des "conditions de recrutement" visées à l'article 78 du RAA, dès lors que la durée précise de l'engagement est fixée, conformément à l'article 56 du RAA, en tant que condition d'engagement. En d'autres termes, s'agissant d'un contrat limité à des jours spécifiques, la fin de l'engagement constitue une condition caractéristique et indispensable du recrutement de l'interprète, inhérente à celui-ci.
86. Il s'ensuit que l'article 74 du RAA constitue une des dispositions du titre III du RAA auxquelles le Parlement a dérogé lorsqu'il a adopté la réglementation de 1999.
87. Par conséquent, c'est à tort que la Commission a considéré que l'article 74, paragraphe 1, sous b), du RAA était applicable à la requérante et qu'il ne s'agissait pas d'une condition de recrutement au sens de l'article 78 du RAA (...)
89. Il est vrai que l'article 8 de la réglementation de 1999 renvoie aux dispositions du RAA et aux règles applicables à l'ensemble du personnel pour toute question non prévue par ladite réglementation ou par la convention de 1999. Toutefois, étant donné que la raison d'être de la réglementation de 1999 est de permettre au Parlement d'engager les interprètes auxiliaires de session pour des jours spécifiques, la "fin de l'engagement" au sens de l'article 74 ne constitue par une question non prévue par la réglementation de 1999. En outre, au vu du caractère occasionnel de tels engagements et du fait que les institutions n'ont pas l'obligation d'engager un interprète particulier à un moment donné pour une période minimale, l'âge de l'interprète ne saurait constituer un élément pertinent pour ce qui est de l'exécution des services en question. Il s'ensuit que la stipulation d'une limite d'âge ne constitue pas une clause indispensable dans un contrat d'engagement d'un interprète et rend nécessaire le recours à l'article 74 du RAA.”
[9] C-373/04. P. sz. Bizottság kontra Alvarez Moreno ügy, EBHT, 2006, I-1. o.
[10] Az alapjogi charta 21. cikke kimondja, hogy: „[t]ilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.”
[11] A helyes hivatali magatartás európai kódexe 5. cikkének (3) bekezdése a következőképpen szól: „A tisztviselő különösen elkerüli az ügyfelek közötti, a nemzeti hovatartozás, a nem, faj, [szín,] etnikai [vagy társadalmi] származás, [genetikai tulajdonság, nyelv,] vallás vagy meggyőződés, [politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés,] fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alap[ján történő] bármilyen indokolatlan megkülönböztetést.”
[12] Lásd a 3. lábjegyzetet.
[13] E célból a Tolmácsolási Főigazgatóság létrehozta a kezdő tolmácsok rendszerét, amely a fiatal kisegítő konferenciatolmácsok számára meghatározott számú egymást követő munkanapot biztosított.
[14] Lásd a C-144/04. sz. Mangold ügyet, EBHT, 2005, I-9981. o., 75. bekezdés
[15] Ilyen bizonyíték lehetett volna például a „fiatal tolmácsok” részére kiosztható rendelkezésre álló munkanapok számára vonatkozó konkrét adat.
[16] C-373/04. P. sz. Bizottság kontra Alvarez Moreno ügy, EBHT, 2006, I-1. o.
[17] A T-153/01. és T-323/01. sz. Alvarez Moreno kontra Bizottság egyesített ügyek, EBHT - személyzeti ügyek, 2004, I-A-161. o. és II-719. o. A 105. bekezdés francia nyelven a következőképpen szól: „la Commission n'avait, en tout été de cause, pas l'obligation de faire appel à nouveau à ses services. Il demeure en effet toujours loisible à l'administration de ne pas conclure de nouveau contrat d'agent auxiliaire avec un interprète auquel elle avait précédemment fait appel, et cela quels que soient l'âge de ce dernier et les motifs qui la conduisent à cette décision.”
[18] Lásd a 14. lábjegyzetet.
[19] C-344/04. sz. International Air Transport és társai ügy, EBHT, 2006, I-403. o., 95. bekezdés
[20] C-411/05. sz. Palacios de la Villa ügy, EBHT, 2007, I-8531. o., 64-67. bekezdés
[21] A 2004. május 1. óta hatályos változat.
[22] Lásd a 14. lábjegyzetet.
[23] Lásd a 20. lábjegyzetet.
[24] Lásd a 20. lábjegyzetet.
[25] Lásd a fenti 27. pontot.
