Europäischer Bürgerbeauftragter
Ähnliche Dokumente
Az Európai Személyzeti Felvételi Hivatalra (EPSO) vonatkozó, OI/5/2005/PB hivatalból indított vizsgálatról szóló határozat összefoglalója
2005-ben az Európai Ombudsman az EU-n belüli munkaerőtoborzás átláthatóságának témájában hivatalból megindította második vizsgálatát.
Az első vizsgálat, amely 1997-1999 között zajlott le, számos konkrét fejleményhez vezetett. Ebben a kontextusban a Bizottság megerősítette, hogy sok pályázó számára a toborzási folyamat jelenti az első és egyetlen közvetlen kapcsolat lehetőségét az EU vezetőségével. Ebből következően ennek a kapcsolatnak pozitívnak kéne lennie. A Parlament hasonlóan fogalmazott, kiemelve, hogy „az átláthatóság elvének a kiválasztási folyamat során végig érvényesülnie kell".
Azonban amikor az EPSO 2003-ban megkezdte működését, az Ombudsman panaszok sorozatát kapta két kapcsolódó problémára vonatkozóan. Az egyik probléma az értékelő bizottság által, a pályázók értékelése céljából kidolgozott értékelési kritériumok elérhetetlensége volt. Továbbá az sem volt világos, hogy az értékelő bizottság hogyan hozza meg a végső értékelést a pályázatokról. Itt is a rendelkezésre állás hiánya játszik szerepet, mivel a különböző tesztrészek értékelését nem hozták a pályázók tudomására.
Az Ombudsman úgy vélte, hogy a fent említett gyakorlatok nem állnak összhangban az Európai Unió átláthatóság és megfelelő ügyintézés iránti elkötelezettségével. Ennélfogva hivatalból vizsgálatot indított és 2008 júliusában a következő javaslattervezetet tette:
„z EPSO köteles az értékelő bizottság által az írásbeli, illetve szóbeli tesztekre vonatkozóan esetlegesen elfogadott értékelési kritériumokat igény szerint a pályázók tudomására hozni, ideértve a teljesítményükért odaítélt érdemjegyek részletes lebontását is."
Az EPSO tájékoztatta az Ombudsmant, hogy javaslattervezetére válaszul új intézkedéseket hozott. Megerősítette, hogy rendkívül fontosnak találja az EU-n belüli munkaerőtoborzás átláthatóságát, és megjegyezte, hogy az EU-n belüli munkaerőtoborzás jelentős reformjának ('EPSO Fejlesztési Program') keretei közt az EPSO igazgatósága számos javasolt változtatást fogadott el ezzel a témával kapcsolatban.
Az Ombudsman megállapította, hogy az EPSO által megtett intézkedések megfelelőek a javaslattervezet végrehajtásához. Az EPSO válaszát méltatva az Ombudsman megjegyezte, hogy a javasolt intézkedések jelentősen hozzájárulnak majd a pályázók és a nyilvánosság EU-n belüli munkaerőtoborzás professzionalizmusába és objektivitásába vetett hitének megerősítéséhez.
Az Ombudsman és az EPSO közötti, az Ombudsman határozatához vezető főbb levelezés elérhető az Ombudsman weboldalán:
http://www.ombudsman.europa.eu/initiatives/en/default.htm